Uj Szó, 1953. szeptember (6. évfolyam, 212-237.szám)

1953-09-25 / 233. szám, péntek

1953 szeptember 25 U J SZÖ 3 Az 1923. évi szeptemberi felkelés Bulgáriában Irta: Ivan Mihajlov vezérezredes, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese Harminc évvel ezelőtt, 1923. szep. tember 23-án kezdődött, meg Bul­gáriában a hős antifasiszta felke­lés, férfiak és nők, ifjak és lányok tízezrei példátlan hősiességgel és önfeláldozással vettek részt benne. A felkelők eredményei annak ide­jén komolyan aggasztották a kapi­talista országok reakciós köreit, amelyek veszélyeztetve látták a bol. gár monarchia sorsát és a bulgá­riai kizsákmányoló osztályok ural­mát- Ezzel szemben a haladó nem­zetközi közvélemény képviselői és a dolgozók elragadtatott lelkesedés­sel üdvözölték a bolgár népnek a vérszomjas fasiszta terror ellen a szabadságjogok -védelmében vívott igazságos és jogos harcát. A szeptemberi felkelés megingat­ta a bolgár burzsoázia és monarcho­fasizmus uralmának alapjait. Át­hághatatlanul mély szakadékot hú­zott Cankov burzsoa-fasiszta kor. mánya és a dolgozó tömegek kö­zött. Felnyitotta a bolgár nép sze­mét. A dolgozók a harc tüzében lát. ták meg az uralkodó burzsoázia és monarchizmus igazi arculatát. Végül pedig megérlelte a kapitalista ki­zsákmányolásból kivezető felszaba­dulás útját. A felkelés veresége és a burzsoa­fasiszta monarchisták rendezte vé­res leszámolás sem törte meg a bolgár nép harcos akaratát A bol­gár munkások, dolgozó parasztok és" haladó értelmiségiek a kommu­nista párt vezetésével több mint 20 esztendei elkeseredett és véres har­cot vívtak a fasiszta diktatúra el­len és 1944. szeptember 9-én a Szov. jet Hadsereg döntő segítségével siker koronázta ezt a harcot. 1923. szeptember 23-án a kom. munista párt szervezte és vezette felkeléssel válaszoltak a népi tö­megek a bitorló Cankov-kormány féktelen terrorjára Már néhány nappal azelőtt, hogy a Bolgár Kom. munista Párt Központi Bizottsága kiadta a felhívást a felkelésre, a dolgozók az ország több körzeté­ben — Novogorszkban, Kazanrik­ban és máshol — saját kezdemé. nyezésükre megindították a fegyve­res harcot. A felkelést megelőzően a kommu­nista párt vezetőségében Georgi Di. mitrov és Vaszil Kolárov védelmez­ték a legaktívabban és a legkövet­kezetesebben az ellenállás megszer­vezésének eszméjét a fasiszta Can. kov-kormány terrorjával szemben. Állhatatosan harcoltak a pártveze tőségbe férkőzött burzsoá elemek ellen, akik a június 9-i fordulat idején azt akartík elérni, hogy a párt a semlegessé); álláspontjára he­lyezkedjék. Dimitrov és Kolárov elv. társak harca eredményeként a párt álláspontja gyökeresen megváltozott a bitorlókkal szemben. Számos cikkben leplezték le a Bulgáriában, mindinkább uralomra kerülő fasiz­mus vadállati arculatát és harcra hívták a dolgozókat a terror és az erőszak ellen Miután a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága határoza­tot hozott a fegyveres felkelés elő­készítéséről. Georgi Dimitrov és Va­szil Kolárov megbízást kaptak, hogy részletesen ismerkedjenek meg a helyzettel az országban és tűzzék ki a felkelés kezdetének időpont­ját. Szeptember 20-án elfogadták azt a határozatot, amely kimondta, hogy a fegyveres felkelést szeptem­ber 23-nak éjtszakájára az egész órszágban meg kell kezdeni. A fel­kelés legfőbb vezetését Georgi Dl. mitrovra és Vaszil Kolarovra bizták. Georgi Dimitrov és Vaszil Kolárov eleget tettek a párt megbízásának és a felkelés előestéjén — a telke lés központi iránvító helyeként meg­határozott — Bratcki megyébe utaz­tak. A központi forradalmi bizott­ság a bolgá* néphez intézett fel­hívásában meghirdette a felkelés kezdetet annsk érdekében, hogy megdöntsék Cankov bitorló fasiszta kormányát és létrehozzák a mun­kás paraszt kormányt. A felkelők Georgi Dimitrov és Vaszil Kolárov vezetésével néhány napig elkeseredett harcokat vívtak a kormány fegyveres erői ellen. Le­győztek és megsemmisítettek több kormány csapatot. Még sem érhetett győzelemmel vé. get a felkelés. De mint annak idején Georgi Dimitrov mondta, vannak olyan vereségek, amelyek elősegítik a győzelmet. Ilyen volt a szeptem beri felkelés veresége is, amely hoz­zájárult az 1944. szeptember 9-i né­pi felkelés győzelméhez is. Bulgária már kivívta szabadságát. A bolgár nép a Bolgár Kommunista Párt vezetésével és a nagy Szovjet, unió testvéri segítségével hü a szep­temberi hősök'emlékéhez: biztos lép. tekkel halad a Georgi Dimitrov ál­tal kijelölt úton, azon az úton, amely a szocializmus felépítéséhez vezet Bulgáriában. A dániai parlamenti választások előzetes eredményei Szeptember 22-én Dániában meg­tartották az új, egy kamarából ál. ló parlamenti választásokat. A részleges adatok álapján a mandátumok a következőképpen oszlanak meg: szociáldemokrata párt 74, Venstre (agrárpárt) 42, konzervatív párt 30, radikális párt 14, kommunista párt 8, jogi liga 6, a dániai német kisebbség 1 man­dátumot kapott. A dán politikai hírmagyarázók a választások eredményeivel kapcso­latban eltekintenek attól, hogy a választások eredményeit összeha­sonlítsák az előző Folketing-vá­lasztásokkal, amelyek ez év áprili­sában folytak le. Arról van sző, hogy a múltban a Folketingbe ma­gában Dániában (Faeroer szigetek nélkül) 149 képviselőt választottak, míg most 175-öt. Ezenkívül ezúttal sokkal na­gyobb számú dán polgárnak ad­tak' szavazati jogot, mint azelőtt, mert az új választási törvény alap­ján a választási korhatárt 25-röl 23 évre szállították le. Megállapítható azonban, hogy az egész kormány­koalíció helyzete most gyengébb és azok a pártok, amelyek a válasz­tási kampány folyamán felléptek az ellen, hogy katonai támaszpon­tokat nyújtsanak az amerikai csa patoknak dán területen, abszolút többséget nyertek az új Folketing. ben. E pártok közé tartozik a kom­munista és radikális párton kívül a szociáldemokrata párt is, amely a választás előtti manifesztumában kijelentette, hogy ellenzi idegen katonai légierő dán területen való elhelyezését. A választások eredményeivel kapcsolatban felmerül a kormány­koalíció további fennállásának kér­dése. Hedtford, a szociáldemokrata párt vezetője ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a választások kifejezésre juttatták a választók bizalmatlanságát a kormány iránt. Követelte, hogy a kormány mond­jon le és nyújtson lehetőséget a szociáldemokratáknak kormányala­kításra. Ha azonban Eric Ericson miniszterelnök nyilatkozata alap­ján ítéljük meg a helyzetet, a kor­mány nem szándékozik hamarosan lemondani. Axel Larson,, a kommunista párt elnöke a választások részleges ered­ményeivei kapcsolatos kommentár, jában kijelentette, hogy a vá­lasztások megmutatták a bizalmat­lanság növekedését az »Atlanti politika« iránt és a növekvő ellen­állást á külföldi csapatoknak dán területen való elhelyezésével szem­ben. A szociáldemokrata párt eléggé jelentős sikereinek okai abban rej­lenek — mondotta Axel Larson — hogy a választók Hedtfort kijeleni téséből azt a véleményt alkották, h°gy a szociáldemokrata párt el­utasítja külföldi . csapatoknak dán területen való tartózkodását béke idején. Világos, — mondotta vége­zetül Axel Larson, — hogy a kor­mánynak azonnal le kell mondania és hogy az új kormánynak politi­kájában a dán választók világos óhaja szerint kell igazodnia, hogy békepolitikát folytasson ég széles­körű speciális reformokat valósít­son meg. Trieszt Szabad Terület Kommuoísfa Pártja a trieszti kérdésről Trieszí Szabad Terület Kommunista Pártjának központi bizottsága határo­zatban szögezte le álláspontját a triesz­ti kérdéssel kapcsolatban. „A kommunisták — hangzik a ha­tározat — elvben nem vetik el a nép­szavazást, de nem fogadják el az olasz miniszterelnök javaslatát, mert az arra az 1948. március 20-i úgyne­vezett háromhatalmi nyilatkozatra tá­maszkodik, amely nem volt más, mint szégyenletes csalás és csak arra szol­gált. hogy az 1948. évi parlamenti választások előtt félrevezesse az olasz népet Az olasz kormánynak a népszava­zásra vonatkozó javaslata ismét az atlanti politika keretébe, a zsarolás és a megfélemlítés politikájának a kere­tébe állítja a trieszti kérdést". A határozat ezután megállapítja, hogy ettől a politikától elsősorban a trieszti nép szenved, majd így foly­tatja: „Az ezen a területen élő ola­szok, szlovénok és horvátok egyre inkább meggyőződnek arról, hogy a kivezető út ebből a helyzetből a bé­keszerződés alkalmazásán keresztül a két övezet egyesítéséhez és a népre oly súlyos terheket jelentő katonai kor­mányzat megszüntetéséhez vezet. A népszavazás megtartására is — amely­nek az adott helyzetben semmi gya­korlati eredménye nem lenne — csak akkor kerülhet sor, ha Trieszt Szabad Terület már a gyakorlatban is meg­valósul". Trieszt Szabad Terület Kommunis­ta Pártjának központi bizottsága ab­beli törekvésében, hogy megakadályoz­za Trieszt területének újabb felosztá­sát, vagy a jelenlegi helyzet fenntar­tását, a legközelebbi teendőnek az egységes, ideiglenes jellegű polgári közigazgatás bevezetését tartja. „Ebhez a követeiéisíhez már több mint 40.000 trieszti csatlakozott alá­írásával". Az ENSz-közgyűlés főbizottságának ülése Az ENSz-közgyülés főbizottsága szeptember 22-én ülést tartott. Ezen megvitatták a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy tűzzék a közgyű­lés napirendjére a főtitkár beszámo­lóját a közgyűlés augusztus 28-án hozott határozatának végrehajtásá­ról. Ez a határozat arra kötelezi a főtitkárt, hogy a Kínai Népköztár. íaság kormányával és a Koreai Né­pi Demokratikus Köztársaság kor­mányával közölje azokat a javasla­tokat, amelyeket a közgyűlés 7. ülésszaka a koreai kérdéssel kap­csolatban jóváhagyott. A vita után szavazásra tették fel a szovjet ja­vaslatot, melynek során a főbizott­ság elutasitotta a javaslat napirend­re tűzését. A főbizottság szeptember 22­i dél­utáni ülésén egyhangúlag jóváhagy­ták a szovjet küldöttségnek azt a javaslatát, hogy a közgyűlés 8. ülés. szakának napirendjére tűzzék ki az új világháború veszélyének elhárí­tására és a nemzetközi feszültség enyhítésére szolgáló intézkedések kérdését. Lengyelország javaslatára a bi­zottság elhatározta, hogy ezt a kér­dést megvitatás céljából a bizott­ság elé terjeszti. Meghalt a Mongol Nagy Népi Hurál elnökségének einöke Szeptember 23-án meghalt Goncsiglin Bumacende, a Mongol Népi Forradalmi Párt egyik legrégibb harcosa, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségének elnöke. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának részvéttávirata a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huráljának elnökségéhez és minisztertanácsához A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak elnöksége és a Szovjetunió Mi nisztertanácsa a Mongol Népköz társaság Nagy Népi Hurálja elnök­ségének és minisztertanácsának mély részvétét fejezi ki a nagy veszteség — -G. Bumacende, a Mongol Nép. köztársaság Nagy Népi Hurálja el. nökségének elnöke elhalálozása al­kalmából A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége és minisztertanácsa A Szovjetunió külügyminisztériumának részvéttávirata a Mongo! Népköztársaság külügyminisztériumához A Szovjetunió külügyminisztériuma mély részvétét fejezi ki G. Bumacendenek, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökének elhalálozása alkalmából. A Szovjetunió külügyminisztériuma Tekintélyes libanoni lap a Kínai Népköztársaság ENSz-tagsága mellett Az „As-Sark", az egyik legbefolyá­sosabb libanoni lap, az ENSz köz­gyűlés 8. ülésszakának munkáját kom­mentálva, megbírálja az arab államok ENSz-küldöttségtnek negatív állás­pontját a Kínai Népköztársaság kép­viselőinek az ENSz-be való bebocsá­tása kérdésében. „Az arab államok kormányai == mutat rá a lap — nem vették figye­lembe népeik akaratát". A lap hozzá­teszi, hogy a Kínai Népköztársaság je­lenléte a közgyűlésben és a biztonsá. gi tanácsban megfelelne „az impéria, lizmus igája alatt nyögő' összes arab államok érdekeinek." • • Összehívták Nagy-Britannia Kommunista Pártjának XXIII. országos kongresszusát MÍnť ä „Daily Worker" közli, 1954. április 16-ra összehívták Nagy-Britan­nia Kommunista Pártjának XXIII. or­szágos kongresszusát. A párt végre­hajtó bizottsága elhatározta, hogy eb­ből az alkalomból mozgalmat indít a párt és az Angol Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség sorainak erősítésére és a , „Daily Worker" olvasótáborának nö-: velésére. i Az amerikai monopóliumok haszna Németország kettéoszfottságából Amerikai nagyiparosok egy csoport­ja, amely a nyugatnémet cégekkel üz­leti ôssžekôttetést tart fenn, bizalmas emlékiratot juttatott eK Dulies kül­ügyminiszterhez. Kifejezetten helyes­lik azt a „határozott támogatást" amelyben Dulies az Adenauer-kor mányt a választási hadjárat folyamán részesítette. A memorandumban felké­rik az amerikai külügyminisztert, foly­tassa erélyesen az eddigi politikát, amely az amerikai üzleti körök érde­keinek védelmére irányult. A memorandum részletesen kifejti, i hogy milyen módon védjék meg Nyui gat-Németországban az amerikai mii* liárdosok érdekeit. A többi között megállapítja, hogy a Dulies által nem­zetközi téren folytatott „erő politi­kája" és az amerikai külügyminiszté­riumnak az az irányvonala, amely azon alapult, hogy nem egyeznek bele az össznémet kormány megalakításába, a legjobb módja az amerikai monopó­liumok érdekei védelmének. 1 KÜLFÖLDI HÍREK LAPTUDŐSlTÁSOK szerint Te­heránban az utolsó 24 óra alatt több mint 40 személyt tartóztattak le. A lapok ezenkívül jelentik, hogy a rendőrföigazgatóság parancsára tö­megesen tartóztatják le a „gyanýs elemeket". Szeptember 23-ra virradó éjjel el­határozták, hogy Lurisztan tarto­mányba további 100 személyt külde­nek, akiket az ostromállapotról szó­ló törvény alapján tartóztattak le. Az „ETTELAAT" című lap, jelentése szerint szeptember 22-én Isztahan­ban statáriumot hirdettek ki. Este 20 óra 30 perc és reggel 5 óra között tilos az utcára menni. SZEPTEMBER 23-án Szófiában ünnepi gyűlést tartottak a bolgár néphadsereg napja alkalmából. A hadsereg napjáról Peter Pamcsev­szkij tábornok nemzetvédelmi mi­niszter tartött beszédet. A NAVASZAKTI című ceyloni lap rámutat arra, hogy az USA megkísérli Senanayak, ceyloni mi­niszterelnök eltávolítását és helyére Jaywarden nevű ügynökét akarja helyezni. A lap beszámol arról is, hogy Jaywarden mostani ceyloni pénzügyminiszter az amerikai poli­tika aktív híve Ceylonban. Jaywar­den a lap jelentése szerint tagja azoknak a terrorszervezeteknek, amelyeket az amerikaiak irányíta­nak. SZEPTEMBER 22. óta Oslóban sztrájkolnak az összes külvárosi autobuszsoförök. A sztrájkolók mun­kafeltételeik megjavítását és bér­emelést követelnek. A lapok rámutatnak arra, hogy ha nem elégítik ki a sztrájkolók kö­veteléseit, a sztrájk kiterjedhet ,az összes norvég sofőrökre. A NYUGATI HATALMAK meg­szálló hatóságai Ausztriában hábo­rús előkészületeket folytatnak. A ,,Der Abend" című lap jelenti, hogy szeptember 25-én Salzburgban az amerikai légierők hadgyakorlatokat tartanak. Tirolban a francia ható­ságok tovább folytatják robbantó­kamrák építését. A lap továbbá jelenti, hogy Inns­bruckban, Oberlandban és Fichtben a tiroli francia megszállási övezet­ben amerikai helyőrségek elszállá­solására készülnek. • BERLINBEN szeptember 23-án gyűlést tartott a békehívek német bizottsága. A gyűlésen beszámolót tartottak a Béke-Világtanács 1953. szeptember 8—9-ki bécsi ülésezésé­ről. A gyűlés részvevői megtárgyalták Heinz Willmannak, a békehívek né­met bizottsága főtitkárának beszá­molóját a békemozgalom feladatai­ról.

Next

/
Thumbnails
Contents