Uj Szó, 1952. december (5. évfolyam, 287-311.szám)
1952-12-24 / 306. szám, szerda
1952 december 24 UJSZO 7 Csehszlovákia Kommunista A. Szykora elvtárs felszólalása Az Ifjúsági Szövetség néhány funkcionáriusa úgy vélte, hogy az új szabályzattervezetben már a CsISz-nek is le kell szögezve lennie, mint ahogy a Komszomol le van rögzítve a Szovjetunió Kommunista Pártjának alapszabályzatában. Siroky elvtárs tegnapi beszámolójában megmagyarázta, hogy a mi körülményeink között ez nem volna helyes. Az ő megokolása álapján Lisz elvtárs kérte, hogy foglalkozzanak a CsISz párthoz való kapcsolatának kérdésével legalább a szabályzat magyarázatában. Elvtársak, azok, akik ezt a követelést támasztják abból a feltevésből indulnak ki, hogy így az Ifjúsági Szövetség szorosabban hozzásimulna a párthoz és hogy a párt támogatása is, amelyet a CsISz-szervezetek oly gyakran kérnek, rendszeresebbé válna. Igen, a CsISz-nek nagy szüksége van a párt mindennapi támogatására és gondoskodására. Ezt azonban biztosítják a szabályzatban lévő megfelelő határozmányok, amelyek kimondják, hogy a párt irányítja a közszervezetek munkáját, tehát a CsISz-ét is a pártcsoportok közvetítésével. A fö dolog azonban, amint az Široký elvtárs beszámolójából következik és amire a CsISz-nek mostani fejlődési szakaszában figyelmét összpontosítania kell, hogy minden erejéből arra törekedjék, hogy lehető leghamarabb és legjobban megközelítse dicsőséges példaképét a lenini-sztálini Komszomolt. Ez azonban nem lehetséges a bírálat és önbírálat naponkénti kifejtése nélkül. Ebben az irányban van a CsISz-nek a legnagyobb szüksége a párt segítségére. Ez a konferencia, úgy vélem, a CsISz-t erre közvetlenül és közvetve is figyelmezteti, mert állandóan új dolgok elsajátítása nem lehetséges a régiek elleni állandó harc nélkül. És Hejzlár érdeméből a CsISz-be sok minden régi. egészségtelen, a szocialista Ifjúsági Szervezet számára idegen dolog került, amit rendszeresen le kell leplezni és erélyesen ki kell küszöbölni. Másként nem lehet előrejutni. Hejzlár a kártevőkkel való kapcsolatait kizárólag személyes pozíciójának megszilárdítására és a bírálat elnyomására használta ki a szervezetekben, valamint saját nézeteinek diktálására. Számos vitát, főleg a kongresszus időszakában Hejzlár a következő szavakkal zárt le: »Svermáné így döntött, Szlánszky igy mondotta.« Amit azonban Gottwald elvtárs mondott, az már távolról sem volt oly fontos. így például a határozatok kidolgozásánál az ifjúság kongresszusán Hejzlár és követői megkísérelték, hogy teljesen melózzék Gottwald elvtárs beszédét, amely a CsISz munkájának alapirányelve és az is marad. Azokban a napokban, amikor Gottwald elvtárs az ifjúsági vasútvonalon legnagyobb elismeréssel nyilatkozott az ifjúság munkahösiességéröl, Hejzlár Magyarországon az építkezések ellen, az ifjúsági vasútvonal ellen beszélt, ellentétben Gottwald elvtárssal. A Komszomol tapasztalatok átvitele — Hejzlár szerint, — nagyon sidőelőttio volt. Sőt. úgy is érvelt, hogy a CsISz állítólag oly fejlett szervezetté vált, hogy nincs szüksége a Komszomoltól semilyen támogatásra. Az Ifjúsági Szövetségnek elszakítása a párttól, a Komszomol tapasztalatok háttérbe szorítása, a saját sikerek pompázó túlbecsülése, az ideológiai nevelő munka lebecsülése kellett, hogy végül viszszalükrözödjenek az egész mozgalomban. Ez megnyilvánult az avantgardista irányzatokban, az ilyen kérdések feltevésében: mi és a párt, mi és a Komszomol. Megnyilvánult ez az emberek jellemében. Az ifjúsági funkcionáriusok jelentős részében kispolgári individualizmus, karrierizmus, felfuvalkodottság nyilvánult meg. egyezően Hejzlňr tulaidonságaival Ez aztán annyirf ment, hogy a komszomolisták helyesnek látták, hogy Csehszlovákiában tett látogatásukkor és Moszkvában is elvtársi módon figyelmeztessék az Ifjúsági Szövetség némelyik funkcionáriusát a szerénység fontosságára. A szerénytelenségen kívül funkcionáriusaink egy részénél ma megnyilvánul a tudálékosság, a nem helyén való öreges komolyság, amely bármilyen korú kommunistánál helytelen. Mind ebben, elvtársnök és elvtársak, saját magamnak is jelentős hibája van, mint az Ifjúsági Szövetség 1950. év óta aktív vezető funkcionáriusának, aki azután is továbbra megmaradtam az Ifjúsági Szövetség vezetőségében. Mindezek következtében a CsISz jelentős elszigeteltségbe került, amit lehető leghamarabb ki kell küszöbölni. Némely elvtársak a vitában Stoll elvtárs vitafelszólalása után azt mondották, hogy itt is érezni lehet, hogy még ma is milyen nagy az Ifjúsági Szövetség elszigeteltsége és ezt az elszigeteltséget hogyan kell idejében megszüntetni. Az Ifjúsági Szövetség egészséges szervezet, a párt bízhatik benne, teljes joggal tarthatja reményteljes váltásának. Azonban, amit a kommunisták elvárnak a szövetségi tagoktól: ez a több szerénység és több forró vágy, hogy megközelítsék korszakunk hősének eszményét, a szocialista hazafi építő eszményét, a magasabb eszmei embert, aki mivel a szocializmus eszméi számára szívügyet jelentenek, mivel teljes szívével odaadó a párthoz, Gottwald elvtárshoz, a Szovjetunióhoz és Sztálin elvtárshoz, a felépítés legnehezebb szakaszaira tud állani, mindig első soraiban áll azoknak, akik elsajátítva a szovjet tapasztalatokat, meggyorsítják szocialista felépítésünk ütemét. A Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség a komszomoli útra lépett. Számos szervezet jő eredményeket ér el és pompás embereink vannak. Azonban Komszomol típusú szervezetté válni nehéz és nagy forradalmi harci történelmi feladat. Többet és többet kell tanulni és sok sok szívós harcot kell folytatni az üzemekben, a falvakon és iskolákban, hogy ezt elérjék. Most kell, hogy az Ifjúsági Szövetség következetesen megkezdje azon irányelvek teljesítését, amelyeket Gottwald elvtárs kitűzött és nagy építő és ideológiai offenzívába menjen át, hogy Gottwald elvtárs szavainak értelmében egész figyelmét a politikai nevelésnek szentelje, az ideológiai nevelésnek, de az erkölcsi nevelésnek is, hogy elsőrendű figyelmet szenteljen a kommunista erkölcs szellemében való jellemnevelésnek. És végezetül az is kell. hogy a CsISz a pártszabályzatból tanulva gondoskodjék arról, hogy minden fiatal ember szívét-lelkét mély szocialista hazafiasság hevítse. A szocialista hazafiságra való nevelésben és a fogyatékosságok leleplezésében, amelyekről Stoll elvtárs beszélt, biztosítani kell az Ifjúsági Szövetség nagyobbfokú együttműködését az iskolákkal amelyeken egész ifjúságunk átmegy. A szocialista iskolában folyó nevelésnek elválaszthatatlan kapcsolatban kell elősegítenie a politikai, erkölcsi, testi és más fejlődést. Szükségünk van arra, hogy feltétlenül sokoldalúan, harmonikusan neveljék az ifjú embereket. Ez a tanítók, a CsISz- és a pionírszervezetek közös nagy feladata. Ezt azonban csak akkor fogjuk teljesíteni tudni, ha az ideológia kérdése az iskolákban teljesen megalkuvás nélküli lesz, ha e kérdésben nem fognak engedni és hogy ha megteremtik a szovjet iskolák, a szovjet tanítók tapasztalatai rendszeres átvételének feltételeit, azaz, ha áttérünk a szovjet iskolarendszerre vagy legalább is megközelítjük. Hálásak vagyunk azért, hogy ez a konferencia a CsISz számára rendkívül fontos határkő lesz, hogy a CsISz és egész ifjúságunk szilárdan hozzákapcsolódva a párthoz és Gottwald elvtárshoz, teljesíti a fokozott építő és nevelő feladatokat és a dicsőséges Komszomoltól ta nulva annak példás tanítvánx'" * és a párt jó segítőtársává lesz. országos konferenciája L. Stoll elvtárs felszólalása Elvtársnök és elvtársak! Szeretném figyelmeteket mégegyszer ifjúságunk nevelésének kérdésére fordítani. Vannak olyan károk, amelyeket Szlánszky ötödik hadoszlopa követett el és amelyeket pénzértékben lehet meghatározni, az első tekintetre feltűnő és vérlázító károk. Vannak azonban nem feltűnő károk is, amelyeket nem lehet számokkal kifejezni Ezek közé tartoznak azok a károk is, amelyeket főként a Svermáné bűnös politikája okozott Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetségünkhöz való viszonyunk, vagyis ahhoz a nagy gyönyörű erőhöz való viszonyunkban, amely felé mindnyájunknak a legnagyobb gonddal kellene fordulnunk, mint pártunk ragyogó reménysége felé. Lis elvtárs már nagyon helyesen élesen rámutatott arra, hogy mit jelentett a hejzlarizmus a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetségben. Teljes joggal tett itt felhívást arra, hogy a párt az ifjúsági kérdésekre a lehető legnagyobb figyelmet fordítsa és irányítsa a CsISz tevékenységét. A szlánszkyzmus káros befolyása, amelynek Hejzlár és klikkje adott helyet, már régen azt a benyomást kel. tette, níintha a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetségben valamilyen új ifjúsági pártot nevelnének mintegy másodpéldányát, potenciális másodpéldányát pártunknak. Aki figyelemmel kísérte ifjúsági szervezeteink életét, amely a hejzlari vezetés utasításaihoz igazodott és figyelte sajtójukat, annak úgy tűnt fel, mintha egyáltalán nem az ifjúságról, nem politikai, eszmei-szakmabeli és nevelési munkáról volna szó, mintha egyáltalán nem volna olyan szervezetről szó, amelynek fö feladata az öntudatos szocialista állampolgárok új nemzedékét nevelni, előkészíteni és pártunk új eszmei lángolással és szakbeli képességekkel felfegyverzett utánpótlását nevelni. Igen, rá kell még mutatni, hogy a kártevőknek mennyire sikerült megbénítani az ideológiai életet a CsISzben, az ideológiai élesztést itt gyakran formális, csürő.csavaró politikai akciókkal és a felfuvalkodott, öntetszelgö hejzlari vezetőség beszédeivel .helyettesítették. Ez megnyilvánult az iskolai műveltség, a tudományos és szakbeli képzettség, a kultúra iránti teljes tiszteletlenségben is. Hisz hogyan tisztelhették a kultúrát a Szlánszky, Geminder fajtájú — bocsánat a kifejezésért — „emberek" és mindazok a bűnös gseftelök, akik népünk legnagyobb kincsével üzérkedtek. A hejzlari szellem a rutinos, öntelt funkcionáriusok tipikus szelleme volt, amely formális, hangzatos politikai kijelentésekben nyilvánul meg és amely képtelen igazi lelkesedéstől lángolni a tudomány, a kultúra, az alkotó munka, a nemzet nagy, gyönyörű demokratikus szocialista esz. méi és vágyai iránt. Itt semmiképpen sem hatott a lenini Komszomol példája, amely az iskolával együtt becsületes, szerény, szorgalmas és magas kultúrájú szocialista embereket nevel. Itt semmiképpen sem hatott a Komszomol lapjának. a „Komszomolszkaja Pravda"nak példája gazdag eszmei életével. Igen, a formális akció külső zajával. szervezési nyugtalansággal leplezték az ideológiai élet bénultságának tényét. Ezek az emberek mintha teljesen megfeledkeztek volna arról, amit Gottwald elvtárs üzent a CsISz kongresszusnak, amikor az iskola példás tanulóját az üzem élmunkásával egyvonalba állította. Mint iskolaügyünk szakaszán feladatokkal megbízott elvtárs, szeretnék itt közvetlenül Ifjúsági Szövetségünk képviselőihöz fordulni és felhívni őket arra, hogy kezdjenek együttesen, öntudatosan, a lehető legszorosabban felzárkózva és egy. hangúlag, mint kommunisták a szovjet példa nyomán együtt dolgozni új ifjúságunk nevelésén. Közösen kell megvitatnunk, átgondolnunk számos fontos politikai, szakbeli és főleg pedagógiai kérdést. Hisz a oedagógia a nevelés tudomá nya és ezért tiszteletben tartja az ifjú nemzedék lelki, szellemi, érzelmi, jellembeli, valamint testi fejlődésének objektív törvényeit, ez az ifjú ember neveléséről és tanításáról szóló tudomány. Mi nem nevelhetjük úgy az embereket, ahogy az valakinek eszébe ötlik, mi nem hagyhatjuk figyelmen kívül a pedagógiai tudomány objektív törvényeit, az ember lelki fejlődésének törvényeit épp úgy, mint ahogy szervezőink nem hagyhatják figyelmen kívül a szocialista gazdaság tervszerű, arányos fejlődésének objektív törvényeit. Nem akarhatjuk azt, hogy ifjú embereink már 17 éves korukban kész, érett marxista-leninisták legyenek. Aki azt hiszi, hogy ez lehetséges, az elárulja, hogy téves elképzelései vannak nemcsak a nevelésről, hanem tudományos szocializmusunk nagy, di. csőséges tanításáról is. Mi azonban elérhetjük azt, hogy például a fiúk és leányok ismerjék a számunkra drága, nagy nemzetközi munkásosztálybeli emberek példás, gyönyörű életrajzát és megtanulják őszintén szeretni Lenint, Sztálint és Gottwald elvtársat. Ifjúságunknak olyan alapot adhatunk, amelyen aztán tovább* fejlődhessék és alkotó módon, nem' dogmatikusan sajátítsa el további fejlődésében a marxizmus-leninizmus mérhetetlen kincseit. Hisz ifjúságink nevelési folyamata nem végződik azzal a pillanattal, amikor elhagyja a középiskolát. Igen, elvtársak, a nevelésnél egységesen, megfontoltan, pedagógiailag helyesen kell eljárni, hogy az iskola és a CsISz teljes összhangban dolgozhassanak. Az ilyen együttműködésben azután sokkal könnyebb lesz leleplezni iskoláink nem csekély fogyatékosságait, elmaradott és mondjuk reakciós dolgozóit is, az olyan tanítókat, akik még mindig ártanak szocialista nevelésünknek. Elvtársak, szeretnék itt még figyelmeztetni egy komoly jelenségre, arra, hogy számos főiskolásunk és tanulónk még mindig túl van terhelve funkciókkal, előre át nem gondolt akciókkal, seké. lyes ülésezésekkel. Megtörténik, hogy egy középiskola 16 éves tanulója reggel 7 óra előtt megy el hazulról és csak este 9 órakor megy haza, mert az iskola, a funkciók és a gyűlések egész napját igénybevették. Csupán este dolgozik az iskolai feladatokon és ül a tankönyvek felett, nincs ideje levegőre menni, sétálni, szovjet filmet, színházelőadást megnézni, szépirodalmi könyvet elolvasni és ha lel. kiismeretes, ha fontos neki az, hogy jó] haladjon előre, tönkreteszi egészségét akkor, amikor szervezetének szüksége van sportra, játékokra, testi fejlődésre. Arra gondolunk, hogy ifjú nemzedékünknek örömtelien kell fejlődni úgy, hogy testi és szellemi erői egészséges egyensúlyban legye, nek. Ez nemcsak magának ifjúságunknak áll érdekében, hanem nemzeti védelmünknek is. Mindezek új szocialista tudományunk problémái, az új, pompás emberek neveléséről szóló tudomány problémái, a szocialista pedagogika problémái, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Kell, hogy most a történelmi jelentőségű országos konferencia után ifjúságunk nevelésének mindezeket a kérdéseit közösen megvilágítjuk, következetesen a szovjet példa szerint igazodva és hogy itt is megtaláljuk a helyes utat, amelyen a CsISz érdekei seholsem keresztezik az iskola érdekeit, hogy ne legyen megzavarva sem a politikai nevelési, sem pedig a szakmai tanítási folyamat. Arról van szó, hogy iskoláink egész struktúráját és tartalmát is még közelebb hozzuk a szovjet példához, hogy iskoláinkban megteremtsük a békés alkotó munka feltételeit és hogy ezzel a békességgel egyidejűleg iskoláinkba bevezessük a lehető legnagyobb eszmei fejlődést, az alkotó, ideológiai buzgalmat. így új ifjúságot nevelünk, amely nem bebiflázott ismeretekkel van teletömve, hanem ismeretekkel rendelkező, müveit ifjúságot, amely eszmeileg, politikailag felvilágosodott és meggyőződött, őszintén meg van győződve arról, hogy a mi sztálini útunk, amelyen népeink haladnak a Kommunista Párt vezetésével, Gottwald elvtárssal az élen, az egyedül lehetséges és egyedül helyes út. így neveljük az ifjúságot, amely egész lelkével, egész szívével a kommunizmus nagy, fenkölt ügye mellé áll és azt az egész világ ellen megvédelmezi. (Viharos taps.) J. Horák elvtárs felszólalása Elvtársnők és elvtársak, üdvözlöm országos konferenciánkat az egész kromerizsi járás nevében. A mi járásunkban, ahol 97 község közül 88.ban van EFSz, minden előfeltétel meg van arra, hogy teljesítsük a hektárhozamok emeléséről szóló párt- és kormányhatározatot. Földjeink többet adnak, mint ezelőtt adtak. Kiszeloviceí egységes földműves szövetkezetünk bekap, csolódott a cukorrépatermelés országos versenyébe a proszenicei mozgalom példájára é s szép eredményeket értünk el. A mult évben hektáronként 708 mázsa cukorrépát termeltünk (Taps) és közgyűlésünkön kötelezettséget vállaltunk, hogy a jóltermö hektárokon a proszenicei cukorrépahozamot emeljük, ami sikerült is nekünk. A jóltermö hektárokon 958 mázsa termést értünk el (Taps) é s 40 hektáron 500 mázsa hektáronkénti termést értünk el. Ml biztosítja a hektárhozamok emelkedését? A rendes munkamegszervezés és az összes agrotechnikai intézkedések teljesítése. É s még egy kis megjegyzést mon. dok egységes földművelési szövetkezetünkről. A sikerek után, amelyeket tavaly é s ebben az évben a tavaszi és az aratási munkákban elértünk saját erőinkkel és eszközeinkkel, babérainkon pihentünk és megfeledkeztünk a munka megszervezéséről, amire az őszi munkák folyamán ráfizettünk. Dénes Ferenc elvtárs felszólalása Dénes Ferenc, a kassai kerületi Nemzeti Bizottság alelnöke, vitafelszólalásban beszélt többek között a magyar nemzetiségű dolgozók részvételéről a szlovák nép építő sikereiben. A rozsnyói bányák, ahol a bányászok túlnyomó része magyar nemzetiségű, a vasérctermelés tervét a kitűzött határidő előtt teljesítették. A szocialista hazafiság és a proletárinternacionalizmus szellemében való nevelés helyességét bizonyítják a királyhelmeci, a rozsnyói, a moldavai és kassai járások magyar nemzetiségű kis-''és középparasztjai is, akik belépnek az egységes földműves szövetkezetekbe. A cseh, szlovák és magyar dolgozó nép testvéri együttélésének elmélyítéséhez jelentősen hozzájárul — mondotta — a magyar iskolák hálózatának és a magyar kultúrintézmények hálózatának kibővítése is. Számtalan bizonyítékát látjuk a magyar dolgozók hálájának és szeretetének pártunk, kormányunk és Gottwald elvtárs iránt, ami építő erőfeszítéseikben nyilvánult meg. Bú* István elvtárs felszólalása Bús István, a dunaszerdahelyi )á- i rási pártbizottság vezető titkára vitafelszólalásában rámutatott a dunaszerdahelyi CsKP járási bizottság jó tömegpolitikai munkájára, amelynek érdeméből iárási kis- és középparasztjaink 98.4 százaléka bekapcsolódott az EFSz-ekbe. Kiemelte annak szükségességét, hogy a párt- és kormányhatározatokat következetesen meg kell valósítani a földműves szövetkezetek megszilárdításáért folytatott harcban. A pártszervezeteknek és a népi igazgatás szerveinek meg kell javítaniok funkciójuk érvényesítését a proletariátus diktatúrájának rendszerében.