Uj Szó, 1953. június (6. évfolyam, 133-158.szám)

1953-06-13 / 143. szám, szombat

I v 1953 június 13 04 SZ0 Az olasz saifó a parlamenti választásokról Az olasz demokratikus sajtó a parlamenti választások eredményeit a népi erők nagy győzelmeként kom ­mentálja. Az Unita című lap hang súlyozza, hogy a választások igazi jelentősége abban rejlik, hogy az olasz nép sutba dobta De Gasperi é 8 Scelba választási törvényét. A nép elítélte a demokratikus rendszer éa alkotmány alapjai ellen irányuló politikát. Június 7-én a kommunistaellenes politika veresé get szenvedett — írja az Unitas. A Kommunista Párt 6 millió szavaza­tot nyert és emelte*választóinak számát. A Kommunista Párt olyan erőként mutatkozott meg, amely győzelmesen ég fáradhatatlanul ha­lad előre. A szocialista párt ame­lyet állandóan üldöztek a kommu­nistákkal való akciéfigysége miatt, szántén nagy lépést tett előre. Az egész demokratikus ellenzék tíz mil­lió szavazatot szerzett. Országunk történelme eddig nem ismerte a de mokratikus erőknek ilyen tömbjét, — hangsúlyozza az Unita. A „Szverdlov" szovjet cirkáló megérkezett Angliába A Szovjetunió kormánya II. Er­zsébet királynő koronázása alkal­mából rendezendő haditengerészeti díszszemlére Angliába küldte' a „Szverdlov" cirkálót. Mint a londoni^ rádió é s a Reuter jelenti, a cirkáló megérkezett Ports­momtlh kikötőjébe. A Reuter jelentése beszámol arról, hogy „a világ minden részéből egy­begyűlt 120 hadihajó közül a leg­nagyobb érdeklődést a „Szverdlov" keltette." A ..Szverdlov" megérkezésekor 21 diszlövést adott le. A hajó kapitá­nya üdvözölte Edeisten tenger­nagyot, Portsmouth parancsnokát és látogatást tett a város polgár­mesterénél. A csütörtök reggeli angol lapok első oldalon, feltűnő helyen közlik a „Szverdlov" cirkáló fényképét és részletes tudósításokban számolnak b e a hajó megérkezéséről. Sztráikmozgalmak a kapitalista világban TEHERAN ŕ Amint a „Rangin-Kiaman" című lap jelenti, a ciadzseri bányászok július 9-én sztrájkot jelentettek be. A sztrájkolók azt követelik, hogy korszerűsítsék a bányát: cseréljék ki ée erősítsék meg a bánya korhadt támasztóbeirendezésót, tökéletesítsék a munkaeszközöket. A sztrájkolok azt követelik, hogy 5% -kai emeljék a bányászok munkabérét és a mun­káltatók segélyezzék az elpusztult bányászok családjait. ATHÉN x Görög lapok hírt adnak arról, hogy az athéni és piréuszi munká­sok és alkalmazottak 24 órás sztrájkja, amely június 8-án, éjsza­ka 12 órakor kezdődött, sikeresen folyt le. A sztrájkban több mint 180.000 munkás és alkalmazott, azaz az athéni és piréuszi dolgozók 90 százaléka vett részt. A görögországi Általános Munkásszövetség bejelen­tette, hogy a sztrájkok Görögország többi városaiban és kerületeiben folytatódni fognak és ezután orszá­gos jellegű általános sztrájkra kerül sor. TOKIO Amint a Kiodo Cuszin japán hír­ügynökség közölte, június 10-én vé­getért egy japán társaság ércfejtői­ben dolgozó 3600 munkás hét napja tartó sztrájkja A munkások elérték követeléseik majdnem telje s kielé­gítését. Egy hamburgi bíróság döntése elismeri, hogy Adenauer katonai diktatúrára törekszik ,,Azt az állítást, hogy Adenauer katonai diktatúrát akar a nép el­len, igaznak kell tekinteni." Erre a döntésre jutott ä hambur­gi járásbíróság abban a perben, amelybe n Adenauer utasítására „rá­galmazással" vádoltak meg egy ha­zafit röpcédulák terjesztése miatt. A „Deutsche Volkszeitung" kivo­natot közöl az ítélet indokolásából, amely a többi között a következő­ket állapítja meg: „A vádlott azzal az állításával, amely szerint Adenauer katonai diktatúrát akar a nép ellen, valósá­gos tényt szögezett Je. A vádlottat tehát fel kellett menteni." A „Deutsche Volkszeitung'' a hamburgi járásbíróság ítéletéhez fűzött kommentárjában a követke­zőket írja: „Javasoljuk mindazok­nak, akik az egységért, a békéért és a szabadságért való becsületes kiállásuk miatt üldözésre számít, hatnak, hogy ezt az ítéletet vágják ki az újságból és tartsák maguknál, hogy adott esetben felvilágosíthas­sák azokat, akik azt hiszik, hogy lábbal tiporhatják az alkotmányt." Amerikai saitó az olasz választásokról A „New York Times" és a „Daily News" című amerikai lapok aggo­dalmukat fejezik ki az olaszországi választások eredményeivel kapcso­latban. Római jelentés szerint Cian­farra, a New York Times római le­velezője „nyugtaiari amiatt, hogy az olaszországi választási eredmények — attól eltekintve, hogy a második világháború befejezése után az Egyesült Államok több mint 3 mil­liárd dollár segítséget nyújtott Olaszországnak", — nem. váltották b e Washingtonnak a választásokhoz fűzött reményeit. „Minden harma­dik olasz — írja a lap római leve­lezője — a szélsőbaloldali pártokra szavazott." „Politikai szemszögből a válasz­tási eredmények azt jelentik, hogy a kommunisták és szövetségeseik — a baloldali szocialisták úgy mint hét évvel ezelőtt, még mindig ellen­őrzik az olasz munkások jelentős részét és ezenfelül a velük rokon­szenvező emberek millióinak' támo­gatására is számíthatnak." A „Daily News" című lap. szer­kesztőségi cikkében megerősíti, hogy az Egyesült Államok a Mar­shall-terv alapján és a kölcsönös biztonsági védelem irányításán ke­resztül, körülbelül 6 milliárd dollár összeget kitevő gazdasági és kato­nai segélyt nyújtottak Olaszország­nak a legutóbbi 5 év ideje alatt." Ezektől az óriási összegektől el­tekintve — panaszkodik a lap — a kommunisták a választásokon le­adott összes szavazatoknak körül, belül egyharmad részét kapták — tehát többet, mint 1948-ban. „En­nek következtében még mindig két­séges, meg tudja-e valósítani De Gasperi az olasz képviselőház ellen­őrzését. 'Btank, a bonni kormány megbízottja az Egyesült Államokba utazik A Reuter ügynökség levelezőjének bonni jelentése szerint Blank, a bon­ni-kormány „biztonsági kérdésekben teljhatalmú megbízottja", valóság ban hadügyminisztere, június végén az amerikai kormány meghívására az USA-ba utazik. Biankót útjára elkíséri Adolf Heusinger, volt tábor­nok, Blank egyik fő katonai tanács­adója, aki Hitler alatt a náci had­sereg vezérkara hadműveleti osztá­lyának főnöke volt „Hivatalos jelentés szerint — közli a Reuter-ügynökség, — Blank vé­delmi kérdéseket vitat meg, melyek „az európai védelmi közösség, azaz az európai hadsereg keretén belül az Egyesült Államoknak és Nyugat­Németországnak egyaránt érdeké­ben állnak." Nyugat-Németországban újabb hazafiak felett Ítélkeznek Az ADN sajtóügynökség jelentése szerint június 8-án a dortmundi rendkívüli büntetőbíróság megkezdte 15 nyugatnémet hazafi ügyének tár­gyalását, akik 1952. decemberében részt vettek a bonni kormány hábo ­rús szerződései ellen rendezett esz­szeni tiltakozó tüntetésben. «­A nyolc hazafit hat hónapig tar­tották börtönben. A sajtóügynökség közli, hogy a tárgyalás alatt rendőrök vették kö rül a bíróság épületét. A CGT kongresszusa A CGT Párizsban folyó . XXIX. kongresszusán folytatták a vitát G. Monmosseau és J. Duchat beszámoló­járól. A vita során felszólaló küldöt­tek hangsúlyozták: tovább kell fo­kozni a harcot a dolgozók akció­egységéért, s össze kell kapcsolni a gazdasági követelések teljesítéséért folytatott harcot a politikai és szakszervezeti szabadságért vívott harccal. Olga Tournade, a CGT titkára, a dolgozó nők helyzetéről tartott be­számolót. Tournade elmondotta, hogy Franciaországban mintegy négymillió nő dolgozik a termelés­ben, vagyis ők teszik ki a francia proletariátus több mint 35 százalé­kát. Ugyanezért a munkáért a dol­gozó nök alacsonyabb munkabért kapnak, mint a férfiak. Ha elbocsá­tásokra kerül sor, elsősorban őket teszik az utcára. Olga Tournade kijelentte, hogy a dolgozó nőket még fokozottabban harcba kell vinni a békéért, a munkásosztály jogaiért és szakszer­vezeti jogaiért, anyagi helyzetének megjavításáért. Az algíri szakszervezetek képvi­selője Algír munkásosztálya nevé­ben üdvözölte a kongresszus küldöt­teit. Köszönetet mondott a francia dolgozóknak azért, mert szolidari­tást • vállaltak azzal a hősi harccal, amelyet Észak-Afrika népei foly­tatnak a gyarmati elnyomás ellen, a békéért, a demokráciáért és a nemzeti fügetlenségért. A részvényárfolyam újabb v esése az amerikai tőzsdén V) ( Június 9-én rendkívül nagy rész­vényárfolyamesés volt érezhető az amerikai tőzsdén. Az Associated Press sajtóügynökség szerint a rész­vények árfolyamának zuhanását a koreai fegyverszünet megkötésének lehetőségéről szóló hírek okozták. Az Associated Press sajtóügynök­ség adatai szerint a részvények ár­folyamának zuhanása következté­ben a tőzsdén jegyzett részvények értéke 24,000.000 dollárral csök­ként, a részvények közepes árfolya­ma pedig 1952. október óta a leg­alacsonyabb színvonalra zuhant. Több társaság részvénypapírjai­nak értéke darabonként több mint 2—3 dollárral esett. Az ,,Amerada Petroleum" kőolajtársaság részvé­nyeinek értéke több mint 7.5 dollár­ral esett részvényenként. A vasúti társaságok részvényeinek árfolyama aránylag részvényenként körülbelül 3.5 dollárral csökkent, ami az Uni­ted Press sajtóügynökség szerint a legutóbbi hét év alatt előfordult legnagyobb árfolyamesés. Tőkések riadalma A Nök Világkongresszusának ülésezése Június 10-én a Nők Világkon­gresszusa délelőtti plenáris ülését vitával folytatták. Az ülésen Isabel. la Blum f Belgium) elnökölt. A gyűlésen felszólaltak Ausztria, Pakisztán, Japán, Franciaország, Iz­land, Dánia, Anglia, Románia, Ju­goszlávia, Argentína, Hollandia és Guatemala asszonyainak képviselői. Ojama asszony, a japán nök kül­dötte Japán militarizálásáról és a japán hadsereg megújításáról be­szélt. Japánban most 700 amerikai haditámpont létezik, — jelentette ki Ojama asszony — aki ezután meg­említette, hogy az amerikai csapa­tok „az egész japán nép nyugodt és rendezett életét" veszélyeztetik, majd rámutatott a gonosztettek és a prostitúció elharapódzására, a nemi betegségek számának növeke. désére és a gyermekek erkölcsi süllyedésére. Ojama asszony hang­súlyozta, szükséges, hogy megszün­tessék a koreai háborút, betiltsák az atomfegyvert, véget vessenek Ja­pán remílitarizálásának. visszavon­ják Japánból az amerikai csapato­kat és meggyorsítsák az öt nagy­hatalom közötti békeegyezményről folytatott tárgyalást. Ojama asszony végezetül kijelentette, fontos, hogy a nök egyesüljenek a békeharcban, jogaik védelméért vívott harcban. Mária Torsteinsdottir izlandi kül­dött Izland népének az amerikai megszállás és az izlandi hadsereg­nek idegen parancsnokság alatt va­ló megalakítása ellen kifejtett ellen­állásáról beszélt. Az angol gyarmatok asszonyai­nak és egész lakosságának, többek között Kénia lakosságának nehéz helyzetéről Monica Whately (Angr lia) beszélt a kongresszuson. Töb­bek között kijelentette, hogy Kéniá. ban 3000 eurépai farmer él, akik 17.000 négyzetmérföld kiváló minő­ségű földet birtokolnak, míg öt és félmillió bennszülött parasztnak csak 50.000 négyzetmérföld legrosszabb minőségű föld van tulajdonában. Bidauit is megbukott a francia nemzetgyűlés ülésén Május 12. óta Georges Bidauit személyében az ötödik francia jobb­oldali politikus kísérletezett a kor­mány megalakításával. Az ötödik jelölt — Bidauit — pro­grammjában semmiben sem tért el elődeitől. Szerdán a késő éjtszakai órákban fejeződött be a vita Bi­dauit kormányprogrammja felett és ekkor került sor a szavazásra. Her­riot, a nemzetgyűlés elnöke éjszaka negyedhárom órakor közölte a sza­vazás eredményét. Mint az AFP jelentéséből kitűnik, Auriol köztársasági elnök ötödik je­löltjét mindössze egy szavazat vá­lasztotta el a miniszterelnökségtől: 313 képviselő szavazott mellette (a kormányalakításhoz 314 szavazat szükséges), ellene 228 képviselő ad­ta le szavazatát. Bidauit a 313 sza­vazatot főként az MRP-nek és a gaulleistáknak köszönhette. Bidauit közvetlenül azután, hogy ismeretessé vált a nemzetgyűlés ha­tározata, ez Elysée-palotába ment, hogy közölje Auriol köztársasági el­nökkel a szavazás eredményét. Az amerikaiak és a liszínmanisták mesterkedései a fegyverszünet ellen — Mi van vele? Talán a Forestal­betegség vett hirtelen erőt rajta? — Nem, ez a koreai béke részéről fenyegető veszély következménye. Vu Min, az „Üj-Kína" hírügy­nökség különtudósitója írja: A teljes fegyverszüneti küldött­ségek szerdán délelőtt elnapolták ülé­seiket addig, amíg az utolsó admi­nisztratív részletkérdésekről tárgya­ló vezérkari tisztek megbeszélései nek előrehaladása szükségessé nem teszi a teljes fegyverszüneti kül­döttség újbóli ülésezését. A teljes küldöttségek üléseinek szerdai elna­polása a több mint 23 hónapja tar­tó fegyverszüneti tárgyalások végső szakaszát jelenti a fegyverszüneti egyezmény aláírása előtt. Panmind­zsonban mindennemű tanácskozás továbbra is zárt formában folytató­dik. „A semleges nemzetek képvi­selőiből álló hazatelepítési bizottság működésének szabályai" elnevezésű egyezménynek két nappal ezelőtt történt aláírása után most már csak az adminisztratív részletkérdések rendezése van hátra a fegyverszü­neti egyezmény aláírásáig. Ilyen adminisztratív részletkérdés — amelyet a fegyverszüneti egyez mény aláírása időpontjának kitűzé­se előtt rendezni kell — a többi kö­zött a katonai demarkációs vonal módosítása, hogy az megfeleljen a jelenlegi arcvonalnak és ilyen kérdés a fegyverszüneti egyezmény szőve, gének koreai, kínai és angol nyelven történő véglegesítése is. A világ népei által türelmetlenül várt fegyverszüneti egyezményt alá­írása a hosszúra nyúlt fegyverszü­neti tárgyalások végét jelentené, és új szakaszt nyitna meg, amelyben a fegyverszüneti egyezmény rendel­kezéseinek betartásával kell biztosí­tani a szilárd fegyverszünetet, mint a koreai kérdés végleges, békés ren dezésének megvalósítása felé vezető út mérföldkövét. j Amerikai sajtójelentésekből vilá­gosan kitűnik: szoros kapcsolat áll fenn azok között az elemek között, akik Amerikában és Dél-Koreában azt hangoztatják, hogy „Csináljuk egyedül!" Li Szin-man három órával a liadifoglyok hazatelepítésére vonat­kozó egyezmény aláírása után nyi­latkozatot tett, amelyben kijelen­tette, hogy kormánya szembehelyez­kedik az egyezménnyel. Azzal fe­nyegetődzött, hogy „tüntetésekre" fog sor kerülni az egyezmény ellen. Hogy Li Szin-man-kormánya támo­gatja, e a tüntetéseket, az nyilván­való abból a kijelentésből, hogy „kampányokat fognak inditani". Az egyezmény aláírását követő napon a délkoreai nemzetgyűlés nyi­latkozatot adott ki, amelyben kö­vetelte, hogy a semleges nemzetek képviselőiből álló hazatelepítési bi­zottság örizetébe való átadás nélkül „haladéktalanul bocsássák szabadon" a koreai és kínai hadifoglyokat. Ez a hadifoglyok erőszakos vissszatar- » tására irányuló régi követelés meg­ismétlése. A liszinmanista nemzet­gyűlés nyilatkozata ugyanakkor­fennhangon dicsekedett „haladékta­lan előkészületekkel egy északi irá­nyú előrenyomulásra Korea egyesí­tése céljából". Az ezt megelőző napon Washing­tonban amerikai szenátorok kétség­bevonták a fegyverszünet tartóssá­gát. Mc Carthy kijelentette, hogy a fegyverszünet „ideiglenes szélcsend" lesz. Paul Douglas hangoztatta, hogy ,,a koreai harcok újbóli fellán­golása esetén az Egyesült Államok­ban erösebb katonai lépéseket kell fontolóra venniök, beleértve a Jalu­folyómenti kommunista erőművek bombázását, aminek Mac Arthur tábornok volt a szószólója". A béke világot átfogó erőinek győzelmét jelenti, hogy a hadifog­lyok hazatelepítésáre vonatkozó egyezményt aláírták, jóllehet, ezt a fegyverszünet-ellenes elemek Ame­rikában és Dél-Koreában egyaránt elkeseredetten ellenezték. A t'egy verFzüneti egyezmény aláírása azon­ban még hátra van és a „Csináljuk egyedül" jelszóval dolgozó csopor­tok Amerikában és Dél-Koreában szorosan együttműködnek, hogy jog­címeket agyaljanak ki Li Szin-man és bábkormánya számára a hadi­foglyok hazatelepítésére vonatkozó egyezmény, majd a fegyverszüneti egyezmény megszegésére. A hadifoglyok hazatelepítésére vonatkozó egyezmény Panmindzson­ban történt aláírását megelőző na­pon az amerikai távolkeleti légierő jelentette, hogy „Sabrejet" mintájú repülőgépek a Jalu.folyónál „a Szuiho-duzzasztógát lábánál egy hidroelektrikus generátort" bombá?­tak. Ezek a világos jelek figyelmeztet­nek. Azoknak, akik a világ békéjéért harcolnak, nem szabad alábbhagy­niok erőfeszítéseikkel, amelyeket a fegyverszüneti egyezmény aláírása, majd szigorú betartása érdekében kifejtenek, hogy ezzel biztosítsák a szilárd fegyverszünetet, mint a ko­reai kérdés végleges, békés rendezé­séhez vezető új mérföldkövét.

Next

/
Thumbnails
Contents