Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)

1953-03-26 / 76. szám, csütörtök

4 y j szo 1953 március 26 HÁROM TALALKOZAS Teherautón utaztam Iszkanrlerbói Kazandzsikba. Balfelöl a KopetDa

g hatalmas bércei tornyosultak az égig, ormaikon lilás köd ült, joibbkéz felöl pedig végtelen sík sztyeppe húzódott a láthatárig és valahol a távolban elveszett a Kara-Kum sivatag homokjában. Errefelé — sztyeppén és a sivatagban — mostanában sok expedíció dolgozik és útközben valóban többször találkoztunk gépkocsikkal, amelyek embereket, vagy különféle árúkat szállítottak. Egyszerre egy „GANZ-63" mintájú tehergépkocsi robogott el mellettünk, amely magasan meg volt rakva sátrakkal és egyéb cók-mókkal. A holmin egymáshoz bújva napbarnított arcú emberek ültek Köztük megpillantottam Oraz Nurgedijevet, a Türkmén Tudoijjá••uros Akadémia állattani osztályának vezetőjét. Kopogtam a sofförnek, hogy álljon meg. A másik gépkocsi szintén megállt. Oraz könnyedén leugrott a kocsiról és hozzám jött. Még • fiatal ember, bricsesz-nadrág volt rajta, a fején fekete kalap. — Honnan és hová? — kérdeztem, miután kezet fogtunk. — Vándorlunk, minit a nomádok. Most fejeztük be a kutatásainkat a sivatag délnyugati részében, Cseleken és a- sivatag központja között és most a Kara-Kum északi részébe igyekszünk, Kurtis-Bababa... — Még mindig nem akar békét hagyni a rágcsálóinak ? No, már. maga is olyan, mint Halik! — mondta Oraz és rámpillantott. — Nem ismeri a bátyámat. Halikdt, a Sztálin-színház igazgatóját? Egyébként komoly ember, de ha a munkámra kerül a sző, olyan lesz, mint valami kisfiú. Azt mondja: »Micsoda tudós is vagy te! Patkányokra meg egerekre vadászol, mintha csak macska lennél, nem pedig tudós ember. Gyeye hozzánk a színházba, úgyis szükségünk van súgóra.« Oraz őszintén, vidáman elnévette magát. — Tulajdonképpen mi köze van a maga munkájának a Türkmén Főcsatornához ? — kérdeztem. Nagyon sok. Ha ml, zoológusok, nem pusztitjuk ki innen a rágcsálókat, akkor a csatorna egész terve füstbe megy. Nem zöldül ki a puszta és nem nő fel egyetlen gyapotcserje sem. Elmosolyodtam. Tegnap KizilArvatban a földmérők igyekeztek meggyőzni arról, hogy a csatorna építésénél az ő munkájuk a legfontosabb. — Ez az expedíciója? — kérdeztem és az emberek felé intettem, akik az autón ültek. — Igen, kis csoport, de nagy munkát végez. Szívesen mesélnék magának a munkánkról, de nagyon sietünk. Jöjjön el velünk Tutlába és onnan Kurtis-Babába. Meglátja, hogyan dolgozunk, biztosan érdekelni fogja. De én úgy gondoltam, hogy a zoológusok munkája jelentéktelen kis részlete annak a hatalmas munkának, amely a Kara-Kumban folyik. Siettem Kazandzsikba. Minél előbb látni akartam ezt a most épülő várost. — Nem únta még meg tűző napsütésben a sivatagban utazgatni? — kérdeztem búcsúzóul Oraztól. — Hát, mit tegyek? — mosolyolyodott el és megszorította a kezemet. — Mi is zöld fák, sok víz és árnyas lakóhely után vágyakozunk. De ahhoz, hogy a város felépüljön, sok munkára van szükség. Menjen, nézze meg, hogyan, építik ... Tovább utaztam Kazandzsikba. Oraz szegény parasztcsaládból született Jaszman-Szalikaulban, amely híres szőlőjéről és nagyszerű aranysárga boráról. Apja biztosan olvasni sem tudott és nem járt máshová, mint a sztyeppébe szakszaulért és néhanapján Ashabadba, a bazárra. Oraz pedig elvégezte a moszkvai egyetemet, a háború alatt a hadseregben szolgált, majd a moszkvai egyetemen volt aspiráns, megszerezte az állattani tudományok jelöltjének címét; ma a Tudományos Akadémia munkatársa, vándorol a sivatagban, de már nem úgy, mint a'z ősei... B. KERBABAJEV: • A távolban feltűnt Kazandzsik. Kis körzeti város, amely megbújik a Kopet-Dag lejtőjén. Tavaly szomorú benyomást tett rám: a kopár, napperzselte sztyeppén százkétszáz agyagból vert ház, körülöttük ugyancsak agyagból vert fehér kerítés és kerítések mögött csak elvétve zöldéi egy-egy csenevész fa. Mindenütt — szél és por. Kevés a víz. A város környékén nincsenek sem kertek, sem parkok, sem vetések. Most, a Türkmén Főcsatorna építésével kapcsolatban Kazandzsik sorsa ls megváltozik. Közelében tó lesz, kivirulnak majd a kertek és a kis telep népes kikötővárossá fejlődik. Másnap reggeT felkerestem a középázsiai vízépítő vállalat építkezési részlegét. Csodaszép reggel volt. Az éjtszakai eső után kristálytiszta volt a levegő. — A kőfaragók kalapácsainak csengése és az ácsok fejszéinek tompa kopogása ütemes, dallamos zenévé olvadt össze. Mindenfelé kő- és faházak épülnek. És a város nyugati szélén, ahol tavaly nem volt más, mint puszta sztyeppe, új települést, új házakat pillantottam meg. Egy új, kétemeletes épület előtt, amelyben az építkezési részleg irodáját helyezték el, nagy tér terül el. A téreri fiatal, nemrég ültetett fák zöldelnek. Akaratlanul elgyönyörködtem bennük. Ekkor egy személygépkocsi érkezett a ház elé. Magas, mintegy ötvenéves, erélyesarcú férfi szállt ki belőle, szeretetteljesen megsimogatta a leveleket, mintha kisgyerekek fejét simogatná és megszólított: — Kísérletnek tízezer, facsemetét ültettek el... Látja, hogy megmaradnak ? A magas férfi Szergej Nyikitics Haratov, az építési részle'g vezetője volt. Megismerkedtünk. Az irodában maga elé teritette a jövö Kazandzsik térképét és beszélni kezdett: — Tudja, olyan ez most, mint a hajnal. A nap még nem kelt fel, nem lépett a látóhatár fölé, de a földön már világos van. TahiaTassban még nem kezdték építeni a csatornát, de itt a sivatag másik végén mi már munkához láttunk, hogy felépítsük a csatornaépítők városát. A város közepén nagy tér lesz, parkkal és virágágyakkal, körülötte a Szovjetek háza, kultúrház, színház, hotel, kissé messzebb épül fel a stadion A főtértől nyugatra, az iparvárosba, amely a kazandzsi-/ ki tópartján terül el, aszfaltozott széles sugárút vezet majd — a varos főútvonala: kétirányú közlekedéssel, kétoldalán fasorral, mint Moszkvában a Leningrádi sugárút. A város a puszta sztyeppén épül fel, ahol a szél szinte sohasem áll el és száraz lehellete mindent kiszikkaszt. Három oldalról .hatalmas erdősávot ültetünk, a negyedik oldalról pedig a Kopet-Dag védi _ a várost.. . Szép, vidám, kis város lesz ez! Képzelje el, öt év múlva este ott ül a parkban, a tó partján egy padon. Köröskörül zöld fák, virágok, pihenő tarka tömeg, szól a zene. A csatornán a sötétben felvillannak a hajók tüzszemei, mögöttük feketén emelkedik a magasba a Kopet-Dag, fölötte fényesen ragyognak a csillagok. És jegyezze meg magának, a csatorna mentén nem egy város épül. Elhallgatott és homlokát ráncolva még megjegyezte: — Csak ezt a homokot kell még lekötni... Ugyanaznap felkerestem Mihail Fjodorovics Pozsarszkijt, a cserkeszki expedíció vezetőjét. Az expedíció bázisa Kazandzsikban van. négy kis szobában, egy öreg faház második emeletén. Pozsarszkij szobájába alig fért be egy asztal, három szék és egy kerevet. Majdnem az egész falat eltakarta a csatornamenti vidék és a sivatag jövö erdősítésének térképe. Pozsarszkij az asztalnál ült és valamit írt. Jellegzetes északi típus, szökehajú, kerekarcú. Még Ashabadban ismerkedtem meg ve. le ,a három tudományos akadémia együttes ülésén. — Dolga van? — Nekünk mindig dolgunk van, — felete, — de szeretjük a vendé, geket, különösen azokat, akik érdeklődnek a munkánk iránt. A mi Cserkeszki expedíciónk ... — Miért hívják így? — kérdeztem. — A névnek ez a története: Amikor a kormány elhatározta, hogy a Szovjetunió európai részében mezővédő erdösávokat létesítenek és hozzáfogtak az expedíciók szervezéséhez, az expedíciók mindjárt ne vet is kaptak. Azt például, amely Sztálingrádból Indult el és Cserkeszk felé tartott. „Sztálingrádnak" nevezték, azt pedig, amely ellenkező irányban, Cserkeszkből Sztálingrád felé haladt, ,,Cserkeszkinek" hívták. Én akkoriban a cserkeszki expedíciót vezettem, aztán expedícióstul áthelyeztek Azerbejdzsanba, majd ide, a Kara.Kumba, de az ex. pedíció neve a régi maradt. Ezután áttért az expedíció munkájára: — Képzelje csak el, épül a csatorna, amelyből öntözöcsatornák, az élet széles utai ágaznak el és termékennyé teszik aXföldet. A kolhozparasztok felszántják a gyapotot, gyümölcsöt, szőlőt termeszte. nek benne. De a szomszédságban itt van a sivatag. Szél indul, a barkánok (homokbuckák) teteje füstölögni kezd és a homok útra kel. Száll a levegőben, kúszik a földön, maga alá temeti a csatornákat, utakat, kerteket, szántókat, legelőket. És látja, a mi feladatunk, biztosítani, hogy ez n

e következzék be. 500.000 hektár területen meg kell kötnünk a homokot. Már két éve vizsgáljuk a homok állapotát, működését, mozgását, sótartalmát, tanulmányozzuk a sivatagban tenyésző füveket, bokrokat, megállapítjuk, hol nőnek, milyen helyen — a barkánok tetején, lejtőjén vagy a buckák közötti kis völgyekben, szélfútta vagy szélárnyékos oldalon. A homokot csak olyan füvekkel és bokrokkal köthetjük meg,, amelyek a sivatagban, öntözés nélkül is nőnek. Ilyen növények vannak. A füvet és bokrokat csak gépek segítségével vethetjük el. Először szélvédőket — nádgyékényeket kell felállítani, csak azután vethetjük el a magot. A gyékények előállításához sok anyagra és munkáskézre van szük ség. A szélvédőket hatalmas területen kell felállítani és olyan gépet szerkesztett, amely felállítja a nádgyékényeket. Egy másik, kézihajtású gép — szintén Petrov mérnök találmánya — egy váltás alatt fél kilométer gyékényt fon meg. A Turkmén Föcsatornak és a nagy öntözőcsatornák mentén kétszáz méter széles erdősávot létesítünk, csupa magastörzsü fából. Ezekben az erdőkben lesz szilfa, tölgy, eperfa,-lepényfa. nyárfa, körisfa, erdei fenyő és különböző gyümölcsfák. A Messzarianys'zki fensíkon és a Csádi völgyben szubtrópusi növények teremnek majd — dió, füge, gránitalma, eukaliptusz, ciprus, sőt datolyapálma. Az embernek örül a szíve, ha erre gondol. A csatornában folyik a víz, a sivatagban városok, kolhozok, szovhozok, kertek és szőlők nőnek ki a földből, hatalmas területek fehérlenek majd a gyapotültetvényektől, a legelökön hullámzik a friss zöld fü. De... és ez a ,,de" nagyon fontos. Mindez tönkremehet. Mindezt hihetetlenül rövid idő alatt megsemmisíthetik és elpusztíhatják a rágcsálók, fenyérfutók, ürgék, egerek Ha tavasszal sok az eső, gyorsan elszaporodnak és megzabálják a növényeket — füvet, Dokrokat. a fák magvait, télen pedig a fa kérgét, sőt egész törzsét is összerágják. Ez a legújabb problémánk: hogyan szabaduljunk meg a rágcsálóktól. — Mihail Fjodorovics Pozsarszkij elmosolyodott. — Ki kell fürkésznünk, hogy hogyan élnek, milyen módszerek a legalkalmasab bak az ellenük folytatott harcban .. . Ezt a feladatot Oraz^ Nurgelidijevra bíztuk. Oraz a Turkmén TudomáHÍREK A NÉPI. DEMOKRÁCIÁKBÓL Sztálin nevét viselő román város Azon pár év alatt, amely Brassó régi városnak a nagy Sztálinról való elnevezése óta eltelt és a város úgy megváltozott, hogy alig lehet ráismerni. A Kárpátok alján fekvő régi vidéki városból a gépipar ha talmas centruma lett, amelyben Romániában első ízben gyártanak traktorokat, szerszámgépeket, esztergapadokat, golyóscsapágyakat stb. — egyszóval olyan gépeket, amelyek az ország iparosításához szükségesek. A „Szovrom" traktorgyár — a hathatós szovjet segítség és a Szovjetunió és a Román Népköztársaság közti testvéri együttműködés meg testesítője, — egy új acélosztállyal bővült, amelyben az egész gyártási eljárás gépesítve van. A „Vörös Zászló" gépgyárban új, korszerű öntödét rendeztek be és a város minden üzemében új műhelyek és alosztályok létesültek. Sztálin város dolgozóinak élete állandóan javul. Az új üzemek körül csodaszép munkáslakótelepek épültek modern lakásokkal, kertekkel kürölvéve. A „Vörös Zászló"-üzem szomszédságában levő több tucat lakótömb mellett egész tanoncvárost építettek. A „Szovrom Traktorgyár" közelében — az új munkástelep közepén — láthatjuk egy szakiskolának, egy kórháznak és több új áruháznak hatalmas épületeit. A népidemokrácia véeiben Sztálin-várost színházzal, hangversenyteremmel és számos más kulturális intézménynyel látták el. Amikor a dolgozók Sztálin városban értesültek Sztálin elvtárs halálának szomorú híréről, e gyásznapokban kimutatták elszántságukat, arra. hogy hazájukat és ezzel az egész béketábort, élén a Szovjetunióval jobb munkával még inkább fogják erősíteni. A szovjet munkamódszerek alkalmazása a Sztálinváros üzemeiben pontosan elő van készítve. A „Vörös Zászló"-üzem gépgyártói arra készülnek, hogy a kitűzött határidő előtt megkezdjék az első román automatikus esztergapadok sorozatos gyártását. Sztálin-város dolgozó népe nagyon jól tudja, hogy összes v eredményeit, amelyeket eddig elért és ezután el fog érni, minden, ami új életüket örömmel és fénnyel tölti el, az szoros kapcsolatban áll Sztálin elvtárs nevével. Tavaszi munkálatok Albániában Március első felében Albániában megkezdődött a tavaszi vetés. A parasztok a cukorrépát, árpát, krumplit és zöldséget vetik. A ve. töterület ebben az évben 3%-kai megnőtt. A technikai kultúrák vetőterülete 5%-kal, a gyapoté 10%kal és a dohányé 17%-kai növekedett. A traktorral végzett munkálatok a mult évhez viszonyítva 21%-kai emelkedtek. Az állam segítséget nyújt a parasztoknak vetőmaggal, technikai felszereléssel és műtrágyávái. 1953-ban a tavaszi munkákra kétszer olyan összeget fordítottak, mint a mult évben. Az állam ilyen messzemenő gondoskodását az albán parasztság azzal hálálja meg, hogy kötelezettséget vállal a tavaszi munkálatok idő előtti befejezésére. A magyar dolgozók lelkes munkairamban dolgoznak a »felszabadulás hetében« A Magyar Népköztársaság dol. gozói április 4., a felszabadulás napjának tiszteletére „felszabadulási het"-et indítottak, amelyre gyönyörű kötelezettségvállalásokkal készültek a magyar dolgozók. A felszabadulási hét kezdeményezői a Sztálin-városi kohóépítők voltak. Éppen ezért Sztálin-város építői fokozott munkairammal és lelkesedéssel fogtak hozzá a felszabadulás hetéhez. Tudták azt, hogy tőlük, akik a felszabadulási hetet kezdeményezték, a

z egész ország nagyszerű tetteket, a kezdeményezéshez méltó eredményeket vár. A kohó- és a segédüzemek alapozását végző, Mélyalaipozó Vállalat" brigádjait valóságos „anyaghegyek várták" ezen a napon. A vállalat műszaki vezetői jól, alaposan előkészítették a munkát, a szerszámot, az anyagot. A Slobodník ácsbrigád 222%-ot. ért el, a vasbeton-szerelőbrigád pedig 280%-ot. Példájukat követve a többi brigád is hamarosan elérte a 180%-ot. Bent a kohó páncéltestében kiválóan dolgozott a falazóbrigád, amely 481%-os rekordteljesítménnyel kezdte meg a felszabadulási hetet. A kimagasló teljesítmények Sztálin város hős munkásságának hazaszeretetét fejezik ki. Űj lakóházak Bulgária dolgozói részére A monarcho-fasiszta rendszer alatt Bulgária legtöbb dolgozója düledező kunyhóban lakott. A lakóhelyek hiánya különösen érezhető volt a városokban. A háború még ron. tott a lakásviszonyokon. Magában Szófiában az amerikai bombázások az összes épületek 40%-át tönkretették. A népidemokratikus rendszer megvalósulása után ''a Korrfmunis. ta Párt és a kormány nagy energiával fogott hozzá új lakóházak építéséhez. A

z épités irama évrőlévre nő. Igy például Szófiában 1950-ben 550 új lakóházat adtak át a dolgozóknak és 1952-ben háromszor annyit. Azonban nem csak lakóházak épülnek; hanem kórházak, iskolák és kultúrházak is. Az építkezés a köztársaság öszszes városaiban, falvaiban egyre szélesebb méreteket ölt. Ha Bulgárián keresztül utazik az ember, minden városban és faluban modern téglaházak építését látja. Leszögezhető az a tény, hogy a Bulgáriában látható épületeknek a fele a népidemokratikus rendszer alatt készült. Romániában terjed az újító mozgalom Az új népi demokratikus rendszer életre hívta a román dolgozók hatalmas alkotó erejét. Felszabadultak a kapitalista elnyomás alól és a román dolgozó nép gazdának érzi magát hazájában. Ez kifejezésre jut abban, hogy az ipari vállalatokban a feltalálók és az újítók száma állandóan növekszik. 1951-ben Romániában 13.485 találmányt és újítást valósítottak meg 1952-ben 22.994-re emelkedett a feltalálók és újítók száma, mindezekből a múlt évben 10.329-et váltottak valóra és ennek köszönhető az, hogy 187 millió lejt takarítottak meg a dolgozók. A miniszter-tanács mellett egy külön bizottság dolgozik, amely kizárólag az újításokkal és feltalálásokkal foglalkozik. nyos Akadémia munkatársa, erélyes, komoly tudós. — Találkoztam vele útban Kazandizsik felé — mondtam gyorsan. — Ö is azt mondta nekem, hogy a rágcsálóitói függ a csatorna sorsa... — Maga, persze, nem hitt neki, — nevette el magát Pozsarszkij. — Pedig elhihette volna! Bizonyos mértékben igaza volt... Értse meg, itt minden annyira összefügg egymással, hogy nehéz megmondani, kinek a munkája a legfontosabb. A Főcsatornáért harcolnak a földmérők, a botanikusok, a zoológusok. A mü együttes m .inkájuk eredménye lesz. És ehhez persze hozzájárul a tervezőmérnökök, az építők erőfeszítése. Ki tudná meghatározni, kinek van legnagyobb része a Főcsatorna megépítésében ? Ismét magam előtt láttam a sztyeppét, az utat, a két találkozó gépkocsit, Nurgeldijev lelkes arcát. És őszintén sajnálom, hogy nem kísértem el útján a Kara-Kum északi részébe. /