Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)

1953-03-14 / 65. szám, szombat

1953 március 14 UJSZ0 9 MARX KAROLY HALÁLÁNAK 70 ÉVFORDULÓJÁRA Hetven évvel ezelőtt, 1S83 március 14-én halt meg Marx Károly, a tudományos kommunizmus elméletének zseniális megalapozója, a munkásosztálynak, mint a történelem legfejlettebb osztályának és kommunizmust teremtő történelmi elhivatottságának felfedezője s ezen forradalmi gyakorlat taktikájának és stratégiájának kidolgozója. Marx Károly nem született annak, hanem élete munkájával lett a munkásosztály és a haladó dolgozó tömegek eszévé, szívévé és akaratává. Mint jómódú polgári ügyvédcsalád gyermeke, a gimnázium elvégzése után a bonni, majd a berlini egyetem jogi fakultására iratkozott be, de azonkívül filozófiát és történelmet is hallgatott. A polgári forradalom előtt álló feudális Németországban ebben az időben Hegel idealista filozófiája volt divatban és megejtette a fiatal Marx eszét is. De nem annyira, hogy teljesen rabul ejtette volna. A hegeli filozófia iránti minden lelkesedése közepette is megőrizte Marx józan és éles eszét s Hegel idealisztikus filozófiáját kezdettől fogva kritikusan fogadta el s felfedezte gyönge oldalait. Amikor a rajnavidéki radikális burzsoák ellenzéki lapot alapítottak s ennek főszerkesztője Marx lett, először nyílt alkalma érintkezésbe hozni filozófiáját a politikai gyakorlattal. Az elmélet és gyakorlat- ezen érintkezéséből Marx arra a meggyőződésre jutott, hogy a hegeli világnézet kritikája helyes ugyan, de el kell mélyülnie, ha a gyakorlat a politika irányítására alkalmas elméletté akar válni. S hogy ilyenné váljon, elsősorban politikai-gazdaságtani ismereteit kell alaposan kibővítenie. Ugyanebben az időben, amikor Marx önkritikájának következtében a politikai gazdaságtan tanulmányozásához fogott, megjelent a német ideológiai porondon Hegel egy volt híve a mestert megsemmisíteni akaró kritikájával. Feuerbach materialista alapon állva kritizálta Hegelt s elméletét teljes egészében elvetette. Feuerbach kritikája óriási hatással volt Marxra, elmélyítette a benne már megindult kritikai folyamatot és meggyorsította. »Nagy élmény volt ezeknek a könyveknek (t. i. Feuerbach könyveinek Sz. L.) felszabadító hatása*. »Mindnyájan egyszeriben feuerbachiánusok lettünk« — írta később Marx barátja és munkatársa, Engels erről a hatásról. Marx lángesze újra megnyilatkozott akkor, amikor Feuerbach kritikájának »felszabadító hatása« ellenére meglátta a hegeli filozófia misztikus burkában az igaz, a reális magot s meg tudta azt őrizni, át tudta azt menteni átgyúrt formában a maga világnézetébe. Továbbá akkor, amikor a feuerbachi materializmus megejtő külsejében észre tudta venni annak fogyatékosságait, meg tudta tőlük szabadítani a materializmust s magasabb fokra, dialektikus materializmussá tudta azt fejleszteni. Marx és Eng'bls a filozófiában végzett kritikai munkájukkal a hegeli idealista dialektikából és a feuerbachi mechanisztikus és metafizikus materializmusból magasabbrendű tudományos világnézetet alkottak: a dialektikus materializmust. A dialektikus materializmus egyúttal magasabbrendü tudományos megismerési, gondolkodási és cselekvési módszer is. Az ebben az értelemben vett dialektikus materializmus alkalmazása a történelem fo'yamatára pedig, a történelmi materializmus. Marx és Engels dialektikus és történelmi materializmust alkotó elméleti munkája forradalmat jelentett az emberiség ideológiájának fejlődésében. Forradalmat azért, mert megszüntette az addigi burzsoá »tudomány« azon hamis álláspontját, amely szerint a világot a gyakorlattól elzárkózó, passzív, szemlélődő ember szempontjából kell leírni és így vagy amúgy magyarázni, s helyébe a világot saját gyakorlatával megváltoztató, alkotó ember álláspontját helyezte. »A filozófusok eddig csupán különféle módon magyarázták a világot — tanítja Marx, — pedig arról van sző, hogy megváltoztassuk.« Továbbá azért jelent forradalmat a dialektikus és történelmi materializmus megalkotása, mert véget vetett annak a burzsoá és általában kizsákmányoló osztályelőítéletnek, amely szerint a tudomány osztályfeletti, tehát objektív jellegű s helyébe azt az igazságot helyezte, hogy az objektív természetet és a társadalmat egyedül a legfejlettebb társadalmi szubjektum, a munkásosztály álláspontjáról lehet igazán megismerni. E tudományos megismerés következtében Marx és Engels tudatosan a munkásosztály álláspontjára helyezkedtek s ezzel megindították a tudomány és a munkásosztály egyesülésének forradalmat jelentő folyamatát, melynek következtében a munkásosztály ellenállhatatlan társadalmi erővé vált s a szocializmus a munkásosztály tudományos gyakorlatává. A marxizmus keletkezése azután még azért is jelentett forradalmat az emberi megismerés és gyakorlat fejlődésében, mert a dialektikus materialista tudományos módszerben a munkásosztály és a haladószellemü emberiség végre olyan gondolkodási és cselekvési módhoz •jutott, amely azonos a természet és a társadalom objektív dolgainak és jelenségeinek összefüggési és mozgási módjával. A természet és társadalom objektív dialektikájának a marxizmusban vele azonos szubjektív dialektikus gondolkodás felel meg. Az objektív és szubjektív dialektika azonossága a gyakorlat és elmélet egységét határozza meg. S ennek következtében a marxizmus nemcsak eredője és jogos örököse mindannak, amit az emberi elme és gyakorlat a múltban igazat, jót és szépet alkotott, hanem magasabb fokon továbbfejlesztője is. A marxizmus legmélyebb lényege szerint tehát nem kész tanítás, nem dogma, hanem folytonosan fejlődő, elmélyülő és igazabbá váló megismerés és cselekvés. Végül azért, jelentett forradalmat a marxizmus keletkezése, mert a társadalomról szóló tudományt összhangba hozta a materialista világnézettel, mert a társadalmi tudatot a társadalmi létből magyarázta meg s nem fordítva, mint azt az idealista vagy mechanikus materialista »társadalomtudósok« tették. Amíg ezek a különböző korok filozófiájából, vallási elképzeléseiből, jogi törvényeiből, erkölcséből, szóval ideológiájából igyekeztek megmagyarázni a történelem eseményeit (persz

e hamisan!), addig Marx volt az első társadalomtudós, aki a történelemről olyan eszmei képet adott, amely hü és igaz kópiája volt az eredetinek. »Az anyagi élet termelési módja határozza meg általában az élet társadalmi, politikai és szellemi folyamatát. Nem az emberek tudata az, ami létüket, hanem megfordítva: társadalmi létük az, ami tudatukat meghatározza^ A mateVialista történeti felfogás megalkotásával Marx az addig dívó »történetírásból« tudományt csinált. A régi történelmi elméletek legjobb esetben is csupán az ú. n. »nagyemberek« cselekvéseinek eszmei és akarati rugóit vizsgálták s nem kutatták azt, hogy milyen objektív okok határozták meg ezen emberek szubjektumát, milyen objektív törvényszerűségek uralták és határozták meg cselekvésüket és gondolkodásukat. A tömegeket, a dolgozó lakosságot csupán mint a »nagyemberek« akaratának és eszméinek vak és tehetetlen eszközét tekintették. A marxizmus eloszlatta ezt a kizsákmányoló osztályok teremtette illúziót 4s bebizonyította, hogy a történelmet elsősorban a dolgozó osztályok tömegei csinálták és csinálják s ezen osztályok történelmi tevékenységének alapját az anyagi élet termelésének objektív szükségszerűségei, törvényszerűségei alkotják. * »Minden eddigi társadalom története — tanítja Marx — (a primitív őstársadalom kivételével, — teszi hozzá Engels), osztályharcok története. Szabad és rabszolga, patrícius és plebejus, földesúr és jobbágy, céhmester és mesterlegény, röviden elnyomó és elnyomott;* folytonos ellentétben álltak egymással, szakadatlan, majd lappangó, majd nyilt harcot folytattak, olyan harcot, mely mindenkor az egész társadalom forradalmi átalakulásával vagy a harcban álló osztályok együttes pusztulásával végződött. ..« A kapitalizmus korában az osztályharc objektív törvénye tovább hat, de most a burzsoázia és a proletáriátus a két döntő jelentőségű osztály s a proletáriátus az összes kizsákmányolt osztályok természetes vezére. »Valamennyi osztály közül — tanítja Marx, — amely jelenleg a burzsoáziával szemben áll, egyedül a proletáriátus valóban forradalmi osz tály. A többi osztályt elzülleszti és elpusztítja a nagyipar, a proletáriátus ellenben a nagyipar legsajátabb terméke.« A proletáriátus osztályharca gazdasági, politikai és ideológiai fronton állandóan élesedve a szocialista forradalomban éri el tetőpontját s a proletárdiktatúrában, mint a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti korszak államában megalkotja azt a hatalmi szervet, melynek segítségével a munkásosztály végre tudja hajtani történelmi szerepét: fel tudja épiteni a kapitalizmus romjain a kommunizmus társadalmát. »A kapitalista és a kommunista társadalom között van az a korszak, amelyben , egyik a másikká forradalmikig átalakul. Ennek megfelel egy politikai átmeneti korszak, melynek állama nem lehet más, I mint a proletariátus forradalmi diktatúrája.« Marx életműve tehát forradalmat jelentett a filozófiában (dialektikus materialista módszer, logika és ismeretelmélet megalkotása), a történelem szemléletben (történelmi materialista módszer megalkotása), a politikában í az osztályharc törvényének és a proletárdiktatúra szükségszerűségének felfedezése). De a legmélyebb, legsokoldalúbb és legrészletekbemenöbb forradalmat a politikai gazdaságtanban jelentette. Ezt úgy kell érteni, hogy Marx egész életét, annak mfnden percét a munkásosztálynak és a többi kizsákmányolt tömegeknek szentelte, hogy lángeszét, törhetetlen akaratát és forrónízzó szívét a munkásosztály ideológiai felfegyverzésének, felvilágosításának, mobilizálásának és megszervezésének szentelte, de termékeny életének legnagyobb részét; kereken 40 évet, mégis csak a kapitalista társadalom gazdasági viszonyainak, azok keletkezése, fejlődése és elmúlása objektív törvényszerűségei felfedezésének szentelte. »Müvem, (t. i. a »Töke« c. müve, amelyen egész életében dolgozott Sz. L.), végső célja nem egyéb,. mint a modern (vagyis kapitalista Sz. L.) társadalom gazdasági mozgástörvényeinek a feltárása.® Marx a politikai gazdaságtant tudománnyá tette. Ez azt jelenti, hogy amíg a burzsoázia nemzetgazdászai csupán leírták a kapitalista árútermelés felületét s ezt az érzéki megismerést azonosították a tudományos, a lényeget tükröző, belső törvényszerűségeket feltáró megismeréssel, addig csupán Marx dialektikus materialista módszerének segítségével lejtett a gazdasági élet jelenségetek ilyen mély összefüggéseit felfedezni. A látszat szerint például a munkának árujellege van, mert a látszat szerint a munkás a munkáját adja el a kapitalistának. Marx felfedezte, hogy a munkaerő az az áru, amely a kapitalizmust jellemzi, s amelyet a munkás kénytelen eladni a kapitalista kénytelen megvenni. A látszat szerint az ekonómiai megismerés tárgya a dolgok, az árúk kölcsönös viszonya s a burzsoázia nemzetgazdászai ezt a viszonyt vizsgálták. Marx felfedezte, hogy a dolgok viszonya csak külső burok, mely mögött az emberek viszonya rejtőzik. , »Az emberek azzal — tanítja Marx, — hogy különféle termékeiket a cserében egymással, mint értékeket egyenlővé teszik, különböző munkájukat, mint emberi munkát teszik egyenlővé egymással. Ezt nem tudatosan teszik, de megteszik«. A burzsoá teoretikusok az embe. ri munkát is csak mint egyéni és konkrét tevékenységet ismerték, tehát abban az alakjában, ahogy az a közvetlen érzéklésben jelentkezik. Marx felfedezte az emberi munka objektíven dialektikus természetét, vagyis, hogy az a konkrét és az absztrakt (elvont), az egyéni és a társadalmi munka ellentmondásos egysége. Kimutatta, hogy az emberi munka ezen dialektikus természetének szükségszerű következménye az, hogy az árunak kettős jellege, két értéke van: használati és csereértéke, s hogy ez a kéť érték épp olyan ellentmondásos egyééget alkot, mint a munka, amelynek termékei. A konkrét munka, tehát a cipész, ko vács, szabó, stb. munkája az áru használati értékének, az absztrakt (elvont), tehát az általános emberi munka pedig az árú értékének a produkálója. A kapitalizmusban a termelőeszközök magántulajdona következtében a konkrét és az absztrakt munka között kibékíthetetlen és csak a kapitalizmus erőszakos megszüntetésével megoldható ellentmondás van. Minél több órai munkára van a társadalomnak szüksége, valamely árú egy darabjának a kitermeléséhez, annál nagyobb az értéke és megfordítva. Valamely társadalom munkaerejének összege egyenlő a vele előállított áruk értékének összegével. »Az áruk — tanítja Marx, — mint értékek, csupán a megszilárdult munkaidő meghatározott mennyiségei.* Marx aprólékos kutatással kimutatta, hogy az árutermelés és a vele együttjáró árucsere bizonyos magasabb fejlődési fokán kialakul egy sajátságos áruforma: a pénz. Marx eloszlatta a pénz hatalmának titokzatosságát, melyet a közhit és a burzsoázia tudatlansága szőtt köréje s kimutatta, hogy a pénz az árutermelésben fogant meg s belőle származik mint olyan áru, melynek a használati értéke elhanyagolhatóan csekély, viszont az értéke nagy. Mint ilyen különleges árunak azután többféle szerepe van az árutermelésben: egyszer mint a cserélődő áruk egyenértéke és értékmérője, másker mint az áruforgalom eszköze, majd megint mint a fizetés eszköze, azután mint kincs és világpénz szerepel. Felfedezve a pénz és különféle gazdasági szerepeinek keletkezését és fejlődését, Marx továbbkutatja az árutermelés fejlődésének dialektikáját s megmutatja, hogy amikor az árutermelés és forgalom meg a pénz gazdasági jelentősége elért egy bizonyos magas mennyiségi fokot, akkor új formát és tartalmat kapott: a pénz tökévé vált s a termelés tőkés árutermeléssé. A látszatot azonosítva a lényeggel, a burzsoá ideológusok a tökét azonosították a gazdagsággal általában. Szerintük a pénz, a föld. a gyár. stb., a maguk tárgyiašságában, tekintet nélkül mennyiségükre és az emberek viszonyára, amelybe a termelés folyamatában kerülnek, min dig és minden körülmények között töke. Vagyis szerintük a kőkorszak emberének köbaltája, a csákmáték földje, a Ba'a-kombinát és a népi demokrácia nemzeti vállalatai mind tőkék! Marx megcáfolta ezt az előítéletet és tudományellenes nézetet, amelyről messziről érkezik a burzsoa-kizsákmányolók vágya: örökéletüvé tenni a tőkét. Marx bebizonyította, hogy a gazdasági termelőeszközök ?sak az emberek bizonyos, történelmileg meghatározott termelési viszonyai között válnak tökévé. „A töke nem dolog — tanítja Marx ,— hanem bizonyos társadalmi termelő viszony, amely a társadalom egy rrreghatározott történelmi formációjának a sajátja, amely dolgokban jut kifejezésre s ezen dolgoknak specifikus társadalmi jelleget kölcsönöz. A' töke nem összege a termelés anyagi és termelőeszközeinek. A tőkévé változott termelőeszközök a tőke, amelyek önmagukban véve éppoly kevéssé tőkék mint ahogy az arany vagy ezüst önmagában véve nem pénz." A történelemben a gazdasági termelő eszközök tőkévé válása folyamatának az volt az előfeltétele, hogy egyes személyek birtokában nagyobb mennyiségű pénz halmozódjék fel, hogy a gazdag ember új tipusa keletkezzék. Ilyen pénzes gazdagok a középkori kereskedők és U7.scrások soriból kerültek ki el. söserban. A másik előfeltétel az volt, hogy. ezokKöl az új típvsú pzdagokkal egyidejűleg egy új, soha ns-.v) létezett áru Jelenjen meg a pi3cbn. Ez az új ári. a munkaerő volt, amelynek tulajdonosai újtípusú szegényemberek voltak. Az árutermelés fejlődése során Aigyanis az (Folytatás a 4. oldalon)