Uj Szó, 1952. szeptember (5. évfolyam, 208-232.szám)

1952-09-27 / 230. szám, szombat

1952 szeptember 19 I f J SZŐ Z 150 A román nagy nemzetgyűlés egyhangú lelkesedéssel megszavazta az új alkotmányt Szeptember 24-én a román nagy nemzetgyűlés tizenharmadik ülés­szakának délutáni ülésén a felszóla­lások után Gheorghiu-Dej elvtárs felszólalásában megállapította, hogy az új alkotmány tervezetének meg­vitatása magas eszmei sainvonalon folyt és bebizonyította, hogy a kép viselők felelősséget éreznek azért, amit a nép rájuk bízott. Ezután a nagy nemzetgyűlés el­fogadta az alkotmányt cikkelyen ként, majd titkos szavazást tartot­tak az alkotmánytervezet egészé­ről. Az elnöklő Dumitru Coiliu fel­olvasta a szavazás eredményét: a Román Népköztársaság új alkot­mányát a nagy nemzetgyűlés egy­hangúlag elfogadta. Az ülés részt­vevői hatalmas lelkesedéssel köszön­tötték Sztálin elvtársat és Gheor­ghiu-Dej elvtársat. A nagy nemzetgyűlés résztvevői viharos és szűnni nem akaró taps közepette elfogadták C. Parhon akadémikus javaslatát, hogy szép tember 24-ét nyilvánítsák a Ro-> mán Népköztársaeág alkotmányá-' nfy^ ünnepévé. A román nagy nemzetgyűlés új választási törvényt fogadott el Szeptember 25-én a román nagy nemzetgyűlés 13. ülésszakának dél előtti ülésén Stelia n Nitulescu kép­viselő, íomán igazságügyminiszter a nagy nemzetgyűlésbe történő vá­lasztások választási törvényének javaslatáról beszélt, Ezt a törvény­javaslatot a román nép nagy demo­kratikus vívmányai eredményeként jellemezte. A beszámolóról tartott vita folyamán a választási tör­vényt titkos zsavazással 138 szava zattal kettő ellenében elfogadták A választási törvény szeHnt a képviselők választása általános, egyenlő, közvetlen és titkos szava zásal történik. A választásokban való részvételre joga van a Román Népköztársaság minden dolgozójá­nak, aki betöltötte 18. évét, tekin­tet nélkül nemzetiségére,, nemére, vallására, műveltségére és foglalko­zására. A választásokon nem ve­hetnek részt elmebajosok és olyan személyek, akiket bírósági ítélettel megfosztották választási joguktól. Nincs választójoguk a nagybirto. kosoknak, iparosoknak, bankárok­nak, magánipari és kereskedelmi vállalatok tulajdonosainak, , akik idegen munkát zsákmányolnak ki. A tijrvény kimondja, hogy a nagy nemzetgyűlés képviselőivé minden román polgár megválasztható, aki betöltötte 23. évét és akinek vá­lasztási joga van. A képviselőjelöltek javaslására joga van a dolgozók minden szer­vezetének, a i Román Munkáspárt­nak, a szakszervezeti szövetségeknek a szövetkezeti és ifjúsági szerveze­teknek és kultúrtársula toknak is. tért Pekingbe. A repülőtéren Csu Enjájt ..Liu Sao.esi, Szun Csin-li és Li Csi.sen, a központi népkormány alelnöke, Lin Po-csu, a központi népkormány főtitkára, valamint Sen Csun-dzsu < A jelölteket a dolgozók központi és j é s Csen-Su-tun, a kínai népi poll. alapszervezetei javasolják, valamint az üzemek és vállalatok, állami birtokok és földműves szövetkezetek, falvak és katonai , alakulatok dol­gozóinak közgyűlései. A képviselők egyhangúlag jóváhagyták a nagy nemzetgyűlés elnökségének a 12. és 13. ülésszak közötti időben kiadott határozatait. Az ülés végén az elnöklö Dumitru Coiliu kiemelte, hogy a népparla­ment becsülettel teljesítette felelős ségteljes feladatát és a román nép­nek új alkotmányt adott, amelyet az ország dolgozói joggal neveznek a szocializmus felépítése és a román nép boldogsága alkotmányának. Dumitru Collius szerencsekívána­tait fejezte ki a képviselőknek mun­kájuk sikeres befejezéséhez és üd vözletét tolmácsolta J. V. Sztálin nak, az egész dolgozó emberiség lánglelkü vezérének. Az ülés résztvevői felállva viha­ros, hosszantartó ünnpelésben része­sítették J. V. Sztálint. A szovjet népnek az Szt((ö)P XIX. kongresszusa tiszteletére Indított szocialista munkaversenye hatalmasan fejlődik "A cseljabinsáki kohóüzem kollek­tívája, amely az SzK(b)P XIX. kongresszusának tiszteletére szocia­lista munkaversenyt indított, szep­tember 19-én teljesítette az egész kohóoikluá kilenchavi tervét. A Trud című lap ebből az alka. lomból közli a Cseljabinszki kohó­üzemek élenjáró dolgozóinak cikke­it. Grunin és Cserkaszov acélmun­kások azt írják, hogy minden ol­vasztás egész üzemszakaszukon majdnem egy órával rövidebb ideig tart. mint ahpgyan.a terv megálla­pítja. Cikkükben rámutatnak arra, hogy a siker előfeltétele az aeél­munkások állandó technikai tovább­képzése. Az összes acélmunkások előkészítik a szükséges anyagot és szerszámokat és segítőtársaik nem­csak gyorsan teljesítik kötelessé­geiket, hanem egymásnak is segí­tenek. A magaskemencék dolgozói a ki­tűzött határidő előtt teljesítették a kilenchavi tervet és hét hónap alatt 6,852.000 rubelt takarítottak meg terven felül. A magaskemen­cék kollektívái nagy figyelmet szen­telnek a javításoknak, amelyeket igyekeznek a lehető leggyorsabban elvégezni. A javítómunkások min den brigádja havonta konkrét köte. lezettségeket vállal, hogy jól,, és a lehető legkisebb veszteségekkel fog dolgozni. A szovjet dolgozók milliói' az ötö­nál felteszik a kérdést: Mivel járul hozzá kollektívánk és én ma­gam az új sztálini ötéves terv nagy. vonalú tervének megvalósításához? Ezt a kérdést tette fel a „Sarló és kalapács"-üzem egyik legöregebb munkása, Lavrenov hengerelő is, Épúgy. mint a szovjet hengerlök ezrei, műhelyének és saját-magának feladatait mindjárt az irányelvek elején megtalálta, ahol a hengerelt készítmények 64 százalékkal való emelése van megállapítva. ' „Egész műhelyünk és én magam is, résztveszünk a fémtermelésben, amely ebben a 64 százalékban fog­laltatik — mondotta Lavrenov. A mi műszakunk a XIX. pártkon­greszust azzal a kötelezettségvál laíással üdvözli, hogy a kilenchavi terven felül az 1952.e s évben 2000 tonna fémet termei és a kitűzött határidő előtt, szeptember r6-igf teljesíti a tervet. Ezekben a napok­ban történelmi műszakokban dolgo­zunk. Minden erőnket, tapasztala tunkat é s tudásunkat mozgósítjuk". NaprM napr a terjed a szovjet kol_ hozisták seooíalista munkaversenye a-z SzK(b)P XIX. kongresszusának tiszteletére. Az odesszai földműve­sek a kongresszus előtti munkíver­senyben nagyon szép eredményeket émek eli Számos kolhozban a traktorosok és a kolhoztagok a közelgő kon gresszus tiszteletére sztahanov-mü­dik ötéves tervre kiadott irányéi- 1 szakot kezdtek és az ősz) vetést a vek javaslatának tanulmányozásé- I legrövidebb idő alatt végezték el. A kínai kormánykü'dfttség ItokvéSíól visszatért A sárói szövetkezeti tagok 5 nappal a határidő előtt elvégzik az őszi munkákat Az őszi munkák a kissárói EFSz földjein teljes ütemben folynak. A szövetkezeti tagok két csoportban dolgoznak és a munkák meggyorsí­tása érdekében a két csoport ver­senyt folytat egymással. A trakto rosbrigád segítségével szeptember 10-től eddig 200 hektáron elvégezték a mélyszántást, 180 hektáron pe­dig a középszántást. A mélyszán­tásban legjobban Borbula János traktoros tűnt ki, aki Sztalinyee traktorával napi tervét 200 száza lékra teljesíti. A sárói szövetkezeti tagok elvetettek 58 hektár búzát, 5 hektár repcét és 18 hektár őszi ta­karmánykeverékeket. A sárói szövetkezeti tagok szor­galmasan készülődnek a cukorrépa betakarítására és a heterózis-kuko­rica szedésére, amit 24 hektáron termelnek. E termények betakarítá­sára egészen pontos tervet dolgoztak ki. Eszerint a kukoricaszedést ok­tóber végéig, a hetérózis-kukorica szedését pedig október 15-ig befe­jezik. Az EFSz tagjai már nyáron meggyőződtek a keresztsoros vetési módszer előnyeiről. Harminc hektá­ron alkalmazták ezt a módszert és ezen a területen 3 mázsával több termett hektáronként. Az SzK(b)P XIX. kongresszusára és a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 35-ik évfordulójára kötelezettséget vállal­tait, hogy 48 hektár búzát kereszt­sorban vetnek el és szemcsés trá­gyával trágyáznak meg. Ezenkívül vállalták, hogy az őszi munkákat november 15-ig, vagyis 5 nappal a határidő előtt elvégzik. A nagyudvarnoki szövetkezetben 40 hektár Mzát- keresztsorosan vetnek el A nagyudvarnoki egységes föld­műves szövetkezet még csak egy éve folytat közös gazdálkodást, máris szép eredményeket ér el. Az idei termés jó volt, amiről mi sem tanúskodik jobban, mint az. hogy terven felül 100 mázsa gabonát adott a szövetkezet a dolgozók köz­ellátására. Ezenkívül a tagók a ter. mészetbeniek kiosztása után az ál­lamnak adták feleslegüket. Több mint 2000 kg kenyérgabona került így a dolgozók asztalára. Most az őszi munkákban is ke­mény harcot folytatnak népünk jö­vő évi kenyeréért. A korai burgo­nyát már felszedték és a beadást százszázalékra teljesítették. A ku koricaszedés folyamatban van, a ta­karmányféléket rendesen betakarí. tották. A terv szerint 12 hektáir ro­zsot vetettek el. Ebből 6 hektáron keresztsorosan vetettek, 80 hektár búzából 40 hektáron ugyancsak ejól bevált módszert alkalmazzák. A szövetkezet nagy gondot fordít az állattenyésztési termékek beadá­si kötelezettségének teljesítésére is. Az egész évi tojásbeadást már az első félévben teljesítette. A/ marha­húsbeadásnak a negyedik negyedév­ben 70 százalékra tett eleget. A Nagy Októberi Szocialista Forrada lom 35. évfordulójának tiszteletére a szövetkezeti tagok vállalták, hogy egész évi húsbeajjási kötelezettségü­ket december líg teljesítik. Patasi István, Dunaszer.dahely A Nemzetbiztonságügyí minisztérium hivatalos közleménye Csu En.láj, a Kínai Népköztársa- tikai tanácsadó testület bizottságá­ság állami adminisztratív tanácsá- nak alelnöke fogadták. A fogadta nak elnöke és külügyminisztere táson továbbá megjelentek I. F. szeptember 24-én 18 órakor vissza- Kurdjukov, a szovjet nagykövetség ügyvivője és F- N. Kotov tábornok, katonai attasé. * . , Csu En-láj, az állami adminisztra­tív tanács elnöke és munkatársai szept. 21 :én lépték át a szovjet ba­tárokat. Ulan Batorban, a Mongol Népköztársaság fővárosában forró Szeptember 21-én 17.15-kor Nyu­gat-Németországból a köztársaság területe felett leszállított két fel­fegyverzett amerikai ügynökkel ví­vott harc során elestek Frantisek Mika és Karel Jugl revnicsefví, nőve-' straseci járásbeli párttagok, a népi milícia tagjai, a helyi nemzeti bi­zottság és' az EFSz funkcionáriu­sai. Mindketten a legnagyobb mérték ben .tanújelét adták áUamp'olgári éberségüknek és bátorságuknak. Ha­lálosan megsebesülve is vadászpus­kával agyonlőtték az egyik ameri­kai ügynököt. Az amerikai ügynökök az össze­tűzés "helyén fegyvereket, rádióle­adót, hamis igazolványokat és ok­mányokat hagytak hátra, amik rá­bizonyították , az amerikai imperia­listákra a kém- és terrorcselekmé­nyek szervezését a népi demokrati­kus országokban. | Frantisek Mika és Karel Jugl hő­si halottak temetése szeptember 27­én 15.30-kor lesz Revnicsovon. Ellentétek az USA és Nagy-Britannia között a csendescceáni terségben Amint a Reuter-hírügynökség je­lenti, Honoluluban a Havai szigete­ken az úgynevezett csendesóceáni egyezmény országainak katonai szakértői konferenciát tartanak. Ezt a csendesóceáni egyezményt, amint tudvalevő 1951 szeptemberé ben kötötték meg San Francisco, ban az USA, Ausztrália és Ujzé­land között. Az amerikai kormány intenciói szerint — amint ismeretes —- ennek • az egyezménynek mint­egy másává kell lennie a támadó Atlanti egyezménynek a Csendes­óceán térségében. Ez év augusztu­sában Honoluluban tartották az em­lített három állam küliigymimszte reinek első értekezletét, amelyre „Nagy-Britannia is ki akarta küldeni megfigyelőjét. Az USA, amely Nagybritanniát ki akarjS rekeszte. ni a Távolkeleten történő döntések­ből, Ausztrália és Ujzéland kormá­nyaitól kikényszerítette, hogy egyez­zenek bele a brit kérelem elutasítá­sába. Nagy-Britannia a katonai szakértők értekezletének összehívá­sa előtt megújította kérelmét, az USA azonban ismét ellenezte a brit megfigyelő részvételét é s Ausztrália valamint Ujzéland annak ellenére, hogy tagjai a brit impériumnak, kénytelenek voltak alávetni magu­kat az amerikai álláspontnak. Az amerikai kormánynak ez az eljárása, amelyet azzal menteget, hogyha a konferencián résztvenne a brit megfigyelő, akkor meg kelle, ne hívnia -a francia, holland és fih­pin megfigyelőt is. A Reuter-hír­ügynökség jelentése szerint, lon­doni kormánykörökben íjagy elége­detlenséget keltett az USA val szemben. A „Daily Telegraph and Morning Post" című londoni reak. ciós lap felháborodottan 'panaszko­dik, hogy az USA most már másod­ízben utasította el Nagy-Britanniá. nak azt a kérését, hogy a csendes­óceáni egyezmény országainak megbeszéléseire kiküldhesse meg­figyelőit. A lap azt írja, hogy a brit kormány most igyekszik ke­resztülvinni az USA, Ausztrália és Ujzéland kormányánál, hogy ebben a kérdésben változtassák meg brit. ellenes állásfoglalásukat. A Reuter­hírügynökség hozzáteszi, hogy Churchill és Eden ezt az esetet a brit impérium országai képviselői­nek konferenciája elé akarja terjesz­teni. amelyet ez\év novemberében tartanak Londonban. üdvözlésben részesítette őket a Mongol Népköztársaság kormánya. Ho Si Minh az ellenállási harc 7. évfordulóján üdvözölte Dél-Vietnam lakosságát A ,-,Vietnamj Hírügynökség" jelenti: Ho Si Minh, a Vietnami Demo, kratikus Köztársaság elnöke szep­tember 23-án meleghangú üzenet­ben üdvözölte Dél-Vietnam lakossá, gát a francia agresszorok ellen ví­vott ellenállási harcának 7. évfor­dulója alkalmából. Ho Si Minh elnök üzenetében rá­mutat, hogy Dél-Vietnam lakossága elsőnek szállt szembe az agresszió­val és nehéz körülmények kőzött ra­gyogó eredményeket ért el. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa kihirdette a „harmadik békekölcsönt" A Magyar Népköztársaság mi­nisztertanácsa szeptember 25-én felhívást tett közzé az ország dol­gozóihoz a „harmadik békekölcsön" aláírására. A felhívás rámutat ar­ra, hogy a Magyar Népköztársa­ság minisztertanácsa határozatot hozott a „harmadik békekölcsön" kihirdetéséről 1,300,000.000 forint összegben kisorsolandó részvények formájában, amelyek 15 évre szól­nak. AZ UJ SZÓ POSTÁJÁBÓL Háromévi szabadságvesztésre ítéltek egy felelőtlen a gépkocsivezetőt Mennyi szerencsétlenség, tragédia történik egyes emberek gondatlan­sága miatt, lelkiismeretlehsége, elö­vigyázatlansága folytán! Május ha­vában Szőlőskén, a királyhelmeci járásban ez történt: Népünnepélyről szállingóztak haza az emberek. Hazafelé menve szem­betalálták magukat egy gyorsan ro­bogó autóval. A gépkocsivezető, Dá­vid István nem törődve velük, tel­jes sebességgel közéjük hajtott. A következmény egy halott és egy sú­lyosan sebesült. A kocsi vezetője, mintha misem történt volna tovább hajtott. Az elgázoltakat a segítsé­gül hívott bodrogszerdahelyi orvos szállította kórházba. Dávid István gépkocsivezető fe­lett a kassai járásbíróság a hely­színen megtartott tárgyaláson mon­dott ítéletet. A tárgyaláson megál­lapítást nyert, hogy Dávid 9 deoi bort ivott és meg nem engedett se­bességgel hajtott. A bíróság mérle­gelve a körülményeket, Dávidot há­romévi szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként padig* megfosz­totta gépkocsivezetői jogosultságá­tól. Ahogy a tárgyalás után meg­győződtem, a közönség az ítéletet tetszéssel és helyesléssel fogadta. Gépkocsivezetők! Hozzátok szó­lunk, tartsátok visza magatokat az alkohol fogyasztásától, de nemcsak munkaközben, hanem már jóval a munka megkezdés előtt Az alkohol­fogyasztás igen káros és szomorú következményekkel jár. Klein Elemér r | királyhelmeci népbíró. Vágkirályfán a nemzeti bizottság tagjai nem teljesítik kötelességeiket „A vágkirályfai helyi nemzeti bi­zottság tagjai vállalt kötelességei­ket elhanyagolják. A nemzeti bi­zottság gyűlésein nem jelennek meg, sőt van olyan előadó is, aki a fele­ségét küldi el a kijáró tiszteletdíj, ért, mert fél a felelősségrevonástól. Ha azonban a járási nemzeti bizott­ság a község részére építkezési anyagot, vagy Jiorpát juttat, akkor teljes számban megjelennek a bi­zottság tagjai s igyekeznek a ma­guk számára minél többet biztosí­tani a juttatásból. Ez természetesen elégedetlenséget kelt a községben. Előfordult olyan eset is, hogy a bi­zottság egy-egy tágja kétszer-há­romszor is részesült desznajuttatás. ban, mig más jogos igénylő nem ka­pott". Ilyen tartalmú levéllel fordult hozzánk Okenka Vilmos, a vág­királyfai nemzeti bizottság elnöke, aki tanácstalanul és tehetetlenül fi­gyeli a nemzeti bizottság c helyte­len viselkedését. Szükséges, hogy az egész esettel a járási nemzeti bi­zottság foglalkozzék s a község élér e népi demokratikus rendsze­rünk odaadó és lelkes hívei kerül­jenek.

Next

/
Thumbnails
Contents