Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)

1952-06-15 / 141. szám, vasárnap

1952 június 15 UJSZO 7 BÜSZKESÉGÜNK A NÉPHADSEREG íme, egy bajtárs közülük Hat esztendeje történt, éppen ezen a vidéken ... Igaz, Füleki Sándor sok mindent elfelejtett azóta. A jóból, meg a rosszból is. A gyerekkori élményekből, játszópajtásairól egyaránt. Pedig hányszor jártak erre, messze a falu határától. Jó volt a tilosban pákázni, finom, suhogó fűzfavesszőket vágni a patak árterében. Tagadhatatlan, hogy most sem jutott volna eszébe ez, ha nem erre járnak. Dehát így van az ember, történetesen a katona. Lépked a szakasz közepén. S ha a szakasz éppen az ö szülőfaluja felé menetel, akkor az embert elragadja az emlékezés. Talán még haza is mehet... Erre a gondolatra az emlékek még erösebben kisértenek. Megkörnyékezik az embert, mint a szomjas harcost a kulacsban lötyögő friss víz. Ez a víz is akkor kisért a legerősebben, amikor a harchelyzet olyan, hogy nem lehet inni. Márpedig a parancs törvény a harcos számára és nem iszik, akárhogyan csábít is a víz. Füleki Sándor honvéd tovább lépked a szakasz közepén s egy régi ismerősére gondol. Arra az ismerősére, akit soha nem felejt el. Nem azért, mert ez az ember valami világhíresség. Szó se róla! Egyszerű ember, mnt a többi hozzá hasonló. Sztyepánnak hívják, — Sztyepán Csernyikovnak. Jól emlékszik erre a nézre. Itt van felírva a fényképen, amit tőle, a szovjet harcostól kapott. Azóta őrzi a képet, mint a szemevilágát, a zubbonya felső zsebében. Pontosan a szíve felett... Amikor megismerte, már erősen ősz felé hajlott az idő. A friss szántásokat reggelenként belepte a köd. Napközben szelek fújtak, esőfelhők úsztak az égen. Ügy rémlett, mintha dörögne az ég. Az ágyúk szóltak. Közben megeredt az eső és széles zuhatagban ömlött szünet nélkül. Esteledett. Az állomás irányában géppisztolyok ropogtak. A kertek alján ázott, sáros katonák gyűrték a sarat. Időnként megfordultak, ellőttek a ribiszkebokrok között és»újra nekilendültek a cárnak. Menekültek. A főutcán egy parasztszekér csörtetett vad robajjal. Német katonák ültek rajta. A kocsiderékban fiatal gyerek feküdt, az egyik karja furcsán kifordulva csüngött a saroglya rácsain. Kövér, vörösképü altiszt fogta a gyeplőt és verte a lovakat a szíj csattos végéVei. Ezerkilencszáznegyvennégyet írtak ekkor. Sztyopka — így mondogatta Sztyepán Csernyikovnak rövidesen az öreg Kurusa bácsi — fiatal ember volt. Az öreg Kurusa, aki elég jól beszélte az orosz nyelvet, megtudta tőle, hogy traktorista volt. Sok kitüntetést viselt, amelyeket a Füleki-gyerek sűrűn nézegetett. Igaz, nem ismerte, hogy melyik milyen, de azért nagyon büszke volt a messzitől jött vendégre. Sztyepán Csernyikov az öreg Kurusa útján sokszor magyarázta, hogy most földet kapnak, meg traktorokat. Olyanokat, amilyenekkel ö szántotta a kövér, televényes ukrajnai földet. Az öreg Kurusa egy nap eléje állt: — Hiszen traktorunk nekünk is vóna itten ... csakhát mestör kéne hozzá, mer a bizony rossz. Beléállt a kórság. Sztyepán Csernyikov felugrott: — Nicsevo sztári, nicsevo ... Robotáty nádá. Dolgozni! Munka... dolgozni, értem? Csuda szenvedélyesen tudott érvelni, beszélni. Az öreg Kurusa öszszeszedte minden képességét, hogy a fogságban szerzett nyelvtudása cserben ne hagyja. A szovjet katona beszédéből azt mindenesetre elég világosan megértette, hogy „ne hagyjátok el magatokat, fogjatok munkához, hiszen magatoknak dolgoztok". Sztyepán Csernyikov elment a parancsnokságra, este pedig a falu egyetlen kovácsához. Az öreg Kurusa csak nehezen ért a nyomába, de ment vele, mert fontos volt a traktor ügye. Ha eláll az eső, pár nap múlva szántani lehet, vetni lehet! A kovácsnál szerszámokat kerestek és a szovjet katona másnap reggel hozzáfogott a traktor kijavításához. Esténként rendszerint összejöttek Fülekiéknél. Ilyenkor Sztyepán Csernyikov nagyon sokat beszélt. Ebben is fáradhatatlannak bizonyult. Az öreg Kurusa szorgalmasan fordított az egybegyűlteknek és maga is kérdezett. Tervezgettek a jövőről. Sokszor olyan hosszúra szőtték az új"1rilág színes fonalát, hogy nem találták meg a végét. Ügy kellett azt elszakítani. A traktor elkészült. Csernyikov szeme ragyogott, mint az az ötágú, vörös csillag a prémes sapkáján. Két hétig éltek még együtt. A traktor már szántott, amikor Sztyepán Csernyikov csomagolni kezdett. Együtt volt a Füleki-család és a szomszédok. A Füleki-gyerek csaknek sírvafakadt, amikor Sztyepán Csernyikovra nézett. Az öreg Fülekinek is igen sürgős néznivalója akadt az ablakon keresztül. Azon egyébként csak a jótékony őszi nap ragyogott be csendesen. Különben azt is lehet nézni, amikor egy ilyen kedves vendég csomagol... Amikor elköszönt tőlük, neki is könny szökött a szemébe. A Fülekigyerek csak ekkor látta komolynak Sztyepán Csernyikovot. Azóta is mindig visszanevet rá a képen, amit tőle kapott. Menetel a szakasz. Kopognak a csizmák a köves úton. Egy-kettő... egy-kettő. Húzza a szerelvény a vállakat. A hosszú út fáradalma bizony alaposan benne van a harcosok lábában. Különösen azokéban, akik roszszúl csomagolták a szerelvényt. Mint például a tömzsi kis Cserven. A kenyérzsák sehogyse áll a hátán, tanúskodik gazdája rendetlenségéről. Alig győzi igazgatni a rövid pihenőkben. Sinkó Imre is erősen sántít a sor végén. Persze, ha valaki rosszul tekerte fel reggel a kapcáját!... Félszemmel pislant csak az üresen haladó gépkocsi felé. — Fáj nagyon? — kérdezi a rajrnegbízott, Sinkó tekintetét követve. — Hát... eléggé. — Felülnél? / — Hogyne! Miért ne! Asztalos elvtárs, a rajmegbizott mosolyog: — fin is így gondoltam, fippen mi rontanánk le az alegység versenyeredményét ? Sinkó Imre hallgat. Ránt egyet a fegyvere szíján s újra igazodik a lépéshez. Asztalos elvtárs újra felé fordul: — Szép a zászló, ugye? — Igen, — hagyja helyben emez és messzebbre tekint a friss szántások, zöldelő táblák felett. Sinkó bajtársat bántja a kérdés nagyon. A zászlóra gondol. Szép az bizony! Munkások ajándékozták. Beleszőtték szeretetüket, féltő gondoskodásukat. Mindazt, amit a fiaik iránt éreznek és elvárnak tőlük. Május elsején majd eldől, hogy melyik alegység érdemli meg a szép versenyzászlót. Még hogy én felüljek a kocsira.... Üjra nekifeszül az útnak. Mintha már nem is sántítana annyira! Hanem az utolsó rövid pihenő óta nincs nyugta a szakasznak. Látták, hogy a törzsőrmester bajtárs eligazításon volt. Bizonyosan parancsot kapott. Nyilván nem szállásolnak még el a legközelebbi faluban. Akkor pedig... A többit nem is gondolják hozzá. Ilyenkor hirtelen úgy elnehezül a szerelvény, mintha ólomból lenne. Port csap a szél az ember szemébe, szájába, — hogy ez a szél se tud már végre elállni! Azután szorítani kezd a csizma, amit eddig észre sem vett a harcos. Persze, tíz kilométer nagy távolság ilyenkor, az egésznapos menetelés után. Füleki Sándor kinéz a sorból. Inkább azért, hogy ne kelljen a többire néznie. Már elhagyták az útkereszteződést. Innen egyenes, szép eperfákkal szegélyezett út vezet a falujába. Alig negyedóra járásra ... Nagyot szív a friss tavaszi levegőből és csaknem megszédül tőle. Érzi benne az ismerős föld szagát, a vetését, meg a párolgó szántását. Nem, meszsze traktor szánt éppen. ' A Mikógyerek ül a gépen, ha jól látja. Szép a közösök földje! Milyen jő is lenne megnézni az öregekét! Csak néhány percre. Tudja, hogy nem mehet haza. Már nem állnak meg a szomszéd faluig. Nem baj. Csak legalább hagynák most őt a maga gondjával. Nem szól ő senkinek, csak őt is hagyják békében ... Füzetből kitépett papírlapot nyomnak a kezébe. Rajta néhány sor, nagy szálkás betűkkel írt üzenet. A Párt üzenete: „Bajtárs, ne csüggedj! Gondolj a szovjet hősökre, akik hat esztendeje elhozták nekünk a szabadságot!" A harci röplap alján még ennyi: „Add tovább!" Látszik a papírlapon, hogy sok kézben megfordult, mire Füleki Sándorhoz ért. Nézi az írást s hirtelen megmozdul benne valami. Érzi, hogy átforrósodik a halántéka. Legszívesebben sírni szeretne. Éppen úgy, mint hat esztendővel ezelőtt... Lázas gyorsasággal kutatni kezd a zsebében. Óvatosan előhúzza a képet, a féltve őrzött, drága ajándékot. Sztyepán Csernyikov most is nevet rá, mint mindig, ha szembenéz vele. Milyen nyilt, milyen bátor a tekintete! Hányszor nézte már s mindig valami újat lát rajta. Gondolkodik. Hogyan is mondta egyszer ez a harcos? Igen, már emlékszik: „Ne hagyjátok el magatokat ..." , Most valahogy alig állja ezt a tekintetet. Nézi a képet s inkább csak magának mondja: — Látod, Sztyopka, majdnem megfeledkeztem rólad. Ne haragudj rám! Azután egy hirtelen támadt gondolattal ceruzát húz elő, s úgy menetközben, mintegy kiegészítésül a kép hátuljára írja az előbbi üzenet folytatását: „íme, egy bajtárs közülük". Még egyszer szembenéz Sztyepán Csernyikowal. Most már sokkal vidámabban, mint előbb. És továbbadja ő is a képet. Rövid idő múlva mosolyog az egész szakasz. Vidáman, derülten. Ügy, mint a szabadság, amely hat éve ránknevetett a Sztyepán Csernyikovok arcáról. HEGEDŰS FERENC. Igy élünk a nyári kiképző V táborban A kiképző tábor területén néhány hete már nemcsak a fenyvesek suttogását lehet hallani, hanem a vidám katonák új mozgalmi dalait is. Egy éve, hogy mi, másodéves katonák először jártunk itt. Bizony komoly katonéletet követelt meg tőlünk a nyári gyakorlat. Ha összehasonlítjuk az idei életet a tavalyival, nagy előrehaladást állapítunk meg. Hála dolgozó népünknek, ötéves tervünk sikeres teljesítésével megkönnyíti katonaéletünket és a modern haditechnika legjobb fegyvereit adja kezünkbe. Téved az, aki ma lebecsüli hadseregünk harcképességét a nyugati imperialista hadsereggel szemben. Rövid időn belül elhagytuk őket. És az imperialistákat ez idegesíti is. amit az bizonyít, hogy állandóan kémeket küldenek át hozzánk, hogy tudomást szerezzenek fejlődésünkről. Mi, katonák ma megelégedettek vagyunk és vidáman telnek napjaink a kiképző táborokban. A sport terén a TOZ jelvény megszerzésére itt jobb alkalom nyílik, mint laktanyáinkban. Szervezett szabadidőnkben kultúrmumkánkat is akadály nélkül folytathatjuk. Estefelé köröskörül tábortüzek lobognak fel és mindannyiunk ajkáról felcsendülnek a győzelmes békedalok. Ügy lángolnak ezek a tüzek, mint ahogy minden dolgozó szívében lángol a békevágy. Kürthy Ferdinánd, közkatona. Dolgozzatok nyugodtan... köztársaságunk felszabadításával a szovjet katonák megteremtették békés építő munkánk előfeltételeit és lehetővé tették, hogy győzelmes harci tapasztalataibál okulva erőssé, harcképzetté és politikailag magasan fejletté építsük ki néphadseregünket. Az altiszti és tiszti iskolába új vér áramlott, mert munkáskáderek kerültek oda, ahová a múltban csak a nagybirtokosok, gyárosok és mágnások csemetéi juthattak. Az altiszti és tiszti iskolákban különös szorgalommal tanulnak a magyar fiúk is. Karcsák Laci például alig tudott szlovákul, amikor a tiszti iskolára került s ma már tökéletesen beszél De nemcsak a szlovák nyelvet tanulta meg Laci az iskolában, hanem a harci tudományokból is igyekszik minél többet elsajátítani, hisz a katonai pályát választotta. A tényleges katonai szolgálat ^letelte után is néphadseregünk tagja maradt. — Nagy gonddal fogom tanítani a magyar újoncokat, — mondja "Laci. Biztosan nagy segítségükre lehetek majd, mert ha valamit nem ' értenek, anyanyelvükön elmagyarázhatom nekik. Látom, hogy Laciból jó tiszt lesz. A CsíSz neveli őt ilyenné. Jó viszonya lesz a katonákhoz, hiszen a tényleges szolgálat megkezdése előtt munkás volt. Most nagyra értékeli azt, hogy tJftilhat. Már meg is dicsérték igyekezetéért, parancsnoka példaképül állította a többi bajtárs elé. Érdekes, hogy még kimenőkre sem jár. — Minek sétálnék az utcán, inkább egy jó könyvet olvasok, vagy tanulok. Most olvastam Osztrovszk'mak „Az acélt megedzik" című könyvét. Nagyon tetszett nekem. Laci megszerzi a Tyrs képesítő jelvényt is. Jól tornázik, izmos a karja, ügyesen mozog. Tudja, hogy a testnevelés is a harcképzettséghez tartozik Néphadseregünk tisztjének sokoldalúan fejlettnek kell lennie. Hisz felelősségteljes feladattal van megbízva. Olyanná kell építenünk hadseregünKarcsák László bajtárs, aki példásan teljesíti katonai kötelességeit. 1 ket, amilyen a szovjet hadsereg. Sztálin elvtárs arra tanít bennünket, hogy a vörös hadsereg legyőzhetetlensége abban rejlik, hogy ez a felszabadult munkások és parasztok hadserege, melynek szilárd pillére a dolgozók rétegeiből kiválasztott tisztikar. A mi hadseregünk is ilyen. Karcsák Laci gombosi. Környékükön épül a hatalmas Kohó Kombinát, amely megváltoztatja egész Keletszlovákia arculatát. Barátjainak, akik ott dolgoznak az építkezésen, baci ezt üzeni: — Dolgozzatok nyugodtan, én azért tanulok olyan szorgalmasan, hogy minél többet tudjak nyújtani békés munkátok biztosításánál. Dolgozzatok nyugodtan, háború nem lesz, mert a nyugati imperialisták jól meggondolják, kikezdjenek-e a béke hatalmas erőivel. A Szovjetunió által vezetett béketábor legyőzhetetlen s ezt tudják a nyugati imperialisták is. Drilbek Viktor, tisztjelölt. Minden katona — aktív sportoló Minden nap többen és többen vagyunk néphadseregünkben, akiknek egyenruháját a Tyrs képességi jelvény díszíti. Ámde jelenlegi eredményeinkkel mégsem lehetünk megelégedve, hiszen a testnevelési hadseregparancs értelmében azon kell igyekeznünk, hogy ezt a jelvényt minden katona elnyerje. Századunk minden tagja kötelezte magát, hogy megszerzi e jelvényt, mért ezzel is fokozódik századunk harci és politikai felkészültsége. Sokan közülünk már a feltételek nagyobb felét teljesítették és nemsokára valamennyi feltételt teljesítjük. Másfél hónap múlva egyenruhánkon büszkén fog ragyogni a TOZ jelvény. Sokat jelent a feltételek teljesítése, Például én civilben nem foglalkoztam más sporttal, csak labdarúgással és röplabdával és így bizony nehéz volt megszokni például a tornázást. Azóta, hogy a feltételeket teljesítjük, sokan már nagyon jól elsajátítottuk a szertorna egyes gyakorlatait és igazán örülök annak, hogy amií* civilben nem volt alkalmunk elsajátítani, azt pótolhatjuk néphadseregünknél. Én már teljesítettem a háromezer méteres futást, amelynél 10 perc 15 mp-es eredményt értem el és a 18 km-es sífutást is, amely igen nehéz terepen folyt le. A gránátvetésben is jó eredményt értem el századunk több tagjával együtt. Mindegyikünk azon igyefea&Bc, f hogy a versenyben minél jobb helyezést érjen el é» hogy tényleg másfél hónapon beliti megszerezzük a jelvényt. A TOZ egyik fedtéteie 40 brigádóra ledolgozása is. Egy közeli gyárba járunk dolgozni ée erdöüítetésnél is részfcveezüink. Ezzel is szilárdítjuk a kapcsolatot néphadseregünk és dolgozó népünk között. Sokan vannak közülünk olyanok is, aJfik már teljesítették brigádunkban a felajánlásokat és igyekeznek azokat túlteljesíteni. Minél többet sportolunk, unnál jobban mennek a gyakorlatok és a kiképzés, annál jobban tudjuk teljesíteni a harci feladatokat. Ezért a sport, a testnevelés kiszélesítése érdekében hathatós agitációs munkát kell kifejtenlök elsősorban a kommunistáknak, a CsISz-tagoknak. Nekünk, akik néphadseregünk igazi katonáivá és jó parancsnokaivá akarunk válni, akik jól fel akarunk készülni, hogy bármikor elháríthassuk az imperialisták esetleges támadását, a testnevelés gyakorlása igazán örömteli feladat. Ebben a munkánkbap is a szovjet hadsereg példáját követjük, amelynek harci tapasztalatai a nagy Honvédő Háború során megmutatták, milyen fontos a test nevelés. Kárász Zoltán, tisztjelölt. Példás katonák leszünk Nap-nap után erösebb hadseregünk. Kiváló eredményeket ér el szakaszunk minden egyes katonája is. Ez megmutatkozott élealövészeti gyakorlatunkon. Szakaszunk kitűnő eredményt ért el. Oktatóinknak és parancsnokainknak köszönhettük ezt, és ez az eredmény is még világosabbá tette előttünk, hogy milyen fontos a politikai felvilágosító munka. Parancsnokaink szavát törvénynek tartjuk és büszkék vagyunk arra, hogy a Szovjet hadsereg tapasztalataiból tanulhatunk. Nap-nap után mind j°bh eredményeket akarunk elérni, valamennyien példás katonákká akarunk válni. Versenyzünk a tanulásban és ez még nagyobb eredményeket biztosít számunkra. Tudjuk azt, hogy leverhetetlenekké csak akkor válhatunk, ha teljes mértékben elsajátítjuk a Szovjet hadsereg harci tapasztalatait, technikáját. Török Lajos, közkatona.