Uj Szó, 1952. szeptember (5. évfolyam, 208-232.szám)
1952-09-04 / 210. szám, csütörtök
III SZ0 UJSZ0 1952 szeptember 12 Kádár Péter vasárnap mindjárt ebéd után kiosont a konyhából. Körülnézett s amikor látta, hogy senki sem jön utána és senki sem figyeli, lassan, óvatosan felmászott a szénapadlásra. Izgatottan keresgélt a zizegő széna kijzött, tétován nyúlkált ide.oda. Már-már azt hitte, hogy elvétette a helyet, amikor végre a kezei közé került, amit keresett. Keményfedelű könyv volt, rajta nagy betűkkel a cím: »Földrajzi atlasz a középiskolák számára«. A nyomtatott betűk alatt a fia kézírása: »Kádár István, első osztályos tanuló«. — Milyen jó, hogy a gyerek nincs idehaza, —• gondolta magában Ká. dár Péter — á Tátrában, ahová üdülésre vitték, biztosan még csak eszébe se jutna arra gondolni, hogy távollétében az apja a könyveit rej. tegeti és bennük keres okosodást. Lenézett az udvarra és látva, hogy ott senki sincs, csak az öreg fekete kandúr megy át lassú, nesztelen léptekkel az udvar napos oldaláról a hűvösre, — hóna alatt a könyvvel lelopődzott a szénapadlásról és mint a tolvaj, hosszúra nyújtva a lépést, a ház mögött húzódó kertbe osont. A kert végében, a léckerítés tövében lekuporodott egy nagylevelü bokor alá, aztán reszkető kézzel ki. nyitotta a könyvet. Izgatottan lapozott benne. Európa és a töbtoi vi. lágrész államainak térképei tarka összevisszaságban vonultak fel lázasan kereső szemei előtt. De Kádár Pétert a térképek most nem ér. dekelték. .A könyv hátsó lapjait ke. rest©, ahol már a múltkor felfedezte azokat a titokzatos rajzokat. Odahaza szégyelte a könyvet nézegetni, ezért hát Pista iskolástáskájából kilopta, a szénapadlásra rejtette a ,ázéna közé és most végre nyugodtan megkereshette azt, ami napok óta foglalkoztatta és gondolkodóba ejtette. Nyálazott egyet merev ujján, aztán újra lapozott. — »Ehun van e?« — kiáltott fel félhangosan, s nagyon megörült felfedezésének. A könyvnek ezen az oldalán már mein voltak térképek. Az egész oldal kisebb-nagyobb golyóalakú testékkel volt telerajzolva, körülöttük piros, kék és 1 fekete körök és elipszisek nagy összevisszaságban, köztük egy.egy szó vagy rövid: magyarázó szöveg. A lap felső részén ott volt a cím: »A Föld és a bolygók pályái«. — Itt kő lenni a cudarnak« — morfondírozott' magában Kádár Péter. Ujjával egy-egy ábrára bökdösött és szótagolva, iskolás hangon olvasta: — Sza.tmvnusz, — ennem az, megájjunk csak ellesz az. Lássuk csak: Vé.nusz, esse az, ördög vinné el. Ehe, de talán itt van e: Ju.pi-ter. Hej, a mindenségit, van itt minden, csak az nincs, amit keresek«. Tovább bökdösött az ujjával hol ide, hol oda, o-lvasta az ismeretlen szavakaí, neveket, de végül is bosszankodni kezdett: — Ej, hogy az a csámpás, öreg kocúr rúgná meg, nincs itt, pedig itt vót, múltkor még itt vót. — Lecsapta, nagy mérgesen a könyvet a fűre, meredten bámult n^aga elé, aztán újra a könyv után nyúlt és elölről kezdte a keresgélést. Mint valami titokzatos varázsszavakat, úgy mormogta maga elé: Sza-tur-nusz, Vé.nusz, Ju-pi.ter, Nep-tu-nusz. Kádár Péter annyira beleimerült a bolygók tanulmányozásába, hogy észre sem vette, hogy a keskeny ösvényen, amely a kert léckerítése előtt haladt el, vafaki közeledik. Homlokán már izzadságcseppek gyöngyöztek, a feje is megfájdult a nagy igyekezetben, de csak nem tudta megtalálni, amit keresett. A foga közt halkan szitkozódni kezdett, amikor a kerítés mögül valaki ráköszönt: — Jó napot, Péter! Mi jót csinálsz itt a kert végibe? — Kádár Péter még a köszönést is elfelejtette fogadni és hebegve, ijedten, mint a gyerek, akit valami csínyen ér. tek, de mégis igyekszik leplezni zavarát, így válaszolt: — Hát, izé, — ezt nézegetem e! A kíváncsi érdeklődő, akiben Kádár Péter a földműves szövetkezet elnökét, Szarvas Gergelyt ismerte fel, tovább faggatta. — Hát osztán mi az, amit nézegetsz? — Láttya, hogy egy könyv! — hangzott a mérges válasz. A MARSLAKOK — Ejnye no, hát má csak ne mérgelőggy úgy, Péter, — csitítgatta Kádárt Szarvas Gergely és elmosolyodott ősz bajúsza alatt. — Nem vagyok kíváncsi természetű, azt tudhatod, de azé azt mégis szerettem vőna tudni, hogy miféle könyv az, ami fölött ott üsz elgondókozva, furcsa slavakat, tán valami varázsszavakat moisnogsz, oszten meg lecsapod a könyvet szitkozódva és kiabálsz, hogy nincs meg, pedig meg vót. Má azt hit. tem, hogy vgjlan«i könyvbe keresed a választ arra, hogy belépj-e a szövetkezetibe vagy se. De látom, hogy e nem afféle könyv, amibiil a választ megtunnád. Kádár Péter egy darabig szótlanul nézte az öreg Szarvas Gergelyt, akinek a képéből derű és jóakarat sugárzott, s valami fiatalos életkedv, dacára aiinak, hogy a fején már a kor dere fehérlett, — aztán megszólalt, de most már békülékenyebb hangon. — Hát ha éppen * 4tunni akarja, sok .minden van az ilyen könyvben. Hirtelen elhallgatott, kicsit gondolkozott, mondja-e tovább, aztán úgy döntött, hogy mindent elmond, hadd tudja meg Szarvas Gergely, hogy nem afféle tudatlan emberrel van dolga. — Én ebbe a könyvbe a Marsot keresem, — jelentette ki büszkén, minden szót külön hangsúlyozva — a Marsot! — Nagy lélekzetet vet^, de mielőtt folytathatta volná, Szarvas Gergely közbeszólt. •— A Mafsot? Hát osztán, mit akarsz te a Marssal? Talán bizony— tette hozzá némi éllel — odá szeretné menni, nehogy itt rád mutogasson mindenki, hogy nézzék csak, ez az a Kádár Péter, egyike annak a négy középparasztnak, akik még nem léptek be a szövetkezetbe, pedig már az egész falu a szövetkezetben van. — Jó kedve van, Gerg-ely bátyám — szólt most megint elboruló kép. pel Kádár Péter, — én 'nem akarok a Marsra menni, de majd ők gyünnek' ide. Lássa, hát ezen rágódok éri ncá egy hete. azóta, hogy a Varjú Sándor itt járt a szomszéd faluból, oszt mesélte, hogy gyünnek a Marslakók. Ki is nevettük öt, dehát ö csak esküdözött égre-földre, hogy a szomszédjuknak, a Béres Menyhértnek a onokája kint van Franciaországba, oszt hogy látta a levelet, amit az írt, hogy ott má vannak is olyan embereik a Marsrul. Monta is a Varjú Sándor, hogy aszongya, mi. nek lépjen be az ember a. szövetkezetbe. Gyünnek azok a egyszemű, három méter magas emberek a Marsrul, oszt ki tuggya, mit tesznek velünk. Erre oszt igazat attaan neki én is, Gergely bátyám. Láttya, hogy nem tréfa a dolog. Nagyon bizonytalan időket élünk. Lehet, hogy azok az egyszemű emberek rövid idő múlva ellepik a fődet, oszt akkor elveszünk. Azé nézegetem má ezt a könyvet is, hogy hátha megtudom belüle, milyen messze van a.z a Mars, mikorra érhetnek ide az sgyszeműek. Még folytatta volna, de az a jó. kedvű hahotázás, amely Szarvas Gergelyből kitört, megállította. Az öregnek még a könnyei is kicsordultak a kacagástól. Nagy gonddal letörölte arcáról a könnycseppeket, aztán komolyan megszólalt: — Nem hittem vőöa, Péter, hogy bedösz ennyi badarságnak. A Varjú Sándor »jó madár«. Ö a harminc hektárjával nem léphetett be a szövetkezetbe, oszt otthon a falujában is ezzel a mesével ijesztgeti a hiszékenyeket, hogy így meg úgy, nagyon bizonytalan idők ezek, minek az a szövetikezet, gyünnek az egyszemüek, oszt ki tuggya, mi lesz. Csakhát ott hiába próbálko. . zott. Má két hete megalakult a harmadik típusú szövetkezet. Mikor oszt látta, hogy otthon nem boldogú, elgyütt ide, te meg alaposan felülté neki, fiain. No de nem zavarlak to- | vább. Sietek a kultúrházba, gyűlést tartunk az új szövetkezeti tagoknak. De ha meglátod majd az első Marslakót, ne felejes el nekem szólni. A szövetkezeti élni' mosolyogva megpödörte a bajuszát és sietős lép tekkel anegindult a kultúrház felé. Kádár Péter tátott szájjal bá. mult utána, majd savanyú képpel nyúlt a könyv titán, de már nem tudta olyan érdeklődéssel. nézegetni, mint az előbb. Furcsán érezte magát. Valahogy úgy, mint a gyerek, akit valami huncutságon kapnak, aztán gyerekes ügyetlenségéért kinevetnek. — Miért hozta ezt éppen erre az ördög, —. gondolta magában, -— most majd széthíreszteli a faluban, hogy a Kádár Péter a Majrslakókat várja, ördög vitte vóna el azt a Varjú Sándort is, hogy éppen nekem beszélte tele a fejemet ityen zagyvaságokkal, amiken osztán em ber legyen a talpán, aki el tud iga. zodni. Pedig azé valami lesz a dologba. Azok a Marslakók léteznek. Nem beszélnének róluk, ha nem úgy lenne. Vagy nem léteznek? A fene tuggya. De hogy megfájdult a fejem. Az álom is úgy kerülget. Biztosan azért, mert ilyen komoly, nehéz dolgokon töröm a fejem.« A gondolatok egymás után cikáztak át Kádár Péter agyán, kergetősddt játszottak, de a vég-én talán bele. fáradtak, mert Kádár Péter néhány elnyújtott ásítás iitán hanyattdölt a fűben és pár perc múlva már hangos horkolása jelezte, hogy a Marsról visszatért a földre, onnan pedig repült tovább az álmok birodalmába. ' . i • Közben Szarvas Gergely a kultúrházba ért, ahol már lassan gyü. lekeztek a szövetkezet régi és új tagjai. Hangos beszélgetés, vidám nevetgélés töltötte be a nagy termet. Szarvas Gergely megelégedetten nézegetett egy-egy új jövevényt, aki néhány nappal ezelőtt még az ingadozók csoportjához tartozott, ma pedig már eljött ide, hogy megtegye aiz első lépést a könnyebb, gondtalanabb élét felé. Zólyomi Guszti, a szövetkezet fiatal agronó. musa Szarvas Gergelyhez szegődött és jókedvűen újságolta: — Tudja-e, Gergely bácsi, hogy ezen a mai gyűlésünkön huszonhármán fogják aláírni a belépési nyilatkozatot? Majdnem kétszeresére nő a tagok száma. Szarvas Gergely mosolyogva s egy kis rejtett büszkeséggel mondta: — Ja fiam, aiz idei aratás mindennél jobb bizonyítéka vót annak, hogy a közös munka,, meg az egyéni munka eredményei olyan messze vannak egymástul, mint Makó Jeruzsálemtől. Tavaly óta sokat fejlődtünk ám, Gusztikám! Az állandó munkacsoportok, a versengés, a ke. resztsoros vetés, a kombájnok, ez mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy elsőknek teljesítettük a beadást az egész járásban, meg hogy vagy tizenöten jóval negyvenezer koronán felül vettek fel előleget a természetbenieken kívül. A többiek előlege i-s harminc-negyvenezer korona között mozog. Mikor vöt, fiam. egy dolgozó parasztnak ennyi pénze? Én nem azon csudálkozok, hogy huszonhárom új tag jelentkezett, hanem az nem megy a fejembe, hogy még akadnak olyanok is, akik nem lép. nek be. — De má ilyet ne mongyon, Gergely bátyáim, — nézett fel érdeklődő tekintettel Guszti, — hát még ilyen is akadt? Én szentül azt hittem, hogy imá az egész falu belép a szövetkezetbe. A beszélgetés, amely a kultúrház mögötti kert egyik padján folyt, most megszakadt, mert Sebes Karcsi, a szövetkezet könyvelője és Huszár Gábor, a falu 'fiatal tanítója jöttek Szarvas Gergely után. — Megkezdhetnénk a gyűlést, Gergely bátyám, — mondta a tanító — itt vannak már mindnyájan. Szarvas Gergely kezet nyújtott a tanítónak. — Köszönöm, tanító elvtárs, hogy olyan lelkesen bekapcsolódott az új tagok toborzásába. Amint hallom, a huszonhárom új tag közül nyolcat a tanító elvtárs szerzett eredményes meggyőző munkájával. — Ő, Gergely bátyám, sohse köszönjön nekem semmit. Nem én, haneni a szövetkezet szép eredményei győzték meg az embereket. Ez pedig Gergely bátyám érdeme is. I — Haggya csak, fiam — hárította el Szarvas Gergely a tanító elismerő szavait, aztán megindult a kultúrház bejárata felé. A három fiatalember. az agronómus, a könyvelő és a tanító karonfogva követték. A gyűlés nem tartott sokáig. Szarvas Gergely után Huszár, a tanító mondott néhány lelkesítő szót, azután a huszonhárom új tag aláírta a belépési nyilatkozatot. Befejezésül isimét a szövetkezet elnöke szólt néhány • szót. Megelégedését fejezte ki, hogy a falu csaknem minden dolgozó parasztja megtalálta a helyes utat a szebb élet felé. — Mindössze négyen vannak még az egész faluban, akik kívül marad, tak, — fejezte be rövid záróbeszédét Szarvas' Gergely. Egy kíváncsi hang közbekiáltott: — Hát osztán ki az a négy? — Szarvas Gergely mosolyra * húzódó képpel, lassan mondta: — Hogy kik? Hát a Marslakók! Az ámulait_ csendjét a kérdések összevisszaságának hangzavara váltotta fel. — Hát azok meg kicsodák? No de ilyet! És mik azok a Marslakók? — Szarvas Gergely csendre intette ismét a zsibongó tömegét, aztán halkabbra fogta a szót, úgy, hogy az emberek közelebb jöttek, köréje sereglettek, s ámulva hallgatták minden szavát. Igazán kár, hogy Kádár Péter ezalatt az igazak álmát aludta, s így még csak nem is sejtette, hogy a kultúrház, nagytermében vagy hetven ember az ö három szövetkezeten kívül álló társa boldogabb jövője érdekében egy furcsa »összeesküvésre« készül. Kádár Péter azt sem látta, hogy késő délután, amikor a nap alábbszállt az égen és a sugarai már nem perzseltek oly izzón, a háza. előtt két asszony állt meg, majd elkezdtek sétálgatni le s föl a kerítés mentében. Nem sokkal utánuk négy fiatal lány érkezett ösSzefogódzkod. va s ők is sétálgatni kezdtek. De a lányok után újabb asszonyok érkeztek, majd a férfiak is szállingózni kezdtek és negyedóra múlva Kádamé kipillantva a ház elé, csodálkozva látta, hogy a fél falu ott szorong a házuk, előtt. Nem tudta mire vélni a dolgot. A sok ember zajongott és njindig újabbak és újabbak érkez-ék. Félóra múlva már csaknem az egész falu ott tiul. lámzott a Kádárék kapuja előtt. A beszélgetés, nevetgélés vásárok zsivajái'a emlékeztetett. Kádárné egyre idegesebben leste a függöny mögül a folyton nagyobbodó tömeget. Tanácstalanul járt. kelt a házban, aztán az urát kezdte keresgélni. Az udvajron sehol sem látta, ezért a kertbe itoejit, de ott is hiába tekintgetett jobbra-balra, nem találta sehol. így jutott el egészen a kert végébe, ahol mély, erős horkolás ütötte meg a fülét. A hang után menve, csakhamar meg is találta az urát. - Elképedve nézte a furcsa látványt. Kádár egy bokor alatt alszik a füvön, a kerítés tövében, mellette egy nyitott könyV, különös, össze-vissza, tarka vonalakkal. Erőteljesen, megrázta az ura vállát: — Péter, hallja-e, Péter, ébredjen mán! — Kádár Péter ijedten megrázkódott, kinyitotta a szemeit és félálomban, riadtan kérdezte: — Mi az? Már itt vannak az egyszeműek ? — Egyszemű a maga bolond feje, — szólt az asszony ingerülten, — keljen fel, oszt mongya meg, mit jelentsen ez, hogy az egész falu itt tolong a háza előtt? — Mit beszész asszony? — ugrbtt fel Kádár rosszat sejtve, s megindult, szemeit törölgetve, ki a háza elé. Amikor kilépett a kapun, meghökkent. Az asszony igazat beszélt. Ott szorongott a ház előtti úton a falu apraja-nagyja. Kádár Péter tanácstalanul állt meg szemben a tömeggel. Valaki most rákiáltott: — Hát mi lesz, meddig várjunk még? Szeretnénk má látni öt! — Élig legyen a tréfától, emberek — szólalt meg bizonytalan hangon Kádár." — Ki az, akit látni sze. retnének ? Most egy másik, éles hang süvöl. tött át a tömegen: 1 —• Hát azt a egyszemű Marslakót, aki itt van maguknál. Az egész falu tudja, hogy itt rejtegeti, most hát oszt mutassa meg ám nekünk is! Kádár Péter érezte, hogy a feje búbjáig elvörösödik, árcáii nehéz izzadságcseppek gurultak végig. Megájjunk csak emberek! — szólt, közbe egy hang és a tömegből előre furakodot Szarvas Gergely. — Valami tévedés\ van a dologba — foly. tatta a szövetkezeti elnök. Az a Marslakó, akit kerestek, itt áll előttetek! — és rámutatott "a bá. muló Kádár Péterre. — Amint látjátok, nem is egyszemű. De úgylátszik, 6 még két szemmel sem lát tovább az orránál. Ö még két szemmel sem látja, hogy a helye közöttünk van, hogy nekünk együtt kell harcolnunk a boldog jövőért. Azért a jövőért, amit az ö Péter fiá, aki most mint , pionír a Tátráiban üdül, meg mindnyájunknak a gyerekei fognak élvezni és tovább építeni. Marslakó, nak kell neveznünk öt, mert aki a földön él, itt miköztünk, az ezt már régen megértette. De nem gonqsz ember ö, csak bedőlt a kulákok buta meséinek. Tudom, hogy rá fog jönni rövidesen, hogy közöttünk van a helye! Kádár Péter nézte Szarvaá Gergelyt, s tekintete szégyenkezést, megilletődést, majd valami nagy dolognak a felismerését tükrözte vissza. — Köszönöm a leckét — szólt megilletődött hangon ós keményen kezet szorított a szövetkezeti elnökkel. — Az én Péter fiamnak nem marad egy pillanatig sem tovább Marslakó az apja! Ha megengedi, Gergely bátyám, magával megyek és mindjárt ki is töltöm a belépési nyilatkozatot. — Nem is kell velünk jönnie, itt is aláírhatja — szőlajlt meg Huszár, a tanító, egy belépési nyilatkozatot és töltőtollat-tartva Kádár elé. Amikor Kádár aláirta a nyilatkozatot, felzúgott a taps és éljenzés. Senki sem vette észre, hogy a sokaságból három ember furakodik előre és megállnak Szarvas Gergely előtt. Csak amikor mái- odaértek az elnök elé, akkor csendesedett te a tömeg, s figyelték a három embert. — Hát maguk? •— kérdezte Szaurvais Gergely. — Mink se vagyunk ám Marsla. kók! •— szólalt meg az egyik, s Szarvas csak most ismerte fel a három emberben azt a három középparasztot, akik eddig még a szövetkezeten kívül álltak. — Mink is be akarunk lépni! — mondta kórusban a három ember. A tanító már töltötte is ki a belépési nyilatkozatokat, melyeket a három ember meghatva, a tömeg taps-vihara közepette aláírt. A sokaság: lassan oszlani kezdett. A házak tetején megszólaltak a hangszórók: Örömmel értesítjük a község lakosságát, hogy a mai na. pon községünk valamennyi még szövetkezeten kívüli dolgozó parasztja belépett • az egységes földműves szövetkezetbe! Felcsendült a zene. A falu utcáit betöltötte a vidá,m kacagás. A falu mögötti dombok felett a nap vörös korongja utolsót kacsintott a boldog falura, aztán gyorsan lebukott —- talán azért, hogy senki se lá'ssa, hogy a nap i>s mosolyog. Tóth Tibor, Ipolyság. A Csehszlovákiai írók Szövetségének szlovákiai tagozata és a Csemadok pénteken, szeptember 5-én este 30 órákor a Belügyi Megbízotti Hivatal hangversenytermében. Móricz Zsigmond emlékestet tart a nagy realista író halálának 10. évfordulója alkalmából a következő műsorral: Megnyitó: Milán Lajciak, államdíjas. Ünnepi beszéd: Ctíbor Stitnícky, Egri Viktor államdijas. Hegedühangverseny; Zathurecky Ede. Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, zongorán kíséri Miehal Karín. !