Uj Szó, 1952. július (5. évfolyam, 154-180.szám)

1952-07-13 / 165. szám, vasárnap

1952 július 13 UJSZ0 7 BÜSZKESÉGÜNK A NÉPHADSEREG Á Szovjet Hadsereg tapasztalataiból Néhány megjegyzés a komszomolísta katonai nevelésről Azt mondta egy elvtársunk, hogy a hadseregbeli komszomolisták között nagyon sok derék elvtárs van, de sajnos, nem mindegyik tud ve. zetni. Mit feleljek erre? Ha az egész nép vezetőkből állna, nem maradna nép. Vezetők mindig korlátolt számban vannak, különben nem lehetnének vezetők, mert nem volna kit vezetniök. Elég, ha egykét olyan ember van a csapatban, aki vezetni tud. Ha egyik kihull a sorból, legyen aki helyettesítse. Ha csupa vezető volna a csapatban, attól félek, hogy a csapat nem volna harcképes, mert mindenki haragudna, hogy miért akarják öt vezetni. A fontos az, hogy legyenek olya

n emberek, akik készek a vezér után menni, akik minél köze. lebb akarnak állni hozzá. Ez. az aktív tömeg, amely a feladatokat végrehajtja és amelyre mindig támaszkodni lehet. . Felmerült az a kérdés is, hogy ml legyen azokkal a komszoinollatákkal, akiknek nincsenek komszomoli feladataik. E kérdést nem szabad mereven kezelni. Ha valakinek nincs külön komszomoli megbízatása, de egyéb fontos és nélkülözhetetlen köteles, ségei vanak és jól teljesíti arokut, — az ilyen ember becsülettel teljesíti komszomoli kötelességeit is. És nagyon helyes, ha a koms/.omolszervezet elismeri, hogy ezek az egyéb katonai kötelességek olyan súlyosak, hogy egész embert kíván, nak és nem rak az ilyen emberre még több terhet. Tegyük fel például, hogy egy komszomolísta tisztre komoly munkát bíznak az ezredtörzsnél. Kell-e neki ez esetben komszomoli feladatokat vállalni, vagy sem? Ha felelősségteljes helyet tölt he a törzsnél és teljes mértékben lekötik őt katonai teendői, fel lehet-e róni neki, hogy nem vállal komszomoli megbízásokat is? Néha azonban maga a komszomol szervezet is látja, hogy egy ember túl van terhelve munkával és mégis kieszel számára valami újabb teendőt. Ez helytelen. Önöknek, akik a komszomollsták politikai munkáját szervezik és irányítják, tudniok kell, hogy ml a beosztása minden egyes komszomolistának: ha egyikük túl van halmozva fontos katonai teendőkkel, bár azok a szó szoros értelmében nem tekinthetők komszomoli teendőknek, nem szabad az Ilyen embert azzal vádolni, hogy kivonja magát komszomoli kötelességeinek teljesítése alól. Lényeges különbség van a munkával túlterhelt és a munka alól kibúvó ember között. A komszomoli munkát sohaaem tekintettük öncélnak. A fiatalság azért lépett be a komszomolba, hogy segítse a pártot a dolgozó nép jólétéért, boldogságáért folytatott harcában. A komszomolísta értékét nem az adja meg, hogy jól szerepel-e a gyűléseken, hogy aktív tagja-e a maga komszomol szervezetének ,liogy ellát-e valamilyen különleges teendőt a komszomolban. Értéke elsősorban abban áll, hogy jól elvégzi azt az állami, katonai, gazdasági munkát, ami a hivatása. Ugyanígy az egész komszomol sikerét az összes komszomolisták társadalmilag hasznos munkájának összeredménye határozza meg;. Önök joggal büszkék arra, hogy ennyi és ennyi hős katona, ennyi és ennyi kitüntetett harcos került 4ri a komszomolisták közül. De a kitüntetéseket nem annyira komszomoli, mint inkább háborús érdemeikért l^apták. Történelmünk egyes korszakaiban pártunk más-más célokat tűzött maga elé. Valamikor a párt a cárizmus megdöntésére tömörítette maga köré a népi erőket, majd a szocialista társadalom megszervezésére, a szovjet rendszer megerősítésére. Ma a párt minden erejét a Szovjetország megvédése köti le. Egyáltalában nem az a párt feladata, hogy összes tagjait dédelgesse. A szovjetállam függetlenségét és jövőjét védi, ebben áll mostani világtörténelmi feladata; harcol azért, hogy a Szovjetunióval az egész világ úgy számoljon, mint hatalmas erőtényezővel. Ez a jelen feladata. Magától értetődik, hogy a mostani óriási harc átalakítja az embereket, kicsiszolja világnézetüket, jellemüket. Egy új nemzedéket nevelünk ki, melynek mindennél fontosabb a közjólét, az új társadalom és az egész emberiség eszményeiért folyó küzdelem. Ezekért a célokért él a párt és egyáltalában nem a pártért magáért, a pártért mint öncélért. Hasonlóképp a komszomol sem a komszomol kedvéért létezik. A komszomolisták tehát nemcsak komszomoli tevékenysége alapján kell értékelni, hanem abból a szempontból is, hogy mennyivel járul hozzá a közös nagy célok előmozdításához. És ha harcol, ha ereje teljes megfeszítésével védi a Szov. jetországot, ha vérével, öklével, fogával áll ellen az ellenséges betörésnek, vájjon ez a Szovjetállam megvédésére irányuló háborús tevékenység komszomoli munkának számít e? Világos: ez komszomflfi munka, ez az a legfontosabb, legszámottevőbb munkli, amelyben megmutatkozik az ember hazafisága, hö.sels. sége és minden egyéni képessége. Jelenleg egyes csapataink már a Szovietország határain kívül, idegen, romáéi területen harcolnak. Egy új világ tárul fel ott előttünk. A Vörös Hadsereg és a helyi lakosság viszony

f

t kedvezően alakult. A románok belső ügyeibe mi nem avatkozunk bele. A román lakosság körében sok hazug hír kering a Szovjetunióról. A románok egy része menekül előlünk fél, hogy jönnek a kegyetlen bolsevikok és lehúzzák a bőrüket. Be kell nekik bizonyítani, hogy mennyire félrevezették őket. A vörös Hadsereg legénysége és tisztikara e tekintetben a helyzet magaslatán áll. A románok meg fognak győződni arról, hogy egy művelt or. szág hadserege lépett földjükre. Csak a kémkedés és diverzió ellen kell biztosítanunk magunkat, tisztán katonai jeliegíi óvintékedéseket kell foga nato sita nunk. Befejezésül teljes szívemből kívánok sikert az Önök munkájához. Ezen a nyáron előreláthatólag kemény harcok lesznek. A legfőbb feladat most: előkészíteni e harcokra az embereket, technikaikig, polí. tlgailag és lélekanilag. E feladatnak kell mindent alárendelniük. Kívánok Önöknek inégegyszer teljes sikert. hogy a párt itt a forradalom fejlettebb fokára érkezett." S mi minden hathatott még a fiatal őrmesterre, amit a Time ellialgatott s ami a filippino nép fegyveres harca és a Fülöpszigeti Kommunista Párt ereje mögött volt! A gyarmati rabságban, embertelen nyomorban tartott nép szenvedése, amelynek gyökerei éppen egy fél év• századra nyúltak vissza és amit Pomeroynak, a Fülöp-szigetek városait és falvait járva, oly sokszor szégyelnie kellett, hogy amerikai. Hányszor olvashatta ki a megkínzott, betegségektől, éhségtől, iskolázatlanságtól gyötört emberek szeméből a kl nem mondott vádat: „Azt a hatalmat képviseled nálunk, amely 1896-ban a hóhér Mac Arthur parancsnoksága alatt vérbe fojtotta bimbózó szabadságunkat! Azt a zászlót szolgálod, ameylről hazád nagy írója, Mark Twain azt írta a Fülöp-szigetek meghódítása után, hogy „előnyös helyzetben vagyunk: megtarthatjuk régi zászlónkat, csak a fehér csíkokat kell feketére festenünk, s a csillagok helyére kell koponyát tennünk keresztbefektetett lábszárcsontokkal". Maga is látta, hogyan harcol az amerikai csapatok főparancsnoka, Mac Arthur tábornok — a Fülöpszigeti hóhér fia és a későbbi koreai hóhér — ismét a filippino nép legjobbjai ellen. Azok ellen, akik a nagyszerűen szervezett Fülöp-szigeti munkásosztály pártjának, a kommunista pártnak vezetésével 1,942: óta fegyveresen ellenálltak a japán fasiszta megszállóknak. S míg a felszabadító harcok hősei, a partizán hadsereg, a „Hukbalaphap" vezetői Mac Arthur parancsára börtönbe kerültek, a tábornok, aki apjának véreskezű Fülöpszigeti katonai kormányzósága idején az ország egyik leggazdagabb földbirtokosa lett, megegyezett a japánokat kiszolgáló filippino nagybirtokosokkal, a „kacikákkal". Pomeroy tudta, amit az egész világ tudott, hogy az 1946-ban kihirdetett látszatfüggetlenség a kacikák népellenes bábkormányán keresztül még szorosabban hozzáláncolta a Fülöp-szigeteket amerikai uraikhoz. Az amerikai katonai támaszpontok, a nyersanyagok fölötti monopólium, a Fülöp-szigeti minisztériumokat ellenőrző amerikai tisztviselők nem hagyták semmi kétséget efelöl. De Pomeroy ekkor már otthon volt és az amerikai Kommunista Párt egyik szerény newyorki propagandistájaként szolgálta tollával és szavával hazája ^elnyomott dolgozóit. A szíve azonban — és mindenekelőtt saját népének szeretete — visszahúzta a Fülöp-szigetekre. MerPiudta azt is, amit Luce bértollnokai és Mac Arthur bérgyilkosai soha nem tanultak meg, hogy nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom. A Time cikkírója csodálkozva, alig leplezhető értetlenséggel közli Pomeroy feljegyzését: „Mindenekelőtt az a gondolat nyugtalanított, nincs-e az én helyem elsősorban a saját hazámban, hogy ott harcoljak az imperializmus ellen? De arra az elhatározásra jutottam, hogy végeredményben nem az a fontos, hogy hol harcol egy kommunista, a fö az, hogy harcoljon." Visszatért a Fülöp-szigetekre. 1948ban feleségül vett egy Celia Mariano nevű filippino lányt. A Time itt ismét gúnyosan idéz Pomeroy leveleiből vagy jegyzeteiből: „Előre elhatároztam, hogy harcos elvtársat veszek feleségül, nehogy bármilyen ellentét vagy más irányba fűződő kötelékek elválaszthassanak minket." Nem csoda, hogy csak gúnyolni tud a Time újságírója. Hiszen, aki eladta tollát, aki a prostituált sajtó és a prostituált szerelem világában él, aki maga körül csak a polgári érdekházasság „erkölcsét" látja, — megértheti-e valaha is, hogy az igazi házasság, az igazi szerelem egyik alapja az, hogy közös legyen az az eszme is, amtlyre mindketten feltették az egész életüket? Ilyen szerelem fűzte össze William Pomeroyt ifjú feleségével. „A Pomeroy házaspár, a Sierra Madre hegységben a Hukbalahap-guerillák számára nyitott Sztálin-egyetem rendes előadója lett" — írja a Time. Micsoda távlatokat világit meg ez az egy mondat! Egy egész hősköltemény körvonalai bontakoznak itt ki az amerikai lap cikke mögül: A partizánok hősies harca és a felszabadított területek csodálatos, új élete. A lépésről-lépésre kivívott szabadság világa, ahol felosztják a nagybirtokokat és a földdel együtt a tudás kincsét is. a nép fiainak adják. Es Pomeroy, a West High School egykori diákja ott Néhány tapasztalatomról akarok beszámolni a könnyügépfgyverrel való lövésgyakorlatokkal kapcsolatban. Az ilyen gyakorlatnál elég gyakran megtörténik az, hogy a kilövési hely elfoglalásánál a lövész megerősíti a könnyű gépfegyver lábait és azután a vállát nekifeszíti a gépfegyver agyának, aminek következtében a gépfegyver elmozdul he. lyéről. Ez azután befolyásolja a lövések eredményét. A lövészeti versenynél nagy figyelmet fordítottam erre a dologra és amikor megerősítettem a gépfegyver lábalt, nem a vállammal feszültem neki a fegyvernek, hanem azt a kéz egy mozdulatával szilárdítottam meg. A lövészgyakorlat során nagy veszélyt jelent saját erőnk túlértékelése. Egyszer megtörtént velem egy versenyközben, hogy az első fela datnál, a kicsiny alakok célzásánál gondosan, figyelmesen céloztam, és valamennyit eltaláltam. • Azt gondoltam, hogy ha eltaláljár a csataterek közelében, az égbenyúló hegyek úttalan útjain, az oktatók első sorában. S micsoda aljasságot, a hatalom bitorlóinak milyen mérhetetlen hitványságát és reszkető félelmét bizonyítja a Time következő sora: „A rendőrség 30.000 dolláros dijat tűzött ki Pomeroy fejére." £s a fejvadászok elindultak. 1951 januárjában a bábkormány csapatainak egyik járőre diadalmasan jelentette, hogy talált egy vérfoltos bőrzsákot, amelyben benne volt Pomeroy útlevele és néhány feljegyzése. Ez év áprilisának derekán pedig a Bulacan és Quezon tartományok határvidékén emelkedő hegyek között a kormánycsapatok megrohantak egy húszfőnyi partizánegységet, három szabadságharcost megöltek, a többit elfogták. Közöttük volt William I. Pomeroy is. Ramou Magasaysay „nemzetvédelmi" miniszter, a partizánok elleni hadjárat vezetője, a hír hallatára személyesen a helyszínre utazott, maga elé hurcoltatta a foglyot és a magát nyeregben érző gyilkos cinizmusával Stfejtette előtte a* kormány „új politikáját" a szabadságharcosok irányában — és ez szerinte: barátság, vagy erőszak. „En eddig csak az erőszakot tapasztaltam" — felelte Pomeroy nyugodtan. „Most megmutatom neked a barátságot!" — mondta a miniszter. Es a „barátság" jeléül saját hóhérkezével egy üveg cocacolát nyújtott át Pomeroynak, majd kijelentette, hogy „méltányosan" fog vele bánni. „Méltányos eljárás méltányos pert jelent" — írja a Time és szó szerint így fejezi be a cikket: „Magasayay a 35 éves Pomeroy-t többrendbeli gyilkosság, gyújtogatás és más bűnök vádjával akarja törvény elé állítani. Az ítélet ezekért halál lehet. A manilai USA nagykövetség kijelentette, hogy nem hajlandó közbenjárni: Pomeroy a saját választása révén lett hazátlanná". Várliatnánk-e több emberséget, jobb emlékezőtehetséget a trumanok, eisenliowerek és macarthurok Amerikájának Fülöp-szigeti képviselőitől? Nem! Öh és gazdáik napról napra csak felejtenek a történelem leckéjéből. De az amerikai nép milliói ma is tudják, hog a francia Lafayette nem hazátlan' ná, hanem az egyik legnagyobb francia hazafivá lett, amikor a szabadságért harcoló amerikai nép segítségére sietett. Es ahogyan örökre ott él a világ népeinek szivében az angol Byron, aki a görög népért küzdött, a lengyel Bem, aki a magyar szabadságért harcolt, a magyar Zalka Máté, akinek Spanyolországban oltották ki életét a fasiszták, — úgy fognak emlékezni azokra az amerikaiakra is, akik spanyol földön, vagy a Fülöp-szigeteken akarják életük árán is megmenteni Washington és Jefferson népének becsületét. Nemes László. t tam a kisfigurakat, természetes, hogy a nagyokat nem vétem el. Ahogy ez a gondolat agyamba ötlött, azonnal csökkent figyel, mem és bizony a nagy figuráknál lövésem nem találta el a célt. Nem szabad túlértékelni erőnket, minden célpontnak ugyanolyan figyelmet kell szentelni, e® fontos előfeltétele a sikernek. Gyakran kérdezik tőlem, hogyan tudok olyan jó eredményt elérni a lövészetnél. A felelet egyszerű: kitartó gyakorlatozással. A fegyvert belövöm és figyelmet fordítok a lövészet elméletére. Erinek köszönhettem azután, hogy szép eredményt értem el a magasabb egység lövészgyakorlatán, ahol az egyéni versenyben első helyen végeztem. Gondosan készülök fel, hogy a további versenyekben is jó eredményt érjek el. Meggyőződésem, hogy ez nemcsak az én ügyem, hanem egész egységünk ügye. Ribanszky Antal, szakaszvezető, n EGY HOS ELETE Nem ismerjük pontosan Wiliam Josepli Pomeroy eletét. Egyelőre csak annyit tudunk róla, amennyit az ame*i rikai Time című hetilap közölt április 21-i számának „Egy kommunista története" című rövid cikkében. Ez a képes magazin a Time és Life lapkoncern milliomos tulajdonosának, a fasiszta „amerikai évszázad" elmélet kiagyalójának. Henry Lucenak a lapja. Az amerikai monopol tőkések világuralmi törekvéseinek, a legféktelenebb népellenes, fasiszta háborús gyújtogatok koholmányainak fóruma. Vájjon miért közölhette ez a lap Pomeroy történetét? A „tárgyilagos" leírás cinikus hangja kétségkívül ezt szeretné kiemelni: „Látjátok emberek, ide jut az, aki bolond fejjel jobban ragaszkodik az elveihez, mint a pénzhez, vagy akár az életéhez." A történet azonban sokkal nagyobb, sokkal lenyűgözőbb, mint amivel a törpe dollárfirkászok meg tudtak volna birkózni. Hiábavaló maradt a tollforgatás e rutinos árulóinak minden cinizmusa, — még e szennylap rágalmaktól, gúnyos megjegyzésektől átitatott sorai közül is csodálatos tisztasággal emelkedik ki egy igaz ember, a kommunista liSs alakja. Nehéz sorsuk van a dollár hitvány bértollnokainak: ha mérgező Írásaikban kénytelenek megemlíteni az igazságnak csak egy szikráját is — összeomlik dz egész hazugság-kártyavár. Igy jártak .$ „Kommunista történeté"-vei . is. Mert akinek van szeme, hogy lásson és van szive, hogy érezzen, az így szól a cikk elolvasása után: „Látjátok, emberek, ilyen hősök születnek a mi korunkban, hogy megmentsék a világot a vérszomjas milliomosok és hitvány zsoldosvezérek, meg Luce-féle prostituált sajtógengsztereik uralmától." „William Joseph Pomeroy még egy éves sem volt, amikor az Orosí Forradalom megrendítette a világot". így kezdődik a Time cikke. A gyermek Pomeroy nagyon jó tanuló volt, angol nyelvből kitüntetéssel végezte a West High School utolsó osztályát. Tanulmányainak befejezése után azonban csak segédmunkásként tudott egy gyárban elhelyezkedni. „Ügy döntött, hogy nem saját magában, hanem a társadalomban van a hiba", — írja a lap, hiszen a Morganok és Lucek elmélete szerint nyilván csak az amerikai munkások „döntésén" múlik, hogy a kapitalista társadalom őket zsákmányolja ki a tőkések és nem ők a tőkéseket. Pomeroy azonban valóban döntött és 1938, elején az Ifjú Kommunisták Szövetségének, majd az Amerikai Kommunista Pártnak a tagja lett. S 1942ben, a fasizmus elleni háborúban teljesítette hazafias kötelességét, bevonult az amerikai légi haderőhöz. Ausztráliában, majd a Fülöp-szigetekre került, idővel előléptették őrmesterré. Közben — mint a Time cikkéből kiderül — megmutatkoztak írói hajlamai. A lapból nem tudjuk meg, hogy mit írt Pomeroy, de bizpnyos, hogy tehetségét " arra fordította, hogy tapasztalataival, gondolataival segítse mindazokat, akik annakidején élet-halál harcot vívtak a német és a japán fasizmussal. Ausztráliában és a Fülöpszigeteken is kapcsolatot keresett a konimünista párttal — közli méltatlankodva a cikkíró és idézi egy barátjához írott ievelét: „A legnagyobb hatással a fegyveres harc voltarám és az, A lövészgyakorlatok során szerzett tapasztalatokról