Uj Szó, 1952. július (5. évfolyam, 154-180.szám)

1952-07-19 / 170. szám, szombat

108 III SZO 1952 július 13 GOCZAN BÁCSI U TAT TE VESZT Hogy mit ér a Siló, jobban mondva a silótakarmány, azt Góczán Sándor EFSz elnök akkor látta meg igazán, amikor a szövetkezet márkáit harmadmagával vásárra hajtotta. No nem mind, csak valami tizet, amelyikekre a tél derekán azt mondta ki a csoportértekezlet, hogy „rövid úton értékesítendők". A szóbanforgó selejtes marhákat magángazdák vitték a közösbe, ugyancsak a tél derekán, amikor a „kongresszus" hatszás holdról ezerháromszáz holdra nőtt. — No jó, — tette magáévá a határozatot Góczán Sándor —• ha értékesítendők. hát akkor értékesítendők. De hogyan? Semmiképpen se a mostani leromlott állapotukban. Elvégre a szólásmondás szerint a tartatlan ember a bort, a tartatlan harha meg a vásárt nem bírja. Pénz helyett bagóért kél el csupán. Ennek okáért nyissuk ki a silót, tagtársak, tápláljuk föl a szegény párákat, aztán ha kedvben és súlyban meggyarapodtak, nem bánom, gyerünk arra a vásárra. A ilssz-rossz, jobbadán csátés szénán teleltetett marháknak határozottan izlett és javára vált a silótakarmány. Gubancos szőrük megselymešedebt, karóforma csontjaikra fagygyú rakodott, a kedvük is megjött. Egyszóval: a szsntgyörgynapi vásárra oly szépen kivakarództak, hogy a puszta látásuk is gyönyörűséget oko-zott. Mondták is a vásározók: — Tán biza mannán tartották ezeket a jószágokat, Sándor bácsi? — Azon biza, — düllesztette ki a mellét Góczán Sándor — csakhogy nem a, Mózes mannáján, hanem a szövetkezetén. Vagyis a silóból- valón. no. Amelyik vásár ilyen elismerő évődéssel kezdődik, az fogadkozás, mennyre-földre esküdözés és többszöri ter^yérbecsapkodás nélkül is haszonnal szokott végződni. Aminthogy igaz is: alig harangozták el a delet és Góczán Sándor már a vászontáskáját kapcsolta. A nevezetes elnöki táskát, amely sok ülést, sok konferenciát megjárt, sokféle iratot hordozott, csak éppen vásárban nem volt s arra se használták még, hogy miként most: a kézikasszát helyettesítse. Ugy ám, a kézikasszát, jó néhány ezressel a bensejében! S akár hiszik, akár nem: ebből származott a baj! Mert alig kapcsolta be Góczán Sándor az elnöki táskát, azt mondta neki a hosszabbik kísérő, Czirkos Mihály : — Hát a farkapenz ? Azzal mi lesz, te, Sándor. A mondás tréfából esett, Czirkos Mihály, a tegnapi magángazda hunyorított is hozzá,' a másik kísérőt, Csupor Ferencet is oldalba lökte s dehogy gondolta volna, hogy a régen*hallott szó az elnököt annyira szíven üsse. Mert szíven ütötte, tagadhatatlan. A szélesvállú, tömzsökös kis ember visszahőkölt és mint zavarán ban szokta tenni: kurtára nyesett, időlisztezte bajszát kezdte tapogatni: , —» Az ám, a macska rúgja meg! A farkapénz! De többet egyelőre nem szólt, csak a szövetkezeti vendéglő* felé intett, hogy mehetünk, tagtársak, megihátjuk azt a kis áldomást, ami a hajtásért kijár. Akkor mondta csak. amikor a kispörkölt már az asztalon párolgott és Czirkos Mihály a szódát is belécsilingeltette a borba: — Hát akkor fogyasszuk, tagtársak. de az én kontómra. Mert, hogy tévedés ne essék: a hajtásért munkaegység jár, nem pedig farkapénz. Evés közben nem sok ?,zó esik, különösen akkor nem. ha a hajnali kelés és félnapi ácsorgás után ugyancsak izlijj az étel. Az már azonban szokatlan, ha a vendéglátó a második liter közben se szól semmit és hagyja, hogy vendégei a jólsikerült vásár mozzanatait kettesben tárgyalják meg. Márpedig Góczán Sándorral ez történt! Kortyolgatta a bort, kortyolgatta, koccintott is. ahogy illik. de szólni nem szólt, csak nézett maga elé. Magyarán mondva: ábrán- dozott. Haj, haj, a farkapénz ,a farkapénz! De légen is volt, amikor Góczán Sandri, a hajdani zsellérgyerek gazduramék marháit megyehosszat kísérgette. Tarisznya a vállon, furkósbot a kézben. Hajnalonta, mikor a harmat pattanva szárad a füveken, meg a konkoly szirmán, égy-egy csárda előtt megáll a menet. Zörög az ablak, ásít a kocsmáros s úgy tölti, porciózza a féldecit, mintha minden cseppje aranyat érne. Jó is az, különösen akkor, ha szalonnának, fiatal hagymának, friss gyürkének vet ágyat vele az ember. Aztán a vásár, a vásár, a ponciussát neki! Az alku. a megegyezés, meg az áldomás ceremóniája! Ha meg beütött a bolt 3 ropog a bukszában a bankó, a farkapénz, úgy ám, a farkapénz, ami gazduraméktől leesik .. . Koccan a pohár, Góczán Sándor hirtelen észbekap és úgy elszégyenli magát, mintha tagtársai előtt hangosan gondolkodott volna. No hiszen, az kellene csak, hogy ez a két tegnapi gazda megsejdítse, mit forgat fejében az elnök. Még hogy farkapénz! Fene volt az, nem kereset! Alamizsna, amit a „pógárok" tesséklássék odalöktek. Törjön ki a lába, száradjon rá a bőr, holtában se legyen nyugta, aki visszaállítja azt a régi világot! —- Kartárs! Kartárs! — süti le a szemét s kezd el hirtelen pincér után kiabálni Góczán Sándor. Szörnyen dühös magára, sziéná, ha merné elbódult eszét s oly keményen rakja az asztalra a forintosokat, mintha bolhát akarna összenyomni a körme alatt. II. A gledicsija tüskéje nem nagy sebet ejt, épp csak megkarcolja a bőrt és néha mi történik mégis? Az, hogy a parányi kis seb gyulladásba jön, evesedni kezd s hovatovább a hideg is kirázza tőle az embert. Góczán Sándorral is mi történt ? Hiába ssidta magát, hiába próbálta esze és teste fárasztásával másfelé terelni gondolatait, egyre csak a vásár meg a vásár kísértette. Lassan .ni.ár aludni se tudott, valami olyasféle érzés hatalmasodott el rajta, hogy élete legszebb és legfontosabb tapasztalatát elmulasztotta. — A magamét még sohse kísértem, sohse adtam el! Sohse voltam a vásáron a magam gazdája! A szög hát kibújt a zsákból! A gondolatot elhatározás, az elhatározást pedig mihamar tett követte. — Egyszer, csak egyetlen egyszer hadd próbálom ki! — áltatta magát a megkótyagosodott elnök s most már azon törte a fejét, hogy mit is adjon el? A tehenet? A háztájit? Majd bolond lesz! Hiszen az tizenhat literes! Meg aztán egy-kettő híre menne, hogy az elnök a tehenét csereberéli. Akkor aztán mit szólna, "mivel mosná, ki magát ? Hogy megunta vagy hogy a tej,e apad el Veronikának? Nem, ez semmiképpen se lesz jó. Meginog Góczán Sándorban a tagIrta : Urban Ernő ság ^bizalma. Hát akkor? ... Hopp! Megvan! A malacok! Az a két kis ártatlan bongyor-malac! Azokat kell a vásárra vinni! S vitte is, zsákban vitte a malacokat a következő kedden, a hetivásár napján. De nemcsak a zsák száját markolta, az elnöki táskát i» a hóna alatt szorongatta, mert távozását a tagság előtt valamivel meg kellett indokolni. Mi dolga lehet egy elnöknek a járási székhelyen? Világos, hogy értekezletre hívják. Hóna alatt a táska, a táskában a láthatatlan meghívó. Mi kell más? Akinek szeme van, meg lehet róla győződve, hogy Góczán Sándor elnök hivatalos ügyben fárad. Hát fáradozni éppen eleget fáradozott, az igaz, csakhogy nem a közösség, hanem a maga ügyében, arnig a malacain ötvenhat forint nyereséggel túl nem adott. Ezt pedig úgy kell érteni, hogy a két bongyort eladta s vett helyettük két kesét. Mindezt pedig olyan vérremenö elszántsággal, olyan agyafúrtan cselekedte, mintha esztendőkön át a legkitanultabb kupec mellett inaskodott volna. S a lelkiismeret? Góczán Sándor eleddig makulátlan elnöki lelkiismerete? Nem szólt az egy kukkot se, ahogy a kártyás emberé se szól semmit, ha mégannyira sír is utána a család s ha a heti keresetből az utolsó fillért teszi is föl a lapra. Mondhatni. hogy inkább valami elégedettségféle lett úrrá Góczán Sándoron: a jól végzett munka öröme. Hát hogyne! Ötvenhat forint nem kicsiség! Ahogy a „Kongresszus" vetései állanak, csaknem két munkaegységet tesz ki, annyit ér meg Góczán Sándor hirtelen támadt „ügyessége". Azonban megálljunk csak, lassabban kicsit a testtel! Ne ítéljük csontja velejéig romlottnak a megbódult Góczán Sándort! Amíg a vásár zsivaját hallotta s orrába ért a lacikonyhák pecsenyeszaga, csakugyan aludt a lelkiismerete. De mihelyst vonatra ült, pláne mikor a vonat ablakából a ..Kongresszus" pirostetös épületei is föltűntek előtte, azt hitte, megbolondul a rászakadó szégyentől és aggodalomtól. Mi lesz, ha meglátják? Ha számonkérik tőle. mire pocsékolta drága idejét ? Csak most az egyszer 3egítse haza a jószerencse!' Soha többé nem látja Góczán Sándort a hetivásár! Pedig mégis csak meglátta. Mindjárt a következő kedden! Hogyan történhetett a dolog? Hisz Góczán Sándor. egész héten át inaszakadtáig dolgozott, valósággal „vezekelt" titkos bűnéért, melyet a közösséggel szemben követett el! Az éjfél'mindig az irodában találta még s alig percent a hajnal, máris az istállóknál járt-kelt. A malacokra rá se tudott nézni, még a szalonnát se vette be a gyomra, mert az is botlására emlékeztette. Mi vitte kedden hajnalban mégis az ólhoz? Mi parancsolta neki, "hogy tuszkolja a malacokat a zsákba, s hogy az irodaajtóra hazug cédulát tűzzön: „A járás hivatott, estére itthon vagyok". Az adás-vevés, a nyerészkedés ördögi öröme, meiy becsületet, kötelességet, helytállást, mindent, de mindent elfeledtetett vele, hogv mondani szokás: „Rájött a szerzés ízére" s hétről hétre nagyobb kortyokban nyelte. Mit bánta már, hogy meglátják-e, vagy se? Hol nyert, hol meg vesztett a malacokon, tán már a negyedik párt cserélte s féljózan-félrészeg állapotban valósággal hajtotta a napokat, csakhogy jöjjön már a kedd, a hetivásár várva-várt napja. Titokban lehet az ilyesmit tartani? Dehogy lehet! Ha netán kedden jött valaki a „Kongresszushoz" látogatóba s az elnök után kérdezett, még Annus, a különben kevésszavú, komolykodó kis adminisztrátor is szemközt nevette az illetőt: — A Góczán bácsi? Nincs a:: itthon kedden. Zsákkal hozza a járástól a szempontot meg az irányvonalat. III. De nem azért közösség a közösség, hogy egyébként hasznos, igyekvő, ám ideig-óráig rossz útra tért tagját veszni hagyja. Mikor Góczán Sándor negyedszer tért meg zsákkal a vállán az „értekezlet"-ről, azt mondta Czakó Pista DlSZ-titkár a munkacsapatának, amelyik szép veres niiniumfestékkel éppen a vaskerítést pingálta: — Elvtársak! Ez így nem mehet tovább. Észre kell térítenünk az öreget. De nem szóval, másvalamivel, aminek nagyobb lesz a foganatja. S lön a „Kongresszusban" nagy súgás-búgás. tervezgetés csaknem egész héten át. • Keddre virradóra pedig úgy hajnali három óra tájt Czakó Pista egy csöbörrel, némi pálinkáskényérrel és négy vállalkozó szellemű társával a kertek alja felöl Góczán Sándor udvarára lopódzott s a kutya lecsendesítése után egyenest a téglákra állított disznóólnak tartott. A malacok ríttak, sivalkodtak egy darabig, aztán olyan csend lett, hogy egymás szíve dobbanását is-hallani vélték a disznóólnál foglalatoskodók. Hogy mit csináltak, mit se, az nem nagyon látsfcott, a hangjuk se igen hallatszott. Csak egyetlenegyszer,, jó negyedóra multán támadt köztük vita, valahogy ilyenformán: — Nem jól irod, te! — Már mért ne írnám jól! Kitűnőt adott nekem a tanító helyesírásból. — Jó, jó, — vágta el a vitát Czakó Pista. — Nevelünk mi itt, nem helyesírást gyakorolunk. írjad, ahogy jólesik, csak siess vele, Miska. ö römmel üdvözöljük a tudományt és művészetet a nép, a béke és a szocializmus szolgálatában A tudományos és politikai isme. reteket terjesztő Csehszlovák Társaság alakuló konferenciáját a dolgozók a legnagyobb örömmel üdvözlik.' ' A társaság megalakulása népünk nevelése é á a béke szolgálatában so. hasem sejtett távlatokat mutat, a tömegeket műveltséggel, a dolgozókat kultúrával fegyverzi fel. Ma, amikor * a világnézetek harcában fontos, hogy mindenki tisztán lássa a dolgokat, a békeakaratot, a törhetetlen munka fejezi ki. Ilyen körülmények között szükséges, hogy a néptömegek általános politikai és tudományos ismereteket sajátítsanak el. hogy harcuk győzelemmel végződjék. Ezért örömmel üdvözöljük a tudományos dolgozók és művészek azon szándékát, hogy a dolgozók és a széles néprétegek kulturális igényeit nagy felkészültségükkel kielégíteni igyekszenek és hivatásukká teszik, hogy a dolgozók műveltségét emeljék, fejlesszék és hazánkban a szocializmus építését meg. -gyorsítsák. Tudják, nagy feladatot vállaltak, dé pártunktól,; kormányunktól és a tömegszervezetektől minden támogatást megkapnak, hogy munkájuk eredményes legyen. De támogatást kapnak á dolgozók millióitól is, akik megértéssel fogadják törekvésüket és szükségesnek, • fontosnak tartják a tanulást, hogy ezzel önmaguk és környezetük életét szebbé tegyék.

1 Örömmel üdvözöljük a haladó értelmiség ezeri lépését, amely egymáshoz közelebb hozza a dolgozókat és az értelmiségi dolgozókat, akik közé a reakció éket verni igyekszik. Nagyjelentőségű lépés ez, amit a fizikai munkások liamar felismernek és meg fogják ragadni az alkalmat, hogy a fizikai munkások és értelmi dolgozók eggyé kovácsolódjanak a béke és a szocializmus építéseben és az új lehetőségeket a maguk és hazánk javára kihasznál, ják. A kongresszus határozata értelmében a tudományos dolgozók vannak hivatva Klement Gottwald köztársasági elnök elvtársunk szavaitói vezérelve, rendszeres népnevelő piunkát kifejteni, elsősorban a tudományos szocializmust megértetni és népszerűsíteni. Rá . kéU mutatni arra, hogy az a hatalmas átalakulás, amely nálunk és • a béketábor országaiban folyamatban van, az emberi társe.dalom fejlődésének tudományos megismeréséből iaidül ki és az ebfoó! 1 a tudományos igazságból születő új élet névében kell felkeresni hazánk minden dolgozóját, megvilágítani előttük a nemzetközi helyzetet és erősíteni őket a világbékéért folytatott haoukban. A tudomány legújabb eredményeit az igazság és haladás szempontjából a dolgozók javára kell fordítani és őket a homályból és a sötétségből kivezetni. így fogjuk megszilárdítani a haladó tudomány kapcsolatát a dolgozók társadal. mával. Ďumbier László, Komárom. Dohányos ember hajnali köhögése, csoszogás, a verőce-ajtó nyikkanása s ki áll istállólámpával a tornácon? Ki más, mint a korai vonathoz igyekvő Góczán Sándor. Pislog, ásít, a halványuló csillagokra néz s dehogy veszi észre, hogy négy-öt árnyék hussan hirtelen az óllal szemközti fészer alá. — Lássuk, miből élünk! — dörmögi a beszédében is lassankint kupeccé vedlő Góczán Sándor s egyik kezében a lámpással, a másikban egy marék árpával az ólhoz ballag. —. Ne, coca, ne, ne — hívja, csábítja szenvedélye tárgyait az öreg s a korlát sarkaira helyezi * lámpát, nehogy a malacokat a zsák szája mellé találja dugni. — Jaj — azt mondja — jaj! és kezét feldörömbölő szívére szorítja, mert a lámpa libegő, hosszú árnyékot vető fényében ijesztő látványban van része. Vér szárad a pallón, a hidas pallóján! — Gyilkosok! Gazemberek!- —' ordítja keservében s négykézlábra áll, hogy legalább a nyomokat vegye közelebbről szemügyre. : •— Hrrr ... hm ... — hall . meg valami horkolásfélét a hirtelen beálló csendben. A félsötét ólba les s mit lát? A kincseit, haszonra áhító szívének kisded gyönyörűségeit! A szemét is elfutja a könny, úgy megörül, úgy megkönnyebbül, s ahogy van, négykézláb, a békésen horkoló malacokhoz mászik. A fülüket cibálja, orrukat pöcköli s közben beszél, duruzsol nekik, valósággal becézi őket. S mi az eredmény? Nem sok. A két malac szuszig, orrát előre nyújtva horkol, de egyébként érzéketlen, mint a fa. — Mi van ezekkel, mi van? — emeli a korlátról Góczán Sándor a lámpát s közben szimatol, nagyokat szippant az ól levegőjéből, mert kétséget kizárólag törkölyszagot érez. — Megétették! Pálinkás kenyérrel étették meg őket — áll meg benne ijedtében az ütő s alig mer utánagondolni, hogy talán „munka" közben lepte meg a tolvajokat. Na, de kézben már a lámpa, világos az ól s most következik a pillanat, az iszonytató, rettenetes, amikor Góczán Sándor eget-földet megindulni érez. Nemcsak a palló, a malacok háta is véres! Azaz... dehogyis. Nem vér az, a fene teremtette. írás. Csupa öklömnyi betű, vérveres festékkel írva. Amilyennel a tagság a vaskerítést festette újjá. Góczán Sándor lekuporodik s reszkető szájszéllel sillabizálja. — SZEMPONT. Ügy ám, szempont! Ez van az egyik malac hátára írva. Hát a másikéra? Ott valamivel hosszabb az írás. Kezdődik az egyik oldalon, hogy egy kötőjel beiktatásával a. másik oldalon fejeződjék be. Valahogy így: — IRÁNY-VONAL. Góczán Sándor nézi, olvassa, valósággal betünkint majszolja az írást s mikor "az esze fölfogja az olvasottak értelmét, meggyalázva, vérig sértve fölüvölt: — Ki tette ? Ki merészelte ezt tenni velem? Velem, az elnökkel!? — Én! — szólal meg egy csendes, inkább szomorkás, mint kárörvendő hang, Czakó Pista hangja s mintegy magyarázatul azt is hozzáfűzi: — Hogy ne fáradozzék többet. Ne húzza a vállát hétről hétre az,.irányvonal" meg a „szempont". IV. Este pedig, amikor Góczán Sándor már lecsillapodott s elegendő eiot gyűjtött arra, hogy a tagsággal a saját jószántából szembenézzen, kínos-keserves, ám ugyancsak megkönnyebbítő vallomás után így fejezi be mondókáját: — Ebből is láthatjátok, kedves tagtársak, mennyire igaz a mondás": minden útról ágaznak el dülőtitak. Oszt velem az történt, hogy a szövetkezet egyenes útjáról a kupeckedés ingoványaba tévedtem. A ' lecke azonban, ennek a Czakó Pista elvtársnak a leckéje használt. S ha megfeledkeznék magamról, hát ott a malacokon az írás. Emlékeztetőnek. Ne féljetek, nem vakarom ki disznóölésig!