Uj Szó, 1953. február (6. évfolyam, 29-52.szám)

1953-02-01 / 29. szám, vasárnap

1953 február 1 yjsra 7 BÜSZKESÉGÜNK A NÉPHADSEREG Német hazafiak hangja Sztálingrádról Tíz év előtt, február 2-án Sztálingrád térségében kapta a hitlerizmus a döntő halálos sebet Emlékezni, tanulságot levonni ide kell visszanyúlni. A mai évfordulón épp azért megszólaltatjuk a német hazafiak hangját. Az emlékezés és tanulság levonása egy költő és egy tábornok hangját idézi emlékezetünkbe. A költő a munkásmozgalom egyik legismertebb alakja: Erich Weinert, aki a hitlerizmus győzelme után a Szovjetunióban lelt menedéket. Itt harcolt tovább verssel, rádióval a fasizmus ellen. Amikor Sztálingrádban németek százezreit parancsolta a halálba az imperializmus őrülete, Weinert odautazott és a fronton a valóságra eszméltette, a kapituláció kikényszerítésére, a halálnak, pusztulásnak gonoszul kiszolgáltatottak százezreit. „Memento Sztálingrád" című naplókötetéből közlünk néhány feljegyzést. A költő után a volt hivatásos katona, Dr. Ottó Korfes tábornok mai tanulságlevonását hozzuk Sztálingrádról, melyet a tavalyi 9. évfordulóra írt berlini Tägliche Rundschaunak. Erich Weinert: Sztálingrádi memento Szaratov. 1942. november 30. Tegnap óta úton vagyunk a sztálingrádi front felé ... A vonaton víg élet, nevetgélés. Mindig csodáltuk ennek a népnek hitét, melyet semmi sem rendíthet meg. Mindenki érzi: a nehezén túl vagyunk, a láthatáron ott ragyog a győzelem. A szovjet emberek mentesek a sovinizmust il é

3 milyen különbséget tesznek az igazi németek és a hitleri zsoldosok között! Sohse fordult még elő, hogy akár feleségemet, akár engem, vagy akárkit német barátaim közül az utcán, villamoson, vagy a moziban ferde szemmel néztek volna, amiért németül beszélgettünk. Egyetlen egy esetre emlékszem, de ezen is inkább nevetni lehetett. Egy kőnyvtárosnö egy német elvtársnak mutogatja a múzeumot, miközben németül magyaráz. A közeibenálló múzeumör ezt hallva, hirtelen odaszól a kalauzoló nőnek: „Elvtársnő, kérem, hogy itt ne beszéljen Hitler nyelvén". — „Téved elvtárs" — hangzott a felelet ,',É

n Marx és Engels nyelvén-beszélek". Az őr bocsánatot dadogott és zavart mosollyal vonult el... Iljovka, 1943. január 13. Leadónk teljes üzemmel dolgozik. Mégegyszer a mégegyszer é

s újra meg újra sugalmazzuk, kalapáljuk, ordítjuk egyformán ugyanazt „aki nem teszi le most a fegyvert, az nem szabadulhat; élve a pokolból"... A múltkor megkérdeztem egfy német foglyot, hogy mint vélekednek bajtársai a háborúról. ,,Teszünk az egészre, csak már vége volna", — volt a felelet. A vörös katona szent kötelességeként védj hazáját és ha tíz évig tartana is a háború, egy mukkot sem szólna. Marjnovka, január 13. A Vörös- Hadsereg offenzívája rettenetes erővel zúdul a németekre, rengeteg a német hulla, egész hegyek. De a következő napon nem látsz belőlük semmit; éjjel a hó fehér lepellel takarja be őket. Oh, ti szerencsétlen áldozatok! „Führer parancsolj és mi követünk". íme, hová vezetett benneteket! Itt fekszenek és haláluknak semmi, de semmi értelme. É

s otthon még mindig várják a tábori postát, a levelet, vagy lapot. Ha kitavaszodik, különítmények jönnek majd, aki-k 5riási árkokat ásnak és elföldelik a hullákat. Pítomnylk, január 19. Éjjel érkeztünk meg a pitomnyiki volt repülőtérre. Amikor kiszálltunk, a gyenge holdfénynél azt hittük, hogy egy faluba értünk. De aztán láttuk, hogy az általunk házaknak nézett romok tankok ós teherautók ezrei és tízezrei. Korán reggel felmásztunk a töltésre. Szemünk előtt elképzelhetetlen panoráma: amíg ellátsz, gemmi mis, mint tank, szekér, autó, ágyú, gépfegyver, repülőgéproncsok, áruraktárak, municiós gúlák. Tankok, mint ütött-kopott konzervdobozok, vasvázig kiégett 8 ton. nások. szétrobbant ágyúcsövek és közben mindenütt ember, és lóhullák é

s a háború minden szemete ládáktól borotvaecsetig. Szavarygino, február 1. A kietlen, sivár országúton foglyok végtelen sor

a húzódik észak felé. Vali :ni láthatatlan súlyt cipel, ve, mindegyik meghajolva jár, vontatott léptekkel. Borostás arcukról Tcsapok lógnak. Mindent amit ützben találnak és felszedhetnek, magukra kötnek; piszkos rongyokat, zsákokat fejükre és vállukra, szalmfet dróttal csizmájukra vagy meztelen lábszárukra. Utánuk teherautók döcögnek, sorban szedik fel azokat, akik kidőltek. Odakiáltok nekik: „Heda, földiek, örüljetek, hogy életben maradtatok Hitler és tábornokai szemrebbenés nélkül ítéltek benneteket halálra, mert már semmi hasznotokat nem vehették". „Majd leszámolunk velük", kiáltották, öklüket rázva egypáran, ,,Ezt hamarább kellett volna megtennetek, rjjielőtt m

él= százezer bajtársatok elhullt volna" .. Nem feleltek éa rongyaikat csak mág jobban összehúzták didergő testükön. És a szegény nyomorultak hada újra nekilódult. Ottó Korfes: Sztálingrád után 1943 február 2-án Sztálingrád körül elhallgattak az ágyuk. Hetvenegy ' nap és hetvenegy éjjel ez volt az a rettenetes kísérőzene, mely kilátástalanná tette a bekerítettek minden harcát és reményét. Ezrek és ezrek pusztultak el hiába. Miután egy évekig tartó propagandahadjárat megdolgozta őket, a szovjetellenes hazugságok hajtották őket előre és akik öt hónap előtt viruló egészségben értek a Volga partjára. Hitler parancsára 2000 kilométerre hazájuktól, e hatalmas folyam mentén buktak sírjukba. Haldokló katonák ezrei hiába és későn átkozták Hitlert és •a háborút • A német katonák már 1941 június 22-ike óta jól tudták, hogy a szovjet csapatok értenek a harchoz. Soha ilyen kemény és szívós ellenséggel eddig nem találkoztak. Sokan tudták hogy ezt az ellenséget nem gyűrhetik le, mert a szocializmus országa, a szabad emberek és az igazi hazafias szellem olyan töretlen vasegységet, képviselnek, melyet semmiféle technika és hadművészet meg nem törhet. A svéd XII. Károly és a „hadak istene" Napoleon után Hitler őrült terve is kellett, hogy összeomoljon, pedig háborús gépezetét egész Európa ipara támogotta ... Aki ezt a történelmi tanulságot, ezt a kemény leckét ma is elengedi" a füle mellett, annak minden háborús mesterkedése a szovjet népek anyagi, fizikai és szellemi ellenállásán, mint az üveg tog széttörni Mert a szovjet emberek nemcsak hónszeretett hazájukat védik, hanem egy új társadalmi rendet is. melyet semmi jobba! pótolni nem lehet és melyhez épp azért kemény hűséggel ragaszkodnak. A történészek mindig csodálkoznak azon, hogy a népek nem tanuMak a históriából Tévednek A népek tanul tak és tanúinak mivt o nép megtanul ta a háborút gyűlölni, mely a tömeg számára csak nyomort és szenvedést, jelent Csak azon kevesek vetik meg a történelem tanításait, akiket a háború haszonnal és nyírséggel kecsegtet, azon kevesek, kik hatalmuk kiterjesztéséért és vagi/onuk növeléséért népeiket szemrebbenés nélkül küldik a ha Iáiba Ez a folyamat ismétlődik meg most nyugaton és saját hazánkban. Németország nyugati felében A régi hatalmi erőknek ez a gonosz szándéka ntm hat újságként: lényükhöz tartozik, melynek gyökere az a nagyzoló meggyőződésük, hogy hatalom és pénz jogán népek sorsát intézhetik. Hiszik, I hogy ők az egyedüliek akik elhatározhatják, ki az, aki vezetni hivatott, és ki az, aki őket követni tartozik. Ezek az erők uralkodnak ma Nyugat-Németországban is... Az ember nem tudja megérteni, hogy majd tíz évvel Sztálingrád — és 1945 május 8-ika után, akadhatnak emberek, akik teljes ttyiltsággal új háborúra készülődhetnek. De van egy ok, mely ezt a szándékot kikényszeríti. Aki figyelmesen olvassa a történelmet, az tudja, hogy egy veszélyeztetett, hanyatló hatalom, a belső nehézségeket, melyek a társadalmi állapotok ellentmondásainak a megnyilvánulásai, gyakran külháborúval igyekszik elterelni és elodázni. Az is szabályszerűen ismétlődő jelenség, hogy a bizonytalan talajon ágáló reakció nem látja azt a veszélyt, melyet egy háborúval önmagára zúdít. Ugyanaz a veszély, melyet a háború eszközével megfékezni vél, éppen ezzel a gyógymóddal növekszik igazi halálos betegséggé. Már a régi görögök is tudták, hogy az istenek vaksággal verik meg azokat, akiket tönkre akarnak tenni. Senki sem fogja sajnálni, ha a háborút kirobbantó hatalmakat a háború elnyeli, elemészti. De ha egy őrült dühöng, ha egy gazember a házal akarja felgyújtani, akkor a körben lakó emberek és házak nagy veszélyben forognak. Ez pontosan a német nép mai j helyzete. Egy háború, melyet utál, melybe azonban akarata és jobb belátása ellenére bele akarják kényszeríteni, a mai helyzetben nagy veszélyt jelentene a német nép számára. A német népnek nem szabad megengednie, hogy fiai egy második Sztálingrádnál hulljanak el, pusztuljanak éhen, vagy fagyjanak meg. A háborús uszítók kezéből ki fogja ragadni a fegyvert •.. Tudjuk, hogy e harcnak áldozatai lesznek, de mit jelent ez az áldozatok millióihoz képest, melyet egy új háború jelentene?/ A háborús uszítók azonban jól fontolják meg utolsó lépésüket, mert támadásuk a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen biztos vereséggel fog végződni. XII. Károly, Napoleon és Hitler osak kezdeti sikereket tudtak felmutatni, de ezek Pottavánál, Moszkvában és Sztálingrádbán döntő és végleges vereséggé koptak. A holnapi támadók, akik őrülten egy háborút kockáztatnak meg, sem járnának másképp. De a békeszerető emberiség mindent el fog követni, hogy egy ilyen próbától elvegyék az uszítók kedvét. A békeszerető emberek a békéért harcolnak, melyet a Szovjetunió biztosít. A német nép a békeharcosok oldalán állva küzd nemzeti egységéért és létéért. Ford: F. Z. A sztálingrádi harcok hősi emlékére A mult év augusztusában múlt tíz éve annak, hogy Hitler, a fasiszta Németország vezére, a német hadsereg hatodik hadseregét Paulus tábornok vezetése alatt Sztálingrád elfoglalására harcba vetetté. Ez a hadsereg azelőtt már harcolt Belgiumban, Franciaországban, Jugoszláviában és Görögországban. A németek azt állították, hogy legyőzhetetlen. Hitler megszabta a határidőt, hogy mikorra kell a várost elfoglalni. Az idő telt, de Hitler a város elfoglalásának napját csak halasztgatta. A németeknek augusztus 23-án sikerült a várostól észak-nyugatra elérni a Volgát. Ekkor azt gondolták, hogy még egy lerohanás és Sztálingrád elesik. Hitler bombáztatta Sztálingrádot három nap, három éjjel szünet nélkül, de újra elszámította magát, mert a terve nem sikerült. Sztálin elvtárs kiadta a parancsot »Visszatartani az ellenség támadásait*. »Egy lépést se hátra«, ez volt a szovjet katonák jelszava. Az állandó támadások és bombázások nem idéztek elő pánikot Sztálingrád hős védői között, sőt ez inkább fokozta bennük az ellenség iránti gyűlöletet. A város megvédéséhez nagyban hozzájárult a város lakossága is. Sztálingrád védőinek példátlan hősiessége megsemmisítette a fasisztáknak minden tervét. A 62: hadsereg katonái hősiesen és önfeláldozóan védtek minden egyes épületet. A Szovjet Hadsereg a város fölött számtalan repülőgépet lelőtt és számtalan harcikocsit megsemmisített. Az egész világ népe figyelemmel kisérte a sztálingrádi eseményeket. Végül az ellenség ereje megtört, a Szovjet Hadsereg pedig teljesítette Sztálin elvtárs parancsát, bekerítette és legyőzte a támadókat. Sztálingrádnál a bekerített katonaság helyzete reménytelen volt. A németek próbálkoztak a bekerített katonaságnak repülőgépeken élelmet szállítani, de ezt a szovjet légelhárító tüzérség megakadályozta. N. N. Voronov elvtárs a németeket felszólította, hogy adják meg magukat, de ezt Paulus, a németek parancsnoka nem fogadta el. Ha az ellenség nem adja meg magát, meg kell semmisíteni. Ez a törvénye a Szovjet Hadseregnek. 1943 január 10-től február 2-ig a Szovjet Hadsereg ezt a feladatot teljesítette. Két válogatott német egységnek, mintegy háromszázharmincezer személyét számolták fel, kisebb részük, kb, 90.000 ember fogságba esett. Az egész világ tudja, hogy a háború alatt a fasiszták Sztálingrádot teljesen tönkretették. Azóta tíz év telt el és a szovjet nép önfeláhjozó ereje Sztálingrádot újra felépítette. Napjainkban az amerikai imperialisták ismét új háborút akarnak kirobbantani. A hitleri SS-tábornokok, a délamerikai diktátorok, a görög monarchofasiszták, a Vatikán, Franco, Titó, az USA-val az élen a béke esküdt ellenségei. Ezek ellen minden békeszerető embernek harcolnia kell. A mi csataterünk a munkahely. Velünk van a Szovjetunió népe, de velünk vannak az imperialista államok dolgozói is. Becsületes munkával a gyárakban, a gigantikus építkezéseken, az egységes földműves szövetkezetekben, az iskoládban és hivatalokban kell legyőznünk a béke hazai és külföldi ellenségeit. Drinóczy István, Gúta. Tíz évvel ezelőtt alakuH meg a Szovjetunióban ói hadseregünk magva Tíz évvel ezelőtt, 1943 január 30-án győzelmes útjára indult Buzulukból a Szovjetunióban létesített első csehszlovák harci zászlóaljunk. Soraiban legjobb hazafiak, oly férfiak és nők álltak, akik keletre menekültek a fasizmus véres karmaiból. A Csehszlovákiai Kommunista Párt moszkvai vezetősége Gottwald elvtárssal az élen megszervezte és egyesítette ezeket az egységeket, melyek egy évi kemény kiképzésben részesültek. Buzuluk község néphadseregünk bölcsőjévé vált. Itt kezd formálódni szovjet mintára hadseregünk. A szovjet kormány és Sztálin elvtárs segítsége hatalmas méretű volt. Katonátokat itt elegendő mennyiségi ruhaneművel, élelemmel, a legtökéletesebb fegyverekkel és a szovjet harcászat gazdag tapasztalataival látták el. A kiképzés alatt ellátogatott Buzulukba Gottwald elvtársunk is, aki Moszkvából irányította népünk felszabadító harcát. Kifejezhetetlen lelkesedéssel üdvözölték soraikban őt és a vele folytatott beszélgetés megerősítette és nagyobb harci kedvre ébresztette őket. A Benes által vezetett londoni kormány ellenben ellene volt, hogy a kemény és kitűnő kiképzésen átment katonai egység a Szovjet Hadsereg oldalán harcoljon hazánk felszabadításáért. Árulókat küldtek becsületes hazafiaink közé, hogy bomlasszák egységüket és lebeszéljék őket a harci tevékenységbe való bekapcsolódásról. A nyugaton lévő katonai egységeket, melyeket az áruló Oszuszky és Ingr. tábornok szervezett nem harcra és köztársaságunk felszabadítására, hanem népünk újabb leigázására képezték ki. A fasizmus leverése után ugyanis a burzsoákörök katonai diktatúrát akartak bevezetni hazánkban és a általuk kiképzett rendőri, katonai egységek tartották volna fenn köztársaságunkban a »rendet«. A londoni csehszlovák kormánynak és a nyugati kapitalistáknak nem volt érdeke harcba állítani a csehszlovák egységeket, melyek nyugaton tétlenül élvezték a kapitalista államok vendégszeretetét. A kapitalisták arra számítottak, hogy a Szovjet Hadsereg legyöngül a nehéz harcokban és a Szovjetunió •nem lesz képes vezető szerephez jutni gazdasági és világpolitikai vonalon. Ezért voltak eliene a Szovjetunióban létesített egységek harcbavetésének is. Ingr tábornok személyesen Buzulukba ment, hogy lebeszélje katonáinkat terveikről. Amikor Ingr látta, hogy ajánlatai nem találtak megértésre, azt követelte, hogy katonáink Iránon keresztül nyugatra kerüljenek. Természetesen nem lett úgy. Ingr tábornok nem tudta I félrevezetni katonáinkat, mert ezek politikailag fejlettek és tökéletesen tájékozottak voltak. A hős szovjet nép ebben az időben vérzett a fasisztáktól kapott sebekből. Sztálingrádnál kemény harcok folytak. A Kaukázuson keresztül visszavonuló német hadsereg állati kegyetlenségeinek híre eljutott Buzulukba i«. — Nem nézhetjük ezt téttenül! — mondogatták az első harcizászlóalj tagjai. — Határoznunk kell! És határoztak. Táviratot küldtek a szovjet haderő főparancsnokának, Sztálin marsallnak, hogy használja fel őket a fasizmus elleni harcokban. Sztálin elvtárs eleget tett kérésüknek. Harctérre vonulásuk előtt azonban még egy vizsgán mentek keresztül. Zsukov tábornok jelenlétében nagygyakorlatot tartottak. Itt ismételten megmutatták, hogy képesek hősi harcokat folytatni a Szovjet Hadsereg oldalán és méltók arra, hogy egyenjogú partnerévé váljanak. 1943 január 30-án a buzuluki lakosság a vasúti pályaudvarra kísérte a községükben kiképzett csehszlovák katonákat. Búcsúzáskor nem egy szovjet ember szemében könny csillogott. Az elmúlt évben ugyanis mélyen összeforrt katonáink barátsága a helybeli polgárokkal. A szovjet asszonyok, anyák és gyermekek, rokkant frontharcosok búcsúszava lelkesítette őket. Mindannyian kötelességüknek érezték boszút állni a fasisztákon a szovjet földön és hazánkban elkövetett kegyetlenségeikért. A szovjet nép nagyra becsüli a csehszlovák katonák együttműködését a Szovjet Hadsereggel. A közös harci sikerek Szokolovónál közelebb hozták köztársaságiunk felszabadításának óráját. A szokolovói harcok után az első csehszlovák harci . zászlóalj brigádra növekedett, később új meg új brigádok létesültek és így megalakult az első csehszlovák hadtest. A kievi harcok után nagy érdemeket szereztek katonáink Bielá Cerkevnél. Önfeláldozó és meghátrálást nem ismerő hősi tetteikért 14-en a Vörös Zászlórendet, ketten Leninrendet kaptak és a harcokban hősi halált halt Jaros főhadnagy a »Szovjetunió höse« kitüntetést kapta. A Dukla-szorosért folytatott harcok előkészítésekor katonáink fokozták igyekezetüket. Alig várták azt a pillanatot, hogy Csehszlovák földön verhessék a fasisztákat. »öt nap múlva Eperjesen* — ez volt a jel^avuk. Sajnos az öt napból négy hét lett és nagyon sokan közülük nem jutottak a határig. A ,drága szovjet föld takarja testüket. Ezek a hősök meghaltak azért, hogy mi élhessünk. Drábek Viktor, törzsőrmester.