Uj Szó, 1952. augusztus (5. évfolyam, 181-207.szám)

1952-08-10 / 189. szám, vasárnap

é v 1952 augusztus 10. U1SZ0 BÜSZKESÉGÜNK A NEPHADSĽHEG— Lenin és Sztálin a szocialista haza védelméről A marxizmus-leninizmus nagy ta. nításának fontos része a demokrácia és a szocializmus impsrialista ragadozókkal szembeni katonai megvédelmezésének kérdése. A leninizmus megköveteli, hogy szigorúan elhatároljuk az .igazságos háborúkat az igazságtalan, hódító háborúktól. Az első világháború idején (1914—1918), amely mindkét fél ré. széröl igazságtalan, imperialista háború volt a forradalmárok, a bolsevikok kíméletlenül leleplezték a II. Internacionálé szociál soviniszta pártjait, amelyek a „honvédelem" hamis jelszava alatt átmentek saját imperialista kormányaik oldalára. Ugyanakkor Lenin hangsúlyozta, hogy az igazi nemzeti háborúban, amelynek célja a népek fel3za badítása az imperialista elnyomás alól, a „honvédelem" szó egyálta lén nem becsapás és a marxisták egyáltalán nincsenek ellene. Amikor Lenin kifejtette a szocialista forradalom új elméletét, amely szerint kezdetben lehetséges a szocializmus győzelme egy országban, hangsúlyozta, hogy az egy országbaji győzedelmeskedő szocializmus — békepolitikát folytat minden néppel, de szükség esetén elszántan, fegyverrel a kezében védi meg országa függetlenségét az imperialisták háborús támadásaival szemben. „A kapitalizmus fejlődése a különböző országokban a legnagyobb mértékben egyenlőtlenül megy végbe, — írta Lenin 1916 ban. — Ebből adódik a vitathatatlan következtetés, hogy a szocializmus nem győzhet egyidejűleg valamenynyi országban. Először egyetlen vagy néhány országban fog győzni, a többi biz.onyos ideig burzsoá, vagy a burzsoá rendig még el sem jutott Ország marad. Ennek súrlódásokra kell vezetnie, sőt más országok burzsoáziájának azt a közvetlen törekvését is kell Id váltania, hogy szétzúzza a szo. cialista állam győzelmes proletárriátnsát. Ilyen esetekben a háború a mi részünkről jogos és igazságos".. (Lenin Müvei, 23. kötet, 67. old. — A szerk.). Lenin előrelátása teljes mértékben igazolódott. Ismeretes, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom oroszországi győzelme után a fiatal államra rátörtek a világ imperialistái. A Szovjet Köztársaság, nak csaknem négy esztendeig kellett háborút folytatnia az intervenciósok és fehérgárdisták egyesült erői ellen. Lenin a szocialista állam fennállásának első napjaitól kezdve hangoztatta, hogy „1917. november 7. (október 25-e) óta mi honvédek vagyunk. Mi a „haza védelme" álláspontján vagyunk". (Lenin: Válogatott Müvek, II. kötet 359. old.) 1918 ban, amikor az intervenció, sok csapatai megkezdték támadásukat a Szovjet Köztársaságok ellen. Lenin lángoló felhívással fordult minden dolgozóhoz: „Veszélyben a szocialista haza!" Rámutatott, hogy a szovjetek köztársaságának odaadó védelme a munkások és parasztok szent kötelessége. Lenin és Sztálin döntő jelentőséget tulajdonított a munkások és parasztok állama védelmi felkészültségének. Megbélyegeztek .minden szájhőst. aki azt javasolta, hogy puszta kézzel hatalmas, fegyelmezett és jól felfegyverzett forradalmi hadsereg nélkül szálljunk csatába. A párt VIII. kongresszusán, 1919. márciusában, amikor a Szovjet Köztársaság megkezdte harcát az antant első hadjáratának visszaverésére, Sztálin elvtárs' teljes határozottsággal beszélt az erős, forradalmi hadsereg megteremtésének szükségességéről: „ .. .Vagy megteremtjük az igazi, szigorúan fegyelmezett, reguláris munkás-paraszt hadsereget és megvédjük a Köztársaságot, vagy pedig nem tesszük ezt és akkor ügyünk elveszett". (Sztá lin Müvei, 4. kötet, 264. old.). A Szovjet Köztársaság azért tudta megállni a helyét a harcban 14 imperialista hatalom intervenciós hadseregeivel szemben, mert megteremtette fegyveres erejét, dicsőséges Vörös Hadseregét, amelyet a Irta; Sz. TYITARENKO forradalmi vasfegyelem és a szo. cialista haza iránti kötelesség tuda ta forrasztott össze. A szovjetek országa a háború be fejezése után húsz esztendőn át (1921—1941) éppen azért valósithatta meg a hatalmas szocialista átalakítást, mert következetesen teljesítette Lenin és Sztálin útmutatásait védelmi felkészültsége megerősítéséről. Lenin és Sztálin arra tanították a szovjet embereket, hogy sohasem feledkezzenek meg az ellenséges, kapitalista környezetről, amely csak az alkalmat várja, hogy rátörjön, a szocializmus országára és szétzúzza azt. A Bolsevik Párt és a szovjet állam — miközben következess békepolitikát folytat —• ugyanakkor kérlelhetetlenül harcol a káros burzsoá-pacifista hangulat ellen, amely szerint „ne szálljunk szembe a gonosszal". 1927.ben az SzK(b)P Központi Bizottságának plénumán Sztálin elvtárs leleplezte a liberális „bölcseket". akik úgy gondolták, hogy a Szovjetuniónak fegyvertelennek kell lennie, hogy ne ingerelje ellenségeit, és ezt mondta: „Ezt már nem, elvtársak! Ezzel mi nem értünk egyet. Inkább menjenek a pokolba, ezek a liberális-pacifista filozófusok valamennyien a Szovjetunió iránti „rokonszenvükkel". Rokonszenvezzenek veliínk a dolgozók milliós tömegei — akkor minden egyéb is meglesz". (Sztálin Müvei, 10. kö tet, oroszul, 46. old.) Lenin és Sztálin arra tanít, hogy csak akkor építhetjük sikerrel új szocialista életünket, Cisa.k akkor harcolhatunk sikerrel a világ béké jéért, ha van megfelelő fegyveres erőnk, amely őrködik a szocialista haza érdekei fölött. Ha valaki egy percre is figyelmen kívül hagyja köztársaságunk megvédelmezésének ügyét, hangsúlyozza Lenin, az lé. nyegében elárulja a szovjet nép létérdekeit. Ezért a Szovjetunió Alkotmánya, melyet az egész nép egyhangúlag elfogadott, leszögezi: .,A haza védelme az SzSzKSz minden polgárának szent kötelessége". (Alkotmány 133. cikk. 1938-ban Sztálin elvtárs Ivanov elvtárs komszomol.tag levelére válaszolva, hangoztatta, hogy nem szabad behunyni a szemünket a kapitalista környezet ténye felett, nem szabad azt gondolni, hogy külső ellenségeink, például a fasiszták, alkalomadtán nem kísérlik meg, hogy katonai láma dást intézzenek a Szovjetunió ellen". Ismeretes, hogy ezt a támadást 1941-ben végrehajtották és a Szovjetunió csak azért kerülhetett ki győztesen a rákényszerített háborúból. mert állandóan erősítette védelmi felkészültségét. megteremtette hatalmas hadseregét. A Szovjet Hadsereg kiűzte a hitleristákat a Szovjetunió területéről és meghozta a felszabadulást a fasiszta elnyomás alól Európa népeinek, köztük a német népnek is.. A második világháború után a nemzetközi erőviszonyok gyökeresen megváltoztak a szocializmus javára és a kapitalizmus rovására. A Szovjetunió mellett most ott vannak a népi demokratikus országok — Bulgária, Románia, Magyarország, Albánia, Csehszlovákia, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, amelyek a Szovjetunióval együtt megvédelmezik a béke és demokrácia ügyét. Ugyanakkor az imperialista, antidemokratikus tábor, élén az Egyesült Államokkal arra törekszik, hogy megerősítse állásait, agresszív háború kirobbantásán mesterkedik mindenekelőtt a Szovjetunió, a népi demokratikus országok és a békeszerető Német Demokratikus Köztársaság ellen, szét szeretné zúzni az egész világon a szocialista és demokratikus mozgalmat. Most különösen szemléltetően bizonyosodik be a nagy Lenin szavainak igazsága, hogy j „a burzsoázia minden vadságra, ál latiasságra és gonosztettre kész, hogy megvédje a pusztulófélben lé vő kapitalista rabságot." (Lenin Válogatott Müvei I. Kötet, 813. old.) Látjuk, milyen vérszomjasán hajtja végre már két esztendeje az amerikai imperializmus hallatlan gaztetteit a békeszerető koreai nép földjén és követ el merényleteket i kínai nép szabadsága és függetlensé ge ellen. A koreai népi demokratikus hadsereg növekvő ereje és ä népi Kína védelmierejének hatalmas növekedése lehetővé tette, hogy 2 éven keresztül Koreában nemcsak ellenálltak az imperialista ragadozók elvadult támadásainak, hanem döntő csapásokat is mértek az imperialistákra az ame rikaiak által kezdeményezett bűnös háborúban. Az amerikai imperialisták nyugateurópai lakájaikkal együtt veszett hadjáratot indítottak Olaszország. Franciaország, Nyugat-Németország demokratikus, haladó erői ellen, arra törekszenek, hogy így biztosítsák hátországukat egy elkövetkezendő háború esetére. Nyugat-Németország ra úgynevezett „különszerződést" erőszakoltak abból a célból, hogy fel. támasszák a német militarizmust és Nyugat-Németországot hadifelvonulási terepként használják fel. Sztálin elvtárs már 1946-ban. rö viddel a második világháború befejezése után rámutatott: egy percre sem szabad megfeledkezni arról hogy reakciós, imperialista körök új háború terveit készítik elő. Ezért természetes, hogy a Szovjetunió és a népi demokratikus országok erősítik védelmi felkészültségüket, fokozzák éberségüket az imperialista reakció ellenséges próbálkozásaival szemben Ismeretes, hogy a Szovjetunió békevágv í. ("^áthatott javaslatait az. öt nagyhatalom közötti békeszerződésről, az atomfegyver eltiltásáról és a fegyverkezés általános csökkentéséről, a Németországgal és Japánnal kötendő igazságos és demokratikus békeszerződésről nem támogatták az imperialista hatalmak. Sőt, e hatalmak a féktelen fegyverkezési hajsza támadó blokkok nyélbeütése és egy új világháború előkészítésének útjára léptek. A legnagyobb bün volna szemet húnyiV e tények felett. Csupán a világ egész demokratikus tábora erejének növelésével lehet megfékezni a fékevesztett imperialista politikusokat, akik nyíltan a háborús kalandok útján járnak. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok megvédelmezik a béke ügyét, senkit sem fenyegetnek és még kevésbbé készülnek bárkit is megtámadni. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok külpolitikájukban a kapitalista és szocialista rendszer békés egymás mellett élésének lehetőségéből indulnak ki. A közelmúltban J. V. Sztálin az amerikai újságírók egy csoportjának kérdésére válaszolva, újból világosan és egyértelműen kijelentette, hogy a kapitalizmus és a kommunizmus békés egymás mellett élése teljes mértékben lehetséges, ha megvan a kölcsönös óhaj az együttműködésre, készség a vállalt kötelezettségek teljesítésére és há betartják az egyenlőség és a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvét. Mi azonban ismerjük az imperialisták farkas-természetét: amikor békejavaslatokkal fordulnak hozzájuk, ezt a- gyengeség jelének tartják. Például 1946—1947-ben, amikor a Szovjetunió az atomfegyver eltiltásának javaslatát terjesztette elő, az amerikai imperialisták ezt úgy igyekeztek magyarázni, hogy a Szovjetunió ezt csupán azért javasolja, mert nincs atomfegyvere. Később azonban kitűnt, hogy a Szovjetuniónak van ilyen fegyvere, de továbbra is — éppúgy, mint azelőtt — harcol annak eltiltásáért. Miközben az amerikai imperialisták határozottan elutasítják a Szovjetunió javaslatát a nagyhatalmak fegyverzetének egyharmadra való csökkentéséről, arról üvöltöznek, hogy a Szovjetunió fegyverkezik. „Az agresszorok természetesen azt akarják, hogy a Szovjetunió fegyvertelen legyen, ha ők támadást inEgy élet emlékei Egy parkban ismerkedtünk össze az öreg Gábor Jánossal Kassán és miközben lassú, vigyázatos mozdulatokkai a pipáját tömködte elkezdődött köztünk a beszélgetés. Először is arról folyt a szó, hogy az öreg Gábor bácsinak most gondtalan az élete, nyugdíjat kap és csendesen éldegél. — Végignéztem rajta. Fekete szemüvegét igazgatta éppen és messze nézve a kassai dóm felé, emlékeiben kutatott. — Most 66 éves vagyok és sokat mesélhetnék magának az elmúlt időkről, a nehézségekről, a küzdelmekről, a munka nélküli évekről. Csodálattal nézem körülöttünk az épü'ö új gyárakat, csodálattal és elismeréssel, pedig én is láttam a világból eleget. Ha megnézi a munkakönyvemet, az megmondja magának. Majdnem a fél világot bejártam. Jártam Ausztriában, Németországban, Franciaországban, mert hittem, hogy másutt könynyebb lesz a munka, magasabb lesz a bér. De mindenütt ugyanaz volt a helyzet. Nehéz munkáért, kevés bért fizettek. D

e ez még a könynyebb eset volt. Nagyobb baj volt az, hogy ha munka nélkül tengődtünk a külföldi város utcáin, sikátoraiban, rakpartjain. Pedig ez is előfordult gyakran. Az unokám minden este mesél a Kohó Kombinát építkezéseiről. Még én is megérem, hogy itt ezen a hatalmas gyártelepen megindul az acél termelése. Micsoda nagy tervek, mennyi munka, milyen eredmények. Ez a mi időnkben még nem volt. — Meséljen valamit Gábor bácsi az itteni viszonyokról arról, hogy a múltban 'hogyan éltek itt, hogyan dolgoztak, hogyan szenvedtek. — Százszámra vándoroltunk ki az első köztársaság idején külföldre, hogy több kenyeret, munkát, megélhetést találjunk. Akkoriban Szlovákia nem volt ipari ország és na gyon nehéz volt a megélhetés. Azután Németországban éltem évekig, de a honvágy haza hozott. Tudtam, hogy itt sem lesz könnyebb a munka, itt is csak nehezen kell cipelnem a teli zsákokat, itt is nehezen kell megdolgoznom minden fillérért, de mégis hazajöttem, mert itt legalább szeretteim körében élhettem. Kassán azokban az években ugyanúgy mint más városban nagy volt a munkanélküliség. A Polednyák-gyárban kaptam munkát és heti keresetemből úgyahogy megéltünk. De nem sokáig. A gyárvezető le akarta szállítani a bérünket, erre elhatároztuk, hogy sztrájkba lépünk. Emlékszem, hogy a sztrájk három hete alatt milyen lelkesedéssel, milyen kitartással, milyen hittel beszéltünk arról, hogy jogunk van a nagyobb darab kenyérre. A sztrájk elbukott. De miért? Sztrájk, török jöttek és ami legjobban fáj nekem, egyik munkástársunk is a sztrájktörők között volt. Mert az, hogy más vidékről hoztak sztrájktörőket, akik öntudatlanok voltak és szegénységükben hajlandók voltak pár fillérért munkáb

a állni, az még talán érthető, de hogy munkástársunk, aki velünk együtt dolgozott, velünk együtt szenvedett, ez is a sztrájktörök közé állt, ezt nagyon nehezen tudtuk megérteni. Félrevezették öt az urak. A feleségem és a két gyermekem nem élt olyan jó körülmények között, mint amilyenben ma él az unokám, és annak családja. A téglagyár környékén laktunk, egy ütött-kopott, rozoga viskóban és ősszel alig tudtam a nagy sárból kivergődni. Néha az volt a helyzet, hogy a gyerekeknek nem volt ruhájuk, cipőjük, é

s ezért amíg az egyik iskolába ment, a másik ágyban maradt. Azóta már a téglagyárral szemben az agyagos, sáros útakon, az ütött-kopott viskók helyén szép emeletes munkásházak emelkednek. Hogyne örülnék hát a megváltozott életnek, a munkások jobb sorsának. De más vonalon is látom a megváltozott viszonyokat. Az unokám szakmát tanult, nekünk egész más élet jutott ki. Én mint inas több rúgást és ütést kaptam a mestertől, mint kenyeret. Kis lakatos műhelyben tanultam ki, és többet kellett a házkörül segítenem a mesternének, mint a mesterséget tanulhattam. Gyereket dajkáltam, kenyérért, húsért szaladtam, mosogattam, csak éppen nem tanultam a mesterségemet. És ezenfelül mennyi pofont, mennyi rúgást kellett eltűrnöm. Ha a mesternek volt „jókedve", belénk rúgott, ha a segédeket leszidta valamiért, azok rajtam töltötték ki bosszújukat. Csak amit úgy ellestem a műhelyben, az volt az enyém. A második év közepén került mynkadarab a kezembe. Nem is beszélek arról, hogy milyen fekvőhelyen aludtunk fent a padláson. Senkisem törődött velem, hogy milyen ruhában járok, mosakszom-e, van-e elég ennivalóm. Az unokámat nemrégiben meglátogattam a tanoncotthonban. Csodálkozva álltam meg a kapuban, egy szép fehér magánpalota volt, ahol valamikor a gyár igazgatói, magasabb tisztviselői lakhattak csak. Alig mertem belépni az épületbe. Mindenütt fehér falak, szép tiszta szobák, fehér ágyak fogadflkk. Az unokám éppen sakkozott egyik barátjával a kultúrteremben. A falon újságok voltak, az asztalokon könyvek, egyik másik ifjú olvasott, a többiek játszottak, itt telik el szabad idejük. De megnéztem őket munka közben is. Szép, világos, tiszta műhelyben dolgoztak, gépeknél és a mesterek körülöttük járva türelmesen magyarázták el egy-egy munkadarab megmunkálásának folyamatát. Nem ütéssel, nem rúgással, hanem szép szóval, értelmesen igyekeztek nevelni a fiatalokat. Hogyne lennék hát megelégedve azzal, ami körülöttem van. ami j megváltozott és ami a dolgozók jobb életét szolgálja. De itt van egy másik lényeges változás is- Öreg munkás vagyok és öregségemre nyugdijat ad az állam, Hová jutottak régen a kiöregedett, használhatatlan munkások? Az állam eldobta őket mint egy darab elhasznált rongyot és nem törődött azzal, hogy a munkás, aki 30—40 évig dolgozott, miből fog megélni. A szegényházak tel

e voltak velük. A házakba koldulni jártak. Ma a nyugdíjamból meg tudok élni, anélkül, hogy valakinek terhére lennék. Anélkül, hogy a fiamat, vagy aa unokámat terhelném meg, fizetni tudok a kosztért és lakásért. — Most, öregségemre jutottam el odáig, hogy van időm olvasrii, lassan bepótolni azt, amire a múltban sem időm, sem kedve

m nem volt. Egy könyvet emelt fel. Kezemba vettem, óvatosan nyitottam ki aí. első oldalon, ahol a cím volt. Jilemnicky: ,,Egy darab cukor" címťj müve volt ez. — Beiratkoztam egy kölcsönkönyvtárba és két könyvet is kiolvasok egy héten. Eleinte nehezen ment az olvasás, betűzgettem, egy két kifejezést meg sem értettem, de az unokám megmagyarázta az idegen szavakat. M'a már könnyebben megy az olvasás. Az öreg Gábor bácsi óvatosan helyezte el maga mellett a könyvet, ujjaival végigsimogatta a kemény táblát é

s újr

a rágyújtott a pipájára. A park előtt teherautókon daloló fiatalok mentek a Kohó Kombinát építkezéseire. Építeni az új szocialista várost, építeni az új magaskemencéket, ahonnan az acél vörös folyamai ömlenek majd a tartálykocsikba. Vidor István ditanak ellene. A Szovjetunió azonban nem ért ezzel egyet és úgy véli, hogy az agresszort teljes fegyverzetben kell fogadnia". (Sztálin 1951. október: „Nyilatkozat a „Pravda" munkatársának az atomfegyverről".) A történelem tapasztalatai azt bizonyítják. hogy minél erösebb a szocializmus és demokrácia tábora, annál nagyobb a lehetőség a béke megvédésére, annál biztonságosabb e tábor és a világ minden népének helyzete. A demokrácia és a szocializmus megvédelmezése az imperialista rablóktól valóban szent kötelessége minden dolgozónak, minden becsületes embernek, akinek drága a haladás és a szabadság, a népek függetlensége, a béke és a népek közötti barátság.