Uj Szó, 1952. október (5. évfolyam, 233-259.szám)

1952-10-06 / 237/a. szám, hétfő

8 m %20 1952 október 6 J. V. Sztálin: A szocializmus gazdasági problémái a Szovjetunióban szekeverni. Jarosenko elvtárs összezavarta e két különböző dolgot és bakot lött. A politikai gazdaságtan az emberek termelési viszonyainak fejlödéstörvényeit' tanulmányozza. A gazdasági politika levonja ebből a gyakorlati következtetéseket, konkretizálja azokat és erre építi mindennapi munkáját. Ha a politikai gazdaságtant megterhelik a .gazdasági politika kérdéseivel, akkor tönkreteszik mint tudományt. A politikai gazdaságtan tárgya: az emberek termelési, gazdasági viszonyai. Ide tartoznak: a) a termelési eszközök tulajdonának formái; b) a különböző szociális csoportok ebből következő helyzete a termelésben és a csoportok kölcsönös viszo nya, vagy mint Marx mondja: ,,tevékenységünk kölcsönös cseréje"; c) a termékelosztás teijes mértékben ez előbbiektől függő formái. Mindez együttvéve alkotja a politikai gazdaságtan tárgyát. Az idézett meghatározásból hiányzik az Engels meghatározásában szereplő „csere" sző. Azért hiányzik, mert a „cserén" sokan általában árucserét értenek, amely nem minden, hanem csak egyes társadalmi alakulatokban van meg, ez pedig néha félreértésre vezet, jóllehet Engels a „csere" szón nemcsak az árucserét értette. Amint látható azonban, az amit Engels a „csere" szón' értett, az említett meghatározásban mint annak alkateleme benme van. Következésképpen a politikai gazdaságtan tárgyának ez a meghatározása tartalma tekintetében teljes mértékben egybevág Engels meghatározásával. 2. Amikor valamely társadalmi alakulat gazdaságii alaptörvényéről beszélnek, rendszerint abból indulnak ki, hogy az adott társadalmi alakulatnak nem lehet több gazdasági alaptörvénye, hogy csak egy valamilyen gazdasági alaptörvénye lehet, éppen mint alaptörvény. Ellenkező esetben minden társadalmi alakulatnak több gazdasági

1 alaptörvénye volna, ami ellentmond magának az alaptörvény ®ző fogalmának. Jarosenko elvtárs aZoniban nem ért egyet ezzel. Azon a véleményen van, hogy a szocializmusnak nem egy, hanem több gazdasági alaptörvénye is lehet. Ez hihetetlen, de tény. A vita plénumán mondott beszédében kijelentette: „A társadalmi termelés és újratermelés anyagi alapjainak nagyságát és arányait a társadalmi termelésbe bevonható munkaerő növekedésének ténye és távlata határozza meg. Ez a szocialista társadalom gazdasági alaptörvénya, amely meghatározza a szocialista társadalmi termelés és újratermelés szerkezetét." Ez a szocializmus első gazdasági alaptörvénye. Ugyanebben a beszédében Jarosenko elvtárs kijelenti: „Az I. és II. alosztály közötti arányt a szocialista társadalomban az szabja meg, hogy milyen mennyiségben kell termelni termelőeszközöket ahhoz, hogy az egész munkaképes lakosságot be lehessen vonni a társadalmi termelésbe. Ez a szocializmus gazdasági alaptörvénye és ugyanakkor ez alkotmányunk követelménye, amely a szovjet embereknek a munkához való jogából következik." Ez, hogy úgy mondjuk, a szocializmus második gazdasági alaptör¥§nye. Végül a Politikai Iroda tagjaihoz intézett levelében ezt írja Jarosenko elvtárs: „Ebből kiindulva, a szocializmus gazdasági alaptörvényeinek lényeges vonásait és követelményeit véleményem szerint körülbelül a következőképpen lehetne megfogalmazni: a társadalom anyagi és kulturális életfeltételeinek szakadatlanul növekvő és tökéletesedő termelése." Ez immár a szocializmus harmadik gazdasági alaptörvénye. Hogy mindezek a törvények gazdasági alaptörvényei-e a szocializmusnak, vagy csupán az egyik, ha pedig csak az egyik, akkor melyik az — ezekre a kérdésekre Jarosenko elvtárs nem ad választ a Politikai Iroda tagjaihoz intézett legutóbbi levelében. Amikor a Politikai Iroda tagjaihoz írt levelében megfogalmazta a szocializmus gazdasági alaptörvényét, fel kell tételezni, „megfeledkezett" arról, hogy három hónappal ezelőtt a plenáris vitaülésen mondott beszédében már megfogalmazta a szocializmus két másik gazdasági alaptörvényét, nyilván abban a hitben, hogy erre a több mint kétes mesterkedésre nem fordítanak majd figyelmet. De, mint látható, számításai nem váltak be. Tegyük fel, hogy a szocializmusnak Jarosenko elvtárs által megfogalmazott két első gazdasági alaptörvénye nem létezik többé, hogy Jarosenko elvtárs mostantól fogva a szocializmus gazdasági alaptörvényének harmadik megfogalmazását tartja., amelyét a Politikai Iroda tagjaihoz intézett levelében fejtett ki. Nézük meg Jarosenko elvtársnak ezt a levelét: Jarosenko elvtárs e levelében azt mondja, hogy nem ért egyet a szocializmus gazdasági alaptörvényének azzal a meghatározásával, amelyet Sztálin elvtárs a megjegyzésekben fogalmazott meg. Ezt mondja: „Ebben a meghatározásban a legfőbb az egész társadalom szükségletei ... maximális kielégítésének biztosítása. A termelés itt úgy szerepel, mint e fő cél — a szükségletek kielégítése — elérésének eszköze. E meghatározás feljogosít annek feltételezésére, hogy a szocializmusnak Ön által megfogalmazott gazdasági alaptörvénye nem a termelés elsőbbségéből, hanem a fogyasztás elsőbbségéből indul ki." Nyilvánvaló, hogy Jarosenko elvtárs egyáltalán nem értette meg a probléma lényegét, nem látja hogy a fogyasztás vagy a termelés elsőbbségéről szóló recsegésnek egyáltalán semmi köze sincs a dologhoz. Amikor valamilyen társadalmi folyamatnak más folyamatokkal szem beni elsőbbségétől beszélnek, rendszerint abból indulnak ki, hogy mind két folyamat többé vagy kevésbbé egynemű. Lehet beszélni és kell is beszélni a termelési eszközök termelésének elsőbbségéről a fogyasztási eszközök termelésével szemben, mivel mind ebben, mind a másik esetben termeléssel van dolgunk, következésképen ezek többé-kevésbbé egy neműek. De nem lehet beszélni, helytelen volna beszélni a fogyasztás elsőbbségéről a termeléssel szemben, vagy a termelés elsőbbségéről beszélni a fogyasztással szemben, mivel a termelés és a fogyasztás két teljesen különböző terület, amelyek, igaz, kapcsolatban vannak egymással, de mégis különböző területek. Jarosenko elvtárs nyilvánvalóan nem érti, hogy itt nem a fogyasztás vagy a termelés elsőbbségéről van szó, hanem arról, hogy milyen" célt tűz ki a társadalom a társadalmi termelés elé, milyen feladatnak rendeli aűá a társadalmi termelést, mondjuk a szocializmusban. Ezért egyáltalán nem tartozik a tárgyhoz Jarosenko elvtársnak az a fecsegése sem, hogy „a szocialista társadalom életének alapját minden más társadalomhoz hasonlóan a termelés alkotja." Jarosenko elvtárs elfelejti, hogy az emberek nem a termelés kedvéért termelnek, hanem szükségleteik kielégítése érdekében. Elfelejti, hogy az olyan termelés, amelyet elszakítottak a társadalom szükségleteinek kielégítésétől, elsorvad és elpusztul. Egyáltalában lehet-e beszélni a kapitalista vagy a szocialista termelés céljáról, azokról a feladatokról, amelyeknek a kapitalista vagy a szocialista termelés alá van rendelve? Én azt hiszem, hogy lehet és kell is beszélni róluk. Marx azt mondja: „A kapitalista termelés közvetlen célja nem az áruk termelése, hanem az értéktöbblet, illetve a profit termelése és annak kifejlett formájában: nem a termék, hanem a terméktöbblet termelése. Ebből a szempontból maga a munka csak annyiban termelékeny, amennyiben profitot vagy terméktöbbletet hoz létre a töke számára. Ha a munkás ezt nem hozza létre, munkája nem termelékeny. Az alkalmazott termelőmunka tömege tehát csak annyiban érdekes a tőke számára, amennyiben rajta keresztül, vagy neki megfelelően nő a többletmunka mennyisége; csak annyiban szükséges az, amit mi szükséges munkaidőnek neveztünk. Amennyiben a munka nem hozza meg ezt az eredményt, felesleges és beszüntetendő. A kapitalista termelés célja mindig az értéktöbblet vagy terméktöbblet maximumának létrehozása minimális előlegezett tökével; amennyiben ezt az eredményt nem érik el a munkások megerőltető munkájával, létrejön a tökének olyan tendenciája, hogy igyekszik az adott terméket a lehető legkisebb költséggel előállítani, igyekszik . takarékoskodni a munkaerővel és a költségjekkel... Ebben az értelemben maga a munkás az, aíni a valóságban a kapitalista termelésben — csupán termelési eszköz, nem pedig öncél és nem a termelés célja". (Lásd: „Értéktöbbletelméletek", II. kötet, 2. rész.) Marx e szavai nemcsak abból a szempontból figyelemreméltók, hogy tömören és pontosan határozzák meg a kapitalista termelés célját, hanem abból a szempontból is, hogy kitűzik azt a legfőbb célt, azt a fö feladatot, amelyet a szocialista termelés elé kell kitűzni. A tőkés termelés célja tehát a profitszerzés. Ami a fogyasztást iller.i, a kapitalizmusnak csak annyiban van rá szüksége, amennyiben biztosítja a profitszerzést. Ezen túl a fogyasztás kérdése a kapitalizmus számára elveszti értelmét. Az ember a maga szükségleteivel eltűnik a látóköréből. Mi a célja a szocialista termelésnek, melyik az a fö feladat, amelynek teljesítése alá kell rendelni a társadalmi termelést a szocializmusban? A szocialista termelés célja nem a profit, hanem az ember a maga szükségleteivel, vagyis az ember anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítése. A szocialista termelés célja, mint Sztálin elvtárs „Megjegyzéseiben" megállapítja: „Az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei kielégítésének biztosítása". Jarosenko elvtárs úgy gondolja, hogy itt a fogyasztásnak a termeléssel szembéni „elsőbbségével" van dolga. Ez természetesen ostobaság. A valóságban itt nem a fogyasztás elsőbbségével van dolgunk, hanem azzal, hogy a szocialista termelést alárendelik fö céljának — az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítése biztosításának. Ezért az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása — a szocialista termelés célja: a szocialista termelés szüntelen növekedése és tökéletesedése a legfejlettebb technika alapján — ez a cél elérésének eszköze. Ez a szocializmus alapvető gazdasági törvénye. Jarosenko elvtárs fenn akarja tartani a termelés „elsőbbségét' a fogyasztással szemben és azt állítja, hogy /„a szocializmus alapvető gazdasági törvénye" „a társadalom anyagi és kulturális feltételei termelésének szüntelen fejlődésében és tökéletesedésében" rejlik. Ez teljesen helytelen. Jarosenko elvtárs durván meghamisítja és elrontja a Sztálin elvtárs „Megjegyzéseiben" kifejtett tételt. A termelést eszközből céllá változtatja, a társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítását pedig — kirekeszti. Ebből aztán az tűnik ki, hogy a termelés önmagáért növekszik, hogy a termelés öncél, az ember pedig a maga szükségleteivel eltűnik Jarosenko elvtárs látóköréből. Nem csoda hát, hogy az embernek, .mint a szocialista termelés céljának az eltűnésével együtt Jarosenko elvtárs „koncepciójában" a marxizmus utolsó maradványai is eltűnnek. Az, amit Jarosenko elvtársnál látunk, tehát nem a termelés „elsőbbsége" a fogyasztással szemben, hanem olyasvalami, mint a burzsoá ideológia „elsőbbsége" a marxista ideológiával szemben. 3. Külön szerepel az újratermelés marxi elméletének kérdése. Jarosenko elvtárs azt állítja, hogy az újratermelés marxi elmélete csupán a tőkés újratermelés elmélete, hogy semmi olyasmit nem tartalmaz, ami más társadalmi alakulatokban, többek között a szocialista társadalmi alakulatban, érvényes lehetne. Ezt mondja: „Ha Marx újratermelési sémáját, amelyet a tőkés gazdaságra vonatkozólag dolgozott ki, átvisszük a szocialista társadalmi termelésre, ez a marxi tanítás dogmatikus értelmezésének terméke és ellenkezik tanításának lényegével". (Lásd Jarosenko elvtársnak á plenáris vitán mondott beszédét.) A továbbiakban azt állítja, hogy „Marx újratermelési sémája nem felel meg a szocialista társadalom gazdasági törvényeinek és nem lehet a. szocialista újratermelés tanulmányozásának alapja". (Lásd ugyanott.) Jarosenko elvtárs kitér Marxnak az egyszerű újratermelésre vonatkozó elméletére, amelyben Marx meghatározott kölcsönös viszonyt állapít meg a termelési eszközök .termelése (első alosztály) és fogyasztási cikkek termelése (második alosztály) között és ezt mondja: „Az I. és II. alosztály közötti kölcsönös viszonyt a szocialista társadalomban nem Marxnak az I. alosztály v -j- m-jére és a második alosztály c-jére vonatkozó formulája határozza meg. A szocializmus viszonyai között a fejlődésben az I. és a II. alosztály közti említett kölcsönös kapcsolatnak nem kell meglennie". (Lásd ugyanott.) Jarosenko elvtárs azt állítja, hogy Marxnak az I. és II. alosztály közti kölcsönös viszonyra vonatkozóan kidolgozott elmélete elfogadhatatlan a mi szocialista viszonyaink között, minthogy Marx elméletének alapja a tőkés gazdaság a maga törvényszerűségeivel". (Lásd Jarosenko elvtárs levelét a Politikai Iroda tagjaihoz.) így rombolja szét Jarosenko elvtárs az újratermelés marxi elméletét. Az újratermelés marxi elmélete persze, amelyet Marx a tőkés . termelés törvényeinek tanulmányozása alapján dolgozott ki, a tőkés termelés sajátságait tükrözi vissza és természetszerűen az árutermelő-tőkés értékviszonyok formájába van burkolva. Másként ez nem is lehet. Ha azonban Marx újratermelési elméletében csak ezt a formát látjuk és nem vesszük észre annak fö tartalmát, amely nemcsak a tőkés társadalmi alakulatra érvényes — semmit sem értünk ebből az elméletből. Ha Jarosenko elvtárs bármit is megértett volna ebből, megértette volna azt a nyilvánvaló igazságot, hogy az újratermelés marxi sémái egyáltalán nem merülnek ki a tőkés termelés sajátosságainak visszatükrözésében, hogy ezzel együtt az újratermelés számos olyan alapvető tételét tartalmazza, amelyek minden társadalmi alakulatra érvényesek, köztük és különösen, a szocialista társadalmi alakulatra is. Marx újratermelési elméletének olyan alaptételei, mint a társadalmi termelésnek termelési eszközök termelésére és fogyasztási cikkek termelésére való felosztására vonatkozó tétel, az a tétel, amely szerint a bővített újratermelésnél elsősorban a termelési eszközök termelése növekszik, továbbá az I. és II. alosztály közti kölcsönös viszonyról szóló tétel, a terméktöbbletröl, mint a felhalmozás egyetlen forrásáról szóló tétel, a társadalmi alapok képződéséről és rendeltetéséről szóló tétel ,a felhalmozásról, mint a bővített újratermelés egyetlen forrásáról szóló tétel — Marx újratermelési elméletének mindezek az alaptételei olyan tételek, amelyek nemcsak a kapitalista társadalmi alakulatban érvényesek és amelyek alkalmazása nélkül egy :tlen szocialista társadalom sem lehet meg a népgazdaság tervezésénél. Jellemző, hogy maga Jarosenko elvtárs is — aki olyan nagyképűen gúnyolódik Marx „újratermelési sémáin" — kénytelen lépten-nyomon ezekhez a „sémákhoz" folyamodni segítségért, amikor a szocialista újratermelés kérdéseit tárgyalja. Hogyan látták ezt a kérdést Lenin és Marx? Közismertek Leninnek Buharin ,,Az átmeneti időszak gazdasága" c. könyvével kapcsolatos bíráló megjegyzései. Lenin ezekben a megjegyzésekben, mint tudjuk, elismerte, hogy az I. és II. alosztály közötti vi-' szony marxi formulája, amely ellen Jarosenko elvtárs kirohan, érvényben marad mind a szocializmusban, mind a ,,tiszta kommunizmusban", vagyis a kommunizmus második szakaszában. Ami Marxot illeti, ő, mint ismeretes, nem szívesen tért le a kapitalista termelés törvényeinek tanulmányozásáról és nem foglalkozott „Töké"-jében azzal a kérdéssel, hogy mennyire alkalmazhatók újratermelési sémái a szocializmusra. Marx a „Tőke" második kötetének 20. fejezetében azonban, „Az I. alosztály állandó tőkéje" című rovatban, amelyben az I. alosztály termékeinek ez alosztályon belül végbemenő cseréjét tárgyalja, mintegy futólag megjegyzi, hogy ebben az alosztályban a termékek cseréje a szocializmusban ugyanolyan állandó lenne, mint a kapitalista termelésben. Marx ezt mondja: , „Ha a termelés nem kapitalista termelés, nanem társadalmi termelés volna, világos, hogy az I. alosztály termékeit az újratermelés céljából ugyanolyan állandóan osztanák el, mint termelési eszközöket ennek az alosztálynak a termelési ágai között: egy részük közvetlenül abban a termelési szférában maradna, amelyből, mint termák kikerültek, a másik részük ezzel szemben más termelési helyekre kerülne át és ilymódon ennek az alosztálynak különböző termelési helyei között állandó mozgás jönne létre ellentétes irányokban". Marx tehát egyáltalán nem tartotta azt, hogy újratermelési elmélete csakis a kapitalista termelésre érvényes, bár maga a kapitalista termelés törvényeinek vizsgálatával foglalkozott. Ellenkezőleg, amint látható, abból indult ki, hogy újratermelési elmélete érvényes lehet a szocialista termelésre is. Megjegyzendő, hogy Marx „A gothai programm kritikájá"-ban a szocializmus és a kommunizmusba való átmenet időszaka gazdaságának elemzése során saját újratermelési elméletének alaptételeiből indul ki és nyilvánvalóan a kommunista rendszerre is feltétlenül érvényeseknek tartja ezeket. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy Engels „Anti-Dühring"-jében Dühring „szocialitárius rendszerének" bírálata és a saocialista rendszer gazdaságának jellemzése során szintén a marxi újratermelési elmélet alaptételeiből indul ki és a kommunista rendszerre feltétlenül érvényeseknek tartja ezeket. Ezek a tények. Kiderül, hogy Jarosenko elvtára itt, az újratermelés, kérdésében is bármilyen nagy hangon beszél is Marx „sémáiról", ismét zátonyra futott. 4. Jarosenko elvtárs a Politikai Iroda tagjaihoz intézett levelét azzal a javaslattal fejezi be, hogy bízzák meg öt ,,A szocializmus politikai gazdaságtanácsának" összeállításával. Ezt írja: „Kiindulva abból a meghatározásból, amellyel a plenáris ülésen, a szakosztályban és ebben a levélben a szocializmus politikai gazdaságtanával foglalkozó tudomány tnrgy.-st illetőleg, a marxista dialektikus módszer alkalmazásával kifejtettem, egy, vagy legfeljebb másfél év alatt két ember segítségével kidolgozhatom a szocializmus politikai gazdaságtanába tartozó alapvető kérdések elméleti megoldását, megírhatom a szocializmus politikai gazdaságtanának marxista, lenini-sztálini elméletét, amely ezt a tudományt a nép hatékony fegyverévé változtatja a kommunizmusért vívott harcban

5".. El kell ismernünk, hogy Jarosewsto elvtárs nem túlságosan szerény. Mi több, egyes íróink stílusában ezt lehetne mondani: „Sőt, éppen ellenkezőleg". Fentebb már volt szó arról, hogy Jarosenko elvtárs a szocializmus politikai gazdaságtanát összekeveri a vezető szervek gazdasági politikájával. Az, ami szerinte a szocializmus politikai gazdaságtanának tárgya, a termelőerők észszerű megszervezése, a népgazdaság tervszerű irányítása, társadalmi alapok létrehozása stb. — nem a szocializmus politikai gazdaságtanának, hanem a vezető szervek gazdasági politikájának tárgya.