Uj Szó, 1953. május (6. évfolyam, 106-132.szám)

1953-05-23 / 125. szám, szombat

Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének és a Csehszlovák Köztársaság kormányának az aratásra, a begyűjtésre és az őszi munkákra való felhívása A tavaszi mezőgazdasági munkák sikeres menete megteremtette az előfeltételeket a gazdag termés el­érésére. Szövetkezeti tagjaink, a gép- és traktorállomások dolgozói, az állami birtokok dolgozói, a kia­és középparasztok, a begyűjtés dol­gozói, a nemzeti bizottságok és a városok és falvak valamennyi dolgo­zói nagy hazafias feladat előtt álla­nak: jól elvégezni az aratást, bizto­sítani, hogy az ez évi termésből semmi se vesszen kárba. Az aratás és a terménybegyüjtés sikeres elvég­zése után szükséges, hogy. biztosítsuk a termény betakarítását, a kapásnö­vények begyűjtését és az őszi mun­kák jóminőségü elvégzésével megte­remtsük a jövő évi magas termés elérésének feltételeit. Az aratás és az öszi munkák az EFSz-ek további megszilárdításá­ban és fejlődésében döntő időszakot jelentenek. Ebben az évben a tapasz­talatokkal bíró 'EFSz-ek mellett többezer új EFSz először fogja a kö­zös mezőkről begyűjteni a termést, amely EFSz-ek tavaly ősszel szán­tották fel a mezsgyéket. A terv alapján szervezett aratási és öszi munkák a szovjet tapasztala­tok széleskörű alkalmazásával, a szo­cialista verseny hatalmas kiszélesíté­se és a gépesítés minden oldalú ki­használása együttesen láthatóan bi­zonyítják további sok tízezer kis- és középparasztnak a mezőgazdasági szocialista nagytermelés előnyeit és fölényét és így megteremtik az elő­feltételeket arra, hogy megnyerjék őket az EFSz-be való belépésre, a termőföld gazdaság-technikai előké­szítésének megvalósítására, a mezs­gyék felszántására, a közös vetések bevezetésére és az új szövetkezet megalakítására. Csehszlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának vezetősé­ge és a Csehszlovák Köztársaság kormánya felhívással fordulnak va­lamennyi szövetkezeti taghoz, kis­és középparaszthoz, a gép- és trak­torállomások és az állami birtokok dogozóihoz, a begyűjtési apparátus, a nemzeti bizottságok dolgozóihoz és funkcionáriusaihoz, a védnökségi üzemekhez, a Nemzeti Arcvonal va­lamennyi tagjához, a kommunisták­hoz és a pártszervezetekhez, hogy minden erejükkel járuljanak hozzá azon előkészületek biztosításá­hoz, amelyek meggyorsítják és biz­tosítják az ez évi aratás példás el­végzését, a termés begyűjtését és megteremtik a feltételeket az öszi munkák jó megkezdésére. AZ EFSZ-EK TAGJAIHOZ!" ' Dolgozzátok ki idejében és ren­desen az aratás, cséplés és az öszi munkálatok tervét és tárgyaljátok meg szövetkezetetekben és állandó ellenőrzéssel biztosítsátok teljesíté­sét. A mintaalapsaabályzattal össz­hangban teremtsétek meg az előfel­tételeket az EFSz-ek további meg­szilárdítására, szervezzétek meg a munkát állandó munkacsoportok­ban, a munka folyamán teljes mér­tékben használjátok ki a gép- és traktorállomások és minden más erőforrás segítségét, hogy az aratás, gyors elvégzésével minden vesztesé­get és kárt megelőzzetek. A cséplés­sel egyidejűleg hordjátok be a ter­mést a szérűkbe, a cséplésnél szer­vezzétek meg az éjjeli műszakokat és biztosítsátok, hogy a szalmát a kombájntól rögtön a mezőről szál­lítsátok és raktározzátok el, hogy a mezőkön elvégezzék a tarlóhán­twt és vegyes tarlónövényekkel ves­sék be. Az első terméssel, amit kicsépel­tek, teljesítsétek beadási kötelezett­ségteket. Biztosítsátok a vetési és takarmányalapokat, ». a ledolgozott munkaegységek alapján igazságo­san osszátok szét a készleteket ter­mészetben. Tegyetek meg mindent már az aratás előkészületeinél és az aratás folyamán is az öszi mun­kák sikeres és jó elvégzésére. Az aratás idején a feladatok si­keres teljesítésére szervezzetek szo­cialista. versenyt, lépjetek versenybe a szomszédos szövetkezettel. A ver­seny menetét rendszeresen ellenőriz­zétek és értékeljétek. Győzzétek meg és nyerjétek meg azokat a kis- és középparasztokat, akik ed­dig még nem szövetkezeti tagok, az aratás özős szervezésére — az . EFSz-be való belépésre. Mindenütt, ahol eddig alacsonyabb reit az egyesitett földeken való kö­zös gazdálkodás előnyeiről. Ezzel legjoban hozzájárultok ahhoz, hogy megnyerjétek őket az EFSz-be és hogy új EFSz-eket alakítsanak. Mindjárt az aratás után, főleg az éjjelj műszakok kihasználásával vé gezzétek el a tarlóhántást. Ne en­gedjétek meg, hogy az aratási és öszi munkálatok között hézag tá­madjon, használjatok fel minden napot az őszi munkálatok előkészí­tésére és megkezdésére, hogy így megteremtsétek az előfeltételeket a mezők hozamának további emelésé re és ezzel dolgozó népünk életszín­vonalának emelésére is. A BEGYŰJTÉSI APPARÁTUS DOLGOZÓI; A nemzeti bizottságokkal a leg­szorosabb együttműködésben szer­vezzétek meg a begyűjtést, úgy, hogy ebben az évben is érvényesül­jön az az elv valamennyi EFSz-nél, állami birtoknál é s valamennyi föld­művesnél, hogy ,,a termést közvetle­nül a cséplőgéptől az államnak." Szervezzétek meg a versenyt a begyűjtés gyors és veszteség nélküli megvalósítására. A szemes termény begyűjtésével egyidejűleg biztosít­ló begyűjtésével előzzétek meg a ter­mékek begyűjtését is, főleg a hús, tej, olajosmagvak, hüvelyesek, zöld­ség és a burgonya begyűjtését. A kulákoknál a termésnek idejében va­ló begyűjtésével előzzétek meg a ter­ménnyel való szabotálást és minden­féle machinációkat. Biztosítsátok, hogy a megszabott állami beadások teljesítve legyenek minőség, meny­nyiség és fajta szempontjából is. A szövetkezeti tagok és a földművesek között indítsatok széleskörű meg­győző kampányt a cséplés gyors el­végzésére és az állami beadásoknak a megszabott határidőre való telje­sítésére és túlteljesítésére. Biztosítsátok a vetőmag idejében való tisztítását. Igyekezzetek, hogy a begyűjtésnél a lehető leggazdasá­gosabban járjatok el, őrizzétek és óvjátok a begyűjtött termékeket minden ellenséges kártevővel szem­ben és törődjetek azzal, hogy a ter­mést rendesen elraktározzák és hogy minden egyes raktárban gondosan kezeljék. Készítsétek elő idejében a burgonya- és cukorrépabegyüjtési kampányt. NEMZETI BIZOTTSÁGOK DOLGOZÓI ÉS FUNKCIONÁ­RIUSAI! Legyetek tudatiban annak, hogy mint az állami ^hatalom szervei munkahelyeteken teljes mértékben felelősek vagytok az ez évi aratás jó menetéért és elvégzéséért. A nemzeti bizottságok plénuma, a helyi nemzeti bizottságok titkárai és va­lamennyi tömegszervezet aktív se­és védjétek a szocialista ' gítségével javítsátok meg a politl­tipuson gazdálkodtok, biztosítsátok, hogy a szövetkezetek áttérjenek a magasabb típusra. Váltsátok valóra a szövetkezet tevékenységének ala­pos elemzését, leplezzétek le a kulá­kok ellenséges és felforgató tevé­kenységét és az ellenük indított kö­nyörtelen harcban nyerjétek meg és vegyétek rj az összes kis- és kö­zépparasztok a földnek gazdaság technikai előkészítése megvalósítá­sára, a mezsgyék felszántására és a közös vetés bevezetésére. / \ KIS- ÉS KÖZÉPPARASZTOK: Az egységes földmüvesszövetkeze­tek jó gazdasági eredményei alapján szervezzétek meg a helyi nemzeti bizottság tanácsainak teljes mértékű támogatása mellett az aratási mun­kálatok közös végzését. Ott, ahol eddig nincsen EFSz alapítva, a helyi nemzeti bizottság mellett szervezze­tek aratási bizottságokat és gon­doskodjatok róla, hogy a közös ara­tási munkálatok sikeres elvégzésé­nek igazi szervezőivé váljanak. Ne engedjétek meg, hogy az aratási bi­zottságokba kulákok is bekerülje­nek és biztosítsátok a kulákoknál a termény begyűjtését és betakarítá­sát athelyi nemzeti bizottság, a kis­és kófcépparasztok ellenőrzése mel­lett. A közösen szervezett munkák végzésénél nyert tapasztalatokat teljes mértékben használjátok fel és községeitekben alapítsatok új EFSz-eket. ÁLLAMI BIRTOKOK DOLGOZÓI; Mélyítsétek el az aratási munkák idejében és veszteség nélkül való el­végzésére irányuló szocialista ver­senyt. Ellenőrizzétek é s gyors tem­póban fejezzétek be valamennyi aratógép és felszerelés javítási mun­kálatait. Dolgozzátok fel az aratási munkálatok . tervét minden csoport, osztag é s egyén részére é s biztosít, sátok állandóan ezek sikeres teljesí­tését. Szilárdítsátok meg a személyi felelősséget, a rátok bizott munká­ért, törődjetek a munkaszervezés betartásával a z állandó munkacso portokban és osztagokban. A szocia­lista kötelezettségvállalások megkö­tésével a napi műszaknorma túltelje sítésére biztosítsátok az aratásj és őszi munkák elvégzését, elsősorban a saját dolgozóitokkai és csak el­kerülhetetlen szükség esetén alkal­mazzatok a helyi lakosság köréből dolgozókat. Minden munkahelyen következetesen érvényesítsétek a végzett munka minősége és mennyi­sége alapján való jutalmazást. A cséplés menetében ellenőrizzétek pontosan az egye s földek elért hoza­mát, hogy így biztosítsátok az igaz­ságos jutalmazást a hozam túltelje­sítése esetén. Harcoljatok a terme­lég mindenoldalú gazdaságosságáért, őrizzétek tulajdont. GÉP- ÉS TRAKTORALLOMÄSOK DOLGOZÓI, KOMB.4JNOSOK, TRAKTOROSOK ÉS GÉPJAVÍTÓK! A szovjet gép- és traktorállomá. sok példájára fejlesszétek a szocia­lista versenyt minden egyes arató gép, berendezés és cséplőgép javító munkálatainak rende s és idejében való befejezésére, ég az ez évi ara­tás feladatainak sikeres teljesítésé­re. Tamiljatok az élenjáró szovjet kombájnosok és traktorosok tapasz talataiból. Minden munka alapszer­vezési alakulata a gép. és traktor­állomás központja. Az EFSz ekkel legszorosabb együttműködésben biz­tosítsátok valamennyi munka gondos és gyor s menetét, azzal, hogy a köz­ponti tanácsokban megtárgyaljátok a terv teljesítését az EFSz-ek elnö keivel. A munka rendes szervezésé­vel, az EFSz.szel Való szoros együtt működésben a terv alapján teljes mértékben használjatok ki minden egyes arató- és más gépet is, az EFSz ifjú dolgozói közül iskolázza­tok ki megfelelő számú gépészt, harcoljatok az időveszteségek ellen é s a gépek helyes karbantartásával akadályozzátok meg az üzemi hibá kat. Szervezzétek meg a munkát két műszakban. Törődjetek azzal, hogy a kombájnok rendes kihasználásával biztosítsátok EFSz-einknéi az idejé­ben való, veszteségnélküli aratást és jó munkátokkal segítsetek meg­győzni a kis- és középparasztok ez­kai tömegmunkát. Minden törekvés­tek irányuljon arra, hogy a kis- és középparasztokat meggyőzzétek az aratási munkálatok közös elvégzésé­nek helyességéről. Mélyítsétek el és fejlesszétek a szocialista versenyt az egyéni és kollektív kötelezettség­vállalások megkötése alapján az aratás idejében való és rendes el­végzéséért a begyűjtés és az őszi munkálatok teljesítéséért. Azokban a községekben, ahol még nincs EFSz, az aratási bizottságok közve­títésével hathatósan segítsetek a kö­zös munka megszervezésében és győzzétek meg a kis- és középpa­rasztokat az aratás folyamán a kö­zös szocialista gazdálkodás előnyei­ről. Minden egyes szakaszon követ­kezetesen szerezzetek érvényt az ál­lami fegyelem betartásának. Ne en­gedjétek meg egy esetben sem, hogy a kulákok szabotáljanak vagy az ál­lamot megkárosítsák, vagy bármily mó:don befolyásolják a községet. Le­gyetek éberek és elővigyázatosak minden ellenséggel és kártevővel szemben. Tegyetek meg minden biz­tonsági intézkedést, hogy az ez évi termés eredményei ne vesszenek kárba. Biztosítsátok a külön ara­tást és séplést. a vetőmag és ülte­tésre szolgáló termények elraktá­rozását és következetesen tartsá­tok be a kormány határozatát, hogy azt a termé3t, amely a vetöalap ré­szére van meghagyva, nem szabad eladni, sem felvásárlásra adni, sem pedig takarmányozásra felhasznál­ni. Az aratás és a terménybegyüjtés folyamán egyúttal biztosítsátok a többi mezőgazdasági munkák elvég­zését is, mint a len, olajosmagvak, hüvelyesek, komló, gyümölcs, zöld­ségek és a burgonya begyűjtését. Biztosítsátok, hogy a tarlóhántást rögtön az aratás után elvégezzék hogy idejében elvessék a vegyes tarlónövényeket, a repcét és hogy megteremtsék a feltételeket az öszi munkálatok jó megkezdésére. Ezeknek a feládatoknak teljesí­tésére teljes mértékben használjatok fel minden agitációs és propagációs eszközt, főleg a személyi agitációt, szervezzétek meg a nemzeti bizott­ságok nyilvános üléseit, a néppel való beszélgetéseket, használjátok fel a faliújságokat és a helyi rá­diót. A nemzeti bizottságok soraiban rendszeresen értékeljétek az aratás és begyűjtés menetét és előkészüle­teit. Hathatósan segítsétek az EFSz­eket, a gép- és traktorállomásokat, az állami birtokokat, a kis- és kö­zépparasztokat és a 'begyűjtési ap­parátus dolgozóit, hogy teljesíthes­sék a rájuk háruló feladatokat. SZÖVETKEZETI TAGOK, KIS- ÉS KÖZÉPPARASZTOK A GÉP- ÉS TRAKTORÄLLOMA­SOK, ÁLLAMI BIRTOKOK ÉS BE­GYŰJTÉSI SZERVEZETEK DOL­.. GOZÓI! Az aratás, a begyűjtés ós az öszi munkálatok biztosításánál használ­játok fel a mult évi tapasztalato­kat, amelyek igazolták, hogy müyen nagy jelentősége van az alapos elő­készítő munkálatoknak és a rendes szervezésnek. Biztosítsátok ezért az aratási és öszi munkálatok tervének idejében való kidolgozását, továb­gyüjtés tervének kidolgozását is bá a cséplés a terménybegyüjtés tervének kidolgozását is. Bizto­sítsátok a gépek, főleg pedig a csép­lőgépek és kombájnok rendes és ide­jében való elosztását; üzembehe­lyezésük előtt ellenőrizzétek üzem­képességüket. Használjatok fel min­den alkalmas feltételt és lehetősé­get a terménynek közvetlenül a me­zőről a cséplőgéphez való szállításá­ra. Idejében biztosítsatok minden egyes nem-elektromos hajtóerőt, a sztabilis benzinmotorokat, a gőzlo­komobilokat, a gőz szántógépeket, a kihasználatlan traktorokat és ha­sonlókat valamennyi gazdasági sza­kaszból, gyárakból építészeti, közle­kedési és más üzemekből és teljes mértékben használjátok fel őket a cséplőgépek hajtására. Az EFSz­ekben és az állami birtokokon a csépléssel egyidejűleg végezzétek a termény asztagozását és a szérűkbe való behordását, hogy így megelőz­zétek az értékveszteséget és a káro­kat kedvezőtlen időjárás esetén. A cséplés meggyorsítására és a csép­lőgépek teljes kihasználására szer­vezzetek éjjeli műszakokat. Már az aratás folyamán tegyetek meg min­den előkészületet az őszi munkála­tok jó megkezdésére. Tanuljatok munkaszervezést a szovjet dolgo­zók és a mi élenjáró dolgozóink pél­dájából. ALAPSZERVEZETEK TAGJAI ÉS FUNKCIONÁRIUSAI, A VÁ­ROSI, JARÄSI ÉS KERÜLETI ' PÁRTBIZOTTSÁGOK DOLGOZÓI ÉS TAGJAI! Álljatok az aratás, begyűjtés és őszi munkálatok menetében és előké­születei sikeres elvégzéséért folyta­tott harc élére. Személye- példátok­kal és állandó meggyözéstekkel mozgósítsátok és vezessétek polgá­rainkat feladataik következetes tel­jesítésére. Induljatok ki a mult év jó tapasztalataiból, szervezzétek meg valamennyi kommunista rész­vételét a politikai tömegmunka vég­zésében, bízzatok rájuk konkrét fel­adatokat és figyelmeztessétek a pártmunkában a helytelen módsze­rekre. Igyekezzetek, hogy éppen ezeknél a munkálatoknál fejtsenek ki a pártszervek nagyobb aktivi­tást. Minden szakaszon juttassátok ér­vényre a harcos agitációt, ennek minden formáját használjátok fel a kis- és középparasztok meggyőzé­sére és megnyerésére, a közös mun­ka szervezésére, az EFSz-be való belépésre ós új szövetkezetek alapí­tására. A tag- és közgyűléseken végzet politikai tömegmunkával, a földmüvesekkeil tartott beszélgeté­sekkel és a személyes meggyőzéssel biztosítsátok a falvak és városok dolgozóinak széles részvételét az ara­tás, begyűjtés és őszi munkálatok menetében és előkészítő munkái­ban. A sajtó, a rádió, a községi új­ságok, villámújságok, faliújságok segítségével terjesszétek a jó ta­pasztalatokat, bíráljátok a hiányo­kat, népszerűsítsétek a legjobb cso­portok, brigádok, EFSz-ek, állami birtokok, gép- és traktorállomások, begyűjtési apparátus és hasonlók legjobb dolgozóinak munkaeredmé­nyeit. Az ez évi aratás, begyűjtés és az őszi munkálatok gyors és sikeres elvégzése érdekében segítsetek min­den szakaszon megszervezni és még szélesebb alapokra fektetni a szo­cialista versenyt és a szocialista kö­telezettségvállalások megkötésének mozgalmát. KERÜLETI ÉS JARÄSI BIZOTT­SÁGOK FUNKCIONÁRIUSAI! Tartsatok fenn állandó kapcsola­tot a helyi funkcionáriusok széles aktívájával, támogassátok hatható­san az alapszervezeteket, mozgósít­sátok minden egyes szakaszon a kommunistákat feladataik sikeres megvalósítására. Szövetkezeti tagok, kis- és kö­yépparasztok, a gép- és traktorál­lomások dolgozói, az állami birtokok és begyűjtési szervezetek dolgozói, a falvak és városok valamennyi dol­gozója! Teljesítve Gottwald elvtárs örö­két, lépjetek döntő harcba az ara­tás, begyűjtés és az öszi munkála­tok sikeres elvégzéséért, az EFSz-ek további megszilárdításáért és fej­lesztéséért, a mezőgazdasági termé­kek mennyiségének növeléséért. Lenin és Sztálin zászlaja alatt, híven Klement Gottwald müvéhez, előre a szocializmusért! A tröszt-igazgatók és az állami birtokok első országos konferenciája Prágában Május 21-én nyitották meg Prá­gában a tröszt-igazgatóknak, állami gazdaságok igazgatóinak és osztály, vezetőinek I. országos konferenciá­ját. Az állami gazdaságok minisz­tere, Marek Smida, a konferencia első napjának fő beszámolójában felszólalt, amelyen résztvettek a szovjet vendégek K. G. Golovatyj és V. J. Vorobjev és a csehszlovák me. zögazdaságj tudományos akadémia elnöke. Antonin Klecska akadémikus.) kártevők ellen és sokkal több gon­.... . ... . . .. rl^í- lrűll í, .. .,: . JJá : _ — említést tett az állami gazdasá­gok gazdálkodásának előnyeiről és hiányairól. Kiemelte azt az örömteli tényt, hogy az állami gazdaságok dolgo­zóinak munkaerkölcse állandóan ja­vul. Azonban hiányok vannak az ál­lattenyésztés terén. Az egyes élen­járó dolgozók még nem értik, hogy felelősek a reájuk bízott szakaszo­kon az alkalmazottak munkájáért, cizstz az állattenyésztésben dolgozó szakemberek múnkájáért is. Hisz­nek a hiányok okairól szóló beszé. deknek, ahelyett, hogy egyszersmin. denkorra leszámolnának velük. Marek Smida, az állami gazdasá­gok minisztere beszédében felhívást intézett a tröszt-igazgatók és az ál­lami gazdaságok igazgatóihoz, hogy egyebeken kívül nagy figyelmet for­dítsanak' a szénakaszálás és aratás tervének kidolgozására, teljesítésé­nek biztosítására. Idejében meg kell tenni minden intézkedést a növényi dot kell fordítani az eddiginél a cu­korrépa gondozására. Még nagyobb mértékben kell érvényesíteni a szov. jet módszereket és tapasztalatokat és az eredményekről nemcsak a konferenciákon, hanem a ^ajtóban és a rádióoan is említést kell tenni. A vitában a konferencia résztve­vői kicserélték az eddigi munka alapján szerzett tapasztalataikat. A konferenciát • pénteken, május 22-én folytatják, és megtárgyalják a jövő évj tervre való felkészülést és az állami gazdaságok további fel­adatait.

Next

/
Thumbnails
Contents