Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)

1953-03-28 / 78. szám, szombat

6 ül SZO 1953 március 24 Maxim Gorkij mint közíró Gorkij közírói tevékenysége a Szovjetunióban mindig élénk érdeklődést keltett és az olvasóközönség legnagyobb megbecsülésével találkozott. Ennek számos bizonyítékát ad. ta Pártunk vezetősége és különösen Sztálin elvtárs személyesen. 1934. július 10-én Gorkij ezt írja egyik levelében, a „Proletár humanizmus" című cikkével kapcsolatban: „Figyelmébe ajánlom, „.Proletár humanizmus" című kis cikkemet, amely egy hónappal ezelőtt jelent meg a Pravdában. Ezt a cikket Sztálin elvtárs is helyeselte." Már 1906-bas világossá vált Gorkij elrítt, hogy Oroszország proletariátusa a szocialista forradalom felé h&lad és ezzel példát ad minden \ más ország dolgozó tömegeinek. Az : oroszországi proletárforradalom Gorkij szemében az emberiség egész • történelmének legnagyob kulturális . eredménye. Gorkij sohasem választ- j ja külön a politikát a kultúrától. A munkásosztály forradalmi harca el i sem képzelhető kultúrális felemelke. ; dés nélkül. A kultúra emelkedése viszont — a. iZó legmélyebb és legigazibb értelmében együttjár a forradalmi küzdelemmel. Gorkij meg- i mutatja, hogy a forradalom és az ; utána következő szocialista újjászer- j vezés gyökeresen megváltóztatja ; azon népek kultúrálfs arculatát, j amelyek a cári Oroszországban él- | tek és azután tagjai lettek a Szovjetunió testvéri családjának. Gorkij felszólította az egész világ dolgozó népét: „Kövessétek a Szovjetunió munkásosztályának példáját!" A nyugateurópa.i kultúra újjá. születését Gorkij csakis szocialista alapon és csakis a profttárforradalom útján tudta elképzelni. A kultúra jellegét a valóság határozza meg. Szocialista kultúránk fölénye a mai nyugateurópai „kultúrával" szemben nem más, mint a ^ mi valóságunk fölénye a mai nyugatet/rópaj és amerikai valósággal szemben. Gorkij majdnem minden cikkében beszél erről. „Nevelőnk a mi valóságunk" — írja és ezt a felszólítást intézi a szovjet művészekhez, a szovjet kultúra minden munkásához: „Tanuljatok az új valóság , ból, amelyet ti hoztatok léttre." Gorkij cikkei és szatírái, amelyeket már 1906-ban kezdett írni, kitűnő történelmi, „bevezetésül" szolgálnak Pártunk Központi Bizottságának határozataihoz és A. A. Zsdánov elvtárs előadásaihoz az ideológia kérdéseiről. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának határozatai és A. A. Zsdánov elvtárs előadásai vetették meg az alapot — mély és erős, marxista-leninista elméleti megalapozását saovjet kultúránk fölényének a mai Nyugat „kultúrájával" szemben, sőt minden kultúrával szemben, amelyet az emberiség történelme a mi korunk előtt létrehozott. Zsdánov elvtárs erre a kérdésiág leghaladóbb irodalmát, amely messze maga mögött hagyja a régi idők alkotásainak legszebb és legjobb példáit." Gorkij' a mi szovjet korszakunk művésze: nagysága abban rejlik, hogy mindig ennek a haladó művészetnek megvalósítására törekedett. Gorkij a közíró és az irodalmi kritikus, kezdettől fogva a művészetnek ezért az ideáljáért harcolt. Éppen ebben rejlik publicisztikai és kritikai cikkeinek legnagyobb értéke. Gorkij a művészet és kultúra minden kérdését a következő szemre vonatkozó előadásaiban abból a marxista-leninista megállapításból indul ki, hogy a kultúra színvonalát és jellegét az életkörülmények színvonala és jellege határozza meg, valamint a társadalom szociálpolitikai szerkezete. A. A. Zsdánov elvtárs a Zvézda (Csillag) és a Leningrád című folyóiratokról szóló elő adásában ezt mondja: „Ha a feudális rendszer, majd utána a burzsoázia, felvirágzásának korában olyan irodalmat és művészetet tudott alkotni, amely megénekelte az új rendszer erősödését és fel virágázását, akkor nekünk, a mi rendszerünknek, a szocialista rendszernek, amely mindannak a megtestesülését képviseli, ami a legjobb az emberiség civilizációja és kultúrája történetében, annál inkább futja erejéből, hogy megalkossa a vi. pontból ítélte meg: a világon egyelőre két társadalmi, gazdasági és politikai rendszer áll fenn; ezekből a rendszerekből két különböző kultúra sarjad ki és közöttük a harc elkerülhetetlen. Ez a harc tükröződik Gorkij nagyjelentőségű publicisztikai munkásságában, világos és erőteljes cikkeiben. Ha Gorkij cikkeit olvassuk, észre kell vennünk, hogy a gondolatok sora, amely évtizedeken át foglalkoztatta, egész tevékenysége és a kommunizmusért való szabad harca — szoros é? szakadatlan kapcsolatban áll Lenin és Sztálin pártjának munkájával é3 örökéletű eszméivel. Ezért örökéletű maga Gorkij is, ebben rejlik művészi és közírói szavainak soha el nem múló értéke az egész világ dolgozói számára. B. Burszov. ÍGY EMLÉKSZEM... Szállásomon — Capri-szigetén kötöttem ki akkor három napra.— a takarítónő észrevett az asztalomon egy Gorkij könyvet. Az Artamanovok magyar kiadása volt. — Ismerem az íróját. Soká itt élt a •szigeten, most Sorrentóban van, — mondta az asszony és pletykás kedvvel rögtön hozzátette, hogy a szigett nek sokkal nevezetesebb lakója van: Axel Munthe, a híres svéd író, a svéd király orvosa és barátja. Munthe nem érdekelt, de Gorkij neve izgalomba hozott. Mit tudtam akkor róla? Meg voltam győződve, hogy rengeteget, hiszen láttam már az Éjjeli menecLákhelyel, olvastam a Gyermekéveimet, az Anyát, az Oleszova Varenykát, a Csudra M akart, a ; Malvát és néhány szatíráját Amerikáról. _ / % Aztán ott ültünk a terraszon. Én szörnyen elfogódva az ő könyvét szorongatva és ha visszagondolok, be kell vallanom, az első percek süketek és érdektelenek voltak. Gorkij fáradtan pillantott a tengerre, mely fémesen csillogott alattunk, nézte aj halászbárkák csillanó vitorláit és a messzi Nápolyt ojpró játékkockáknak tűnő kőrengetegével. Aztán hirtelen, mintegy varázsütésre, megszakadt ez a süketség és egyszerre éreztem, hogy eleven, szinte perzselő áram sodrába kerülök. Gorkij varázsa volt; ez. Nagy busa szemöldöke alatt mélytüzű szeme fénylett, a keze élhqxítóan intett, —vem akarta, hogy róla beszélgessünk, most én voltam a fontos neki, a kezdő, aki tétován megindult, de már az első sikerektől megittasodik. — Mi készteti arra, hogy írjon? Elmondtam, hogy szinte gyerekfejjel megéltem a háborút, jártam Verdun alatt is és megismertem az emberi nyomorúságot és szenvedést, az imperialista háború kiáltó bűneit. Ez adta a tollat a kezembe és most kisemberek, kisvárosom alakjainak életét kutatom. Erre bólintott. Igen, ez a kezdet, de csak elindulás és tovább kell mennem. Vájjon tudom-e, hogy merre? Mi az írás célja? Költeni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk ' felett, idéztem erre Ibsent, a nagy norvég írót és 6 masolygott. Aztán mintha már egészen tisztába jött volna velem, mintha szemének röntgensugaraival lelkem legmélyére hatolt volna, bátorító jóakarattal a tanító erélyével és egyben minden feddő és intő célzat mellett gyöngédséggel belefogott az elemzésbe. Kritika volt, amely használni, segíteni akar. A szavait nem tudom szószerint idézni, csak lényegükre emlékszem. Nem az a döntő, hogy önmagamat fejezzem ki, hogy „önmagam felett tartsak ítélőszéket. . hanem az hogy mások életéi megértaem és mások vágyait. mások érzéseit híven tolmácsoljam. Nem lehet színezni, szépítgetni és kendőzni a valóságot, bátran az igazat kell vallani róla. Szenvedélyesen és az ember iránti szeretettel eltelve kell mindig és mindig csak az igazat mondani. Aztán elméleti síkra siklott át a szava regénye kapcsán. amely a széteső ptílgári világ egy darabját ragadja meg zseniális előrelátásával. Meg kell éreznem, magyarázta, hogy a burzsoá világ válságát nem lehet feltartóztatni, összeomlását nem lehet rrjgggátolni. A burzsoázia kultúrája pusztulásra van ítélve, hiszen a polgári világ minden törekvése az, hogy gátolja a fejlődést. Ezért kell minden írónak, aki igazmondásra törekszik, forradalmárrá válnia, meg kell látnia a rügyeket, amelyekből az új élet fakad. Egészen új világot tártak fel előttem ezek a szavak, — azt a világot, mely Gorkij minden müvében ott élt, lázadt a régi és korhadt ellen Az akkor élőszóval hallottakat később olvashattam is egy egyszerű kérdés formájában: — Melyik táborba tartoztok ti, kultúra mesterei? A kultúrának abba a munkás, alkotó táborába-e, amely most kezdi megteremteni az új élet formáit, avagy a másik táborba, amely a rablók, felelőtlen kasztjának uralmát akarja fenntartani? Az emberiség jövőjéért harcoltok-e, vagy azért a kasztért, amely tetőtől talpig korhadt és már csak a tehetetlenség törvénye tartja mozgásban ideig-óráig? És Gorkij az új ember fogalmáról beszélt. Arról az emberről: akinek célja felszabadítani a dolgozókat a töke szégyenteljes rabsága, a kizsákmányolás, a fajok és felekezetek előítéletei alól. Akinek célja létrehozni egy igazságos új rendet, az egész világot átfogó testvéri társadalmat. • Sok-sok esztendő telt el e találkozás óta. Azóta megtanultam, hogy az Axel Muntheket elnyeli a feledés homálya, Gorkij, pedig évről-évre fénylöbb, új kultúránknak egyik éltetője; szenvedélyes emberszeretete és igazmondása az új ember, a kommunista ember igazát hirdeti. EGRI VIKTOR (Részlet a „Fáklya" áprilisi számában megjelent cikkből.) Viharmadarak ha találkoznak... Nemrég ünnepeltük Ady Endre 75. születése- napját és ma ránkköszöntött Maxim Gorkij születésének nyolcvanötödik évfordulója. A különbség 10 év és 4 hónap. De a korkülönbséget elmossa a belső e:;yezés és világnézeti rokonság. Egyformán és hiteles történelmi fejezetként állnak ma elöttiínk: Gorkij, az orosz és Ady, a magyar forradalom viharmadara. Kora kulturális és politikai kérdéseiben páratlanul tájékozott Ady nem kerülhette el a világhírre kapott Gorkijjal való találkozást. De ez esetben nem csupán az iró találkozott az íróval, itt a magyar forradalmi nosztalgia gyűlt fel az orosz példán: a magyar feudális középkor ellen ágáló Adyiiak nem lehetett közömbös az a forradalmi megmozdulás, amelyet az orosz cári zsarnokság váltott ki 1905-ben. Földessy Gyulának, az Ady hagyaték e hűséges sáfárjának jóvoltából tudjuk, hogy Adyt minden akkori magyar írónál jobban érdekelte az orosz forradalom hogyanja, miértje és várható hatása. Mintegy-száz cikke tesz erről tanúságot. És e cikktengerben irányító bójaként sűrűn bukkan fel Gorkij neve. Gorkij nevével nemcsak orosz forradalmi kérdésekkel kapcsolatban találkozunk és nemcsak 1905 óta. így például a mindenféle »percemberkék: ellen hadakozó Ady 1903-ban nekiront áz elburjánzott »író-emberkéknek«, akik »törpék, fejetlenek és lábatlanok. Az író emberkék nálunk szapora és veszedelmes fajta. Rávallanak a mi ős nyomorúságunkra, bús kíesiségünkre.« És kik ezek az íróemberkék? Ügyeskedő utánzók: »egy Gorkij novella húsz-harminc magyar novellát termel«. Ady ^tt az igazi Gorkij védelmében >a nyomorék Gorkijokon,; üt egyet. Gorkij a mérték, az irodalmi érték kezdettől.' Mérték, de kincs is, melyet elkótyavetélni lopdosni, orozni, kicsinyíteni, felhígítani Ady nem engedhet. Lion Feuchtwanger német író tudósít minket arról, hogy egyszer, mint rendező megpróbálta Münchenben a lehetetlent: előadta Gorkij »Éjjeli menedékhely«-ét. A két világháború közti Németországban Gorkij neve vadító vörös posztó volt, szinte el sem lehet gondolni a bajor söröskancspkat Gorkij szavait hallgatva és al altjai t nézve! Mindenki botránytól félt, záptojástól, miegymástól és nem történt semmi: a szüklátkörü. hamar vaduló bajorok némán megbabonázottan ültek és a végén elfeledkezetten tapsoltak ... A kisemberek mindenütt megértették Gorkijt: soha és sehol nem lehettek ellenségei. Gorkij igaz ellensége a nagytőke volt. A francia bankárok, akik kölcsönt folyósítanak a cári kormánynak. Emlékezetes az az elkeseredett hangú kitörés, mellyel Gorkij erre reagált. Ady Endre egyik párizsi cikkében magyarul szekundál Gorkijnak. Bevallja. hogy Gorkij átka után másképp látja a franciákat-„Nem jó emberek! Gorkij vádja mondatja el ezeket velünk. Gorkij vádja rettenetesen megbélyegezte a franciákat egy newyorki lapban. Körülbelül ezt üzente a »gloire« népének: — Epét és vért köpök az arcodba jeles és imádott dáma, Franciaország. Te gonosz, te rima! — Az ok? Mert a szabadság népe megint százmilliókat adott kölcsön a cári Oroszországnak, Franciaország pénzével nyomták el az orosz forradalmat':. Gorkij és Ady az orosz forradalom egyforma igenlői és értékelői. Gorkij az események aktív szereplője, Ady ugyanakkor távolról babonázottan és hazai tehetetlenségében szégyenes keserűséggel gloszszálja a történelmet. Amikor a Potemkin matrózait Románia nem adja ki az orosz kormánynak, Ady maró gúnnyal vág a hazai cinkosok felé: Mi persze kiadtuk a véres lázadókat. De, sőt megspóroltuk volna a, szegény orosz kincstárnak a szállítás díját.;; Ady az író szemével nézte és látta a Potemkin hőstettét: »Miklós cár ma a világ első drámaírója. Senki sem gyűlölheti úgy, mint a lelke mélyén Gorkij. Nem tud drámáival konkurrálni«. A matrózok Ady szemében »a legújabb világ trónkövetelői. Egyelőre ki gépész lesz közülük, ki zsákhordó«. Az orosz forradalom világrengető, világváltoztató győzelmét Ady a bizonyosság elodázhatatlan tényeként könyvelte el. 1906-ban Gorkij Berlinbe látogat. Ady így ír: „Gorkij Berliniben mondott egy okos dolgot: a civilizált világnak érdeke, hogy Oroszország népe győzzön, mert akkor Oroszország egy új optimizmus irodalmát és művészetét fogja adományozni a világnak,-. A szokványtudat itt felkapja fejét: hogyan, ezt Gorkij mondotta volna, Gorkij, a »keserü« ? Gorkij, mint a vidámság prófétája! Igen. Gorkij és senki más. Gorkij és senki nagyobb joggal és hittel, mert Gorkij, a »keserü«, soh^e volt borúlátó. Nagy' anyjához hasonlíthatjuk, kit így festett le: »Egé,3Z megjelenésében volt valami sötét, de bensejéből szemein keresztül kiolthatatlan vidám ragyogás áradt«. Mi, maiak, már könnyen ítélhetünk így: Gorkij életmüve, minden keserűség ellenére, egészében a népénekek derűs kórusaként árad a fülünkbe. Zene lett: egy nép, egy osztály fellélekzö igazsága. Ma már igent bólinthatunk Alexander Blocknak, aki Gorkij 50. születése napján mondotta: »Ha Oroszországnak van tündérmeséje, valami, ami nagyon szép .. ., akkor ennek a mesének neve kétségtelenül Maxim Gorkij«. De ez a tündérmese Ady idejében még így beszélt: »Én vagyok azok kétségbeesett kiáltása, akik lent a mélységben rekedtek meg és akik engem küldtek el hozzátok, hogy általam ismerjétek meg szenvedéseiket.« És Ady mégis megérezte, hogy innen az orosz mélységből és Gorkij közvetítésével árad majd egyszer világgá a felszabadultság vidámsága. Gorkij hite volt a zálog: »Mindenütt, ahol emberek vannak. létezni kell a jónak is..., mert az, ha parányi mértékben is. de mégis csak megvan«. És ezt . a pará.nyt, ezt a mindenütt pislákoló lángot fújja Gorkij, hogy el ne aludhasson, hogy fellobogva derűlátást áraszthasson a világra. Micsoda tüdő, micsoda szív kellett e munkához! És e jóságot, e megtartó eröt a nép osztályával, a néplélekkel azonosította Gorkij A derűlátás magyarázatát az 1934-es moszkvai írókongresszuson adta meg Gorkij. Itt mondotta általában a népművészetről, hogy az. »tudatábaji van halhatatlanságának, hiszi, hogy végül is minden vele szemben álló ellenséges erőt legyőzhet... itt a pesszimizmus teljességgel ismeretlen, annak ellenéré,, hogy ennek a n-.üvészetnek alkotói nehéz, keserves életet élnek,-. ^Dióhéjban ez, ennyi a gorkiji életmű legkifejezőbb összefoglalása. / Ezt a tényt 1906-ban magyar viszonylatban csak egy Ady Endre hihette és hirdethette. Forradalmi érzülete egész melegével állt Gorkij mellé, hogy így tudatosan elkülönülve a hazai reakció kulturális kerékkötőitől, nyomatékosábban üzenhesse nekik: »Nem kellünk mi önöknek: mi haszontalan álmodozók ... Önök bizonyára meg akarják leckéztetni Európát. Benne , természetesen a szamár Gorkijt é

s népét. De ha mi nem kellünk önöknek, legyenek nyugodtak: önök sem kellenek nekünk. Mi csináljuk a magunk szabadságharcát. Magyarabb ez, mint a magyar mágnásoké, akiktől Gorkij beszélhet, míg megpukkad. Mi meghallgatjuk az 6 beszédét.;; Viharmadarak, ha találkoznak ... Ady éles füle jól megértette Gorkij beszédét A orosz viharmadár üzenetét a magyar viharmadár átvette és továbbította azoknak, akiket illet. Gorkijnak, az orosz forradalomnak — nem utolsósorban Ady jóvQltából — jócskán volt mondanivalója magyar viszonylatban is. A mélységben itt is felgyűltek a keserűségek: a nép meghallotta a két viharmadár üzenet,. és a visszhang nem maradt el! Fábry Zoltán.