Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)
1952-06-20 / 145. szám, péntek
1952 június 439 ül SZÖ 3 MINDEN ELŐKÉSZÜLETET MEGTENNI AZ Af^TÁS MEGKEZDÉSÉRE A nánai állami gazdaság kombájnistáinak versenykihívása az aratási és cséplési munkákban tiek, hogy vállalt kötelezettségein Én, mint a nánai állami birtok kombájnvezetöje és munkacsoportunk tagjai, Nagy Lajos és Mészáros András versenyre hívjuk ki köztársaságunk valamennyi állami birtokon dolgozó kombájnistáját ötéves tervünk békearatásának sikeres elvégzésére a következő feltételek mellett: határidő előtt és minőségileg legjobban elvégezni az aratást és cséplést a Sztalinyec—4-es kombájnnal, mégpedig az alább feltüntetett módon: A learatandó és elcsépelendő gabona idénynormáját 150 százalékra teljesítjük, vagyis a megállapított 120 hektár helyett learatunk és kicsépelünk 180 hektárnyi gabonát. Ha a fentemlített területet nem tudnánk ledolgozni birtokunkon, abban az esetben segíteni fogunk az egységes földműves szövetkezeteinkket minden körülmények között teljesítsük. A legkisebb szemveszteség nélküli csépléssel dolgozunk, mégpedig úgy, hogy a rázórostát úgy álltjuk be, hogy legkisebb veszteséggel, sőt gyakorlatilag egyáltalán szemveszteség nélkül dolgozzunk. Állandóan figyelni fogjuk a kombájnok munkáját és az esetleges üzemzavarokat azonnal elhárítjuk. A kaszákat úgy állítjuk be, hogy a tarló ne legyen magasabb 10 cm-nél. Ezt a vágószerkezet felemelgetésével és leeresztgetésének helyes módosításával érjük el, amit közvetlenül ä vezetőülés mellől szükség szerint kezelhetünk. Az üzemanyag megtakarítására is nagy gondot fordítunk; az egy hektárra tervezett 10 liter üzemanyagból 9 litert fogyasztunk, így az üzemanyagmegtakarítás 10 százalékos lesz. Továbbá kötelezzük magunkat, hogy a kombájn munká jának nyomán azonnal megkezdjük az általunk learatott föld elökészité sét az őszi- és tavaszi vetések alá és már most megteremtjük az előfeltételeket arra, hogy a jövőben a kombájnnal való aratásra egyenletes és simafelületü földet nyerjünk. Határtalan lelkesedéssel és örömmel indulunk a versenybe, ajkún kon ezzel a jelszóval: „Az aratás si keres elvégzéséért előre a szocializmus felé, újabb csapást mérve a háborús uszítókra, előre ötéves tervünk negyedik békearatására". Patkány László, kombájnvezető. Nagy Lajos és Mészáros András, segédkombájnisták, Nána. Az alsószecsei szövetkezetben a mult évi tapasztalatokon okulva szervezték meg az aratási munkákat Szövetkezetünk tagjai nagyon sokat tapasztaltak a multévi roszszul megszervezett aratási és cséplési munkákból, melynek hiányosságát főképp abban látjuk, hogy a szövetkezet tagjai nem voltak kellően felvilágosítva az aratási és cséplési munkák fontosságáról és arról, hogy milyen nagy kára származhat abból a szövetkezet tagjainak, ha az aratást nem végzik el idejében. Sok szövetkezetben előfordult az is, hogy ragaszkodtak a 8-órai munkához még az aratás és a cséplés idején is. Hogy milyen károk származtak ebből, erre részletesen kitérni nem akarok, hanem ezzel szemben rávilágítok arra, hogy az idei aratási munkák hogyan tudtuk volna a múltban is a hibákat kiküszöbölni. Szövetkezetünkben a járási pártszervezet és a járási nemzeti bizottság és a traktorállomás kiküldöttjével együtt alapos áttekintéssel állítottuk össze az aratási és cséplési munkatervünket. A traktorosokat és a csőplögépkezelöket, azonkívül az önkötözőgépek kezelőit is nzövetkezetünk olyan tagjai sorából állítottuk össze, akik előzőleg a 'traktorállomáson oktatásban részesültek. Mezőgazdasági csoportjainkat csoportokon belül szakaszokra osztottuk fel és ki-ki szabadon választhatott, hogy melyik szakaszon és milyen munkát akar vállalni. Munkába senkit sem kényszerítünk, inkább eggyel kemegszervezésével hogy tudjuk és I vesebben dolgozunk, de a munkát jókedvvel és megértéssel akarjuk végezni. Az asszonyok is szép számban bekapcsolódtak az aratási munkákba^ és igy három munkaszakasz vezetője asszony, akik örömmel vállalták, hogy a szakaszt vezetik és ígéretet tettek, hogy mideijjjen eleget tesznek majd a követelményeknek. Már most versenyre hívták fel egymást, azonkívül a szakaszok is versenyben állnak egymással. Tehát jól megszervezett munkáscsoportokkal, jó munkabeosztással és a tagok határtalan lelkesedésével indulunk a békearatásra és minden remény megvan arra, hogy úgy, ahogy a növényápolási munkákat idejében és jól elvégeztük, sikeresen elvégezzük majd az idei aratást is. A jól végzett tavaszi munkák után minden előkészületet megtettek az aratási munkákra a nagykaposi traktorállomáson Éppen vezetőségi értekezlet volt, amikor meglátogattuk a nagykaposi traktorállomást. Az aratási és cséplési munkák előkészítéséről és megszervezéséről volt sző. A vita során több olyan dologról szereztünk tudomást, amiről bizony érdemes beszámolni. Elsőnek Kocsis Jánost említjük, mint a traktorállomás legjobb traktorosát, aki tervét a tavaszi munkáknál 379 százalékra teljesítette és 247 liter üzemanyagot takarított meg. Vaji László 255 százalékban 477 liter üzemanyag megtakarítással, Sánta János 191 százalékban 219 liter üzemanyag megtakarítással, Domockó János, Gajdos István | és Gene Mihály ugyancsak 150 százalékon felül teljesítették az előirányzott tavaszi munkák tervét. Szépen dolgozott a tavaszi munkáknál Nagy József Ifjúsági brigádja is. Annak ellenére, hogy a brigád tagjai 8 községben szétszórva dolgoztak és hosszú időn át az árvizterületeken nem tud'ták elvégezni a tavaszi munkákat, mégis tervüket 108 százalékra teljesítették és most versenyre hívták a galántai traktorállomás CsISz-brigádjainak tagjait az egészévi munkák sikeres elvégzésére. A tavaszi munkák lezárása és kiértékelése után egyes traktorosok értékes jutalmazásban részesültek. így Kocsis János egy zsebórát és egy könyvet, Nagy elvtárs pedig egy gitárt kapott. Kaptak ezenkívül fényképezőgépeket és húzóharmonikát és értékes szépirodalmi s politikai szakkönyveket. A traktorosok és a szerelők nagy lelkesedéssel készülnek most az aratási munkákra. A tervek szerint nagyszámú agregáttal, azonkívül két kombájn beállításával és számos aratógéppel kezdik majd az aratást a szövetkeztek nagy tábla földjein. Kovács István és Szűcs András, a leleszi gazdasági iskola hallgatói. A csöllei szövetkezetben az utolsó előkészületeket is megtették az aratásra A csöllei szövetkezet tagjai nagy odaadással készülnek az aratásra. A gépeket alaposan megjavították és ellenőrizték. Az öt önkötözögép üzemképes állpotban várja az aratás megkezdését. Az önkötözögép. hez nagy gyakorlattal rendelkező szövetkezeti tagokat* osztottak be, azonkívül tartalékerö is van, hogy esetleges munkakiesés esetén a munkát zavartalanul végezhessék. A cséplőgépeket is elkészítették, úgyhogy az aratás után azonnal hozzáfognak majd a csépléshez. A mult évi hiányokon tanulva és az újonnan megszerzett tapasztalatok alapján szorgalommal készül a szövetkezet valamennyi dolgozója az idei békearatásra. Bulla Lajos, Somorja. Az első gabonát a cséplőgéptől az államnak A begyűjtési miniszter a kerületi meghatalmazottak országos értekezletén ezeket mondotta: Minisztériumunk és mindnyájan, akik ezen a szakaszon dolgozunk, egy célt követünk — népünk élelmezésének biztosítását. Ez az előttünk álló föfeladat. E feladatot teljesíteni azt jelenti, hogy elsősorban mindent meg kell tenni, hogy biztosítsuk a begyűjtési terv teljesítését minden gazdasági terméknél. E feladatot teljesíteni azonban annyit jelent, hogy apparátusunk minden dolgozóját egyidejűleg arra irányítsuk, hogy segítsünk a falunak a szocializmus kiépítésében. A kerületi pártbizottság elnöksége már foglalkozott ezekkel a kérdésekkel ós konkrét intézkedéseket tett. Most csak tőlünk, a városi pártbizottság dolgozóitól függ, akik a felvásárlás biztosításának szakaszán dolgozunk, hogy a kerületi pártbizottság határozatát az utolsó betűig teljesítsük. 1. A párt, a népi közigazgatás és a felvásárló apparátus szerveivel, valamint traktorállomásaival együttműködve idejében és jól kidolgozzuk az aratás, cséplés és felvásárlás konkrét terveit. Ezt a munkát már végre is hajtottuk. Ezt a tervet pontosan napokra és a napi cséplési és felvásárlás menynyiségére szét kell írni. 2. A járási meghatalmazottak a népi közigazgatással és a felvásárlási szervezettel együttműködve idejében biztosítják a raktárhelyiségeket. A raktárak keresését főleg a falusi gazdagoknál úgy kell átszervezni, amint azt megszabja a párt- és kormányhatározat. Figyelmeztetünk arra, hogy több raktárhelyiséget biztosítsanak, mint az a tervben van, mert kedvezőtlen .időjárás is előfordulhat és ezzel számolni kell. A gabona felvásárása utáa következik a napraforgómag felvásárlása és erre jelentős terjedelmű raktárhelyiségeket kell biztosítani. 3. Ki kell bővítenünk az agitátorok és propagátorok hálózatát az aratás és a cséplés biztosítására és főleg ki kell bővítenünk a járási, kerületi és központi újságok levele, zöinek hálózatát. Kii kell emelni a jő példákat és ki kell. pellengérezni a hiányosságokat. E téren olyan tervet dolgoztunk ki, hogy minden járási meghatalmazott a járási nemzeti bizottságnak és a járási pártbizottságnak villámhíreket fog küldeni arról, hogy' melyik község hogyan teljesíti a gabonabeadást. 4. Be kell vezetnünk a begyűjtésről és a cséplésröl szóló jelentések pontos, gyors beküldését, a napi terv szerűit ellenőrizni, hogy teljesítik-e ezt, vagy lemaradnak-é ? Ha munkatársaink naponta pontosan figyelemmel fogják követni a terv szerinti cséplést és begyűjtést, nem történhetik meg, hogy az a gabona, amelyet a földműves raktárszövebkezat raktárába kellett volna elhelyezni, a földműves padlására kerül. Ez oktatóink munkája lesz. 5. A begyűjtési minisztérium meghatalmazottainak a nyitrai kerületbeli apparátusa tudatában van annak, hogy népünk élelmezésének biztosítása elsőrendű célunk és ezért gondoskodni fognak arról, hogy az első gabona a cséplőgéptől az államnak menjen. J^ílinák Mihály, Nyitra. az aratási munkákra Már csak néhány nap van hátra, hogy kombájnosaink megindítsák a bonyolult gépezet kerekeit, amelyek az érett gabonakalászokat aranysárga kenyérmaggá változtatják. A csal lóközcsü törtöki trak toráll om ás kombájnosai és traktorosai e napokban figyelmüket a munka megszervezésére irányítják, szétosztják feladataikat a pontosan kidolgozott tervek szerint, amelyeken feltüntetik az egyes brigádok és egyének munkahelyeit is. A csallóközcsütörtöki traktorállomá son az önkötözőgépekből összeállitott agregátokról sem feledkeznek meg. Hroudny József szakasz-agronómus, az állomás volt legjobb trak toristája, 3 önkötözőgépből álló agregátot állított össze. Szakaszának 20 ilyen agregátja lesz; Slgl Mária, a kombájnos-brigád vez etője kombájnjával a féli EFSz-ben fog dolgozni. Megkapta a munkate rvét, amelyen feltüntették az egye s munkahelyeket, a dülöről-diilőre val ó áttérés útjainak pontos megjelöi lésével. Sigl Máriának a terv szeri nt 109.10 hektáron kell learatni a termést. Kötelezettségvállalásában azonban 200 hektárnyi gabonaterület aratását és cséplését tűzte ki f e 1 adatul. | Az új kombájnisták — háromhóna pos tanfolyam végzett hallgatói a csallóközcsütörtöki traktorállomáso n a politikai megbízott kezéből átveszik az új kombájnokat.