Uj Szó, 1953. július (6. évfolyam, 159-185.szám)

1953-07-23 / 178. szám, csütörtök

6 UJSI0 1Q53 július 23. Tanulságok a népi alkotások prágai országos kiállításáról Ez évbe,

n elöször rendeztük meg Prágában a népi alkotások országos kiállítását, mely ékes bizonyítéka annak, milyen elevenen él népeink, ben a népművészet és a népi hagyomány, a művészetek szocialista realizmus elve alapján való továbbfejlesztésének legfőbb forrása. A Szovjetunió dolgozóinak példájára vilá. gosan felismertük mi is, hogy a népi alkotások igen komoly szerepet töltenek be szocialista nemzeti kultúránk kifejlesztésében. A szovjet dolgozók arra tanítanak bennünket, hogy az épülő, örvendetes szocia. lista valóságot, a szabad élet teremtő erőit hogyan elvenítsük meg a művészi alkotásokban, a legszebb nemzeti hagyományaink, klasszikus művészetünk és népművészetünk sajátságos, nemzeti formáinak felhasználásával. A szovjet dolgozóktól veszünk példát arra. hogy nemzeti kultúránk e fontos ágazatát, népeink művészi alkotó tevékenységét hogyan fejleszszük tovább és milyen előfeltételek megteremtésével biztosíthatjuk a népi alkotóművészek eredményes továbbfejlődését. így teszünk hűségesen eleget Gottwald elvtárs hagyatékának, aki örökül hagyta reánk, hogy emeljük fel lelkileg és erkölcsileg a dolgozó embert, tegyük lehetővé, hogy megismerhesse a mult minden nagy kultúrértékét és nyissuk meg előtte a tudáshoz és a szépséghez vezető utat. Hogy mindez valóra válhassék, nem elégséges az, hogy dolgozóink csak megismerjék a népi hagyományokat, klasszikusainkat és haladó művészetünket, de az is kell, hogy lehetővé tegyük számukra népmüvészi alkotó tevékenységük kibontakozását. Népeinkben ugyanis magas művészi érzék és adottság rejlik — ez és a népművészetünk gazdag hagyományai a legtisztább forrásul szolgálnak arra, hogy a jelen sajátságos, a szocializmus útján haladó életünket mélyen művészi, szocialista realista módon mutathassuk be. Ez jnüvészeinknek, így a népi alkotóiknak is egyedüli útja, hogy megteremtsék az új művészetet, az új, szüle, tő szocialista társadalmunk művészetét, a szocialista realista művészetet. n. Pártunk és kormányunk a legmesszebbmenő módon gondoskodik arról, hogy dolgozó társadalmunk anyagi jólétének álandó fokozásával a legmagasabbra emelje a kulturális színvonalat is. Pártunk és kormányunk amellett, hogy hatalmas összegeket fordít dolgozóink tanít tatására, iskoláztatására, kultúrotthonok építésére, könyvtárak berendezésére, kultúrigényeink mindennemű kielégítésére — nem feledkezik meg a művészi alkotásokra hajlamos dolgozók felkarolásáról sem, és minden lehetőséget megad részükre, hogy tehetségüket továbbfejleszthessék. A legtehetségesebb népi alkotók előtt nyitva állanak képzőművészeti főiskoláink. Azonban az igazi művészi tömegnevelő munkát, — pártunk és kormányunk gondoskodása révén — az üzemi klubokban, az iskolákban, néphadseregünk alakulatainál, a munkaerőtartalékok tanintézeteiben létesített és létesülő képzőművészeti körök végzik. Ezek a körök azt a célt szolgálják, hogy dolgozó társadalmunknak minden egyes müvésztehetségét felkarolják és biztosítsák számára a folyamatos fejlődés útját. Ezek a körök látják el a munkahelyeket képekkel és rajzokkal, lehetővé teszik a szemléltető agitáció kifejlesztését, a röplapok művészi igényű kiadását, valamint — ami a képzőművészeti körök egyik legfőbb hivatása, a kölcsönös segítő és építő kritika alkalmazásával a körök tagjai mun. kájának minőségi megjavítását. Ezenkívül a képzőművészeti körök azt a célt is szolgálják, hogy tagjaik értékes szórakoztató és neve. lő tevékenységgel töltsék szabad idejüket s hogy elősegítsék a szocialista társadalmi élet kifejlesztését, a munka és a pihenés megszépítését. Ezek a művészeti körök is azt az örömteljes feladatot töltik be, hogy dolgozóinkból szocialista típusú embereket neveljenek, hogy általánosan növeljék kultürális színvonalukat és dolgozóink alkotó tevékenységét továbbfejlesszék. Elengedhetetlen ehhez, hogy a képzőművészeti körök tagjai is alaposan tanulmányozzák a marxizmus-leninizmust, mert ez az alapja, hogy valóban megértsék és felismerjék az épülő szocialista valóságot és a népi hagyományokat tovább ápolva, — ha alkotásaikban elöször kezdetlegesen is — de merészen foglalkozzanak életünk legfontosabb kérdéseivel és ezzel maguk is egyengessék a szocializmushoz vezető útunkat. ra. Hogy a népi alkotások mennyiben segítik szocialista kultúránk felvirágzását, s eddig milyen eredményeket értünk el ezen a téren, milyenek a fogyatékosságaink, ezt teljes egészében megmutatja a népi alkotások idei első országos kiállítás a. A legörvendetesebb tanulság az, hogy népeinknek igen széles rétege kapcsolódott bele ebbe a művészi alkotó tevékenységbe és munkájának alapforrása a népművészet, a népi hagyományok. Ez megnyilvánul az alkotások formájában, melyek igen gyakran szocialista tartalmúak. Amint a múltban a népművészet klasszikusaink alkotásának alapjául szolgált, a népművészet ma is hasonlóan tölti be ezt a hivatását. Ezen az első országos tárlaton a többszáz kiállított tárgy közül elsősorban a népművészeti alkotások ragadják meg figyelmünket. Mennyi szépség, szín, finom vonás, forma, a megmunkált anyag iránti érzék, képzelőerő rejlik ezekben - az alkotásokban. Népi szőttesek, szalmából, fából, rézlemezből, agyagból készített dolgok ezek, melyek népünk alkotó vágyát és lelkét tükrözik. Ezek a régi népművészeti alkotások — bár keveset állítottak ki belőlük, a kiállítás legszebb és legértékesebb darabjai. Ezeken kívül azok a kiállított tárgyak a legvonzóbbak, melyekben erősen érvényesül a népművészet hatása. Ezt leginkább a Szlovákiából kikerült tárgyakon észlelhetjük, Hazánk területén, Szlovákiában él a legelevenebben a népművészet, melyet népi tehetségeink apáról-fiúra ápolnak é

s adnak tovább. így van ez Gyetván, Slovenská Lupčán, Klenovecen, Dobrá Niván, stb. A modori keramikusok, akik a népművészeti alkotók szövetkezetébe tömörültek, most továbbfejlesztik a nyugatszlovákiai hagyományos majolikakészítést és épülő életünk új tematikájával gazdagítják. Az elhúnyt Ferdiš Kôstka sztupavai keramikus mint népművész elsőnek érdemelte ki a nemzeti művész büszke címét. Kostka művészete ragyogóan igazolta azt, hogy a népművészetet és népi hagyományokat alkotó módon továbbfejleszthetjük. Ferdiš Kostka egész életét a népművészet ápolásának szentelte és keramikai müveiben azt magas színvonalra emelte. Gyermekei, Arnost és Magda, örökéhez híven, tovább folytatják ezt a mun. kát s ők is egyre gazdagodó életünk új témáinak feldolgozásával fejlesztik tehetségüket. A keramikai munkál? közül figyelemre méltóak a valachok hagyományos keramikai használati tárgyai és kedvesek a hanáki művészien festett, szalmával ragasztott tojások, a moravai fafaragók kiállított tárgyai. Mindezekből kitűnik, hogy a népi alkotások közt csak azok a müvek megragadók és valóban népiesek, melyekben érvényesül a népművészet hatása. Ez különösen a szép használati tárgyakban mutatkozik meg, melyekben azoknak alkotói megőrizték a népi vonásokat és ha gyományokat. Az ügynevezett „szabad alkotásokban", melyek a kiállítás legna. gyobb részét töltik be, ezt nem igen vesszük észre. A rendezők és a zsűri hibájául róható fel, hogy több olyan „müvet" is kiállítottak, melyek dilettáns kézre vallanak, rossz máso latok és semmi közük nincs a képzőművészethez. Dolgozó társadalmunknak igen széles rétege tölti szabad idejét festészettel, rajzolás sal, vagy szobrászattal és az természetes, hogy tőlük kezdetben nem is vívhatunk tökéletes mester mí) veket, azonban a dilettánsok semmiképpen sem tartozhatnak a népi alkotók közé. Itt azokra a tehetségtelen akarnoltokra gondolunk, akik távol állanak a népi alkotóktól, de tehetelenségükkei a népi alkotók között akarnak teret nyerni. A népi alkotók a képzőművészet terén is a nemzeti művészetet képviselik, — ha primitív módon is fejezik ki magukat — mondanivalójuk népeink lelkületét, jellegzetes vonásait tükrözik. Azért is értékesek ezek a népi alkotások, mert olyan emberek alkotják, akik maguk is Iázas ütemü építőmunkánk részesei és müveikben ezt kifejezésre juttat, ják. A képzőművészet nem az élet körülményeinek, jelenségeinek másolá. sát jelenti. Már Csernisevszkij is megmondotta, hogy a művészet nem az élet másolását jelenti, hanem alkotó módon való reprodukálását. Ez azt jelenti, hogy a külső hatásokat gazdag életünknek mélységes tanulmányozásával és megismerésével, belső átéléssel őszintén, a valóság keretei között, sajátságos kifejező módszerre], stílussal adjuk vissza müveinkben. Szóval a művész nem fényképez, hanem a valóságot, az élet jelenségeit, ha azok a múltban is történtek, alkotó, forradalmi módon továbbfejleszti és müveiben feltárja a szocialista valóságot és annak távlatait. Szép példa erre a brnói V. Matou??k képe a sztrájkoló textilmunkásokról, V. Rehák, az osztravai Jeremenko-bánya üzemi klubja tagjának Sverma haláláról festett képe, vagy G. Lhotáknak, a komárovi Buzuluk-üzem üzemi klubja tagjának mai tematikájú, a dolgozók kulturális megbeszélését ábrázoló képe,' ugyanígy V. Kleinnek, az adamovskej gépgyár üzemi klubia tagiának Jánosíkot és Husztot ábrázoló rézverete. A legszebb kiállított tárgyak közé tartoznak még František Rainoch f on asztónak, a koprivnicei Tátra-üzem üzemi klubja tagjának életörömet tükröző népi táncos és zenészfigurái. Raj. noch nemcsak szakmájának jó mestere, hanem alkotó művészi tehetsége abban nyilvánul meg, hogy a forrasztás nehéz módszerével mmüvészi formába önti figuráit. Őszintén szólnak hozzánk ezek a müvek, nem másolják az életet, hanem népünk mondanivalójának, jellegzetességének kifejezői. IV. A népi alkotások első országos kiállításának sikere és jelentősége ab. ban rejlik, hogy bemutatja népi tehetségeink alkotásait, akiket az utóbbi években kerestünk ki és ka roltunk fel. Ez a kiállítás is örvendetes bizonyítéka annak, hogy szün. teleniil növekszik népeink kulturális színvonala és dolgozóink a maguk sajátságos, a népi lelkületet visszatükröző alkotásaikkal gazdagítják nemzeti kultúránkat. A kiállításból nemcsak azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy szovjet példa alapján nálunk is ígéretteljesen indultak el a népi alkotók a népművészet és a népi hagyományok továbbfejlesztésének útján, s hogy ebből igen sokat tanulhatnak és meríthetnek maguk a képzőművészek is — de a kiállítás elénk tárja a fogyatékosságokat is, melyeket következetesen ki kel) küszöbölnünk. Szükséges, hogy a képzőművészeti körökben küzdjenek a dilettáns megnyilvánulások, a valóságnak üres másolása ellen. Törekedjenek a tech. nikai érettség elérésére, a rajzolás tökéletesítésére, a képzőművészeti körök pedig hozzák szorosan összhangba tevékenységüket a munkahelyek egyes kérdéseivel, mert csak így tölthetik be igazi hivatásukat: munkájukkal elősegíteni építő fel adataink teljesítését és az üzemekben, hivatalokban, iskolákban magas színvonalra emelni a szemléltető agitációt, a képekkel való -felvilágosító munkát. Nagy segítséget nyújthatnak képzőművészeink, akik a szovjet képzőművészek példájára egyre nagyobb számban vállalhatnának védnökséget az egyes körök fe lett és tudásukat, tapasztalataikat, önzetlenül átadhatnák a tehetséges népi alkotóknak. Nemcsak taníta. nának, de maguk is igen gazdag élményanyagot szerezhetnének. Petrőci Bálint, Majakovszkij emlékére A forradalom hatalmas lángja bíbor fényét szívébe lopta és zengett, áradt, dübörgött a dal harcba szólítva, ostorozva. Kárpátoktól a Nagy Óceánig vérrózsák nyíltak Oroszhonban és ő, a költő már megsejtette: új világ, új hajnala lobban. A proletárok harcos seregét, Ixmin és Sztálin katonáit örök rímekkel bátorította és buzdította mindhalálig. Majakovszkij, Grúzia szülötte, bolsevikok nagy ihletője, verseid roppant igiizságai sorsunk, életünk á'talszőite. Szavad, mint tenger hullámverése partot dönget, sziklát ostromol s a messzenéző ember szívében melegfényű szikrákat csihol. Versedben él Lenin tanítása s a nagy Sztálin vasakarata, versedben ég s messzire vi'ágol új világunk izzó hajnala. Dénes György. Nvikolaj Gavrilovics Csernisevszkij A hatvanas évek nagy orosz forradalmi demokratáinak, a parasztforradalom lelkes hirdetőinek egyik legkiválóbb alakja — Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij. 1828 július 24-én született Szaratovban. Apja pravoszláv pópa volt, aki azonban teljesen elütött lelkésztársaitól. Gercen irodalmi lapja, a „Kolokol" (Harang) ezt írta róla: „Ez nem pap, vagy óvatosabban mondva, nagyon kis mértékben pap.'' Az elnyomatás fájdalmaival igen hamar megismerkedett. Apja szegény ember volt, ezért az ifjú Csernisevszkij meg tudta érteni a dolgozó nép gyötrődéseit és fájdalmait. Pap fia lévén, természetes, hogy belőle is papot akartak nevelni. A szemináriumban tudásával és élea. eszével magára vonta elöljárói figyelmét, akik nagy karriert jósoltak neki a lelkészi pályán. Ám ilyen pályafutás után Csernisevszkijt semilyen vágy nem fűtötte, már a szemináriumban Bjelinszkij és Gercen kritikai fejtegetéseit olvasta és történelmi, filozófiai és irodalmi müvek kötötték le a figyelmét. Miután vizsgáit kitűnő eredménylyel letette, beiratkozott a pétervári egyetemre. Ebben az időben az egyetemek, Gercen szavaival élve, az iskolaügyi minisztérium „tüzoltókaszárnyái" voltak. Reakciós beállítottságú tanárok tanítottak itt, akik azzal szolgálták ki az uralkodó osztály kizsákmányoló rendszerét, hogy az ifjúság körében igyekeztek elfojtani minden szabad gondolkodást, minden haladó eszmét. „Ha ezt tudtam volna, nem jövök ide. Ha száz ezüstrubel értékű könyvet rendeltem volna Szaratovban, sokkal több ismeretre tehettem volna szert" — írja Csernisevszkij a rokonainak. Egy ideig Hegel filozófiájával foglalkozott, ám rájött ennek téves voltára és áttért Feuerbach materialista tanítására. Csernisevszkijt megrázta Feuerbachnak „A kereszténység lényege" című könyve, azonban nem tudott megmaradni olyan filozófiánál, amely feladatát csak a világ megismerésében látja. Csernisevszkij utat keresett a világ átalakítására. Egyetemi tanulmányainak befejezése után 1850-ben tanára lett a szaratovi gimnáziumnak. A tanulók csakhamar megszerették új tanárukat, mert észrevették azt a nagy különbséget, amely közte és régebbi tanáraik között fennállt a tanítás és nevelés módszere tekintetében. Csernisevszkij szabadságszeretete kiütközött az akkor még spártai módszereket alkalmazó nevelő-gárda körében. Csernisevszkij szabadságszeretetre, a despotizmus és az önkényuralom minden megnyilvánulása elleni gyűlöletre igyekezett nevelni növendékeit. Maga is érezte, hogy ezért kényszermunka lehet az osztályrésze és sejtelmeit közölte menyasszonyával, Olga Szokratovna Va. sziljevával is. Anyja halála után 1853-ban fele. ségestül Pétervárra költözik. Itt fejezi be „A művészet esztétikai vi szonya a valósághoz" cimü disszertációs munkáját. 1855-ben már Nyekraszov „Szovremennyik" (Kor. | társ) című irodalmi lapjának egyik i legjelentősebb munkatársa. Itt jelennek meg Puskinról, L. N. Tolsz, tojról, Szalťkov Scsedrinröl, Oszt rovszkijról, Lessingről irt cikkei, valamint „Az orosz irodalom golovlevi időszakának vonásai" című müve. A szabadságharc szelleme hatja át, azonban a forradalom megvalósulását a félfeudális, félkapitalista faluközösségen keresztül látja elérhetőnek. 1862-ben országszerte parasztlázadások dúlnak. A forradalom lángja hatja át az egyetemi ifjúságot. Ezzel szemben fokozódnak a terrorintézkedések. A ,,Szovremennyik',-et és a „Russzkoje ^zlovo"-t nyolc hónapra betiltják. Házkutatást tartanak Csernisevszkij lakásán, s habár ez nem járt eredménnyel, Csernisevszkijt bebörtönzik a Péter-Pálerőd Alekszejev kazamatájában. Nem szűnő munkabírással tovább folytatja tevékenységét, és nagyszámú cikkét, fordítását itt írja meg. Itt készül el a „Mi a teendő" című regénye. A kormány felbőszülve a „bűnös" konok ellenállásán , a cári ochrana segítségével hamis bizonyítékokat kohol Csernisevszkij ellen, hogy így félreállíthassa az útból. Akadt egy becstelen provokatör Vszevolod Kosztomarov személyében, aki az ochrana III. osztályán Csernisevszkij kézírását utánozva Csernisevszkij ellen tanúskodó bizonyítékokat hamisított a vád alátámasztására. Csernisevszkijt e hamis vád alapján megfosztották polgári jogaitól és 14 évi kényszermunkára, majd ennek letelte után örökös szibériai száműzetésre ítélték. A cár csak annyi kegyelmet gyakorolt, hogy a tizennégy évi kényszermunkát a felére csökkentette. 1864 május 19-ének ködös reggelén hajtották végre Csernisevszkijen az úgynevezett „grazsdanszkaja katorgát", vagyis a polgári ítéletet. A pétervári Miny:n-téren egy fekete oszlopot állítottak fel, melyről két lánc lógott le. Az oszlopot csendőrök és rendörök, valamint nagyszámú közönség vették körül. Két ítéletvégrehajtó az oszlophoz vezette Csernisevszkijt, levették a sapkáját és így kellett térdenállva végig hall. gatnia az ítélet felolvasását. Ezután láncokkal a cölöphöz kötötték két karját és nyakába táblát akasztóttak „Állami bűnös" felirattal. Megeredt az eső. Az ítéletvégrehajtók egyike ráadta Csernisevszkijre a sapkáját, amit ő hálás bólintással viszonzott. Egy kislány kivált a tömegből és virágcsokrot dobott az elitélt lábaihoz Nyomban lefogták, de tette magávalragadta a többieket és virágerdő borította el a szégyenoszlopot. Negyedóráig állt így Csernisevszkij térdre ereszkedve. Miután elhurcolták, az ifjúság forradalmi tombolásban tört ki a viszontlátás reményében. 1881-ben Grinyevickij diák bomba, merényletet követett el és megölte II. Sándor cárt. A reakció fokozta uralmát. Csernisevszkijnek csak 1883-ban engedték meg, hogy el. hagyhassa a Jakut-földet. Tartózkodási helyéül Asztrachánt jelölték ki. Helyzete itt sem változott sokat, továbbra is csak száműzött maradt, nem írhatott és hogy valahogy tengődhessen, kénytelen volt fordítói munkát végezni. Hat év múlva megengedték, hogy szülővárosába, Szaratovba költözhessen. Ez az engedély új életerőt kölcsönzött a megtört írónak. A számkivetés évei azonban annyira aláásták egészségét, hogy 1889 október 29-én örökre lehunyta szemét Halálának hírére az ország számos városában nagy tüntetéseket rendeztek annak jeléül, hogy Csernisevszkij az orosz nép igazi fia volt. Csernisevszkijre ráíllenek saját szavai, melyeket Lessingről mondott: „A legfényesebb jellemű, erős akaratú, nyíltszívű, lánglelkü, gyöngédlelkületü lángész, aki nyílt érzelemmel viseltetik minden iránt, ami e világon gyönyörű: er'

;.~ de tiszta szenvedélyek, árnyfoltoktól mentes, feddhetetlen, harcban és munkában eltelt élet. mindaz, ami egy embert gyönyörűvé és naggyá tehet, egyesült benne".