Uj Szó, 1953. május (6. évfolyam, 106-132.szám)

1953-05-31 / 132. szám, vasárnap

4 UJSZ0 1953 május 31 Szlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusának tiszteletére Szorosan felzárkózva a kommunista párt és a Nemzeti Arcvonal kormánya köré, Zápotocky elvtárs köztársasági elnökkel az élen, előre Klement Gottwald örökének teljesítéséhez! Az olvasztárokkal karöltve harcolunk az acél termelésének fokozásáért Az irodába lépve íróasztala mellett statisztikai kimutatásokat vizsgálva találtuk Markó János mérnököt, a lónyabányai Magnezit-müvek igazgatóját. Mindjárt szabadkozott, hogy kevés az ideje. Tudjuk is, hogy elfoglalt ember, az üzemi teendőkön kívül pártimunkát végez, előadásokat tart a falvakon és az üzemekben. Markó elvtárs annyira szerény, hogy még azt is ellenzi, hogy nevét említsük s ihikor mond valamit, mindig az üzem dolgozóiról, a gyárról beszél. Nem véletlen, hogy a Magnezit-üzem ebben az évben nemcsak folyamatosan teljesíti feladatait, hanem túl is teljesíti. A termelési siker elsősorban a munkaszervezés megjavításával, a szocialista munkaverseny kifejlesztésével magyarázhat^. Ebben Markó elvtársnak nagy érdemei vannak. Amikor a napokban megtartott besztercebányai kerületi pártkonferencián Markó elvtársat pártunk X. kongresszusának küldöttévé választották, — ez bizonyítéka volt annak, hogy pártunk nagyrabecsüli azoknak az elvtársaknak a munkáját, akik pártunk irányvonalához híven becsületesen teljesítik feladataikat. Markó mérnök elvtárs fiatal, mindössze 33 esztendős, magas, délceg férfi. Tocsnicáról, az egyik közeli faluból származik. Apja kis földecskén gazdálkodott és egyúttal a kalinovói agyagbányában dolgozott, hogy hétgyermekes családjának megélhetését valahogy biztosítsa. A fiatal Markó János 18 éves korában vesztette el édesapját és mint legidősebb gyermek sokat küszködött az anyjával, hogy a családot eltarthassák. A gimnáziumi tanulmányok elvégzése után az egyik Bat'a-üzletben dolgozott mint elárusító. Majd sok nehézséget legyőzve elvégezte a főiskolai tanulmányokat. Már tanulási ideje alatt a Magnezit-müvek alkalmazottja volt. Most már maga is boldog családi életet él. Két kisgyermeke van, egy hétéves kisfiú és egy kilenchónapos kislány. Markó elvtárs világoskék szemében a kommunista ember lelkesedésének fénye csillan fel, amikor pártunk X. kongresszusáról kezd beszélni. — Ez a kongresszus. — mondja — elért sikereink örömteljes mérlege lesz. És mi. akik mint küldötteik vehetünk részt a kongresszuson, a legnagyobb megtiszteltetésnek vesszük, hogy pártunk előtt beszámolhatunk eddigi munkánkról és arról, hogyan tettünk eleget pártunk utasításainaik és tanításainak. Amikor Markó elvtárs néhány évvel ezelőtt átvette a lónyabányai üzem vezetését, a -tervet egyenlőtlenül teljesítették, a munkaverseny formális alapon mozgott s a mesterek túlnyomó része idegenkedett minden olyan feladattál, amely együtt járt volna' a szocialista típusú mesterek munkakörével. Pártunk IX. kongresszusa idején csaknem minden fogyatékosság a politikai tömegmunka hiányából ered a lónyabányai üzemiben. A kommunisták legtöbbje még nem volt annyira fejlett, hogy felismerje a személyes és szemléltető agitáció nagy jelentőségét. Röplapoknak, faliújságoknak-híre sem volt s az üzemi hangoshíradó sem működött. Mi volt tehát a teendő? Markó elvtárs felismerte, hogy ahhoz, hogy egy üzem ne osaik folyamatosan teljesítse tervfeladatait, hanem túl is teljesítse őket, törhetetlen akarat s az emberek meggyőzéséért folyó következetes harc vállalása szükséges. A termelési sikerek egyik legfőbb mozgatója: az alaposan megszervezett, mindenre kiterjedő agitáció. A kommunisták mozgósításán kivül elsősorban is a mesterek nevelését tűzték ki célul, akiket a szó szoros értelmében rá kellett vezetni a kritika és önkritika gyakorlására. ^ — A szovjet emberektől megtanultuk, — mondja Markó elvtárs — hogy a szocialista munkaverseny a dolgozó tömegek forradalmi akaratának, kritikájának és önkritikájának kifejezője. Ez a tanulság volt a mi legfőbb segítőnk! Most már minden lépésünkben érezzük, hogy az agitáció milyen hatékony fegyver a kezünkben a terv teljesítéért ée túlteljesítéséért folyó harcunkban. Nélküle ma már el sem tudjuk képzelni építőmunkánk sikerét. Markó elvtárs nem riadt vissza egyes mesterek savanyú arckifejezésétől, amikor únos-untalan "az agitáció és a munkaverseny jelentőségéről igyekezett őket meggyőzni. Fáradhatatlanul járta a műhelyeket, személyesen győződött meg az előforduló, nehészségekröl és meghallgatva a munkások észrevételeit. közös erővel láttak neki a nehézségek kiküszöbölésének. Három esztendővel ezelőtt a mesterek még tehernek vélték a munkaverseny értékelésével és a jól dolgozók népszerűsítésével járó feladatokat és a versenyfelelősre hárították ezeket a munkákat. Az igazgató azonban nem tágított. Az üzemi pártbizottság segítséget nyújtott neki ebben a meggyőző munkában. Az idősebb mesterek igen gyakran így fakadtak ki: Még nem láttunk ilyen igazgatót. Mindig ezzel a versennyel unszol bennünket. Már az idegeinkre megy. Poiitikával nem csinálhatunk több gázt, téglát! Nem gondoltak a szakmában máskülönben igen kiváló mesterek leváltására. Meg kellett őket győzni a szocialista munkaformák jelentőségéről s ebben már a szakszervezeti üzemi csoport is tevékenyen segítette az üzem vezetőjét. Az igazgató jelenlété'ben tanácskoztak a mesterekkel, alapos meggyőzömunkát végeztek, még az addig maradi mesterek is felismerték, hogy a munkaversennyel, a személyes meggyőzéssel, vagyis a politikával, — ahogy ők állították — igenis, több gáz fejleszthető és több magnezitközetet, több téglát lehet kiégetni. És ma már azzal dicsekedhetnek, hogy a mestereknek több mint kétharmada a szocialista munkaversenyben látja a sikeres tervteljesítés legfontosabb eszközét. Már maguk iparkodnak naponta értékelni az eredményeket, — mint ezt a sajtóiéban, az aknáskemencéknél teszik, — s a szocialista munkaversenyt már nemcsak k mennyiségi termelés emelésére, hanem egyúttal a minőség fokozatos emelésére is irányítják. Markó elvtárs tavaly kint járt a Szovjetunióban és ott személyesen is meggyőződhetett a szemléltető agitáció jelentőségéről. Még élénken emlékszik arra a nagy, több tízméteres hosszúságú faliújságra, amelyet a sztálingrádi traktorgyár egyik részlegében látott: „Zikov mester — az osztályod már három napja nem teljesíti a tervet! Mozgósítsd a kollektívádat! Emlékezz: 35 csapágy! A faliújság szerkesztősége." CsaJk ennyit tartalmazott a faliújság, de meg is volt a haitása. Zikov mester hallgatott az intő kritikus szóra és a műhely behozta az elmaradást. — Megtanultuk a szovjet emberektől, hogy ne folyosókon, a mühelysarkokban beszéljünk a hibákról, hanem nyíltan, szabadon bíráljuk egymást. Megtanultuk azt is, hogy a jó eredményeket, a kiváló dolgozókat rendszeresen népszerűsíteni kell, — magyarázza Markó elvtárs és elmondja, hogy ma nemcsak az üzemi mühelygyüléseken tárgyalnak az elért eredményekről, hiányosságokról, de felhasználják erre a célra az üzemi újságot, röplapokat, faliújságokat, az üzemi hangos hiradót. Ha kell, kritikát gyakorolnak — és dicsérnek is. A legjoibb munkások, mesterek a mikrofon elé állnak és elmondják munlkástársaiknak, hogyan érték el kimagasló eredményeiket. És még egy igen fontos dolgot kell kiemelnünk, mégpedig a terngelési értekezleteket, amelyek a dolgozók érdeklődését a termelési kérdések komolyabb megvitatására késztetik. Három évvel ezelőtt az egyes munkahelyeken nem tartottak külön termelési értekezleteket. Az üzem igazgatója azonban kitartott, amellett, hogy minden egyes termelési részlegen a dolgozók bevonásával hetente rendszeresen kell ilyen értekezletet tartani. Ez a kezdeményezés sikerrel is járt. A hetenként megtartott termelési értekezletekkel nemcsak leküzdötték a terv folyamatos teljesítését gátló körülményeket, hanem lehetővé tették a munkások további fejlődését, látókörük kiszélesítését s így egyre jobban bele tudnak szólni a felmerülő termelési kérdések megoldásába, így nevelődött ki Pilinyi elvtárs, az egyszerű munkás az üzemi felügyeleti vezetővé és így vált Krallnszky György előmunlkás előbb mesterré, majd az egyik termelési részleg vezetőjévé. Azt a munkát, amelyet ezelőtt egy mérnök végzett, most ö körültekintőbben és gondosabban végzi. Pártunk IX. kongresszusa óta a lónyabányai Magnezit-üzemben 35 százalékkal növelték a magnezit és chrómmagnezit téglák gyártását és 10 százalékkal a bazifrit és az égetett magnezit termelését. Mindezt elsősorban jobb szervezőmunkával, a szo-. cialista munkaverseny kiszélesítésével érték el. S ebben van a legnagyobb érdeme Markó elvtársnak, pártunk X. kongresszusa küldöttének. Az üzem dolgozói a kongresszus tiszteletére vállalt kötelezettségeket becsületesen teljesítik, éspedig a téglák termelését 101.7 százalékra, a bazifritét 104 százalékra, az égetett magnezit termelését 110 százalékra. Ilyen sikeres eredményekkel készülnek a lónyabányai dolgozók a X. kongresszus köszöntésére. Az elmúlt évek folyamán nemcsak az üzem dolgozód, hanem az igazgató elvtárs is sokat fejlődött, ami a legjobb bizonyítéka annak, hogy a közös munkában acélozódik dolgozóink ereje. — Reánk, magnelitesekre igen nagy feladatok várnak, — mondíja Markó elvtárs beszélgetésünk további során. — A kohászati ipar tartalékja vagyunk. Egyre több és több acélt gyártunk a béke megőrzésére és hazánk további sikeres iparosítása érdekében... Nézd, a kuncsicei Klement Gottwald Uj Kohómüvek olvasztárai nyílt levelet intéztek hozzánk, — folytatja ezután lelkes hangon és a kezembe nyomja a kuncsicei üzemi újság legújabb számát, amelyben a Magnezit-üzem dolgozóit arra kérik, hogy gyártsanak az ö részükre terven felül több tonna magasminőségü chrómmagnezit téglát. — És meg is kapják! — folytatja Markó elvtárs, — mi egyvonalban akarunk harcolni az olvasztárokkal, együtt a több acél termeléséért! Komoly szavak ezek. Megfontolt kommunista szavak! A volt kisparaszt gyermekéből ilyen harcias, az üzem munkáját jól és gazdaságosan szervező embert nevelt pártunk, aki az üzem valamennyi kommunistájának segítségével irányítja az üzem egész kollektíváját Sztálin és Gottwald elvtársak üzenetének hűséges, becsületes teljesítésére. Petrőci Bálint. így beszél Mátyás István elvtárs a X. kongresszus külödttje A mikor a kassai kerületi pártkonferencián megtudtam, hogy mint küldött részvehetek Szlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusán, a meghatottságtól, a boldogságtól könynyes lett a szemem. Nem találtam köszönő szavakat azért a nagy megtiszteltetésért, hogy ami előttem a legszentebb, a párt, a dicső Kommunista Párt méltónak tálált arra, hogy résztvehessek a X. kongresszuson. Szentes község dolgozó parasztjainak és az egész járás becsületes dolgozóinak nevében köszönetet mondok pártunknak azért, hogy kérlelhetetlen harcot folytat a kizsákmányoló osztály maradványai ellen és a dolgozók életét állandóan szebbé és boldogabbá teszi. Ez a tudat, ez a határtalan öröm küld engem, hogy most a kongresszus előtti napokban sorban meglátogassam a falukat, az EFSz-éket, ahol konkrét tények alapján rámutathatok arra, hogy a párt irányítása mellett milyen gyökeres változás történt dolgozó parasztjaink életében. Ezekben az örömtéli napokban akaratom ellenére is vissza kell, hogy pillantsák a szenvedésekkel teli múltba. Jól emlékszem még a gyermekkoromra, amikor még a kenyérből serh ehettem eleget. Apám cseléd volt. Egy negyedévi bére a legszűkösebb beosztás mellett sem tartott el a kövekező negyedévig. Kukoricán és krumplin tengődtünk. Tizenkétéves koromban már kereset után kellett néznem. Apám bojtárnak adott. Cipőm nem volt. Tüske 1 tépte az amúgyis rongyos gúnyámat. | Lábamat véresre sebezte a galagonya és a szederszár. A hideg őszi eső sokszor bőrig • áztatott, de nem mehettem haza ruÄáí cserélni, mert nem volt mivel felváltani a nedves ruhát. Ilyen volt tehát az én gyermekkorom. Sokszor elnézegettem a mai gyermekéket, szinte irigylem sorsukat. Olyan cipőben és ruhában járnak, amilyenben az én gyermekkoromban csak a kizsákmányoló osztály gyermekei jártak. Ezek a mai gyermekek azt a keserves gyermekkort, amelyben mi az elnyomott, kegyetlenül kizsákmányolt munkások gyermekei éltünk, .már csak apáink elbeszéléseiből ismerik. 1930-ban beléptem a Kommunista Pártba. Az elvtársak megbíztak bennem, mert rövidesen röpiratokat és kommunista folyóiratokat terjeszthettem. 1934 augusztusában letartóztattak. Kémkedéssel és felforgató propaganda terjesztésével vádoltak. A kapitalisták érdekeit védő bíróság négy évi börtönre ítélt. Fellebbeztem. Az eredmény az lett. hogy büntetésemet 6 évre felemelték, tgy ismerkedtem meg a lipótvári börtönnel. A börtön, az embertelen kínzás azonban nem tört meg, sőt még sokkal nagyobb gyűlölettél és utálattal néztem azokra a vérszopó piócákra, akik börtönöket építettek azért, hogy megtarthassák uralmukat és tovább élősködhessenek a dolgozók nyakán. A. mikor a fasiszta Németország galádul megtámadta a Szovjetuniót, mivel fasiszta-ellenes propagandát terjesztettem újból börtönbe zártak, majd később mint megbízhatatlant hadimunkára vittek. Amikor a fasiszta hordák a Vörös Hadsereg csapásai elől eszeveszetten vonultak viszszafelé, lehetőségem nyílt a szökésre. A szökés után újból félvettem a kapcsolatot a párttál és partizáncsoportokat szerveztünk. Árulás következtében azonban rájöttek a szervezkedésre. Vezetőinket, ' köztük Lecó Mir hály elvtársat elfogták és kivégezték. De nemcsak Lecó Mihály, hanem még sok bátor kommunista adta vérét azért, hogy ma boldogan élhessünk és ma a X. kongresszuson óriási eredményekről számolhassunk be. Sokszáz kommunista áldozta életéi azért, hogy boldogan élhessünk, sokszáz kommunista sínylődött börtönben azért, hogy ma gyermekeink ne ismerjék azt a szót, ha enni kérnek, hogy nincs, azért, hogy ma szép ruhában járhassanak. Mi, kommunisták nem szoktunk üres szavakkal dobálózni. Amit mi mondunk, azt kézzelfogható bizonyítékokkal alátámasztjuk. Ilyen példákat az ország minden részén találhatunk. Megtalálhatjuk a» én szülőfalumban, Szentesen is, ahol a dolgozó parasztok szövetkezeti gazdálkodássál harcolnák a hektárhozamok állandó növdéséért. Csak egy pár példát kéli felhoznom, hogy mit adott a párt a szentesi földműveseknek. 1938-ban saját fogyasztási célra 90 disznót vágtak le. 1952-ben pedig 190-et. A szentesi dolgozók sertéshúsfogyasztása tehát 1938-hoz viszonyítva 1952-ben kétszeresnél is nagyobb lett. A lakáskérdés terén is óriási fejlődés mutatkozik. 1938-tól 1945-ig a községben három új ház épült. 1945-től 1952-ig, vagyis a felszabadulástól az 1952-es év végéig 46 új ház épillt a községben. 1945 előtt a községben csak két rádió volt. Egy a papé, a másik pedig a kuláké volt. Ma mindenkinek van rádiója Szentesen. A rádiók túlnyomó része 11.000 koronás, de van még 16.000 koronás is. Az ócska bútorok is eltűntek a lakásokból. 1948-tól az 1952-es év végéig 48 szobaberendezést vásároltak a szentesiek, harmincezerkoronás értéktől egészen 60.000 koronáig. Ezenkívül 32 konyhaberendezést hoztak a faluba. Ezeket a példákat használom fel arra, hogy tényekkel is bebizonyítsam azt, mennyire megváltozott dolgozó népünk élete. A X. kongresszuson tolmácsolom majd a szentesi dolgozó parasztoknak a kommunista párt iránti háláját és a szeretetük jeléül megszületéli fogadalmat, melyben azt Ígérik, hogy a X. kongresszus napjáig a beadási kötelezettség teljesítésében mutakozó hiányokat kiküszöbölik és a jövőben pontosan határidőre, jó hazafiakhoz méltóan eleget tesznek az állam iránti kötelezettségüknek. Állampolgári kötelezettségük pontos teljesítésével még szebbé és boldogabbá akarják tenni az életet abban a hazában, ahol a dolgozó nép az úr. í