Uj Szó, 1953. május (6. évfolyam, 106-132.szám)
1953-05-08 / 112. szám, péntek
1953 május 10 UJSZ0 3 Biztosítsunk elegendő mennyiségű és jóminőségű takarmányt A mult évben sikerült a jószág létszámát növelni. Azonban a takarmányfélék biztosításában hiányok merültek fel. Ezt főként az okozta, hojjy nem tudjuk Jól előkészíteni és megszervezni a gyors és folyamatos szénakaszálást és a kaszálástpl szárításig, és a szárítástól az idejében való betakarításig való készenlétet. Ez különösen a határmenti járásokban történt meg, ahol értéktelen és elavult szénát kaszáltak, egészen őszig és ahol ezt a hibát azzal magyarázták, hogy azok a rétek egyszeri kaszálásra valók. Hogy ebben az évben hasonló hiányok ne forduljanak elő, s hogy a széna kaszálását minden füves földterület és takarmányterületről mennél gyorsabban és veszteség nélkül elvégezzük, szükség van ar. ra, hogy a széna kaszálásával és biztosításával kapcsolatban terveket dolgozzunk ki és vitassunk meg, hogy a munkaerőket, gépeket és fogatokat tökéletesen kihasználjuk, s hogy a mezőgazdasági dolgozókat aktivizáljuk, hogy mindegyikük személyesen legyen felelős a rábízott feladatért s hogy biztosítsa annak határidőben való teljesítését. Amellett különös figyelmet kell fordítani mindenféle füfajta begyűjtésére, különösen a határmenti körzetekben. E feladatok biztosítása érdekében elrendelem: A kerületi és járási nemzeti bizottságok mezőgazdasági előadóinak, agronómusainak és etetőinek: 1953 május 15-ig vizsgálják át a szénakaszálási terveket, amelyeket az EFSz-ek dolgoztak ki, s különös gonddal vizsgálják ki, hogy a terveket megvitatták-e a csoportokban és csapatokban s hogy a tervekben biztosítva van-e a gépesített eszközök teljes mértékű kihasználása, különösen a saját gépek é 8 az EFSz-ek fogatainak kihasználása, mennyire van biztosítva a.munkaeröszükséglet ég annak helyes kihasználása, hogy a gép- és braktorállomásokkal kötöttek-e szerződéseket, s hogyan van biztosítva a gép- és traktorállomásokon a szerződéses feladatok teljesítése. Azonnal meg kell állapítani valamennyi járásban, községben, különösen a határmenti járásokban, hogy mennyire készültek fel és biztosították a fűfélék idejében való begyűjtését és biztosítani kell, hogy a feladatokat szétosszák és megállapítsák, hogy ki a felelős értük. Ellenőrizni kell a gépek é s az aratási szerszámok előkészítését és biztosítani kell a szénakaszáláshoz szükséges gépek javításának befejezését, hogy a gépek, amelyek a szénakaszáláshoz szükségesek, 1953 május 10-ig elő legyenek készítve. Biztosítani kell, hogy legalább kétszeri kaszálást érjenek el úgy, hogy a réteken a széna kaszálását a füvek virágzásának kezdetén végezzék a fajtiszta lucerna virágzása előtt, úgy, hogy a széna kaszálását az alacsonyabb földterületeken 1953 június 30-ig, a magasabb földterületeken 1953 júl. 20-ig végezzék el, hogy megakadályozzuk a lóhere, lucerna é s egyéb keverékeknél előforduló veszteségeket, ezeket kizárólag szárítókon kell szárítani és hogy a szárítókat minél nagyobb mértékben alkalmazzák az erdei széna szárításánál is. Biztosítani kell, hogy a lekaszált réteken és a szántóföldeken a gyepesítést azonnal gondozzák, megtrágyázzák ós hogy a fűféléket, amelyeket a kedvezőtlen időjárás miatt idejében nem tudnának lekaszálni, szilázsolják. Biztosítani kell a raktárhelyiségeket, a szónapajtákat. hogy a szénát idejében betakaríthassák és elraktározhassák. Az EFSz-ekben, amelyek az aratás után áttérnek a közös gazdálkodásra, már a széna kaszálásakor biztosítani kell a széna el. raktározását a közös állattenyész. tés számára. Minden járásban körzeteket kell létesíteni a gép. és traktorálíomások központjai szerint és a járási nemzeti bizottság oktatóját ki kell küldeni azokra. Ez az oktató személyesen lesz felelős a reája bízott körzetben a szénakaszálás idejében való és jóminőségű elvégzéséért; biztosítani kell a gép. és traktorállomások központi tanácsaiban, hogy az oktató jelenlétében rendszeresen megvitassák a szénakaszá lás folyamatát, a feladatok teljesítését, hogy így a hiányokat eltávolítsák. A járási nemzeti bizottságoknak a kaszálást rendszeresen figyelemmel kell kísérniök, ellenőrizniük, s egyszer egy héten a gép. és trak torállomás és oktató jelenlétében ki kell értékelniök. Minden ül. és IV. típusú EFSz mezei munkacsoportjaiban, különösen a határmentiekben rét- és legelőcsapatokat kell létesíteni. E csapatok vezetői lesznek felelősek a kaszálás rendes és idejében való el végzéséért minden kiosztott földterületen annyira, . hogy semmiféle gyep, különösen a határmentén, ne maradjon kaszálatlan., Szocialista versenyzést kell indítani az EFSz-ek között és maguk, ban az EFSz-ekben a csapatok és egyének között a kaszálás idejében való és jóminőségű elvégzéséért, segíteni kell őket a szocialista fel. ajánlások teljesítésében, a felajánlások teljesítését ki kell értékelni, a szénakaszálás folyamán előforduló jó és rossz példákat nyilvánosságra kell hozni villámröpiratok, a falusi, járási újságok, a kerületi sajtó és a helyi hangszóró segítségével. A gép- és traktorállomások készenléti brigádjai számára biztosítani kell az átmeneti elszállásolást és ellátást. Azokon a réteken és legelőkön, amelyeket gépekkel nem lehet lekaszálni, a jószágot kell legeltetni, azonban a sztrongilosszal beporzott gyepen sohasem, az ilyen gyepet mindig kézzel kell lekaszálni és a szénát rendesen és jól megszárítani. •A járási nemzeti bizottságok mezőgazdasági előadói legkésőbb május 15-ig megtárgyalják a gép- és traktorállomásokkal, EFSz-ekkel, helyi nemzeti bizottságokkal a kaszá lássál kapcsolatos feladatokat azok biztosítását. A gép- és traktorállomások igaz gatóinak, agronómusainak, a kerii leti nemzeti bizottságok mezőgazdasági ügyosztályainak gépesitő osztályával való együttműködésének valamint a járási nemzeti bizottsá gok mezőgazdasági ügyosztályaivaj biztosítani kell a következő intézke elesek megtételét: 1953. május 15-ig be kell fejezn a szériakaszálási tervek kidolgozá sát és az EFSz-ek tervével való összhangba hozását. A tervet szét kell dolgozni az egyes traktoros brigádokra a napi feladatok gépek szerinti felosztásával; a kidolgozott terveket meg kell tárgyalni a köz ponti tanácsokban minden trakto rossal és az EFSz-ek helyetteseivel úgy, hogy minden traktoros megismerkedjék feladatával s a földte rülettel, amelyen kaszálni fog; 1953 május 15-ig át és szét kell helyezni a szénakaszálókat, hogy ezeket elsősorban a határmenti körzeteknek ossizák ki, a többi berendezést a feladatok és a feltételek szerint kell szétosztanunk, sírin tón 1953 május 15-ig, 1953. május 15-ig be kell fejezni minden gép és berendezés készenléti ellenőrzését és át kell vizsgálni az üzemanyag éa a pótalkatrészek helyes kiosztását. 1953. május 15-ig a gép- és traktorállomásokon a legjobb traktorig tákból készenléti brigádokat kell szervezni a határmenti járásokban a széna kaszálásának elvégzésével kapcsolatban, ezeket fel kell szerel ni kaseálógépekkel és pótberendezéssel, javítókat kell rendelkezésükre bocsátani. A szénakaszálás előtt a traktoro sokat ki kell oktatni a szénakaszális gyors és idejében való elvégzése biztosításának jelentőségéről és a kaszálás módszeréről. A Földmüvelésügyi Minisztérium gabonaügyi főigazgatósága vezetőjének feladatává teszem, hogy minden intézkedést koordináljon, amelyeket a Földművelésügyi Minisztérium egyes szakaszain a szénakaszálásnak biztosítására tesznek és a kaszálással kapcsolatos műveletet személyes felelőssége tudatában vezesse, hogy a széna kaszálását idejében elvégezzék és befejezzék. A Földmüvelésügyi Minisztérium gabonaügyi .főigazgatósága vezetőjének feladatául tűzöm ki. hogy minden intézkedést hozzon összhangba az egyes munkanapokon a szénakaszálás biztosítására é-s személyes felelősséggel tegyen meg mindent, hogy a szénakaszálás rendben folyjon le. Minden más főigazgatóság vezetőjét, a Földművelésügyi Minisztérium szakosztályainak és osztályainak vezetőit megbízom, hogy munkaszakaszukon az e rendeletben reájuk bízott feladatok teljesítését biztosítsák. íŕ J. Nepomucky s. k. földmüvelésügyi miniszter. Jól halad a cukorrépasarabolás és az egyelés a nyiírai kerület állami gazdaságaiban A nyitrai kerület állami gazdaságaiban május 4-ig 177 hektár cukorrépát egyeltek ki és a bevezetett földterület sfe százalékát megsarabolták. A cukorrépa egyelésében a legnagyobb eredményt a lévai állami gazdaság dolgozói érték el, akik a cukorrépa 16 százalékát kipikirozták, továbbá a palárikovóiak, akik a cukorrépa 12 százalékát, és a nánaiák, akik ugyancsak a cukorrépa 11 százalékát kipikíroziták. A csallóközaranyosi állami gazdaságban pikírózó gépet állították össze, amely nagyban megkönnyíti és meggyorsítja a cukorrépa egy élését. A répa gépekkel való kipikirozásával a dolgozók teljesítménye 4—5szörösére nő s így a munkaerők szükséglete csökken s a cukorrépa pikirozása sokkal gyorsabban halad. Május 4,ig a nyitrai kerület állami dolgozói a rizs tervezett területének 72%-át, a kukorica 64%-át, a kender 87%-át, a zöldségfélék 39 %-át, a dohány 12%-át bevetették. A tornóci állami gazdaságban május 4-ig a rizst bevetették és a lévai, valamint a csallóközaranyosi állami gazdaságokban teljesítették a kukorica vetéstervét. A dohány kiültetésével legjobban előrehaladtak a tornóci és a zselízi állami gazdaságban, ahol a tervezett földterület 20 százalékát beültették. Szlovákia traktorállomásai teljesítették a tavaszi munkatervet Május 6-án a szlovákiai gép- és traktorállomások a tavaszi munkaterv 100.2 százalékos teljesítését jelentették. A táviratban, amelyet Antonín Zápotocky köztársasági elnöknek küldtek. a gép- és traktorállomások dolgozói hangsúlyozzák, hogy e sikert a traktorosok a szovjet tapasztalatok felhasználásával, különösen az agregátok alkalmazásával és a széleskörű szocialista munkaverseny segítségével érték el. Szocialista felajánlásokat tett 3.847 traktoros, 588 traktoros-brigád és 60 gép- és traktorállomás. A tavaszi munkák folyamán elért siker kötelezi Szlovákia gép- és traktorállomásainak dolgozóit, hogy még nagyobb szorgalommal vegyenek részt szocialista falvaink felépítésében. HÍREK A SZOVJETUNIÓBÓLA szovjetföld élete a májusi ünnepségek után Befejeződtek a május elsejei ünnepségek, A szovjet emberek újult erővel fognak hozzá munkájukhoz. A májust köszöntő szocialista munkaverseny élenjáró dolgozol beszámolnak arról, milyen munkasikerekkel köszöntötték május elsejét ésmilyen tervekkel indulnak a jövőbe. A donbaszi Szmoljanka-tárna dolgozói minden feladatukat teljesítették a májust köszöntő szocialista munkaverseny során — írja I. Jemec- a Samoljanka-tárna bányamestere. A tárna kollektívája 4 és félezer tonna szenet adott a hazának. A 1 május elsejei ünnepség sok örömet okozott a bányászoknak. Minden házban vígság uralkodott. A bánvászok klubjában önképző művészegyüttes lépett fel és filmelőadásokat tartottak. A kultúr, és pihenőparkban tömegsétákat rendeztek. A május elsejei nagysikerű ünnepség után brigádom újaiul* felajánlást tett. Augusztus 30-ig terven felül 1000 tonna szenet termei. Az „Azizbekonefty" kőolajvállalat dolgozói méltóképpen megünnepelték május elsejét. Izmajkov elvtárs brigádja az év eleje óta terven felül több, mint 1000 tonna kőolajat termelt és májust köszöntő szocialista felajánlásait pedig pontosan teljesítette. A májusi ünnepség során a kőolajfúrók kellemesen pihentek. Izmajlov mester például Mardakjan festőd szépségű városkában, a Káspi-tenger partján töltötte szabad idejét. A május elsejei ünnepség után napi fejtésüket 5 tonnával növelik. Még nagyobb erdőhozamokért A sujszkí-vidani erdői pari gazdaság dolgozói fokozott munkateljesítményekkel készültek a dolgozók nagy ünnepére. Hudianinen traktoros 44 köbméter normája mellett 55 köbméter fát srállított ki az erdőkből. A dolgozók nagy nehézségekkel küzdenek, márciusban például a szállítás lassúsága miatt a gépek tétlenül állottak. Az erdőben dolgozók most még nagyobb lendülettel fognak hozzá újabb, nagyobb feladatok teljesítéséhez. Üj termelési tartalékok feltárásáért A legutóbbi időben Vttszílij Koleszov fémesztergályos gyorsvágó módszere terjesztésének feladatát kaptam üzemünkben. Kujbisevbe érkezésem után megmutattam az elvtársaknak, hogyan kell dolgozni a nagyjelentőségű Koleszov-féle vágási módszerrel. Az esztergagépgyári dolgozók örömmel üdvözölték május elseje ünnepét. Résztvefttek a parkokban tartott tömegsétákon, hangversenyeken, új színdarabokat nézitek meg, és sportversenyeken vették részt. — Május elsejei pihenőmet tanulásra használtam fel, — írja G. Bortkevics, a Szverdlov-esztergagépgyár fémesztergályos oktatója. A finommechanikai és optikai intézet esti osztályának III. éves hallgatója vagyok. Mi, hallgatók, most lázas igyekezettel tanulunk, mert nemsokára itt a vizsgák ideje. Május elseje előestéjén az ütemben határozatot hoztak üzemi-technológiai laboratórium létesítésére, melyben én |s dolgozni fogok. Laboratóriumi munkámat új munkamódszerek keresésére és alkalmazására akarom fordítani. Igen sürgős, hogy még jobban megrövidítsük az esztergagépek előkészületi munkáinak idejét. A munkamódszerek állandó tökéletesítésével a munka termelékenységének emelését szolgáló újabb és újabb tartalékokat tárunk fel és vezetünk be a termelésbe. Minszk még szebb lesz Reggelenként az építöállvájnyról látom, hogyan növekszik és szépül napról napra Szovjet-FehéroroszorLg fővárosa. Minszkben naponta újabb és újabb épületeket adnak át rendeltetésének. — Az új lakásokat a gépkocsi- és traktorgyár munkásai foglalják el írja D. Bulachov, a minszki főépítkezési vállalat kőművese. Május elseje előestéjén szemlét tartottunk elért eredményeink felett, A legutóbbi 7 év alatt számos építkezésen vettem részt. Május elsején az ünnepi díszbe öltözött városnegyedekben járva / munkaeredményeim láttára a büszkeség nagy érzése töltött el. Brigádunk áprilisban 23 ezer darab, téglát rakott le. Többezer rubel értékű építőanyagot takarítottunk meg és idejében felépítettük az új iskolákat. Mi, építők, küzdeni fogunk a Minszk 1953-as építkezésére vonatkozó irányelvek megvalósításáért és nagy építőprogrammunk teljesítéséért. A májust köszöntő munkaverseny folyamán elért nagy sikerein-, ket még jobban fokozzuk. Hozzájárulásunk a közös ügyhöz — Tíz éve dolgozom a Kujbisevkolhozban mint vetömunkás — írja L. Beljajev kolhozparaszt.— Vetőagre gátunk 60—70 hektár vetést végez el egy nap alatt, 40 hektárnorma mellett. Ezzel az iránymutatóval sem elégszünk meg. A szovjet emberek nem elégednek meg az elért sikerekkel. Május elseje után újult erővel fogunk hozzá munkánkhoz. Altáj vidékén most meleg az időjárás. Minden kedvező időt felhasználunk a munkára. A vetést a hatalmas területeken mindenütt keresztsoros módszerrel végezzük el. Reméljük, hogy az idén legalább 22 mázsás hektárho/.amot érünk el minden egyes hektáron. Reményünk biztos alapra támaszkodik. Kolhozunk ezzel járul hozzá az ország termékbőségének biztosításához. / Idő előtt teljesítettük negyedévi tervünket — Műszakunk áprilisi tervének túlteljesítésével üdvözölte május elsejét — írja V. Vilberg, a Balti textilkombinát müszakmestere.— Május elsején a kombinát többi dolgozóival együtt résztvettem a, felvonuláson, este pedig barátnőimmel a városban sétáltam. Holnap újult erővel ismét munkába fogunk. A szovjethatalom segítségével magasabb technikai. képzésben részesülhettem, s mérnök lehettem. Rámbizták a műszak irányítását. Jövőbeli tervem: idő előtt befejezem a második negyedév tervfeladatait. Kolhozfalvak új építkezései A Romanovszki-körzet a ciml. anszki vízierőmü szomszédságában terül el. A körzet kolhozainak földjére a Don vizét vezetik. A kolhozok nagy termést érnek el a gabonafélékben és az ipari növénykultúrákban. Villamosítják a kolhoztermelés különféle ágait. A körzetben villanygép- és traktorállomás létesül. A kolhozparasztok megrendelésére a Rosztovszelsztroj-tröszt 450 új házat épít. A Dimitrov-kolhozban. a Bugyonnij-kolhozban és a XIX. Pártkongresszus-kolhozban már 148 ház felépült. Az építőmunkások több, mint kétszeresen túlteljesítették négyhavi tervüket. \