Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)

1953-04-19 / 96 . szám, vasárnap

1953 április 19 III SZO 7 B fi SZ K ES ÉG V N K A NÉPHADSEREG iVe legénykedj! Az az ukrajnai november pompás volt De hogy ne túlozzak, csak no­vember elejéről van szó, mert a bri­gád a Dnyeperen még október folya­mon kelt át. De a Dnyeperen túl. a kijevi hídfő küszöbén, egészen pasz­tellszerű volt a természet. A borókafe­nyők bojtos koronájukkal o kék ég fe­lé nyúltak, amelynek leheletszerűen szürkés őszi színeződése volt. A kato­nák derékig nekivetkőzve építették a földbunkereket s mégis úgy folyt ró­luk az izzadság, mint a legmelegebb nyáron Ilyen volt az akkor, a Kijev elleni támadás előtt. Az Első csehszlovák brigád hangu­lata pedig egészen júliusi volt. Csupa bujaság és türelmetlenség. Itt fetren­günk. a mindenit, az erdőben és a németek ott vannak a patakon túl. Engedjetek bennünket legalább egy kis rajtaütésre! Hadd tudják meg . . . De hiába, a parancsnokság lakat alatt tartott bennünket. Ezred ezred után érkezett, egyik hadosztály követte a másikát s valamennyi eltűnt ebben a dimerszki fenyves rengetegben, mint valami süllyesztőben. Persze, mi tü­relmetlenek voltunk, de a parancsnok ságnak megvolt a maga terve. Végül is mi tüzérek nyertünk. Jó sztálingrádi recept szerint tüzérségi támadást hajtunk végre a kijevi felvo­nulási vonalak ellen, a német álláso­kat szépen kiegyengetjük, hogy a gya­logságiak ne legyen nagy vesztesége Hiszen tudjátok, az ember a legdrá­gább kincs, ezt ismételték nekünk ál­landóan. Befogtuk tehát a tarackokat a gép­kocsik mögé és gyerünk a tűz vonalba. Amit aztán az állásunk helyén lát tunk. kissé sok volt számunkra. Ed zett harcosoknak tartottuk magunkat hiszen Szokolovó már mögöttünk volt de itt rájöttünk hogy még nem lát• tunk semmit Amikor ugyanis meg­érkeztünk a kijelölt szakaszra, nem volt talpalatnyi hely, ahol elhelyez­kedhettünk volna. Hosszú, hullámos oldal feküdt előttünk fűvel borítva és az egész végigbarázdálva és széttúrva a legkülönbözőbb tüzérségi állásokkal. Az egyik helyen a „Rettenetes Ivá­nok" ütege: így hívták a kétszázhár­masokat, másutt százhuszonkettesek nehéz aknavetők, „katyusák" és „an­HKI Lcc unuuvv-"*, ir — -a drjusák". egyszóval tengernyi ágyúcső úgyhogy az embernek szinte nem volt helye, hogy hova lépjen. Nekünk pe­dig egy egész tarackösztályt kellett ide beszorítanunk. Végülis találtunk egy négyzetet és reggelig a tarackok be voltak ásva és előkészítve álltak — már csak lőni kellett. A megfigyelő állásokkal már nem volt időnk játszani. Lyukat a földbe, rá néhány fatörzs és egy kis pázsit és már reggel volt. Körülnézünk, cső cső mellett. Hogy mennyi volt kilo­méterenként. azt már nem tudnám megmondani de majd minden méte­ren meredezett valami a földből. Alighogy egy tízes távcsővel átnéz­tem a német oldalra, máris megkez­dődött. De nem a mi támadásunk, hanem a németeké A szovjet hadve­zetőség keresztülhúzta a számításai­kat a támadás órájának állandó vál­toztatásával. És így a friccek reggel­től-estig pazarolták a lőszert teljesen fölösleges előkészület-elleni tüzelésre Ügy dörögtek egész nap, mint űrnap­ján szokás. Lőtték ugyan az egész arc vonalszalcaszt. mégis mi a fedezé­künkben azt hittük, hogy mindez csak nekünk szól. Hiszen tudják, ha az em­ber először él át ilyen ítéletnapot, bi­zony nem tudja, mire is gondoljon, óvatosságból még a tizes távcső len­cséit is befedtük, mert attól tartottunk, hogy a reggeli nap visszaverődik róluk és ezt a németek meglátják így üldögéltünk megfigyelő helyünk aljában és szüntelenül ráztuk sap­kánkról és gallérunkról a homokot. Olyan istenítélet volt, hogjj az ember még a kisujját sem dugta volna ki a lyukból szivesen. És a villámlás, dör­gés, visítás és süvöltés között beugrott hozzánk egy szovjet alezredes Amint íuondani szokás — hogy meg ne sér­tődjön — „középtermetű" ember volt. Kis szakálla őszbe csavarodó, de a sze­mei vagy húsz évvel fiatalabbnak lát­szottak, kerek,ötven événél. Felegyene sedtünk. már amennyire ezt a gyepte­tő megengedte, s amíg 6 méregetett bennünket, mi zubbonyán az érdem­rendeket számolgattuk'. Volt már neki jócskán. Miután szemeivel végigmért ben­nünket. így szólt: — Ki itt a parancsnok? Velem jön a hadosztály-megfigyelőre. A telefon­huzalt megrongálták, ezért útközben beszóltam érte. igen ám, de a parancsnokunk éppen nem volt a megfigyelő helyen. Elment megnézni a lőállásokat, nehogy vala­hol valami fennakadás álljon be. Ar­ról volt ugyanis szó, hogy a tüzérségi bemutatkozásunkat valahogy el ne rontsuk. Ráeszméltem, hogy a pa­rancsnok után rangban én követke­zem. Vagy kétszer száraz szájpadlás­sal nyeltem és egészen szerényen je­lentkeztem Egyben megjegyeztem, hogy nem tudom, hasznos tudok-e lenni Bár nem tudtam, hói van a hadosztály megfigyelő helye, de arra a gondolatra, hogy most kell sétálgat­nom a puszta oldalon, a hideg végig­futott a hátamon. — Teljesen rendben van, '— moso­lyodott él az alezredes — jöjjön ön. Helyes, ha a parancsnok minden te­kintetben törődik a gazdaságával. Hát jöjjön, sétálunk egyet. Alig fejezte be mondókáját, már ki­ugrott és a megfigyelő helyből felfelé tartott. Ügy néztem vissza a bajtár­sakra a fedezékbe, mintha utoljára látnám őket. És ők, a jó lelkek, úgy simogattak a tekintetükkel, hogy úgy éreztem, mintha négy fiatalember lak­kozott koporsóban bocsátana le a fris­sen ásott gödörbe Az alezredest nem hagyhattam várni és ezért nyugodt közönyösséggel vetettem oda „Sok szerencsét, fiúk ..." és feltornásztam magamat a vendég után. %z alezredes a szomszédos tüzérez­red parancsnoka volt. Valamennyiünk­nek a parancsnoki megfigyelőre kel­lett mennünk, valamilyen utolsó uta­sításokért Egészen lassan a német ár­kok felé tartott, ahonnan egy pilla­natra sem szünetelt az eszeveszett tü zelés. Az a néhány méter amit meg kellett tennem, hogy utóiérjem, még nem okozott különösebb nehézséget. Sokkal rosszabb volt, amikor lépést kellett vele" tartanom és kétségbeesve erőlködnöm, hogy ne menjek gyorsab­ban. Al-megfigyélö helyek közStt men­tünk. Ide majdnem kizárólag akna csapott be. Tudják-e, hogyan tud üvölteni a nehéz akna? Iííuuujiááá­hah, vagy hijúuuááá-krach. Ugyan, dehogy! Olyan betűink egyáltalán nin­csenek, amelyek visszaadnák, ahogyan ezek a dögök vijjongnak. De hát csak megyünk és az alezre­des a legkülönbözőbb dolgokról kér­dez ki. Attól kezdve, hogyan ízlik a köleskása, egészen a gárda aknavetők közkedveltségéig. Én csak hajtogatom: „Da, da, nyiet, nyiet" — a fejem egé­szen a nyakamba húzom, szemeimet a repülő aknák hangja után forgatom és a hátam alsóbb részén különös, csa­varó érzésem van. Egyszerre csak: bumm! Egy leg­alább százhuszas robbant fel, vagy harminc méterre tőlünk. Az alezredes még csali meg sem hajólt, mindössze furcsán elmosolyodott. Most már dü­hös voltam rá. Mondom magamban: „Persze, te itt könyen korzózol... Vagy ötvenéves vagy, esetleg még öregebb, nem veszítesz már semmit. A kenyered javát már megetted. De én még harminc se vagyok és nagyon szeretném a fejemet épen visszavinni Náchodba..." Bumm' Ügy tűnt fel nekem, hogy ezúttal valamivel még közelebb vá­gott be „Az kéne még csak, hogy a friccek észrevegyenek bennünket" — futott át az agyamon És mindez emiatt az alak miatt, e miatt a fel­vágó öreg miatt. Persze, harcolt már Mongoliában, Finnországban, a beto­lakodók ellen pedig a kezdet kezdeté­től s most már túlfeszíti a húrt... Ha rajtam múlna, hason csúsznék ad­dig az ő megfigyelő helyükig. Hiszen háború, van, nincs helye semmi fölös­leges legénykedésnek... Most két, vagy három akna j ódarab­ra tőlünk robbant, de amint süvítet­tek, az alezredes rámsandított, mint­ha csak azt akarta volna megtudni, hogy mit is szólok az egészhez. Köp­tem egyet és megfogadtam, hogy nem szabad megtudnia, mit érzek a há­tamon. Éreztem ugyanis, hogy az iz­zadság állandóan patakokban fut vé­gig a gerincemen. Még néhány lépést tehettünk, ami­kor hirtelen olyan vijjogás támadt hogy önkéntelenül a főidre vetettem magam. Alig feküdtem le. már rob­bant is. Valahol egészen mellettünk vá­gódhatott be. Éreztem, hogy a sapkám megemelkedik, forró léghidlám csapott meg, mint valami forrasztólámpóból és a hátamon csak úgy doboltak a hul­ló földgöröngyök. Lassan visszanéz­tem is az alezredest kerestem. Mel­lettem feküdt, mintha ikertestvérem lenne és sűrűn pislogott. - Végre — mondom magamban megelégedve — ö is levágódott. Sze­reti ő is az életét. Az alezredes fekve kihúzta a zseb­kendőjét, sarkával kihalászta szemé­ből a homokszemeket, kétszer köpött és így szólt: r Miért nem hasalt le már előbb, elvtárs? Nem fél? — Ami a félelmet illeti, alezredes elvtárs — feleltem világosan és ért­hetően — már ahogyan vesszük... A lehasalást ületöen pedig azt mond­tam magamban, hogy ön már frontta­pasztalt ember, hallás után meg tud­ja mondani, hogy Hora csap be az ak­na és hogy idejében lefekszik, ha szükség van rá. Én pedig követni akartam ... Az' alezredes elfújta a fűszálat amely az orrát csiklandozta, a fejét csóválta és elmosolyodott. Egyre job­ban nevetett és közben ezt mondta nekem: — ... én pedig önt figyeltem. Mon­dom magamban — zöldfülü és nézze meg az ember, hogyan lépeget. És én. öreg kozák, én meg hajladozzak? Még hozzá külföldi előtt, az anyja minde­nit! Azt mesélje aztán náluk otthon, hogy ő úgy ment, mint a gyertya, a vén Nyecsitajlo pedig, akinek kitünte­tései vannak a Chassantótól, Víborgtól és Moszkva védelmétől, lehasalt, amint valahol pisszentett valami. így bizony, fiam. Büszkeségünk mindket­tőnk fejébe kerülhetett volna. Már anntü a másodiknál is, csak éppen, hogy el nem talált valami repesz. Ebben a pillanatban bocsánatot kér tem magamban az öregtől mindazok ért az átkozódásért, amellyel eddig ü lettem. Lassan felültünk, rágyújtot­tunk és folytattuk útunkat. Űtközben ismét lehasaltunk néhányszor, de már csak inkább tréfából. így érkeztünk meg a megfigyelő helyhez. Közvetlenül a bejárat előtt az ález redes megfogott a könyökömnél fogva és félig atyailag, félig mint parancs­nok ezt mondta: — A fejedre, fiam, vigyáznod kell. Soha többé ne ismétlődjék meg az, amit mi ma ketten végigcsináltunk! A fejeinkre, fiam, még szükségünk lesz — nekünk és a hazának egyaránt! Ezzel beléptünk a tágas fedezékbe és jelentettük érkezésünket a hadosz­tályparancsnoknak. Nyolc órakor azután abból a sok­száz csőből hullani kezdett az áldás a hitleristákra. Néhány percen belül a német állások felett szürkésfekete füstfal képződött és ezt csak a rob banó gránátok és aknák újabb fel lobbanásai tépték fel. Két nap múlva Kijevben voltunk. (Ján Mares: „A győzelem út­ja' 1 című és a napokban a „NA SE VOJSKO" kiadásában magya rul megjelenő katonai novella­gyűjteményéből. ) A példamutatóan végzett munka meghozta gyümölcsét Népi demokratikus hadseregünk­nek, amely a dicső Szovjet Hadse­reg évtizedes tapasztalatainak alapján van felépítve, egyik leg­fontosabb feladata a haditechnika é« a politikai felkészültség minél tökéletesebb elsajátítása. E cél ér. dekében minden eszköz a rendelke­zésünkre áll, úgy a legtökéletesebb fegyverek, mint a jó parancsnoki káderek részéről, amelyek szilárd alapját képezik hadseregünknek. Hadseregünk minden egyes tagja tudatában van annak, hogy a hadi­tudomány és technika elsajátításá­val az új társadalmi rendszert épí­tő dolgozó népünk vívmányait védi. A jelenlegi nemzetközi helyzet kell, hogy minden egyes katonát az eddiginél még fokozatosabb munká­ra serkentsen Nem szabad egy pil­lanatra sem elfelejteni, hogy a bé­kében jól felkészült hadsereg az esetleges háború idején sokkal ke­vesebb emberveszteséget jelent, mint egy olyan hadsereg, amelynek katonái a békében hanyagul telje­sítették a kiképzés feladatait. A napokban elég nehée terepen, 25 km-es gyalogló gyakorlaton vettünk részt. Mielőtt elindultunk, egyes bajtársak máris hangoztat­ták, hogy nem fogják kibírni a gyaloglást A politikai parancsno­kunknak, Deraj őrvezető elvtársnak. és az agitátorainknak jó munká­ja eredményeképp elértük, hogy a menetgyakorlat napján egy elvtár­sunk sem jelentett beteget. Hurtik elvtárs, aki bár igazán beteg volt, mégi 8 . részvett a menetelésben és így példamutató cselekedetével be­bizonyította a többi ingadozónak és egyúttal meg is győzte őket a me­netgyakorlatban válj részvétel fon­tosságáról. Ezért a oselekede'éért Hurtik elvtárs az egész egység előtt dicséretet kapott; parancsnok elv­társunk mint példaképet állította a többi elvtársak elé. Skulányik Benő altisztjelölt Nagy segítségünkre van a Hadsereggel Együttműködés Szövetségében végzett munka „ Igazán csak akkor tudjuk érté­kelni a Hadsereggel Együttműködés Szövetségének munkáját, amikor már a hadsereg soraiba kerülünk. Ekkor tapasztalhatjuk, hogy milyen fontos az, hogy a katonaság előtt álló ifjúság aktívan bekapcsolódjék a Szövetség munkájába Hogy mi­lyen nagy segítségünkre volt a Had­sereggel Együttműködés Szövetsé­gének előzetes kiképzése, a fegy­verrel való bánásmód elsajátítása, a testnevelési gyakorlatok és a po­litikai nevelés, most láthatjuk és érezhetjük ennek hatását, amikor tényleges katonai szolgálatunkat teljesítjük. Az alakulatunknál nagyon jó Pél­dáját látjuk a Szövetség eredményes munkájának. Vannak egyes bajtár­sak, akik szorgalmasan látogatták otthon a heti oktatási órákat s en­nek meg is van az eredménye, ön­tudatosak, bátran vállalják a leg­nehezebb feladatokat ls és mindig * * az elsők a parancsok teljesítésében. A politikai előadásokon is a legjobb előmenetelt tanúsítják és a vita során értékes felszólalásaikkal já­rulnak hozzá, hogy a többi bajtár­sak megértsék az előadott anyagot_ Rasztgyörgy Ernő közkatona A Szovjet Hadsereg nyqmdokain haladunk Büszke vagyok arra, hogy a nép­hadsereg katonája lehetek. Minden lehetőségünk meg van arra, hogy tanulhassunk, hogy képezhessük magunkat mind szakmailag, mind kulturális téren. Egységünknél nagy súlyt fektet­nek a katonák politikai nevelésére, hogy bátor, öntudatos harcosokká nevelt katonák védjék szabad ha­zánkat az esetleges betolakodó há­borús .uszítók ellen. A Szovjet Had­sereg példája nyomán és az ő ta­pasztalataikból merítve egy olyan néphadsereget építettünk fel, amely a dolgozók érdekeit és alkotásait védi, nem pedig a kizsákmányoló tőkések vagyonát mint a kapita­lista országok katonái. Iparkodunk elsajátítani minél jobban gyakorlatban és elméletben a katonai tudományokat és a harci technikát, hogy hadseregünk elérje a Szovjet Hadsereg színvonalát. így válhatunk igazán a béke őreivé, ha mindenben követjük parancsnokaink utasításait és megtartjuk az eskü szavait. Kalázi Béla közkatona. Jól felkészülünk a tavaszi vizsgákra Büszkén készülünk a tavaszi vizs­gákra, amelyeken megmutatjuk hogy oktatóinknak és parancsnoka­inknak nem volt hiábavaló a mun­kájuk, amikor tanítottak és oktattak minket. Tudásunkkal megmutatjuk vezérünknek és hadseregparancsno­kunknak, dolgozó népünknek, hogy fel vagyunk készülve békés hazánk megvédésére. Büszkén és boldogan mondhatjuk mi, akik a néphadsereg­ben szolgálunk, hogy olyan hadsereg katonái vagyunk, amely mindenben a nép akaratát és kívánságát teljesiti. Békés és boldog életünk megtartására olyan hadsereg áll az ország vártá­ján, aki mindenkor, mindenre elszán­tan kész megvédeni a dolgozd nép kitermelt javait és az ország határait az esetleges támadások ellen. Alakulatunknál parancsnokaink meg vannak elégedve az egység tagiaiaak mint gyakorlati, mind elméleti elő­menetelével. Pár nappal ezelőtt ez­redparancsnokunktól dicséretet kap­tunk eredményes munkánkért és a prancsok hü teljesítéséért. Ez a di­cséret arra késztette alakulatunk tag­jai. hogy nem elbizakodva, de min­d®^ bátran és öntudatosan fogják tel­jesíteni a rájuk rótt feladatokat. Sloboda István őrvezető Egyre szélesedik a Példás Katona mozgalom Á mi népi hadseregünkben katoná inkát a jó elért eredményekért a po­litikai és harci felkészültség terén, többféleképpen jutalmazzák meg. A legnagyobb és á legszebb kitüntetés a »Példás katona* jelvény. Napról­napra gyarapodik azoknak a száma akik ezt a jelvényt viselik. Ezek a katonák képezik a hadseregünk ge­rincét, ők járnak elöl példával a po­litikai és harci felkészültség elsajátí­tásában és a parancsok idején való példás teljesítésében. Maga ez a név is »Példás Katona* kifejezi e jelvény viselőjének jelle­mét. A példás katonák a parancsno­kok legjobb segítőtársai. Sok függ azonban a parancsnoktól is. hogy ho gyan neveli és képezi a katonákat. Magának a parancsnoknak kell pél dát mutatnia és mindenben segítsé géie lenni a katonának. A mi alakulatunknál Lehotán tiszt elvtárs maga is hadseregünk egyik legkiválóbb parancsnoka. A Szovjet Hadsereg soraiban harcolt a fasiszta németek ellen vívott harcban és több ízben kitüntette magát. Egyenruhá­ján ott fénylenek a szovjet kitünte­tések, amelyeket a háborúban szer-, zett. Egységünknél már sok példás katonát nevelt néphadseregünknek, és minden tettében megnyilvánul az az igyekezet, hogy napról-napra nö­velje számukat. Mi újoncok is megfogadtuk, hogy a?on fogunk lenni, hogy minél előbb elérjük ezt a kitüntetést hogy meg­szerezzük a »Példás Katona* jelvényt,. Alakulatunknál nyolc elvtárs kötele­zettséget vállalt, hogy május 9. tiszte­letére úgy fognak iparkodni és olyan szorgalmasan fognak tanulni, hogy megkapják e jelvényt Boldls Gyula agitátor \

Next

/
Thumbnails
Contents