Uj Szó, 1953. július (6. évfolyam, 159-185.szám)
1953-07-18 / 174. szám, szombat
Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1953 július 18, szombat 40 fillér VI. évfolyam, 174. szám c/t mai izámhan : Az új munkamódszerek segítik a Mária-bány a dolgozóit (2. old.) Jelentés a Szovjetunió 1953. I. félévi gazdasági tervteljesítéséről (3. old.) A legszigorúbban tartsuk meg a vezetés kollektivitásának alapeJveit (4. old.) Aratóink közt a Magyar Területi Színház (5. old.) Törhetetlen alkotóerő (6. old.) A kommunisták nagy feladata az i<)ei aratásban Ludovit Benada, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára Az aratási munkálatok már egész Szlovákiában folynak. Napról napra nő azoknak a községeknek és járásoknak száma, ahol aratni kezdenek. És ez mezőgazdáink, de különösképpen szövetkezeti tagjaink számára annál örömtelibb esemény, mivel a modern agrotechnika és a szovjet tapasztalatok érvényesítésével gazdag termést értek el. Mezőgazdasági dolgozóink pártunk és kormányunk valuta- és árintézkedéseitől buzdítva és Szlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa határozataival felfegyverkezve szélesen fejlesztik igyekezetüket, hogy a termésbegyűjtést gyorsan és veszteség nélkül végezzék el. Nem okoz már nekik gondot és félelmet az a közismert aratási robot, amely a múltban osztályrészük volt. Pártunk és kormányunk ebben az irányban is nagy segítséget biztosított nekik. Az ez idei aratásnál mezőgazdasági dolgozóinak tizenegyszer több traktor, hatszor több kbmbájn, harmincnégyszer több önkötözőgép, harminc-hatszor több cséplőgép, hétszer több három- és többcsoroszlyás eke áll rendelkezésükre, mint az 1949-ik év elején. Tehát megvan minden előfeltételünk arra, hogy megőrizzünk minden szemet, hogy teljesítsük a mezőgazdasági tervet és ezzel gazdaságilag megszilárdítsuk EFSz-einket és biztosítsuk a lakosságnak liszttel és liszttermékekkel való ellátását. De emellett nem szabad egy pillanatra sem megfeledkeznünk arról, hogy annak eléréséhez, hogy mezőgazdasági dolgozóink egyre jobban biztosíthassák növekvő anyagi és kulturális szükségleteiket, nem elég csak begyűjteni a gazdag termést, hanem egyúttal biztosítani kell a gyors és szemveszteség nélküli begyűjtést, még jobb előfeltételeket kell teremteni a jövő évi, az ideinél gazdagabb termés biztosítására a tarlóhántás végrehajtásával, a vegyes tarlónövények vetésével és minden munkát arra kell irányítani, hogy meggyőző bizonyítékul szolgáljon a további kis- és középparasztok megnyeréséhez. Nagy és felelősségteljes feladatok ezek, amelyeket csak ugy teljesíthetünk, ha. felhasználunk minden alkalmas pillanatot. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy egyedül csak akkor leszünk képesek ezeket teljesíteni, ha pártszervezeteink az aratás idején naponta figyelemmel fogják kísérni és ellenőrzik a feladatokat, ha minden tagot úgy fognak irányítani, hogy ennek a hatalmas küzdelemnek az élén álljanak gazdaságunk további, még hatalmasabb fejlődéséért, ha a kommunisták példát mutatnak a munkában és ezzel magukkal ragadják a többieket a széles alapokra fektetett szocialista verseny és a kötelezettségvállalások mozgalmának kiszélesítésére az összes munkálatok gyors végrehajtásáért, és ha úgy szervezik meg őket. hogy munkánkban semmi sem lesz képes bennünket megállítani, még a kedvezőtlen időjárás sem. Itt nagy felelősség hárul a gép- és traktoiállo'mások kommunistáira. Nekik kell biztosítani, hogy alaposan kihasználjanak minden gépet, hogy éjszakai műszakokban is dolgozzanak. Az aratás, a sikeres begyűjtés és a többi mezőgazdasági munkálatok gyors végrehajtásának útját pártunk és kormányunk az idei aratásra vonatkozó felhívásukban jelölték ki számunkra Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének és kormányunknak az ezévi aratásra vonatkozó felhívása kiemeli, hogy az összes pártszervezetekre és szervekre és az összes kommunistákra nagy felelősség hárul. ,,Induljatok ki a mult évi jó tapasztalatokból — mondja a felhívás, — szervezzétek meg az összes kommunisták részvételét a tömegpolitikai munkák végzésében. bízzatok rájuk konkrét feladatokat és óvakodjatok a pártmunkában a helytelen módszerektől. Érvényesítsétek minden szakaszon a harcos agitációt, használjátok fel ennek összes formáit a kis- és középparasztok meggyőzésére és megnyerésére a közösen szervezett munkára, az EFSz-be való belépésre és az új szövetkezetek alapítására." Hogy hogyan fogják teljesíteni a kommunisták ezeket az irányelveket, hogy hogyan ösztönzik mezőgazdasági dolgozóinkat, attól függ az aratás, cséplés, begyűjtés és a jövő évi feltételek előkészítésének idejében való végrehajtása. Ennél a munkánál a kommunistáknak elsősorban Gottwald elvtárs bölcs tanácsát kell érvényesíteniük, hogy arccal a tömegek felé forduljunk, mivel csak így teljesíthetjük sikeresen pártunk és kormányunk határozatait. Ez azt jelenti, hogy állandó kapcsolatot kell fenntartani kis- és középparasztjainkkal és a szövetkezeti tagokkal és minden téren segíteni kell őket az, EFSz-nek politikai és közgazdasági megszilárdításában; ki kell szélesíteni a tagalapokat és az összes dolgozó parasztokat meg kell győzni a közös gazdálkodás előnyeiről. Emellett a kommunistáknak törődniök kell azzal, hogy a legszélesebb mértékben érvényesüljenek a szovjet mezőgazdasági termelés bevált módszerei, amelyek legnagyobb biztosítékai mezőgazdaságunk további fejlődésének. Pártszervezeteink és összes kommunistáink kell, hogy tudatára ébredjenek annak, hogy az aratásnál és elsősorban az aratásnál kell, hogy a tömegpolitikai munka legyen munkájuk súlypontja főleg az élőszó; hogy a pártmunkában nem szabad megengedni, ellenkezőleg, mélyen pl kell ítélni minden olyan próbálkozást, amely a meggyőződéses és öntudatos munkát rendelkezésekkel, parancsolással vagy esetleg kényszerítéssel igyekszik pótolni. Ilyen módszereket pártunk nem ismer és ezért mindenki, aki ezeket alkalmazza, nagyot vét pártunk és kormányunk határozatai ellen. Siroky elvtárs Szlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusán bírálóan rámutatott az egyes pártszervezetek és alapszervezetek hibáira, amelyek elhanyagolták a belső pártéletet, keveset törődtek a tagok nevelésével és nem biztosították azoknak a kötelességeknek teljesítését, amelyeket pártunk alapszabályai a tagoktól megkövetelnek. Ezek a szervezetek fokozatosan passzívakká váltak és elvesztették kapcsolatukat a falvak széles tömegeivel. Egyesek, főleg a vezető párttagok, azzal igyekeztek igazolni magukat, hogy számos faluban a párttagok ideológiailag fejletlenek és hogy a munka nehéz. Az ilyen kifogás nem állja meg a helyét, mivel az a mi hibánk — a kommunisták, a pártszervek hibája, — hogy az ideológiai nevelésre nem fordítunk megfelelő figyelmet. Az aratás idején a politikai és szervezési munkának nem szabad egy percre sem lankadnia, sőt fordítva, állandóan még szélesebb alapokra kell fektetni, mivel éppen ettől függ az aratás, cséplés, a begyűjtés és a jövő évi gazdag termést biztosító jó előkészítő munka. Ettől függ majd az EFSz-ek politikai és közgazdasági megszilárdítása és a kis- és középparasztok további ^tízezreinek megnyerése a közös gazdálkodásra. Igazolják ezt a számos EFSz-einkben nyert tapasztalatok \ esallóközaranyo.i. a zelenyháji vístyuki. a scmorjai. a zeleneci és a nagymegyeri (Folytatás a 2. oldalon.) MINDEN ERÖT AZ ARATASBA (sz. i.) A kedvezőtlen időjárás kissé visszatartotta a szepsi járás szövetkezeti tagjait az aratási munkákban. Az idő kissé lehűlt, eloszlottak az esőtől terhes fellegek. Most már itt van az alkalom, hogy azokat a kisebb-nagyobb eső okozta lemaradásokat behozzák a szövetkezeti tagok. Meg is kezdődött az aratás nagy ütemben. Talpon most a szepsi járás szövetkezeteinek apraja-nagyja. Mindenki iparkodik, hogy az ígérkező jó időt minél gazdaságosabban kihasználhassa. Erre minden lehetőségünk megvan, mert a járás EFSz-eiben a tavalyihoz viszonyítva háromszor annyi kombájn, hatszor annyi aratógép segít az aratásban. A szepsi iárás EFSz-einek tagjai nagi/rabecsülik a kombájn munkáját. Nincs is most munkaerőhiánu egyetlen egy szövetkezetben sem. A kombájn 70 ember helyett elvégzi a munkát. A gépek azonban csak akkor segítenek igazán, ha minden nap dolgoznak. Szükséges tehát, hogy a szepsi traktorállomás vezetői mindent elkövessenek a gyors és szemveszteség nélküli aratásért. Javítsak meg az elromlott gépeket és vessenek be minden erőt az aratásba. Hat aratógép és egy kombájn kezdte meg az aratást a szepsi EFSz-ben Kombájn mellett hat aratógép is dolgozott az aratás megkezdésekor, mivel még a járás más szövetkezeteiben nem kezdték meg az aratást. Most azonban már csak 3 maradt Szepsin, mert a többi szövetkezetekben is megkezdték az aratást. Eddig Tamás László aratógépkezelő tűnt ki legjobban a munkában. Igaz, Tamás László a mult évben is becsületesen megállta a helyét, de az idén is kiveszi a részét az aratásból. Ragadjunk ki most egy pillanatot, amely fényesen bizonyítja, hogy a szövetkezet tagjai mennyire szívükön viselik a gabona szemveszteségnélküli betakarításának szent ügyét. Sötét, fekete felhők tornyosultak a? égen. Mindenki érezte a vihar közeledtét. A szepsi szövetkezet tagjainak 12 hektáron nem volt a gabonájuk keresztbe rakva. A szövetkezet elnöke a helyi rádión keresztül figyelmeztette a tagokat a veszélyre. Alig hangzott el a felhívás, máris 15 szövetkezeti tag indult a mezőre. Verseny indult meg a szövetkezeti taf|ok és a tornyosuló felhők között. A felhő egyre közelebb ért, minden percben várható volt, hogy kitör a vihar. Már egy-két kövér csepp le is hullott, amikor a szövetkezet elnöke, Szabó János az utolsó kévét tette keresztbe. Győztek. Sztas János traktoros az aratás megkezdése óta gép kiesés nélkül dolgozik A jánoki szövetkezetben július 9én kezdték meg az aratást. Az első napon 4 aratógép vágta a gazdag termést. A második nap már hét aratógép fogott a munkához. Eddig learattak 27 hektár rozsot, 7.5 hektár őszi árpát é s 20 hektár búzát. í Az első napokban már kitűnt a többi traktorosok közül Sztas János. Átlagos napi teljesítménye 5—6 hektár. Ez a traktoros az aratás megkezdése óta egyetlen egy percet sem állt. A munka befejezése után első dolga átnézni a traktort é s az ; aratógépet. Jánokon mindenki, még a szövet- i kezeten kívül álló ipari munkások családtagjai is saját ügyüknek tekintik az aratás minél előbbi elvégzését. Az ipari munkások felesé, gei az aratás megkezdése előtt kérték a szövetkezet vezetőségét, hogy ossza be őket is az aratócsoportokba. Ök is részt akarnak venni a termés betakarításáért folytatott küzdelemben. „Ott dolgozik a tarlókon Köteles Ferencné, Köteles Petemé és még vagy 20 olyan asszony, akiknek férjeik a nehéziparban, vagy bányák mélyén harcolnak a szocializmus építéséért é s a dolgozók jólétének állandó fokozásáért. Az olgyai EFSz már 100 százalékban teljesítette a rozs- és az árpabeadást A olgyai szövetkezet tagjai már napok óta szorgalmasan végzik a cséplési munkákat. A gabona jól fizet. Árpából 3 mázsával, rozsból pedig 4 mázsával többet termeltek hektáronként, mint ahogy tervezték. Eddig 13 vagont csépeltek ki. A gabonát a cséplőgéptől egyenesen a dolgozó nép raktárába szállítják. Rozsból és árpából már július 17-én 100 százalékra teljesítették beadási kötelezettségüket. A szövetkezet tagjai elhatározták, hogy azonnal megkezdik a búza cséplését is, hogy búzából is minél előbb eleget tegyenek a beadásnak. Bodolőn is kitesznek az asszonyok magukért A bodolói határban is megérett ä gabona. Szükség van most minden munkáskézre, hogy a termést minél rövidebb idő alatt be tudják takarítani. Nem kis munka előtt állnak a szövetkezeti tagok, 424 hektár aratnivalójuk van. Ebből már eddig 44 hektár rozsot, 22 hektár őszi árpát, 10 hektár búzát és 16 hektár tavaszi árpát arattak le. A szövetkezetben 3 aratógép dolgozik. A traktorosok Dedinszki István, Kollár László és Bartók László. Az aratást, mivel a gabona megdőlt, csak egy oldalról tudják végezni. A szorgalmas traktorosok azonban így is naponta 4—5 hektárt aratnak le. Hiba volt azonban, hogy az aratás megkezdésének. pillanatában vették észre, hogy az aratógépek szépen ki vannak festve, de nincsenek tökéletesen kijavítva. Különösen egy aratógépnél mutatkoztak komolyabb nehézségek. Egy teljes napot vesztettek az aratásból a gép javításával. Az aratógépek után a kévéket is azonnal keresztekbe rakták. Minden aratógéphez hat munkaerő van. Az érdekes azonban az egészben az, hogy mind a három aratógép után asszonyok rakják keresztbe a kévéket. A bodolói asszonyok megértették, hogy az ő szorgalmas kezük nélkül elképzelhetetlen a szocialista mezőgazdaság. Amíg ők az aratási munkálatokkal vannak elfoglalva, a férfiak a takarmány betakarításával foglalkoznak. A kétnapos eső után azonban úgy határoztak, hogyha másképpen nem megy. a késést úgy hozzák be, hogy kézi erővel fognak hozzá az aratáshoz. Elhatározásukat tett követte. Másnap reggel 16 pár arató fogott a munkához. Suhogott a kasza, egymás után gyűltek a markok. Estére 8 hektárt írattak le. Az aratás megkezdése után a tarlóhántást is megkezdték. Mivel a szövetkezet a tarlóhántáshoz nem kapptt külön traktort, az aratást végző traktorosok éjjel végzik a tarlóhántást. Arassanak minél kisebb szemveszteséggel a tornai EFSz-ben dolgozó traktorosok is A tornai szövetkezet földjein már mindenütt megérett a gabona és több mint 100 hektár várja a kaszát. A szövetkezeti tagok kétségbeesetten szaladgálnak a traktorállomásra, hogy gépi segítséget kérjenek a szövetkezetnek, mert mindennapi késés óriási veszteséget jelent. A szövetkezetben két aratógép dolgozik, holott terv szerint négyre volna szükségük. Az aratógépek meg is vannak, de a traktorosbrigád udvarában a hűs fészekben élvezik a nyári levegőt. Az aratógépek teljesen üzemképesek, de úgylátszik, hogy a szepsi gépállomáson elfelejtették, hogy traktor nélkül még a gondosan kijavított aratógéppel sem dolgozhatnak. A traktorosbrigád udvarán lévő aratógépekhez is meg vannak a traktorok de sajnos, a traktorállomás műhelyeiben. A szepsi gépállomás az aratás megkezdése előtt büszkén jelentette, hogy a gépjavítási tervet nemcsak, hogy teljesítette, hanem túl is teljesítette. Ügylátszik azonban, hogy a látszat csal. Nem szabad azonban afellett sem szemet húnyni, hogy az aratást végző traktorosok is a szó szoros értelmében hanyag munkát végeznek. Elsősorban az a hiba. hogy a kévéket nem kötik össze tisztességesen, sőt 7—8 kévét is talál az ember egy sorban bekötetlenül. A traktorosok rettenetes hanyagsága abban nyilvánul meg a legszembetűnőbben, hogy a traktorokkal egyáltalán nem kímélik a learatott kévéket Húsz-harminc kévét is találhatunk egy sorban, ame '.veknek kalászait a traktorok kerekei teljesen kicsépelték és benyomták a földbe. Az ilyen felelőtlen munkának azonnal meg kell szűnnie, mert a dolgozó nép nem tűri, hogy egyes felelőtlen egyének pocsékolják a drága szemet. Ajánlatos lenne, hogy a szepsi traktorállomás vezetősége megtegye a kellő intézkedéseket a traktorok sürgős kijavítására, vagy pedig vetőgépagregátokat készítenének, hogy kevesebb traktorral is ki tudják használni az összes aratógépeket. A tornai szövetkezet tagjai között is felütötte a fejét a hanyagság Megfeledkeztek arról, hogy az aratás után gereblyézni is szoktak és csak aztán végezhetik a tarlóhántást. A tornaiak azonban már 16 hektáron elvégezték a tarlóhántást anélkül, hogy először isszegereblyézték volna a drága kalászokat. Elfelejtették azt. hogy ha a gereblvézést nem végzi': el, űgy sok gabona vész kárba.