Uj Szó, 1952. november (5. évfolyam, 260-286.szám)
1952-11-16 / 273. szám, vasárnap
4 UJSZ0 1952 november 12 CsendörUi/, Polomkán húsz évvel ezelőtt r-HÍREK A SZOVJETUNIÓBÓL Készül az első huszköbméteres ekszkavátor „Nagyon rosisz a helyzet a FelsőGaram vidékén, nagyon rossz!" így kezdődik a dolgozók 1932. július 17-én Hronecen megtartott konferenciájának felhívása. Hát bizony nagyon rossz volt a helyzet a FelsőGaram vidékén. A gazdasági világválság, amely a korhadó kapitalista társadalmi rend természetes következménye, nem kímélhette meg természetesen Csehszlovákiát sem. A válság fokozottan nehezedett Szlovákiára. A küldöttek, akik mintegy 200-an voltak jelen a konferencián, a Felső-Garam vidékének nyomoráról, éhezéséről és a munkanélküliségről számoltak be. Elmondják, hogy az állami erdöigazgatóság hogyan szipolyozta ki a szegény népet és hogy az erdőkben a munkák teljesen leállottak. A podibrezovai és a hroneoi vasmüvek munkásait elbocsátották és ezzel még jobban fokozódik nyomoruk. És mindezen felül a végrehajtók a Felső-Garam vidékének falvaiban mindennapi hívatlan vendégek lettek. Gottwald elvtárs a képviselőházban 1932 november 25-én mondott beszédében az igazi polomkai bűnösök szemére vetve az igazságot, a Felső-Garam vidéki dolgozók katasztrofális helyzetét a következőképpen írja le: „Mindenekelőtt tény az, hogy a Felső-Garam vidékén a dolgozó nép hallatlan nyomorban él. éhezik, fagyoskodik, betegségek és éhség kö. vetkeztében elpusztul. A másik tény az. hogy a Felső-Garam vidékén és Szlovákia többi részeiben, éppúgy mint Kárpátalján is a tömeges végrehajtások napirenden vannak. A lakosság egy részénél már végrehajtottak, a másik része pedig várja a végrehajtót. A harmadik tény az, hogy a Felső-Garam vidékén éppen úgy, mint másutt Szlovákiában, végrehajt az állam, végrehajtanak a bankok, végrehajtatnak a szeszfőzők, végrehajtatnak az uzsorások, a papok és a többi gyülevész nép." A muiikásök és a szegény vidéki nép katasztrofális helyzetéből, kivezető utat egyedül a Kommunista Párt mutatja. Csak a munkások akcióegysége és a harcoló munkásság oldalán dolgozó parasztság hadserege, az egész dolgozó nép harca húzhatja keresztül az urak terveit, amelyeknek célja: még jobban kiéheztetni, még jobban elnyomni a népet, még jobban kifosztani Szlovákiát. „Riadó! Harcra fél!" hirdette abban az időben Gottwald elvtárs. Ez a harci riadó kell, hogy a FelsőGaram vidék kizsákmányolt népét szintén eltöltse ennek a jelszónak és akaratnak a gondolatával: „egyesülni, harcolni, győzni". Es a konferencia résztvevőit Valló elvtársnak, a Kommunista Párt képviselőjének beszámolója után fellelkesítette e gottwaldi jelszó. Az urak maguktól semmit sem adnak, ezt mindenki elismerte. Elö kell terjeszteni követeléseinket, harcolni kell értük, míg csak i^em teljesítik. így állították fel a Felső-Garam vidékének dolgozói fő köteléseiket. Tiltakoztak a gyárakból való elbocsájtások és a vasmüvek leépítése ellen. Munkát a munkanélkülieknek! Megszüntetni az adó- és adósságvégrehajtásokat, leírni az adóhátralékokat és a szegény gazdáknak állami szubvenciót adni. A konferencia határozatait a küldöttek elvitték az üzemekbe, a fal. vakra és a Felső-Garam vidék tanyáira. A követeléseket megtárgyalták a falusi szegénység bizottságaiban, amelyek úgy nőttek ki a földből, mint eső után a gomba. E követeléseket minden polgár aláírta, a községi elöljáró megerősítette és tömegesen beadták azután a jegyzőknek és a járási főnöknek. A Kommunista Párt képviselői és sze. ná.torai: Kubacs, Fidlik, Mező, Steiner, Valló elvtársak a konferencia határozatát elvitték Szlovákia többi siralomvölgyébe. így vált a Felső-Garam vidék dolgozóinak konferenciája. amely a garammenti szegény embereknek megmutatta az utat, Szlovákia egész dolgozó népének tündöklő útmutatójává. Három hónap múlva, október 23án összehívták a Felső-Garam vidék dolgozó népének kongresszusát Hronecben. A kongresszus összehívásá. ra tett felhívás a falvakon futótűzként terjedt. A küldöttek gyalog és kofcsikon érkeztek, nagy távolságokról, fáradságot nem kímélve. A nagy terem, amelyben a kongresszust meg akarták tartani, képtelen volt befogadni a több mint 500 küldöttet és ezért a kongresszus elhatározta, hogy a téren fog tanácskozni. A hroneci főteret több mint 1000 résztvevő töltötte meg, akik a késő délutáni órákig kitartottak. Valló elvtárs, a Kommunista Párt képviselője számot adott arról, mit végzett a Kommunista Párt az utóbbi időben azért, hogy enyhítse a garammenti dolgozó nép súlyos helyzetét. Míg a kommunista a parlamentben és a breznói járásban harcoltak az urakkal a végrehajtás elleni törvényért, a kis- és középparasztok érdekében, addig a ludákok, az agrárpártiak és a jobboldali szociáldemokraták mindent megtettek, hogy a dolgozó nép megsegítésére irányuló kommunista javaslatokat meghiúsítsák. Látva, hogy a nép sorsát összekötötte a kommunista párttal, bosszút forraltak és nem riadtak vissza csalásoktól. így Becsko szociali demokrata feljelenti a kommunista funkcionáriusokat, az agrárpártiak pedig ügynökeiket, a jegyzőket, a járási főnököket, bírákat arr a buzdítják, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni deputációkkal és tüntetésekkel. Hlinka pedig az éhező Felső-Garam vidék nép szeme előtt provokatív módon nagy színházat rendez Zólyomban, amely a hírhedt Hlinka.Rázus násszal ért véget. „Ha jól megy majd nekünk (értsük az urakat), jól fog menni nektek is (értsd a népet), hirdették közösen. A kongresszus megállapította, hogy a Felsö-Garam vidék dolgozó népének konferenciája által kitűzött követeléseket három hónappal ezelőtt beadták a hatóságokhoz, de ezeket a követeléseket mindeddig nem teljesítették. Ma e követeléseket megismételjük, hangoztatta^ a konferencia éd főleg a végrehajtások beszüntetését követeljük. Megalapítjuk a kisgazdák és kisparasztok szövetségének szervezeteit és addig fogunk a hivatalok nyakára járni, addig fogjuk tömeges tüntetésekkel és deputációkkal követelni jogainkat, míg csak nem teljesítik őket. Az uraknak ultimátumot adunk és azt kiáltjuk: „Nem akarunk éhenhalni, nem adjuk meg magunkat." Az urak azonban semmit sem adtak a Felső-Garam vidéki dolgozók elszánt követelésére. Egyrészt szemfüles embereikre, a Becskókra, Hlinkáékra, Hodzsáékra, Rázusékra és Micsuráékra számítottak, hogy sikerül nekik a dolgozó nép egybekovácsolt egységét szétzúzniok, másrészt pedig a rendörterrorban, a bíróságokban és a csendörpuskákban bíztak. Amikor november 12-én figyelmeztető hangok ellenére végrehajtani jöttek Polomkára, az urak olyan leckében részesültek, amelyet nem egyhamar tudtak elfeledn' Ciglár Mátyás végrehajtóval és csendőrsegédlettel Polomkára jött a FelsőGaram vidék szegény embereinek hírhedt uzsorása/ a breznói dr. Zibrin ügyvéd és agrár főember is. Abban az időben a Felső-Garam vidék dolgozó népe csak úgy ismerte őt, mint a nép fosztogatóját. 1946-ban lehetőségük nyílt azonban megismerni öt, mint 'az úgynevezett Demokrata Párt képviselőjét és mint a párt egyik első funkcionáriusát is. Lettrichéknél azzal érdemelt ki ilyen „magas" funkciót, mert a háború alatt az angol Intelligence Service ügynöke volt. Az 1948. év februárja után Nyugat-Németországba mene kült, onnan küldi hazánkba a kiképzett felforgatókat, kémeket és gyilkosokat. Amikor a községházán Ciglá r végrehajtó. Michal Buvala légionárius kereskedő. Ancsa Tokárová özvegyasszony elleni végrehajtási ügyének lefolytatását 804.30 korona miatt (adósság élelmiszerekért) 5 korona kikiáltási árral elkezdte és amikor egy másik szegény özvegyasszony egyetlen vagyonát, a feje feletti födelet Zibrin fiskális 600 koronáért megvásárolta, az emberek e szemtelen provokációtól feldühödve a községházára rontottak, magakadályozták a végrehajtást és a végrehajtót, valamint az* ügyvédet kiűzték a községből. A nép tudván. hogy ellenállása, ami megír usította a végrehajtást, kihívja az államhatalom bosszúját, a munkások és a környező községek falusi szegénységének segítségével munkás- és parasztvédelmet szervezett. November 13-ről 14-re virradó éjjel Polomkát csendörök szállták meg. Szörnyű terror következett, a csendörök rárontottak a házakra, az embereket kihúzták ágyukból, verték, kínozták és letartóztatták őket. De nemcsak Polomkára, hanem a környékbeli községekbe is behatoltak a csendőrök, terrorizálták a lakosságot és letartóztatták a kommunistákat. A Kommunista Párt által vezetett nép nem hagyta magát provokálni és így a szörnyű terror ellenére sem került sor a csendörök és a lakos, ság között semüyen komoly össze, tűzésre. Amikor azután a nép meghiúsította a fegyveres államhatalom minden olyan ikísőrletét, hogy Po. lcmkáról elhurcolják a letartóztatottakat, a breznói járási hivatal november 16_án további erősítést küldött. Néhány száz csendőr számbeli fölényében elbizakodva, tüzet nyitott az emberekre. A polomkai Pehorelec János, 5 gyermek apja és a bacuchai Pillián János, egy 19 éves ifjúmunkás holtan maradtak a helyszínen. A csendörterrorra.1 szem. ben felállított frontot, amelyet a bátor polomkai szegény emberek 4 napon át tartottak a hatalmas túl. súllyal szembeh, végül is áttörték. Megnyílt az út a dühödt terror szá. mára. Több mint 60 embert letar. tóztattak és elszállítottak láncra, verve a besztercebányai kerületi bí. ró s ági börtönébe. Ezzel a proletár halottak száma a köztársaságban, akiket az 1932.es válság évében lőttek le, ll.re emelkedett. Párkányban kezdődött, utána Moszton, majd pedig Horna. Szuchán. Telgarton, Nyizna_Absán, végül Polomkán folytatódott. A válságot, halottak árán oldották meg. A magyar, cseh, ukrán és szlovák munkások kiontott vére árán. A polomkai soirtüzről szóló "-hír futótűzként terjedt el egész Szlovákiában és az egész köztársaságban. Minden jelentős üzemben tiltakozó sztrájkokat tartottak. A kormány és a polgári pártok, kezdve az ag_ rárpárttól egészen a szooiáldemo. kiratákig, hogy kibújjanak azon szörnyű gaztettükért való felelősség alól, amelyet a védtelen nép ellen elkövettek, a tört a Kommunista Párt ellen akarták fordítani. Könyörtelen és kegyetlen kommunista agitációról írtak és beszéltek. Gott. wald elvtárs azonban »A nép ismeri az igazi polomkai bünösöket« című parlamenti beszédében kiragadta a mérgezett fegyvert a kalandorok kezéből. Azt mondotta: »Mindaz, amit önök Szlovákiában a néppel tesznek, nem könyörtelen és ke. gyetlen, hanem önök szerint az kö. nyörtelen és kegyetlen, ha mi kom. munistáik erre azt mondjuk, hogy a nép védekezzék, hogy ne hagyja magát gyötörni, hogy ne hagyja magát éhségtől kínoztatni és ne hagyja magát megölni. Igen, Önök szerint ez a kegyetlen és könyörte. len dolog. Igen, ezt a »könyörtelen séget és kegyetlenséget« a koimmu. nisták elkövetik ós el is fogják kö. vetni, mert ez kötelességük.« És Gottwald elvtárs továbbá azt mondja — »Agyonlöhetnek bennün. ket, de utánunk ezren jönnek, utá. nunk ezrek kelnek fel, és ö utánuk további százezrek és milliók. Igen, riadóra verjük félre a harangokat, •és riadót fognak zengeni az összes harangok. De egyszer számot fog. nak adni minden kiontott vércsöp. pért, mindezért a nyomorért és éh. ségért, a nép minden megaláztatá. sáért és szenvedéséért.« Igaza \ >lt Gottwald elvtársnak, jós-szavai az utolsó betűig betelje, sültek. A Polomkán 1932.ben agyon lőtt két elvtárs helyett ezer más jött, akik a dicsőséges Szlovák Nemzeti Felkelésben éppen ezeken a helyeken fogtak fegryvert a Felső Garam., vidékén, hogy leszámoljanak a fasiszta elnyomókkal. És azok után, akik a Szlovák Nemzeti Felkelésben estek el, ismét százezrek és milliók jöttek, akik 1945-ben, há. la a dicső Vörös Hadsereg felszal . dítáisának, leszámoltak a kollabo ránisokkal és árulókkal és 1948 gyö. zelmes februárjában leszámoltak Zibrlnékkal, Buvalékkal és az egész burzsoá söpredékkel is. Most pedig a szocializmus felépítésében való részvételükkel sajátmaguk és gyer mekeik számára boldog és örömteli életet építenek. Büchler Bertalan. Az Uráli Gépgyár dolgozói határidő előtt befejezték tízhónapos tervüket. Többezer dolgozó már 1953. évi tervén dolgozik. A gyárban mindenki ismeri Viktor Ponomarjov sztahanovista maróst, aki a legutóbbi ötéves tervben harmincévi normát teljesített. Ponomarjov multévi tervét négyszeresen teljesítette. Az idén az első tíz hónap alatt ugyancsak négyévi normát teljesített. A gyár dolgozói újításokkal növelik a munka termelékenységét. Az elmúlt kilenc hónap alatt több mint A ,,Sztálin"-kolhoz tagjai nagy munkasikerekkel köszöntötték a forradalom 35. évfordulóját. Befejezték az őszi mezei munkákat és betakarították a későnérö növények, a kukorica, napraforgó és a cukorrépa termését. A traktorosok befejezték a szántást és a gépek egy részét már be i s adták javitásra a gép. és traktorállomás műhelyeibe. A kolhozparasztok és a gépkezelők ezekben a napokban összegezik A moszkvai „Pravda" jelentése szerint a volgaparti Engels-városban hatalmas pamutkombinát épül. Óriási textilközpontokat létesítenek a Sztálingrád-területi Kamisinben, a Dnyeperparti Cherszonban, az Altaivjdéki Barnaulban, a kufeáni Krasznodarban és Sztalinabadban, a Tádzsik SSK fővárosában. Ezek a kombinátok mind az ötödik ötéves terv építkezései keretében, a XIX. pártkongresszuson jóváhagyott irányelvek értelmében létesülnek. Mindegyik új kombinátot a legújabb szovjet gépekkel és automatákkal szerelik fel. A kamisinj textilkombinát naponta mintegy i millió méter különféle szövetet gyárt majd. Az új kombinátok nagyrész e nagyobb kapacitású lesz a világ bármely textilgyáránál. Az új kombinátok első helyen állnak majd technikai felszerelésük tekintetében is. A Szovjetunióban jelenleg 368.000 városi, körzeti, területi és falusi könyvtár működik. Könyvállományuk meghaladja. a 700 millió kötetet. 120.000-rel több a könyvtár, mint (Folytatás a 3. oldalról) lattal volt tele, gyakran vagy egyenesen, vagy közvetve elhallgattat, ták a bírálatot azáltal, hogy nem engedték meg egyáltalán, vagy azáltal, hogy elsiklottak a bírált hiá. nyosságok felett és nem törődtek helyrehozásukkal. És nem voltak ritkák az olyan esetek sem, amikor azt, aki kritizálni merte felettesét, különféle módon zaklatták és üldözték. Olyan eset, hogy nem törődtek a lentről jövő b :--áló hangokkal és hogy a bírálatot közvetlenül vagy közvetve elhallgatták, a trebicsi Kovoisvit.üzemben is előfordult. Ja. nicsek elvtárs, az üzem igazgatója nem szerette, ha az úgynevezett nem objektív hiányosságokról be. sz éltek munkájában és a hiányosságokat objektív okokkal magyaráz, tál:. Ö szerinte kezdett a pártszer. vezet is csak fecsegni. A bíráló hangokkal nem törődtek. Mindent objektí okokkal magyaráztok. A valóságban ez a bírálat elnyomása és az önkritikával szemben tiszteletlenség. A pártszervezet továbbá előtérbe állítja az objektív nehéz, ségeket saját hiányosságaival szem. ben és tagjait még mindig nem vezeti bírálatra. Az üzemben sok hiá. nyosság van. A Szovjetunió számá_ ra készülő megrendeléseket csak százalékban teljesítik, magas a se lejtek százalékszáma, rossz viszony mutatkozik meg a termelöeszkö. zökhöz. így pé'^ául egy alkalma, zo'tet egy nap alatt öt esztergakést tör el. ami az egész negyedévre szóló normális kiutalás, de az üzemi pártszervezet gyűlésein e hiá. 6500 észszerűsitési javaslatot nyújtottak be. A javaslatok bevezetésével évente 28 millió rubelt, takarítanak meg. Az Uráli Gépgyárban jelenleg újtípusú lépkedő ekszkavátor készül. Az új ekszkavátort a délukrajnai Csatornaépítéshez küldik. A gép markolója egyszerre húsz köbméter földet emel ki. Az új ekszkavátor termelékenysége az eddigieknek közel másfélszerese. Munkábaállításával nagymérték, ben csökken a földmunka önköltsége. a mezőgazdasági év előzetes eredményeit. A kolhoz'földjéről hektáronként 20 métermázsa hüvelyest takarítottak be. Öszjbúzából hektáronként 34 mázsa termett. Más növények is nagyszerű termést hoztak: a hajdina 18 métermázsát, a kukorica pedig 64 mázsát adott hektáronként. A kolhoz a kerületben elsőnek tett eleget a beadási kötelezettségnek. A Szovjetunióban az ötéves terv keretében százával épülnek' az új, elsőosztályú könnyűipari üzemek, amelyek a legkülönbözőbb cikkeket gyártják majd a lakosság számára. Minszkben hatalmas színesfonal kombinát épül. Textilkombinát épül Lwowban is, lenkombinát Polookban. Kibővítik az orsai lenkombinátot. Nincs olyan szovjet köztársaság, ahol ne épülnének új könnyűipari üzemek, köztük pamut, selyem, cipő, kötszövött-áru-, készruha. és műrost gyárak. Csupán a könnyűipari minisztérium irányítása alatt mintegy 750 különböző gyár épül újjá az ötéves terv folyamán a nagy üzemek építése terve keretében. Az ötödik ötéves terv könnyűipari beruházása két és félszer annyi, mjnt a negyedik ötéves tervé volt. a háború előtt. Az évente kiadott könyvek példányszáma meghaladja a 800 milliót. 1940-hez viszonyítva a könyvkiadás 1.8-szeresére emelkedett. A Szovjetunió minden népének pyelvén adnak ki könyveket. nyosságokat és rendetlenségeket nem bírálják. Ezt az új pártszabályzattervezet is kimondja, és a kritika és önfari. tika fontos alapelvéivel a párttagságot is helyesen ettől teszi függővé. Teljesen indokolt, ha a párttagtői megkövetelik, hogy fejlessze a lent. ről jövő bírálatot és önbirálotot, hogy leleplezze a munkahiiányossá. gokat és igyekezzék kiküszöbölésükre, hogy küzdjön a kérkedő ön. elégültség és a mumkasikerektöl való rr.egmámorosodás ellen. A kritika elhallgatása és azoknak zaklatása körül szerzett tapasztala, tok, akik bíráltak, pártunk Központi Bizottságának elnökségét arra vezették, hogy a pártszabályzatban közvetlenül biztosítsák azok védel. mét, akik kritizálnak. »A kritika elnyomása nagy hiba. Aki a kritikát elhallgattatja, aki a kritikát kór. kedéssel és dicsekvéssel helyettesíti, az nem lehet a párt soraiban,« — áll a pártszabályzat tervezetében. A lentről jövő bírálat és önbírálat fejlesztése számunkra is nagy jelentőséggel fog bírni. Ha minden egyes kommunista köteles lesz kér. leihetetlenül bírálni a hiányosságo. kat, amelyek körülötte felmerülnek, ez hétmérföldes lépést fog jelenti előre és ha a párttagság arra fog köteleztetni, hoigy szemtől, szembe forduljon a bírálattal és a hiányos. Ságokat kiküszöbölje, akkor két hétmérföldes lépést fog ez jelenteni előre. Marek Ferenc, a trebic ' járási pártbizottság vezető titkára. A „Sztáliné-kolhoz befejezte az őszi munkálatokat A könnyűipari üzemek száma hatalmas iramban növekszik A Szovjetunióban évente több mint 800 millió könyv jelenik meg Feliesszük a kritikái és önkritikái