Uj Szó, 1952. április (5. évfolyam, 78-102.szám)

1952-04-22 / 95. szám, kedd

2 ( I J SZÜ­1952 április 16 ylíiívtkásleoelezőivik írják 8200 brigádórát dolgoznak le az Ipolysági középiskola diákjai Aa elmúlt napokban meglátogat, tam az ipolysági magyar tannyelvű középiskolát, hogy meggyőződjek mindarról a sok jóról, amit erről az iskoláról hallottam. A diákok ta­nulmányi eredményei az utóbbi idő­ben Igazán dicséretre méltóak. Kér désemre, mivel magyarázható, hogy ®ajdnem minden diák kitűnő a tanulásban, Pintér elvtárs, az iskola igazgatója elmondja, hogy aa álla­mi birtok dolgozóinak kezdeménye­zésére tanulási verseny Indult meg a diákok között. Többek között ezeket mondja Pin fér elvátrs: „Az ipolysági állami birtok ez év februárjában védnök­séget vállalt iskolánk felett. A februári győzelem évfordulóján megtartott pionírfogadalom téte­le alkalmából csapatzászlóval ajándékozták meg pioníresapa tunkat az állami birtok dolgozói. Néhány héttel ezelőtt iskolánk mindenegyes osztályát kis ver­senyzászlóval ajándékozták meg, melyen ez a felirat olvasható: „A legjobb tanulónak adják az állami birtok dolgozói." A talapza­tón az osztály legjobb diákjának neve olvasható. A nevet hétről hét re cserélik aszerint, hogy melyik diák érte el az előző héten a leg­jobb tanulmányi eredményeket. Ezt a névsort aztán összegyűjtik és azok. akiknek neve legtöbbször sze­repel majd, a tanév végén értékes jutalmat kapnak az állami birtok dolgozóitól. Diákjaink nagy lelkesedéssel fogadták ezt a kezdeményezést, valamennyien bekapcsolódtak a tanulási versenybe és mindegyi­kük égő vágya, hogy nevük a zászlócska talapzatára kerüljön. Mi tanítók, köszönettel tartozunk az állami birtok öntudatos dolgo­zóinak, akiknek kezdeményezése folytán tanulóink már az iskolában megszokják a munkában való ne­mes versengést és ez nagyban hoz zájárul ahhoz, hogy elhagyva az is­kola padjait, munkahelyükön is be­kapcsolódnak majd a szocialista munkaversenybe. Mégkérdeztem az igazgató elv­társtól, hogy mivel viszonozta a magyar középiskola az állami bir­tokok dolgozóinak segítségét. Pin­tér elvtárs így válaszolt: „Már többízben meglátogattuk kultúrbrigádjainkkal az állami birtol- dolgozóit és kötelezettséget vállaltunk, hogy ez év végéig a tanulók és a tanítók 8200 őrát dolgoznak le brigádmunkában az állami birtokokon. Igy akarjuk az állami birtokok dolgozóival kötött szövetségünket megszilárdítani és bebizonyítani, hogy méltók va gyünk a védnökségre, melyet fe­lettünk vállaltak. Tóth Tibor, Ipolyság. A munkafegyelem szilárdításával harcolnak a terv teljesítéséért A CD-1. üzemi hangszórója a munka megkezdése előtt kihirdette, hogy a politikai tízperc helyett üze­mi gyűlés lesz. Kíváncsian vettük körül az üzembizottság elnökét és az üzemi pártszervezet elnökét, aki kezében két versenyzászlót tartott. Izgatottan vártuk, vájjon melyik műhely kapja meg a zászlókat. Jóleső érzés fogott el, amikor megláttam a hirdetőtáblán az alváz-műhely teljesítményét, 139 százalékot. A motormühely 120 százalékra, a segéderő-mű­hely 110 százalékra, a Buldozér­mühely 101 százalékra, az eszter­gamf'-.ely 98 százalékra teljesítet­te a havi tervet. Az üzemi bizottság elnöke, Bagin elvtárs, beszámolt az egyes műhe­lyek teljesítményéről és javaslatot tett a májusi kötelezettségvállalá­sokkal kapcsolatban. Utána Bagin elvtárs nevemen szó­lított és meleg kézszorítással át­nyújtotta az első versenyzászlót,, melyet az alvázmühely nyert el. A másodikat a motormühely nyerte. Meghatottan, de egyben büsz­kén vettem át a zászlót. Munka­társaimmal együtt, ha kellett, éjjel is dolgoztunk a terv sikeres teljesítése érdekében. De ezzel csak kötelességünket teljesítettük és a jövőben is iparkodni fogunk, hogy eleget tegyünk az ötéves terv negyedik éve feladatainak. A májusi versenyfelhívást a mun kások lelkesedéssel fogadták és kö­telezettséget vállaltak, hogy a munkából való hiányzás kiküszöbö­lésével, a munkafegyelem megszi­lárdításával a jövőben még szorgal­masabban fognak dolgozni. Pathó Gyula munkáslevelező, Bratislava. A zselizi járás Csemadok­csoportjainak versenykihívása A zselizi járás Csemadok-csoport­jai versenyre hívják ki a nyitrai ke­rület összes Csemadok-csoportjät a tagtoborzásban május elsejéig. A nemes verseny feltétele minél több új tagot beszervezni a Csemadokba. ifj. Hegedűs Ferenc, Oroszka. Munkának látott a dubniki CsISz-csopori A dubniki CsISz-csoport a miüt évben úgyszólván semmi tevékeny­séget nem fejtett ki, dacára annak, hogy a Párt, az Egységes Földmű­ves Szövetkezet és a helyi nemzeti bizottság gondoskodtak arról, hogy az ifjúságnak megfelelő kul túrhely­sége legyen. A kultúrházban szocia­lista könyvek, rádió, színpad és egyéb szórakozási lehetőségek áll­tak az ifjúság rendelkezésére, akik azonban ezt nem használták fel, ha­nem helyette inkább a korcsmába, kártya mellett szórakoztak. A veze­tőségnek ugyancsak kemény mun kát kellett végeznie, míg ezen a helyzeten változtatni tudott. Az eredmény azonban nem ma radt el, mert a dubniki fiatalság munkához látott. Megértette, mit jelent a fejlődés terén a kulturális élet. Előadták a „Mélyszántás" ci­mü színdarabot, most pedig a „Kö­zös út" színdarab előadására ké szülnek. Szükséges, hogy megkezdett munkájukat továbbra is folytas­sák és a kultúrmimkán kívül já­ruljanak hozzá az egységes föld­műves szövetkezet kiépítéséhez is és kapcsolódjanak be a szocialis­ta munkaversenybe kötelezettség­válllásokkal, hogy így is példát mutassanak a környék ifjúságá­nak. Skopec József, Érsekújvár. Gyűjtésünk eredménye Az állami birtokok várkonyi igaz­gatóságához tartozó gazdaságokban a dolgozók gyűjtést rendeztek ko­reai szenvedő testvéreink megsegí­tésére. Összesen 13.378 koronát gyűjtöttek. Az összeget átadták a duna szerdahelyi szakszervezeti {it­kárságnak, hogy juttassa el Koreá­ban harcoló testvéreinknek. Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom. Várkonyi állami birtok. A CsISz-ből nevelődnek az áj harcos párttagok Kommunista Pártunk sorait új, fiatal, munkakedvvel teli káderekkel kell felfrissíteni, akik aktív munkát végeznek s így megfelelnek szocialista építkezéseink egyre nagyobbodó követelményeinek. A pártszervezetnek na­gyobb gondot kell fordítania a CsISz munkájának megjavítására, amely sok helyen gyengén dolgozik. A jó CsISz tagokból válhatnak odaadó, tel­kes párttagok, akik már marxista szellemben nevelődnek, akikben már nem lesznek meg a régi korhadt, idejétmúlt társadalmi rendszer csökevényei. „Aki kommunista, az élmunkás" ezt a jelszót valósítja meg Feránszky Pál tagjelölt is, aki a CsISz-ből lépett a Kommunista Pártba Fiatal, mosoly­gós arcú, húszéves munkás, a lévai bútorgyárban dolgozik. Beszélgetés közben a következőket mondja el: „Szüleim a lévai EFSz-ben dolgoz­nak, testvéreim mind párttagok. Eletem egyik legszebb napja volt, mikor a munkásosztályt vezető Kommunista Pártba jelöltek. Ki­mondhatatlan jó érzés fogott el, amikor megtudtam, hogy én is tag­ja lehetek afinak a pártnak, amely a dolgozó nép életszínvonalának emeléséért harcol, amelynek zászla­ja alatt harcol az egész világ prote­táriátusa, annak a pártnak, amely kebelébe fogadja az elnyomott né­pek dolgozóinak legjobbjait, hogy vezessék harcukat, hogy a népek emberhez méltó életet élhessenek faji és nemzeti megkülönböztetés nélkül. A CsISz-ben mint aktív funkcioná­rius dolgoztam, voltam brigádmun­kán is az Ifjúsági Szövetségi Vasút­vonalon. A fiatalokat megszervez­tem, hogy minél előbb készüljön el az ifjúság nevét viselő vasút, hogy hirdesse az ifjúság alkotó erejét. Ifjúságunk a szovjet Kotnszomol hatalmas alkotásainak példája nyo­mán nem riad vissza a nehézségek leküzdésétől. Az Ifjúsági Vasútvonalén az a ki­tüntetés ért, hogy mint élmunkás jöttem vissza az üzembe, ahol ugyancsak élmunkás lettem. Csapa- j tómban csak férfiak dolgoztak, de ezeket hívta az egyre több munka­erőt igénylő nehézipar, és ezért a férfimunkaerőt három női munka­erővel cseréljük fel. Kötelezettséget vállaltam, hogy a női munkaerőket is betanítom a munkába, ami any­nyira sikerült, hogy a kitermelésnél még magasabb eredményeket is el­értünk, mint amikor csupán férfi munkaerőkkel dolgoztunk. Mint kommunista, hazafias köteles, ségemnek tartom, hogy teljesítmé­nyemet állandóan fokozzam. Kora­belnyikova munkamódszerének al­kalmazásával 34-000 méter hosszú ragasztópapírt takarítottam meg. Július 1-től kezdve a néphadsereg katonája leszek. Már ott érzem ma­gam a határon, mint határőr, hogy ha leteszem a gyalut, fegyverrel áll­jak őrt, hogy dolgozó népünk béké­ben építhesse szocialista hazáját. A néphadsereg soraiba fogok tartozni, de nem feledkezem meg az üzemről sem, mely annyira a szívemhez nőtt. Kötelezettséget vállaltam, hogy jú­lius l-re az üzemben az ötéves terv negyedik évének rám eső részét teljesítem. Most már a júniusi ter­ven dolgozom. Nem félek a katonaélettől, mert most kitüntetés a néphadsereg sorai­ba tartozni. Erőt öntött belém a Párt, mely vezeti a világ összes dolgozói­nak harcát. Legnagyobb kitüntetés­nek'tartom életemben, hogy a Párt tagja lehetek és a néphadseregben is azon fogok igyekezni, hogy kiér­demeljem a — példás katona — nevet". B. J. Üdvözöljük sorainkban az ifjú harcosokat Pártszervezetünk vezetősége a Központi Bizottság határozata ér­telmében a legjobb ifjúmunkások­kal bővíti sorait. Legutóbbi tagsági gyűlésünkön a párt tagjelöltjeinek sorába a következő elvtársak ke­rültek: Szabó Mária, az EFSz agronó­muaa, a Csemadok kerületi vezető­ségének tagja. Édesanyja, mint kommunista a buchenvvaldi tábor­ban halt meg. Trubán Jusztina 27 éves, szegény földmunkás család leánya. 1945 óta lelkes ifjúmunkás szervező. Férjhezmenése óta a Nő­szövetség vezetötagja. Németh Jó­zsef 24 éves munkás, a Csemadok lelkes tagja, kultúrfelelős. Stefan­kovics Erzsébet, 23 éves a Stoll­werck-gyár élmunkásnője, a CsISz­tagja és a járási titkárság funkcio­náriusa. Majláth Erzsébet 21 éves, földmunkás-szülők leánya,. lelkes CsISz-tag, kultűrmunkás. Tomcsik János 19 éves festőmunkás, lelkes CsISz-tag, ifjúmunkásvezető. \ Köszöntjük Pártunk soraiban az ifjú harcosokat, akik aktivan hoz­zájárulnak a szocializmus felépíté­séhez hazánkban, és ezzel a világ béketáborának erősítéséhez. Fleiscbmann Kálmán, I Nemesabony. TAHIA-TAS A Turkmén főcsatorna épitkejgsén alaposan folyik a májust köszöntő munkaverseny. Az építők kollektívá­ja kötelezettséget vállalt, %ogy az öt hónapra tervezett munkát május el­sejére elvégzik. Sikeresen folynak a munkák az Amu. Darján keresztülvonuló vasút­vonal építkezésén. Valamennyi előké­szítő munkát elvégzik május elsejé­ig. jóval a határidő előtt. Gyorsan halad a munka a ohod­zsejlinszki mechanizált téglagyár épí­tésén is, amelynek évi termelése 9 millió tégla lesz. A lakóházakat építő kollektív vál­lata, hogy május l-ig 500 férőhelyes mozi- és színházhelyiség építését be­végzik és 1600 négyzetméteren elte­rülő- lakóházak építését befejezik. A víz nyomását mérő és más ex­pediciók, amelyek a csatorna vona­lán dolgoznak, új munkaeredmények­kel fogadják május elsejét. A hete­dik víznyomásvizsgáló expedíció be­fejezte az Amu-Darja egyik nagy szakaszának tanulmányozását, amely a leendő nagy villamosmüvek kerüle­tében fekszik. CHARKOV A város üzemeiben mind szélesebb és szélesebb keretek között folyik a szocialista munkaverseny május el­seje tiszteletére. A legnagyobb gyá­rak kollektívái kötelezettségeket vál­lanak, hogy a négyhónapos tervet A SZOVJETUNIÓBÓL ÉS A NÉPI DEMOKRÁCIÁKBÓL JEREVÁN időelőtt fogják teljesíteni és a sok­millió rubel értékű munkát terven fe­lül elkészítik. A „Sarló és Kalapács" mezőgazda­sági gépgyárban a MCI-1. jelzésű Sztahanovista műhely naponta rend­szeresen túlteljesíti normáját és csak kitűnő minőségű termékeket gyárt. A gyár több tnint 100 sZtahanovistá­ja két és fél normát teljesít egy mű­szak alatt. A sztahanovisták közül ki kell emelni Vakulenko, Kurilo, Kal­nickij és Mosznat esztergályosokat. Örményország fővárosának ipar­vállalataiban is folyik a májust kö­szöntő szocialista verseny. Ezer és ezer munkás harcol a termelékenység emeléséért és a termékek jobb minő­ségéért. Sikeresen halad a verseny a jereváni építőanyag gyárban is. A gyár már teljesítette a négyhónapos tervet. A Memerdzsán elvtárs brigád­ja pedig már a második félév tervén dolgozik. I vannak, a szövetkezetek mindenféle árut árusítanak. A kardzsali szövet­kezeti elárusítóhelyen azí 1950-es év­A nagy építkezések részére készülő munkák CSELJABINSZK A Kuszinszkij gyár munkaközössé­ge az év elején megrendeléseket ka­pott a délukrajnai csatorna építke­zéseire. Több nagy gépkonstrukciót rendeltek. A gyár dolgozói elhatároz­ták, hogy ezt a feladatot időelőtt el­végzik. A műhelyben megkezdődött a szocialista verseny. Kuszkov, Beljev, Murdaszov, Jerszov esztergályosok minden nap két normát elvégeznek. A legjobban kitűnt közülük Glasanov sztahanovista, aki 253%-ra teljesítet­te normáját. , A gyár kollektív munkája): sikerrel befejezte, a gépeket már elszállítot­ták a délukrajnai csatorna helyére. A szövetkezeti kereskedelem fejlődése Bulgáriában A Bolgár Népköztársaságban a szövetkezeti kereskedelem kiváló eredményeket ér el. Főleg a falvakon fejlődik. \ Az utolsó két év alatt egy közpon­ti szövetkezti vezetőséget és 1715 új üzletet nyitottak, ahol iparterméke, ket árusítanak, Az üzletekben min­denütt higiénikus és modern berende­zés van. A szövetkezeti elárusító­helyek száma ez alatt az idő alatt 7703-ról 15.780-ra emelkedett. Most minden 700 emberre egy szövetkezeti elárusítóhely esik. Különféle válfaj ú elárusítóhelyek hez viszonyítva 970.ről 1800-ra emel­kedtek a különféle árufajták. Tolbu­chinban például 2000-ről 3500-ra, s más városokban is hasonlóképpen emelkedett a különféle árufajták szá­ma a szövetkezeti elárusítóhelyeken. A lengyel falu ellátása emelkedik Lengyelországban a mezőgazdasá­got ellátó szövetkezetek, amelyek fő­ként ipartermékekkel látják el a fal­vakat, első negyedévi tervüket 103 százalékra teljesítették, ami 17.8 szá­zalékkal több, mint az elmúlt év első negyedében volt. Januárban, februárban és március, ban a lengyel falu 32 százalékkal több textilt, 81 százalékkal több kész­ruhát és darabárút, 38%-kai több lábbelit, 86 százalékkal több élelmet é s 39 százalékkal_ több mezőgazdasá­gi gépet kapott, mint az elmúlt év el­ső negyedében. A második negyedév­ben a lengyel falu ellátása tovább emelkedik és a falu még többféle árút kap. Uj burgonyafajták a Szovjetunióban A szovjet kutatók néhány értékes burgonyafajtát termesztettek ki olyan vidékek számára, ahol a talaj éa az éghajlat a legkülönbözőbb: a Volga mögötti száraz sztyeppék számára, valamint a Feketetenger melletti és a Bati tenger melletti vidékek szá­mára. Az északi vidékek > számára olyan burgonyafajtát termesztettek, amely jól bírja a háromfokos hideget és a Szovjetunió középvidékei számá­ra pedig olyan fajtát, amelyből hek­táronként 50—80 tonna terem. Az új fajtákra jellemző a nagyobb keményí­tőtartalom és a növényi betegségek­kel szemben nagyobb ellenállás. Az utolsó tíz év alatt a kolhozok és szovhozok számára 26 új burgo. nyafajtát termeltek ki. Az albániai szövetkezetek fejlődése Albániában évről-évre terjed és szilárdul a mezőgazdaságban a szö­vetkezeti szektor. A mezőgazdasági szövetkezeteknek 1948-hoz viszonyít­va ma több mint kétszer annyi tagja van és a terület, amit a szö­vetkezetek müveinek meg, másfél­szeresére emelkedett. Hasonlókép­pen emelkedett a mezőgazdasági termékek hektárüozama is.

Next

/
Thumbnails
Contents