Uj Szó, 1953. május (6. évfolyam, 106-132.szám)

1953-05-21 / 123. szám, csütörtök

2 III SZO 1953 május 19 ANDREJ MRÁZ: I T I K A MARTIN KUKUCS IN A nagy szlovák író halálának huszonötödik évfordulóján Mács József: Ö N K R Bánó Jakab ezen az estén alig evett. Julis, a felesége hiába rakta eléje a ropogós pirítóst, meg a délben főtt galuskát, félretolta maga elöl. Ügy van azzal minden ember, hogy elmegy az étvágya, ha valami felizgatja a lelkiállapotát. Már pedig • Bánó Jakabnak oka volt rá, hogy nem evett. A szövetkezet elnöke az esti gyűlésre az önkritikát tűzte programmra. Ezt a fura szót Bánó bátya sokszor (jallotta már, csak megérteni nem akarta. Hallatára nem evett, nem ivott, csak ült az asztalnál, kopaszodó fejét széles tenyerén tartva, hol a sivár konyhára, hol az asszonyára bámult. Ám Julist a sok küzdelem megtanította arra, hogy az emberrel és az élettel tudni kell bánni. így hát az ura komorságán :s feltalálta magát Felnyitotta a régimódi láda tetejét é» kiemelte belőle a nagy bibliát Olyan vastag yolt a könyv, hogyha Julis a Bánó fejére ejti, hát bizony levegő után kapkodhat. Az ura elé tette: — No, olvasson belőle valamit! Bánó csak intett a fejével, hogy semmi szándéka belelapozgatni. Elege volt a bibliából. Julis ritkafogú. szeplős arcú aszszony volt. Nem tetszett neki, hogy főztjét az ember félretologatja, mert az asszonynép szemében nincs annál kellemetlenebb dolog, mint amikor az ember a száját fintorgatja és elnéz az étel felett. Bánó Jakab az étel után a nagy bibliát is félretolta, erre Julis olyan lett mint az erős paprika, amely sértetlenül ártatlan, látni gusztusos, ha meg beleharapnak, hát veszettül csíp. Először mérge csak az edények csörömpölésében mutatkozott meg, amelyre Bánó mindenkor hegyezgette a fülét és el is káromította magát. De most ez sem zavarta, hiába pislogot Julis, hiába várt arra, hogy a tányérok zöreje majd csak kirobbant belőle valamit. Nem tudott hát mit tenni, mint kimenni az udvarra a mosogató vízzel, nézni egy kicsit a sötétbe, bámulni a göncölszekér tanyáját, aztán viszszajönni és úgy bevágni az ajtót, hogy a konyhába minden ablak zengjen. Mikor ezt megtette. Bánó uram felhorkant. — Te Julis, ne vagdosd az ajtót, mert hátbaváglak! — Hát akkor ne üljön a nadrágján, mint a nem tudom, hogy mi, hanem beszéljen. — Miről beszéljek? — A gyűlésről, oda akar menni! Hiszen ha az olyan könnyen menne. beszélne ő látástól vakulásig. De szótlanságának az okát maga sem érti. így pedig veszedelmes játék az asszony kívánságának eleget tenni. Mert mit tudja még ő. hogy mit is akar tulajdonképpen a szövetkezeti elnök, azzal az idegen szóval. Az isten ördöge beleszállt és a szövetkezeti tagok eszét ezzel akarja megzavarni. Ezt pedig ne tegye, mert akkor a villa nyelével simogatja meg a lapockáját. Julis megelégelte a nagy hallgatást, hát csípőjére tette kezét és ráförmedt az emberre. — Hallja-e vén bolond, beszéljen, vagy szedje a sátorfáját! — Ugyan Julis, hát nem tudok mit mondani! — Ha nem akar. Bánó Jakab, mint aki tudja, hogyha nem oldja fel a nyelvét, harag származik belőle, köpött a konyha földjére éš kimondta a kínos szót. — Az önkritika foglalkoztat, Julis! — Micsoda? — Az önkritika. Az elnök azt mondta, hogy a gyűlésen bátran használjam. • % — Neki sincs más gondja, nem tudja mire felhasználni az eszét. — *Nem értesz te ahhoz! No. hogy ezt kimondta, a tűzhely felett, meg a kredencen táncoltak a tányérok, mintha mindnek lába kelt volna Az asszony haragos pillantást vetett az ura ártatlan ábtázatára: — Hát olyan ördöngös dolog az? — Nem. nem. — Akkor meg mit búsul kend az önkritikán? — Búsul a fene, Julis! — Maga pedig eleget beszélhetne. Azt az egy zsák krumplit is elmondhatia Bánó Jakab felszisszent. Az asszony az elevenére tapintott Ennek a zsák krumplinak a dolga foglalkoztatta már reggel óta. Dehát mit beszéljen erről az asszonynak?

1 Komoran maga elé bámult és csak hallgatott nagyot. Julis észrevette, hogy az embe: igen. igen csendes, hát rákiáltott: — Mit hallgat, beszéljen' De Bánó nem szólt Feltápászko dott, magára öltötte ujjasát és kibotorkált a ház elé. Szép, holdvilágos este volt, mégis fáradt szeme homályosnak látta a villanyégök ragyogását, színtelennek a lombosodó fák koroná^f. Lassan haladt és egyre csak arra a zsák krumplira gondolt. Egy pirkadó hajnalon ültetnivalóért igyekeztek hozzá a szövetkezet tagjai és mire odaértek, 5 már egy. zsákkal felszedett és elcipelte a kamrájába. Bűnösnek tekintheti-e ezért a tagság, mikor a közösben száz és száz zsák krumpli van, neki pedig valamikor egy krumpli fia se volt? Ahogy botorkált a sötétben, agyában egy szó villódzott: a becsület. Míg az urak. földjét taposta, nem lehetett becstelenség abban \ a szűk cselédi világban, ha egy zsák káposztát, vagy bármi mást vitt az udvarába. hiszen ő termelte, az ő verejtéke hullott érte. de a közösben minden másképen van. Egy-egy krumplifia. egy-egy búzaszem mindenkié. az övé is. Az élet százféle megpróbáltatásától barázdás arc mélyről fakadó, forró könnycseppektől lett nedves. Öregségét meghazudtolóan ragaszkodott ebben a pillanatban Julishoz, aki a legérzékenyebb pontjára tapintott. Most már nem az önkritikától, hanem s következményektől félt. A halált választaná, ha kizárnák a szövetkezetből. mert a tagoktól megkapta mindazt. ami egy öreg embernek jár ... A- görgői szövetkezeti iroda zsúfolt és világos volt. Amint Bánó Jakab belépett, mindenki elhalgatott A szemek fürkészően kutatták gyűrött homlokát és már már megállapították, hogy önkritika ide, önkritika odg. Bánó sem mond ma.id többet, mint amennyit ők mondtak. Az elnök hellyel kínálta Bánót és reményteljesen biztatgatta az öreget. Bánó a tagok felé fordult. Tekintetét végighordozta az embereken. Valami meleget érzett a szíve táján. Ezek az emberek vele fáradoztak azért, hogy jobban éljenek, hogy mindenük legyen. Zúgott a feje, mint a daráló malom, amikor az elnök hangját meghallotta — Nohát Bánó bátyám, kezdje csak "el! — Mit mondjak elvtársak — kezdte verejtékezve, de aztán körülhordozta tekintetét a helységben és bátran messzehangzó szóval mondta: — Loptam, megloptalak benneteket. Ha úgy látjátok, hogy javíthatatlan vagyok, zárjatok ki! És tovább buggyant belőle a vallomás, titkát az utolsó szóig a szövetkezeti tagok elé tárta és fellélegzett, hogy letette súlyos terhét. — Ez a bűnöm, semmivel sem több! — rebegte és torkába ömlő könnye megfosztotta a szótól. Leült. A szövetkezeti tagok lehajtott fejjel, feszengve hallgattak. Nem kérdezgették az öreget, hogy s mint' volt. Hiszen annak előtte mindig úgy csinálták, ahogyan jobb volt. Ha az asszonyok nyár derekán megkívánták a csöveskukoricát, hát törtek a nagy gazdákéból, hisz azoknak úgyis annyi volt, hogy nem bírtak vele. A régi világban sok szegény embert az ínáég vitte rá, hogy a falusi nagy gazdákéból elvegyen. De mostan másképen van, mert hisz a szövetkezet tulajdona közös. Bartos, az alacsonytermetű elnök törte meg a csendet: — No, elvtársak, nagy hibája Bánónak ez a zsák krumpli. Mi is lenne, a mi szövetkezetünkkel, ha mindenki így bánna a közössel... De ismerjük csak el. Bánó bátya nem rettent vissza elismerni a hibáját. Megmutatta bátran a gyenge oldalát és mi tudjuk most. hol kell rajta segíteni. Az elnök barátságos hangja Bánó Jakab tőszomszédját, Lóska Lacit is szólásra késztette. — Hallják-é emberek, én meg azt mondom, hogy Bánó bátya ember a talpán. Ezt közülünk nem tette volna meg akárki. Ha a hibáját teismerte, egész biztos, hogy ki javítja. Nekünk is így kellett volna tennünk! Bánó Jakalj elérzékenyedett. ÉrezMit kell a mai alkalomból különösen kihangsúlyozni Kukucsin művészeti alkotásaiban ? Elsősorban azt. hogy ez az író sokrétűbb, formában gazdagabb, mint azt valaha megállapították róla és mint ahogy gyakran még most is vélik. Mi azonban rá akarunk mutatni a harcos Kukucsinra. Ha nem lenne ilyen, még ha történelmileg és osztályszempontból korlátolt mértékben is, nyugodtan napirendre térhetnének müvei fölött, eltemethetnénk, hogy nyugodjék békében, mint ahogy nyugszik minden, ami nem kapcsolódott be tevékenyen az élet folyamatába. Kukucsin nem volt és nem lesz ilyen halott, akinek sírja fölött feledéssel haladna el a győzelmes élet. Kukucsin müvei felrázóak és ösztönzően élők. Nélküle nemzeti kultúránk a múltban sokkal szegényebb lett volna és sokban hiányolnánk még ma is. Természetes, Kukucsin alkotása sem nélkülözi az ellentmondásokat, sőt sok esetben a nagy hibákat. Kukucsin nem olyan óriás, mint honfitársa. Hviezdoszlav volt. Nem hordozta a fáklyát olyan szabadon. nem világította meg olyan élesen a látóhatárokat, mint Pavol Országh. Mikor Martin Kukucsin, aki az alsóárvai Jaszinán 1860-ban született, 23 éves korában belépett irodalmunkba, a szlovák életkörülmények igen nehezek voltak. Az osztrák-magyar monarchia országaiban megbukott burzsoá forradalom különösen erősen éreztette hatását a szlovákiai életben. A hatvanas évek küszöbén a belés külpolitikai viszonyok következtében a kormányzat bizonyos dolgokban megváltozott. Engedékenyebbnek mutatkozott a birodalom szláv népeinek törekvései és szükségletei iránt is. Szlovákia ezekben az időkben az eredeti stúri eszme haladó tartalmától eltérve igyekszik az új lehetőségekből hasznot húzni és bizonyos politikai aktivitást mutat. Az 1867. évi kiegyezés bebizonyította, hogy ez az irányzat milyen ingatag volt. A birodalom legnagyobb nemzeteinek uralkodó osztályai ócskavasként dobták el a kisebb nemzetek jogait és átmeneti vívmányait, felosztva maguk között a fölöttük való korlátlan hatalmat. Ez a folyamat zavarólag nyúlt bele nemcsak a szlovák értelmiségi réteg és a polgári elemek életébe, hanem a szlovák falvak életébe is. A szlovák falu rohamos ütemben proletccrizálódott lakosságának nagy része kenyérszerzés céljából világgá ment és megkezdődött a kivándorlás Amerikába is. Ilyenek voltak a viszonyok Szlovákiában azokban az években, amikor Mattej Benczúr, a jaszinai parasztfiú a szlovák középiskolákat látogatta, amikor tanítói pályára készült és amikor ezt a hivatását folytatta szülőfalujában. Benczúr tanulmányai idejében igen erősen érezhető volt a szlovák nemzeti értelmiség és az uralkodó magyar nemzet értelmisége közötti különbség. A magyar és magyarkodó értelmiség büszke, uraskodó előítéletek szerint élt, míg a szlovák nemzeti értelmiség egy alsóbbrendű társadalmi rétegnek számított. Az iskola, a hazai és a magyarországi közélet, a hazai és a külföldi irodalom tehát úgy formálta a fiatal Matej Benczúrt, hogy teljesen azonosította magát azzal a felfogással, amely a népben látta a döntő erőt. A népben látta Kukucsin azt a biztonságot, amelyet az élet más terén nem találhatott meg; látta, hogy a népben és a néppel erősödhetik meg belsőleg a szlovák nemzeti élet és csak erre a bázisra támaszkodva védekezhet a kívülről fenyegető veszedelem ellen. Martin Kukucsin ezért irodalmi tevékenységének kezdete óta a szlovák falusi élet értékeinek dicsőítésével a szlovák nemzeti lét védelmi bástyáin állt és szlovák kortársai tudatát is igyekezett áthatni a felismeréssel, hogy csak a népben rejlik fennmaradásunk és jövőnk biz- : te, látta, hogy a gyűlésen érette folyik a harc Érte akkor ls. ha megdicsérik, akkor is, ha a hibájáért pirongatják. Kimondhatatlanul örült, tosítéka. Ugyanekkor a maradi, idealista kispolgárság különféle más dolgok után nyújtotta ki vágyódva kezét. Kukucsin ugyan félénken és feltűnés, valamint harcos kiállás nélkül, de nyomatékosan a barrikád másik oldalára állt. Nem volt meg benne Hviezdoslav lázongása és az a képessége, hogy behatoljon az élet valóságainak magvába, hogy szigorú, könyörtelen ítéletet alkosson, de meg volt benne a biztonság, hogy a viszonyok és a csalárdság zűrzavarában, az emberi történelem viharos tengerén, amelyen már-már elsüllyedöfélben van a szlovák lét törékeny csónakja, van egy biztonságos kikötő egy napos, zöld növényzettől üde sziget — a szlovák falusi nép, annak dolgos és erkölcsi sérthetetlensége, egészsége és ereje, amely képes arra, hogy elkerülje a szakadékokat. Milyen vonzó, milyen bátorító és hazafias a szemünkben még ma is Kukucsinnak ez a hite. Abban az időben, mikor Kukucsin olyan magától értetődően kezdte hirdetni, úgy hangzott ez, mint mentő jeladás életünkben. Ugyanezt a meggyőződést és felismerést hirdette müvében Hviezdoslav is. Abban az évben, amikor Martin Kukucsin sajtóba adta első karcolatát, Hviézdqgzlav a „Slovenské pohľady" című folyóiratban megjelentette „A csősz felesége" című müvét. Mi a közös vonás a két műben és általában Hviezdoszlav költészetében, valamint Kukucsin irodalnti indulásában? A szeretet, a ragaszkodás, az egyszerű emberbe vetett bizalom. Amíg azonban Hviezdoszlav szembeállítja az ünnepelt falusi világot és annak életmódját a valósággal, amely belülről, de főleg kívülről megzavarja egyensúlyát, addig Kukucsin első karcolatai és elbeszélései nem ismerik ezeket a mozzanatokat. írásaiban csak ünnepi hangulat uralkodik. sok mosoly, boldogság, idill, béke. Itt-ott. ugyan átcsillan valami gúnyos szikra, megérinti az embert a szatíra varázsvesszeje. Kukucsin alakjainak szép ruháin foltok is mutatkoznak és érzelmeikben, gondolataikban. valamint tetteikben ittott talán valami hiba is akad, de mindez csak azért van, hogy annál meggyőzőbben hasson az a szeretetteljes ragaszkodás, amellyel a szerző elárasztja elbeszélésed ós karcolatai világát. Martin Kukucsin művészi prózájában nincs egyetlen morzsa sem, amely ne tudatosítaná, milyen mély gyökeret vert benne a nép élete iránti szeretet. Visszatükröződik ez Kukucsin nyelvezetében is. Kukucsin behatol a népi nyelv gazdag bányájának mélyébe, hogy kibányássza onnan a légértékesebb kincseket, azt az egyszerű, magvas, mesterkéletlen, valódi, szép nyelvet, amelyben nincs hamis hang, oda nem illő megnevezés, nem találó kép, hanem mindig olyan nyelv, amilyennel a realista művészet beszél. Kukucsin azonban müveiben elkerüli a harcot. Művészetében csodálatos módon igen kevés a mozgató elem. Nincs benne kiélezett összeütközés, leszámolás, győzelem és vereség. Túlteng a harmónia és a megbékélés, a kiegyezés. Miről ad tanúságot Kukucsin élete? Tanító volt szeretett szülőfalujában, majd magánúton elvégzi a gimnáziumot és orvosi egyetemre megy. Bár irodalmi müveiben egyetemi évei során még állhatatosabban és mélyebben visszhangzik a parasztság iránti szeretete, az orvosi vizsgák után csaknem érthetetlenül nem siet visszatérni a szlovák falu közelségébe, hanem elmegy az ismeretlenbe, az Adriai-tenger kis Bracs-szigetére. Alig honosodott itt meg, már ismét űzi valami, ez alkalommal Dél-Amerika távoli sarkába megy, míg végül 1922 őszén visszatér Szlovákiába. Két-három hónapi hazai tartózkodás után azonban ismét Horvátországba megy, ahol ide-oda hányódik. Ezek az életrajzi adatok ösztönzést adnak nekünk ahhoz, hogy helyes formában vonjuk le a követmert a gyűU- 4őtti félelme belső szorongása uté> megsejtette, noha súlyos hibával jött elő, mégis csak ő az úttörője az önkritikának. keztetést Kukucsinnak a parasztsághoz való viszonyáról és általában korának társadalmi kérdéseiről. Kukucsinnak a parasztság iránti szeretete, noha átfogó erejű volt, mégis fokozatosan ellentétbe került a mindennapi valósággal. A valóság durva volt, sok volt benne a nyomorúság és a maradiság, nem volt képes ellentállni a kívülről jövő támadásnak és csak a falusi környezet iránti ragaszkodás festette át rózsás színekkel. Kukucsin csak nehezen és csak életének egyes szakaszaiban szabadult meg ezektől a derülátó elképzelésektől. Nyugtalanító az a kérdés, hogy Kukucsin olyan gyönyörű, pozitív és az élet kérdéseit sok esetben oly érzékenyen megragadó müveiben miért hangzanak fel olyan szeszélyesen, többnyire csak külsőségesen és befejezetlenül a harcos megnyilvánulások, miért közeledik a szerző gyakran a lázító tényekhez, de nem meri azokat támadóan bizonyítani, leleplezni és nem mer harcra mozgósítani ellenük. Kukucsin egyes összefüggésekben igen mélyen meglátta a társadalmi rendszer ellentmondásait. A fordulat előtti munkáiban konkrét realista képekben, a fordulat utáni müveiben többnyire elmélkedéssel rögzíti meg ezeket, azonban mindennek az orvosságát csak a szeretetben és az észbeli felismerésben látja. Ilyen utópista formákat ugyan csak az 1918 után írt terjedelmes alkotásában találunk, de csíráival már a fordulat előtti munkáiban is találkozunk. Külföldi útjai előtt nem mélyült ki a szakadék Kukucsinban a való élet és a róla való elképzelések között. Elképzelései realitásban gyökereztek és ha nem is fogták át törvényszerűségében és alapvető törekvésében, mégis sok mindenben elisI merték. Ezért írhatott ebben az időben Kukucsin olyan elbeszéléseket, mint a „Dies irae", „Amikor a óhocholoi bácsi meghal", „Miso", „Prágai feljegyzések a szomorú házból", vagy a „Petúr ház" című regénye. Ezért tudott Soltészová „Az ár ellen" című regényének megjelenése után a 90-es években tütakozni értelmiségünk maradi eszméi ellen, amelyek nem ismertékel nemzeti multunk és jelenünk demokratikus alapjait. Később, 1918 után olyan álláspontot foglalt él, amely nem akadályozza ugyan abban, hogy meglássa a kapitalista társadalmi rendszer ellentéteit, de akadályozza abban, hogy osztályszempontból nézze ezeket az ellentéteket, főként pedig a belőlük vezető kiutat. Kukucsinnak a patriarchális parasztságba vetett bizalma nem torkolt sem a kapitalizmus vagy valamüyen osztályintézmény elleni harcos tiltakozásba, mint azt például L. N. Tolsztojnál láttuk. Kukucsint az élet kitépte abból a környezetből, amelyből származott és amelyben olyan mély gyökereket eresztett. Irodalomtörténetünk a múltban ugyan azt hitte, hogy Martin Kukucsin csodálatosan beleélte magát az élet viszonyaiba és öszszeolvadt velük. Ez azonban nem igaz. Külföldi tartózkodása során és mint arról Franciaországban írt „Élmények" című útleírása is tanúskodik, csak egyénisége kis részével élt ott, míg érzékei, érzései, gondolatai és képzelő ereje, minden ide, Szlovákiába húzta. Ez a Szlovákia azonban más volt, mint az Szlovákia, amit a hazavágyó Kukucsin a távoli idegenben elképzelt. Mindez megadja a kulcsot ahhoz, hogy megértsük Kukucsin közírói tevékenységét, útleírásait, „Az anya hív" című regényét, „A Bachúvék udvara'' című színmüvét és történelmi regénytriológiáját a stúri időkből, amelyek közül csak kettőt fejezett be, míg a harmadik csonka maradt. Kukucsin a szlovák mult élő üzenete. Támaszkodunk rá, tanulunk példájából, kifejlesztjük művészetének helyes, haladó oldalait. Szocialista mánkat, szocialista kultúránkat, népünk és az emberiség szebb jövőjéért folytatott harcunkat megerősítjük Martin Kukucsin müveivel is. (A szlovák irodalomtörténésznek május 20-án a Kukucsinemlékesten elmondott beszédéből.)