Uj Szó, 1952. május (5. évfolyam, 103-128.szám)
1952-05-29 / 126. szám, csütörtök
1952 május 29 U J SZO 3 A szovjet jegyzék világvisszhangja Németország Kommunista Pártja elnökségének felívása a német néphez Németország Kommunista Pártjának elnöksége hétfőn, május 26-án felhívást intézett a német néphez, hogy ebben a döntő órában vegye sorsát saját kezébe, fossza meg a hatalomtól Adenauert és harcolja ki a Németországgal való békeszerződés megkötését, amely a német nép életének megmentését jelenti. A felhívás, amelyet Max Reimann, Németország Kommunista Pártjának elnöke írt alá, a következőképpen hangzik: „A háborús keretszerződés aláírásának napján Németország Kommunista Pártja Nyugat-Németország valamennyi békeszerető és hazafias lakosa nevében kijelenti: Adenauer aláírásának e szerződés alatt nincs semilyen értéke. A háborús keretszerződés, amely NyugatNémetország rabszolgasorba döntését jelenti, megakadályozza az egységes, demokratikus, békeszerető és független Németország felállítását és testvérgyilkos háborúihoz, valamint általános háborúhoz vezet, Adenauer a német nép beleegyezése nélkül írta alá és a német nép beleegyezését sohasem nýeri el. A háborús keretszerződés az amerikai, angol, francia és német imperialisták titkos megegyezése. Támadás a német nép életének nemzeti támaszpontja ellen és összesküvés az európai béke ellen. A háborús keretszerződést azért kötötték meg, hogy megakadályozzák hazánk egységét és a Németországgal való békeszerződés megkötését. Dr. Adenauer a háborús keretszerződés aláírásával a német monopolisták és militaristák megbízásából és az amerikai fegyvergyáros milliárdosok parancsára teljes ' felfordulást idézett elő az államban. A német nép legalapvetőbb demokratikus jogainak lábbaltiprásával a bonni parlament megerőszakolásával, amely a háborús keretszerződést nem ls ismerte, a háborús keretszerződés aláírói világosan kifejezték, hogy háborús terveik érdekében katonai diktatúra felállítására törekszenek Nyugat-Németországban. Németország történelmében soha sem volt olyan kormány, amely az egész néptől oly elszigetelt és a nép előtt olyan gyűlölt lett volna, mint Adenauer kormánya a keretszerződésnek, a nemzeti szégyen szerződésének aláírása napján. Az amerikai és német imperialisták katonai diktatúra felállítására készülnek, közvetlenül fenyegetik az összes demokratikus pártok és szervezetek létezését és új szakszervezetellenes törvényre készülnek, az üzemekben háborús kényszerrendszert vezetnek be, törvényt készítenek elő a kényszertoborzásról, hogy a német ifjúságot Ridgway tábornok főparancsnoksága alá helyezzék, életét, biztonságát és létezését fenyegetik az összes békeszerető, haladó németeknek. A háborús keretszerződés Adenauer által való aláírásának mély szégyene és egész aljassága minden igazi német előtt ismert teljes mértékben abból a tényből, hogy a Szovjetunió még a keretszerződés aláírása előtt az USA, Anglia és Franciaország kormányaihoz jegyzéket intézett, amelyben javaslatot "tett a négy nagyhatalom közötti azonnali tárgyalások megkezdésére, abból a célból, hogy megkössék a Németországgal való békeszerződést és megtartsák az össznémet szabad választásokat. * A Szovjetuniónak ezt a jegyzékét, amelyet az egész német nép a legforróbban üdvözöl, a béke megrögzött ellenségei Washingtonban. Londonban. Parisban és Bonnben figyelmen kívül hagyták és félretették, mert az amerikai fegyvergyáros müliárdosok és a bonni revansiszta politikusok nem kívánják a német kérdés megoldását. Ezért Németország Kommunista Pártjának elnöksége a háborús keretszerződés aláírásának napján az egész nép előtt és Európa és a világ összes békeszerető nemzetei előtt kijelenti: a háborús keretszerződés Németország elleni szerződés, a háborús keretszerződés az európai béke ellen irányuló szerződés. Ezért a kommunisták az összes német hazafiak élére állanak és minden erejükből arra törekszenek, hogy megakadályozzák a háborús keretszerződést és a Németországgal való békeszerződésért harcolnak, amely nemzetüknek biztosítja nemzeti egységét, a demokráciát és r függetlenséget és ezzel az európai bé> két is. A német munkásosztály, a német parasztok és a német polgárok, elsősorban a békeszerető ifjúság a mult napokban hatalmas demonstrációkkal, sztrájkokkal és tömegsztrájkokkal, gyűléseken és tüntetéseken kifejezésre juttatták, hogy nem akarnak háborús keretszerződést, hanem békeszerződést a Szovjetunió javaslata szerint, amely biztosítja a békeszerető Németország egységét és függetlenségét. A nyugatnémet munkások és az összes német hazafiak ezt a harcot minden eszközzel még határozotabban fogják folytatni mint eddig. A háborús keretszerződésnek nem szabad valóra válnia és nem válik valóra! Az összes németeknek csak egy feladatuk van és égy kötelességük — meghiúsítani a háborús keretszerződést. E népünket fenyegető legnagyobb veszély órájában nem szavak döntenek, hanem csak a tettrekész egységes munkásosztály szövetségben az összes németekkel, akik szeretik hazájukat. Ez az erő hatalmas és megakadályozhatja a háborús keretszerződés megvalósítását és kivívhatja a Németországgal való békeszerződés megkötését. Ebben a komoly órákban a Német Demokratikus Köztársaság és annak kormánya szilári} és megrendíthetetlen bástyaként áll az egész német népnek, egységéért, a békéért és nemzeti létért folytatott harcában. A Német Demokratikus Köztársaság kormányának politikája és békés felépítésének védelmére hozott intézkedései biztosítékul szolgálnak arra, hogy az amerikaiak háborús tervei a német földön csőddel végződnek és Nyugat-Németország munkásosztályának és egész békeszerető lakosA baloldali pártok térhódítása és a kereszténydemokrata párt visszaesése különösen szembeötlő Róma tartományban, ahol a tartományi választások végeredménye a következő. (A zárójelben lévő adatok az 1948. éviek): baloldal 403.642, vagyis 35.2 százalék (327.692, vagyis 28 százalék), kereszténydemokrata párt 321.881, vagyis 28 százalék, (579.585, vagyis 49.7 százalék). A baloldal ebben a tartományban 75,950 szavazatot nyert, a kereszténydemokrata párt pedig 257.704 szavazatot veszített. Kóma város 1555 választási körzete közül 1400-ban számlálták meg eddig a szavazatokat és az eredmény a következő: városi lista és a vele szövetkezett többi baloldali lüsta 276.341, vagyis 33.1 százalék. kereszténydemokrata párt 259.392 neofasiszták 129.443, monarchisták 49.138. szociáldemokraták 27.137, liberálisok 36.745, köztársaságiak 18.828. Lazio tartományban a baloldal megszerezte a relatív többséget. Civitavecchiaban, Monterotondóban, Colleferróban, Braccianóban, Velletriben és más városokban és községekben különösen erős eltolódás követkekezett be a baloldal javára. Frosinone tartományban az adatoknak még csak egyharmada érkezett be, de a baloldal már ezekben is több szavazatot kapott, mint 1948-ban összesen. Térni fontos középolaszországi ipari központban a községi választások végeredménye a következő: Olasz Kommunista Párt 19.355, Olasz Szocialista Párt 11.262, Egyesült Kormánypárti Tömb 14.098, ságának a háborús keretszerződés ellen és hazája egységének megteremtéséért folytatott harcában közvetlen segítséget nyújtanak. Adenauer titkos egyezményt írt alá a német nép akarata ellenére, amely Németországot pusztulásba dönti és e szerződést a német nép háta mögött írta alá. A német nép azonban nem elpusztulni, hanem élni akar. Németek a városokban és- a falvakon, az üzemekben és szakszervezetekben, az összes pártokban és szervezetekben! Fokozzátok egységes harcotokat a háborús keretszerződés meghiúsításáért és akadályozzátok meg 'az új borzalmas nemzeti katasztrófát! Kommunista, szociáldemokrata és keresztény munkások, szakszervezeti tagok! Fokozzátok hatalmas tömegtüntetéseiteket e jelszó alat: „A békeszerződésért — a háborús keretszerződés ellen, a magasabb bérekért, a szakszervezetek és üzemi bizottságok jogainak biztosításáért, Adenauer kormányának megdöntéséért, lépjetek tömegsztrájkokba az összes üzemekben!" Mindenütt egyezzetek meg, hogy együttesen a hazafias és békeszerető polgárokkal Bréma lakosainak példája nyomán minden helységben és gyűlésen nyilvánítsátok a nép akaratát a keretszerződés ellen és a békeszerződés megkötéséért! Tömörüljetek mindnyájan hatalmas tüntetésekbe és gyűlésekben, amelyek népünk egységes akaratának bizonyítékai lesznek. Most mindenütt magának a népnek kell döntenie. A háborús uszítók terveinek csődbe kell fulladniok! Le Adenauer kormányával a háborús keretszerződés kormányával, az éhség, rabszolgaság, a háború, a testvérgyilkos háború kormányával! Le a háborús keretszerződéssel, az amerikai és német imperialistáknak a német nemzet és az európai béke ellen irányuló aljas támadásával! Monarchisták 3096. A baloldal tehát Terniben a szavazatok 62 százalékát szerezte meg. Térni tartományban a baloldal 62.273 szavazatot kapott a tartományi választásokon, 9914 szavazat, tal többet, mint 1948-ban. A baloldali többség ennek folytán 48 százalékról 56.6 százalékra emelkedett. A kormánypárti tömb ugyanebben a tartományban 21.702 szavazatot veszített és 48 százalékról 32 százalékra esett vissza. Raguza tartományban a baloldal a községi választásokon 52.841 szavazatot kapott, vagyis 7471 szavazattal többet, mint a mult évben megtartott tartományi és 10.888 szavazattal többet, mint az 1948. évi általános választásokon. Nápoly városában a tartományi választások eredményei eddig a következők: Olasz Szociális Mozgalom (neofasiszták) 144.264. Baloldal 111.397. Kereszténydemokrata párt 106.846. Nápoly tartományban a baloldal több fontos'községet elhódított a jobboldaltól. így alakult a helyzet Portiéiban, Resinában, Acervában, Acoliban és Sant-Anasztáziában. Továbbra is baloldali többség van Terre Aftnunziatában, Pozzuoliban és Caivanóban. Perugia városban a baloldal a tartományi választásokon elnyerte a szavazatok 50.8 százalékát. Palermo tartományban a baloldal a multévi választásokhoz képest 15.000-rel több szavatot kapott. Messina tartományban a baloldal kilenc új községet nyert, három régit megtartott és hármat elveszített. Nagy győzelmet aratott a baloldal Giuseppe di Vittorio szülővároAz egységes Németország ügyében a nyugati hatalmakhoz intézett szovjet jegyzék további világvisszhangjáról alábbi jelentéseink számolnak be : VARSÓ. A Trybuna Ludu ,,Az amerikaihitlerista összeesküvés ellen" cimü vezércikkében írja: A szovjet kormány jegyzéke teljes egészében elítélj az imperialisták hazug, alattomos játékát, amellyel felfújt frázisokat hangoztatnak Németország egységéről és közben minden lehetőt elkövetnek, hogy ezt az egységet meghiúsítsák. Nem véletlen, hogy Washington olyan lázas tevékenységet fejt ki a bonni összeesküvésben. Az amerikai imperialistáknak sürgős szükségük volt a „különszerződésre", hogy a „Deutschland über alles", a régi imperialista Németország himnuszának hangja mellett Trizoniát az Atlanti paktumba bekapcsolják és a német katonák százezreit bekapcsolják az „európai hadseregbe". A háború előidézőinek ezzel az öszszeesküvésével szemben egyre nagyobb mértékben kiszélesedik a német hazafiak mozgalma a Szovjetunió javaslatainak megvalósítására, hogy Európában végr e meglegyen a béke megvalósulásának feltétele: Németország egysége és békés fejlődése. BUDAPEST. Az összes magyar újságok közölték május 27-én a szovjet kormány jegyzékét a Németországgal kötendő békeszerződéssel kapcsolatban. A Szabad Nép című újság vezércikkében kifejti, hogy a szovjet kormány újra ismételte javaslatát a német békeszerződés azonnali megkötésére és össznémet kormány alakítására. A szovjet kormány újabb lépést tett a nemzetközi helyzet tisztázása érdekében és olyan alapkérdések tisztázása terén, amelyektől függ a béke biztosítása Európáiban. Az újság tosában. Cerignolában, ahol a baloldali pártokra 13.076 szavazat, a kereszténydemokrata pártra 5979, a monarchistákra 2100, a neofasisztákra pedig 1403 szavazat esett. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya javaslatokat tett a bonni kormánynak és a nyugati hatalmak kormányainak szabad össz. német választások megtartására és a Németországgal való békeszerződés mielőbbi megkötésére. A Német Demokratikus Köztársaság kormányának ezt a lépését népünknek a béke fenntartására és a német egység helyreállítására irányuló egyöntetű akarata vezérelte. A bonni Adenauer-kormány ezeket a javaslatokat elutasította és az amerikai angol, francia megszálló hatalmak utasítására a békeszerződés megkötését és a német egység helyreállítását akadályozva a különszerződés előkészítésének útjára lépett. A bonni kormány és a nyugati megszálló hatalmak háborús politikájának megfelelően szigorú határ, és vámszolgálatot vezettek be a demarkációs vonalon, hogy elhatárolják magukat a Német Demokratikus Köztársaságtól és ezáltal elmélyítsék Németország szétszakítottságát. Azt a körülményt, hogy a Német Demokratikus Köztársaság nem tett megfelelő védelmi intézkedéseket a demarkációs vonalon, a nyugati hatalmak arra használták ki, hogy a demarkációs vonalon át egyre nagyobb mértékben küldtek a Német Demokratikus Köztársaság területére kémeket, kártevőket, terroristákat és csempészeket. Ezek az elemek megbízatásuk teljesítése után eddig a demarkációs vonalon át könnyűszerrel térhettek vissza Németországba. Az ellenséges ügynökök Mlymódon próbálják vábbá felhívja a figyelmet arra, hogy a nyugati hatalmak folytatják háborús politikájukat és az amerikaiangol és francia kiküldöttek jelenlétében aláírták a „különszerződést" a bonni kormánnyal. Míg a szovjet kormány újra kifejezésre juttatta, hogy meg akarja oldani békés úton Németország kérdését, így akarván megvédeni egész Európa népeinek békeérdekeit, a nyugati hatalmak és bonni bábjaik újabb bűnös lépést tettek az új háború felé vezető úton. Németországot kettéválasztani, újabb nehézségeket gördíteni egységesítése elé, növelni függőségét és ténylegesen megerősíteni az angolamerikai okupációt, ez a célja a „keretszerződésnek". PÄRIZS. Valamennyi párizsi lap jelentést közöl a szovjet kormány jegyzékéről. A l'Humanitében Pierre Courtade a következőket írja; „A szovjet kormány ismét bebizonyította békeakaratát. Míg a párizsi, londoni és a washingtoni kormány képviselői Bonnban katonai szövetségről szóló szerződés aláírására készültek Adenauerrel, a szovjet kormány ismét a független, demokratikus és békeszerető Németország megteremtésére irányuló politikának adott hangot." LONDON. Az angol lapok részletesen foglalkoznak a szovjet kormány jegyzékével. A „Daily Worker" diplomáciai szemleírója megállapítja, hogy a jegyzék újabb kezdeményezés a német kérdés békés megoldása érdekében. A „Daily Telegraph and Morning Post" első oldalán közölte diplomáciai szemleírója cikkét, amely ismerteti a szovjet kormány jegyzékének tartalmát. A cikk címe: „Oroszország ismét négyhatalmi tárgyalásokra hív fel". BRÜSSZEL. A Drapeau Rouge a következő cimü cikkében foglalkozik a szovjet jegyzékkel: „A Bonn és az atlanti országok közötti szerződések elősegítik a német militaristák revansterveit. A szovjet kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a négy hatalom értekezlete haladéktalanul dolgozza ki az egyesített Németországgal kötendő igazi békeszerződést." aláásni a Német Demokratikus Köztársaság békés, kultúrális építömunkájának eredményeit, megakadályozni lakosságunk' életszínvonalának további emelkedését, megingatni a demokratikus rendet és törvényességet, a német nép támaszát, a békéért, az egységért és békés újjáépítéséért folyó harcban. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya, az amerikai, angol, francia megszálló hatalmak és a bonni kormány e cselekedetei miatt kénytelen rendszabályokhoz folyamodni, hogy megvédje a Német Demokratikus Köztársaság lakosságának érdekeit és lehetetlenné tegye az ellenséges ügynökök behatolását a Német Demokratikus Köztársaság területére. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya ezért elrendeli: 1. az államvédelmi Minisztérium léptessen életbe haladéktalanul szi. gorú rendszabályokat a Német Demokratikus Köztársaság és Németország nyugati övezetei közötti demarkációs vonal örizetének megerősítésére, hogv megakadályozza kártevők, kémek, terroristák és más ellenséges ügynökök további beha. tolását az NDK területére. 2. Valamennyi intézkedést és utasítást, amelyek e rendszabályok végrehajtását szolgálják, annak a szempontnak figyelembevételével kell kiadni, hogy ezeket a szabad össznéme* választások megejtésére vonatkozó megegyezés, esetén azonnal vissza lehessen vonni, y 3. A jelen rendelet a mai napon lép életbe. A ma délig beérkezett eredmények szerint: a baloldal előretört az olaszországi választásokon Az' olasz választásokról keddre virradó éjszaka és a kedd délelőtt beérkezett adatok továbbra ls a baloldal jelentős előretöréséről és a kereszténydemokrata párt súlyos visszaeséséről adnak számot. A kereszténydemokraták rovására helyenként komoly nyereségre tettek szert az Olasz Szociális Mozgalomban tömörült neofasiszták. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya rendszabályokat Hozott az ellenséges ügynökök beiiatolasának megakadályozására