Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)

1953-03-10 / 61. szám, kedd

[ Joszif Visszárionovics Sztálin Gyászünnepség Prágában Március 9-e kora reggelétől kezdve a prágai dol­gozók ezrei gyülekeztek a Vencel-téren, ahol J. V. Sztálin generalisszimusznak, a Szovjetunió Miniszter­tanácsa elnökének és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárának temetése nap­ján a gyászünnepséget tartották. A Nemzeti Múzeum monumentális épületének hom­lokzatán az emberiség új korszaka megteremtőjének, J. V. Sztálinnak fekete szegéllyel körülvett hatalmas képét helyezték el, akinek elvesztése a Szovjetunió népeivel együtt fájdalommal tölti el az egész embe­riséget. A kép mindkét oldalán lévő felirat kifejezte a Csehszlovákia népének szeretetét és odaadását, leg­forróbb érzelmeit tanítója, felszabadítója, a világ­proletáriátus zseniális vezére és a világbéke zászló­vivője iránt: » Sztálin elvtárs örökké élni fog Cseh­szlovákia népének szívében.« A mély csendet csupán az épületeken kitűzött gyászlobogók suhogása töri meg. A múzeum előtt magas zászlórudakon félárbocra eresztették a zász­lókat, a múzeum korlátján görögtűz ég. Az épülettel szemben katonai zenekar és katonai díszalakulatok, valamint a nemzetbiztonság szerveinek és a népi mi­i'ícláknak díszalakulatai állanak. A zászlókon fekete szalagok. Csehszlovákia Kommunista Pártja és a né­pi milíciák zászlainak sora mögött, amelyeknek vö­rös színét tompítja a gyászszalagok fekete színe, kezdődik a hatalmas, beláthatatlan tömeg. A százezres tömeg csendesen áll. Fájdalmas gyász nehezedik rá. Nyolc óra után nem sokkal megérkeznek a gyász­ünnepély vendégei, Csehszlovákia Kommunista Párt­jának és a Csehszlovák Köztársaság kormányának képviselői. A Nemzeti Múzeum erkélyén helyet fog­laltak: Antonín Zápotocky kormányelnök, Alexandr Jefremovics Bogomolov, a Szovjetunió nagykövete, Viliam Široký, dr. Jaromir Dolanszky, Václav Ko­pecky és Antonin Novotny kormányelnökhelyettesek. A múzeum mellvédjén összegyűlt vendégek között van továbbá Zdenek Fierlinger kormányelnökhelyettes és Jindrich Uher kormányelnökhelyettes, dr. Ing. Emanuel Slechta professzor, a Csehszlovák Szocia­lista Párt elnöke, dr. h. c. Jozef Plojhar miniszter, a Csehszlovák Néppárt elnöke, dr. Jozef Kiszely mi­niszter, a Szlovák Megiijhodás Pártja elnöke, a CsKP KB elnökségének tagjai, dr. Oldrich John, a nemzet­gyűlés elnöke, Gusztáv Kiiment képviselő", a Központi Szakszervezeti Tanács elnöke, Ján Harusz, ing. Lud­milla Jankovcová. Július Duríš, Jozef Krosznár és Václav Noszek miniszterek, továbbá Ladiszlav K opri­va képviselő. A kegyeletes aktuson résztvettek a kormány többi tagjai, a kormánybizottságok elnö­kei, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának titkára, a Szlovák Nemzeti Tanács és a Megbízottak Testülete elnökségének képviselői. A gyászünnepség vendégei között jelen voltak a had­ügyminiszter helyettesei, Václav Kratochvíl hadosz­tálytábornok, vezérkari főnök. Csenek Hruska és Václav Thor hadosztálytábornokok. Ján Zeman bri­gádtábornok, a politikai főigazgatás főnöke, O tak ár Rytír hadosztálytábornok, a prágai helyőrség pa­rancsnoka, dr. Václav Vacek, Prága főpolgármestere, Bohumil Cservicsek, a köztársasági elnök irodájának főnöke, a kerületi és városi pártbizottság képviselői, a csehek és szlovákok Nemzeti Arcvonala összes szervezeteinek képviselői, számos nemzetgyűlési kép­viselő, az országos tömegszervezetek képviselői, köz­életünk kiváló tényezői, a Csehszlovák Tudományos Akadémia, a Csehszlovák Mezőgazdasági Tudomá­nyos Akadémia tagjai, az államdíjasok, a Köztársa­sági Érdemrend és a Munkaérdemrend tulajdonosai, az országos tömegszervezetek és tudományos intéze­tek képviselői, az egyházak és a főiskolák képvise­lői, a Csehszlovákiában székelő nemzetközi szerveze­tek képviselői, valamint politikai, gazdasági és kul­turális életünk más kiváló tényezó'i. A gyászünnepségen továbbá résztvett a prágai diplomáciai testület rangidős tagjával, Wiktor Grosz lengyel nagykövettel élén, dr. Gertruda Szekaninová­Csakrtová külügyminiszterhelyettes és Jozef Sedivy külügyminisztériumi diplomáciai protokollfőnök. A Nemzeti Múzeum épülete előtti térségen helyet fog­lalt a csehszlovák véderő parancsnokainak testülete. Nyolc óra 30 perckor gyászzenével kezdődött az ünnepség. A százezres tömeg leveszi kalapját és a Vencel-téren felhangzik a csehszlovák és a szovjet himnusz. Antonin Zápotocky kormányelnök, a Nemzeti Arc­vonal Központi Akciőbizottságának elnöke ezután el­mondotta gyászbeszédét. Beszédét és azon szavait, hogy a Sztálin és a Szovjetunió iránti hit, hűség ós szeretet örökké élni fog, a gyászünnepség résztvevőivel együtt Csehszlo­vákia polgárai és az ifjúság milliói hallgatják az ál­lam egész területén. Csehszlovákia dolgozó népe hűségesküjét Sztálin hagyatékához Viliam Široký kormányelnökhelyettes olvasta fel. Az eskü minden szava mély visszhangot keltett az óriási tömeg szívében, amely »esküszünk« felkiáltá­sának háromszoros megismétlésével fogadalmat tett, hogy Sztálin hagyatékát az utolsó betűig teljesíti. Az Internacionálé hangjai közben, amelyet a dol­gozó nép tömegei énekeltek, felhangzottak a tüzér­ségi díszlövések. Az Internacionálé elhangzása után felhangzottak a gyárak szirénái és néhány pillanatra az egész állani területén megállott a munkazaj. A gyászünnepség befejezése után a dolgozók min­dennnapi munkájukba siettek, hogy még nagyobb áldozatkészséggel és .törekvéssel folytassák hazánk szocialista építését, ahogy a halhatatlan Joszif Visz­szárionovics Sztálin erre tanította őket. Antonín Zápotocky kormányelnôk beszéde Itt állunk ma valamennyien, gyá­rak munkásai, irodák és üzletek dol­gozói, fegyveres alakulatok hozzá­tartozói, falvak földművesei, írók, művészek, tanítók, műszaki és tu­dományos értelmiségünk, munkás- és tanuló ifjúságunk, férfiak és nők meghajtott zászlókkal és meghaj­tott fővel, hogy kifejezzük mérhe­tetlen fájdalmunkat és gyászunkat annak a férfiúnak elvesztése felett, alti nemcsak nemzeteinknek, de az egész világ dolgozó népének is ki­mondhatatlanul kedves és drága volt. Gyászoljuk felszabadítónk ha­lálát, barátunként és tanítónkét. Gyászoljuk a Szovjetunió Miniszter­tanácsa elnökének. a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizott­sága titkárának. Joszif Visszáriono­vics Sztálin elvtársnak halálát. Hirtelen és váratlanul távozott, ezért a veszteségünk még fájdal­masabb, megrendítőbb. De téved valamennyi ellenfelünk, az emberi munka ka.ptalista kizsák­rnányolói, a szabad nemzetek impe­rialista leigázói, a háborús uszitók és a béke ellenségei, ha azt hiszik, hogy Sztálin eltávozásával az új társadalom építésének alkonya kö­vetkezik. ha úgy látják, hogy meg­nyílt az alkalom új imperialista há­ború büntetlen előidézésére és hogy gonosztevő, rabló nábobok és fék­telen önzők fáj újra akadály nél­kül egészen az égig nőnek. Emlékezzetek a 29 év előtti idők­re. Akkor is meg volt rendülve az egész békeszerető világ, a dolgozók világa a mérhetetlen veszteségről szóló hír miatt. 1924. január 21 -én meghalt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom zse­niális vezetője, a föld egyhatodának felszabadítója, a cári rémuralom, a feudális iga és kapitalista elnyomás alól — Vladimir Iljics Lenin elvtárs. Akkor is vonultak a prágai ut­cákon az akkor még jogtalan pro­letariátus tömegei, gyászzászlóikkal és lehajtott fővel. Menetüket az uralkodó burzsoázia éles gúnykacaja kísérte, amely ép­pen akkor kezdte megerősíteni ural­mát a győzelmes Október után és a Habsburg-monarchia összeomlása után. Ekkor erősödött meg az új masaryki köztársaságban a kapita­lista kizsákmányolás és elnyomás, amit az áruló reformista és nemze­ti szocialista munkásvezérek jóin­dulatú segítsége támogatott. A dolgozók tömegei csalódottak voltak és a mi éppen keletkezőben lévő kommunista pártunk nemcsak számbelileg, hanem ideológiailag is gyenge lábon állt. A forradalmi pro­letariátusnak 1920 decemberében el­szenvedett veresége után pártun­kat ideológiai és frakciós viták gyengítették. Jílek, Bubnyik, Vaj­tauer, Vercsík, Neurath — a kalan­dorok egész sora, akik a forradal­mi mozgalom fejlődésének idejében pártunkba befurakodtak, aláaknáz­ták a párt egységét, meggyengítet­ték harc; képességét, megingatták a dolgozó tömegek bizalmát és a burzsoázia érdekében — sok esetben annak egyenes szolgálatában — széj­jelverték harci egységét. Hasonló volt a helyzet Nyugat-Eu­rópa más kommunista pártjaiban is. Sőt, magát a diadalmas, uralkodó kommunista pártot a Szovjetunió­ban is belső frakciós ellentétek fe­nyegették. Trockij, Zinovjev, Buha­rin és mások folytatták ott akitor kártevő munkájukat. Az egész kapitalista világ, s ve­lük együt a reformista táborból származó fullajtárok, azt hitték, hogy elérkezett a kommunizmus al­konyának ideje. Azt hitték, hogy a Szovjet Szo­cialista Köztársaság a nagy Lenin halála után, akinek zsenialitását még esküdt ellenségei sem merték két­ségbe vonni, összeomlik. Azt hitték, hogy ezzel eltűnik a szocializmus annyira rettegett veszélye az egész világon. Ebben reménykedtek ellenségeink és áruló segítőtársaik. De másképpen gondolkodtak a munkások és a dolgozó nép. A nagy mozgalmak és a nagy haladó cél­kitűzések mindig megtalálják nagy mestereiket és megteremtik, kineve­lik nagy vezéreiket. Igy történt most is. A kapitalista reakciósok reményeikben csalódtak. ' A forradalmi munkásmozgalom kol­laboránsait és árulóit leleplezték. A forradalmi tömeg megedzette és felnevelte a maga igazi ós megbíz­i ható vezéreit. Igy nőtt" ki a Szovjetunióban Jo­szif Visszárionovics Sztálin elvtárs, Kemény kézzel vette kezébe a Nagy Októberi Forradalom hagyatékát, folytatta a szocializmus nagy úttö­rőinek, Marxnak, Engelsnek és Le­ninnek müvét. A megfélemlítettek, a szökevények és a szocializmus kimondott áru lóinak minden kétkedő és leszerelő tézisei ellenére helyesen ítélte meg az erők és viszonyok további fejlő­dését, helyesen tűzte ki azt a jel­szót, hogy egy országban is felépít­hető a szocializmus a kapitalista kö. rülzárás idején is. De nemcsak a jelszót adta meg helyesen, hanem kidolgozta a gya­korlati irányélveket is, hogy mit kell tenni, hogyan kell megszervezni és irányítani az új szocialista rendszer felépítését, termelését és életét úgy. hogy a szocialista állam a kapitalis­ta körülzárás idejében is teljesíteni tudta feladatait, hogy képes legyen keresztezni ellenségei terveit és a szocializmus alapjait minél erőseb­ben tudja kiépíteni, megerősíteni és lerögzíteni. Sztálin elvtárs legnagyobb figyel­mét elsősorban az egységes kom­munista párt kiépítésének szentelte. Egységes, ideológiailag fejlett és vezető küldetésének tudatában lévő kommunista párt nélkül nem lehet a kapitalista kizsákmányolást eltávolí­tani, nem lehet a szocializmust épí­teni. A párt ereje egymágában azonban nem elégséges az új építés hatalmas feladatainak teljesítésére, a kapi­talista összesküvő tervek kereszte­zésére és a béke védelmére. Ezért Sztálin elvtárs ezt tanítja: ,,A bolsevikok, a kommunisták ereje abban van, hogy az aktív pártonki­vüliek millióit tudjuk pártunk köré csoportosítani. Mi, bolsevikok, nem értük volna el mostani sikereinket, ha nem tudtuk volna a párt részé­re a pártonkívüli munkások és pa­rasztok millióinak bizalmát meg­nyerni. Ehhez pedig mi szükséges? Ehhez az szükséges, hogy a párt­tagok ne határolják el magukat a pártonkívüliektöl, hogy a párt tagjai ne gubózzanak be párttagságukba, ne kérkedjenek párttagságukkal, ha­nem hallgassák meg a pártonkívüliek szavát, hogy a párttagok necsak tanítsák a pártonkívülieket, hanem maguk is tanuljanak tőlük". Mert Sztálin elvtárs ilyen helye­sen látta a párt feladatait, mert a párt munkáját és küldetését ilyen helyesen tudta összekapcsolni az egész nép érdekével, mert Lenin ha­lála után ily magasra emelte a szo­cializmus építésének zászlaját és ki­harcolta a következetesen marx-le­nini útra való lépést valamennyi nyilt é3 titkos ellenség és áruló el­lenében — ezért müve, a szocializ­mus épitése teljes sikerrel és ered­ménnyel fog végződni. A Sztálin elv­társtól vezetett kommunista párt keresztülhúzta a kártevők minden tervét, visszaverte az ellenség min­den támadását és az egész munkás­osztály, valamint a dolgozó tömegek segítségével kiépítette a szocializ­must a föld egyhatodán. Jogosan jelentette ki Malenkov elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán az egész kongresszus nevében: „A párt so­rainak megbonthatatlan egybeforott­ságát elsősorban Sztálin elvtársnak, vezérünknek és tanítón' "i.k köszön­hetjük, mert ő védte meg a párt le­nini egységét". Sztálin elvtárs nemcsak a Szov­jetunió Kommunista Pártjának egy­ségét védte meg, hanem nagy befo­lyása és érdeme volt abban is, hogy sok más ország kommunista pártja egységét és helyes marndsta-leninis­ta irányítását megóvta. A mi cseh­szlovákiai kommunista pártunk is Sztálin elvtárs tanácsainak és se­gítségének köszönheti gyerekbeteg­ségeinek, opportunista és trockista elhajlásainak leküzdését. Nagy érde­me volt és van abban, hogy pártunk a helyes lenini vezetés szellemében fejlődik. Büszkék vagyunk arra, hogy tőle tanult ős edződött meg bolsevista módon pártunk elnöke, Klement Gottwald elvtárs, köztár­saságunk elnöke ós Sztálin hü ta­nítványa is. De nemcsak Csehszlovákia Kom­munista Pártja, hanem köztársasá­gunk és annak nemzetei is végtelen hálára kötelezettek Sztálin elvtárs iránt. Sztálin elvtárs neve és tevé­kenysége szorosan összefügg mun­kásmozgalmunk és nemzeteink tör­ténelmével. 1912-ben, az orosz bolsevikok il­legálisan lefolyt konferenciáján, a prágai történelmi jelentőségű Nép­házban, Sztálin elvtársat első ízben választották be a bolsevik párt ve­zetőségébe. 1913-ban — amikor még a mi ha­zafias politikusaink, közöttük T. G. Masairyk tanár is az akkori Osztrák­monarchia korlátlan uralma idején nem merték a teljes cseh független­ség követelését még csak kimonda­ni sem, mert csak bizonyos autonó­miáról beszéltek az osatrák állam keretében — éppen Sztálin elvtárs volt az, aki ,,A marxizmus, a nem­zetiségi és gyarmati kérdés" círnü könyvében Ausztria minden elnyo­mott nemzete számára, kimondottan a csehek és szlovákok számára is teljes egyenjogúságot követelt. A Szovjetunió Kommunista (bol­sevik) Pártjának X. kongresszusán 1921-ben tartott ,.A nemzetiségi kérdésről" című beszámolójában he­lyesen utalt Sztálin elvtárs arra, hogy Ausztria-Magyarország szét­esése után az új független csehszlo­vák és lengyel állam megalakulása sem nyújt semmiféle biztosítékot ezeknek az államoknak a teljes és tartós függetlenségre, mivel ezek az államok nyugateurópai kapitalista protektoraik imperialista spekulá­cióinak tárgyai Sztálin elvtársnak ez az állítása — ugyanúgy, mint összes többi ana­lízise, München idejében világosan beigazolódott. A nyugateurópai államok, mit sem törődve szövetségi szerződé­seikkel és kötelezettségeikkel, kiad­ták Csehszlovákiát a hitleri fasizmus hódító falánkságának, mert azt hit ték, hogy Csehszlovákia meggyalá­zása árán a hitleri fasizmus terjesz­kedését kelet felé. a Szovjetunió el len fordítják. A második világháború kitörése s a Szovjetuniónak Hitler gonosztevő hordái által történt megrohaná.sa után Sztálin elvtárs nemcsak a Szov­jetunió szorosan vett érdekeire volt tekintettel. 1941. július 3-án rádió­beszédében a következőket mondott ta: „A fasiszta Németország elleni háborút nem tekinthetjük közönsé­ges háborúnak. Ez nemcsak két had­sereg közötti háború Ez a háború egyben az egész szovjet nép nagy háborúja a német fasiszta haderdft ellen. A fasiszta elnyomók ellen ví­vott és az egész népet felölelő Nagy Honvédő Háborúnak nemcsak az a célja, hogy az országunk fölött tor­nyosuló veszélyt megszüntesse, ha­nem az is, hogy segítsük Európa minden népét, mely a német fasiz­mus alatt nyög." Sztálin, amint azt később az ese­mények megmutatták, ebben az eset­ben ís hű maradt adott szavához és ígéretéhez, A Szovjet Hadsereg nem­csak a szovjet népet és saját hazá­ját szabadította meg a hitleri bitor­lóktól. Felszabadította Nyugat-Eu-. róPa nemzeteit is. Az 1945-ös esztendő kritikus má jusi napjaiban, amikor Prágában fel­kelés tört ki a megszállók ellen, újra Sztálin generalisszimusz volt az, aki a szovjet tankhadseregeknek idejé­ben parancsot adott, hogy az Érc­hegységen túl, Németországból vil­lámgyorsan előretörve mentsék meg Prágát a megsemmisítéstől. Azt a tényt, hogy nemcsak Prága, hanem egész Nyugat-Európának a hitleri fasiszták- vad hordáitól való felszabadulása a Szovjetuniónak kö­szönhető, nem lehet semmiképpen el­vitatni, mert a történelmi tények — amelyek még mindnyájunk élénk emlékezetében élnek — semmikép­pen sem ferdíthetők el Egyedül a Szovjetunió volt az, amely azonnal München előtt figyel, meztetett a fasiszta támadás vészé-­lyére és hangsúlyozta a háborús úszítók elleni közös védelem szük­ségességét A nyugati államok kormányai nem akarták ezt elhinni és abban re­ménykedtek, hogy sikerül nekik csel­szövéseikkel a fasizmus rabló táma­dását kelet felé, a Szovjetunió ellen fordítani. Azt tanácsolták nekik, hogy ne vegyék fel a fasiszta terjeszkedési vágy ellem harcot és azt hazudták, hogy meg akarják őket kímélni az áldozatoktól. A Szovjetunió Sztálin elvtárs ve. zetésévél megszervezte a béke vé­delmét a fasiszta terjeszkedési szán­dékok ellen, tekintet nélkül a nehéz­ségekre és az áldozatokra. Ezért mindazon államok közül, amelyeket a fasiszta hordák bűnös módon meg­támadtak, a Szovjetunió volt az gyetlen, amely hathatósan tudott védekezni. Máskülönben egész Európát meg­szállták a fasiszta hordák. Csak a szovjet nép Sztálin által szervezett hős védelme akadályozta meg Hitler előrenyomulását és mu­tatta meg a győzelemhez vezető utat. Leningrád, Moszkva és Sztálin­grád, ezek azok az emlékezetes he­lyek, ahol a Szovjet Hadsereg hihe­tetlen hősiességével feltartóztatta, megtizedelte és megfutamodásra kényszerítette a fasiszta hordákat. E győzelmek nélkül az amerikai csapatok nem jutottak volna Euró­pába s annál kevésbbé Pilzenig. A szovjet nép volt tehát az, amely Sztálin elvtárs vezetésével mérhetetlen áldozatai árán meg­mentette Nyugat-Európát és népeit a fasizmus által mindenütt osztoga­tott további számtalan csapástól. Európa és népei teljes romlásba és szolgaságba estek volna. A Szovjetuniónak ezt a hősies áldozatát azonban nem tudják felfogni és el­ismerni a gonosztevő, szélsőségesen önző emberek, akik saját javukat személyes érdekeiket és kényelmü­ket a haza, a nemzet és a közösség érdekei fölé helyezik. Népeink világosan tudatában van­nak a szovjet nép szabadságunkért hozott áldozatai nagyságának és Sztálin elvtárs érdemeinek. Ezért bármily nagy Is ma fájdal­munk és szomorúságunk felszabadí­tónk halála fölött, annál nagyobb hálánk és annál erősebb a Szov­jetunió békepolitikájának helyessé­gébe vetett hitünk, annál nagyobb (Folyt, a 6. oldalon.^

Next

/
Thumbnails
Contents