Uj Szó, 1952. július (5. évfolyam, 154-180.szám)

1952-07-06 / 159. szám, vasárnap

I UJSZ0 1952 július 6 Előre a harmadik negyedévi terv teljesítéséért A Dímifrov-iizemben gazdaságosabbá teszik a termelést Ha belépünk a Dimitrov-üzem ka­puján, legelőször a hatalmas ver. senytábla tűnik sínünkbe. A táb. Iáról mosolygó arcú munkások te­kintenek felénk, abban a helyzet­ben, ahogy a műhelyben a munka, padok mellett dolgoznak. A tábla előtt haladó munkások büszkén néz­nek a képekre. Elmunkások, az üzem büszkeségei, akik legjobb telje­sítményeket érnek el, jó példával elölj árva. Bendekovics Lajos, Joze­fi't Konstantin, Drozda Károly és még többen, akik keiményen megáll­ták helyüket a termelő munkában. A Dimitrov-üzem január elsején hívta ki Bratislava összes könnyű­ipari üzemét. A versenyben most a Matador-üzem került az élre. A má­sodik helyen álló Dimitrov dolgozói­nak ugyancsak igyekezniök kell, ha vissza akarják hódítani első helyü­ket. Az üzem júniusi tervét 105%-ra teljesítette. Az üzem dolgozóinak 78%-a kapcsolódott a szocialista munkaversenybe. Ezzel sikerült el. érni, hogy minden műhelyben és minden csoportban szocialista ver­senyben dolgoznak. A munkaver­seny lehetővé tette, hogy új, fiatal káderek kerüljenek élre, akik nem­csak teljesítményeikkel, hanem gé­peiken bevezetett újításaikkal, munkamódszerükkel segítik üzemü­ket a versenyben. Pilník elvtárs, a modellkészítő műhelyben technikai újítással évente 21.000 koronát meg­takarít. Pilnik elvtárs mindig azon töri a fejét, hol lehetne újítást al­kalmazní és hol lehet új munkamód­szert bevezetni. Az üzemben az él­munkásmozgalom nagy lendülettel indult meg. Ebben az évben 77 újí. tójavaslatot nyújtottak be, amivel többszázezer korona értékű anya. got lehet megtakarítani. Az újítók körének jó munkája biztosítja az üzemben a megvalósításra kerülő javaslatok számának további foko­zását. Az évi terv egyenletes teljesítésé, nek biztosítására a 13.15. számú, műhely dolgozói felajánlást tettek, hogy az év végéig állandóan 105%­ra teljesítik a tervet. Ezenkjvül jobb munkamegszervezéssel a mű. helyben az év végéig 38.000 korona értékű ' nyersanyagot takarítunk meg. Felajánlásuk teljsítését az üzem vezetősége, a technikusok és a munkások közötti jó együttmű­ködés biztosítja. Az üzem dolgozói az apátfalusi Poľana dolgozóinak kezdeményezésére a pénzszközök körforgásának meggyorsítására in­dult mozgalomba teljes létszámban bekapcsolódtak. Minden műhely, minden munkás és technikus részt­vesz a versenyben. A műhelyek dol­gozói tudatában vannak, hogy ha az anyag megmunkálását meggyor­sítják és nem raktározzák fölöslege­sen az árut, óriási összegeket lehet megtakarítani. A húszas- és tizes­bizálmiak felvilágosító munkája nyomán a dolgozók egymásután tet­tek felajánlásokat, hogy a minősé­get rr^javítják. Az üzemben a mai napig » millió korona értékű anya­got sikerült felszabadítani más üze­mek részére a megindított verseny­ben. Az OR-műhely dolgozói 950.000 korona értékű áru felszabadításával járultak hozzá a siiker eléréséhez. A jó eredményeket elérő műhelyek dolgozói példát mutattak a többi műhelyek dolgozóinak is. Megmu­tatták, hogyan lehet gazdaságosab­bá tenni termelésünket. A verseny sikeréből az ifjúsági munkacsopor­tok," a OsISz-szervezet Is keményen kivették részüket. Az ifjúmunkások kivált az anyagtakarékosságban és a készárü gyors elszállításában tűn­tek ki. Kelemen Béla. Meggyorsítják a pénzeszközök forgalmát Azon üzemek száma, amelyek el­fogadták a pénzeszközök forgalmá­nak meggyorsítására szóló felhívást, egyr e növekszik. Az apátfalusi Po­l'ana.üzem felhívását elfogadták a pozsonyi kefegyár dolgozói is. A vál­lalat minden üzemének alakalmazot­tai megtárgyalták a termelési "'Cik­lusok megrövidítésének a számlázás meggyorsításának lehetőségeit. A ter­melési ciklusok megrövidítésével kö­telezettséget vállaltak a szétdolgo­zott termékek mennyiségének csök­kentésére és így több, mint 800 ezer koronát felszabadítottak. A szám- j lázá s idejének egy nappal való i megrövidítésével további egy napi , értéket szabadítanak fel, úgyhogy az év végéig 1,300.000 korona szabadul fel. Legtöbb értéket a pozsonyi alapüzem szabadít fel, amely a ter­mékek szétdolgozott állományának csökentésével 430.000 koronát nyer és a számlázás egy nappal való meggyorsításával 400 ezer koronát szabadít fel az év végéig. A vállalat dolgozói egyre keresik a lehetőséget a termelés gazdasá­gossá tételének és sikeresen bekap­csolódtak a ,,Takarékoskodjunk a fával" című akcióba. A selejtfa más termékekre való feldolgozásá­val a mult hónapban 13,2 köbméter fát takarítottak. meg több mint 20.000 korona értékben. A Csehszlovák Dunahajózási vállalat dolgozói júniusban jegyezték fel ed­digi legnágyobb tervteljesítésüket az áruk átrakodásában. A hajók a hiányzó 13 százalék ellenére június­ban az áruátrakodás tervét 109,21 százalékra teljesítették. Ezt a si­kert a szocialista munkaveťseny szé­leskörű kifejtésével éjjeli hajózások bevezetésével és a szovjet sztaha­novisták mintája nyomán az 500 tonnás mozgalom bevezetésével ér­ték el. Az alsókubíní Elekfro-Praga dolgozói elfogadták a prágai kerület dolgozóinak versenyfelhívását A prágai kerület kommunistáinak és az apátfalusi Pol'ana-üzem dolgo­zóinak a termelés gazdaságossá té­telére és az ötéves terv negyedik éve feladatainak idöelőtti teljesítésé­re szóló felhívása visszhangra ta­lált az Elektro Praga-üzem dolgo­zóinál is. Az üzem dolgozói orszá­gos versenybe léptek az önköltség­csökkentésben é s a pénzeszközök forgalmának meggyorsításában azok­kal a kötelezettségvállalásokkal, amelyek értelmében az üzem a gott­waldi ötéveg terv negyedik éve ter­vét a termelés bruttó értékében 1952 november 30-ig, a választékok ter­vét pedig december 21-ig teljesíti. Az alsókubíní Elektro Praga-üzem dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy tervfeladataiknak a második félév minden gazdasági időszakában legalább 103 százalékra tesznek ele­get. Azt a 600 ezer korona összeget, amelyet a terven felüli árutermelés­sel elérnék, tervenfilüli felhalmozás formájában népgazdaságunknak utalják át. Az elfogadott kötelezettség értel­mében az üzem minden munkaköz­pontjában az üzemanyagszükséglet tervét a harmadik negyedévben 2 százalékkal, az utolsó negyedévben pedig 2,8 százalékkal csökkentik, amivel 2,950.000 korona megtakarí­tást érnek el. Ugyanebben az idő­szakban 480 ezer koronát takarí­tanak meg a termékek minőségének megjavításával és a selejtszázalékok csökkentésével. Az önköltségcsökken­téssel, főleg villamosenergia megta­karítással és a költségvetés tételei­nek csökkentésével további 1,250.000 koronával teszik a termelést gazda­ságosabbá. Az érsekújvári Elektroszvitben a szocialista munkamódszereket alkalmazzák Az érsekújvári Elektroszvit nem­zeti vállalatban nagymértékben al­kalmazzák a szovjet sztahanovisták munkamódszereit, amelyek segítsé­gével gazdaságossá teszik a terme­lést é s takarékoskodnak a nyers­anyaggal. Az I. számú munkaszakasz dol­gozói az 1311—1312 és 1313-as szá­mú munkaközpontokban május 1-óta Korabelnyiková szovjet sztahanovis­ta módszerével dolgoznak. Két hó­nap alatt 36 ezer kg külföldről be­hozott értékes műanyagot takarítot­tak meg. E munkaközpontokban kö­vetkezetesen alkalmazzák Zsandáro­vá folyamatos müszakváltási mód­szerét is. Egyik műszak a másiknak munkabeszüntetés nélkül adja át a gépeket. Az időveszteség kiküszöbö­lésével a termelékenység értékét jú­niusban 38 ezer koronával növelték. Legújabban az üzemben bevezet­ték Nikolaj Roszszijszkij-nak, a moszkvai Kaliber-gyár mesterének módszerét s ma már 15 munkás dol­gozik e módszerrel. így a mesterek nemcsak a termelés szerzőivé, ha­nem a kollektív sztahanovista mód­'szerek kezdeményezőivé is válnak. A mesterek havonta önkritikailag kiértékelik tevékenységüket és eszerint állapítják meg, melyik .mun­kaszakasz marad el a tervteljesítés­ben és hol kell tevékenységüket el­mélyíteni, A komáromi hajógyár dolgozói új módszereket alkalmaznak a gyorshegesztésnél' A komáromi hajógyár dolgozóinak az új gyorshegesztési mjdszerek be­vezetésében nagy segítségére van a testvér Szovjetunió, amely új fél­önműködő és önműködő berendezé­seket szállított nekik, valamint szak­embereit küldte hozzájuk, hogy be­tanítsák hegesztőinket. Betanításuk­nál hatékonyan segítenek a pozso­nyi hegesztési kutatóintézet dolgozói Is. Az ifjú hegesztők már március végén három félönmüködő hegesztő­géppel megkezdték a kísérleti mun­kát és szép eredményeket mutatnak fel. 140—200 százalékos átlagos ma­gasabb munkatermelékenységet ér­nek el a hegesztések jobb minősége mellett és egy fél önműködő hegesz­tőgéppel három szakképzett hegesz­tőt pótolnak. A szovjet-gyártmányú új önműködő hegesztőgépek, amelyek közül június 11-én hozták az üzem­be az elsőt, szintén jól beváltak. A gyor s hegesztés módszerével 40.5 m jóminőségü hegesztést érnek el egy óva alatt, ami tízszerese an­nak, mint amennyit a félönműködők értek el és ötszörösére fokozzák a munkahely kihasználását. Ezenkívül, így tíz szakképzett hegesztőt pótol­nak, amennyiben mind a fölön^iűkö­dő, inind az önműködő hegesztőbe­rendezést szakképzettséggel nem rendelkező munkaerők is kezejhetik. Továbbá elmarad a hegesztési anyag előkészítése, stb. A pätanyag szük­ségletét egyharmadára csökkentet­ték, a hegesztett anyag deformálá­sát pedig a minimumra. Ezzel to­vábbi értékes munkaidőt takarítot­tak meg, amely a hegesztett anya­gok kiegyenlítésére volt szükséges. A gyors-hegesztés új módszerei lehetővé tették, hogy a hajógyár dolgozói megváltoztassák a termelé­si eljárási folyamatot a hajók épí­tésében. A komáromi hajógyár dolgozói így az új gyorshegesztői módszerek úttörőivé válnak. Egyenletesen teljesítk a tervet a kassai Vörös Hadsereg üzemben A kasai Vörös Hadsereg-üzem keletszlovákiai gépgyárában június ötödik hetében a tervezett feladato­kat 128%-ra, az összhavi tervet 102.6%.r a teljesítették. A terv jó teljesítését a szocialista munkaver. seny ós az újító mozgalom széles, körű kifejlesztése teszi lehetővé. A szocialista munkaversenyt ha­vonta kiértékelik. A június havi terv kiértékelésénél az öt legjobb kollektívát vándorzászlóikkal tün­tették ki. Az első helyen a 284-es központ áll, amelynek mestere, Csá. nyo Ferenc a külső raktáron, az emelődaru szerelését a kitűzött idő előtt végezte el. Ezzel ft központ dolgozó kollektívájának lehetővé tette a gyorsabb anyagszállítást és a termelési önköltségeket 91.200 ko­ronával csökkentete. Az emelődaru gyors felszerelésével 15 munkaerőt takarítottak meg. A terv sikeres teljesítéséiben a kassai Vörös Hadsereg-üzemben nagy része volt Stofira Ferenc mes­ternek is, aki újítást javasolt az építkezési kocsik termésénél. Az újítás azon alapszik, hogy hajlított lemezt alkalmaznak olyan munka, folyamat elvégzésére, amelyet ezen a gépen nem végeztek. Ez az egy­szerű újítás nem követel semilyen befektetést, egy munkaerő felszaba­dítását teszi lehetővé és a termelési költségeket 86.600 koronával csök­kenti. A Kohászati Kombináton munkába lépnek az ifjúsági brigádok A Kohászati Kombinát üzeimének és a szoeiali^a városnak építkezé­sén a napokban 1500 közép, és fő­iskolai brigádos lépett munkáiba a köztársaság minden részéből. A brigádosok a mélycsatornázás építé­sén, a szocialista város lakásépít­kezésén, a mérnöki és gépészeti üzemben dolgoznak. Számbelileg a poprádi középiskolák diákjai van­nak legjobban képviselve, akik 160­an dolgoznak. A kassai középiskolákból e na­pokban 240 diák lép brigádra, Prá­gából és Pozsonyból eljöttek az iparművészeti főiskola növendékei. Az egyes kollektívák már az első napokban jelentős munkateljesít ményt értek el. A rozsnyói és poprádi középisko­lák diákjai, akik a mélycsatornázás és a lakásüzem építésén dolgoznak, 100%-on felül teljesítik normáju­kat. A brigádosokat két fövezérkarral, 14 brigádba osztoták be. Két mű­szakra dolgoznak, munka után po­litikai nevelő tevékenységgel fog­lalkoznak, megismerkednek szocia­lista építésünk hatalmas müveivel, amelyek a béketábor megerősödését jelentik. Ezenkívül kultúrműsort ta­nulnak be, amellyel a Kohászati Kombinát dolgozói előtt és a kör­nyékbeli EFSz.ekben lépnek fel. Az olvasókörökben készülnek a Fucsik­jelvény megszerzésére. A Handlova-Roszice szénmedencék közötti muíikaverseny első eredményei A handlovai szénbányáknak a ro­szicei szénmedencében vállalt szerző­dése értelmében mindkét szénmeden­ce között vállalatközi verseny in­dult a legjobb tervteljesítésért. Jú­niusban a lefjobb szénmedence a ro­sziceí szénmedencével vállalt szerző­zett, míg a handlovaiak 91,05 pon­tot szereztek. A versenybe bekap­csolódtak az egyes handlovai és ro­szicei élmunkás csoportok is. Lau­csik István élmunkás csoportja a handlovai északi bányában verseny­ben áll Kubis János roszicei élmun­kás csoportjával. Laucsik élmunkás­csoportja júniusban 276 csille sze­net termelt ki terven felül és nor­máját 169 százalékra teljesítette. Még gyönyörűbb eredményt ért el Dienesch Zoltánnak, „Az építésben szerzett érdemekért" című kitünte­tés viselőjének élmunkáscsoportjá, amely Hrubás Vencel roszicei élmun­káscsoportjávai versenyzik. Dienesch élmunkás csoportja júniusban 185 te­herkocsi szenet bányászott ki terven felül, normáját 185.6 százalékra tel­jesítette. A vitkovíci Klement Gottwald vasmüvek harmadik magaskemencéje túllépte félévi tervét A vitkovici Klement Gottwald­vasmüvek harmadik magaskemen­céjének dolgozói, akik májusban győztek a magaskemencék dolgo­zóinak országos versenyében, 105%­ra teljesítették a nyersvastermelés félévi tervét. Ochela Ágoston, Olivka János, Vi­tocs József és Cigna Félix olvasz­tárok kollektívái a műszakiak és mesterek segítségével rendszeresen betartják a műszaki eljárásokat, ami lehetővé tette, hogy júniusi ter­melési tervüket 4.3%.kai túllépjék. A magaskemencék dolgozói az újítók hetében a műszakiakkal együtt megtárgyalták Filipov, szov­jet olvasztár munkamódszerét, amely szerint teljes nyomás mellett nyitják meg a kemencét. Ezzel ál­landó üzemben tartják a kemencét és meggyorsítják az öntést. Pa­cholka Lipót föme3ter karbantartó kollektívája meggyorsította a ter­melést azáltal, hogy a kemencétöl­tésre szolgáló berendezést minden 14 napban a kemence teljes üzemké­pessége alatt kitisztítja. Pozsonyi brigádosok Osztravában A mult félévben Szlovákia fővá­rosa az új munkaerők szervezett toborzásában, főleg az Osztrava szá­mára való munkaerő toborzásban minden feladatát teljesítette, sőt, túl is teljesítette. Osztraván az év kezdete óta 653 új öntudatos dol­gozó lépett munkába, akiknek leg­nagyobb része elhatározta, hogy hi­vatásául választja az osztrava-kar­vini szénkombinátban végzett tisz­tes bányászhivatást. Több pozsonyi brigádos rövid idő alatt beletanult a bányászmester, ségbe és szép eredményeket ért el. Rzavszky György a Svoboda tábor­nok bányában dolgozik, a Gavlász élmunkás-csoport tagja, amely a^tíz tonnások akcióját kezdeményezte, Rzávszky példás dolgozó. A tíztől nások közé tartozik Kroupa Károly pozsonyi brigádos is, aki a Hala­dás-bányában dolgozik. A Jeremin­kov.bányábaai dolgozik mint bánya. lakatos Hindicky László, aki mint bányász 110%.ra teljesíti normá­ját. A pozsonyi példás dolgozókhoz tartozik Bakovcsák István, Szkákala Emil, Pastrnák István és Schram. mo Ján, aki február óta dolgozik brigádban és normáját 119%-ra tel. jesíti. A Máriahegyi Sverma-bányában dolgozik Szikorcsin Ágoston, aki mintaszerűen teljesíti feladatalt és ismeri az összes bá.nyamunkálato­kat. Ezek a brigádosok mintaképül állanak a többiek előtt és kiadósan segítenek az osztravai bányászoknak felelősségteljes és fontos feladataik teljesítésében, i

Next

/
Thumbnails
Contents