Uj Szó, 1952. november (5. évfolyam, 260-286.szám)

1952-11-13 / 270. szám, csütörtök

1952. november 13. UJSZ0 3 A. J. Visinszkij elvtárs beszéde a koreai kérdésről az ENSz közgyűlés politikai bizottságának november 10—

i ülésén Az ENSz közgyűlés politikai bizottságának november 10_i ülésén A. J. Visinszkij, a Szovjetunió kül. döttségének vezetője mondott be. szedet a koreai kérdésről. Az amerikai lapok már előre kö zölték. hogy november 10-én a Szovjetunió külügyminisztere tart beszédet. Rámutattak, hogy a be. széd nagy érdeklődést kelt az ENSz.ben és ' efolyásolja a köz. gyűlés ülésszakán folyó vita további menetét. A zsúfolt terem közönsége nagy figyelemmel hallgatta a Szovjetunió képviselőjének beszédét. Az ülés folyamán kísérletek történtek arra, hogy gyengítsék A. J. Visinszkij beszédének hatását. A beszédet a szomszédos helyiségből áthallatszó erős kopogás szakította félbe. A zaj csak azután szűnt meg, miután Visinszkij követelte, hogy a bizottság elnöke tegyen intézkedéseket a rend helyreállítására és kijelentet, te, hogy ellenkező esetben nem folytatja beszédét. Az alábbiakban közöljük A. J. Visinszkij beszédét. 1. Kudarcba fulladt kísérletek az amerikaiak koreai agressziójának igazolására — Meghamisítják a dokumentumokat A koreai kérdéssel kapcsolatban az 1. bizottságban lefolyt vita be. bizonyította, hogy az Egyesült Államé kormánykörei nem tartják érdeküknek a koreai háború megszüntetését és a koreai kérdés békés rendezését. Erőfeszítéseik egy. általán nem arra irányulnak, hogy minél hamarabb sikeresen befejez, zék a koreai fegyverszüneti tár. gyalásokat és megszüntessék a ko. reai háborút, hanem arra, hogy meg. hiúsítsák a' fegyverszüneti tárgyaié, sokat és folytassák ezt a már har. madik éve viselt igazságtalan, agresszív háborút. Ezt számos tény bizonyítja. E té. nyek jellemzők arra, hogy az Egye. sült Államok agresszív politikát kö. vet Koreával szemben, noha az amerikai kormány nem egyszer jelentette ki, hogy aggodalommal tölti el a Koreában kialakult helyzet és a . fegyverszüneti tárgyalások menete. Amikor több, mint egy év. vei ezelőtt az amerikai kormány kö. zölte a szovjet kormánnyal, hogy állítólag a keszoni fegyverszüneti tárgyalások sikeres befejezésére tö. rekszik. a szovjet kormány rámu tátott arra, hogy ez a kijelentés nem egyezik a keszoni fegyverszüneti tárgyalásokon résztvevő ame. rikai képviselők álláspontjával. Az amerikai parancsnokság ugyanis rendszeresen elutasítja a koreai, kínai fél minden javaslatát, amely a koreai kérdés békés rendezésére irányul, Ridgway tábornok pedig — a Koreában működő amerikai fegy. vereserők akkori parancsnoka — rendszeresen különböző akadályokat gördít a tárgyalások sikeres mene te e!0. nem riad vissza különböző incidensek felidézésétől sem, amelyek bonyolulttá teszik a tárgyalá. sokat és természetesen akadályozzák a tárgyalások sikeres befejezősét. Mégis, a koreai-kínai parancsnok, ság békeszerető álláspontja következtében sikerült bizonyos eredményeket elérni és megegyezésre jutni a fegyverszüneti egyezmény-tervezet pontjainak túlnyomó többségében. Ez a körülmény — a koreai fegyverszüneti tárgyalások során felmerült nehézségek ellenére is -*azt a reményt keltette, hogy a tárgyalások nem is hosszú idő múlva megfelelő egyezmény megkötésével fejeződnek be. Ez a remény azonban nem telje, sedett be, mert kiderült, hogy az amerikai parancsnokság a fegyverszüneti tárgyalások felborítására törekszik, arra, hogy a koreai háborút ne békés megegyezéssel fejezzék be, hanem — miként ameri. kai 1 ormánykörökben nyíltan kimondják — „katonai döntéssel«, másszóval fegyveres erővel, a" csa. tatéren mindenáron kivívandó győ. zelemmel. Igazolta ezt az az amerikai határozati javaslat is, amelyet Acheson október 24-én terjesztett elö a Korea egyesítésének és újjáépítésének kérdésével foglalkozó ENSz. bizottság jelentésével kapcsolatban. Ezt a határozati javaslatot az amerikaik koreai fegyveres beavatko zásában résztvevő többi állam képvi. selöi is támogatták, noha ez a ha. tározati javaslat megismétli azt az állítást hogy a határozati javaslat szerkesztőit, — akik az adott esetben és más hasonló esetekben is az ENSz cégére alatt lépnek fel — állítólag őszinte szándék hatja át a koreai konfliktus '»igazságos és ki. elégítő rendezésére«. Ez a határozati javaslat lényegé ben egy kérdéssel foglalkozik, a hadifoglyok hazatelepítésének kér. désével. Ezen - kérdésen jutottak zsákutcába a panmundzsoni tárgyalások és a kialakult helyzetben e kérdés megoldása a koreai fegyverszünet megkötésére vonatkozó egész feladat megoldásának kulcsa. A határozati javaslat azt ajánlja a közgyűlésnek, hagyja jóvá azt az elvet, amelyet az amerikai parancsnokság vall a hadifoglyok hazatele. pítésének kérdésében. Ilyenformán az amerikai küldöttség kitart amellett az úgynevezett elv mellett, hogy nyomás és erőszak segítségé vei, kényszerítő körülmények között alkalmazott »rostálás«, vagy »megkérdezés« segítségével, a tö. meges agyonlövetésekig terjedő kegyetlen megtorlások alkalmazásával. visszatartsák a koreai és kínai hadifoglyok jelentős Készét. Az amerikai küldöttség — amikor ilyen határozati javaslatot telt és elfogadásához ragaszkodik — ezt ultimátum formájában teszi, mert tudva tudja és előre látja, hogy ezt az úgynevezett elvet egy* általán nem lehet elfogadni, a koreai-kínai fél ezt elveti, mert lehetetlen, hogy ne vesse el, és így az ehhez az »elvhez« való ragaszkodás elkerülhetetlenül a fegyverszüneti tárgyalások meghiúsítására s a háború további elhúzódására vezet. Mi van az Észak-Korea elleni rágalom hátterében ? Az utóbbi időben az 1. bizottságban lefolyt vita megmutatta, hogy egyes küld'jtts^gek — az amerikai határozati javaslat társszerzői, az ameriakaiak koreai intervenciójának résztvevői — a közgyűlés mostani ülésszakának feladatát nem abban látják, hogy valóban igazságos és észszerű módot találjanak a koreai kérdés rendezésére, hanem abban, hogy segítsenek az amerikai kormányköröknek kikerülni abból a nehéz helyzetből, amelybe azáltal jutottak, hogy véres háborút robbantottak ki a koreai nép ellen s háborús kalandjuk kudarcba ful. ladt. Valóban, az Amerikai Egyesült Államok két és fél év óta gyötri a kis Észak-Koreát, nem riadva visz. sza a hadviselés legbarbárabb módszereitől sem, de még sem tud meg. birkózni agressziójának áldozatá. val. Ennek ellenére az agresszorok nem nyugszanak. Csökönyösen Korea elfoglalására törekednek, abban reménykednek, hogy ezzel megnyí. lik az út számukra a Távol-Kelet feletti uralomhoz, az Ázsia feletti uralomhoz és ezzel egy lépéssel kö. zelebb jutnak a világuralom megszerzésére irányuló lázálmuk megvalósításához. Erre a gazdagodásra irányuló törekvés is ösztönzi őket, mert a koreai háborúban újabb és újabb sokmilliárdos nyereségek for. rását látják. Teljesen világos, a koreai nép elleni agresszív háborút nem lehe tett volna kirobbantani anélkül, hogy ne leplezzék az Észak-Korea ellen intézett támadást a közvéle mény megtévesztésére irányuló kí. sérlettel. *Az elmúlt negyedszázad háborúinak története bebizonyította hogy különösen a mi századunkban nem lehet igazságtalan rablóhábo rút viselni, ha nem leplezik igazi jellegét e háború állítólagos magasztos céljaira vonatkozó képmu. tató frázisokkal, ha nem leplezik az agressziót olyan álarccal, hogy ez agresszorok olleni harc. így az adott esetben JS a. tényleges agresz. szorok úgy próbálják beállítaná a dolgot, hogy az »agresszió Észak Koreából indult ki«, holott számos vitathatatlan tény bizonyítja, hogy valójában Észak-Korea esett az amerikai kormánykörök hosszú idő óta előkészített agressziójának áldozatául. Már többször idéztük ezeket a tényeket és ezeket ezideig semmi, képpen sem döntötték meg. Az Egyesült Államok képviselői és az Egyesült Államokat támogató egyes kormányok küldöttségei, ahelyett, hogy cáfolnák ezeket a tényeket, és bizonyítékokat hoznának fel arra a hazug állításukra, hogy »az agresz szió Észak.Koreából indult ki« üres tagadásra szorítkoznak anélkül, hogy^ ezt bármiféle bizonyítékkal támasztanák alá. Ezt teszik, bár már több. mint két év telt el azó. ta, hogy a háború első napjaiban meggyőző adatokat terjesztettünk elö annak a vitathatatlan ténynek alátámasztására, hogy 1950 júniusában Li Szin.man csapatai törtek be amerikai instruktorok támogatásával és vezetésével a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság terü. letére. Talán nem jellemző, hogy az amerikai határozati javaslat itt fel. •szólalt társszerzői — kitartóan védelmezve ezt a- javaslatot, s dicsőítve a koreai amerikai parancsnok, ságot — e tények közül egyet sem érintettek és egyszerűen elmentek e tények mellett s elkerülték még e tények megközelítését is? Lloyd államminiazter úr. Anglia képviselője, az Egyesült Államok képviselőjét támogatva, felszólalá. sában vádat emelt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya ellen, de semmivel sem támasz, totta alá ezt a vádat. Ugyanilyen szellemben szólalt fel Hoppenot úr. Franciaország kép. viselője, aki nemcsak, hogy semmi, féle bizonyítékot nem hozott fel. a Koreai Népi Demokratikus Köztár. saság elleni hasonló vádakra, hanem nyíltan elárulta, hogy egyálta. Ián nem hisz az ilyen bizonyítékok létezésében. Acheson mellett, mint ez várható is volt. azoknak az or. szagoknak képviselői szálltak síkra, amelyek résztvrsznek a koreai nép elleni háborúban és amelyek ezenkí. vül kapcsolatban állnak az Egye. sült Államokkal, főleg gazdasági függő kapcsolatban. A liszinmanista küldött elszólja magát A koreai amerikai intervenciót fehérre mosni és Észak-Koreát agresszióval vádolni igyekvő küldöttségek egységének idilljét a liszinmanista ügynök váratlanul megzavarta. A liszinmanista a koreai nép képviselőjének tüntette fel magát. Ennek az úrnak vagy nem sikerült jóváhagyatnia beszédét amerikai gazdáival, vagy gazdái ezen a napon más dolgokkal foglalkoztak — hiszen ez a küldött csaknem közvetlen az Egyesült Államok új elnökének megválasztása előtt szólalt fel — de bármiként is történt, felszólalásában alátámasztotta azt a vitathatatlan tényt, hogy a liszinmanista fegyveres erők támadták meg Amerika irányításával ÉszakKoreát és ezzel leleplezte az amerikaiaknak azt a hazug állítását, hogy „az agresszió Észak-Koreából indult ki". Önök mindannyian hallották a liszinmanista ügynöknek azt a beismerését, hogy a liszinmanista klikk valóban készülődött Észak-Korea megtámadására és hogy az ÉszakKorea elleni agresszív tervek és agresszív szándékok — ahogy a liszinmanista mondotta — „elképzeléseinkben" — vagyis a liszinmanisták és a koreai háborús kalandot kezdeményező oltalmazók elképzeléseiben — „voltak, vannak és mindig ott is maradnak". Akkor, amikor az Egyesült Államok képviselői és cinkosaik minden áron arra törekedtek, hogy megcáfolják a liszinmanistáknak és az Amerikai Egyesült Államok vezető köreinek Koreával kapcsolatos agresszív céljairól és terveiről szóló bizonyítékokat — bár ezek a célok és tervek vitathatatlanul megmutatkoztak és olyan tábornokok, mint Bradley és Roberts, továbbá az olyan diplomaták, mint Dulles, Muccio, Gross és mások, hivatalos kijelentéseikben — a liszinmanista ügynök kifecsegte az igazságot a koreai agresszióról. Anglia, Franciaország és néhány más ország képviselői, akik támogatták az amerikai határozati javaslatot, arra törekedtek, — mint ezt például Selwin Lloyd angol államminiszter tette — hogy úgy tűntessék fel a liszinmanista katonai alakulatoknak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság területe elleni számos támadását, mint közönséges határincidenseket, amelyek gyakran előfordulnak a feszült viszonyban lévő államok között, de nem méltóak figyelemre, mert „az incidens teljesen más dolog, mint a széleskörű támadás". Lloyd úr nem mondotta el azonban, hogy ezek az úgynevezett „határincidensek" a liszinmanista sorkatonaság egész zászlóaljainak lépten-nyomon megújuló támadásai voltak és hogy ezeknek az „incidenseknek" eredményeképpen a liszinmanisták számos aknavetőt, géppuskát, sokszáz puskát és sokezer töltényt hagytak a 38. szélességi foktól északra lévő területen. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság belügyminisztériuma még 1949. július 9-én közleményt adott ki arról, hogy a liszinmanista kormány katonai és rendőri alakulatai rendszeres támadásokat és gaztetteket hajtanak végre Észak-Korea békés lakossága ellen. Ez a közlemény rámutatott arra, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság belügyminisztériumának védelmi csapattai azzal a céllal, hogy megvédjék a lakosság életét és javait, a liszinmanista hadsereg barbár gonosztetteitöl — kénytelenek voltak intézkedéseket tenni a liszinmanista hadsereg alakulatai ellen, amelyek átlépték a 38. szélességi fokot. A közlemény beszámolt arról, hogy a liszinmanisták a 38. szélességi foktól északra lévő területen, vagyis a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság területén 200 halottat, 31 foglyot, 4 aknavetőt, több géppuskát, gyorstüzelő ágyút, körülbelül 100 puskát, sok lövedéket és töltényt vesztettek. Ilyen úgynevezett „incidensek" történtek a 38. szélességi foknál 1950. június 25-e előtt is, amikoris Dél-Korea úgynevezett „nemzetvédemi" csapatai nagy egységekben Észak-Koreára támadtak. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság védelmi osztagai a néphadsereg egységeivel együttműködve, teljesen szétverték a 38. szélességi foktól északra fekvő területre behatolt liszinmanista csapatoknak ezt a támadását, maguk ellentámadásba mentek át és június 25-én tíz kilométerre előrenyomultak a 38. szélességi foktól délre fekvő területre. Hoppenot űr szánalmas cselfogása Hoppenot úr, Franciaország küldötte, aki itt megismételte Muccio koreai amerikai nagykövet és Gross amerikai külügyminiszterhelyettes által forgalomba hozott verziót az „északkoreai agresszióról", nemcsak hogy nem cáfolt meg egyetlen egyet sem azok közül a nagyszámú adatok közül, amelyeket felhoztunk és amelyek minden vitát kizáróan bizonyítják az amerikai agresszió tényét, de kénytelen volt — habár burkoltan — beismerni, hogy nem csupán agresszív jelenségek, hanem agresszív cselekedetek is történtek a liszinmanisták és az Egyesült Államok hivatalos képviselői részéről. Az 1950. június 25-i eseményekről szólva Hoppenot úr nem volt képes semmiféle érvet felhozni az amerikai verzió védelmében. Megelégedett annak alaptalan állításával, hogy álítólag vannak bizonyítékok, hogy „nem a délkoreai csapatok lépték át elsőnek" a 38. szélességi fokot, amely Dél-Koreát Észak-Koreától elválasztja. Hoppenot úr semmiféle bizonyítékot sem hozott fel. Egyeszerüen kijelentette, hogy véleménye szerint a dolog így áll, „bármiképpen értelmezzék is az 1950. június 2-5-ét megelőző néhány eseményt, bármilyen magyarázatokat adjanak, bármilyen sajnálatot keltsenek is e végzetes dátummal kapcsolatos bizonyos cselekedetek, vagy nyilatkozatok, amelyeket a 38. szélességi foktól délre, vagy más helyeken tettek". Tudjuk, hogy azok a nyilatkozatok, amelyekről Hoppenot úr említést tett, Li Szin-man, Cso Bion-ok, Dulles, Roberts és más hivatalos liszinmanista és amerikai személyiségek nyilatkozatai olyan nyilatkozatok, amelyekben nem titkolták az Észak-Korea elleni támadás előkészítését és terveiket. Erről tanúskodik a tervezett hadműveletekről készített stratégiai térkép is, amelyet Li Szin-man törzskaránál találtak. Tudjuk, hogy azok a hadmüveletek, amelyekről Hoppenot úr beszélt, nem mások, mint az Észak-Korea ellen abban az időben sorozatosan végrehajtott támadások, azok a betörések, amelyeket a liszinmanista csapatok hosszú időn keresztül végrehajtottak

1 és amelyek ugyanakkor a liszinmanista fegyveres erők „edzését" és az Észak-Korea ellen intézett szélesebbkörű támadás előkészítését szolgálták. Világos, hogy Hoppenot úr idézett kijelentése gyáva meghátrálás volt. Éppen ezért nem véletlen, hogy Hoppenot úr más síkra terelte a kérdést, amikor hangsúlyozta, hogy „semmi sem engedi meg annak, aki sértett, sőt provokált vagy fenyegetett félnek érzi magát", hogy elsőnek folyamodjék erőszakos cselekedetekhez és hogy Észak-Korea kormánya, amikor csapást mért az Észak-Koreára támadott liszinmanista csapatokra, „megsértette ezt a szabályt" és éppen ezért az Egyesült Nemzetek Szervezetének is „az ebből a szabályból eredő szankciókhoz" kell folyamodnia. Hoppenot úr egész elmefuttatása azt bizonyítja, kénytelen volt beismerni, -hogy a délkoreai kormány részéről fennforogtak olyan cselekedetek, amelyek fenyegették ÉszakKoreát, olyan cselekedetek, amelyek az ő szavai szerint sértőek és prokációsak voltak. Ebből az következik, hogy az északkoreai kormánynak kell felelősséget viselnie ezért, hogy amikor önvédelmi intézkedéseket tett é

s kiűzte az agresszort Észak-Korea területéről, nem kérte előzőleg az Egyesült Nemzetek Szervezetének beleegyezését és nem várta meg azt a pillanatot, amelyet az Egyesült Államok és a hasonló gondolkodásúak alkalmasnak vélnek arra, hogy provokációs támadásokba bocsátkozzanak Észak-Korea területén — amit az Egyesült Államok kormánykörei meg is tettek, amikor beavatkoztak a Koreában keletkezett polgárháborúba és fegyveres intervenciót hajtottak végre Koreában. A francia küldött álláspontja azonban nem egyéb, mint szánalmas cselfogás, amely arra irányul, hogy eltüntesse a valódi agresszió nyomait, hogy kihúzza a valódi agreszszort a pácból, hogy megfossza az agresszió áldozatát az önvédelem törvényes jogától, amelyet az ENSz alapokmánya biztosit. Lloyd úr kísérletei az agresz. szió igazolására Ugyanilyen szánalmas. minden kritikán aluli kísérletet tett felszó lalásában Lloyd angol küldött, hogy — akár a tények elferdítése útján is — igazolja az amerikai agressziót. Kirángatta úgynevezett „bizonyitékainak" fegyvertárából a Korea egyesítésére alakult ENSz-bizottság hírhedt 1950 június 21-i jelentését, amelynek mint ismeretes, speciálisan az volt a célja, hogy szükség esetén bizonyítsa, hogy a liszinmanistáknak az Észak-Korea elleni támadást megelőző napokban tanúsított állás-