Uj Szó, 1952. április (5. évfolyam, 78-102.szám)

1952-04-30 / 102. szám, szerda

6 1952 április 30 Április 30-án, szerda. A nap kél 4 ora 39 perckor, nyugszik 19 óra 17 perckor. A naptár szerint Katalin napja van. • Várható időjárás: Nyugat felől átmenetileg ismét fokozódó felhőzet, helyenként csapadék, főleg Szlovenszkó nyugati részén. 15 fok körüli átlaghőmérséklet, az ország déli részén valamivel magasabb. Enyhe északkeleti szelek. * A növényi kártevők veszedelme ellen Harcot indítunk a fák veszedelmes ellensége, az amerikai szövő lepke ellen. Már megkezdődött e vesze­delmes kártevő lepkének kirepülé­se és ezért egész Szlovákiában azonnal meg kell keresni ezeket a lepkéket és fellelésüket azonnal je­lenteni a helyi nemzeti bizottságnak A nemzeti bizottságok rögtön megszervezik a körlevelek gyűjte­ményében közzétett irányelvek alap­ján a szövö lepke keresését. Az első amerikai szövö lepke fel­tűnésével az illető községben rög­tön megkezdik a rendszeres kere­sést, összeszedését és elégetését. Az amerikai szövö 'lepke ellen in­dított harc sikere érdekében fel­tétlenül szükséges, hogy mindjárt a pókhálófonaoékok kialakulásának kezdetével megsemmisítsék azokat, mivel apró hernyók rejtőzködnek benne. Ezért vigyázat, mivel az első ilyen levélfonadékok az elárasztott és közvetlenül veszélyeztetett járá­sokban már előfordulták és a kö­vetkező héten még nagyobb mér­tékben előfordulnak. Teli át mindnyájan harcra fel az amerikai szövö lepke ellen! Figyel­meztetjük a kerületi útigazgatósá­gon dolgozókat, a vízgazdasági szol­gálatok, vízszabályzó szövetségek, kerületi erdöigazgatóságok stb. dol­gozóit, hogy haladéktalanul kezdjék meg az amerikai szövő lepke kere­sését és sürgősen fejezzék be a ke­resésre való előkészületeket a kár­tevő fiatal gubóinak lenyirására és elégetésére. Vigyázat, a növények többi kár­tevőire és betegségeire is. Hetente néhányszor nézzük át hajtásainkat és a kártevők fellépésének eseté­ben azonnal kezdjük meg alapos irtásukat. A kártevők elleni harc céljából tanácsért és vegyszerek beszerzéséért a helyi agronomusok­hoz, cukorgyárak bizalmiaihoz és növényorvosokhoz kell fordulnunk. Vigyázat, a repcepillangóra vagy a len és a cukorrépa többi kárte­vőire is! Rendesen végre kell hajtani a gyümölcsfák tavaszi permetezését is. Szövetkezetek, dolgozó földmű­vesek, állami birtokok dolgozói! A növénykártevfík ellen idejében foly tátott és következetes harccal biz­tosítjuk magas terményhozamain­kat! A Földművelésügyi Megbízotti Hivatal. • A pozsonyi NEMZETI SZINHÁZ­ban szerdán: „Közös út" Egri Vik­tor színmüve (19 órakor).^ A bratislavai mozik műsora: HVIEZDA — A Vécsetó menti fii. (német film) 16, 18.15, 20.30. TATRA — Az aranycsillag lovag­ja (szovjet) 16, 18.15, 20.30. SLOVAN — A bunda (német) 16, 18.15, 20.30. LUX — Május elseje Moszkvá­ban (szovjet) 16, 18.15, 20.30. METROPOL — Muzsikus törté­net (szovjet) 16, 18.15, 20.30. PRAHA — A poror.d fényében (szovjet) 16, 18.15, 20.30. STALINGRAD — A nagy erő (szovjet). AZ IFJÜSÁG MOZIJA — A síró hercegnőről (szovjet) 14.30. 16.30, • vasárnap délelőtt 10.30-kor is. PALACE — Varjeg cirkáló (szov­jet). LIGA — A kis partizán (cseh­szlovák) . MÁJ. — Első rajt (lengyel). OBZOR — Kaland a szibériai ex­presszen (szovjeté Ma rajtol az V. Nemzetközi Kerékpáros Békeverseny A Varsó—Berlin—Prága nemzet­közi kerékpárverseny szervező bi­zottsága — mint már beszámol­tunk, — összeállította a varsói ün­nepélyes megnyitó műsorát. A ver­seny mezőnye ma április 30-án a Varsói CWKS stadionból rajtol. Dél­után 3 órakor vonulnak fel a sta­dióhban a nemzetközi verseny rész­vevői, valamint a Lengyelország­szerte megrendezett járási kerék­pár versenyek győztesei, a lengyel testnevelési főiskola növendékei és a különböző lengyel sportegyesüle­tek ifjúsági csapatai összesen, mint­egy 200 sportoló. Az ünnepélyes megnyitó és az üd­vözlő beszédek után rajtolnak a ver­senyzők, hogy megtegyék az idei sorrendben már az ötödik nemzet­közi kerékpáros békeverseny, Varsó körüli első szakaszát. A megnyitóra felvonult sportolók elvonulása után a férfi és női atlétikai verseny, majd tornász bemutatóra kerül a sor. Mint Varsóból jelentik, a Kovo­smalt Trnava labdarúgó csapata megérkezett Varsóba. Az állomáson a lengyel Testnevelési és Sporthiva­tal nevében ünnepélyesen fogadták a nagyszombati futballistákat. Az atlétikai verseny majd a tornász be­mutató után játssza első lengyelor­szági portyamérközését a nagyszom­bati együttes. Mai ellenfele a len­gyel olimpiai labdarúgókeret lesz. A mérkőzés szünetében négyszer 200 méteres férfi és női váltófutást rendeznek. A labdarúgó mérkőzés befejezése után toyább folytatják az atlétikai versenyt, mindaddig, amíg a kerék­páros verseny mezőnye vissza nem érkezik a CWKS stadiónjába. I Az ötödik Nemzetközi Békever­seny szervezőbizottsága Varsóban a Hotel Bristolban ütötte fel főhadi­szállását. Több mint 50 munkatárs­sal irányítja, szervezi ezt a nagy viadalt. A pályaudvarok lobogó dísz­be öltözve várják a külföldi vendé­geket. A lengyel válogatott legénység bulgáriai edzőtáborozásából vissza­érkezvén Wroclawba vonult és ott folytatta készülődéseit. Utolsó ver­senyszerű edzését 206 kilométeres távon tartotta. * A Békeverseny négy szakaszát a Német Demokratikus Köztársaság területén futja. Az egyes szakaszok lebonyolítása idejére különböző szak­szervezetek vállaltak védnökséget, a külföldi válogatott csapatok felett. • Mint Varsóból jelentik, a magyar válogatott kerékpáros legénység is megérkezett Varsóba. A magyar csapatot Zilahi József, az Országos Testnevelési és Sportbizottság tech­nikai sportok osztályának vezetője kíséri. Vasárnap Usti n. Lafeem ellen játszik az NV BraSíslava A Köztársasági Bajnokságot — két mérkőzés kivételével — vasár­nap a 8-ik fordulóval folytatják. Beszámoltunk arról, hogy a tabelja második helyezettje, a Sparta a Né­met Demokratikus Köztársaságban, a 4. helyezett pedig, a Trnava, Lengyelországban portyáznak. A Spartának vasárnap Prágában Žili­na, Trnavának viszont Židenice ellen kellett volna játszania. A mérkőzé­seket a két csapat külföldi szerep­lése miatt későbbi időpontra halasz­tották. Az NV Bratislava vasárnap a ta­bella utolsó előtti helyén álló Üsti nad Labem ellen veszi fel otthoná­ban a küzdelmet. Az NV Bratislavá­nak az eddigi hét fordulón 8, míg a 13. helyen álló Üstinak csak három pontot sikerült szereznie. A tavalyi bajnokcsapat vasárnap Prágában gólnélküli döntetlent ért el, az Ar­maturka Üsti pedig meglepetéssze­rűen legyőzte az ATK együttesét. Az NV Bratislava nincs a legjobb formában, az Armaturka — mint azt a vasárnapi mérkőzés eredménye mutatja — javuló formában van. A két bajnoki pont sorsát azonban valószínűleg a honi környezet dönti majd el. A 8-ik helyen álló Kladno, mely vasárnap Vitko,vicét győzte le, , az ATK ellen veszi fel* a küzdelmet, a kassai Dynamo, mely a Kovo Trna­vától szenvedett vereséget, Vítkovi­cét látja vendégül, Ostrava Plzeň ellen, míg Teplice az eperjesi Dukla ellen áll ki. A szlovákiai Szokol-kongresszus tiszteletére 10 kötelezettséget vállaltak a tornóci Szokol tagjai Brigádmunkával új stadiont építenek — Nagyszabású Testnevelési Napot rendeznek augusztusban (f.) Vidéki kis egyesületeink köieül a legeredményesebben a tornóci állami birtok Szokol-egyesülete működik. A bajnokságokban jól sze­replő „A" és „B" labdarúgócsapatokon kívül jóképességű férfi- és női kézilabdacsapata van az egyesületnek; szép eredményeket értek el az asztaliteniszezők is, s az ifjúsági jégkorongcsapaton kívül eredményes sakk-szakosztálya is van az egyesületnek. Néhány nappal ezelőtt fel­kerestük a tornóci Szokol-titkárát, hogy megkérdezzük öt, mik az egyesület közeli tervei. Sajnos, az egyesület pályája ismét talajvíz alatt áll. Az állomás melletti réten találjuk a sportoló fiatalságot, akik futballoznak, röp­labdáznak... Bilik Jenő titkár készséggel áll rendelkezésünkre. — Amint látod, — kezdi nyilat­kozatát stadionunk ismét víz alatt áll. A talajvíz tört fel újra. Az egyesület vezetősége ezért elha­tározta, hogy a közeljövőben meg­kezdjük az új pályánk, az új sta­dionunk építését. Sokkal korsze­rűbb lesz a réginél. Ott építjük meg a már rég tervezett fürdőnket is. A helyet az állami birtokok készséggel bocsátották rendelkezé­sünkre. Brigádmunkával építjük meg sportlétesítményünket. Termé­szetes figyelembe vesszük a téli sportokat is. Nálunk sajnos, — mert nincsenek hegyek, sem jó siterep, — csak a jégkorongra, korcsolyá­zásra gondolhatunk, ezért jég­pályát is építünk. — Hány tagja van most az egye­sületnek? — kérdezzük. — Már 335 működő sportolónk van. Ezek közül eddig 296-an telje­sítették a Tyrš jelvényszerzőver­senyt, a többiek pedig kötelezték magukat, hogy az idei Szokol Napig — amit június 7 és 8-án rendezünk meg, illetve az augusztusban megrendezendő nagyszabású kétna­pos Testnevelési és Sportnapunkra teljesítik. — Hogy vagy megelégedve a labda­rúgócsapat eredményeivel ? — Tagadhatatlan, hogy szép ered­ményeket értek el a fiúk, de ha meglesz az új pályánk, biztosan jobban fognak játszani, mert meg­lesznek a rendes edzési lehetőségek. A csapatban Dániel József, Petro­vics László, Novelinka István, An­gyal János, Fábry István, Csikós István, Belovics Károly, Keszely Ferenc, Kelemen János, Krommer István, Zemányik József, Meleg Bé­la, Bilik János és Oláh János szere­pelnek sikeresen — Mikor volt az évi közgyűlés? i —-Akitűzött időpontban tartottuk meg. Nagyon örvendetek, hogy a közgyűlésre nagy számbÄi gyűltek össze a tagok. Elnöknek Kriska Já­nost, alelnöknek Martinec Pált, ügyvezetőnek Tátrai Jánost, okta­tónak Andrásik Mihályt, TOZ elő­adónak pedig Zemányik Józsefet választotta meg a tagság. A közgyűlésen kötelezettségeket vállaltunk a szlovákiai Szokol-kon­gresszus tiszteletére. Kötelezettség­vállalásainkat az alábbi pontokban állítottuk össze: 1. A járási Szokol-konferenciáig, vagyis 1952 május 4-ig 120%-osan elvégezzük a tagsági igazolványok kicserélését. 2. A szlovákiai Szokol-kongresz­szusig tagjaink közül harmincan megszerzik az előfokú Tyrš-képes­ségi jelvényt és öt tag megszerzi a másodfokú TOZ-jelvényt. 3. Április, május és június hóna­pokban a rendes gyakorlatok kere­tében működő sportolókkal megbe­széléseket tartunk, megtanítjuk őket arra, hogy hogyan kell a ját­szótéren viselkedni. 4. Felhasznáfluk a rádiót arra, hogy a játszótérén rendszeresen ne­veljük közönségünket. 5. Az Ifjúsági Sportjátékok nyári részében egy-egy labdarúgó, női- és férfi kézilabda és röplabda csapat­tal, vagyis körülbelül 50 fiatal Szo­kol-taggal veszünk részt. 6. Védnökséget vállalunk a jattói Szokol-egylet felett, melynek fejlődését előmozdítjuk és támogat­juk. 7. Tagjaink az állami birtokon és az EFS«-ben sürgős mezőgazda­sági munkáknál 640 brigádórát dol­goznak le. 8. A játszótér rendbehozásán, eset­leg új játszótérnek berendezésén legalább 1200 órát végzünk el. 9. Játszóterünkön össze] 300 nyár­fát ültetünk ki. 10. Mintaszerű munkatervet ké­szítünk valamennyi sportosztályunk részére. * Tagadhatatlan, hogy a tornóciak szép és eredményes munkát fejte­nek ki. Tavaly teljes egészében tel­jesítették kötelezettségvállalásaikat, Reméljük, hogy ebben az évben is .„kivágják a rezet!" Sporthírad o ^Szovjet súlyemelő ujabb világrekordja Arkadij Vorobjev, szverdlovszki diák megjavította a súlyemelésben a középnehéz súlycsoport világre­kordját, 134 kg-os teljesítményével. Az eddigi világrekordot 133.5 kg­mal Szimánski (USA) tartotta. A kétkezü fölvetési emelésben Vorobjev az eddigi csúcsot 166 kg-os teljesít­ményével 0.5 kg-mal megjavította. Némethet legyőzte tanítványa A Budapesten megtarott könnyű­atlétikai verseny meglepetést hozott, amidőn Németh Imrét, a kalapács­vetés világcsűcstartóját és olimpiai győztesét tanítványa, Csermák le­győzte. Csermák 57.65 métert do­bott, míg Németh csak 56.66 métert. Diszkoszvetésben Klics győzött 50.21 méterrel, rúdugrásban Homonnay 400 cm-rel, 100 m futásban pedig Varasdi legyőzte Zarándit, mindket­tőjük ideje 10.8 mp. Záruba nyerte az országos kardvívóbajnokságot A kolini Sokol-házban folyt le Csehszlovákia kardvívó bajnoksága. A. bajnoki cím elnyeréséért 22 Ver­senyző indult. A köztársasági bajnok címét Záruba (ATK) nyerte el, aki a döntő küzdelemben 3:0 arányban győzte le Čivrnát (Slávia), a bajnoki cím eddigi védőjét. További sorrend: 3. Jemelka (ATK), 4.-6. Gerža (Zbrojovka Brno), Starý 4ATK) és Kornandy (Liberec), 7. Matejíček (ATK), 8. Bidlo (Slávia). Könnyííatletikai versenyek Lomnice nad Popelkouban az otta­ni könnyüatletikai stadionban a csehszlovák könnyüatletikai váloga­tottak, -akik Lomnicében vannak összpontosítva, edzőversenyeket tar­tottak. A versenyek győztesei: fér­fiak: súlydobás Škobla 15.78 m, 500 m Jungwirth 1:0.7 mp., 60 m Mrá­zek 7.2 mp., diszkoszdobás Bosák 44.72 m, távolugrás Fikeíz 707 cm, rúdugrás Krejcár 380 cm, 150 m Mo­ravec 17.1 mp., kalapácsvetés Dadák 54.80 m, magasugrás Vacek 180 cm, 300 m Dávid 36.2 mp, gerelyvetés Perek 57.66 m, 4X100 m Brož, Ota­va, Horčíc, Pospišil, 43.1 mp., 3X1000 m ATK (Jungwirth^Koubek, Liška) 7.42.2 mp., nők: 60 m Bosáko­vá 13.1 mp., 400 m Miillerová 61.8 mp., magasugrás Aiglová 145 cm, diszkoszvetés Jungrová 39.89 m, súly­dobás Komárková 13.14 m, 4X1Ö0 m. Bosáková, Roskqšná, Rábová, Fikej­zová 53.1 mp. A további versenyeket a csehszlovák könnyüatletikai válo­gatottak május elsején délután fog­ják megtartani. A versenyek tiszta bevételét a koreai nép segélyalap­jára fordítják. i SÜSÜ 17. ÜETE O Lengyelországi eredmények. A lengyel labdarúgó kupában vasárnap a következő mérkőzések voltak: G vardia Krakov—CWKS Krakov 0:3, Kolejarz Varsó—BudoWlani Gdanszk 1:2, Ognyiwo Bytom—Unia Chorzow 1:1, Ogniwo Krakov— CWKS Varsó 1:2, Budowlani Chor­zow—Wlokniarz Lodzs 4:1, Gornik Radlin—Kolejarz Poznam 3:0. O Tardoskeddi EFSz—Kürti Szo­kol 6:0. Az érsekújvári járási baj­nokságért Tardoskedden folyt a mér­kőzés. A - találkozót szép küzdelem után 6:0 arányban nyerték meg a honiak. A honi csapat minden egyes játékosa jól játszott. A kürtiek szin­tén szépen játszottak, csak állan­dóan védekezésre voltak ítélve. A gólokat Román, Roszko, Birkus 2 és Szabó 2 lőtték. Elömérkőzések: Tardoskeddi EFSz II.—Érsekújvári Vörös Csillag 5:2, Tardoskeddi EFSz Ifi—Szímői Szo­kol Ifi 4:0. O Az osztrák labdarúgóbajnokság eredményei. ^ Austria—Kapfenberg 1:1, Blau—Weiss 5:0, Vienna—Admi­ra 3:1, Wiener Sportklub—.Lask 1:2, Grácz Sturm—FAC 2:2. Az osztrák labdarúgóbajnokság élén a Rapid csapata áll 33 ponttal, második az Austria 28, harmadik pedig a Wacker 27 ponttal. O Május elsején avatják fel a Bu­dapesti Lokomotív SE új sporttele­pét. Mint Budapestről jelentik, má­jus elsején ünnepélyes keretek között adják át rendeltetésének a Budapesti Lokomotív SE új sporttelepét. ATK SNOP Kladno Dyn. Košice Vitkov. Zel. OKD Ostrava Pilz. Lenin-m. Ingstav Tepl. Dukla Prešoi) JZD Stodülky ČKD Slaný Vorosilov Dub. PCHZ Čadca Čadič Krupina Žel. Zvolen MEZ Trebič Motorpal Jih. La'nžhot Škoda Brno Slávia H. K. Rubena Nách. ČSSZ Liberec Kolora Liberec Olomouc Brno FIGYELMEZTETÉS! Az U j Szó május 1-i száma minden állomásra a korábbi vonatokkal érkezik. Ez­úton hívjuk fel lapárusítóinkat arra, hogy az Uj Szó-t már a hajnali órák­ban vegyék át a vasútállomásokon. A kiadóhivatal. l ) M>(4 HltMMWWW>HW WI timMH tl Ht > UJ SZO, a Csehszlovákia magyai dolgo­zóit napilapja - Szerkesztfiség Bratisla­va. Jesenského 8—10 Telefon: Hl—16 6s 852—1U pVSszerkesztO Lfiriricz Gyula. — Kiadóhivatal: Pravda, lapkladôválla­lata, Jesenského 12. Telefón: üzemi elő­fizetés és tapárusilAs 274—74. egyéni elő­fizetés 262—77. Az UJ SZÔ megrendelhető T nnstai kézbesítőknél vagy a postahiva­talokon is. — Előfizetési díj % évre 120 Kčs. Feladó és irányító postahivatal Bratisla­va iI, — Nyomja a Pravda n. v. nyomdá­äa, Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents