Uj Szó, 1953. szeptember (6. évfolyam, 212-237.szám)

1953-09-27 / 235. szám, vasárnap

Világ proletárjai egyesüljetek \ SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJANAK NAPILAPJA Bratislava, 1953 szeptember 27, vasárnap 40 fillér ,VI. évfolyam, 235. szám c/t mai számban. A dolgozók küldötteket választanak a német kér­dés békés megoldására irányuló csehszlovákiai kongresszusra (2> oM.) Az amerikai titkos szolgálat vezetése alatt álló kémbandát számoltak fel az NDK-ban (3. old.) Kim Ir Szénnek, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa elnökének beszéde a moszkvai repülőtéren (4. old.) Az 1954. évi Sokolovi Honvédelmi Képességi Ver­seny (6.old.) Néphadseregünk — a béke őre (7. old.) Rádióműsor • r8.old.) A kormánv és a Központ' Szakszervezeti Tanács felhívása az őszi toigaiom biztosítására Az elkövetkező őszi időszakban forgalmunk nagy és komoly felada­tok előtt áll. Fontos, hogy a több­százezer tonna burgonyát és cukor­répát, ami az idei termésből ígérke­zik, idejében és veszteség nélkül szállítsuk a fogyasztókhoz és a cu korgyárakba ipari feldolgozásra. Az ipari termékek, szén és nyersanyag zavartalan szállítása az üzemekbe szintén változatlan igényeket tá­maszt a forgalommal szemben. A forgalom fokozott feladatainak elvégzése az elkövetkezendő hóna­pokban a kormány ama törekvésé­nek hatékony támogatását jelenti, hogy egyre fokozottabb mértékben kielégítse a dolgozók igényeit és biz­tosítsa az életszínvonal szüntelen emelkedését. A Csehszlovák Köztár. saság kormánya és a Központi Szakszervezeti Tanács ezért felhí­vással fordul az összes vasutasok­hoz, útforgalmi dolgozókhoz, a nem­zeti és szövetkezeti vállalatok dol­gozóihoz, a népi igazgatás munka­társaihoz és minden szakszervezet hez, hogy teremtsék meg az öszi forgalom sikeres biztosításának elő­feltételeit. A szocialista munkaverseny fej­lesztésével, felajánlásokkal a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36­ik évfordulójának tiszteletére és üj munkaformák alkalmazásával a szovjet vasutasok példájára bizto­sítjuk legjobban e feladat teljesité­sét Vasúti forgalmi dolgozók! Fokozzátok útvonalaink forgalmi kapacitását a nehéztonnás és ötszá­zas mozgalom terjesztésével. Csök­kentsétek a javításban levő mozdo­nyok és kocsik állományát a Lunin­módszer alkalmazásával. Fűtőanyag-, olaj- és kenőanyagmegtakarítással segítsetek gazdaságossá tenni a for­galmat. Jól végezzétek a mozdonyok és kocsik javítását és akadályozzátok meg a gép- és kocsipark üzemké­pes állományának csökkenését. Ide­jében végezzétek el a szükséges ja vitásokat, hogy egy teherkocsi és gép se maradjon kihasználatlan. Segítsetek elvégezni a fokozott feladatokat a vonatok útigrafikon­jának pontos betartásával, a teher­kocsik forgalmának növelésével, a kocsik teherfelvevö területének és megterhelési súlyának kihasználásá­val, a vontatókocsik, különösen a cukorgyárak vontatókocsijainak he­lyes kezelésével, a Katájev és Ma­medov-féle tolatási módszer segít­ségével, a teherkocsik idejében való kirakásával és berakásával, hosszú távolságot megtevő tömör szerelvé­nyek összeállításával. Biztosítsátok a vasúti forgalom folyamatos és zökkenőmentes mene­tét az összes pályajavítások elvég­zésével, a szükséges kirekesztések idejének csökkentésével, a Zavod csikov-módszer alkalmazásával a pályavonalak karbantartásában, és biztosítsátok a biztosítóberendezések működésének zavarmentességét. Üti és egyéb forgalmi alkalmazottak! A begyüjtőraktárakkal és az egy­séges főldmüvesszövetkezetekkel kö­tött szerződésekkel biztosítsátok a mezőgazdasági termények szállí­tásának jó megszervezését. Gondoskodjatok a forgalom biz tonságáról, csökkentsétek a jármű vek javításban levő állományát, a jármüvek szocialista megőrzésbe vételével. Csökkentsétek a szállítá­si költségeket a jármüvek gyors forgalmával és teljes kihasználásá­val. Szorosan működjetek együtt a vasútállomásokkal, hogy kihasznál­játok a teret a vasúti teherkocsik gyors berakására és kirakására. A népi igazgatás szerveivel, karöltve szervezzétek meg a folyamatos szál­lítást. A javítóüzemekben gyorsítsátok meg a mezőgazdasági termények behordására kijelölt teherkocsik ja­vítását. Űtiszolgálati alkalmazottak, biztosítsátok a forgalom zavartalan menetét a jármüvek idejében vég zett karbantartásával! Nemzeti és szövetkezeti vállalatok <ktlgo7»i, népi Igazgatás munkatársai! Brigádok szervezésével, a teher­kocsik gyors és szüntelen berakásá­val gyorsítsátok meg forgalmunkat és segítsétek elő a termés idejében való betakarítását. Szakszervezeti dolgozók. Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tagjai! Az öszi forgalom sikeres lebonyo­lításáért nagy felelősség hárul For­radalmi Szakszervezeti Mozgal­munkra Szervezzétek 'a szocialista munkaversenyt, a felajánlásokat, tá­mogassátok dolgozóink kezdeménye­zését és terjesszétek az élenjáró dolgozók tapasztalatait; minden al­kalmazottat mozgósítsatok az őszi forgalom feladatainak elvégzésére. Egy percre se feledkezzetek meg arról, hogy a szakszervezetek felada­ta a sürgős feladatok teljesítéséért Indított mozgósítással együtt foko­zottabb mértékben gondoskodni az emberről, ami megteremti az őszi forgalom teljes lebonyolításának elő­feltételeit. A vasúti és úti forgalom összes dolgozóinak, a nemzeti és szövetke­zeti vállalatok dolgozóinak és a népi igazgatás munkatársainak váljék hazafias feladatává az őszi forgalom zökkenőmentes, hibátlan és balesetek nélküli lebonyolítása. Az öszi kampányban gyors, biz­tonságos és gazdaságos forgalom­mal járulunk hozzá a legjobban az életszükséglet! cikkek árainak csök­kentéséhez, a dolgozók jólétének emeléséhez és népi demokratikus köztársaságunk további megerősö­déséihez. 1f 111/4 \ k ELET EB OL • • • A jövőben még gazdagabb termést akarnak betakarítani A rimaszombati állami birtok dolgozói az aratás és cséplés sike res befejezése után a pártszervezet és a tömegszervezetek vezetőinek kezdeményezésére az őszi munkák mielőbbi elvégzése érdekében érté kes kötelezettségvállalásokat tettek A birtok dolgozói elhatározták, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulója tiszte­letére a középszántás határidejét 994 hektáron 5 nappal, a talajelő készítést 997 hektáron 4 nappal, az őszi árpa vetését 200 hektáron 4 nappal, az öszi rozs vetését 186 hektáron 4 nappal, az őszi búza vetését 486 hektáron két nappal, a burgonya betakarítását 190 hektár ról 4 nappal, a takarmányrépa be takarítását 74 hektárról 4 nappal, az istállótrágya kihordását 307 hektárra három nappal és a mély­szántást 1142 hektáron 10 nappal megrövidítik. Ezenfelül az összes őszieket 95 százalékban szük és keresztsoros vetési módszerrel vetik el. A dol gozók már a vetőmag tisztítási és csávázási munkálatait befejezték. Az idei öszi munkákban a széles agregátokat is felhasználják. A szabadkai gazdaság dolgozói 1200 hektár területen gazdáikod. nak és ebben az évben öt mázsá­val emelték a gabonanemüek hek­tárhozamát. Ezért a dolgozók fel­ajánlották, hogy a következő gaz­dasági évben a gabonanemüek hek­tárhozamát még két mázsával eme­lik. A gabonanemüek hektárhoza­mának növelésében versenyre hív­ták ki a besztercebányai kerület valamennyi növénytermelési osztá­lyát. A birtok dolgozói a szép kötele­zettségvállalásokkal a jövő éví gaz­dagabb termést akarják biztosítani. Bolcso Pál. Utolsó simítások a vágúihelyi vízierőmű építésén Minden egyes villanyáramfejlesztő te lep működéséhez feltétlenül szükséges az elosztóberendezés felépítése. Aľ Elektrovod nemzeti vállalat dolgozói ezért nagy igyekezetet fejtettek ki hegy az elosztó berendezések idejében való elkészítésével lehetővé tegyék egyik legújabb vágvölgyi vízierőmű­felepünk, a vágújhelyi villanyáramfej esztő telep működését. A napokban befejeződtek a munkálatok egy 100 kilowattos elosztóberendezéssel, ame­lyet szeptember 27-én, vasárnap be­kapcsolnak a 100.000 váltós elosztó­rendszerbe. Befejeződtek a munkála­tok egy 10.5 kilowattos elosztón is és sikeresen folynak egy 22 kilowattos »losztóberendezésen, amely a vízierő­mű működéséhez nem feltétlenül szük­séges és amelyet még az év vége előtt befejeznek. Sikerrel kipróbálták a ve­tin-berendezffst is, amelyen kiküszö­bölték az ai/ró hibákat és előkészítet­iz atfre ték a működés megkezdésére. A kassai kerületben az idén 522 további lakásegységet adnak át rendeltetésének Hozzájárulnak a Koreai Népi Demokratikus Köztái sasáí? népgazdaságának újjáépítéséhez Az ivančicei .Trhárne" nemzeti vál­lalat alkalmazottai a koreai fegyver­szüneti egyezmény megkötése után elhatározták, hogy egy órával többet dolgoznak és ennek eredményét a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság nemzetgazdaságiának újjáépítésé­re fordítják. A Nemzeti Arcvonal Köz. ponti Akcióbizottsága és a Csehszlo­vákiai Békevédelmi Bizottság felhívá­sának megjelenése után az egyes rész­legek dolgozói nyolc órára emelték felajánlásukat A kormányhatározat lehetővé tette, hogy az építészetben dolgozók még az idén legalább 30.000 lakásegységet ad­janak át használatra. Kassa város dol­gozóinak és a kerület iparközpontjai­Az eperjesi kerületben bővítik az elárusítóhelyek hálózatát Eperjesen a háztartási cikkeket és apró szükségleti cikkeket áru­sító kereskedelem dolgozói a napok, ban arról tárgyaltak, hogyan való­sítsák meg a kormányhatározatnak a lakosság közellátásáról szóló ré. szét és tegyék lehetővé a városok és falvak dolgozóinak jó és rendsze­res közellátását. Az eperjesi, ház­tartási cikkeket árusító kereskede­lem a kiskereskedelmi árusítóhelyek hálózatát kiterjeszti a kerület na­gyobb községeire, vándorelárusító­helyet létesít a minta EFSz.ekben és üzemekben. A járási székhelyeken vasárnap és ünnepnap legalább egy üzletet nyitva tartanak. A kerület összes üzletedben bővítik a fogyasz­tási árucikkek választékát. Már most áruval megrakott tehergépko­csik állnak meg az üzletek előtt, hogy minden egyes háztartási cik­keket árusító üzletet valamennyi árufajtával jól ellássák. Eperjesen, Homonnán és Nagy­mihályban 1954 elején három nagy áruház megnyitását tervezik. ban az év eleje óta 942 új lakásegy­séget adtak át rendeltetésének. A lakásínség fokozatos kiküszöbö­lésére az év végéig további 522 új lakásegységet fejeznek be a kerületben Most is fokozott gondot fordítanak a magnezitkombináír építőinek, 3 rozs­nyói és a rudnyani bányászok és a prakfalvai gépgyár dolgozóinak lakás­kultúrájára. Az új lakásegységekből ezek a dolgozók 200 új korszerűen be­rendezett otthont kapnak. Síden is győzött a szövetkezeti gazdálkodás A sídi szövetkezet tagjai a cséplési munkák befejezése után beszolgalta­tási kötelezettségüknek százszázalékig eleget tettek. Csak azután került sor az idei munkaegységek szerinti jutal­mazásra. Lipnicska József szorgalmas munkája eredményeként 26 mázsa búzában. 12.5 rozsban és 6.28 mázsa árpában részesült. Ferik Sámuel, aki szintén a legjobbak közé tartozott, 9.15 mázsa búzát, 4.?5 mázsa rozsot és 2.28 mázsa árpát kapott. Mihály Sán­dor pedig 18.70 mázsa gabonát vitt haza a hombárjába. A nők közül Csavnicky Pálné állta meg a legdere­kasabban a helyét és most a részese­désnél 13 mázsa búzának és 2.16 má­zsa árpának örülhetett. Benne Jolán is szép jutalomban részesült. Atlasz József és Mihály Sándor ígé­retet tettek, hogy még szorgalmasab­ban dolghznak a szövetkezetben és azon lesznek, hogy a jövő évben még gazdagabban részesüljenek a szövet­kezeti tagok. Vannak azonban Síden olyan dolgo­zók is a szövetkezetben, mint Tőre Antal, aki csupán 156 munk^(ységst dolgozott le az első félévben és most nagyon keveset kapott. No de nem is lehet ezen csodálkozni, mert ő sok­kal jobban szereti az italt a munkánál. A község magángazdálkodói közül Mihály Lajos, Urbán Géza, Zvara György és Somoskő János szépen tel­jesítik beadási tervüket. Azonban Lu­kács Dezső 45. Lukács Sándor 33. Mi­hály András 42 és Mihály Géza 23 mázsa gabonával maradtak adósak az államnak. A négy magángazda miatt a falu csupán 60 százalékra tudta tel­jesíteni a beadási tervét. A szocialista nagyüzemi gazdálko­dás Síden is győzött a magánszektor­ral szemben. A szövetkezeti tagok ió munkájukkal bebizonyították hogy csak a nagyüzemi gazdálkodás képes emelni a szövetkezeti tagok életszín­vonalát. / Szevejányi Károly. Brenkus lolán a német kérdés békés megoldására összehívott kongresszus kiküldötte Brenkus Jolán myslenicei CsISz­tag még nemrégen dolgozik a bra­tislavai Béke-üzemben. Az elmúlt évben elöször állott meg a modern épület előtt, amely második ottho­nává lett a gépekkel és a dolgo. zókkal együtt. A gépek már akkor álmai voltak, amikor felserdült és anyjának a hat kistestvér nevelésé­ben segített. Mihelyt belépett, rög­tön úgy akart dolgozni, ahogy a Béke-üzem legjobb élmunkásai dol­goztak. Szorgalmasan tanult és megismerkedett a gépekkel. Gyor­san belejött a munkába és rövid idő alatt a szövődé legjobb dolgozói so­rába került. Ez év szeptember 11., én Brenkus Jolán élmunkásnö ör-. -vendetós eredményt jelentett be »-> leszőtte az első ötéves terv utolsó fonalát. A szép munkateljesítmény jutal. mául megválasztották a német kér­dés békés megoldására egybehívott csehszlovák kongresszus küldöttévé. Örömmel fogadta ezt a küldetést, amellyel a munkások, élmunkások, mesterek, technikusok és a Béke­üzem dolgozói megbízták — hogy az ő nevükben mondja meg a kongresz­szuson, hogy szorgalmas, becsületes munkával fogják támogatni a német dolgozók harcát az összes kérdések békés megoldásáért. Németország ügye a mi ügyünk is — mondja Brenkus elvtársnő. A mult világháború nyomai még nem simultak el és az amerikai im­perialisták már is új háború elő­készítéséről beszélnek. Minden becsű, letes dolgozó haraggal és gyűlölet­tel hallja az imperialistáknak az atombombáról szóló lármáját, de örömmel fogadja a hírt a koreai fegyverszünetről és a béke erőinek minden sikeréről, amelyek biztosan győznek minden fenyegetés felett. Ezért még szorgalmasabban fogok dolgozni — mondja — figyelmét fordítok a termékek jő minőségére, a selejt csökkentésére, az anyag­megtakarításra, mert tudom, hogy magam és összes dolgozóink alkotó munkája olyan boldogságot hoz ne. künk, amelyet az amerikai gonosz lelkek nem érnek fel ésszel.

Next

/
Thumbnails
Contents