Uj Szó, 1952. július (5. évfolyam, 154-180.szám)

1952-07-31 / 180. szám, csütörtök

1952 július 27. UJSZÖ 7 A JOBBOLDALI SZOCIALISTÁK ÖNLELEPLEZÉSE Ma, a második világháború után, amikor a kapitalizmus világrendsze­rének általános válsága mindinkább kiéleződik, az eddiginél is élesebben domborodik ki a jobboldali szocia­lista pártok reakciós vezetőinek áru­ló szerepe. Ezek a pártok most már tökéletesen a tőkés monopóliumok szükségleteihez szabják taktikáju­kat s egyre jobban leleplezik magu­kat a munkásosztály előtt, mint az amerikai imperializmus engedelmes, alázatos szolgái. V. I. Lenin hangsúlyozta, hogy a jobboldali szocialista pártok már régóta „a nemzetközi imperializmus ügynökei s a munkásmozgalmon be­lül terjesztik a burzsoá befolyást, a burzsoá eszméket, a burzsoá hazug­ságokat, a burzsoá feslettséget". J. V. Sztálin megsemmisitő bí­rálattal illette a jobboldali szocia­listák ideológiáját és politikáját, s bebizonyította, hogy „ a jelenlegi szaciáidemokratizmus a kapitaliz­mus eszmei támasza". „Nem lehet a kapitalizmussal vé­gezni — irta Sztálin elvtárs — ha nem végzünk a szociáldemokratiz­musual a munkásmozgalomban. Ez­ért a kapitalizmus halódásának kor­szaka egyszersmind a munkásmoz­galomban a szociálrtemokratlzmus halódásának korszaka". Az élet minden tekintetben iga­zolta Leninnek és Sztálinnak azt a megállapítását, hogy a jobboldali szocialisták áruló szerepet játszanak a nemzetközi munkásmozgalomban. A jobboldali szocialisták ideoló­giai elgondolásai (a „demokratikus szocializmus", „harmadik erő", „vi­lágkormány" és más hírhedt elméle­tek, a munkás- és tőkészosztály ér­dekközösségének hazug propagan­dája, a nemzeti szuverenitás eszméi elleni hadjárat) mind csúfosan cső­döt vallottak. A jobboldali szociáldemokraták már az első világháború alatt nyíl­tan átálltak saját imperialista bur­zsoáziájuk oldalára. Vak gyűlölettel harcoltak az oroszországi szocialis­ta forradalom ellen és aktív segít­séget nyújtottak az imperialisták­nak á szovjet-ellenes intervenció megszervezésében. A második vi­lágháború után, amikor megszület­tek a népi demokratikus országok s az imperializmus rendszere újabb súlyos csapást szenvedett, a jobbol­dali szocialisták még mélyebbre csúsztak a munkásosztály érdekei elárulásának lejtőjén. Ma már nem egyszerűen saját burzsoáziájuk, ha­nem közvetlenül az amerikai impe­rializmus ügynökei. A jobboldali szocialista vezetők megteremtették a hírhedt ,, szocia­lista internacionálét", amely lázas buzgalommal hajtja végre az impe­rialista reakciónak az új világhábo­rú előkészítésére vonatkozó utasítá­sait. A „Szocialista Internacionálé" feladata az, hogy tömegesen hajtson végre körmönfont provokációkat és kémkedést a munkásosztály, a szo­cialista tábor országai ellen. Ügynevezett „kelet irodája" az amerikai imperialisták utasítására kémkedést és diverziót szervez a né­pi demokratikus országokban. Ave­rali Harriman, az amerikai tőkés monopóliumok bizalmi embere nem ok nélkül nevezi a nyugateurópai szocialistákat „az Egyesült Államok legjobb szövetségeseinek". Megcáfolhatatlan tények tanús­kodnak arról, hogy a jobboldali szo­cialistáknak nincs semmi közük sem a szocializmushoz, sem a demokrá­ciához. A szociáldemokratizmus mind nyíltabban harcol a marxizmus el­len Morgan Philips, az egyik labou­rista vezető a jobboldali szocialisták kopenhágai konferenciáján a követ­kezőket mondotta: „A brit szocia­listák kategorikusan elvetik a mar­xizmust és semmiféle formájában vagy megnyilvánulásában nem is­merik el az osztályharc elvét... Semmiftíie marxizmust. Semmiféle materializmust és osztályharcot!" Csak a munkásosztály legádázabb ellenségei, a töke leghűbb szolgái, csak olyan emberek beszélhetnek így, akiket csontjuk velejéig átita­tott a polgári ideológia. A jobboldali szocialista Lange, Norvégia külügyminisztere nemrégi­ben cinikusan kijelentette: „Meg­mondom nyíltan: a demokratikus szocializmus ideológiai szempontból a liberalizmus örököse. A „szocia­lizmus" és ,,filozófiai alapja" alap­vető tételeiben nem különbözik at­tól, amit a polgári pártok hirdet nek." A jobboldali szocialisták, mint az amerikai imperializmus ügynökei, hadjáratot folytatnak a népek nem zeti szuverénitása ellen, s álszentül a „szellem szabadságát", a „demo­krácia védelmét" és az „egész em­beriség eszményeit" stb. hangoztat­va igyekeznek elaltatni a népek éber­ségét. A jobboldali szocialisták köztudo­másúan számtalan terjedeimes nyi­latkozatot adtak ki. melyek szerint a „demokratikus szacializmus" va­lamiféle „harmadik erő", amely ál­lítólag független mind a kommuniz­mustól, mind a kapitalizmustól. Vezetőik újabbnál újabb beismerései azonban elárulják; képtelenek már elleplezni azt a tényt, hogy szó sem lehet a „harmadik erő" független­ségéről", mert a „harmadik erő" mindig egyike volt az imperialista erőknek és az is marad. I. Hindels az osztrák szocialisták egyik „teoretikusa" a ..Dis Zukunft" folyóirat hasábjain beismerte a „harmadik erő" elméletének dicste­len bukását. „Ne ámítsuk magunkat! — írja Hindels. — A „harmadik erő" ra­gyogó eszméje a szétfoszlott eszmé­nyek lomtárába került. Az európai szocialista pártok már nem igye­keznek a tömbök között állni... Az erőknek ama csoportjához tarto­zunk, amelynek élén a szuperkapita­lista Amerika áll. Ha becsületesek akarunk lenni, be kell ismernünk, hogy lemondásunk a „harmadik erö" eszméjéről erősen lefékezte a szo­cialista mozgalom lendületét és át­ütő erejét. Űr támadt világszemlé­letünkben, amelyat mindezideig semmiféle meggyőző eszmével nem tudtuk betölteni..." A „demokratikus szocializmus" e teoretikusa keserűen panaszkodik a munkások erősödő osztályöntudata, a „demokratikus szocializmus" va­giikus helyaefte" miatt, siránkozik, hogy a munkások — 3 köztük igen sok a jobboldali szocialista pártok egyszerű tagjai, mint például Pá­rizs külvárosaiban és Olaszország ipari városaiban — megbélyegzik reakciós vezetőinket, minit az ame­rikai imperializmus ügynökeit. Hindels beismerése szemléltetően tanúskodik a jobboldali szocialisták Ideológiájának valóságáról, megmu­tatja, hogy politikai befolyásuk a tömegekre egyre csökken. Egyes csoportok ég helyi szer­vek kiváltak ezekből a pártokból, a szociáldemokrata munkások pedig egyre-másra intéznek felhívásokat pártvezetöségeikhez és követelik az akclóegységet a kommunistákkal. A szociáldemokrata pártok taglétszá­ma csökkent. Ez megmutatja, hogy az egyszerű szocialista párttagok mind elégedetlenebbek vezetőik ame­rikabariít politikájával. Elég, ha megemlítjük, hogy az osztrák szo­cialista pántból 1951-iben mintegy százezren léptek ki. A francia szo­cialista pártnak 1945-ben 340 ezer tagja volt, 1951-ben pedig már csak 100.000. A belga szocialista párt taglétszáma a második világháború előtt elérte a 600.000-et, jelenleg azonban már csak 130.000 körül mozog. Néhány nappal ezelőtt a nyugat­német szocialista párt tagjai a szo­cialista akció csoport" felhívására gyűlést tartottak, amelyen követel­ték Adenauer kormányának levál­tását, az akcióegység megteremté­sét a német kommunista párttal és a militarista különszerződés elleni harc megindítását stb. Az imperialista reakciót támogató jobboldali szocialsta pártok jelentő­ségét azonban tömegbefolyásuk csökkenése ellenére sem szabad le­becsülni. D. Healey, a Labour Party végre­hajtó bizottságának képviselője az úgynevezett „Szocialista Internacio­nálé" tanácsának konferenciáján a következő kijelentést tette: „Az Egyesült Államok kivonulása Euró pából végzetes volna a világbékére és mindarra, amit mi demokratikus szocialisták, el akarunk érni. Fenn­maradásunkért vivott harcunk csak V. GRIGORJAN • • * akkor lehet eredményes, ha straté­giailag és gazdaságilag összeolva­dunk az Amerikai Egyesült Álla­mokkal." Ilyen nyílt beismeréseket tesznek az imperializmus szekértolói, a szocializmus és demokrácia esküdt ellenséged. A kommunista éu munkáspártok s a világ haladó erői fokozott éber­séggel figyelik a reakciós jobboldali szocialista vezetők bomlasztó pro­pagandáját, és különféle mesterke­dését. Minél jobban kiéleződnek az ellentétek az imperialista reakció táborán belül, minél ármányosabb terveket sző az imperialista, reak ció egy új világháború Rirobbantá­sára, annál kenetteljesebbé és ál­szentebbé válik az imperializmus szolgálatában álló jobboldali szocia­lista vezetők frazeológiája. Sztálin elvtárs már 1924-ben hangsúlyozta: „A kommunistáknak az a köte­lességük, hogy ne maradjanak el az eseményektől és kíméletlenül lelep­lezzék a II. Internacionálé pártjai­nak minden lépését, minden cseleke­detét. amellyel az imperializmust szolgálják és a proletáriátust el­árulják." • A jobboldali szocialista vezetők valamennyi tőkés országban olyan politikát folytatnak, amellyel elárul­ják országuk nemzeti érdekeit, a békének és a népek biztonságának ügyét. Politikájuk a széles néptö­megek életszínvonalának süllyedésé­hez vezet. A labourista párt vezetőinek Att­leenek, Morrisonnak, Gaitskellnek, stb., —- egész tevékenysége megmu­tatja, hogy csupán a konzervatívok balszárnyát alkotják és semmi kö­zük sínes a dolgozók érdekeihez. Politikájuk bebiztosította az ameri­kai monopóliumok uralmát Angliá­ban. Az 1 Egyesült Államok utasítá­sára folytatott » militarizálás és fegyverkezési hajsza miatt az angol nép életszínvonala állandóan süly­lyed, hanyatlanak a békés iparágak, tovább csökken a munkások reál­bére, fokozódik a munkanélküliség s vég-veszélybe került az ország függetlensége. A labourista vezetők ma már nincsenek hatalmon, de annál na­gyobb buzgalommal töltik be az amerikai imperializmus ügynökei­nek szerepét. A francia jobboldali szocialista vezetők aktívan folytatják aa ame­rikai imperialisták diktálta politi­kát. Mint tudjuk, a francia szociá­lisát párt parlamenti csoportja jó­váhagyta a „Marshall-tervet", a brüsszeli és atlanti egyezményt, s a katonai hitelek és a katonai szol­gálat meghosszabbítása mellett sza­vazott. A francia kormány a jobb­oldali szocialista vezetők támogatá­sával az ország fasizálására törek­szik, s összeesküvést szervezett ft Francia Kommunista Párt ellen, amely bátran védelmezi a békét. A „Populaire", a Francia Szocia­lista Párt központi lapja, Jacques Duclos provokációs jellegű letartóz­tatásával és a demokratikus szer­vezetek elleni fokozódó rendőri megtorlásokkal kapcsolatban ezt írta: „A törvény teljes szigorával kell lesújtani". Pierre Commin, a szocialista párt főtitkárhelyettese, lap egyik számának vezércikké­ben a francia népnek Rídgway tá­bornok elleni tüntetését „fasiszta lázongásnak" nevezte. Commin „szocialista" szerint tehát Ridgway demokrata. Párizs lakossága pedig lázongó fasiszta csőcselék. Baylot jobboldali szocialista rend­őrfőkapitány nem sokkal azután, hogy visszaérkezett az Egyesült Államokból, szigorú megtorló intéz­kedéseket foganatosított a kommu­nista párt ellen. A Német Szociáldemokrata Párt Schumacher-féle vezetősége minden­képpen vissza akarja tartani az ak­tív működéstől az alsóbb pártszer­veket, amelyek mind gyakrabban követelik a tevékeny harcot Német­ország újrafelfegyverzése ellen, a kommunistákkal való akcióegységet, a munkásosztály egységét. Tekin­tettel a közelgő képviselőválasztá­sokra, a schumacherista vezetőség jelenleg demagóg propagandát foly­tat, s képmutatóan elítéli a bonni kormány hiftatalos politikáját, hogy ezzel a maga oldalára csábítsa a választókat. Schumacher „ellenzé­kének" nincs más célja, mint a nép aljas félrevezetése. Schumacher a különszerződés revíziójáért ágálva csupán minél több engedményt akar kicsikarni a nyugatnémet imperia­listák számára, akik új háborúba szeretnék sodorni a német népet és folytatni Németország kirablását. Figyelemreméltó ebből a szempont­ból Mc Cloy amerikai megszállási főbiztos nemrégiben tett kijelentése, miszerint sok német szociáldemo­krata minden ellenzékieskedése elle­nére „nagyon is jó demokrata" ah­hoz, hogy hatálytalannak nyilvání­taná a keretszerződést. A német jobboldali szocialisták tehát ma is, a fasizmus és a háború buzgó sze­kértolói. Az Osztrák Szocialista Párt reak­ciós vezetősége egyformán kiszol­gálta a Habsburg-monarchiát, az osztrák fasizmust, ma pedig az amerikai-angol imperialisták zsold­jába szegődött. Adolf Schärf, a párt elnöke, Oskar Helmer, Oskar Pollák és más pártvezetőségi tagok — mind hétpróbás demagógok és zúg­politikusok, akik kijárták az „ausztro-marxizmus" reformista is­koláját. Erwin Scharf, az Osztrák Szocia­lista Párt Központi Vezetőségének volt tagja, 1948-ban kiadta „Nem hallgathatok" című könyvét, amely­ben élesen leleplezte az osztrák jobboldali szocialistákat. Könyvének tömegsikere tajtékzó dühre ingerel­te a jobboldali szocialista vezetőket, akiket megrémített a pártvezetőség árulásainak leleplezése. 1950 novem­berében a baloldali szocialisták a reakciós pártvezetöség üldözése, az ellenük indított hajsza ellenére kon­gresszust hívtak össze és megala­kították a „Szocialista Munkáspár­tot", amely ma az Osztrák Kommu­nista Párttal egy tömbben lép fel. ­Az olasz jobboldali szocialisták teljes egészében támogatják De Gas­peri reakciós kormányának ameri­ka-barát külpolitikáját, helyeslik Olaszország részvételét az agresszív északatlanti tömbben, az ország militarizálásának politikáját, sőt nyíltan úszítanak az atomháborúra. A Japán Szocialista Pártban hosz­szú ideig-.tartó éles politikai válság után végül is bekövetkezett a sza­kadás. A szakadást az váltotta ki, hogy a párt jobbszárnya Aszunuma főtitkárral az élen, helyeselte a kü­lönbékeszerződést, amely törvénye­sítette az amerikai megszállást. A jobboldali szocialisták a szerződés ratifikálása mellett szavaztak. A baloldali szocialista párt ellenezte a küiönbékeszerződést és az Egyesült Államokkal kötött más egyezmé­nyeket, követelte a békekötést a Szovjetunióval és a Kínai Népköz­társasággal, a kereskedelmi kap­csolatok kiépítését Kínáival. A bal­oldali szocialista párt vezetőinek többsége ugyanakkor ellenzi aiz ak­cióegységét a kommunistákkal. Mégis kialakult a pártban egy elég­gé befolyásos csoport, amely köve­teli az akcióegységet és együttmű­ködést a Japán Kommunista Párt­tal. Az indiai jobboldali szocialista vezetők — Dzsaiprakas Narain/ Asoka Mehta és mások aitna­munkát végeznek a dolgozói; tö­megszervezeteiben, s szakadár ; -li­tikát folytatnak. Elkeseredetten harcolnak India kommunista pártja ellen, s rendszeresen, "féktelenül rá­galmazzák a Szovjetuniót és a népi demokratikus országokat. A jobb­oldali szocialisták az összindiai és tartományi parlamenti választásom kon komoly vereségét szenvedtek. Az Indiai Szocialista Párt tagsága mind elégedetlenebb jobboldali veze­tőinek politikájával. Egyre többen lépnek ki a pártból. 1951-ben ki­vált belőle az úgynevezett „baloldali szocialista csoport". 1C32 áprilisá­ban a delhi szervezet számos tagja lépett ki a pártból. A jobboldali szocialista pártok vezetői szoros kapcsolatot létesítet­tek Tito fasiszta klikkjéhez tartozó kémekkel és gyilkosokkal. Guy Mol-, let, a Francia Szocialista Párt fő­titkára nemrégiben bejelentette,, hogy Anglia, Belgium, Svédország és Franciaország szocialista pártjai, valamint Jugoszlávia úgynevezett „kommunista pártja" között meg­valósul a „vélemények ' rendszeres kicserélése", az „akciók koordiná­lása", sőt közös folyóiratokat is fognak kiadni. A jobboldali szocialista pártokat — amelyek félrevezetik a népeket, megbontják a munkásosztály egy­ségét és pusztulásra ítélt osztályo­kat szolgálnak ki, — maglikat is pusztulásra ítélte a történelem. „Az a párt — mondja Sztálin elvtárs, — amely a nép elől elrejti az igazságot, az a párt, amely fél a világosságtól és & bírálattól, nem párt, hanem pusztulásra ítélt csalók klikkje." • A kommunista és munkáspártok fáradhatatlanul harcolnak a" béké­ért, és a munkásosztály egységé­ért, leleplezik a reakciós jobboldali szocialista vezetőket, megteremtik és erősítik az együttműködést és az akcióegységet a szocialista pártok alsóbb szervezeteivel és egyszerű tagjaival, támogatják e pártok va- " lóban becsületes eleimeit, megma­gyarázzák nekik, hogy reakciós jobboldali vezetőik politikája csak pusztulást hozhat. A testvéri kommunista és mun­káspártok, amelyeket Marx, Engels, Lenin, Sztálin forradalmi elmélete vezet és a kommunizmust építő Szovjetunió fenséges példája lelke­sit, a népek szeretetét és bizalmát élvezik. Ezek a pártok valóban a dolgozók érdekeit védelmezik s ezért mély gyökeret vertek a töme­gekben. A kommunista pártok óriá­si erővé váltak, tömegbefolyásuk szüntelenül növekszik. Ezek erös pártok, fejlődő pártok, győzelem felé haladó pártok. Növekvő tömeg­befolyásuk fényesen visszatükrözi legyőzhetetlen életerejüket, Lenin­Sztálin eszméinek diadalát. Tito Jugoszláviája a spekulánsok paradicsoma Jugoszláviában a spekuláció és .a[ nép kifosztása már olyan méreteket ölt, hogy a titoista sajtó és rádió is kénytelen volt beismerni néhány ti­pikus, az egész ország helyzetére jellemző esetet. A gyors profitszerzés a vállalatok tevékenységének alapelve lett. A ..Nqdelne Informácione Novine" cí. mű lap hangsúlyozza, hogy a „ke­reskedelmi vállalatok vezetői és igazgatói nem arra törekszenek, hogy nagyobb forgalmat bonyolítsa. r,ak le, hanem arra, hogy nagyobb különbséget érjenek el a vételár és az eladási ár között. így könnyeb­ben megoldják a nagy profit bizto­sítását, mint a nagyobb áruforga­lommal". A „Macsva" kereskedelmi vállalat például, amely Belgrád zöldség, és gyümölcsellátásáról gondoskodik, vágómarhák, lovak, kukorica, zsír, tojás és más élelmiszerek felvásár­lásával foglalkozik, ezeket a cikke­ket spekulánsoknak adja el. A vál­lalat zöldség, és gyümölcsüzletei üresek, mert az árut a vállalat rak­táraiban tárolják, hogy onnét kü­lönböző spekuláns szervezetek háló­zatán'keresztül adják tovább magas árakon. A belgrádiak hiába járják végig a „Macsva" üres üzleteit, azokban semmit nem tudnak vásá­rolni. A „Macsva" és hasonló cégek ve­zetői jutalékot kapnak a spekulán­soktól. Ezek az összegek többszörö. sen felülmúlják az amúgy is magas havi fizetésüket. Az ipari vállalatoknál sem kisebb a spekuláció, mint a kereskedelmi, vagy kisipari vállalatoknál. A zá­grábi „Vjesznik" című lap ezeket írja: „Számos vállalat nem adja el piacon a termékeit. Ezek a vállala­tok áruikat különleges kliensek szá­mára tárolják, akik magasabb árat fizetnek. Az így szerzett profitot a vállalatok vezetői elosztják egymás között".

Next

/
Thumbnails
Contents