Uj Szó, 1953. február (6. évfolyam, 29-52.szám)

1953-02-03 / 30. szám, kedd

UJSZ0 1953 ferbruár 3 Több mint 4500 textilmunkás sztrájkol Zellben Több mint 4500 zelli (Nyugat-Né­metország) textilmunkás béremelési követelésének alátámasztására ked­den abbahagyta a munkát és szerdán i s folytatja sztrájkját. A „Volksstimme" című stuttgarti lap a sztrájkról így ír: „Zellben, a délbadeni textilipar központjáén a dolgozók abbahagy ták a munkát. Minden 'nagy textil­gyárban szünetel a munka. Több mint 4500 dolgozó folytatja szilárdan harcát órabérének emeléséért. Tizen­hét hónapig hiába vártak arra, hogy a textilgyárosok magukévá tegyék, jogos követeléseiket. Most már nem várnak tovább." Ujabb fasiszta akció Ausztriában Az osztrák belügyminisztérium újabb törvénytelen támadást intézett a demokratikus szervezetek ellen. A jobboldali szocialista Hokmer pa­rancsára a rendőrség behatolt Auszt. ria Kommunista Pártj a neubaui ke­rületi titkárságának helyiségébe .és a választási propagandát szolgáló hangszórókat önkényesen letépte és elrabolta. Az »Österreichische Volksstim­me« írja ezzel kapcsolatban: »A kormányzó pártok szégyentelenül folytatják választási csalásaikat, önkényesen megakadályozzák a vá­lasztási propagandát. így értelme­zik ök a szabadságot.« Bizottságok Henry Martin kiszabadítására Le Havreban az utóbbi tizenöt nap alatt négy új »Henry Martin védelmi bizottság« alakult. A vá­ros ezzel szép példát nyújt a Hen­ry Martin kiszabadításáért folyta­tott harcnak — írja a iL'Huma­nité;< című lap. Záróközleményt adtak ki a török-görög tárgyalásokról A közlemény hangsúlyozza a gö­rög monarchofasiszták és az ame­rikai lakáj török reakciósok néze­teinek teljes azonosságát a Jugo­szláviával való »baráti« kapcsola­tok kifejlesztését illetően. Ujabb letartóztatások és terrorítéletek Kéniában Az. AFP jelentése közli, hogy újabb letartóztatások történtek Ké­niában. A gyarmati hatóságok azonnal bíróság elé állították a letartóztatott hazafiakat. A libanoni parasztok nem kérnek az amerikai „segélyből" Mint a »Telegraph« jelenti, Juh­mur libanoni faluba nemrégen megérkeztek az úgynevezett »Tru­man-programm« negyedik pontját megvalósító hivatal amerikai al­kalmazottai. Az amerikaiak min­den további nélkül ráhajtottak gép­kocsival a parasztok megművelt földjeire. A lap azt írja, hogy a parasztok erre válaszul összetörték az amerikaiak gépkocsijait. A csendőrök több parasztot letartóz­tattak. Ujabb kéniskola az Egyesült Államokban A »Colliers« című amerikai bur­zsoá hetilap tudósítást közöl arról, hogy az Egyesült Államokban újabb kémiskolát létesítettek. Eb­ben az iskolában a Szovjetunió és a népi demokráciák elleni kémke­désre és diverzióra »oktatnak«. Mint a lap írja, ez a különleges iskola a californiai Monterey-ben működik Az iskolában 1200 ember »tanul«, akiket az amerikai hadse­regből választottak ki. A ,>Collíers<­szerint a »tanulók* idegen nyelve­ken kívül megismerkednek a nép­szokásokkal is, hogy felkészülhes­senek azokra a »különleges fel­adatokra®, amelyekkel majd meg­bízzák őket A lap közöl fényké­peket is. amelyeken lengyel és orosz népviseletbe öltözött ameri kai katonák láthatók A •Colliers« képaláírása dicsekedve jegyzi meg hogy közülük .^egyesek még nép­dalokat is tudnak«. MEGBEKELT EMBEREK AMIKOK Kesziházáról Mezöné bejött a párt­titkárságra és elpanaszolta az ügyet, Tari megígérte neki, hogy másnap, kimegy hozzájuk a taggyűlésre. Cserzett arcából barna szeme vidá­man ragyogott Mezőnére, amikor búcsúzáskor kezetrázott vele. — Megoldjuk ezt a kérdést is elvtársnö, rend lesfc a falutokban — bíztatta Mezönét. — De hogyan? — töprengett, ami­kor autóval nekivágott a hosszú út­nak. Az autó falta a kilométereket és Tari arca egyre jobban elkomoro­dott. Már szürkült az égalja s az alacsony falusi házak ablakaiból fény szürüdött ki, amikor Keszihá­zára érkeztek. A kultúrház elé haj­tottak. Előtte emberek álldogáltak. — Megkaptuk, értesítésedet, már csak rád vártunk Tari elvtárs! — ugrott hozzá nagy kedvesen Burkus István, a helyi pártszervezet elnöke. — Remélem, nem késtem el? — Dehogy, van még vagy tíz per­cünk a kezdetig. Burkus zömök, széleshátú férfi volt. Még kabátot sem vett fel ma­gára, vastag, nyakigérő, portól szür­ke gyapjúpullover feszült rajta. Fe­jén csak úgy hánya-vetin fekete kucsma búbosodott. Tari még a har­mincas évekből ismerte. Már akkor is kommunista volt a javából. Jól emlékezett arra az időre, amikor uradalmi cseléd korában négy kis gyermekével miképp hurcolkodott majdnem minden évben az egyik uradalomból a másikba. A földes­urak nem tűrték meg hosszabb ideig. Sztrájkokat szervezett. Börtönben is volt. Még akkor keményedett meg benne a kommunista ember szíve .... És Tari most nagyon csodálkozott rajta. Szinte hajlongva -fogadta őt és hízelgő szavakkal beszélt hozzá. A régi Burkust kereste benne, aki hajt­hatatlanul kitartott a párt mellett. Most nem tudta ezt a vonást felfe­dezni benne. — így hagyjuk a kádereket elpu­hulni! Ezért felelős vagy te is... — korholta önmagát, amint a nagy­terem felé tartottak. A terem zsongott, mint egy méh­kas. Vagy hatvanan lehettek ide­benn, többnyire szövetkezeti tagok. A levegő fojtott volt, a kályhák on­tották a hőséget és a sűrű dohány­füstöt szinte vágni lehetett, még a lámpák fényét is eltompította. MEGKEZDŐDÖTT a taggyűlés. Burkus referátuma több mint egy fél óráig tartott. Fő­ként arról beszélt, hogyan kellene a kommunistáknak biztosítani az idei mezőgazdasági munkák/sikerét. — Okuljunk a mult évi tapaszta­latokon, amikor a zöldségben, hús­ban, tejben nem teljesítettük a be­szlolgáltatási kötelezettségeket és vé­gezzünk az idén jobb munkát, első­sorban is mi, kommunisták, hogy megerősítsük szövetkezetünket és megadjuk népünknek mindazokat a termékeket, melyeket az ötéves terv megkíván tőlünk! — fejezte be be­szédét Burkus. Az emberek megtapsolták. — Elvtársak, ezennel megnyitom a vitát, — hangzott fel újra Burkus szava. — Vannak itt szlovákok is? — kérdezte halkan az elnöktől Tari. — Igen. — Te csak magyarul beszélté] és ha ök nem értették meg a te beszé­dedet? — Tanuljanak meg magyarul. A ml falunkban ők úgy is kevesebben vannak é s sokan közülük el sem jár­nak a gyűlésekre ... — Ép emiatt. .. — Hát azelőtt mi el tudtunk jár­ni, amikor egy kukkot sem értettünk a szlovák beszédből? — fakadt ki Burkus. Tari megcsóválta fejét. — Ez az a szikra, amit el kell ta­posni, — világosodott meg egyszer­re Tari előtt a helyzet. — Nem jelentkezik senki sem elv­társak? — kelt fel az aszta) mellől újra Burkus István. Látszott, hogy türelmetlen. A járási párttitkár kér­dése bizonytalanná tette. De uralko­dott magán és vastag, tömpe újjai­val cigarettát sodort. — Minek hallgatnak ezek éppen most? — futott keresztül agyán a gondolat. A multhavi gyűlés jutott eszébe, amikor vagy húszan is fel­szólaltak. Igaz, hogy személyes ügyekről is sok szó esett, de leg­alább beszéltek az emberek, — most engem hoznak szégyenbe, engem, aki már több, mint húsz éve tagja vagyok a pártnak. Mit gondol majd a titkár elvtárs rólam, hogyan veze­tem itt az ügyeket. — Na majd én, — állt fel jelentke­zés nélkül Tari Péter és szava érce­sen csengett, — látom elvtársak, hogy valahogy az ajkatokra fagyott a szó. Csak egy kérdést szeretnék nektek feltenni. Tudjátok-e, hogy van közöttetek egy elvtárs, aki egy éven keresztül kihasználta más em­ber munkáját? VÄRATLANABBTTL még a mennykőcsapás sem érte vol­na a gyűlés résztvevőit, mint Tari szavai. Egyszerre úgy elcsendesed­tek valamennyien, hogy még a kály­hákban a tűz pattogását is lehetett hallani. — Ki az az ember? — hangzott fel hátulról egy hang. — Hogy ki? Hát maga az elnökö­tök, Burkus István elvtárs. Burkus elfehéredett. Még a léleg­zete is elállt. Erre aztán nem számí­tott, hogy az ő régi jó barátja így megszégyenítse. — Hát ezt is csak a szlovákok koholhatták ki! Ate utóbbi időben mindig azzal rágalmaznak, hegy el­lenük dolgozunk. Hát mondd, egy kommunista, hogy dolgozhatna elle­nük? — Már az első feltevésed is hibás, Burkus elvtárs. Mezönétől tudtam meg a dolgot. Hát szlovák ő neked? Igaz-e Mező elvtársnö? Az elülső sorokból egy fejkendős, középkorú asszony állt fel. — Bizony igaz ... — Hát nem te használtad ki Mi­chalicska elvtársnö munkáját, aki helyetted egész éven keresztül intéz­te az ügyeket a nemzeti bizottság­ban, de a fizetést havonta te vetted fel! Moraj hullámzott végig a termen. — Ügylátszik, sokan erről nem is tudtak, — gondolta a titkár. — Engem választottak meg arra a tisztségre, hát nekem is, fizették ki a pénzt, — szólt Burkus. — Szabad' kérem — kért szót egy töpörödött sovány asszonyka. — Ö a Michalicskáné, — súgta oda Tarinak az egyik vezetőségi tag. — Gyere ide elvtársnö, mondd el, hogyan történt az egész dolog, — szólt Tari szlovákul az asszonyhoz. MICHALICSKÁNÉ nem lehetett idős asszony, csak a betegség törte meg annyira. Arca sápadt. — Az elvtársak utat nyi­tottak előtte. — Tudok én magyarul is, — mon­dotta, amikor a vezetőségi asztal­hoz ért, — hát elmondom úgy, mert így jobban megértik az elvtársak. Halkan beszélt. Az emberek fe­szülten figyeltek. — Bizony nem akartam én ezt szó­vátenni, mert amitől tartottam, be is következett, hogy az egész dolgot a szlovákok szemére vetik, — s éles tekintetet vetett Burkus Istvánra. — Elmondom őszintén, ahogy tör­tént. Az elmúlt év elején, amikor Burkus elvtársat is a tanács tagjá­vá választották, azzal jött hozzám, hogy nem segítenék-e neki? „Pártelnök vagyok, az EFSz-ben is dolgozom — mondotta akkor Bur­kus, — szlovákul meg nem igen tu­dok. Te meg ráérsz, — már mint én, — tette hozzá Michalicskáné, — na­ponta csak egy-két órai munkáról lenne sző." — Ez nem tartozik ide! — vetet­te közbe felháborodottan Burkus, de Tari leintette. — Folytasd csak tovább elvtársnö — Mióta betegségem miatt nyug­díjba tettek, nem hagyott nyugton a semmittevés. Segíteni akartam hazámnak, pártunknak. Neki kö­szönhetem azt is, hogy nyugdíjat ka­pok. Azt mondottam hát Burkusnak, hogy az az egy-két óra nem fog letörni és elvállaltam, hogy helyette intézem az ügyeket. Ö úgyis nagyon elfoglalt ember. így ment ez egész éven át. És csak a mult hetekben tudtam meg, hogy az én munkámért Burkus minden hónapban fizetést kapott. Amikor ezt a szemére vetet­tem, alkudozni kezdett, hogy mit is adjon abból a pénzből... — Ez már bizony nem magyar­szlovák ügy, —' szólalt fel a szö­vetkezet őre, a nagybajszú Kovács János bácsi, — ez már becsületbeli dolog! — Bizony úgy van! Helyes! — hal­latszott több helyről is a közbeszó­lás. — Köszönöm elvtársnő, — fordult Tari most meleg tekintettel Micha­licskánéhoz. De az asszony nem akart mozdulni. Burkus szótlanul feszengett helyén. Még az emberekre sem mert tekin­teni. Zavarában az asztalon heverő papírok között babrált. — Ha már ilyen nyíltan beszélünk, volna még más mondanivalóm is! — és Michalickáné töpörödött alakja a tagok felé fordult. — Kommunisták vagyunk, — emelte fel hangját, — szlovákok, -magyarok egy célért küzdünk, a szo­cializmus felépítéséért! Oly hangon beszélt, mint az anya gyermekével szokott. De arca egy­szerre megkeményedett. — Nagyon fáj az nekem, hogy né­hány évvel ezelőtt azt a szemrehá­nyást hallottuk, hogy „azok a szlo­vákok!", most meg a ' szlovákoktól halljuk egyre a faluban, hogy „azok a magyarok!". Az ilyen ostoba be­széd teljesen elvakít minket! Tudjá­tok-e, hogy tavaly a szövetkezet ker­tésze miért nem teljesítette a ter­vet? — Azért, mert nem termett annyi, — kiáltott közbe valaki. — Nem elvtársak, a lányomtól tu­dom, aki szintén a kertészetben dol­gozik. Azért nem teljesítették a ter­vet, mert Bodros Fekete István és Szeles Károly, amikor a paradicsom­ból negyven ládát írattak a könyv­be, nyolcvanat vittek el. A felével lopták meg a szövetkezetet! És ha a paradicsomból loptak, akkor másból is. — És miért nem szólt nekünk a lányod? — hangzott fel egy "újabb kérdő hang. — Félt! Félt, mert azt gondolták volna, hogy a szlovákok a magyarok ellen vannak ... — Ki az a Fekete, meg a Szeles? — fordult Tari Burkushoz? — Még legényemberek, szövetke­zeti tagok, — felelte szemlesütve Burkus. — KULÄKFIÔKÁK! — pattant fel újra türelmetlenül helyé­ről Kovács bácsi, — mondottam én, hogy vigyázni kell rájuk, mint a tűzre! Ismerem az apjukat! Náluk görbült meg a hátam a nehéz mun­kában! De ti mindig letorkoltatok azzal, hogy ők jó magyarok, hogy még vasárnap is hordják kabátjukon a kokárdát. — Jó magyar kulákok, akik meg­lopják a szövetkezetet, mi? — mér­gelődött Tari, — Burkus elvtárs, hát nem láttatok tovább az orrotok­nál? — Ki kell őket hajigálni a szövet­kezetből ! — Hát Berci Molnárt benthagy­juk? — Ki minden kulákkal! — Hallod-e Burkus elvtárs? Ez a nép hangja! Csak kommunista mód­ra kell vezetni a dolgo'-^t! Burkus hibáinak súlya alatt szin­te összezsugorodott a széken. — Hát ilyen lennék én, — gondol­ta magában. — ilyen gyatra ember, aki hagyta,- hogy nőjjön a kulák szarva, hogy azzal döfjön bennün­ket ... És szégyenszemre Michalics­káné munkáját is kihasználtam. Ezt tisztáznom kell... IGY KEZDETT lassan öntudatra ébredni Burkus István. — Elvtársak! — állt fel az asztal mellől, — hangjából ki lehetett érez­ni a szilárd talajra lépő embert, a biztonságot. — Michalicska elvtárs­növel becsületesen elintézem az ügyet. Neki jár a fizetség! — A kulákfiókákat meg örökre kiseprüzzük — vert az asztalra Apró Kis János, a Burkus mellett ülő helyi pártszervezet titkára, — ezt már előbb keik ;t volna megten­nünk, de a, szövetkezetben is arról beszéltek, hogy ne bántsuk őket, mert jó magyarok. — Látjátok, magatok ellen vétet­tetek, a magyar kulák meglopta nemcsak a szlovák, hanem a magyar szövetkezeti tagokat is, — szólalt meg most Tari Péter és tekintetével Mezőnét kereste. Hálás volt neki, hogy tegnap elpanaszolta ezt az ügyet. — Szabad elvtársak? — kért szót Szilva Pista, az egyik kertészeti csoport vezetője, -r- annak tisztele­tére, hogy ma ennyire tisztáztuk a helyzetet, kötelezettséget vállalok csoportom nevében, hogy az idén a zöldségből, paradicsomból százszá­zalékkal többet termelünk! Nagyobb gondot fordítunk az öntözésre. Az emberek arca felderült és meg­tapsolták az ifjú embert. — A ja v mene svojej skupiny, — kezdte Jano Lupták, a másik kerté­szeti csoport vezetője, akinek szavát Tari elvtárs azonnal lefordította ma­gyarra, versenyre hívom ki Szil­va elvtárs csoportját a vállalt köte­lezettség teljesítésében .. . Hadd ad­junk több zöldséget, paradicsomot a gyári munkásoknak! Tari jóleső örömet érzett és mo­sollyal arcán jegyezte be jegyzetfü­zetébe a szövetkezeti munkacsoport többi tagjának felajánlását. Az idei tervet mindenben túlteljesítik. — Megbékélt emberek! — suttog­ta maga elé, — az egység az nagy erőt jelent! ... És amikor a késő esti órákban Burkustól búcsúzott az utcán, csak ennyit mondott neki: — A te ügyedről még sző lesz! Ad­dig is gondolj arra az időre, a régi Burkusra, amikor a szlovák béresek­kel együtt szervezted az aratósztráj­kokat! Petrőci Bálint. Megjelent a Fáklya" februári száma A ,.Fáklya" most megjelent feb­ruári száma közli Sztálin elvtárs válaszait James Restonnak a „New York Times" diplomáciai munkatár­sának a kérdéseire. A Béoben megtartott Népek Békekongresszu­sáról Milan Lajcsiak írt beszámo lót. Pásztor János „Kelet-Szlovákia őskori élete" címmel írt tanulmányt. A „Válasz az olvasónak" rovatban Vietor Márton „Cionizmus és anti­szemitizmus", Králik György pedig .,A szabadkőművesség polgárj koz mopolita ideológia" címmel írt cik ket. A „Nemzetközi kérdések" rovat­ban Szőke Lőrinc ,,A mesés gazdag ság és a hetven millió koldus orszá­ga" elmü cikkében Indiáról írt. Közli* a folyóirat Borisz Polevoj ..Különös hangverseny" című elbe­szélését és Egri Viktor „Hűség" cí­mű színművének harmadik képét. A „Könyvismertetés" rovatban Dénes György: ..Magra vár a föld" című verskötetét Gály Olga ismer­eti. A „Kultúrszemle" rovatban Mészá­ros Gyula „A kerületi népművésze­ti alkotóversenyek tapasztalatai"-ról, Tóth Tibor pedig a csehszlovákiai magyar könyvkiadás mult évi ered­ményeiről és az 1953-as év terveiről írt cikket. J I

Next

/
Thumbnails
Contents