Uj Szó, 1952. augusztus (5. évfolyam, 181-207.szám)

1952-08-31 / 207. szám, vasárnap

Világ proletárjai egyesüljetek l SZLOVÁKI Ä KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1952 augusztus 31, vasárnap 2 Kčs V. évfolyam, 207. szám cA mai szeímiiaa: Az újítómozgalom fejló'tlése a fiilekí zománcgyárban. (2. old.) A Német Demokratikus Köztársaság kormányának nyilat­kozata a Szovjetunió legutóbbi jegyzékével kapcsolat­ban. (3. old.) Megkezdte 3. színházi évadját a magyar Tájszínház. „ (4. old.) A brnói kerület táviratban jelentette Gottwald elvtársnak a gabonabegyűjtés teljesítését. • (5. old.) Sajtószemle Ei'senhower uszító beszédéről. (6. old.) A kémek nemzetközi szövetsége. (7. old.) Rádióműsor. (8. old.) A pozsonyi dolgozók manifesztációja a Szlovák A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójának tiszteletére Nemzeti Felkelés nyolcadik évfordulója alkalmából A dicső SzK(b)P közelgő XIX. kongresszusáról érkezett hírtől át­hatva péntek Jélután a vár sza­badtéri színpadán összejöttek a po­zsonyi dolgozók ezrei, hogy közösen megünnepeljék a Szlovák- Nemzeti Felkelés nyolcadik évfordulóját. Büszkén békés építésünk sikereire lelkesen fejezték ki ragaszkodásu­kat és szeretetüket a Szovjetunió iránt, amely segítséget nyújtott nekünk a felkelés napjaiban és amelynek hadserege végül kiűzte hazánkból a fasiszta ellenséget. A nagyszerű manifesztáció a bé. ke generalisszünusza, J. V. Sztálin, békés építésünk kezdeményezője és szervezője, Csehszlovákia dio-ö Kommunista pártja, Gottwald elv­társ köztársasági elnök és Siroky elvtárs iránti tiszteletadás jegyében folyt le. Az ünnepségen réífetvett a CsKP és SzKP Központi Bizottságának küldöttsége, a kormányküldöttség, a nemzetgyűlés, a Szlovák Nemzeti Tanács, a Megbízottak Testületének küldöttségei, továbbá a pozsonyi konzuli testület és a Nemzeti Arc. vonal szervezeteinek képviselői, a népi igazgatás, a hadsereg, nemzet­biztonsági testület kiküldöttei, az államdíjasok, kiváló dolgozók és újítók. A csehszlovák és szovjet himnu­szok elhangzása után Alexander Dubcsek nemzetgyűlési képviselő megnyitotta a manifesztációi. Az ünnepi beszédet Andrej Bagar ál. lamdíjas, a Zeneművészeti Főiskola rektora tartotta. Beszédében é. ' kelte a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségét nemzeteink életében és a nagy Szovjetunió támogatását a felkelés alatt és békés építésünk­ben. Az országos szemlében résztvett népi zenei és énekmüvészegyüttesek utolsó fellépése a leggyönyörűbb' és legmeggyőzőbb bizonyítéka volt né­pünk győzelmes alkotóerejének. A mo.zgalmi dalokban, kantáták, ban, klasszikusaink és jelenlegi haladó zeneművészeink, főleg azon­ban a szovjet zeneszerzők müvei­ben, a cseh és szlovák népdalok kincstálában visszatükröződött mindaz az örömteljes építő lelkese­dés és tartós béke utáni vágy, ame. lyet az együttesek a népi művészet­alkotás terén végzett érdemdús munkájukkal a dolgozók közé visz­nek. Az ünnepi est, amelynek során fellépett a komáromi Csemadok helyi szervezetének énekkara, és a mezölaborci orosz pedagógiai gim­názium mellett működő ukrán dol­gozók kultúrszövetségének népi ze­nekara is, népi müvészalkotásunk zenei és énekegyütteseinek közös hatalmas fellépésével érte el tető­fokát. A kuncsicei Klement Gottwald új kohómüvek öntődéjének hattagú olvasztócsoportja Rehák Károly ve­zetésével a napokban megalakította a legjobb minőség brigádját a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulója tiszteletére a szovjet mi­aki a világbéke legnagyobb őrzője. A Szovjetuniónak köszönhetjük, hogy szabad országban élünk és hogy kivettük a hatalmat a kapitalisták, a gyárosok, nagybirtokosok kezéből. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom nemcsak szabadságunkat hoz­ta meg, hanem arra is tanít bennün­A daklai honvédelmi képességi versenyek népünk felkészültségének szemléje Augusztus 28-án délután a ma­rianské-láznei központi fürdő épü­lete előtt megnyitották a Csehszlo­vákia bajnokságáért folyó duklai honvédelmi képességi verseny be­fejező részét, 'A tiszteletbeli vendé­gek között volt Antonin Zápotocky kormányelnök, Alexej Csepicska hadseregtábornok, hadügyminiszter, A. Hlozsek tábornok, képviselő, a hadsereggel való együttműködés szövetségének elnöke, V. Mucha, az állami testnevelési és sporthivatal vezetésével megbízott miniszter he­lyettese, arch. O. Beran, a prájjai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke, V. Aubrecht, a karlovy varyi Kerü­leti Nemzeti Bizottság- elnöke, Má­ria Majerová kiváló művésznő, Ivan Olbracht és Václav Rezács írók, a hadsereg, a határőrség, a népi milí­cia, a nemzetbiztonságügyi minisz­térium, a honvédelmi minisztérium, továbbá a többi minisztériumok, Csehszlovákia Kommunista Pártjá­nak, _ a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomnak, a Csehszlovák Ifjú­sági Szövetségnek képviselői és a karlové varyi kerület legjobb dol­gozói. A vendégek között volt a ma­gyar kátonai küldöttség is. A dísz­emelvény előtti térségen a köztár­saság tizenkilenc kerületéből több mint 500 versenyző sorakozott fel és a térséget a marianské-láznei lakosság és üdülök közül több, mint tízezren lepték el. A himnuszok el­hangzása után J. Beránek, a karlo­vé varyi kerületi akcióbizottság el­nöke üdvözölte a hivatalos vendége­ket és a jelenlévőket. Azután szó­lásra emelkedett dr. Alexej Csepics­ka hadseregtábornok, hadügymi­niszter. Beszédét lelkes tetszésnyil­vánítások kísérték. Rámutatott ar­ra a lelkesedésre, amelyet az SzK(b)P Központi Bizottságának a bolsevik párt XIX. kongresszusa összehívásáról szóló határozata vál­tott ki a Szovjetunió, hazánk és az egész világ dolgozói között. Foglal­kozott a testnevelés és a sport te­rén fölmerült komoly hiányosságok­kal, rámutatott kiküszöbölésük -mód­jára, a testnevelés és sport helyes szervezésének és irányításának módjára. Kifejtette, mily kérlelhe­tetlen harcot kell folytatni a sport­ban még felbukkanó burzsoá néze­tekkel szemben. A karlové varyi kerület dolgozóinak nevében R. Roubal szokolovi bányász-élmunkás köszöntötte a versenyzőket és felol­vasta azt a számos kötelezettség­vállalást, amelyet a karlové varyi kerület dolgozói tettek a duklai hon­védelmi képességi verseny befejező részének tiszteletére. A duklai ver­seny jelentőségéről A. Hlozsek tá­bornok, képviselő, a hadsereggel való együttműködés szövetségének elnöke mondott beszédet és meg­nyitotta . a versenyt. A versenyfoga­dalmat, a résztvevők nevében M. Repcsik tette le. Az ünnepélyes megnyitás az Intemacionáléval ért véget. A c^hsľlovák kormányküldöttség elutazott a píovgyivi nemzetközi vásárra Augusztus 30-án Prágából Bulgá­riába utazott dr. Antonin Gregor külkéreskedelémügyi miniszter ve­zetésével a plovgyivi XV. nemzet, közi vásáron résztvevő hattagú csehszlovák kormányküldöttség A ruzini repülőtéren a kormány, küldöttséget Richard Dvorák kép­viselő és Ottó Kocour külkereskede­lemügyi miniszterhelyettesek és a minisztérium többi dolgozói búcsúz­tatták. A küldöttségtől búcsút vett dr. Nencso Nikolajev prágai bolgár nagykövet is, a nagykövetség többi tagjaival. nőségi brigádok nyomán. A kollektí- , ket, hogy a szovjet dolgozók példáját követve hogyan teljesíthetjük sike­resebben építő feladatainkat. Az építőmunkában elért siker a legna­gyobb fegyverünk a háborús úszító imperialisták ellen. Szocialista köte­lezettségeket vállalunk, hogy a ter­melés emelésével járuljunk hozzá mi is a béke megőrzéséhez az egész világon, életszinvonalunk emelésé­hez és a szocializmus gyorsabb ki­építéséhez hazánkban. A füleki Kovoszmalt lemezfeldolgo­zó osztályának öntudatos dolgozói példamutató módon vállaltak kötele­zettséget a nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére. A katlano­kat gyártó munkacsoport felaján­lotta, hogy terven felül négy darab katlant készít el. A vödröket gyártó csoport vállalta, hogy hetenként ter­ven felül 1000 vödörrel gyárt többet. A tejeskannákat készítők hetenként 50 darabbal emelik termelésüket. A hideg és meleg asztalkészítők fel­ajánlották, hogy évi tervüket két hónappal előbb teljesitik. Magam is vállaltam egyéni kötelezettséget a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom tiszteletére. Autógénhegesztö vagyak, és pártunk és a nagy szovjet nép iránti hűségem jeléül felaján­lottam, hogy napi telesítményemet a tejeskannák nyakának forrasztá­sánál 150 darabról 250 darabra eme­lem. Tamás Piroska, Fülek. November 7-ig teljesítik az ötéves terv negyedik évét A komárovi Buzuluk-üzem > felhí­vása visszhangra talált a szmichovi Autorenova-üzem dolgozói között is. A Tatraplan-javító műhelyben az alkalmazottak Mikes Alajos műveze­tővel élükön kötelezettséget vállal­tak, hogy az ötéves terv negyedik évének feladatait a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35-ik évfor­dulójáig teljesítik. A műhely javító­munkásai rájöttek a gépkocsik ja­va kötelezettséget vállalt, hogy az ötéves terv negyedik évének végéig teljesen selejt nélkül fog dolgozni. Az olvasztárok — minőségi brigádosok munkamegjavítása céljából és hogy ezzel sikeresen teljesítheésék kötele­zettségüket, jelentkeztek az öntöde műszakjainak és újítóinak klubjába. A brigád tagjai egyúttal felkérték az összes műszakiakat, hogy szak­képzettségükkel segítsenek a selejt­nélküli munkában és kötelezték ma­gukat, hogy felkeresnek minden, az üzemi munkaiskola által rendezett szak- és politikai előadást. A kol­lektíva felett védnökséget vállalt Kanzliŕ Ján mühelymester, aki az olvasztároknak átadja tapasztalatait és segít nekik az új munkaformák bevezetésében a szovjetmesterek és munkások példája nyomán. Kötelezettségvállalásuk teljesíté­sében a kunesicei minőségbrigádosok a legnagyobb mértékben ki akarják használni a munkaidőt, takarékos­kodni akarnak a segédanyaggal és ezzel csökkenteni akarják az üzem­költséget. A legjobb minőség brigádja ver­senyre hívta ki a többi géjpöntöoeo­portokat a terv legalább 115 százalé­kos teljesítéséért, a legalacsonyabb selejtszázalékért és az öntvények legjobb minőségéért. A fülek? Kovosmalt dolgozói is egyre nagyobb számban vállalnak szocialista kötelezettségeket a nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulója tiszteletére. Tudatában vagyunk annak, hogy az Októberi Forradalom nélkül nem élnénk sza­bad hazában, népi demokratikus ál­lamban, mely a boldogabb élet biz­tosítéka. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom megteremtői nemcsak a szovjet népek, de az egész embe­riség szabadságáért, szebb életének kiharcolásáért küzdöttek. Örökké hálásak vagyunk ezért felszabadi­tónknak, a dicső Szovjetuniónak és nagy vezérének, Sztálin elvtársnak, vitásának gyors módszerére. Egy ko­csit azelőtt két munkásra bíztak, akik a szétszedést, a javítást és az újraösszeállítást egymaguk végez­ték. A munkát most úgy szervezték meg, hogy minden alkalmazott csu­pán néhány müveletet végez. Ezen új munkamódszer bevezetésével két munkaerőt takarítottak meg és je­lentősen meggyorsították a javítá­sok idejét. A dunaszerdahelyi Kárpátia konzervgyár dolgozói a Szlovák Nemzeti Felkelés nyolcadik évfor­dulójának előestéjén büszkén jelen­tették, hogy tervüket 102 százalék­ra teljesítették. Ebből az alkalomból a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 35. év­fordulójának tiszteletére felajánlot­ták, hogy egész évi kompótbefözési tervüket október 10-ig 110 százalék­ra teljesítik, az uborka sterilizálási tervüket szeptember 5-ig, a zöldség­nél pedig október l-ig 110 százalék­ra teljesítik. Az üzem dolgozóinak 80 százaléka munkaversenyben dolgozik és meg­szervezték a vállalati versenyt is, amelyben az első helyen állanak. Krizsán Antal, Dunaszerdahely. A liszkoveci Sztalingrád­vasüzem dolgozói új munkasikerek­kel készülnek a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 35-ik évforduló­jának megünneplésére. Augusztus 28-án a jelentős évforduló tiszteleté­re bejelentették, hogy a 11,350.765 korona értékű komplex anyagmeg­takarításra tett májust köszöntő összvállalati kötelezettségüket, ame­lyet Sztálin elvtárs idei születésnap­jának tiszteletére vállaltak, már no­vember 7-én teljesítik és túllépik. Az alkalmazottak már 7,554.121 ko­ronát takarítottak meg. Kötelezett­ségvállalásuknak hat héttel korábbi teljesítésével a Sztálingrád-vasüzem dolgozói az ötéves terv negyedik évének végéig több tonna kiváló mi­nőségű anyagot takarítanak meg és a meghatározott' összeget magasan túllépik. Kötelezettségvállalások az SzK(b)P XIX. kongresszusa tiszteletére Üzemeink dolgozói örömmeí fo­gadják az SzK(b)P Központi Bi­zottságának a párt a XIX. kon. gresszusa összehívásáról szóló ha­tározatát. Szerdán, augusztus 27.én reggel a műszak kezdete előtt a pilseni Lenin-müvek 61 gigant részlege al­kalmazottainak kollektívája elhatá­rozta, hogy ezt a jelentős eseményt a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 35-ik évfordulójához hason­lóan kötelezettség-vállalással kö­szönti. Össztermelési tervét szep­temberben 150%-ra teljesiti és elő­nyősén készíti el és intézi el a Szovjetunió, a szocializmus hazai és a többi népi demokráciákbeli építkezéseire irányuló szállításokat. Az alkalmazottak kötelezettségvál­lalásaikban továbbá ígéretet tettek, hogy a legjobb minőségű munkát fogják nyújtani és az osztály ter­vezőinek és a műszaki osztálynak segítségével következetesen gazda­ságosabbá teszik a termelést. A szmichovi Krizsik-üzem ifjú­munkásai Lenir és Sztálin dicső pártja XIX. kongresszusának tiszte, letérj kötelezettséget vállaltak, amellyel hozzá akarnak járulni á Szovjetunió számára készülő meg­rendelések határidejének megrövi­dítéséhez. Az osztály húsz CsISz­tagja elhatározta, hogy a rendsze­res műszakokon kívül az autó­szerelő műhelyben az alkatrészek gyártásában hetente legalább egy éjjeli műszakot dolgoznak le. Ezzel meggyorsítják az alapalkatrészek gyártását és hamarabb teljesítik a Szovjetunió számára készülő elek­tromos mérők megrendelését. Az üzemben sok nő dolgozik és közülük többen még begyakorlás alatt állnak. Annak érdekében, hogy mielőbb szakképzett dolgozók­ká váljanak, az SzK(b)P XIX. kon­gresszusának összehívásáról szóló örömteljes hír hatása alatt elhatá­roztál? hogy munkaidejük ledolgo. zása után betanulnak az új mérték­hitelesítő asztalon végzendő munká­ba, hogy október 5-ig, a kongresz­szus megnyitásáig jól megismerked­jenek az új géppel és önállóan dol­gozhassanak rajta. A mértékhitelesítő műhely ifjti munkásai felhívták a többi osztá­lyok CsISz-tagjait is, akik a Szov­jetunió számára készülő elektromos_ méröszerkezetek gyártásán dolgoz­nak, hogy rövidítsék meg a terme­lési határidőket. A zsolnai Szlovenában bevezetik Koval.jov szovjet mérnök módszerét Az SzK(b)P XIX. kongreszusának összehívása nagy hatással volt a zsolnai Szlovena dolgozóira is, mely­nek segítségével nagyobb munkater­melékenységet és jobbminöségü ter­mékeket érnek el. A napokban az egész üzemben népszerűsítik a Ko­valjev szovjet mérnök módszere alapján összeállított új munkaeljá­rást. Manis Františka, Pasztuch Vilma és Lalinszky Vera a szővőosz­tályon az egész üzemben elsőkként vállaltak kötelezettséget az SzK(b)P XIX. kongreszsusának tiszteletére. Kötelezettségvállalásuk értelmében már szeptemberben bevezetik a Ko­valjev mérnök módszere szerint ösz­szeállított munkaeljárásokat és e módszer elsajátítása után megtanít­ják alkalmazására többi munkatárs- ' nőiket is.

Next

/
Thumbnails
Contents