Uj Szó, 1952. december (5. évfolyam, 287-311.szám)

1952-12-21 / 304. szám, vasárnap

I 8 UJ 520 1952 december 21 llja Erenburg beszéde a Népek Békekongresszusán A nagy folyók észrevétlenül, kispatakokként törnek elö a föld mélyéből. Azután egyre növekednek, szélesednek. Száz és száz patak és folyó siet feléjük és végül a hatalmas folyamok már egész szárazföldeket szelnek át, országokat kötnek össze egymással, emberek millióinak életét változtatják meg. Ehhez hasonló a mi mozgalmunk is, amely méltatlankodó szívek mélyén született, de gyorsan nőtt és most immár átfogja századunkat, összeköti a népeket. Soha ilyen mozgalom nem volt a történelemben. Az a magas testület, amelyhez most szavaimat intézem, nem ilyen, vagy olyan eszme hiveit képviseli, nem is kormányokat képvisel — amelyek sok országban átmeneti, vagy véletlen jellegűek — nem, ez a testület a Népek kongresszusa, a népeké, amelyek különböző módon élnek, amelyeket különböző eszmék hatnak át, de amelyek valamennyien torlaszt akarnak emelni a háború útjába. A múltban nemzeti érdekekre való hivatkozással indokolták a háborúkat — azzal, hogy az állam szuverenitásán, becsületén ütött csorbát kell kiköszörülni; még a rablóhadjáratokat is a nemzetek méltóságáról szóló hangzatos szavakkal kísérték. Most valami egészen más dolognak vagyunk tanúi: a népeket felhívják, hogy készüljenek fel a háborúra, de nem nemzeti érdekeik nevében, hanem nemzeti érdekeik ellenére. Egykor arról győzték meg az embereket, hogy nemzeti függetlenségük megőrzése érdekében fel kell áldozniok életüket, most azt mondják nekik, hogy előbb fel kell áldozniok államuk függetlenségét, hogy azután feláldozzák életüket. Annak az országnak a vezetői, amely állami létét függetlenségi nyillatkozattal kezdte, most más nemzetek függetlensége ellen nyilatkoznak, s azt hangoztatják, hogy a ,,szuverenitás fogalma idejét multa, már nem felel meg korunk követelményeinek". Nem hiszem, hogy a szovjet népeket sovinizmussal lehetne gyanúsítani. Államunkban különböző nemzetiségű emberek élnek, gyermekeinket valamennyi nép tiszteletére neveljük. Társadalmunk bölcseleti alapja és politikája elszakíthatatlanul össze van fűzve a nemzetközi szolidaritás fogalmával. Általában nincs hajlamunk a fetisizmusra, kiváltképpen most nem azzal a szándékkal jöttünk ide, hogy valaDe van még egy ok, amely arra késztet, hogy felvessem a nyugateurópai államok nemzeti függetlenségének kérdését; mi. az orosz kultúra letéteményesei, akiket oly régi kötelékek fűznek a' többi európai országok kultúrájához, nem nézhetjük fájdalom és felháborodás nélkül: hogyan álázzák meg és döntik koldussorsba szárazföldünk nagy és dicső nemzeteit. Azok, akik meggyalázzák Franciaország, Olaszország, Belgium, Dánia, Norvégia, a Latinamerikai köztársaságok nemzeti szuverenitását, bűntársaikként igyekeznek feltüntetni áldozataikat. Nem csupán a kulturális és gazdasági kapcsolatok kifejlesztése elé gördítenek akadályt, de még a népek jóhírét is befeketítik. Erinek véget kell vetni és messzehangzó szóval kell megmondanom. hogy mi. szovjet emberek soha nem fogunk egyenlőségi jelet tenni a bűnösök és áldozataik közé. A londoni Times ezeket írja: „Még a legengedékenyebb angolnak is ösztönös elégedetlenséget kell érezni, amikor amerikai rendőrtől kel! engedélyt kérnie ahhoz, hogy angol földön haladhasson át." Az amerikaiak elérték, hogy Nagy-Britanniában állomásozó katonáik valósággal olyan jogokat élveznek, mintha kapitulált államban élnének. Marlow konzervatív képviselő a brit alsóházban kijelentette, hogy az angol csapatok kevesebb joggal rendelkeznek a legyőzött Németországban, mint az amerikaiak a szövetséges Nagy-Britanniában. Sílverman munkáspárti képviselő — emlékeztetve — hogy az amerikaiak géppuskatüzet zúdimilyen dogmába foglaljuk a nemzeti szuverenitás eszméjét. Varsóban' a béke híveinek kongresszusán, amikor a fegyverkezés korlátozásának kérdését vitattuk meg, Fagyejev barátunk a szovjet küldöttség nevében javaslatot tett arra, hogy hívjanak életre egy hathatós nemzetközi ellenőrző szervet. Kétségtelen, hogy ilyen ellenőrzés bizonyos mértékben csorbát ejt az abszolút nemzeti szuverenitáson, de egy állam tehet kisebb engedményt függetlensége szempontjából valamennyi állam biztonsága érdekében, hogy biztosítsa a béke diadalát. Egyébként a nemzeti szuverenitásról való olyan lemondás, amiről az USA vezetői prédikálnak, egészen más dolgot jelent: ők azt javasolják valamennyi államnak, adják fel nemzeti függetlenségüket, csupán azért, hogy egy államot erősítsenek — hogy biztosítsák a háború erőinek győzelmét. Megkérdezhetik, hogy vájjon miért egy szovjet delegátus beszél arról, ami elsősorban Nyugat-Európa és Latin-Amerika országait érinti. Több ok késztet arra, hogy erről a kérdésről beszéljek. A washingtoni vezetők, miközben megfosztják Nyugat-Európa és Latin-Amerika országait függetlenségüktől, állandóan szovjet agresszióról szóló mesékkel ijesztgetik őket. Azt mondják, hogy az angoloknak szerényebb, szegényebb életmódot kell folytatnidk és csökkenteniük kell igényeiket; ha a franciáknak és olaszoknak idegen hadseregek számára támaszpontokká kell alakítaniok régi városaikat, amelyek az egész emberiség kincsei; ha a kis Dánia szorgalmas népének országa egyetlen, repü'öerödök befogadására alkalmas" repülőtérré válik: ha Latin-Amerika köztársaságainak nem csupán nyersanyagokat, hanem ágyútölteléket is kell szálítaniuk északi szomszédjuk számára — mindez azért van, mivel mi. a Volga—Don-csatorna építői, mi, akik hatalmas zöld védőfalat emelünk a pusztai szelek el'en, mi. ak'k megvédtük és újjáépítettük Sztálingrádot, — mi fenyegetjük a francia szőlőket, Róma ódon emlékeit, azt, ami megmaradt Anglia szabadságából és büszkeségéből, sőt még a brazíliai kávéültetvényeket és a chilei salétrombányákat is. Nos, mint szovjet küldött, hogyne leplezném le azoknak az aljas játékát, akik egész népeket sújtanak megalázva a porba és azt merészelik állítani, hogy mindezért az oroszok felelősek? I tottak a nemzeti himnuszukat éneklő kínai hadifoglyokra — kijelentette — hogy az amerikaiak nemsokára büntetlenül gyilkolhatnak le majd angolokat, ha netalán a brit nemzeti himnusz hangai sértenék egy amerikai tiszt vagy katona fülét. Egész köteteket lehetne megírni arról, hogyan avatkozik bele az USA Nyugat-Európa és Latin-Amerika országainak belügyeibe. Az USA nagykövetei úgy viselkednek, mintha helytartók, alkirályok lennének. Ha Angliával szemben figyelmet is fordítanak egyes külső formaságokra, más országokban az amerikai diplomaták és tábornokok még e külső formaságokra sem vetnek ügyet. Az egész görög sajtó felháborodottan ír arról, milyen nyiltan avatkozott bele az USA nagykövete a választási hadjáratba. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője azonban sietve teljes egytértését fejezte ki a nagykövettel. Ami a hollandokat illeti, nekik már az a joguk sem maradt meg. hogy nekik tetsző színdarabokat nézhessenek megLegutóbb az USA nagykövete hivatalosan megmosta a fejét egyes ..magasállású személyeknek", akik színházba merészkedtek menni anélkül, hogy előbb kikérték volna az amerikai nagykövetség véleményét. Az U. S. News and World Report elmond egy esetet, amikor az amerikaiak egy olasz gyártól visszavonták precíziós készülékekre vonatkozó megrendelésüket, mert a gyár munkásai között kommunisták voltak. Mint nagyon jól ismeretes, az olasz munkások között igen kevés olyan található, aki „persona grata" lenne az amerikaiak szemében. Az USA képviselői tehát azt akarják, hogy az olaszok szűnjenek meg olaszok lenni! A más országok belügyeibe való beavatkozás néha máiolyan jelleget ölt, amelyet még a jó hangzás kedvéért sem lehet diplomáciáinak nevezni. Az egész világ emlékszik arra a százmillió dollárra, amelyet azért szavaztak meg, hogy támogassák az SSSR-ben és a népi demokráciák országaiban folyó diverziós tevékenységet. De ezeknek az ügynököknek a tevékenységünem korlátozódik csak Kelet-Európára. Braden úr, az USA volt argentíniai nagykövete egy hónappal ezelőtt kijelentette: ..Tény, hogy az USA szándékosan vagy nem — de Az a beavatkozás, amelyről Braden úr beszél, egyre nyíltabb jelleget ölt. Az Economist ezeket írja: „Államok nem lehetnek politikai és katonai szövetségesek, ha kereskedelmi téren egymás torkát szorongatják." A Daily Mirror így ír: „Mindinkább szokássá válik, hogy Angliával úgy bánnak, mint egy szegény rokonnal. Megleckéztetik, felülről kezelik, vagy pedig tudomást sem vesznek róla." Az egész világ emlékszik még a francia köztársaság elnökének, valamint Herriot-nak, az ismert francia államférfiúnak nem régen tett kijelentéseire, melyek a különböző francia körök egyre növekvő aggodalmát fejezték ki. Az Année Politique hasábjain Laverne úr, a következő képet festi: „Elég bejárni a nyugati országokat és egy kicsit megállni Franciaországban. Németországban, Olaszországban, a Benelux országokban, Dániában, Norvégiában, vagy Angliában, hogy meggyőződjünk arról; ezek az országok — az utolsó talán kisebb mértékben — igazi amerikai protektorátussá váltak ... De holnap, amikor majd a Wehrmacht fegyvereinek fülsikektítő zaja tölt be, mindent, a protektorátus új arculatot fog ölteni, germán-amerikai uralom terjed majd ki az egész szerencsétlen Európára, mivel az amerikai vezetők, akiket elvakított a Moszkva iránti gyűlölet, arról álmodoznak, hogy visszaadják Hitler örököseinek és tanítványainak azt a hatalmat, amely a nácivezér kezében volt egykor." A legnagyobb üzletembereket csoportosító „gazdaságfejlesztési bizottság" egyik nyilatkozatában ez olvasható: ,,Az amerikai nép vállalja a világuralom terhét." Kételkedem abban, hogy ezek az üzletemberek beszélhetnek az amerikai nép nevében, de még ha az amerikaiak el is vállalják a világuralom terhét, a világ népei nem fogják vállalni a rabszolgaság terhét. A Naw York Times párizsi tudósítója ezeket írja: „XIV. Lajos korában azt mondották, ha Franciaország tüsszent egyet, ez azt jelenti, hogy egész Európát a hideg rázza. Mostanában elmondhatjuk, hogy ha az USA tüsszent egyet, ez azt jelenti, hogy egész Nyugat-Európát a hideg rázza. Szó se róla, az amerikai vezetők eléggé hallhatóan tüszszentettek. Idézni lehetne ezzel kapcsolatban azt az orosz mondást: „Nem kívánhatod, hogy minden tüszszentésednél egészségedre kívánjanak." Én azonban inkább arra szeA népek békekongresszusa olyan időpontban ül össze, amelyet joggal nevezhetünk egy nagy fordulópont pillanatának. Amerika vezetői kezdik megérteni, mennyire irreálisak világuralmi álmaik. Az United Press tudósítója megerősíti: „Európában állandóan növekszik az amerika ellenes hangulat, Franciaországban máris veszélyesen magas fokot ért el". A Times bevallja, hogy az USA egymásután veszíti el Latin-Amerika országait: ,,Már elvesztettük Argentínát, Bolíviát, Guatemálát, Ecuaállandóan beavatkozik más országok belügyeibe... Ez a beavatkozás propaganda, diplomáciai, vagy gazdasági nyomás, megfélemlítés vagy erőszakos cselekedetek formájában valószínűleg mindaddig tartani fog, amig nem változik meg az emberi természet." Szabad legyen megjegyeznem — hogy bár mélyen hiszek a nevelés hathatóságában — nem gondolom, hogy a világ népei megvárhatják, amig változás történik Braden úrnak és főnökeinek természetében. Ezeknek az uraknak az ujraneveléshez évtizedek kellenének. Deha nehéz is őket bármire is megtanítani, mindenesetre leszoktatjuk őket arról, hogy mint vendégek úgy viselkedjenek, mintha odahaza volnának. retnék rámutatni, hogy XIV. Lajos korában Franciaország Pascalt, Racinet, Moliéret, La Fontamét, Poussin-t, adta Európának. Most pedig aligha lehet beszélni egy olyan országnak a szellemi hegemóniájáról, amely az utóbbi időben csak agyalágyult szenátorainak véget nem érő beszédeivel, a „Readers Digest"-tel és pestist hordozó bolhákkal gazdagította a nyugati világot. NyugatEurópában az USA-t néha .,Samu bácsinak" hívják. Azok, akik ezt a kifejezést használják, sokkal inkább a gazdag rokon duzzadó pénztárcájára gondolnak, mintsem szellemi érettségre. Vájjon nem lehet-e sokkal helyesebb inkább egy rosszúlnevelt unokaöccsre gondolni, aki osak félig végezte el tanulmányait és máris kikerült a szülői felügyelet alól? Mindezzel a legkevésbbé sem akarom megsérteni az USA népét, amely tehetséges, energikus és dolgos nép. Az amerikaiak nem rendelkeznek egy hosszú történelem hátterével .ennélfogva nincs elegendő tapasztalatuk, s igy könnyen rálehet szedni őket. De már az amerikai nép is kezdi érezni a háború terhét, a koreai vérontást. Amerika vezetői mindent elkövettek annak megakadályozására, hogy országuk polgárai eljöjjenek a népek békekongresszusára. De mint szeretett elnökünk, Joliot-Curie oly találóan mondotta, az eszmék vízumok nélkül utaznak. Az igazság el fog jutni Amerikába is a népek kongresszusáról. Ott is ismeretessé válik majd, hogy nem azért jöttünk össze Bécsben, hogy szellemi vagy anyagi kárt okozzunk az amerikai népnek, hanem egyedül azért, hogy megpróbáljuk elhárítani a háborút. Az amerikai nép milliói megtudják, hogy a szovjet nép nem kivánja sem földjeiket, sem gazdaságukat, sem szövetségeseik földjét, hogy a szovjet nép nem áskálódik az „amerikai életforma" ellen és hogy kész békében élni bármilyen Amerikával, bárkit is válasszon meg elnökéül, bármilyen is legyen az a rendszer, amely neki tetszik és bármilyen legyen is számára az emberi lét eszményképe. Amerika népe előbb vagy utóbb kikerül elszigeteltségéből és felszabadul az alól a kegyetlen lidércnyomás alól, amely alatt egyeseket a nagyzásí hóbort, másokat az üldöztetési mánia tart még. Az amerikai nép boldogsága és a világ minden népének boldogsága érdekében azt kívánom, hogy ez idejében és ne későn következzék be. dort és végül Chilét". Az United Press a katonai egyezményekkel kapcsolatban ezeket írja: ,,Nem lehet megbízni Braziliában, sőt még Uruguayban sem." Az American Mercuiy című folyóirat a semlegességi politika hirdetőire hárítja a felelősséget: ,, Nyugateurópát komolyabban fenyegetik a semlegességi politika szószólói, mint a kommunisták" — írja. Természetesen, amikor egy kardcsörtető amerikai a „Nyugat-Európát fenyegető veszélyekről" beszél, szavait nem kell szószerint venni. Az American Mercury amiatt nyugtalankodik, hogy az európaiak, akik visszanyerték józan eszüket, az amerikai uralmat fenyegetik. S valóban, a semlegességi politika híveivel kapcsolatban álló ,,1'Observateur" legutóbbi ezzel a címfelirattal jelent meg „Eisenhower hatalomra karült. Éljen a független Eiirfrpar" Azt a sok millió embert, akiket az American Mercury minden megkülönböztetés nélkül „semlegességpártiaknak" keresztel el, nemes hazafiúi érzelem lelkesíti. De úgy hiszszük, hogy egy népnek nehéz megmenekülni az özönvíztől; sokkal könnyebb valamennyi népnek, öszszefogva, elhárítani az özönvizet. Meggyőződésem, hogy azok, akik a semlegesség hirdetői közül a legvilágosabban látnak, már megértik, hogy csupán a nagyhatalmak közötti egyezmény biztosít valódi biztonságot minden népnek, nagynak és kicsinek egyaránt. A helyesen értelmezett semlegességi politikai a békeharcban való részvételhez vezet, mivel, aki meg akarja mentem saját házát, nem maradhat közömbös az iránt, hogy mi történik a szomszéd utcában. Vájjon nem tanulságos-e az a harc, amelyet a semlegességi politika hívei Nyugat-Németországban folytatnak? Ez a harc azzal kezdődött, hogy a német hazafiak a háború erőivel szemben kiadták a jelszót: „Nélkülünk!" és ma már odavezette ez a harc a német semlegességpártiakat, hogy azt mondják a béke erőinek: „Veletek vagyunk!" A semlegesség gondolata immár a nyugati népek függetlenségi harcának egyik újabb vonása lett. A szovjet fenyegetés legendája már az^enyészeté. Lippmann, az ismertnevü amerikai újságíró írja: .,Európa népei és kormányai hisznek a szovjet kormánynak, midőn az kijelenti, hogy Vörös Hadsereg nem fogja megtámadni őket. Ez a bizalom az alapja az Atlanti Szerződés programmjával szemben tanúsított ellenállásuknak és ez a főforrása a velünk szemben megmutatkozó ellenérzésüknek." A l'Observa. teur szerint jelenleg, 1952 végén, a francia burzsoázia másképpen gondolkodik, mint öt évvel ezelőtt, most már nem hisz a Keletről jövő „invázió" lehetőségében és szembeszáll az amerikai parancsokkal. Ez év során sok minden megváltozott a világon. Éppen ezért bécsi kongresszusunk nem a béke híveinek kongresszusa, hanem sokkal szélesebb körű gyülekezet: a népek kongresszusa. Igen, a béke hívei ma már nem egy pártot, nem egy eszmeáramlatot és nem egy mozgalmat jelentenek, hanem magukat a népeket. A szovjet küldöttség nevében azt javaslom a kongresszusnak, hogy erősítse meg minden népnek a nemzeti függetlenséghez való elidegeníthetetlen jogát, azt a jogot, hogy a maga módján élhessen, anélkül, hogy alávetné magát idegen parancsnoknak. A belga vagy a guatemalai vagy iráni életmód pontosan ugyanazt a megbecsülést érdemli, mint az amerikai életmód. A különbözőképpen gondolkodó népek kölcsönösen segíthetik egymást, kicserélhetik könyveiket és felfedezéseiket, nyersanyagiakat és termékeiket, de hogy ez megtörténhessen, feltétlenül tiszteletben kell tartani a kölcsönösség elvét és el kell fogadni minden szuverén áll? m egyenlőségét. Azzal kell biztosítani valamennyi nemzet biztonságát, hogy a nagyhatalmak egyezményt kötnek egymással, hogy feloszlatják a különböző támadó tömböket, hogy érvényre juttatják a békés szerződéseket, a barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezményeket és hogy az ENSz visszatér azokhoz az elvekhez, amelyek létrehozásának alapját alkották. Van egy régi és bölcs francia mondás: „A szénégető úr a saját portáján". Hadd fejezzem be felszólalásomat e szavakkal: „Éljen a szénégető, aki úr a saját portáján!" Az USA és áldozatai El kell fogadni minden szuverén állam egyenlőségét A világ népei nem fogják vállalni a rabszolgaság terhét