Uj Szó, 1952. július (5. évfolyam, 154-180.szám)

1952-07-26 / 176. szám, szombat

/ U J £10 1952 július 26. A vezető gazdasági dolgozók kommunistáinak aktívája az 1953. évi népgazdasági fejlődés állami tervének a párt­és kormányhatározat értelmében való előkészítéséről tárgyalt Csütörtökön, július 24 -én a Szláv-háeban összeült CsKP Központi Bizottságának szervezési titkársága és a prágai városi pártbizottság által a minisztériumok kommunista vezető dolgozóinak és funkcionáriusainak összehívott aktívája. Adolf Svoboda képviselőnek, a városi pártbizottság elnökének megnyitó beszéde után ing. Jozef Pucsík miniszter, az Állami Tervhivatal elnöke tartott beszé­det a Csehszlovák Köztársaság 19-53. évi népgazdasá­gi fejlődés állami terve új összeállítási módszerének politikai és szervezési biztosításáról szóló párt- és kor m á ny h a tároza t r ól. Ing. Jozef Pucsík miniszter beszéde után vita fejlő­dött ki, amelynek lefolyása a résztvevők nagy és mély érdeklődéséről tanúskodott a, miniszter beszé­dében felemlített komoly kérdések iránt. A terv új összeállítási módszerének biztosításáról szóló párt- és kormányhatározatot minden vitafelszólaló jelentős lé­pésként fogadta, amely nagy segítséget jelent minden gazdasági dolgozó számára a népgazdaság) irányítá­sában és tervezésében fennálló hiányosságok kiküszö­bölésében. A vita befejező részében Jozef Tesla, a CsKP Köz­ponti Bizottságának titkára összefoglalta a vltaíelszó­lalásokat és többek között ezeket mondotta. „Az elvtársak igen helyesen meg­értették, mit jelent új tervezésünk. Megértették, hogy a terv, amelyet a minisztérium dolgoz ki az üzemi ellenörzö3zámok alapján és a kor­mány által lesz jóváhagyva, való­ban törvénnyé válik mindenki szá­njára, kezdve a minisztertől, egészen az üzem munkásáig. A pártban való megtárgyalása, kor Gottwald elvtárs azt mondotta, hogy a helyes szervezés segítsé. günkre lesz az összes termelési feladataink sikeres teljesítésében. Kötelességünk köszönetet mondani a Szovjetuniónak és szovjet embe­reknek, akik óriási tapasztalatok­kal rendelkeznek és segítenek ne­künk abban, hogy mindent, amit nekik le kellett küzdeniük, ne kell­jen nekünk is leküzdenünk. Ezért igen becsületesen és nagy felelős­séggel kell a tervezéshez fogni. A tervezésnek ezért próbakővé kell válnia mindenki számára nemcsak fent, hanem lent is. Ez Forradalmi Szakszervezeti Mozgalmunk egyik legfontosabb feladata, az emberek nevelése, iskolázása, irányítása és mozgósítása, azaz a tervvel és az új tervezéssel való megismertetése. Gottwald elvtárs egy helyen ki­emelte a könyvelök kérdését, Azt mondotta, hogy a Szovjetunióban a könyvelő nem az igazgató alatt, ha nem az igazgató oldalán áll, az ő szava ugyanúgy érvényes, mint az igazgató szava. A tervezőnek, ha valami olyan történik, ami nem fe­lel meg a tervnek, fel kell lépnie és az' egész üzemet szembe kell állíta­nia a termelési mérnökkel, az üzem igazgatójával, mert a tervet semmi­lyen módon nem szabad megbon. tani. Rá szeretnék mutatni az adókér­désre is, mivel helytelen lenne, ha ezzel kapcsolatban nem foglalnánk el álláspontot. Az adókérdés nem­csak könyvelői kérdés. Art adóknak politikai/aevelö és lélektani jelentő­ségük is van abban, hogy minden polgárnak éreznie kell, hogy az' ál­lamnak ad, hogy az államnak köz­vetlenül és nyíltan nyáj t valamit. Ezek az adók! A Szovjetunióban is vannak adók. Mindért szovjet elv társ megerősíti, hogy vannak ott adók, mivel ezek fejezik ki a pol gárnak az állam iránti viszonyát. A polgár pénzügyi helyzete szerint fi zet adót. Minél nagyobb a fizetése, annál többel, minél kevesebb, an­nál kevesebbel járul hozzá az ál. lam kiadásaihoz. Mi e kérdést újjászervezzük, új adót vezetünk be. Általános adó ki­dolgozása van folyamatban, amelyet össze kell kapcsolni a nemzeti biz­tosítással, a betegbiztosítással, úgy­hogy lényegesen egyszerűbb lesz és fölösleges erőket takarítunk meg. Határozottan helytelen lenne, ha megszüntetnénk az adókat. A tervezésben tudatosítanunk kell, hogy a tervezés, amelyet az üze­mekben fogunk végrehajtani a mi­nisztériumoknak, az ellenőrző szá­mok alapján felálitott terve szerint, igazi. haladó normákat követel meg. Ez igen nagy munka. Az emberek kezdeményezésére kell számítani. Mindenkit be kell kapcsolnunk, kezdve a miniszté­riumoktól, a főigazgatóságaiktól, vállalatoktól, üzemektől, valamint a Központi Szakszervezeti Tanácstól. Ez ismét egy feladat és tartalom lesz a Központi Szakszervezeti Ta. nács elnökségi ülése és a szövetsé gek számára, hogy foglalkozzanak a tervezéssel, például a tárnákban, szénmedencékben, vállalatokban stb. Foglalkozniok kell e2zel a szövet ségeknek. az üzemi tanácsnak, a pártnak, kerületnek és a járásnak is. Mi ma teljes komolysággal lá­tunk hozzá e feladat teljesítéséhez, •Hétfőn megnyitjuk a párttagok, ter­vezők 14 napos prágai tanfolyamát. A tapasztalatok alapján megja­víthatjuk a tervezést úgy, hogy a köztársaságnak végzett, jó mun kánkkal mindent megtegyünk a vi. lágbéke megőrzése* érdekében és biztosítsuk a szocializmust, minden dolgozónk őrömteljes és boldog éle­tének felépítését. A Csehszlovákiai Szovgetbarátok Szövetségének távirata a Vo'ga-Don-csatorna ünnepélyes megnyitása alkalmából A Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége a Volga—Don_csatorna ünnepélyes megnyitásának előesté­jén annak befejezése alkalmából a következő táviratot küldte a Szov­jetunió külfölddel való kulturális kapcsolatokat fenntartó moszkvai társaságának: „Drágai elvtársak, jó kívánságainkat fejezzük ki Nek­tek és személyetekben az egész szov­jet népnek a nagy győzelem, a kom­munizmus építői hősies mufikájának dicső ünnepe, a hatat/Has békeépitke­zés befejezése a Volga—Don-csator­na megnyitása alkalmából. Veletek együtt örülünk új történel­mi jelentőségű győzelmeteknek, amely közös ügyünk új győzelme és a béke, demokrácia és haladás ellenségei el­len történelmi jelentőségű nyert csa­tát jelent az egész világon. Éljen a nagy szovjet nép, umety ne­künk és az egész emberiségnek fényes utat mutat a kommunizmus felé! Él­jen a szovjet nép és minden dolgozó vezére, népeink legnagyobb barátja és tanítója Sztálin elvtárs, békeharcunk minden győzelmének lelkesítője és szervezője! A Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége dr. Zdenek Nejedlý egyetemi tanár, elnök. A nováky-i bányászok versenyben a legjobb tervteljesítésért Kiváló munkateljesítmények ellenére a kétlaki munkások gyakori távolmaradása miatt e i maradtak a terv teljesítésében a pótorí bányaüzemben A pótori bányaüzem az év elején a szocialista munkaveraenyek során örvendetes eredményeket ért el. A termelékenységet hónapról-hónapra egyre jobban fokozta. A munkában elért siker leginkább a május 1. előtti kötelezettségvállalás teljesíté­sében domborodott kí. A Bukoveci­bánya kivételével mind a két bánya­üzem 100 százalékon felül teljesí­tette feladatait. A munka arcvonalán elért sikerek, a munkások fokozódó munkalendületének voltak örömteli bizonyítékai s ez a lényeges javulás azt a reményt keltette akkor, hogy végre a pótori bányaüzemek is fel­sorakoznak a tervüket teljesítő üze­mek közé. Ez azonban nem így tör­tént. A május előtti kötelezettség­vállalások teljesítése után a munkai lendülete csökkent, ennek következ­tében a terv teljesítése is. Június­ban már annyira visszaestek, hogy az üzem tervteljesítése csak 84—86 százalék körül mozgott. A Bukoveci üzem a júniusi tervet csak 77,99 szá­zalékra teljesítette. A Háji-bányában valamivel jobb eredményt értek el, de a terv teljesítése itt is csak 82,36 százalékot tett ki. A Szlatinkai-bá­nya ugyan meghaladja a 100 száza­lékot, de itt is visszaesés tapasztal­ható. A teH teljesítés elmaradását a két­lakiak gyakori távolmaradása okozza. A bányákban sok az olyan munkás, aki egy lábbal kint, a másik lábbal pedig az üzemben szeretne dolgozni. így sem az üzemben, sem pedig a mezőgazda­sági munkában nem fejtenek ki 'olyan munkát, amilyet ma szocia­lista iparunk fejlődése elvár tő­lünk. Az lizemi munkához való vi­szonyuk nagyon gyenge. Ha a pótori bányaüzem fel akar so­rakozni a tervüket teljesítő bánya­üzemek közé, akkor a mestereknek, munkavezetőknek, szorosabb kap­csolatot kell teremteniök a munká­sokkal. A párttagok legfőbb kötelessége, hogy a felvilágosító munkát fokoz­zák, jó kollektív szellemet teremt­senek a bányaüzemben, akkor a lemaradást még be lehet hozni. Nem szabad, hogy a munka ter­melékenységét csökkenni enged­jék. A kommunisták feladata, nem csupán megmagyarázni minden munkásnak a munkatermelékeny­ség emelésének fontosságát, ha­nem példamutatással is szolgálni arra nézve, hogy miként fokozhat­ják a munka termelékenységét. Ne elégedjenek meg azzal, hogy a Szlatlnkai-bányában teljesítik a tervet, ha ugyanakkor a másik két • bányaüzem 100 százalékon alul kul­log. Az üzemek vezetőinek három té­nyezőt kell szem előtt tartaniok, amellyel a munka magasabb terme­lékenységet elérhetik: a gépi beren­dezés gazdaságosabb kihasználását, a munka jobb megszervezését és a munkaidő teljes kihasználását. Ezt a három tényezőt nem szabad elvá­lasztani egymástól, helytelen az, ha csak az egyiknek szentelnek figyel­met, ugyanakkor a másik két bánya­üzemről megfeledkeznek. Szervezzék meg a munkát a lehe­tő legjobban, és használják ki ala­posan a meglevő gépi berendezést, mert a termelékenység fokozásának ezek a legfontosabb feltételei. Vegyék fel a harcot az igazolat­lan kimaradók ellen, különösen azok a munkások lépjenek fel elle­nük, akik pontosan ledolgozzák munkaidejüket. A munkafegyelem lazaságát semmi­sem igazolja jobban, mint a Bukove­ci és Háji bányákból hiányzó mun­kások 20 -százalékos száma. A kezdeményezés, a dolgozók lel­kesedése és alkotó lendülete egyes munkacsoportoknál dicséretre méltó. A Szlatinkai-bányában a legjobb munkakollektíva Molnár József bri­gádja, amely 6 személyből áll. Nor­mateljesítményük 200 százalék körül mozog. Június hónapjában 794 csil­lével adtak több szenet terven felül. A Háji bányában Vancsik Gusztáv csoportja szintén 168 százalékos nor­mateljesítményt ért el. Szektor Gyula elvtárs szavai sze­rint a júniusi hónapban vállalt kö­telezettségeket nem teljesítették, bár meg volt bennük minden igyekezet, de olyan magas kötelezettségválla­lást tettek, hogy a legnagyobb szor­galom mellett sem voltak képesek azt teljesíteni. A Bukoveci bányában gyenge lábon áll a terv teljesítése. Bozó István csoportja az elővágaton 180.22 százalékra teljesítette a nor­mát. Ez a csoport 482 csille szénnel adott többet a júniusi hónapban. Nem fér tehát semmi kétség ah­hoz, hogy kimagasló eredmények Is születnek az üzemben, de nem mondhatók tömeges jellegűnek. Pedig az üzem csak akkor fogja tudni teljesíteni feladatalt, ha tö­meges alapokra helyezik mindazt, atnl a termeléksnység fokozásának alapjául szolgál, a munkaverseny népszerűsítését. Örömhír jár szájról-szájra a Szla­tinkai bányászok kőzött. Vasárnap hozzáláttak a 250 méter hosszú gumiszalag felszereléséhez, amely­re bizakodóan tekintenek a mun­kások, mert nagyban elősegíti a ter­melékenység fokozását. Ezzel lénye­gesen könnyebbé válik a munka és nem fenyeget az a veszély, hogy ka­pocsszakadás következtében elszalad valamelyik csille. A csillékkel való szállítást ezáltal teljesen megszün­tetik. De nemcsak könnyebbé és gyorsabbá válik a munka menete, ha­nem ezenkívül még hat munkaerő is felszabadul. Ezáltal a termelési költ­ségek is nagyban csökkenni fognak mondotta Szektor Gyula. A szál­lítószalag felszerelése forradalmi vál­tozást jelent az üzemben. A jövő •hónapban a Bukoveci bányában is bevezetik a szalaggal való szállítást. Ezenkívül még csak egy új technikai észszerüsítést is alkalmaznak. A szén osztályozására pár nap múlva rázó­rosták lesznek felszerelve, ezáltal ja­vul a szén bősége is, mert a por el lesz választva a darabos széntől. A pótori bánya élenjáró dolgozói, mesterei és munkavezetői tekintsék becsületbeli kötelességüknek, hogy átadják munkatársaiknak a munká­ban szerzett tapasztalataikat és har­coljanak a műszaki újítások és ész­szerüsítések gyors bevezetése érde­kében. K. I. A közeledő bányásznap a bánya­dolgozók számára szocialista mun. kaverseny megindításának, egyéni és kollektív kötelezettségek vállalásá­nak alkalmát jelenti. Az eddigi eredményekből látni, hogy a szocialista munkaverseny Novákyn is lényegesen hozzájárul a fejtési terv fokozott teljesítéséhez. A II. számú bányában a munkahe­lyeknek több mint 85 százaléka 100 százalékon felül teljesíti tervfelada­tait. Július 14.tői 19-ig a 84-es szá­mú munkahely dolgozói teljesítették legjobban a fejtés tervét. Fald, Tóth és Kubalak élfejtők ve­zetésével, 797 csillét termeltek kl és tervüket Így 147,5 százalékra teljesítették. Az előkészítő munkálatokban leg­nagyobb teljesítményt a 65-ös szá­mú munkahely csoportjai érték el, Plachy, Mokos és Lanis elvtársak vezetésével, amikor 17,6 méter heti előrehaladást tet­tek és a. tervet így 117,3 százalék­kal teljesítették. A Béke bányában a 2. számú munkahely legjobb csoportjai az elő. készületek tervét 144.2 százalékra teljesítették. A Lehota bányában az előkészüle­ti munkákban az l-es számú mun­kahely dolgozók, munkacsoportjai voltak a legjobbak 161,3 százaié, kot értek el. A dunaszerdahplyi járásban lévő Nagyabony községben i akó Truban Gyula munkás három éves brigádmunkára jelentkezett az osztravai bányákba. Truban Gyula ezzel az öntudatos eljárásával példát mutatott a község dolgozóinak. T. A. Kiküszöbölni a tervteljesítés hiányosságait (Folytatás az 1. oldalról.) szocializmus építésének módszerét és a dolgozók figyelmét például most a bányásznap, a Nagy Októbe­i-l Szocialista Forradalom 85. évfor­dulója, stb., alkalmából való kötele­zettségvállalásokra kell fordítani. A pártfiinkclooárlusokuak különöskép­pen szem előtt kell tartaniok a terV­teljesítés, kérdését minden általuk végzett akció során. Mit sem ér, ha az előadó a gyűlésen szép beszámo­lót tart a nemzetközi helyzetről és élénk vitát vált ki a dolgozók kö­zött, ha nem köti össze a nemzet­közi helyzet kérdését a tervteljesítés kérdésével, ha nem mutatja meg meggyőző módon a dolgozóknak, hogy éppen a napi terv következetes teljesítése a ml hatékony fegyve­rünk az ú,| háború Imperialista elő­készítői ellen és ha nem lelkesíti az üzem dolgozóit meg nem szűnő harc­ra a terv egyenletes teljesítéséért. A gazdaság minden szakaszán határtalan segítséget jelentenek szá­munkra a szovjet tapasztalatok. Még sokkal több szolgálatot tenné­nek számunkra, ha ezeket minde­nütt intenzívebben terjesztenék. Az ötéves terv teljesítésének lefolyása alatt már alaposan meggyőződtünk arról, hogy mindenütt, ahol a dolgo­zók következtesen tanulnak a szov­jet sztahanovistáktól és munkahe­lyeiken alkalmazzák a szovjet mun­ka fényes módszerelt, döntő válto­zások állanak be a terv teljesítésé­ben. Állandó tanúi vagyunk annak, hogy újítóinknak gyakran sokat kell küzdeniök az üzemekben. Miről tanúskodik ez? Ez annak a bizonyí­téka, hogy az üzemvezetőségek dol­gozói, a minisztériumok műszakijai és hivatalnokai eddig a termelési problémák megoldásában kevéssé fordulnak a munkásokhoz, hogy nem tanácskoznak velük, hogy nem intézik velük közösen az üzem me­nete megjavításának kérdéseit. A teljesítésben felmerülő hiányosságo­kért az egyes szakaszokon termé­szetesen elsősorban a minisztérium és a főigazgatóságok vezető szervei viselik a felelősséget. Ipari termelé­sünk irányításának nem rugékony­sága, az állami fegyelem be nem tartása magukban a vezető szervek­ben és az egyes vezető szervekben és az egyes vezető dolgozók bürok­ratikus viszonyával szemben elfog­lalt békülékeny álláspont, ezek a további okai annak, hogy az építő sikerek mellett a terv teljesítésében eddig jelentős hiányosságaink van­nak. Dolgozó népünk már számtalan-/ szor bebizonyította, hogy a Szovjet­unió testvéri segítségével építő lel­kesedéstől áthatva képes megküzde­ni a legmerésszebb feladatokkal is. Az ötéves terv negyedik éve magas feladatainak teljesítése több üzem­ben megmutatja dolgozóink óriási erejét és képességeit. Meg kell ra­gadni azonban, jobban mint eddig, a tömegek nagy kezdeményezését és következetesen biztosítani minden akció megszervezését. Ezlrányban meg kell javltnni főleg a szakszer­vezeti dolgozók munkáját, mivel a verseny megszervezése és a/, új munkamódszerek bevezetésénél nyúj­tott segítség elsősorban a szakszer­vezetek feladata. Minden előfeltéte­lünk megvan arra, hogy gyorsan le­küzdjük azokat a nehézségeket, amelyekkel építő útunkon találko­zunk. A gottvvaldi ötéves terv negyedik évének második félévében azért fog folyni a küzdelem, hogy a szerzete tapasztalatok alapján minden elkö­vetett hibát kiküszöböljünk és a terv teljesítésének hibáit az év vé­géig kiküszöböljük. Az év végén minden dolgozó ezt a legdrágább ajándékot akarja nyúj­tani Gottwald elvtársnak és a népek tanítójának, drága Sztálin elvtár­sunknak születése napjuk alkalmá­ból. Már most szükséges azonban a szocializmus építőihez méltó lendü­lettel munkába fogni. Szülő kommunista ' pártunk és kormányunk vezetésével, Gottwald elytárs köztársasági elnök vezetésé­vel lelkesedést kell vinní a töme­gekbe az összes merész feladatok teljesítése érdekében, a dolgozók se­gítségével meg kell oldani minden égető problémát, erőteljesen ki kell küszöbölni a hiányosságokat és biz­tosítani a terv egyenletes, 100%-os teljesítését minden gazdasági sza­kaszon. f

Next

/
Thumbnails
Contents