Uj Szó, 1952. május (5. évfolyam, 103-128.szám)

1952-05-09 / 109. szám, péntek

v OJ SZO BORISZ POLEVOJ: A „PRAVDA

4

4 EGY SZÁMA 1952 május 9 K. J. VOROSILOV: SZTÁLIN és a Szovjetunió fegyveres erői „A Szovjetállam fegyveres erejének története és fejlesztése elválaszthatatlan Sztálin nevétől. Nem beszélhetünk, nem írhatunk Sztálinról úgy, hogy ne beszélnénk és ne írnánk a Vörös Hadsereg hősies történetéről és hősies harcairól. De nem beszélhetünk és nem írhatunk a Vörös Hadseregről úgy, hogy ne beszélnénk és ne írnánk Sztálinról, aki Leninnel szoros együttműködésben hozta létre a Vörös Hadsereget és megszületése pillanatától gondoskodott róle." — így írt a népek nagy vezérének hatvanadik születés napjára a hü harcostárs és tanítvány, K. J. Vorosilov, a Szovjetunió marsallja. Hogyan vezette győzelemről győzelemre és közben hogyan formálta legyözhetetleniié, hogyan kovácsolta megbonthatatlan szilárd egységgé, a béketábor hatalmas erejévé Sztálin elvtárs a szovjet munkások és parasztok hadseregét — erről ad képet nekünk Vorosilov elvtárs könyve: Sztálin és a Szovjetunió fegyveres erői — három tanulmány, amelyeket Sztálin elvtárs ötvenedik, hatvanadik és hetvenedik születésnapjára írt. , „Emlékezzenek, milyen csodákat müveit a forradalmi hadsereg lelkesedése 1792-től 1799-ig, amely csak illúzióért, képzelt hazáért harcolt és akkor meg kell érteniök, milyen erősnek kell lennie annak a hadseregnek, amely nem illúzióért, hanem a reális valóságért harcol" — ezt mondotta több mint száz esztendővel ezelőtt a tudományos szo cializ<mus egyik megalapítója, Marx nagy harcostársa, Engels, majd zseniális meglátással vázolta a kommunista társadalom megvédésének szélesen kitáruló lehetőségét: „ ... Az ilyen társadalom tagjának háború esetén ... valódi hazát, való di családi tűzhelyet kell megvédeni. .. valójában lelkesedéssel, állhatatossággal, bátorsággal fog harcolni és mindez előtt szalmaként kell széthullania a modern hadsereg mechanikus kiképzésének." A marxizmus megalapítóinak ezt az előrelátását a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború éveiben világraszóló tettekkel bizonyította be a szovjet munkások és parasztok hadserege. ,,Ezt... — állapítja meg Vorosilov elvtár- — elsősorban Lenin—Sztálin nagy Kommunista Pártjának és a szocialista állam fegyveres erői megszervezőjének, barátunknak vezérünknek, a nagy Sztálinnak köszönhetjük." Végigvonul előttünk ebben a könyvben a diadalmas Vörös Hadsereg egész története, megszületésé, tői, a polgárháború éveitől, a szocializmus építésének időszakán keresztül, a Nagy Honvédő Háború győzelmes befejezéséig, a kommunizmus építésének új korszakáig. Sztálin szervezte és vezette ezt a hadsereget, Cáricin és Sztálingrád hadvezére, az új magasabbrendü, legyőzhetetlen haditudomány megteremtője. Azé a haditudományé, amelynek alapja a Szovjetunió társadalmi, gazdasági, és erkölcsi-politikai egysége, amely az új társadalmi rend szocialista Rendszerére, a tervszerű gazdasági életre, az új termelőerőkre és termelési viszonyokra, az új ideológiára és erkölcsre, a sztálini békepolitikára támaszkodik. A szovjetnép és az egész emberiség nagy győzelmeiről beszél ebben a könyvben Vorosilov elvtárs. A győzelmekről, amelyeknek nyomán kialakult a béke. a demokrácia és a szocializmus hatalmas frontja, amely egyetlen baráti, testvéri, demokratikus családban a Szovjetunió köré tömöríti a szabad népeket. A szocializmus, — amelynek felépítése és fennmaradása elképzelhetetlen volt a Vörös Hadsereg nélkül —• sok országnak és népnek vált lét. alapjává, a szocializmus és a béke tábora gigászi erővé növekedett És ezt i z erőt megsokszorozza a Szovjet Hadsereg szervezőjének és vezetőJkiek, a nagy Sztálinnak hangja a Mm védelmében. a hang ... mondja Vorosilov ll'S&Ts — a földkerekség minden sajkába eljutott: utat talált a dolgozók szívébe és magáévá tette azt az egész haladó világ. Az egyszerű és becsületes emberek tudják, hogy a nagy Sztálin minden szava riadó, amely éberségre és tevékeny ellenállásra szólít az új világháború gyujtogatói ellen. A sztálini felhívásra hatalmas hadoszlopokban sorakoznak fel a népek, a szabadság és az emberi boldogság harcosai." Ebben a hadoszlopban ott menetelnek a magyar asszonyok is és Vorosilov elvtárs könyvéből új erőt merítenek mindennapi harcaikhoz. « M. L. Ezt 'x Jórténetec amely ü.csének tűnik, de amely mégis elejétől végig igaz, a szmolenszki kerület kolmcsf-.rkovszki kerületének erdőiben hallottam, amikor az még partizán vidék volt. A történetet Nyikolaj Fjodorovics Szomov partizán robbantó és fiacskája, Jura mesélte el. A fiú régebben ipariskolai tanuló volt, dt, ezekben a napokban partizánfelderítőként működött. A csapatban kerek, mindég mosolygó ábrázata miatt „Napocskának" nevezték el. — Amikor a „fritz" elfoglalta Vjázmát és már Moszkva felé tört, szülőföldünk, azaz pontosabban Orjohovka nevű kolhozunk, egyszerre messze a német vonalak mögé került — kezdte elbeszélését Nyikolaj Fjodorovics. — Vagy háromszáz kilométerre a fronttól — egészítette ki Jurka. Eszes fickó volt és mindenben szerette a pontosságot, — Helyes. És ne zavarj az elbeszélésben ... Újabban rákapott, hogy beleszóljon a felnőttek beszélgetésébe! — szólt rá az apja. — Nos, mi pedig nem veszítettük el a fejünket. Hamarosan, nem messze kolhozunktól, éppen ebben az erdei sűrűben felbukkant M. elvtárs partizáncsapata. Nevét egyelőre nem mondhatom meg. Mondhatjuk, a semmivel kezdtük: öt emberre jutott egy puska, ahhoz sem volt töltény. Volt azután egy láda kézigránátunk, meg egy pár K. Sz. gyújtópalackunk. Mégis hamarosan megtollasodtunk, fegyverekre és felszerelésre tettünk szert. Mindezt harcban szereztük, még egy német rádiót is zsákmányoltunk. — Szolgált nálunk a csapatban •gy Szányka nevű ügyes fickó, aki * háború előtt a kerületben mozigépész volt. Hamarosan kitapasztalta a rádiót, fúrt-faragott rajta, bévül is megjavította, majd igy szólt: „Fiúk, most már nem leszünk süketek többé, Moszkvát fogjuk hallgatni ..." Csak aki az erdőkben harcolt, tudja, mit jelent, ha van rádiókészülék. Nagy sző volt ez! Nos, feltette a fülhallgatót, a fiúk pedig körülállták és úgy nyújtogatták a nyakultat, mint a libák. Türelemmel várták, hogy meghallják, mi történik odaát a Nagy Földön, ahol a Vörös Hadsereg harcol, mi történik Moszkvában. Most jut eszembe, hogy mindez októberben történt. Reggelenként már csípte a mezőket a dér, a mocsarakat pedig vékony jégréteg borította. — Nem is októberben, hanem október végén történt — javított Jurka. — Nos, akármit csinál vele az ember, már egészen elromlott ez a kölyök. Hányszor mondtam már neked, hogy ne szólj közbe, amikor apád beszél. Na, kotródj innen, — haragudot meg Nyikolaj Fjodorovics. Megvárta, amíg fia elment és csak akkor folytatta: — Nos, igaz, október végén történt, de ez nem számit. Szóval az egész csoport körülállta a rádiót ahányan csak voltunk, kivéve persze az őröket. Hirtelen Szányka felemelkedik, látjuk, hogy fehér, ajkai remegnek,, mintha kalapáccsal vágták volna fejbe. „Moszkva beszél, fiúk!..." És nem fejezte be, hanem leült a földre, kezével eltakarta az arcát és sírni kezdett. Pedig kemény gyerek volt. Szörnyű, amikor az ilyen sírni kezd. Szóval mindnyájan álltunk és hallgattunk. A parancsnok megrázta Szánvkát a vállánál fogva: „Hazudsz! Talán rosszul hallottad? No, válaszolj! Válaszolj a népnek!" „Nem — válaszolja —, jól hallottam. I'ujbisevböl adtak közvetítést. Azt mondták, hogy kiürítették Moszkvát, Leningrádot és Gorkijt is, azt mondták, hogy már minden csak egy cérnaszálon tartja magát és hogy a Vörös Hadsereg harcolva, tervszerűen vonul vissza az Uraiba." A parancsnok így szólt: „Hazudsz. Magam akarom hallani." Leült a rádió mellé és ahogy az már az ilyen masinával lenni szokott: a légiám*- "V-i Pillanatban recsegés, zörej, nem értett meg semmit és a közvetítés megszakadt. Hogy mit éltünk /t ezen a napon, azt elmesélni nem lehet. Ügy járkált mindenki, mintha az nap temette volna el az anyját. Estefelé, amikor óránk szerint feltételeztük, hogy az esti híreket közvetítik, a parancsnok így szólt Szánykához: „Állítsd be a gépet és menj az ördögbe." Ö maga vette fel a fülhallgatót. Hallgatta, csak hallgatta, majd hirtelen felállt, semmit sem szólt, senkire sem nézett és mindnyájan megértettük: a hírek rosszak. A németek pedig abban az időben röplapokat ragasztottak ki a falvakban, hogy a partizánok olvassák: „Adjátok meg magatokat. Hiába harcoltok, Moszkva és Leningrád elesett, Gorkij és Ivanovo a kezünkben van, a Vörös Hadsereg maradványai az Ural mögé vonulnak. Ad játok meg magatokat, ügyetek elveszett, adjátok le fegyvereiteket, gyertek elő az erdőkből és semmi bántódástok nem lesz." Hinni, persze senki sem akart nekik. Hát hogyan lehetne elhinni, hogy a Vörös Hadsereget szétverték! De viszont itt van ez a kujbisevi rádió ... — De nem is Kujbisevböl, hanem Königsbergből beszéltek, — szólt bele a beszélgetésbe türelmetlenül Jurka, aki időközben észrevétlenül visszasompolygott hozzánk és apja háta mögé állott. — Ez igaz, de azt csak később tudtuk meg. — Akkor még nem tudtuk, hogy a németek bolondítanak. Hiszen az időpont, amikor a hireket közölték, meg a bemondó hangja is ismerős volt... Igen ... igen ... Nos, szóval a hírek hatása alatt úgy éltünk, mintha baltával vágtak volna fejbe bennünket. És ekkor az egyik kolhozistanö, Kátyerina Vasziljevna Zsárínová, özvegy asszony, kiment a kertjébe fehérneműt szárítani. Hát egyszer csak látja, hogy a havon újságlap fekszik. Felveszi, látja, hogy ismerős újság, a „Pravda". És a fénykép az első oldalon a Mauzóleumot ábrázolja, azon pedig Sztálin elvtárs, mellette Molotov, Mikoján és Vorosilov elvtársak... Az újság pedig látnivalóan friss... Mi lehet ez? Ránéz a dátumra: de hiszen november 8-iki újság! Felkapja az újságot és berohan a házba, odanyomja lányának — olvasd, olvasd el lányom, csak gyorsan, mit írnak itt! A lány olvasta, nem akar hinni a szemének: Díszszemle Moszkvában. Sztálin elvtárs beszédet mondott. A megszállók élete — mondotta már nem tart sokáig. Hirtelen bejön Zsárinova szomszédnője a serpenyőért, vagy miért, hát újból elolvassák az újságot. Estére megfordul a házban az egész kolhoz, vagy tízszer is olvasták Sztálin elvtárs beszédét. Az újság kézröl-kézre járt, nézegették, tapogatták. A valódi, megszokott, közönséges, mondhatni: kedves és drága újság az! Hogy milyen öröm. lángolt fel az emberek között, azt el sem lehet mondani. Estére összekötő érkezett hozzánk a faluból. Homloka izzadt, vizes volt, mint az ürge és kiabált: „Fiúk, örömhír! Asszonyaink egy friss Pravdát találtak! Sztálin elvtárs beszédet mondott a Vörös-téren! A megszállókat mind az ördög anyjába küldjük! Moszkvában díszszemle volt tankokkal és ehhez hasonlók!" Mintha kő esett volna le a szivünkről. Embereket küldtünk az újságpéldányért, elhozattuk a csapathoz, hatalmas tábortüzet raktunk, összegyűjtöttük köré az egész népet és egész éjszakán át hangosan olvastuk az újságot. Elolvastuk egyszer, de újak jöttek: „Olvassátok elölről!" És az újak is hallgatják és a régiek se mentek el. Hiszen eléggé lógott az orrunk a német rádiótoi. Ezen az éjszakán Sztálin elvtárs beszédét a fiatalok, akiknek jobban fogott a fejük kívülről megtanulták. Itt van ni a Jurka, most is elmondja magának szórói-szóra, csak kérdezze. De azért nem kell. . így is elhisszük. Már neki is kezdene ... Szóval elterjedt a talált újság híre egyik falutól a másikig, sok-sok kilométeren át. És a távolabb fekvő falvak futárokat küldtek ki, a futárok pedig néha száz versztet is el gyalogoltak hozzánk Orjohovkába, hogy ezt az újságot elolvassák. Sztálin elvtárs beszédét irkákba másolták be. A mindenfajta hazugságot tartalmazó német plakátokra pedig kezdték szénnel ráfirkálni: ..Hazugság!" Könnyebb lett a lelkük az embereknek . A mi partizán dolgaink is vidámabban mentek. Csöstől sereglett a nép hozzánk. Már csak azt vettük fel, akinek fegyvere volt, azt is megnéztük. A németek nyugtalankodni kezd tek. Mi történt? Akadt nálunk egy gazember, Pávlov Pjotr volt a neve, a legnagyobb tolvaj volt a kerületben. Azután később partizánbíróság elé állítottuk és végeztünk vele. Szóval, feljelentette Zsárinovát. El mondotta, hogy Zsárinova találta az újságot, amely azután fellázította az embereket. Nos, eljött a német policáj, teherautón vagy tizenöt géppisztolyos ember. Betörtek Zsárinovához a házba. Hol az újság? Add ide az újságot! Ott állt előttük a Kátyerina a falnál fehérebben: „Miről kérdeznek, nem értem és semilyen újságról nem tudok." Erre megkérdik tőle: „Hát akkor miért járnak hozzád az emberek az gégész környékről?" Kátyerina ek kor feltalálta magát: „Gyógyfüveket gyűjtök" — mondotta. — „Az orvosokat mind elkergették, így hát füvekkel gyógyítom az embereket, azért jönnek." Értelmesen hazudott, de a németek nem hitték el. Ugy látszik, ez a Pavlov Pjotr mindent elárult nekik. Látnivaló volt, hogy nagyon befűtött nekik ez az újság. Bizony ... Sokáig kínozták Kátyeri nát, kezeit eltörték, fürtökben tépték ki a haját, szóval fasiszta módra viselkedtek. Kátyerina csak sírt, de nem vallott. „Még ua meg is öltök, akkor sem tudok semmit." Kivitték a kertbe: „Mondd meg, hol az újság! Ha nem, fel gvujtjuk a házadat!" „Gyújtsátok fel, semmit sem tudok" — tartott ki keményen Kátyerina. Nyikoláj Fjodorovics hangja ekkor remegni kezdett és szakadozó lett. A partizán elfordult, úgy tett. mintha a szemébe ment volna a dohányfüst és tenyerével a szemét kezdte dörzsölni. — Az ördög vigye ezt a mahorkát — marja a torkot, nem is dohány ez, hanem száraz ecet!.., Sióval, felgyújtották a házat, utána pedig az asszonyt is agyonlőtték. Pedig az újságot ez a kolhozista asszony őrizte és kint a kertben a bokrok tövében egy kő alatt rejtette el. Az özvegy lánya, — akit szintén Kátjának hívnak, — most nálunk a csapatban ápolónövér... ha akarja, mindjárt idehívom — éjszaka azután bemászott a kertbe, kiszedte az újságot a kő alól és elhozta nekünk. É)S ismét kézről-kézre járt a „Pravda" az emberek között. Nedves lett és szétrongyolódott már az újság. Hasábonként felragasztottuk olajos papírra és a kolhozok tovább olvasták. Természetesen közben a partizánok erői is állandóan növekedtek. A német ezekben a napokban minden katonáját Moszkva alá vonta, mert ott befütöttek neki, a falusi helyőrségeken pedig csak az öregebbje maradt a legutolsó sorozásból. Ekkor hirtelen lecsaptunk a helyörségre, a „fritzeket" jól elkalapáltuk, környékünket megtisztí. tottuk és megszerveztük ezt a partizánvidéket, ahová a német most már tankok nélkül még az orrát sem meri bedugni. No de hát ezt már maga is tudja, erről már nem is érdemes beszélni. Megkérdeztem, hol az újság. Az újságot a parancsnokuk őrizte. „Megőrzöm az újságot, — mondotta, — mert történelmi okmány ez! A németeket megverjük, ezt az újságot pedig valami múzeumba akasztjuk ki. Hadd csodálkozzanak majd a gyermekeink, hogy < milyen újságunk volt a háború alatt." — No és hol van most az újság? — Hát az kérdéses. A parancsnokunk őrizte, azt lehet mondani, mint a szemefényét, mert a parancs n'okunk a háború előtt párttitkát volt és az ilyen dolgokat nagyon érti. Egyszer a szomszéd kerületből a csapat parancsnoka elküldte hozzá a felderítőjét: „Küldd el az újságot hozzánk is — írta a parancsnok. — Számotokra ez már csak történelmi okmány, miután ti már többé-kevésbbé felszabadultatok. A mi számunkra pedig, akik még németek alatt vagyunk, fegyvert jelentene." Mi mást tehettünk volna, — nyugta ellenében átadtuk az újságot, amely azután ismét elkezdte útját az emberek között. — No és most hol van? Nyikoláj Fjodorovics széttárta hatalmas, eres falusi kovácskezeit, amelyeknek pórusaiból még az erdőben sem lehetett kimosni a fémmaradékot és így szólt: „Nem tudom megmondani, nyomát vesztet tük. Most a ' idék, ahol az a parancsnok működött, aki kölcsönkérte az újságot, szintén felszabadult, szintén partizán vidék lett. Egyszer hivatalosan elküldtek oda. Egy zsákmányolt ágyút kellett megjavítanom, hát hallom, hogy a parancsnok elrendeli: „Vedd el tőlük az újságot, — mondja a parancsnok, el kell ezt küldenem a Nagy Földre.""' Kérdem: „Hol az újság, miért nem adjátok vissza?" N. elvtárs azt mondja: „Meggondoltuk. Még de cemberben eljöttek hozzánk a fiúk Minszk alól és odaadtuk nekik." Nyikoláj Fjodorovics elmosolyodc". Szép, fehér, erős fogai voltak. Mosolya megvilágította arcát, szinte megfiatalodott a szakáll alatt. * A Nagy Honvédő Háború alatt a megszállt területen Nagy Földnek nevezték a frontmögötti területet. — Nálunk a falvakban erről az újságról már legendákat meséltek. Bizony isten! ... Azt mesélik, hogy a németek az újságot a tűzbe dobták, nem égett el, a folyóba dobták és nem süllyedt el, azután azt is mondják, hogy felvágták és lövedékhüvelyekbe tették és kilőtték. És az újság ettől nemcsak, hogy nem ment tönkre, hanem még több milliónyira megszaporodott. — Butaság! — szólt közbe szelíden Jurka. — Nagymama meséi ezek ... Nyikoláj Fjodorovics ránéz kicsiny, erős fiára. A gyereken a köpeny, amelyet valamely megölt német tisztről szedhetett le, övvel szorosan le van szorítva. — Pedig nem ostobaság ez. Azt hiszed talán, hogy most rossz az összeköttetésűink a Nagy Földdel ? Mi, drága elvtársam, most már a ,,Pravdá"-t, az „Izvesztijá"-t és mindenfajta más újságokat, azonkívül még postát is kapunk minden héten. És ha egy-két hét késéssel is olvassuk mégis mindenről tudunk, hogvai. éltek odaát, mit. csináltok, hogyan vakarják a szövetségesek a La Manche-csatornán túlt a tarkójukat, hogyan tör előre a Vörös Hadsereg és hogyan veri a németet végig az egész fronton. A partizán erősen, de mégis gyen. géden a fia vállára ütögetett. Az kicsit megremegett az ütésektől, d9 azért állta őket. — Miért mondod, hogy nincs Igy? Meg, hogy „nagymama meséi"? A meséket is meg kell tudni érteni, te zöldfülü... (