Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)
1953-04-01 / 81 . szám, szerda
X953 ápriMs 1 III SZ0 5 A népek barátságának nagy és legyőzhetetlen ideológiája Irta: RÉVAI JÓZSEF, a Magyar Dolgozók Pártja politikai bizottságának tagja Sztálin elvtárs zseniális munkáival, egész életmüvével válaszolt az emberiségnek arra a századok óta felvetett kérdésére: hogyan lehet kiszabadulni a nemzeti viszálykodás, féltékenység, bizalmatlanság és elnyomás világából, hogyan lehet a népek együttélését a kölcsönös barátság és segítség szellemében rendezni? Arnig a társadalom vezető osztálya a burzsoázia volt, addig még a saját nemzet nemzeti szabadságának és függetlenségének programmja is nemzeti bizalmatlansággal és gyűlölködéssel párosult más nemzetek felé. így volt ez Nyugat-Európában, ahol a burzsoázia a saját nemzetét „mindenek fölé" helyezte. így volt Kelet-Európában is, ahol a nemzetek kialakulásának és a nemzeti államok kialakulásának folyamata nem esett egybe, ahol különleges történelmi körülmények folytán soknemzetiségű államok keletkeztek, amelyekben az „államalkotó" nemzet elnyomta a saját ^fiílamában élő más nemzeteket. Kelet-Európában, ahol a feudális maradványok elleni harc még a XX. század elején nem volt befejezve, a harc a polgári-demokratikus forradalom győzelméért elszakíthatatlanul összefonódott az elnyomott népek nemzeti felszabadulásáért és egyenjogúságráért folyó küzdelmével. Az önálló történelmi erőként föllépő munkásosztály számára itt ez volt a kérdés: lehet-e harcolni a nemzetek egyenjogúságáért és önállóságáért úgy, hogy ez ne a népek elzárkózását és egymásközötti víszálykodását növelje, hanem összetartásukat és barátságukat erősítse? Erre a kérdésre a XX. század elején az orosz marxisták, Lenin és Sztálin adták meg a választ, Sztálin elvtársé a nemzeti kérdés kidolgozásának rendkívüli érdeme. Sztálin elvtárs, mint a nemzeti kérdés legnagyobb szakértője és tudósa, fölfedte e kérdés történelmi és osztálygyökereit, s sokévi elméleti és gyakorlati munkásságával megmutatta megoldásának útját és módszereit. Sztálin elvtárs már 1904-ben írt kiváló cikkében: „Hogyan fogja fel a szociáldemokrácia a nemzeti kérdést?" — a nemzeti kérdés „megoldásának" burzsoa-nacionalista programmjával a proletár-internacionaüsta megoldást szögezte szembe. „Hogyan döntsük le a nemzetek közé emelt nemzeti válaszfalakat, hogyan szüntessük meg a nemzeti elzárkózottságot, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az oroszországi proletárokat, hogy szorosabban tömörítsük őket? Ez a „nemzeti kérdés" tartalma a „szracüáMemokráciáfoian'' — írta Sztálin. Sztálin elvtárs 1913-ban Irt zseniális müvének „A marxizmus és a nemzeti kérdés"-nek is a proletárinternacionalizmus a kiinduló pontja és a végkövetkeztetése. A szociáldemokrácia — tanítja itt Sztálin elvtárs — azért és úgy lép fel a nemzeti elnyomás ellen, hogy megóvja a tömegeket a nacionalista fertőzéstől, hogy kiszabadítsa a dolgozó osztályokat a burzsoázia szellemi uralma alól, hogy megakadályozza a dolgozók egymásrauszítását és egymás ellen való kijátszását. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után — „Az Októberi Forradalom és a nemzeti kérdés", „A szovjethatalom politikája az oroszországi nemzeti kérdésben", „A nemzeti kérdés feltevéséhez", „Nemzeti mozzanatok a párt- és államépítésben", „A leninizmus kérdései'' című munkáiban — Sztálin elvtárs konkretizálta, az új viszonyoknak megfelelően továbbfejlesztette, s új, magasabb fokra emelte a nemzeti kérdésről szóló tanítást. A nemzeti kérdés és a parasztkérdés összefüggését 1912-ban tárta föl Sztálin elvtárs. Az oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt XII. kongresszusán, 1923-ban hangsúlyozta: „A nemzeti kérdés osztálylényege a mai szovjet fejlődési viszonyai közt az, hogy helyesen rendezzük a volt, az aralkodó nemzet proletariátusának és a régebben elnyonrjgtt nemzetiségek parasr íágár.ak Hmosönöa viszonyát". Sztálin elvtárs tereimtette meg a fejlett országokbeli proletármozgalom és a gyarmati nemzeti szabadságmozgalmak egységfrontjáról, a nemzeti kérdésnek nemzeti-gyarmati kérdéssé való kiszélesedéséről szóló egységes tanítást. 1913-ban Sztálin elvtárs kifejtette, hogy a nemzeti elnyomás elleni harc elválaszthatatlan a polgári-demokratikus forradalomtól. Ezt az alapelvet fejlesztette tovább, amikor 1917 októbere után arra tanított, hogy a nemzeti elnyomás elleni harc elválaszthatatlan az imperializmus elleni nemzetközileg folyó küzdelemtől, a proletárforradalomtól. • A marxizmus tanítása szerint az elmélet próbája: a gyakorlat. Sztálin elvtárs nemzeti kérdéssel kapcsolatos zseniális elméleti munkásságának helyességét elsősorban a Szovjetunió, az újtípusű állam titáni gyakorlata bizonyította és bizonyítja. Nem volt még soknemzetiségű állam a világtörténelemben, amely ne hordta volna magában felbomlásának csíráit, s amely — előbb vagy utóbb — ne hullott volna szét darabokra. De a lenini-sztálini elmélet és gyakorlat szerint fölépült soknemzetiségű szovjetállam sziklaszilárd. Nem volt még soknemzetiségű állam, amely ne erőszakra - és elnyomásra épült volna. A soknemzetiségű szovjetállam a benne élő nemzetek önkéntes egyesülésére épül. Nem volt még egyetlen soknemzetiségű állam sem, amelyben az uralkodó nagy nemzet ne nyomta volna el a kis né| peket, s ne igyekezett volna elsor| vasztani nemzeti kultúrájukat. A szovjetállamban a nagy és kis népek egyenjogúak, a nagy orosz nép első az egyenlők közt, s azért első, mert ő nyújtotta és nyújtja a legtöbb gazdasági és kulturális segítséget a testvérnépeknek. A Szovjetunióban az egyes nemzeti kultúrák gazdag és sokoldalú felvirágzása nem a nemzeti kultúrák egymástól való eltá1 volodására és elzárkózására vezetett, hanem formájában nemzeti és tartalmában szocialista kultúra kialakulásához. A történelem folyamán a Szovjetunióban lehettünk először tanúi annak, hogy pusztuló népek újjászülettek és nemzetekké váltak, hogy a régi burzsoá nemzetek romjain, a kapitalizmus megszüntetése nyomán, a szocializmus szellemében történt gyökeres átalakulásuk révén új nemzetekként születtek meg, s fejlődésükben a világtörténelem egész korszakát átugrották. A Szovjetunió az első soknemzetiségű állam, amely a barátságban együttélő népek közös hazája, amelyben tehát a hazafiság is közös. A szovjet hazafiság, mint Sztálin elvtárs rámutatott, harmonikusan egybekapcsolja a népek nemzeti hagyományait és a Szovjetunió összes dolgozóinak közös érdekeit. A szovjet hazafiság nem szétválasztja, hanem ellenkezőleg, egymást megértő testvéri családba tömöríti a Szovjetunió összes nemzeteit és népcsoportjait. Mi az alapja a Szovjetunióban egyesülő több mint 60 nemzet, nemzetiség, népcsoport e nagy barátságának? Sztálin elvtárs tanítása: „Ha az Oroszországi Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság a világ egyetlen országa, ahol sikerült számos nemzet és nép békés együttélését és testvéri együttműködését meg. oldani, ez azért volt lehetséges, mert itt nincsenek sem uralkodók, sem alávetettek, sem anyaország, sem gyarmatok, sem imperializmus, sem nemzeti elnyomás — a föderáció itt a különböző nemzetek dolgozó tömegeinek kölcsönös bizalmán és azon az önkéntes törekvésen alapszik, hogy szövetségben egyesüljenek". Ezt 1921-ben állapította meg Sztálin, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának előestéjén. Másfél évtized múlva, a Szovjetunió alkotmánytervezetéről mondott nagy beszédében pedig ezekkel a kőbevésett szavakkal magyarázta meg, miért sikerült a soknemzetiségű .szovjetállam megalakításának kísérlete: „Az, hogy nincsenek kizsákmányol 5 osztályok, amelyek főszervezői voltak a nemzetek egymásközti viszályainak; az, hogy nincs kizsákmányolás, amely a kölcsönös bizalmatlanságot ápolta s szította a nacionalista szenvedélyeket; az, hogy a munkásosztály van hatalmon, amely minden elnyomás ellensége, > a nemzetköziség eszmélnek hűséges hordozója; az, hogy a népek valóban kölcsönösen segítik egymást a gazdasági és társadalmi élet minden területén; végül az, hogy fellendült a Szovjetunió népeinek nemzeti kultúrája, amely formájára nemzeti, tartalmára szocialista." A nemzetek egyenjogúság-követelése volt valamikor a burzsoázia zászlajára írva. De a burzsoázia — még haladó korszakában is — formálisan értelmezte ezt a követelést. A munkásosztály a nemzetek egyenjogúságát nem pusztán formálisan értelmezi, hanem elsősorban a nemzeti egyenjogúság valóságos, anyagi, gazdasági biztosítékairól gondoskodik. Ennek a gondolatnak is Sztálin volt a zászlóvivője. Sztálin elvtárs 1921-ben, az Oroszországi K(b)P X. kongresszusán kifejtette, hogy amíg van nemzeti elmaradottság a Szovjetunióban, addig van nemzeti kérdés is. Több mint három évtized telt el azóta. Hol tart már a Szovjetunió attól az időtől, amikor a nemzeti kérdés lényege még az orosz munkásosztály és a cárizmus által elnyomott népek parasztsága közti viszony helyes megoldása volt! Sztálin elvtárs v.ezetése alatt az ötéves tervek, a szocialista iparosításnak és a mezőgazdaság kollektivizálásának politikája révén a Szovjetunió három rövid évtized alatt eljutott odáig, hogy nincsenek többé kizárólag parasztnépei, nincsenek elmaradott nemzetei és megsemmisült a Szovjetunió népei közt a múltból öröklött gazdasági és kulturális egyenlőtlenség. A népek barátsága a Szovjetunióban arra épült, hogy ott a szocializmus felépítésével új, szovjet nemzetek, szocialista nemzetek alakultak és fejlődtek ki. 1929-ben, „Nemzeti kérdés és leninizmus" című müvében dolgozta kl Sztálin elvtárs az új szocialista nemzetekről szóló egységes elméletét: „A munkásosztály és internacionalista pártja az az erő, amely ezeket az új nemzeteket öszszeforrasztja és vezeti. A nemzeten belül a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége, melynek az a célja, hogy a szocializmus győzelmes építése érdekében felszámolja a kapitalizmus maradványait; a nemzeti elnyomás maradványainak megsemmisítése a nemzetek és a nemzeti kisebbségek egyenjogúsága és szabad fejlődése érdekében; a nacionalizmus maradványainak megsemmisítése, a népek közötti barátság megteremtése és a nemzetköziség megvalósítása érdekében, egységfront valamennyi elnyomott és nem teljesjogú nemzettel a hódító politika és a hódító háborúk elleni harcban, az imperializmus elleni harcban — ilyen ezeknek a nemzeteknek szellemi és társadalmi politikai arculata". Az imperialisták, akik számára a népek barátsága és egysége egy soknemzetiségű szocialista államban rejtély, a második világháborúban meggyőződhették róla, hogy a Szovjetunió népeinek barátsága és egysége élő valóság. A német fasiszták abba pusztultak bele, hogy a Szovjetunió népei közt viszályokra és nézeteltérésekre számítottak. Az amerikai imperialisták nem okultak abból a leckéből, amelyet Hitlerék kaptak. Nincs okunk kételkedni, hogy a Szovjetunió népei adott esetben készek, hogy ugyanolyan leckében részesítsék őket, mint amilyenben Hitler részesült. Sztálin elvtárs a népek barátságának nagy harcosa volt. Sztálin elvtárs tett legtöbbet — elméletben és gyakorlatban — a szovjet nép és a klnal nép nagy barátságának megerősítéséért. Ez a barátság ma az Imperialista háborús politika előtt tornyosuló egyik legfontosabb akadály, a béke egyik döntő biztosítéka. Sztálin elvtárs már 1913-ban hangsúlyozta az orosz forradalom nagy szerepét a gyarmati Kelet felszabadításában az imperialisták Igája alól. A Szovjetország győzelmei felébresztették és mozgosították á Kelet elnyomott népeit, s lehetővé tették „az elnyomott nemzetek közös frontjának megteremtését Írországtól Indiáig". (J. V. Sztálin) „...A szocializmus lehet (és már kezd is lenni!) az imperializmus óriási kiterjedésű gyarmati államaiban élő sokmilliós néptömegek szabadságzászlaja" — írta Sztálin elvtárs 1923ban. Három évtized alatt ebből a tudományos jóslásból eleven valóság lett. Bizonyíték erre a harcoló Korea, a szabádságért küzdő Vietnam, az angol elnyomás ellen fölkelt maláji nép. Bizonyíték erre a nagy kínai nép világtörténelmi győzelme Mao Ce-tung elvtárs vezetésével, aki Sztálin elvtárs lángeszű útmutatása alapján dolgozta ki több mint két és fél évtizedes szakadatlan harcok közben a kínai forradalom srtatégláját és taktikáját. A Szovjetunió .és Kína nagy barátsága a támasza Ázsia és Afrika imperializmus ellenes szabadságmozgalmainak. Kelet népeinek barátsága a Sztálin útján járó szovjet néppel az érdekek azonosságára épül az imperializmus elleni harcban. Mit tudnak ezzel szembeállítani az amerikai imperialisták? Az ázsiai népek ádáz ellenségeinek, a japán imperialistáknak fölfegyverzésével akarják megbontani a szovjet nép és a Kelet népeinek barátságát? Vagy azt hiszik, hogy akad ázsiai nép, amelyet csábít az amerikai háborús gyújtogatók „új" jelszava: ázsiaiak harcoljanak ázsiaiak ellen? Vagy a nagy Kína elleni háborús fenyegetések, Csang Kai-sek támogatásának levitézlett politikájával akarnak éket verni a Szovjetunió és Kína baráti népei közé? Mily igaz az a közmondás, hogy akit az isten el akar veszejteni, annak elveszi az eszét. A lenini-síztálini internacionalista nemzeti politika, a népek barátságának politikája vezérelte a Szovjetuniót, a Szovjet Hadsereget, a Nagy Honvédő Háborúban és Közép- és Dél-Kelet-Európa népeinek a német hódítóktól és a német fasiszta iga alól való felszabadításáért vívott harcában. Ezek a Szovjet Hadsereg felszabadította népek — a lengyel, a csehfelovák, a magyar, a román, a bolgár nép — megsemmisítették belső ellenségeiket és az Imperializmus ügynökeit s a népi demokrácia és a szocializmus útjára léptek. A lengyelek és a csehek, a csehek és a magyarok, a magyarok és a románok közt Ausztria uralma Idején évszázadokig szított nemzeti viszálykodás az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása után sem csökkent, s csak amikor ezek a népek ráléptek a népi demokrácia útjára, a szocialista útra, csak akkor szűnt meg a nacionalista viszály, s adott helyt a népek közötti barátság és testvéri együttműködés sztálini politikájának. Az amerikai Imperialisták arról álmodoznak, hogy újra a lengyel, a csehsz'ovák, a magyar, a román, a bolgár és albán nép nyakára ültessék a nagybirtokosokat és a tőkéseket, hogy visszaállítsák Kelet-Európában a nemzeti ellenségeskedést és gyűlölködést, hogy a keleteurópai népeket megosszák, s így újra az imperialista nagyhatalmak uralkodhassanak rajtuk. Csoda-e, ha népi demokráciák határozottan elutasítják az imperialisták e kihívó kísérleteit, s egyre szorosabban tömörülnek a nagy Sztálin országa, szabadságaik és függetlenségük oltalmazója, a Szovjetunió köré! A sztálini internacionalista nemzeti politika megvalósítása újtípusú viszonyokat alakított kl a Szovjetunió vezette béketábor valamennyi népe közt ' A nagy Imperialista országok által kis országoknak nyújtott gazdasági „segítség" minden leigázással és kizsákmányolással járt és jár együtt. Csak a Szovjetunió, a kom' munizmusépítő ország olyan nagyhatalom, amelynek segítsége erősíti i a kis országok gazdaságát, megszilárdítja függetlenségüket. Mit állíti hatnak ezzel szemben az imperialisjták? Azt, amit Nyugat-Európában látunk: az amerikai imperialisták által a népekre erőszakolt „európai egységet", másszóval: lemondást a nemzeti szuverénításról, gazdasági kiszolgáltatottságot aa Amerikai Egyesült Államoknak! A Szovjetunió és a népi demokráciák újtípusú viszonyai azonban nemcsak gazdasági, hanem kulturális jellegűek is. Az amerikai Imperializmus a gazdasági leigázás politikáját a kulturális leigázás politikájával egészíti ki: az évszázados nemzeti kultúrákat az „amerikanizmus" kozmopolita barbárságával akarja helyettesíteni. Sztálin ezzel szemben a nemzeti sajátosságok megbecsülésére tanít, arra, hogy minden egye? nemzet sajátossága ,.hozzájárul a világkultúra közös kincsesházához, Kiegészít! és gazdagítja azt Ebben az értelemben minden nemzet, a kis és nagy nemzet egyaránt, egyenlő helyzetben van, s mindesn egyeg nemzet egyenértékű bármely más nemzettel." * Sztálin tanítása szerint a népek barátságának Igazi biztosítéka: a kapitalizmusnak, a nemzeti elnyomás imperialista rendszerének megdöntése. De mi sem állt távolabb Sztálin elvtárstól, mint az a szűkkeblű gondolat, hogy barátság és együttműködés csak szocialista nemzetek közt lehetséges. A Nagy Honvédő Háború alatt 1944. november 6-án mondotta Sztálin: „...A Szovjetunió népei tiszteletben tartják a külföldi országok népeinek jogait éa függetlenségét a mindig készek voltak békében és barátságban élni a szomszédos államokkal." Ezek a sztálini elvek vezették a Szovjetuniót, amikor résztvett az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalapításában, ezek aa élvek alkotják a kapitalista és a szocialista országok békés együttélésének lehetőségéről szóló sztálini tanítás alapját. Az államok egyenjogúságának elve, függetlenül társadalmi berendezkedésüktől, a béke fenntartásának sztálini politikája az alapja korunk nagy békemozgalmának, amely a szocialista és népi demokratikus országok 800 milliós táborán kívül magában foglalja a kapitalista országok minden békeszerető, becsületes emberét A népek békéjének és barátságának ideológiáját hirdette és képviselte Sztálin, ö mondotta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 27. évfordulóján elhangzott beszédében: „A hitleristák a háború folyamán nemcsak katonai, hanem erkölcsi és politikai vereséget is szenvedtek. Valamennyi faj és nemzet egyenjogúságának országunkban meghonosodott ideológiája, a népek barátságának ideológiája teljes győzelmet aratott a hitleristák vadállati nacionalizmusban és faji gyűlölködésben megnyilvánuló ideológiáján.'' Nem lehet kétséges, hogy a népek barátságának sztálini ideológiája teljes győzelmet arat az imperialista háborús gyujtogatók vadállati ideológiáján. (A „Tartós békéért népi demokráciáért" legújabb számából.)