Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)

1953-04-24 / 100. szám, péntek

1953 április 24 U J SZO Feladataink teljesítésének egyik alapköve: az állami és munkafegyelem megszilárdítása Az ötéves terv feladatainak teljesítésében mutatkozó hiányosságok elsősorban és főleg az állami és munkafegyelem be nem tartásának a következményei. Az állami és munkafegyelem be nem tartása, megszegése száz és száz formában mutatkozik meg és érezteti hatását a terv teljesítésében, a szocializmus építésében, népünk egyre növekvő szükségleteinek kielégítésében. A legnagyobb hiányosság az, hogy tömegpolitikai munkánk még nem tudatosította minden egyes dolgozóban, hogy szocializmust építő országunkban, amelynek közvet len célkitűzése a szocializmus gazdasági alaptörvényének és a társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének a valóraváltása, az állam és az egyén érdekei nincsenek egymással ellentétben, ellenkezőleg, szorosan egymáshoz tartoznak, egymást szolgálják. Ebből pedig csak azt a következtetést lehet levonni, hogy ha az egyén nem tartja be az állami és munkafegyelmet, nemcsak az országnak, az egész társadalomnak okoz kárt, hanem önmagát is megkárosítja. Országunkban csak akkor valósulhat meg a szocializmus és annak gazdasági alaptörvénye, ha az állam minden egye

s polgára hiánytalanul eleget tesz az ennek megteremtéséből ráeső feladatoknak, saját akaratából és meggyőződéséből elsőrangú kötelességének tartja állampolgári kötelességeinek teljesítését. A terv teljesítése és az állami fegyelem Ötéves tervünk törvény, a nép akarata tette törvénnyé, ötéves tervünk a széles néprétegek, az ország dolgozóinak érdekét, felemelkedését szolgálja. Ezért nem lehet közömbös sem az államhatalom, sem pedig az egész társadalom, a nép előtt, hogy ötéves tervünket teljesítjük-e vagy sem. Egyáltalán nem lehet közömbös, hogy üzemek és vállalatok, közösségek, vagy egyének teljesítik-e vagy sem az ötéves tervből reájuk eső feladatokat, betartják-e az állami fegyelmet vagy sem, eleget tesznek-e az állam törvényeinek vagy sem. Ennek ellenére, hogy nem lehetünk közömbösek és elnézök aziránt, betartják-e az állami fegyelmet vagy sem, jóformán lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy mind a pártszervezetek és az államhatalom egyes szervei, mind az egyének tűrik és szemethúnynak afölött, hogy számtalan helyen a legdurvább módon megszegjék az állami fegyelmet. Mert mi a helyzet? A terv nemteljésítése az állami fegyelem be nem tartását, az állami fegyelem megszegését jelenti. A terv teljesítésében pedig — mint a most kiadott negyedévi tervjelentés is mutatja — gazdaságunk nem egy ágában elmaradtunk. Ezt a lemaradást pedig egyszerűen csak tudomásul venni, vagy objektív okokkal menteni nem lehet, mert hiszen ez nem kevesebbet, mint az állami fegyelem megszegésének a támogatását jelentené. Következésképpen ä feladat abban áll, hogy mindenütt, ahol a terv teljesítésében elmaradtak, gyökeréig kell hatolni az elmaradás okainak felderítésében. Minden esetben meg kell állapítani, hogy kinek, vagy kiknek a mulasztásából nem teljesítették a tervet. Tehát nem megelégedni annak megállapításával, hogy miért nem teljesítették a tervet, hanem megállapítani. hogy ki a félelős az elmaradásért. Azonban az sem kielégítő, ha csak megállapítjuk, hogy kinek a mulasztásából származik a terv teljesítésében való elmaradás. Ennél tovább kell menni. A mulasztókat felelősségre kell vonni Érvényt szerezni az állami fegyelemnek csak úgy lehet, ha annak megszegése törvényes következményekkel jár, vagyis, ha törvény sújtja azokat, akik megszegik az állami fegyelmet. Az állami fegyelem megszegése, be nem tartása nemcsak a terv nem teljesítésében mutatkozik meg. Megmutatkozik ez az ötéves ter»Tervünket teljesíteni lehet, — és teljesítjük is — ha gondoskodunk a következőkről: Negyedszer, ha képesek vagyunk arra, hogy a legnagyobb eréllyel érvényt szerezzünk az állami és munkafegyelem betartása követelményeinek. Nem engedhetjük meg többé, hogy a párt- és kormányhatározatokat megszegjék vagy egyszerűen ne hajtsák végre mélkül, hogy az következményekkel ne járna a felelős tényezőkre. Ötödször, ha mindent megteszünk, hogy általános szabályként biztosítsuk az elfogadott párt- és kormányhatározatok teljesítésének rendszeres ellenőrzését, hogy minden kommunista ne megbántásnak fogja fél azt, hanem ellenkezőleg, üdvözölje, sőt követelje, hogy munkáját és tevékenységét rendszeresen ellenőrizzék.' (Klement Gottwáld elvtársnak a CsKP országos konferenciáján mondott beszédéből.) vünk teljesítését, a szocializmus építését szolgáló párt- és kormányhatározatok nem teljesítésében is. Pártunk és kormányunk az utóbbi évek során több nagyjelentőségű határozatot hozott, amelyek a szocializmus felépítésének meggyorsítását, népünk felemelkedését szolgálják. Ilyen határozatok voltak az állami birtokok gazdálkodásának megjavításáról szóló párt- és kormányhatározat, az EFSz-ek megszilárdításáról szóló párt- és kormányhatározat, az állattenyésztés fellendítéséről és a húsellátás megjavításáról szóló párt- és kormányhatározat, a dolgozók egészségügyi ellátásának megjavításáról szóló párt- és kormányhatározat és még számos más nagyjelentőséggel bíró párt- és kormányhatározat. Korántsem mondhatjuk el, hogy ezek a határozatok minden esetben meghozták volna a kívánt eredményt. Bár a határozatok teljesítése nyomán gazdasági életünk egyes ágazataiban jelentősebb fellendülés állott be, ez még mindig nem kielégítő és a fellendülés nem olyan mérvű, az eredmények nem akkorák, mint amilyeneket az egyes határozatok kitűztek. Mint a tapasztalat bizonyította, a párt- és kormányhatározat nyomán a különböző párt-, állami és gazdasági szervek azok teljesítése érdekében ugyancsak határozatokat hoztak arról, hogy a maguk munkaterületén hogyan tesznek eleget a rájuk eső feladatoknak. Súlyos hiba aztán, hogy több helyen nem jutottaik túl a nagyhangú határozatok elfogadásánál, a legkisebb gondot sem fordították arra, hogy a határozat a gyakorlatban hogyan nyer megvalósítást. Az ilyen passzív, formális magatartás a párt és kormány határozatai iránt igen súlyos hiba. Az ilyen magatartásról mondotta Malenkov elvtárs a SzKP XIX. kongresszusán: »A párt és a kormány határozatai iránt tanúsított formális magatartás, a végrehajtásuk tekintetében tanúsított passzivitás olyan hiba, amelyet a legkönyörtelenebbül ki kell irtani.« A terv globális teljesítése Az állami fegyelem megsértésének egyik legsúlyosabb megnyilvánulási formája az egyes gazdasági vezetők részéről az, hogy a felsőbb szervek előtt eltitkolják a valóságos helyzetet, szépítgetik és elferdítik a jelentéseket, hogy a szük vállalati érdekeket előbbre helyezik az országos érdekeknél. Az állami .fegyelem durva megszegését jelenti akár ipari, akár mezőgazdasági téren, a begyűjtés terén a terv globális teljesítése, amikoris a lényeget leplező 100 százalék mögött nem egy esetben nagyon is komoly hiányosságok bújnak meg. Nem nevezhető a terv teljesítésének pl. az, ha egy konfekciós ruhagyár elmaradt tervteljesítését úgy hajszolja fel a 100 százalékra, hogy húszor annyi kapcát gyárt, mint amennyit a terv előirányoz. Éppen így nem a terv teljesítését, s ezáltal nem a közellátás biztosítását jelenti, ha egy község vagy járás a búza begyűjtési tervét csak 35 százalékra teljesíti és a hiányzó részt zabbal egészíti ki. Az állami fegyelem be nem tartására vezetnek az olyan esetek is, amikor egyes vállalatok, állami gazdaságok, annak a káros elvnek a valőraváltásával érik el a kitűzött feladatok teljesítését, hogy »keriíljön amibe kerül, az a fontos, hogy tervet teljesítsük «. Ilyen jelenségek voltak pl. a somorjaj járás állami birtokain a múlt év tavaszán, amikoris, hogy a cukorrépa ápolási munkáira a szükséges munkaerőt biztosítani tudják, az egyes gazdaságok egymásra licitáltak a bérek ígérgetésében. Ennek az lett a vége, hogy a megállapított béralapot, a termelési költségeket úgyszólván a többszörösére emelték. Az ilyen jelenségeknek, az állami fegyelem megszegésének, az állami fegyelemmel szemben megnyilvánu ló lazaságnak és felelőtlenségnek, az állami fegyelem megszegőivel szemben tanúsított engedékenységnek és liberalizmusnak erélyesen véget kell vetni. Az állam érdekeinek tiszteletbentartása, az állam polgári kötelességek teljesítése legfőbb kötelessége országunk minden egyes dolgozójának. »Hazánk érdekeinek szüntelen szem előtt tartása, — mondotta Malerikov elvtárs az SzKP XIX. kongresszusán — tevékeny és lankadatlan harc párt- és a kormány határozatainak teljesítéséért — ez a legfőbb kötelessége a párt és az állam minden funkcionáriusának.* Az ellenőrzés kérdése Hiba volna azt hinni, ha egy üzem, vagy állami birtok nem teljesíti a tervet, a párt- és kormány, határozatokat, vagy ha egy község vagy járás nem teljesíti a begyűjtési tervet, s ezzel megszegik az állami fegyelmet, hogy ebben csak az ottani vezetők a hibásak, hogy csak ők a mulasztók és a felelősek. Ha a terv teljesítésében való elmaradásnak vagy az állami fegyelem megszegésének az okait kutatjuk, akkor soha sem szabad elfeledkezni arról, hogy az elmaradásért, a mulasztásért mennyiben terheli a felelősség a felsőbb szerveket. A tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy a felsőbb szervek nem egy esetben, — különösen pedig a pártás kormányhatározatok teljesítésében — elvégzettnek látják feladatukat azzal, ha az alsóbb szervek számára szintén határozatokat hoznak, azonban azzal már nem tötödnek, hogy ezek a határozatok a gyakorlatban hogyan valósulnak meg. Gottwáld elvtárs az állami, és munkafegyelem betartásával, a párt- és kormányhatározatok teljesítésével kapcsolatban a felsőbb szervek részéről éppen a rendszeres ellenőrzést, mint egyik legfontosabb feladatot jelölte meg. Gottwáld elvtárs arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenőrzést nem rtiegbántásnak kell felfogni, hanem ellenkezőleg, üdvözölni kell azt, sőt követelni a munka rendszeres ellenőrzését. Miben mutatkozik meg a rendszeres ellenőrzés hiányának káros hatása? Csak abban-e, hogy ha valaki tudja, hogy munkáját, tevékenységét nem ellenőrzik, akkor feladatainak teljesítésében lazaságot enged meg, felületessé és elbizakodottá válik? Ez is egyik -következménye az ellenőrzés hiányának, de még más is. Feltételezhető, hogy azokon a helyeken is, ahol minden erővel a feladatok teljesítéséért, az állam iránti kötelességek betartásáért dolgoznak, a legnagyobb jószándék és igyekezet mellett is elkövetnek hibákat, amelyekre saját maguk nem jönnek rá. Vagy ha látják is a hibákat, nem tudnak azokkal megbirkózni, nem találják meg a kivezető útat. A felsőbb szervek, az ellenőrzés feladata. hogy az alsóbb szervek munkájában észlelt hiányosságokra azonnal felfigyeljenek és hatékony segítséget nyújtsanak eltávolításukhoz. Komoly eredményeket csak akkor várhatunk és érhetünk el a munka bármely "szakaszán, ha a felsőbb szerveket felelőssé tesszük a hatáskörükbe tartozó munkaterületek feladatainak teljesítéséért ha a felsőbb szervek az alsóbb szervek munkáját éa tevékenységét az állandó és rendszeres ellenőrzéssel az előttük álló feladatok teljesítésére vezetik. S az állandó és rendszeres ellenőrzéssel elejét veszik annak, hogy könnyen eltávolítható hibáktól és mulasztásokból súlyos, nem egyszer helyrehozhatatlan károk keletkezzenek. A munkafegyelem Az állami fegyelem betartásával elválaszthatatlanul összefügg munkafegyelem kérdése, mert hiszen az üzemi munkás állami fegyelmének kérdését lényegében a munkafegyelem kérdése képezi. Az a munkás, aki pontosan jár a munkába, munkaidejét nem lógással, hanem munkával tölti el s tudása és ereje legjavát munkájába adja, egyszóval, akinek szilárd a munkafegyelme, hiánytalanul eleget tesz az állami fegyelemnek is, mivel a terv teljesítéséből ráeső részt teljesiti. A jő munkafegyelem megteremtése üzemeink, állami birtokaink és szövetkezeteink egyik állandóan napirenden lévő legégetőbb kérdése. Ha a laza munkafegyelem okait é

s előidézőit keressük, akkor első; sorban is fel kell vetnünk, hogyan álltunk azelőtt, a kapitalista rendben a munkafegyelemmel? Lehetett-e a kapitalista rendszer alatt laza munkafegyelemről beszélni? Nem, ilyesmiről akkor szó sem lehetett. A tőkés hajcsárjával és a spiclijével teremtett fegyelmet, és fegyelmezett a nyomor, a lét bizonytalansága, a munkanélküliség veszélye, a holnaptól, az elbocsájtástól való rettegés. A nyomor és a munkanélküliség állandóan ott kísértett minden munkás feje fölött, s ez ugyancsak meggondolásra késztette, hogy egy-két napra kimaradjon-e a munkából, vagy sem. Nem, ez a kapitalizmus alatt nem történhetett meg, mert hiszen a munkából való kimaradás egyenlő lett volna a munkából való elbocsátással. A tőkés rendszernek meg voltak a maga sajátos és hathatós eszközei, amelyekkel a munkást a legszigorúbb munkafegyelemre kényszerítette. Merőben más lett a helyzet a népi demokráciában. Megszűnt a munkanélküliség, a nyomor veszélye, a holnaptól való rettegés. A munkás biztonságban tudja magát. Anynyi baj legyen — gondolja — ha innen elbocsátanának, minden újjamra tíz helyen is kapok munkát. Eltűntek a botos ispánok, a tőkés hajcsárjai és helyükbe az új rend lépett, amely a munkafegyelmet nem a hajcsárokra, hanem a munkás öntudatára építi fel. Viszont ez az új fegyelem, a munkás öntudatából száirmazó fegyelem, még nem alakult ki, még csak a kezdetén tart, még nem tartunk ott, hogy a munkás ha szükséges, az ország érdekeit az egyéni érdekei elé helyezze, hogy tudatosítsa, vérében és minden cselekedetében az legyen, hogy egyéni érdekei olyan mértékben nyernek * kielégítést, amilyen mértékben munkájával hozzájárul az országos érdekek megvalósításához Ez azonban nem jelenti azt, hogy most már addig, amíg a munkás öntudata és az ebből száirmazó fegyelem ilyen fokára emelkedik, szabad folyást engedjünk a dolgoknak. Nem, ilyesmiről szó sincs. A fegyelmezetlenség ellen minden eszközzel küzdeni kell. Nemcsak a felvilágosítás, a meggyőzés eszközét kell használni hanem ha szükséges, érvényesíteni kell a fegyelmezés más eszközeit. a felelősségre való vonás eszközeit is. I A szövetkezetek tagjainak munkafegyelméről Sóik kívánnivalót hagy maga után a szövetkezetek tagjainak munkafegyelme. Bár a szövetkezeti tagok öntudatosodásáva! párhuzamosan jelentősen javult a szövetkezetekben a munkafegyelem is, azonban ez még egyáltalán nem kielégítő. A nyolcórás munkaidő, a szövetkezeti munka elhanyagolása a háztáji gazdaság érdekében és más hasonló esetek még mindig elég gyakoriak a szövetkezetekben. Ennek nemcsak az az előidézője, hogy a paraszt még nem érzi sajátjának a szövetkezeti vagyont, nem óvja úgy a szövetkezet érdekeit és javát, mint a sajátjáét, hanem éppen úgy, mint az ipari munkás feje felől, az ő feje felől i

s eltűnt a holnaptól való rettegés érzése. Optimista és gondtalan lett, eltűnt a nyomornak, a nyomortól való szorongásnak az az ösztönzője, amely azelőtt a parasztot a megszakadásig való munkára hajszolta Optimizmusát, gondtalanságált még csak fokozza, hogy a szövetkezeti paraszt tudja, hogy nincs egyedül, tudja, hogy a felelősség és a gond megoszlik a szövetkezet összes tagjai között. Helytelen az a nézet, amit nem egy szövetkezet vezetősége magáévá tett, hogy a tagok munkából való kimaradását elintézettnek véli azzal, hogy ha nem dolgoznak, akkor nem részesülnek a haszonból sem. Ez nem így vasi. Nem így van és nem helyes így, mert ha a szövetkezet a cukorrépa ápolási munkáit azért nem tudja elvégezni, mert a tagok egyrésze nem jár rendesen munkába, akkor ezzel a szövetkezet egész tagsága megkárosul, azok is, akik rendesen dolgoznak. Az EFSz-ek új alapszabályzata előírja, hogy a szövetkezetek tagjai a közgyűlés határozata értelmében évente hány munkaegységet kötelesek ledolgozni. Hasznos ez a határozat, azonban kevés, ha csak papíron marad meg, ha nem valósul meg a gyakorlatban, ha a szövetkezetekben nem teremtik meg ennek a határozatnak a teljesítésére szükséges munkafegyelmet. Ezt a fegyelmet elsősorban is a tagok közt végzendő felvüágosító és meggyőző munkával kell elérni. A felvilágosító munka és a meggyőzés módszereivel kell a tagokat rávezetni arra, hogy a munkák Idejében való elvégzésével saját jólétüket növelik, a szövetkezeti vagyont — amely az övék is — gyarapítják, az ország érdekeit szolgálják, a szocializmust építik. A felvilágosító munka és a meggyőzés módszerei azonban nem a végső és nem az utolsó eszközök a szövetkezeti munkafegyelem megszilárdítására Sem az üzemekben, sem a szövetkezetekben még nem alakult kl nálunk valami társadalmi bojkott-féle a lógósok, a munkakerülők, a munkafegyelem megszegői ellen. Ez pedig hasznos és hatásos volna. Feltétlenül eredményt hozna az, ha üzemeinkben, az állami gazdaságon, vagy a szövetkezetekben a dolgozók olyan légkört tudnának tereftiteni, amelyben a lógás, a munkából való kimaradás szégyen és gyalázat volna, amelyben a munkafegyelem megszegőit társai megvetése kísérné. Az ilyen légkör megteremtésében nagy feladat hárul a népnevelőkre, egész tömegpolitikai munkánkra. Az állami és munkafegyelem megszilárdításának kérdése ma előrehaladásunk, feladataink teljesítésének, a szocializmus építésének egyik alapvető kérdése. Mind a népnevelő és a felvilágosító munkának, mind a törvényes eszközök alkalmazásának arra kell irányulnia, hogy üzemeinkben éppúgy, mint az állami gazdaságokon ós az EFSzékben a dolgozókat az állami és munkafegyelem betartására nevelje, rávezesse őket arra, hogy közös célunkat, mindnyájunk oélját, a szocializmust csak úgy érhetjük el, ha hazánk minden egyes polgára ennek a célnak az elérésére fordítja tudása és ereje legjavát. Az állami és munkafegyelem betartása pedig ezt a célt szolgálja. Bátky László /