Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)

1952-06-05 / 132. szám, csütörtök

1952 június 5 uisio 7 A Cannes-i „akadályverseny'' Május első két hetében tartották meg a franciaországi Cannesban harminchat ország részvételével az V. Nemzetközi Filmfesztivált, amelyet az amerikai „filmemberek" agreszsziv magatartása és erkölcsi veresége jellemzett A zsűri a „célzatosság" és „elfogultság" vádjával több filmet egyszerűen eltiltott a bemutatástól. Nem kerülhetett a közönség elé többek között a haladószellemü olasz „Róma I 11-kor" (Romeo ore 11) és a francia j „Aranysisak" (Casque í'or). Ezutöbbi azért, mert két szereplője: Simoné Signorét és Serge Raggiani aktív békeharcosok. A „Tiltott játékok" című film azért nem kerülhetett bemutatásra, mert rendezője, René Clement, aki annak idején a francia ellenállásról szóló nagysikerű „Harc a sínekért'' cimü film rendezte, új filmjében sikeresen ábrázolta az imperialista háborúk káros befolyását a gyermekek életére. Még botrányosabb módon „intézték el" a „Viharban" című haladó japán filmet, amelyet azzal az indokolással tiltottak be, hogy „kint esik az eső, nincs szükség rá, hogy a Palais du Cinama-ban is essék". — Az igazi ok persze az volt, hogy egy japán anya nagy vádbeszédet mond az új háborús agresszió ellen. így aztán hiába állt el az eső Cannesban. Az Amerika részéről diktált „rendezésnek" ezek a fogásai mindenki előtt világossá tették, igazuk- volt a Szovjetuniónak és a népi demokráciáknak, amelyek a zsűri összeállításából és a mult tapasztalataiból mindezt előre meglátva, távol maradtak az ilyenformán „nemzetközi filmversenynek" alig nevezhető amerikai üzleti összejöveteltől. A zsűri és a háttérben mozgó tőkés urak azonban állandóan szembetalálták magukat a mozilátogatók milliós tömegeivel. A filmek legtöbbjét u. i. már több országban játszották és a nézők állásfoglalását a döntésnél nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ennek következtében a díjkiosztásnál — amit a zsűri nyolcórás tárgyalása előzött meg — kénytelenek voltak megjutalmazni azokat a filmeket, amelyek már előzőleg kivívták a tömegek elismerését: a bemutatott műveli közül mindenekelőtt az új olasz realista filmeket és a francia művészek egyik haladószellemü alkotását. A díjazott filmek közé azonban beerőszakolták az amerikai agresszív politikát propagáló filmeket is. A nagydíjat ennek megfelelően megosztva adták ki. Az igazi győztes kétségkívül mégis Castellani a „Reménység két krajcárja" (Due soldi di sprenza) című filmje lett, amely a Nápoly melletti Boscotrecase falu egyik fiának szomorú sorsán keresztül mutatja be a délolaszországi munkanélküliek dalnélküli és lehangoló életét. A megosztott nagydíj másik kitüntetettje Orsón és Welles „Othello"-ja, amelyet a közönség kifütyült. A filmet a kritika is „tartalomnélküli ltépeskönyv"-nek nevezte, üres hatásvadászattal egymás mellé dobált jelenetek sorozatának, amely meghamisítja a shakespearei történetet. Díjat erőszakoltak ki ezenkívül az amerikai „Detektívtörténet" (Detective story) számára is. Ennek a történetnek „hőse" Mac Leód, a „talpig úriember" rendőrfelügyelő, aki mindenkiről, aki kezei közé kerül, azt hiszi, hogy bűnöző. Tehát minden erővel • azon van, hogy vallomást erőszakoljon ki a gyanúsítottakból és megtöltse velük a börtönöket. Közben embertelenül kegyetlenné és könyörtelenné válik. Ezt a „hősi" figurát állítja az amerikai film a mozilátogatók elé; ilyenné akarja formálni az egyszerű embereket, hogy az egész világra kiterjeszthesse rendőruralmát. A közönség hangulatára való tekintettel kénytelenek voltak díjat adni a haladó francia filmművészet „Fanfan la Tulipe" cimü történelmi szatírájának is. Az említett néhány haladó filmtől eltekintve a müvek színvonala szégyenteljesen alacsony volt. A filmverseny angolnyelvü tájékoztatója is kénytelen volt ezt megállapítani: „A filmek átlagos középszerűsége megbe'cstelenítette a filmfesztivált". „A tömegek szava már a film frontján is érezteti hatását!" és „A Szovjetunió és a népi demokráciák nélkül nem lehet nemzetközi filmversenyt rendezni!" — ezeket a tanulságokat vonta le a cannesi filmfesztivál után a haladó nyugati sajtó. A nobizottságok munkájához A dicső Kommunista Párt nötagjai aktívát tartottak a Zsivena Csehszlovákiai Nőszövetség átszervezése kérdésében. Az aktíva után elbeszélgettem elvtársnöimmel, akik az aktíván résztvettek és az elvtársnőim az átszervezést nagyon helyesnek találják. A Zsivena Csehszlovákiai Nőszövetség eddigi munkája nagyon hozzájárult a nők építőmunkába való bekapcsolásához és a békefront megerősítéséhez. De ezzel mi nem lehetünk megelégedvp. Ha gyermekeinknek boldog jövőt éa tartós békét akarunk biztosítani, akkor ebben az új átszervezett alakulatban kivétel nélkül minden nőnek dolgoznia kell, hogy a nemzeti bizottsággal keröltve harcoljanak és dolgozzanak. ígérjük, hogy a női bizottságokba öntudatos nőket választunk, akik a munkát meg tudják szervezni és akik a nemzetközi helyzet eseményeit és a nép feladatait át fogják tudni vinni a legszélesebb női tömegekbe, akik meg fogják ismertetni a nőkkel a szovjet nők hősi munkáját és harcát és így elérik azt, hogy többet, jobbat és olcsóbbat fognak termelni azért, hogy békében élhessünk. Franfa Mária, Diószeg (•.(„(••••••••^•••(wtHlHtailul A tűz után keményebb lett a vas... Tegnap bent voltam a kovácsműhelybe', az izzó vas szikrája szerte szállt, ahogy rázuhant a kemény kalapács és én néztem az izmos, barna embert, aki az ócskavasat patkóvá verte. Látod, villant az agyamba a gondolat, ahogy a gőz sistergett a kádba' és ugrált a fujtató kicsi lángja: így vertük le mi is a rozsdás láncokat, mit sok éven át ránk rakott a mult. | S így építünk magunknak új világot! j Mint a rozsda a régi vasról lehullt, l úgy tűnik tőlünk messzebbre a mult. í Ügy voltunk, mint a vak, aki fényre vágyott és most régi álma valóra vált. Kovácsoljuk a tervet s rakjuk a jövő vas-alapját szerte az országban, paraszt a mezőn, munkás a gyárban és az értelmiség. A tervünk nagyra nő, j mint hegyipatak, ha a völgybe ér. í A tervünk nagyra nó! Mint rög a rögökhöz. | Elvtársam, gyere te is hat közénk, I többen könnyebben érjük el a célt. Hisz csak nekünk van jogunk az ősi földhöz, melyet bitoroltak régi „uraink". i l Láttam a tűz után keményebb lett a vas, | de mi keményebbek vagyunk a vasnál. Í Jók vagyunk, de ütünk, ha nem, hasznai, ? a szép szó; mint a kovács, ha az ócska-vas f a többi érccel nem vegyül össze. | Így építünk már új, boldog.holnapot, , l erőssé kovácsol bennünket a Párt. Í

Vihar és láng jöhet, nekünk már nem árt... Tavaszi szél! szórd szét e pár mondatot, . dalold el falvakon, városokon át! \ Ozswald Ä'rpád. T i Š Z T ž 1 £ í S £ 11 T Ami igaz, az igaz; a kendőcske olyan szép volt, hogy festeni sem lehetet volna szebbet. Olga még egyre próbálgatta a tükör előtt, félszemóvel meg az anyját lesbe, aki tésztát gyúrt. — Lakodalomba készülsz? Selyemkendő niem köznapra való! Anyának igaza van. De hát Olga Boriszjuk most magasan hordja az orrát. Mindenki tudja: a répa, amit a cukorgyárba szállított, különösen erőssEárú volt; kitüntették munkájáért és „tiszteletbeli tag"-nak ls beválasztották. Ment Olga az utcán, a csizmácskád takarosan kopogtak: Küp -.. üflop ... kap... Az iskola feiLöl Makszim közeledik. Még most is a partizánsapkárját viseli, mellén feszül a trikó, a tartása egyenes, mint a kifeszített íj. — Hová megy a mi „tiszteletbeli tagunk"? — Miért érdekel téged? Talán másfelé akarsz vezetni? — Elkísérlek egy darabig. Láttam a fényképedet az újságban. Olyan az arcod rajta, akár a feslö rózsa. Azt hallottam, Olga, hogy téged küldenek el a női gyűlésre Lvovba. A kerületekből nemsok nő inegy erre a gyűlésre... — és te közöttük vagy. Ez azstán valami!... Olgának még a lélekzete is elakadt Hallgatott ós várta, hogy a fiú mondjon még valamit Hát ha mégégyszer mondja, hogy „Ez aztán valami!" — Gondlold csak el, te, Makszim! Hisizen májst is küldhetnének a gyűlésre. Én nem tolakodtam. Ez így is volt. Nem tolakodott' de minden éjjel kínos lidércnyomás gyötörtei, ha eszébe jutott hogy mást küldhetnek helyette. Masísziim azonban minden lelkesedés nélkül nézett rá. Hidegen mondta: — Lehet, hogy félhúzod az orrodat azért amdt mbst mondani fogok. Azt hallottam, a kerületben már ninosenek veled megelégedve. Azt mondják, hogy a tagoknak a gazdagabb termésért kell^ harcolni, de hogyan harcoljanak, ' ha egyik „tag'' nem hajlandó tapasztalatát, véleményét közölni a többivel ? ... Ez a viselkedés helytelen dolog, Olga... A lány bizalmatlanul nézett rá. „Hm! Helytelen a viselkedése... Eddig csak dicsérték az egész kerületben ... és most... Valaki irigykedik rá a faluban, hogy ilyen termést ért el. Okoskodnak... mert ő különb a többi kolhoztagnál... A fényképre is irigykednek az újságban .. — Na, niem tudom mit akarnak tőlem, nem éjszaka járok ki a mezőre dolgozni, nem boszorkányság az ón munkám. AM akar, jöhet és tanulhat..,, Nem tiltom meg... De a kezemet niem adhatom kölcsön másn ak... És a osázmácskák hetykén tovább kopogtak a kemény havon: kip... kop... köp... • A tanítónő meglepetten állott fel, mikor a váratlan vendég belépett. — Te vagy az Olga? Hogy megnőttél! Nem is olyan régen még az iskola udvarán szaladgáltál. Hát mi jó újságot tudsz mondani? A lány zavartan gyűrögette a kendőjét. — Nem is tudom, hogyan mondjam el... Eva Gnarikojovhoz mentem éppen ... megbeszéltem vele a szocialista verseny ügyét. Megyek... és találkozom Makszimmal... OÍga segélykérően nézett a tanítónőre. Olyan egyszerű az egész ügy és mégis olyan nehéz beszélni róla. — No, mi volt azzal a Makszimmal? — Hát beszélgettünk. Szó szót követett és azt mondja, hogy a kerületben célozgatnak rám ... hogy nem törődöm a többi taggal, úgy mint kellene, csak magammal Érted ezt? Lehet, hogy irigy rám valaki .. . Nem veszem a szívemre az egészet de most, hogy a női küldöttségbe beválasztottak, úgy gondoltam, itt az alkalom, hogy megmutassam nekik, kicsoda is Olga Boriszjuk! — És hogyan gondolod ezt, gyermekem? — Megmutatom nekik ... olyan beszédet fogok mondani, de olyat, hogy mindenki csak bámulni fog ... azt hiszik, hogy ón... — Arra akarlak kémi, írj nekem egy ilyen beszédet. A tanítónő fel-alá járkált a szobában. — No várj csak. Miről akarsz beszélni a gyűlésen? — Hát régebben úgy gondoltam, beszélek a tagságomról, a kolhozunkról ... az együttműködésről... de akkor még nem mondták, hogy én csak magamra gondolok a munkánál ... Arról akartam beszélni, hogy nálunk minden koühoztag arra törekszik, hogy olyan legyen a házatája, mint azelőtt a földesuraké volt. Szőnyeg a padlón, aranypetytyes függöny az ablakon, meg zongora a sarokban ... Tudom, először nekem lesz szőnyeg a padlómon... A tanítónő fejét csóválta. Nem kívánsz te egyszerre túlsókat Olga? Mikor én a te korodban voltam a nín gyűléseken a nők ogyen

j oguságá ért harcoMlam, átfért hogy nékünk éppen úgy lehessen tanítani dolgozni, mint a férfiaknak ... Te készen kaptad mindezt már a szovjethatalom tói. És szőnyegekről, meg függönyről beszélsz? Ez helytelen dolog, Olga ... A lánynak lassan átpirosodott az arca. Mire a tanítónő mondókája végire ért, az ajtóhoz rohant, kiugrott rajta és elszaladt. Este volt. Már mi»d«pki nyugovóra tért, csak Olga ült szobájában, ceruza a kezében, papír előtte. A beszédét írta. • Milyen más a tél a városban, mint falun. Itt már csak a tereken van egy kis hó, meg a házak tetején. A gyalogjárót, ahol Olga jár,, tisztára sepri a seprőgép. — Olga Boriszijiukot kérik egy percre! És már fogják a karját és beviszik egy kisebb terembe. Forróság van itt és nagy világosság. — Csak úgy mint rendesen; beszéljen valakivel... A mozi számára úgy jobb lesz a felvétel... „A mozi számára! Erről aztán beszélhetnek majd a faluban! Az emberek majd látják Olgát a vásznon, mintha csak élne... még a száját is mozgatja ... ha... ha..." — így ni, csak mosolyogjon, mosolyogjon! Kész a felvétel, Olga szalad be a nagyterembe. Leül hallgatja a jelentéseket a kerületek asszonyainak eredményeiről. — Gnatjuk elvtársnő következik! Utána Olga Boriszrjuk. Nézzük csak a közismert, nagyszerű Gnatjuk elvtársnőt! Bizony, ha Olga lenne a helyében, selyembe öltözött volna tetőtől talpig! És miért ne? Minek a pénzt tartogatni? A ládába zárni?! De nicsakl Papír sínes a kezében... a hangja mint a csengő... mi ez?... kívülről mondja a beszédet?... Gnatjuk elvtárs szavait elnyelte a felzúgó taps. Miről beszélhet ? Olga meglazítja kendőjét a füle körül. — Hogyan háláljam meg azt a sok jót, amit a szovjethatalom adott nekem és a gyermekeimnek? Hogyan is köszönjem meg? Megtanácskoztam a dolgot férjemmel, aki az én csoportvezetőm. Megbeszéltem a dolgot gyermekeimmel és elhatároztuk, hogy saját pénzünkön gépeket veszünk a kolhoznak. Olga izgalmában egészen lehúzza a kendőt fejéről. Nem! Ilyen beszéd után nem lehet előjönni az ő zongorájával, meg az aranypettyes függönyével ... ha csak nem akar az egész világ előtt szégyenkezni. De hát, hogy is nem gondolt arra otthon, hogy az a zongora, meg az a függöny egyáltalán nem a fődolog? — Olga Birszjuk következik! Gyors mozdulattal megkötötte kendőjét. Hallotta, ahogy körülötte lassan elhal a suttogás is és várakozó csend üli meg a nagy termet Mit mondjon? Mondja el hogy Gnatjuk elvtársnő beszéde felnyitotta szemét és a szívét? Vájjon nem volt észnél eddig ? Vagy annyira elvakult és megsiketült kis sikereitől a falujában?... — Nos, Boriszjuk elvtársnő, beszéljen! Bátrain! Ne izguljon! Egyefc vagyunk má itt... egy nagy család ... * Látja, hogy az elnöknö jelt ad a kezdésre. A fejek feléje fordulnak, kezek integetnek. — Elvtársrtőim, azt akarom mondani — — — azt akarom mondani — — — De egyetlen szó nem jut eszébe. — Azt akarom mondani azt. akarom mondani — Te biztos . válaszolni akarsz Gnatjuk elvtársnőnek — szólal meg egy jóindulatú kedves hang valahonnan az elnökség felöl. Vájjon ki volt ez? Valaki, aki megszánta a kétségbeesetten vergődő leányt. És mintha ezek a segíteni akaró, meleg szavak felszabadították volna a nyomás alól. A torkát és a szívét szorító béklyó felengedett. Hálásan mosolygott a közbeszóló irányába, mélyen fellélekzett — és beszélni kezdett. Beszélt a kolhoz kavicsos földjéről, melyet állandóan javítanak, beszélt azokról, akik még nem tudják, hogy a kollektív gazdálkodás az egész nép gazdagodását, jólétét jelenti. Beszélt egyes kolhoztagokról, akik tapasztalataikat féltve őrzik és nem akarják többé társukkal közölni, mert akkor a többiek utóiérnék, vagy túlszárnyalnák őket. Olyanojk ezek, miwti a gyom, a dudva, a kolhoz földjén. — De mi — hangja tisztán szár. nyalt — ígérjük, hogy ezeket a dudvákat kigyomláljuk! Amikor beszédét befejezte, a tererfi zúgott a lelkes tapstól. A helyén ülve mégegyszer végiggondolta az elmondott beszédét Vájjon azt mondta-e, amit mondani kellett? Érthetően beszélt-e munkájáról és eddigi eredményeikről? Milyen igaza volt Makszimnak és az öreg tanítónőjének. Nekipirult arccal gondolt kötelességedre, amelyeket sürgősen pótolnia kell. Egy megváltozott, újjászületett Olga Boriszjuk hagyta el a várost és tért vissza a falujába. Oroszból fordította: V. László T :k-