Uj Szó, 1953. augusztus (6. évfolyam, 186-211.szám)
1953-08-22 / 204. szám, szombat
Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVAKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1953 augusztus 22, szombat 40 fillér VI. évfolyam, 204. szám c/f mai azámban: A nyugati hatalmakhoz intézett szovjet jegyzék visszhangja (2. old.) Az NDK kormányküldöttsége Moszkvába érkezett (3. old.) A velencei nemzetközi filmfesztiválon (4. old.) Bolsevik agitációvai a munka termelékenység növeléséért (5. old.) Az üj Szó postájából x re. old.) V Kövessünk el mindent a begyűjtési munka sikeréért Amerre csak a szem ellát, az EPSz-ek, állami gazdaságok földjein mindenütt serény munka folyik. A szorgos paraszti kezek nyomán elfogynak a határból a gabonakeresztek, megjelenik a földeken a Sztalinyec, hogy ekéje újra előkészítse a földet a vetéshez, liogy a jövö esztendőben még több búzát, több kenyeret tudjunk adni szocializmust építő, fejlődő hazánknak. Annyi gabona termett az idén, hogy a magtárak roskadoznak. Földjeink évtizedek óta nem adtak annyi termést, mint az idén, hazánk sohasem volt ilyen gazdag gabonában, kenyérben. És mindez dol gozó parasztjaink szívós munkájának az eredménye, és annak, hogy népi demokráciánk hathatós segítséget nyújtott parasztjainknak, akik erre a nagymérvű gondoskodásra azzal válaszoltak, hogy elsajátítva a korszerű mezőgazdasági tudomány leghaladóbb módszereit, bátran alkalmazták a minden kincsnél többet érő szovjet tapasztalatokat. És ez a lelkes, odaadó munka gazdag gyümölcsöt hozott. A jó termőföld gazdagon visszaadta a ráfordított fáradságot. Ország, világ meggyőződött arról, hogy nem volt hiábavaló a keresztsoros vetés, a szem esés trágyázás, melynek eredményeképpen 35—40 mázsa termett hektáronként. Nem ritkaság az idén a hektáronként 40—45 mázsás termés sem. Az érsekújvári járásban. a szentmiklósi állami gazdaságban Esek István csoportja 55 mázsás búzatermést ért el hektáronként. Ez bizonyítja a nagyüzemi gazdálkodás előnyét, felsőbbrendűségét és újabb győzelmét az egyéni kisparcellás gazdaságok felett. A mostani napokban versenyben harcolnak dolgozó parasztjaink a begyűjtés sikeréért. A keleti járásokban — ahol arányosan később kezdődött az aratás — teljes ütemben halad még a cséplés és igye keznek, hogy ök is a somorjai, a komáromi, a galántai járások példája nyomán határidő előtt teljesíthessék a beadást és a dús gabonából átadják a nép államának járó részt. Örvendetes, hogy dolgozó parasztjaink, EFSz-tagjaink a kötele, zö beadáson kívül mázsaszámra adnak gabonát terven felül, amelyért államunk magasabb árakat fizet. Se szeri, se száma azon EFSz-tagoknak, akik egész esztendőben becsületesen dolgoztak, most a félévi jutalmazásnál annyi gabonát kapnak, hogy ebből biztosítva van egész évi fejadagjuk, sőt "a bőséges juta. lomból még az államnak is adnak. Nem egy szövetkezeti tag a félévre kapott természetbeni járandóságból 4—5, sőt 10 mázsát szállított be a dolgozó nép raktárába. Igaz, ez jól kifizetődik, mert ezért szép összeg üti markukat. A terven felül beadott gabonáért 280 korona jár. Most már könnyen kiszámíthatjuk, milyen nagy segítséget kapnak dol gozó parasztjaink az új gabonaárakkal. Balog Kálmán udvardi kisparaszt 500 kg gabonát adott terven felül, Midera Mátyás 300 kg-ot. Az idén több a termés, így jobban teljesíthetik a beadást egységes földmüvess7öv"tkezeteink is. Nem is i találunk olyan szövetkezetet, amely 6—8, sőt 10 vagonnal ne adott volna terven felül. A cséplés még alig a kezdetén haladt, már több szövetkezet büszkén jelentette: naponta 200 mázsát adunk az államnak és annyi a termés, hogy bőven adunk be gabonát a kötelező beadá. son felül is. A dunatőkési EFSz búzából kettő, árpából pedig egy vagonnal adott terven felül, az uza panyiti 400, a búsai 800, a kispakai 300 mázsa gabonát adott az országnak a kötelező beadáson kívül. EFSz-tagjaink így fejezik ki hálájukat népj. demokráciánknak azért, hogy államunk évről évre több gé. pet, műtrágyát juttat falvainknak. Szlovákiában eddig már 14 járás teljesítette a gabonabeadás tervét: 7 a bratislavai kerületből és 7 a nyitraiból. A begyűjtési verseny élén a bratislavai kerület halad, amély augusztus 19-ig a gabonabeadási tervet 85.9 százalékra teljesítette. A nyitrai kerület a második, amely csak 1.02 százalékkal marad el a bratislavai kerület mögött. A nyitrai kerület begyűjtési határideje szeptember 5. A be. gyűjtés eddigi állása azt bizonyítja, hogy a kerület határidőre, de jóllehet határidő előtt teljesíti a gabonabegyűjtés tervét. Ne gondoljunk azonban arra, hogy az idei gabonabegyűjtés simán ment' és nem volt. illetve nincs szükség népnevelői munkára. Ott, ahol kevés gondot fordítottak a népnevelésre, nagy hiányok mutatkoztak és éppen azok a járások nem tudták a megszabott határidőre teljesíteni a tervet, amelyekben, maguk a népnevelök is azt hangoztatták. hogy „megy most minden magától, hisz annyi gabona termett, hogy abból bőven jut az államnak és a kis- és középparasztoknak is". Igy volt ez az érsekújvári járásban is, ahol több népnevelő ilyen helytelen magatartással az ellenség malmára hajtotta a vizet. Több példa bizonyítja, hogy ahol nem dolgoztak a népnevelők, „agitált" helyettük az ellenség. Tardoskedden például szemet hunytak afelett, hogy a helyi Nemzeti Bizottság titkára „megtiltotta" a gabonaátvevönek, hogy azonnal kifizesse a terven felül beadott gahona árát. Mi történt erre? A kis- és középparasztok a felesleges gabonájukat nem az államnak adták, hanem a padlásra szállították. Pedig nem egy kisparasztnak gondot okozott, hogy a sok gabonát hogyan helyezi el, hisz nincs a kisparaszt úgy berendez, kedve, hogy annyi gabonát, amenynyi az idén termett, jő, szellős helyen el tudná raktározni. A falusi pártszervezeteknek a feladata tehát, hogy fokozottabb figyelmet szenteljenek a beadási ínunkákra. Ne engedjék, hogy egyes funkcionáriusok túlkapásai érvénye, süljenek, és ne tűrjék, hogy az ellenség hazug hírveréseivel félrevezesse a kis- és középparasztokat. Kiváltképpen a keleti járásokban — ahol a begyűjtés még teljes ütem. ben halad — szükséges, hogy a falusi _ pártszervezetek, a kommunisták és a népnevelök hivatásuk magaslatán állva mindent elkövessenek a begyűjtés sikeréért. f f SZÖVETKEZETEINK ELETEBOL • •A- • Jó úton halad a felsőlánci EFSz Moldavától délre a síkságot itt ott lankás dombok váltják fel. ilyen dombon fekszik- Felsölánc község is. Már dél felé jár az idő, de a faluban alig látni embert. A volt uradalmi kastély felé vettük utunkat, mert tudtuk, hogy itt van a szövetkezet irodája. De az iroda is üres volt. Csak jó negyedóra múlva jöt meg a szövetkezet elnö ke, Nagy Ferenc elvtárs. — Mindenki a mezőn van — mondja. — Meg aztán én is utána néztem, hogyan dolgozik a cséplő gép. Még egy pár ilyen szép -nap és az egész termésünk a zsákokban lesz. Megnézzük mi is, hogyan megy a munka. Csaknem új, hatal mas sertéshizlalda mellett visz az útunk. — Ősszel fejeztük be az építé sét, — mondja Nagy elvtárs, — vízvezeték és takarmánykonyha is van benne. Az épületben rendet, tisztaságot találunk. A hatalmas mangalicák és a fiatal angolhízók vidáman ropogtatják a jóízű takarmányt. A hizlalda mögötti dombos legelőn kövér juhnyáj legel, mely az elnök szavai szerint igen szép jövedelmet biztosít a szövetkezetnek. — Itt építjük fel a tyúkfar munkát — mutat Nagy elvtárs a pázsitos helyre, ahol már látható a megkezdett földmunkák nyomai. — Ahogy befejezzük a cséplést, is mét hozzálátunk az építéshez, mert ősszel szeretnénk áthozni ide a baromfit. A cséplőgép felől vidám nótaszó hallatszik. Nótaszó^al jól is megy a munka. Már eddig öt ven mázsa gabonát csépeltek ki, estig pedig újabb hatvannal lesznek készen. Öröm nézni a kövé r zsáko kat, melyek szép rendben sorakoz nak a gép mellett. Az asszonyok a pelyvát hordják, kissé távolabbra. Megkérdezzük az egyiket, Ka pal Klárát, mióta dolgozik az EFSz-ben. — Nemrég, még csak tavaly léptem be, de meg vagyok elégedve. — Nemrégen kezdtünk közösen gazdálkodni, aztán müyen szép eredményeket értünk el eddig is. Egy hektárról 24—26 mázsá árpa, nem kicsiség — teszi hozzá az elnök. És valóban szép eredményeket ért el aránylag rövid idő alatt a felsőlánci szövetkezet. Látszik a tagokon, hogy szeretnének mindennel egyszerre elkészülni. De ez bizony nem megy olyan gyorsan. Hiszen a földek közül sokat kaptak a papi birtokból és így aránylag kevés az ember. Negyvenkét család van a szövetkezetben, nagyrészük csak tavaly lépett be. Az elmúlt években győződtek meg arról, hogy közösen jobban megy a munka. Ez évben újabb tagokkal gyarapodott a lánci szövetkezet. A dunaszerdahelvi i rak totál lom ás dolgozóinak távirata a köztársasági elnökhöz Ünnepi ülésre hívták össze a Szlovák iNemzeti Tanácsot A Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége a Szlovák Nemzeti Felkelés IX. évfordulója alkalmából ün nepi ülésre hivta össze a SzlovákNemzeti Tanácsot. Az ülést augusz tus 28-á,n 19 órakor a bratislavai Nemzeti Színházban tartjük meg.A Szlovák Nemzeti Tanács elnök sége az ünnepélyre meghívta az ellenállási harc részvevőit, á dolgozók széles körét és a Nemzeti Arcvonal szervezeteit. Az ünnepi ülés kere tében a Szlovák Filharmónia hang-versenyt tart. Drága elnök elvtárs! Mi. a dunaszerdahelyi gép. és traktorállomás dolgozói örömmel jelentjük, hogy a nyári munkák tervét 1953 augusztus 20 á,n teljesítettük. Minden erőnkkel arra tö rekedtünk, hogy a párt- és a kor mány által kitűzött feladatokat teljesítsük. Traktorosaink akadá lyokat nem ismerve harcoltak a terv teljesítéséért, bekapcsolódtunk a szocialista munkaverse.nybe, amely segítette őket, hogy a kitü zött feladatokat ne csak teljesítsék, hanem túlteljesítsék. Nem feled kezhettünk meg azonban a kom bájnosokról sem, akik a szovjet S—4-es kombájnnal nagy teljesít ményt értek el. Maár Ferenc 163 hektárt learatott és 3800 mázsát kicsépelt. Balasa László traktoros kerekes traktorával 240 hektárt learatott. Fekete Jenő pedig a legjobb traktoros, DT—54-es traktorá val 416 hektárt aratott le. A pódafai brigád érte el a legjobb eredményeket Telle István vezetésével: 1083 hektárt learatott és a tervet 141 százalékra teljesítette. A gép- és traktorállomás dolgozói A bélyi EFSz tagjai 20-30 mázsa gabonát kapnak az első félévre A bélyi szövetkezet tagjai az aratás befejezése után nyomban hozzáláttak a csépléshez. Minden iparkodásuk arra irányult, hogy a gabonabeadás teljesítésében járási viszonylatban is az élenjáró szövetkezetek között legyenek. A cséplőgépnél kora reggeltől késő estig dolgoztak és naponta 160— 170 mázsa gabonát csépeltek ki. Igyekezetüket siker koronázta, mert már augusztus 6-án járási viszonylatban a második helyen állottak a gabonabe adás teljesítésében. Azótn már 70 mázsa rozsot adták terven felül dolgozó népünknek. Ha pedig a cséplést befejezik, még jut a gabonából terven felüli beadásra. A tervezett hektárhozamokat búzából és rozsból is túlszárnyalták. Búzából 22 mázsa helyett 23-at, rozsból 18 mázsa helyett 23-at csépeltek ki egy-egy hektárról. Az árpa• cséplése most folyik, így a hektárhozamát még nem tudják. De valószínű, hogy az árpából nem érik el a tervezett hektárhozamot, mivel a királyhelmeci gépés traktorállomás múlt évi hiányos munkája következtében a tavaszi árpa alá nem végezték el az őszi mélyszántást. Természetes, hogy ez befolyással volt az árpaterm,ésre. Dé azt mondják a bélyiek, hogy ez többet nem fog előfordulni, mert tanultak ebből az esetből. Az aratási és cséplési munkákkal eyyidöben a dohánytörést is megkezdték. Hat hektáron termeltek dohámjt. és bizony olyan szép dohánnyal, amilyen a bélyi határban van, nem mindenütt dicsekedhetnek. Az idei dohánytermésük túlszárnyalta a tervezett hektárhozamót. Dicséretükre válik, hogy a dohánytörést ezideig már 80 százalékra elvégezték. Hogy ilyen szép termést érhettek el, az elsősorban is c nők szorgalmas munkájának köszön, hető. A dohánytermelő munkacsoportot Matyi Ferencné vezeti. Ez az öntudatos fiatal asszony a férjével dolgozik a közösben és azóta egyszer sem hiányoz'ak a mwikából, amióta a szövetkezet megalakult. Matyi Ferencné szorgalmasan dolgozik, buzdít, szervez, irányít, ahogy azt egy jó munkacsoport vezetőjének tennie kell. Meg is becsülik a- csoport tagjai. Matyi Ferencné 567 munkaegységet dolgozott 'c férjével az első félévben. Természetbeni jutalmuk 11-34 mázsa búza és 5.67 mázsa rozs volt. Készpénzben 5 670.— koronát kaptak. Mint minden szövetkezeti tagnak, nekik is fél hektárt mértek- gazdálkodás céljára. Ebbe kukoricát és burgonyát ültettek. Až udvar is tele van baromfival, az ólban pedig a hízónak váló röfög. Boldogan néznek a jövőbe, semmiben sem éreznek hiányt, mert a szövetkezet jó megélhetést biztosít nekik. A bélyi szövetkezetben virágzó juhtenyésztés folyik. A juhokat Biacsko András gondozza. 669 munkaegységet dolgozott le az első félévben, és ezért természetbeni jutalma búzából 13.38 mázsa, rozsból 6.69 mázs a volt. Pénzösszegben ÍOOQ—IIOO koronát kapott. A szép eredményt becsületes munkájával érte el. 192 darab anyajuhtól 222 darab kisbárányt választott el. A gyapjútermelésben is szép eredménye, ket tud felmutatni A gondjaira bízott juhok átlag 4.60 kg gyapjút adnak. A juh tejéből ízletes sajtot készít. Ez a szélesvállú, magastermetü. hatalmas dongájú ember minden tudását és erejét a szövetkezet felvirágoztatására fordítja. Amint m aga .is mondja, 26 évet töltött gróf Senyei Pál gazdaságában, ott is juhokat gondozott. Csak hát az ottani és a mai élete között nagy a különbség. — Amióta a szövetkezetben vagyok, van mit aprítani a tejbe, — mondja. Ruházkodhatom rendesen, mert soha sincs úgy, hogy ne lenne rá pénzem. A nagyobb gyerekek már dolgoznak, c kisebbek még iskolába járnak. Keitó középiskolába jár. ami ezelőtt a magamfajta szegény ember gyerekeinek elérhetetlen volt. A télen három disznót szándékozok leölni mert az ilyen nagy családnak mint az enyém, bizony sok mindent kell tenni az asztalra. De van miből. Biacsko Andrást tavasszal üdülni küldték a Magas Tátrába Azelőtt még csak nem is t gondolt arra. hogy valamikor is odakerül. Azonban a jól dolgozó szövetkezeti tagok megérdemelt jutalma a tátrai pihenés is. Hogy a beszámoló teljes legyen szól nom kell Hinkó András dinni/etermelöröl is. A szövetkezet 5 hektár dinynyéjét feleségével és gyermekeivél gondozza. Messze környéken híres az ő dinnyéje. Már egy vagon vörösdinynyét szállított a városba. Ez is szép jövedelmet biztosit a szövetkezetnek. A Dinkó-csálád április l-töl 648 munkaegységet dolgozott le és több mint 2C mázsa gabonát szállított haza Botytyáni József. Gettó Sándor. Német Sándor, Szabó Bertalan - és sokan a bélyi szövetkezeti tagok közül 20—30 mázsa gabonái kaptak. A szép jövedelem még jobb munkára serkenti a helyieket. A szövetkezet határában még búgnak a cséplőgépek de a szövetkezet tagjai már hozzáláttak az ősziek vetéséhez Augusztus 18-ig 10 hektáron vetették el az őszi repcét. Öszi árpából 40 hektárt vetnek és a talajt már elö is készítették. A bélyiek úgy határoztak, hog v magas hektárhozamok elérése céljából az ősziek 70 százalékát keresztsorosan vetik el. Farkas Kálmárh j • .V