Uj Szó, 1952. május (5. évfolyam, 103-128.szám)

1952-05-11 / 111. szám, vasárnap

1952 május 11 EGRI VIKTOR, az államdíjjal kitüntetett író beszél a ,

9Közös úr'-ról és készülő művéről Az 1949-es esztendő fordulópontot jelentett életemben és írói pályámon. Ekkor léptem be ugyanis az Üj Szó szerkesztőségébe, hogy mint aktív újságíró résztvegyek azoknak a feladatoknak elvégzésében, amelyek itt ránk, magyar szellemi munkásokra három esztendővel ezelőtt vártak. Úgyszólván valamennyien kezdői voltunk az újságírás mesterségének, a feladatok pedig hovatovább egyre nőttek és szaporodtak; szép és .jelentős feladatok: dolgozó népünk tájékoztatása és nevelése, építő munkájának, fejlődésének legmeszebbmenő támogatása. Nekem is meg kellett tanulnom, hogy az újságírás korántsem másodrendű feladat, ahogy ezt sok írótársammal együtt hittem. Életem és munkám ezekben az esztendőkben mindjobban összeforrt az "újságírással, s egyre több örömöt és élményt jelentett, hogy ljözelröl megismerhettem a szocializmust építő népet, egységes földműves szövetkezeteink, gyáraink és bányáink, kultúrális életünk élenjáró dolgozóit. Ekkor vált tudatossá bennem, hogy igazi írói alkotás, művészi munka nem születhetik meg a nép gondjának, bajának, örömének és vágyának, célkitűzéseinek és terveinek megismerése nélkül, hogy a művésznek együtt kell élnie, össze kell forrnia népével. És felbecsülhetetlen jelentősége volt számomra, hogy mélyebben megismerhettem életünk központi kérdését, a béke kérdését. A háború vad zűrzavarának és esztelenségének csak a gyújtogató örülhet, de gyűlöli mindenki, aki előre néz, tervez és hazát épít. Az író, akí a nép nevében beszél, s vágyainak meg> szólaltatója, kétszeresen felelős a békéért. Nyilvánvaló, hogy épülő rendünknek nemcsak külső, hanem belső ellenségei is vannak, s minden feltörekvő új éles harcban áll a maradi régivel, a mult csökevényeivel. Különösen új falvaink építőinek útja elé gördít a belső ellenség komoly akadályokat, melyeknek eltakarítása nagy erőfeszítést és magas kötelességtudást követel. A ma faluja még korántsem felhőtlen és idillikus életnek színhelye, hanem ellenkezőleg, a legkeményebb és legádázabb osztályharcnak küzdőtere és az írónak, akit az a megtiszteltetés ért, hogy a népnek írhat, elsőrendű kötelessége, hogy művészi munkájával segítse a népet ebben a boldog jövőért folyó küzdelmében. így jutottam el a „Közös út" eszmei mondanivalójának meglátásához. A témát filmnovellának dolgoztam fel, később azonban úgy éreztem, hogy színdarabban hatékonyabban mutathatok rá azokra a sötét és ellenséges erőkre, melyek hazánk délvidékén gátolják a szlovákság és magyarság békés együttélését. Meg akartam mutatni, hogy a halódásra ítélt régivel és rosszal, a burzsoá nacionalizmus mételyétől mérgezett sötét erőkkel szemben ott álnak már életünk új pozitív hősei, falyaink új arculatú emberei, akik vezetőink, Gottwald és Široký elvtársak szellemében és tanításaikkal felfegyverezve, a Pártra támaszkodva erélyesen és bátran felveszik a harcot ezekkel az ellenséges elemekkel és leleplezésükkel megteremtik a teljes megbékülés előfeltételeit a közös munka nagy békefrontján. Harcolnunk kell ama konfliktusok ellen, amelyeket még az előző társadalmi rendszer teremtett és amelyeknek nyomait ma is érezzük, terheit most is viseljük maradias elvek, oktalan nemzeti gyűlölködések formájában. Darabomban próbáltam megkeresni azt az útat, amelyen a félrevezetett emberek megtalálják egymást és leküzdve a nehézségeket, eljutnak a győzelemhez. Azt vallom, hogy mi magyarok és szlovákok közös munkában összefogva oly erősek vagyunk, hogy nincs az az ellenséges erő, amely összetörhet minket — ezt mondja Rehák párttitkár az utolsó jelenetben, összefoglalva ezzel a „Közös út" mondanivalójának lényegét. A közös munkában való egymásratalálás mai életünk győzelmét és költői szépségét hirdeti. Nem tagadom, hogy nehéz utam volt. Az a körülmény, hogy az élet ábrázolásában a legfontosabb oldalát, a pozitív oldalát emeljem ki. kemény erőpróbát jelentett. Az életismeret területén végzett munka nélkül ez semmiképpen sem sikerült volna. Semmiféle technikai ügyeskedés nem juttatott volna át a nehézségeken., Ügy érzem, itt nemcsak a magam tapasztalatát szögezhetem le, hogy kötelességünk minél felelősebben megismerni és tanulmányozni a valóságot. És itt nem elég, ha 'jól megismerjük parasztjaink és munkásaink múltját, jelenét és jövőjét, de szeretni is kell őket, a munkásokat és parasztokat, „akik minden zaj és lárma nélkül építik a gyárakat, bányákat és vasútakat, a kolhozokat és szovhozokat, akik az élet összes javait létrehozzák, az egész világot táplálják és ruházzák, akik az új élet igazi hősei és alkotói", — I ahogy Sztálin elvtás írja. Mostanában sokat járok Komáromba, ahol „Hűség" című új darabomhoz gyűjtöm az anyagot. Folytatom itt a szocialista-realista művészet ábécéjénk tanulását, ismerkedem hőseimmel és a munkával. Tanulom megismerni az embereket, hogy ábrázolni tudjam őket; tanulom mélyebben megszeretni és megbecsülni a munkát, hogy megírásában ne legyen adatszerüség, hanem erő és élet, lélek és igazság. — Nincs szebb mesterség, mint a hajóépítés, — mondotta itt nekem egy öreg lelkes szakember. —-Alii hajón él, minden kényelmet megtalál rajta, pihenőt, jó ágyat, kitűnő ellátást. Folyton új tájakkal, új emberekkel ismerkedik meg az úton, minden nap valami kellemes meglepetéssel szolgál. Az autó kaloda, ha egy hajóval vetem össze. Hajón pihenhet a legjobban a munkában elfáradt dolgozó. Gyönyörűség annak, aki hajón él, és gyönyörűség annak aki épiti. Eszembe jutott ekkor, hogy szövetkezeti mozgalmunk egy élenjáró dolgozója tavaly egy fénylőén zöldesburkú paprikát és egy gyermekfej nagyságú vérpiros paradicsomot mutatva hasonló lelkességgel magasztalta előttem a földmüvesélet szépségét. Van elég terhe és nehézsége, de minden csepp verejtéke örömmel fizet. Lehet-e szebb, mint még tél utóján a tavasz hírnökeként mosolygós piros retket küldeni a dolgozók asztalára, aztán kenyérrel és borral, hússal és gyümölccsel, mézzel és ezer mással ellátni, amit a föld gazdagon ád annak, aki szeretettel és gonddal műveli. Ezt mondta és azt hiszem, hogy ilyet és hasonlót mondana a bányász, a gyári munkás és minden építő. Aki tűzzel és vassal dolgozik, aki a földet műveli, az látja a lényegét. Azt, hogy a munkásélet szép, hogy termelni, építeni és alkotni felszabadult világunkban gyönyörűség. Ezt tanulom tőlük, a dolgozóktól. A munka és az ember tiszteletének Népi színjátszó verseny a nagymegyerí járásban 1952 áprilisában élénk mozgalom indult meg a nagymegyeri járás Csemadok-csoportjai között. Ebbe a mozgalomba belekapcsolódott a járás tizenkét helyi csoportja, a Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség, a Szovjetbarátok Szövetsége és a Szokol. Lelkes munka' indult meg a csoportokban, hogy az első fordulón megállják a helyüket. Ez a törekvésük sikerült is, mert a közönség, amely minden előadáson zsúfolásig megtöltötte a kultúrházat, jól érezte magát, a szereplőket pedig viharos tapssal köszöntötték. A második fordulót három községben tartották meg. Ezeknek a* előadásoknak győztese a füssi Csemadok helyi csoportja lett, amely máju.- elsején Nagymegyeren szabadtéri előadáson szórakoztatta a közönséget , a „Mély szántás"-sal, amely minden előadáson megnyerte a közönség tetszését. A versenyen kiemelkedett a füssi Csemadok helyi csoportja szép előadásával, a padáni helyi csoport és a tanyi csoport tagjai. Meg kell állnunk a füssi csoport szép játéka mellett. Az együttes tagjai teljesem átérezték szerepüket és játékukkal híven visszaadták a darab mondanivalóját. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a múltban Füss község lakosságát j a panonhalmi főapátság tartotta kézben és elnyomta, kizsákmányolta, akkor tudjuk csak kellően felmérni, hogy Füss község lakossága a felszabadulás óta nagyon sokat fejlődött. A füssiek harmadik típusú EFSz-e jól működik, a szövetkezet minden tagja olvassa a párt. sajtót. Az előadott darab szereplői mind munkások és éppen ezért tudják ilyen híven átélni a darabot. Hasonló a helyzet Tany községben is, ahol a falu dolgozói szintén egy-két nagygazda kénye-kedvének voltak kiszolgáltatva. Ma Tany községben is a dolgozók kezében van a falu sorsának irányítása, ugyanúgy, mint Füssön is, szeretatt 1-öztársasági elnökünk Gottwald elvtárs és Pártunk irányítása mellett. Tany község dolgozói mind a Trepa-üzemben, mind az EFSz ben tudják, hogy a terv törvény, amelyet be kell tartani és be is tartják. A Trepa-üzem dolgozói vándorzászlót kaptak és több elvtársat a legjobb munkás címmel tüntettek ki. Ezek a kitüntetett elvtársak mind tagjai a Csemadoknak; s ők is büszkék és boldogok, hogy mint a Csemadok-tagjai érték el ezt a kitüntetést. Szabó Károly, Nagymegyer. Pedagógusok munkaértekezlete a kassai Csemadokban A kassai Csemadok helyi csoportja munkája elmélyítése céljából április 26-án munkaértekezletre hívta össze a magyar pedagógusokat. Az aktíván a kassai tanítókon kívül a Murakásfőiskola vidéki tanitó-hallgatói is résztvettek. Az elnöki megnyitó után az úttörők leánycsoportja üdvözölte a munkaértekezletet. Ezután Kis Béla alelnök tartotta meg előadását. Ismertette azt a népnevelési programmot, melyet ^március 14-én a költségvetési vita alkalmával jelentett be a tájékoztatásügyi minisz ter. Ez az építő programm — mondotta az előadó — egyszersmind a Csemadok programm j a is, a szocia! lista kultúra terjesztésére, a szocializmus építésére. A vita során több kérdés vetődött fel, melyek a Csemadok és a tanitóság kölcsönös munkájának elmélyítésére vonatkoztak. Varga Mihály kötelezettséget vállalt: a tanítóság a jövőben fokozottabban fog együtt dolgozni a Csemadok helyi csoportjaival. Az aktívát Kis Béla értékelte: az értekezlet jó munkát végzett, amit az érdeklődök nagy száma, az elhangzott kérdések tárgyilagos megvitatása s a kötelezettségvállalások is bizonyítanak. Mészáros Gyula. és szeretetének lángját vettem át tőlük. Őrzöm és viszem magammal ezt a lángot. És úgy érzem, hogy nem élhetek többé a szenvedélyek nélkül, amelyeket a néptől, egyenesen a nép lelkéből kaptam, hogy tovább vigyem és fáklyaként magasra emeljem, megnemesítve és megszépítve vele a mindennapi valósá-' got: építő törekvéseinket, békeharcunkat éš boldog holnapjaink reménységeit. FŐPRÓBA Esteledett. A szoba sarkában, a kis vaskályhában haragosan lobogott a tüz. Már pirosra festette a kályhacsövet, de a meleg még csak a kályha környékén volt érezhető. Fiatal asszony ült a kályha előtt és figyelte a kipattanó szikrákat. Vörösen izzó szikrák repültek ki a tűzből és fekete pernye hullott alá a kályha előtt levő vaslemezre. — Minek raktad úgy meg ezt a kályhát, hisz menten szétrobban? — dörmögte az ember — nem szemrehányáskép, hanem, hogy a hosszú csendet megtörje. — Fázom, — válaszolt az asszony, és már indulnom is kellene. Az ember nem szólt'egy szót sem, de az asszony a hallgatásból is megértette, hogy az urának nem tetszik, hogy elmegy. Felállt, elhúzta székét a kályhától és az asztal mellé állította, aztán a szoba másik sarkában álló tükrősajtójú szekrény elé lépett. Ruhákat szedett ki a szekrényből és öltözni kezdett. Sudár, magas, barnahajú, barnaszemű menyecske volt, még néhány évvel innen a harmincon Ahogy levette piros fejkendőjét, súlyos hajfonatai vállára estek, majd lassan végigcsúsztak a hátán. Fésülködni kezdett. — Pista, hallod, — szólalt meg egyszerre halkan, hízelkedve, gyere el te is velem. Olyan rossz nekem mindig egyedül menni. Amit főztél, edd is meg. Tudtad jól, hogy én a félkarommal nem mehetek veled színházat játszani. — Az asszony már a tarka, sűrűn ráncolt szoknyákat szedte magára, utolsónak egy sötétborló, aprón lerakott szövetet, a fehér ingvállra ugyancsak bordó, testhezálló kabátkát, átkötötte magát egy meleg kendővel és már készen is volt. — Ma van a főpróba és éjfél lesz, mire véget ér. Gyere el értem, Pista. Csak nem akarod, hogy éjtszakának idején, egyedül csavarogjak az utcán. Hiszen úgysem játszom már több színdarabot. Keressenek a fiatalok közt olyat, aki jól tud dalolni. Választ sem várva, kilépett, keresztülment a sötét konyhán és kinyitotta az ajtót. — Esik a hó — kiáltotta fel örömmel. Az udvart már vakítóan fehér hólepel borította. A konyhaajtó előtt álló fa csodálatosan szép volt. Agait n>ár sűrűn körülölelték a hópihék és mint sok-sok fehér pillangó, egyre csak szálltak rá. A levegő enyhe volt és tiszta, távolról víg gyermekkacagás és vidáman dühös kutyaugatás hallatszott. Marika sietve megindult. Utat még senki sem taposott, lábai alatt ropogott a friss hó, csizmája nagy fekete nyomokat hagyott minden lépés után. Ahogy kinyitotta a kiskaput, havas lett a tenyere. A friss hó érintésétől gyermekes jókedv fogta el, gyorsan lehajolt, kemény kis hógolyót formált és széles ívben hajította hátra a kertek félé, ' aztán sietve megindult. A ház előtt, ahonnan gyermeklárma és kutyaugatás hallatszott, néhány hat-nyolcéves gyermek hancúrozott a hóban. A kutya körülugrálta és szinte bíztatta őket, de amikor valamelyik gyerek elkapta és meghempergette a hóban, *nem nagyon tetszett neki. Marika először rájuk akart kiáltani, hogy hé, ti csirkefogók, minek rongáljátok a ruhátokat, de gyorsan elnyelte a szót és tovább sietett. Hadd örüljenek, gondolta, mosolyogva. Az én gyermekkoromban bezzeg nem örültünk a hónak. A hó azt jelentette, hogy most már aztán tavaszig gubbaszthatunk a petróleumbűzös sötét szobában, a kemence szögletében. Nem volt ruhánk, nem volt cipőnk, rjem lehetett kimenni. I Hej, de megváltózott azóta az élet itt a falun. A gyereket vígan szaladgálhatnak j, hóban is, és az öregeknek sem kell tétlenül ülniök a sötét szobában, mert hogy spórolni kell a petróleummal. Lám, az én Pistám is csak felcsavarja a villanyt, előveszi könyveit és máris olyan messzire jár gondolataiban, hogy háromszor is kell néki szólni, hogy gyere már enni, mert elhűl a bableves. Észre sem vette és már oda is ért a kultúrotthon elé. Az ablakok világosak voltak, de zaj nem hallatszott ki. Biztosan várnak rám, gondolta ijedten az asszony, sietve felszaladt a négy lépcsőn és benyitott. Varga István, amint elment a felesége, megfogta a villanykörtét és lejjebb húzta, egészen az asztal fölé, hogy jobban lásson. A kályhára már nem teszek több szenet, gondolta, csak kitart a meleg, amíg hazajön az asszony. Az a rossz ezeknél a vaskályháknál, hogy csak addig van meleg, amíg ég a tűz. Nem tart ez semmi meleget. Igaz, csak igy szombat esténként, meg vasárnap szoktakbefűteni a szobában, Különben a konyhában vannak a sparhelt mellett. Az jobban melegít. Olvasni kezdett, de sehogyan sem tudott belemerülni, mint máskor. Marika járt az eszében. Milyen boldogan jött haza vagy két hónapja a kultúrotthonból, hogy ő játssza a főszerepet, mert neki van a legjobb 'hangja. Akkor Varga István is büszkeséget érzett, hogy na lám, az ő felesége mégse utolsó asszony a faluban. Dörmögni csak később kezdett, amikor Marika hetenként kétszer-háromszor elment este azzal, hogy próbálni megyek. Hívta az urát is, de Pista valahogyan nem kívánkozott közéjük. Segíteni nem tudok | nekik, kerékkötőjük meg nem aka! rok lenni, — gondolta. Nem volt féltékeny az asszonyra, de mégsem szerette ezeket a próbákat. Talán ez az érzés hasonlított egy kicsit az irigységre. Hiszen nem csoda, Pista szép szálember volt, jó termetű, komoly, okosarcú, szeretett is emberek közt forgolódni nagyon addig, amíg az a gránátszilánk el nem találta balkarját. Becsukta a könyvet. Az olvasás úgy sem megy ma, sétálok egyet a friss hóban, gondolta, aztán el-megyek az asszonyért. Mégsem helyénvaló, hogy Marika késő este egyedül jöjjön haza, vagy valami legény kísérje el. Felvette kabátját, báránybőr sapkáját és elindult. A faluban már teljes csend volt. A gyerekek nyugvóra tértelv a kutya is behúzódott házába, s bár hallotta, hegy jön valaki az utcán, el sem vakkantotta magát. Ráhajtotta fejét első lábaira és békésen szunyókálni kezdett. Varga István vigyázva u ent a hóban, , mert amikor meg-megcsúszott néha, nem volt könnyű félkarral kiegyensúlyozni magát, de a szíve vidám lett és könnyű, akár a hó. Ahogy a kultúrház előtt elment, felcsapódott az ajtó ég egy f-atal legényke sietett le a lépcsőn. — Aztán elhozd ám, de tüstént, — kiáltott valaki utána . . — Csak bízzátok rám, mindjárt itt leszünk, kiabált vissza a legény, és Pista ráismert a hangjáról, hogy ez a szomszédék Petije. De a gyerek is észrevette már. — Pista bátyám, maga az. De jókor jött erre. Éppen magához szalajtottak. Gyorsan jöjjön be, megbukik az előadás, ha nem segít rajtunk. Ideje sem volt megkérdezni, hogy hát mivel is segíthetnék én rajtatok, mert Peti karonfogta és már tuszkolta is befelé a kultúrotthonba. — Már itt is van — mondta vidáman. Éppen jött a Marikáért, hát csak beszéljenek vele. Azzal már szedte is le a kab«»t Pistáról, aki még mindig csodáikévá nézte, hogy mi sül ki ebből, de ni ég a báránybó-rsapkát is elvette tőle. De jó is, hogy elvette, mert Bogdán Gyuszi, aki kiváló traktoros, de a könyveknek még ne

m nagy barátja, egy vékony füzetet adott a kezébe. — Te jól tudsiz olvasni, Pista. Ülj hamar ide a színpad elé és sllgjál nekik, mert a nagy izgalomtól mind elfelejtették, amit két hónap alatt megtanultak. Választ sem várva, odavitte Pistát a színpad ele, lenyomta egy székre és megkönnyebbülten felsóhajtott: Most már kezdődhet a főpróba. A színpadról pedig egy kackiás bajuszkájú úrnak öltözött ember, akiben Pista alig ismerte fel Jóska bácsit, az asztalost, hajolt feléje és azt •mondja: — Ha rendesen súgsz, hogy ne maradjanak szégyenben, holnap estére olyan kényelmes kis bódét fabrikálok mögéd, hogy akár egy hétig i

s elüldögélsz benne. Pista pedig először túlhangosan, de aztán egyre halkabban és biztosabban súgni kezdett. Nagy Irén. 1 \