Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)

1953-03-27 / 77. szám, péntek

1953 március 24 UJSZ0 5 Fokozzuk gazdasági vezetőink politikai és szakmai színvonalát A vezetés nem elméleti fogalom, hanem élö emberek tevékenysége; a vezetés a vezetők munkáját, tevékenységét jelenti. Ahhoz tehát, hogy az egyes munkahelyeken, az üzemek ben, a mezőgazdaságban, a párt-, ál himi és kultúréletünk minden terű létén megteremtsük és biztosítsuk i jő vezetést, vezetésre alkalmas és ve zetésre képes káderekre, jó vezetőkre van szükségünk, olyan emberekre, „akik — mint Sztálin elvtárs mondotta — meg tudják érteni országunk munkásosztályának politikáját, ezt a politikát magukévá tudják tenni és készek azt lelkiismeretesen megvalósítani." Azonban Ilyen emberek, akik mindezekkel a ké.peségekkel rendelkeznek, és akiket politikai és síákmai képzettségük, valamint szervezési készségük vezetésre alkalmassá tesz, nem minden bokorban teremnek, főleg nem nőnek ki önmaguktól a földből, mint a dudva. A vezetésre alkalmas, vezetésre képes embereket a munkásosztálynak, a dolgozó népnek önmagából kell kinevelnie, meg kell tiÉ-emtenie saját értelmiségét, „amely — Sztálin elvtárs szavaival — ... meg tudja védelmezni a munkásosztály, mint uralkodó osztály érdekeit." „Egyetlen uralkodói osztály sem lehet meg anélkül, hogy saját értelmisége ne lett volna — tanítja Sztálin elvtárs. — Semmi okunk nincs kételkedni abban, hogy a Szovjetunió munkásosztálya' sem lehet meg anélkül, hogy saját... értelmisége ne legyen." Azonban az új, a népből való, a néphez hü értelmiséget, a vezetésre alkalmas embereket nem lehet máról holnapra felnevelni és megteremteni. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, évek szükségesek. Viszont az élet nem áll meg, nem várhatunk évekig tétlenül arra, míg az új értelmiség felnő, nem várunk ölhetett kézzel az új üzemek felépítésével és üzembehelyezésével addig, míg a munkásosztályból származó új vezetők, igazgatók, mérnökök és tervezők kikerülnek a főiskolák padjaiból. Az élet megy tovább, építjük a., szocializmust, nap mint nap új üzemek és gyárak építését kezdjük meg és helyezünk üzembe. A szükséges vezetők és szakemberek, az üzem és a termelés parancsnokai egyrészt és elsősorban az üzemek, a termelés gyakorlati dolgozóiból, a teljesítményeikkel, szakképzettségükkel, politikai é

s kulturális fejlettségükkel kitűnt dolgozók közül, másrészt a munkásosztályhoz, a dolgozó nép érdekeihez hü és azt támogató régi értelmiség soraiból, harmadsorban pedig a főiskolákról, az egyetemekről minden évben kikerült fiatal, új értelmiség soraiból kerülnek ki. A vezetők dőntö többségét ma még nálunk — akár párt- vagy állami életünkről, akár ipari vagy mezőgazdasági vezetőkről van sző — az említett vezetők első csoportja, a munkásosztály, a dolgozó parasztok soraiból kikerülő, gyakorlati dolgozók képezik. Üzemeink, gyáraink legtöbbjében kitűnt és kiváló eredményeket elért, a termelésből kiemelt igazgatók vannak, tehát olyan emberek, akik nemrégen még maguk is, mint munkások, ebben vagy abban az üzemben dolgoztak — s hangsúlyozni kell, — a termelésben elért kiváló teljesítményeikkel, szak, képzettségükkel, politikai és kulturális fejlettségükkel, szervező ké-" pességükkel, egyszóval a vezetésre való rátermettségüknél fogva emelkedtek fel a parancsnoki posztokba, a vezető helyekre. Ezekre a munkásosztály, a dolgozó nép soraiból kikerült, vezetőkre nagy és komoly feladatok hárulnak, s helyzetük nem könnyű. Nemcsak arról van szó, hogy helyüket pillanatnyilag megállják, hogy a vezetésük alatt álló munkaterületen/a terv teljesítéséből származó feladatoknak eleget tegyenek, hanem arról is, hogy előrehaladásukkal, az egyre növekvő feladatokkal és követelményekkel lépést bírjanak tartani, hogy parancsnoki posztjukat, vezető funkciójukat és az ezzel járó feladatokat és követelményeket, a munkásigazgató funkcióját. necsak átmeneti „szükségmegoldásnak" tekintsék, hanem, hogy tudatos céljuk és törekvésük az állandó előrehaladás, önmaguknak mind jobb, és tökéletesebb, az Másodszor, ha gondoskodni fogunk arról, hogy sokkal iobban emelkedjék vezető gazdasági szerveinknek lentről egész fontig politikai és szakmabeli színvonala, a fennálló feladatoknak és a reájukrótt kötelezettségeknek megfelelően. Nem habozom kimondani hogy gazdaságunk jó vezetésének problémája egyik sarkalatos kérdésünk. (Klement Gottwald elvtárs tíz pontjának második pontja ) • • • egyre növekvő feladatoknak is megfelelő vezetővé való képzése legyen. Nem mondhatjuk el, hogy gazdasági vezetőink mindegyike megfelelne a vele szemben támasztott követelményeknek. Gottwald elvtárs joggal állapította meg az országos pártkonferencián, hogy építésünk egyik sarkalatos kérdése a jó vezetés kérdésének a megoldása. Joggal jelölte meg Gottwald elvtárs tervünk teljesítésének egyik legfontosabb előfeltételeként, hogy vezető gazdasági szerveinknek az eddiginél sokkal magasabb színvonalra kell emelniök politikai és szakmai tudásukat, mert hiszen csak azok a vezetők képesek az előttük álló feladatokat megoldani, akik a velük szemben támasztott követelményeknek megfelelő színvonalra emelik politikai és szakmai tudásukat. A terv teljesítésében mutatkozó hiányok és elégtelenségek nem egyszer és nem egy helyen éppen a vezetők elégtelen politikai, szakmai és szervezési képzettségéből származnak. Ennek oka abban áll, hogy azon emberek egyrésze, akiket a párt és az állam érdemesnek és megfelelőnek tartott arra, hogy őket a termelésből vezető funkcióba, parancsnoki posztra helyezze, megelégedettek, sőt önteltek „karrierjükkel", s vajmi keveset fordítanak arra, hogy fejlődésükkel, politikai és szakmai képzettségük növelésével törődjenek. Ezeknek az embereknek egy része azzal mentegeti elmaradottságát, hogy nagy elfoglaltságára hivatkozva kijelentik: nincs idejük a tanulásra, a mindennapi gyakorlati munka annyira leköti idejüket, hogy nem áll módjukban önképzésükkel, tudásuk növelésével foglalkozni. Ez a nézet káros és egyáltalán nem helytálló. Káros azért, mert a vezető, — de nemcsak jvezetö, hanem bármelyik munkás és dolgozó is — aki nem gondoskodik egyrészt marxista-leninista ismereteinek elmélyítéséről, ideológiailag fejletlen marad, s így a gyakorlati, a mindennapi kérdések megoldásában is csak botorkál, bizonytalan lesz, nem tudja a helyes utat megtalálni, másrészt az a vezető, aki szakmai téren elmarad, előbb-utóbb vezetésre alkalmatlanná válik, elmarad és kullogni fog az élenjáró munkások után, s így, nemhogy vezetője, Irányítója lenne egy munkaterület dolgozóinak, hanem ellenkezőleg, elmaradottságával, tudatlanságával fékezője az élenjáró dolgozók kezdeményezésének, a munkafolyamatok észszerüsítésének, a termelés növelésének, s mindezekből kifolyólag a terv teljesítésének. Nem helytálló a tanulásban való visszamaradást a gyakorlati munkával való elfoglaltsággal mentegetni, mert a tanulás nem jelent a vezetőnek sem időveszteséget, sem a mindennapi munkából való elvonását, hanem ellenkezőleg, politikai és szakmai ismereteinek gyarapítása időnyereséget jelent és a gyakorlati, a mindennapi munka észszerűbb megoldását. Az a vezető, aki gyakorlati, mindennapi munkáját jól megszervezi, idejét észszerűen osztja be, — mert csak erről van szó — elegendő időt tud magának tanulásra biztosítani, s a tanulásnak, ismeretei elmélyítésének és bővítésének olyan kedvező eredményeit látja, amely bőven kárpótolja a tanulás érdekében tett esetleges erőfeszítéseket. A tanulással látóköre bővül, az előtte álló feladatokat sokkal könnyebben oldja meg, hasznos és gyümölcsöztethető útmutatásokat tud adni munkatársainak, tudásával, műveltségével a vezetése alatt álló dolgozók megbecsülését, tiszteletét érdemli kl. Van azután egy másik része — bár kis része — a vezetőknek, amely nem azért nem tanul, mert „nincs rá ideje", hanem azért nem tanul, mert nem is akar tanulni. Ezek azok a vezetők, akik tudatlanságukra, müveletlenségükre, örök menlevélnek tartogatják a munkásosztályból való származásukat, .munkásmivoltukat. Ezeket a vezetőket, ha riegkérdezik,' ha felelősségre vonják, hogy ezt, vagy azt a feladatot miért nem oldották meg. vagy miért csinálták rosszul, akkor sértődötten, ugyanakkor roppant fölényesen kijelentik: „Az én apám csak földhözragadt szegény ember volt és nem volt pénze arra, hogy gyermekeiből urat neveljen. Én is csak munkás vagyok és maradok, akármilyen helyre is állítanak." Az ilyen kijelentés ez egyáltalán nem marxista kijelen-, tés, nem jelent mást, mint azt, hogy munkásnak lenni egyenlő a műveletlenséggel, az elmaradottsággal, a kulturálatlansággal. Sőt, ezt a kulturálatlanságot, müveletlenséget dicsőíteni is kell, mert

1 hiszen nem számítható igazi munkásnak az. aki müveit, kultúrált, magas politikai és szakmai tudással rendelkezik. Ezekről az emberekről mondotta Sztálin elvtárs: „Az építésnek és az építés vezetésének műkedvelői fölös számban vannak a mezőgazdaság és az ipar területén..." A tudatlanoknak se szeri se száma ezen a téren. Sőt vannak olyanok is, akik készek dicsőíteni kultúrálatlanságukat. Aki írástudatlan vagy helytelenül ír és kérkedik elmaradottságával — igazi „proli", annak tisztelet és megbecsülés jár. De aki levetkőzte kulturálatlanságát. aki megtanult helyesen írni, aki elsajátította a tudományt — az idegen, az „elszakadt" a tömegektől, az nem munkás többé. „A munkásosztály — tanítja Sztálin elvtárs — nem lehet az ország igazi gazdája, ha nem tudja levetkőzni a kulturálatlanságot, ha nem tudja megteremteni saját értelmiségét, ha nem sajátítja el a tudományt és nem tudja a gazdaságot a tudomány alapján igazgatni." A jó vezetéshez pedig — mondja Sztálin „ ... tudás kell, el kell sajátítani a tudományt. Ahhoz azonban, hogy tudjunk, tanulni kell. Tanulni álhatatosan, türelmesen. Tanulni mindenkitől, ellenségtől és baráttól egyaránt... tanulni összeszorított fogakkal, nem félve attól, hogy az ellenség nevetni fog rajtunk, tudatlanságunkon, elmaradottságunkon." Népi demokráciánk minden lehetőséget megad a tanulásra. A szakiskolák, a főiskolák, az egyetemek nemcsak a munkásosztályból, a dolgozó népből való ifjúság előtt nyíltak meg, hanem megnyíltak a felnőttek, az idősebbek előtt is. A távoktatás különböző formái, a főiskolák esti tanfolyamai, a legkülönfélébb tanfolyamok és az óriási választékú politikai, tudományos és szakirodalom, amely népünknek rendelkezésére áll, mind azt a célt szolgálják, hogy dolgozóink gyarapítsák, elmélyítsék politikai és szakmai ismereteiket, növeljék általános műveltségüket. Amikor 1948 februárja hazánkban a reakció nyílt erőinek leverése és a proletárdiktatúra megszilárdítása után gazdasági életünk vezető funkcióit a munkásokból kikerült igazgatók foglalták,el, a hazai é

s a külföldi reakció kézdörzsölgető jóslásokba bocsátkozott. Azt jósolták, hogy gazdasági életünk csődbe jut, üzemeink, gyáraink nem lesznek képesek termelési feladataikat teljesíteni, bel- és külkereskedelmünk bedöglik, mivel a munkásokból lett új üzemi igazgatók, vállalati vezetők, szakképzettségük, a vezetés ügyeiben való Járatlanságuk, tudatlanságuk folytán képtelenek lesznek a velük és a vezetésük alatt álló vállalatokkal szemben támasztott követelményeknek megfelelni. Eredményeink, a gazdasági téren elért sikereink alaposan rácáfoltak ezekre a jóslásokra és nem kis csalódást okoztak ellenségeinknek. Bár az űj vezetők tapasztalatlansága, tudatlansága, nem egy helyen komoly nehézségeket idézett elő, bár a Szlánszky-féle kártevő banda tudatosan akadályozta és fékezte ezeknek a munkásokból lett vezetőknek az érvényesülését, ennek ellenére mégis olyan gazdasági, termelési eredményeket értünk el, gazdasági életünknek olyan fellendülése következett be, amilyenről ellenségeink, a kapitalisták, uralmuk, a kapitalizmus ideje alatt a legmerészebb álmaikban sem mertek gondolni. Ennek ellenére, gazdasági életünkben elért sikereink és eredményeink ellenére is, nem lehetünk megelégedettek gazdasági vezetőink munkájával annál is inkább, mert azóta, hogy gazdasági életünk parancsnoki posztjait a munkásosztályból, a munkásokból kikerült vezetők foglalták el, feladataink a többszörösére nőttek s gazdasági vezetőink jelentős része e megnövekedett feladatok teljesítéséből származó, velük szemben támasztott követelményeknek nem tud eleget tenni. Ennek az oka pedig abban áll, hogy feladataink állandóan nőttek és továbbra is nőnek, viszont gazdasági vezetőink fejlődésükben nem tartanak lépést az egyre növekvő feladatokkal. Egyrészük még mindig ott tart. ahol elindult: 1948-ban, amikor a munkásosztály véglegesen megragadta és megszilárdította hatalmát s kezébe vette gazdasági életünk vezetését és irányítását. x Mit lehet és mit kell tenni, hogy ezt a súlyos hiányosságot gazdasági vezetőink behozzák, s lépést tudjanak tartani az egyre növekvő feladatokkal? Kiút csák egy van tanulni. Nem lehet mentség sem a nagy elfoglaltság, a tanulásra való idő hiánya, sem bármiféle úgynevezett objektív nehézségek és akadályok, mert hiszen semmiféle objektív nehézség és akadály még soha semmiféle feladatot nem oldott meg, nem vitte előre ötéves tervünk teljesítését, nem szolgálta országunk é3 népünk felemelkedését, egyáltalán nem szolgálja a szocializmus gazdasági alaptörvényét: a társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítését. Ahhoz tehát, hogy gazdasági vezetőink a feladatokból, a terv teljesítéséből származó, velük szemben támasztott követelményeknek eleget tudjanak tenul, állandóan lépést tudjanak tartani a szakadatlan fejlődéssel, egyrészt az a feladat adódik, hogy maguk a vezető funkcionáriusok — elsősorban is a munkásokból lett vezetők — leküzdjenek minden előttük, a tanulásuk, továbbfejlődésük előtt álló nehézségedet, másrészt, hogy e vezetők felsőbb szervei valóban teremtsék meg a lehetőségét annak, hogy e vezetők amellett, hogy végzik mindennapi munkájukat, módjuk és lehetőségük legyen arra, hogy tanulásukkal, továbbfejlődésükkel törődni tudjanak. A munkásokból lett vezető funkcionáriusok, a munkásigazgatók előtt nem egy esetben látszólag megoldhatatlan kérdésnek látszik a tanulás kérdése. Annyi a munkájuk, annyit dolgoznak, hogy szó sem lehet tanulásról, nem jut rá idő. Azonban hangsúlyozni kell, ha ez a helyzet helytelenül van így, magának az igazgatónak a hibájából van így. A munkásokból lett gazdasági vezetők, a munkásigazgatók még nem tanulták meg a vezetés művészetét, nem vezetői, irányítói egy, munkaterületnek, hanem apró-cseprő munkába fulladnak bele, elfecsérlik idejüket. Meg kell tanulniok, hogy a vezetés munkája nem abból áll, hogy a vállalati vezető, az üzem igazgatója minden lében kanál legyen, hanem, hogy vezetője, szervezője és irányítója legyen a vezetése alatt álló munkaterületnek. Ha gazdasági vezetőink a vezetés munkáját elsajátítják, s ha elejét veszik annak, hogy például olyan jelentéktelen, egyáltalán nem a vállalat vezetőjére tartozó dolgokkal zavarják, hogy a ló lábáról leesett a patkó és újat kellene rá felverni, akkor bizonyos, hogy idejük jelentős része felszabadul és jut idő nemcsak a vállalat vezetésének munkájára, hanem a tanulásra, továbbfejlődésük biztosítására is. Sok függ a felsőbb szervektől is. Politikai, állami-gazdasági és kulturális életünk felsőbb szervei nem minden esetben, vagy egyáltalán nem teremtik meg az egyes munkaterületek .vezetői számára a tanulás lehetőségét. Felsőbb szerveink nem egyszer éppen csak a soronlévő feladatokat tartják szem előtt, nem törődnek a jövővel, azzal, hogy holnap és holnapután még nagyobb feladatokat kell megoldaniok, s azok teljesítése az eddiginél képzettebb. fejlettebb embereket, gyakorlati vezetőket követel meg. A jövő feladatainak teljesítési, a szakadatlan fejlődés biztosítása érdekében, ha szükséges és a helyzet úgy kívánja, áldozatokat is kell hozni és nemcsak az egyes vállalatvezetőknek, hanem a felsőbb szerveknek is. Nem szabad, hogy a felsőbb szervek azokr

a a vállalati és üzemi vezetőkre, akiknél a tanulás lehetőségének biztosítása létfontosságú kérdés, számos kevésbbé fontos funkciót ruházzanak rá, nem szabad, hogy fölényes kézlegyintéssel, »most fontosabb és sürgősebb dolgok vannak« kijelen-, téssel intézzék el a tanulás iránti kérelmüket, hanem a legmesszebbmenőbb segítséget, támogatást kell nyújtani ahhoz, hogy tanulásnk, fejlődésük biztosítva legyen. Nem megakadályozni a tanulásra való törekvést, hanem ellenkezőleg, kötelezővé kell tenni. A szocializmus Sztálin elvtárs által felfedett gazdasági alaptörvénye a társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítését szolgáló szüntelen növekedő termelést a legfejlettebb technika alapján valósítja meg. A korszerű technika alkalmazása, a munka és a termelési folyamatok nagymérvű gépesítése pedig magas > műveltségű, I a technikát ismerő és |a technikát alkalmazni tudó embereket kíván meg. Erre egyszerű a példa, a szemléltető hasonlat. Mi kíván magasabb kultúráltságot, képzettséget: a régi módon, a kézikaszával, vagy pedig a kombájnnal való aratás? A felelet egyszerű: természetes, hogy a kombájn kezelése. A kombájn, a technika alkalmazása, mely egyrészt biztosítja a termelés szüntelen növekedését, másrészt felszabadítja az embert a nehéz munka alól, nagy tudással, magas szakmai képzettséggel rendelkező embert, kezelöt kíván. E korszerű technika alkalmazása pedig még magasabb kultúráltságot, szakképzettséget követel egy gépállomás igazgatójától, akinek tíz meg száz kombájn és más egyéb hasonló korszerű gép munkáját kell megszerveznie és irányítania. S ugyanez a helyzet a termelés minden szakaszán iá. Bányáinkban a munkát csak. akkor tudjuk gépesíteni, szénbányáinkban csak akkor tudjuk a géppel való fejtést bevezetni, ha nemcsak a gépek kezeléséhez szükséges személyzetet biztosítjuk, s a bányászokat meggyőzzük a gépesítés előnyeiről, hanem magas politikai és technikai tudással rendelkező vezetőkkel, műszaki káderekkel is rendelkezünk, akik a megfelelő módon alkalmazzák és irányítják a gépek munkáját. A Szovjet Hadseregnek a hitleri fasizmus felett aratott győzelmeképpen, pártunk vezetésével országunk dolgozó népe megdöntötte a burzsoá uralmát, kezébe vette . a hatalmat, övé lett az ország. Mindaz, amit építünk, munkánk és fáradozásunk gyümölcse nem egy kiváltságos osztály, a burzsoázia javát szolgálja, hanem országunk valamennyi dolgozójáét. Saját jólfelfogott érdekünk tehát, hogy munkánkat minél könnyebbé, eredményesebbé tegyük, hogy ezáltal népünk élete napról napra szebbé, boldogabbá váljék. Ahhoz azonban, hogy mindez valór

a váljék, hogy mint Petőfi mondotta, a bőség kosarából mindenki egyaránt vehessen, müveit és kultúrált néppé kell válnunk, be -kell vennünk a tudomány erődjét. Ehhez a lehetőség adva van, csak élni kell vele. Bátky László.