Uj Szó, 1952. április (5. évfolyam, 78-102.szám)

1952-04-25 / 98. szám, péntek

\ yi/fuvikásleoel UJSZO ezö'mk írják 1952 április 25 Komárom dolgozói munkájukkal veszik ki részüket a békeharcból A béke táborának hívei örömmel veszik tudomásul harcos elvtár­sainknak, a komáromi dolgozóknak dicsőséges munkájukban elért ered­ményeit. A háborús uszítók és fize­tett bérenceik acsarkodva figyelik munkájukat, mert fáj nekik, hogy már nem az ö zsebükbe vándorol a haszon, mint valamikor, hanem ma­gunknak, a nép országának dolgo­zunk. Komárom öntudatos dolgozói fel­vették a harcot a természet ellen is. Felemelték a Kisduna hídját, me­lyen annak ellenére, hogy a mun­kálatok éjjel-nappal folytak, nem szűnt meg a forgalom. így a vál­lalt kötelezettséget teljesítették. Mindezen tények bizonyítják, hogy ma már más viszonya van a felsza­badult munkásnak a munkához, hogy nálunk a munka valóban be­csület és dicsőség ügye lett, és ez az új viszony üj életet hozott magával. A fejlődés folyamán ez a város a dolgozóké lett. Már nem a tőkések basáskodnak benne, mint valamikor, a munkások nem rabszolgák, ha­nem a boldog jövőért, a békéért küzdenek fáradhatatlanul a munka frontján. A béke jegyében épülnek az egészséges munkáslakóházak a volt nyomortanyák helyén, A béke jegyében teljesítik kötelezettség­vállalásukat és határtalan szere­tetüket fejezik ki a felszabadító szovjetnép iránt azzal, hogy a sztálini kommunizmus építkezései­re, a Volga—Bon-csatorna részé­re elküldik a béke hajóit. Amikor megláttam ezeket a ha­jókat, kifejezhetetlen érzés fogott el. Az egyik hajó oldalán arany be­tűkkel kirakva e szó állt: Russzia. A másikon pedig ez olvasható: Uk­rajna. A két hajó már útrakészen áll a vízen. így háláljuk meg a végtelen szov­jet sztyeppék hőseinek, Lenin és Sztálin fiainak és leányainak, hogy hét évvel ezelőtt meghozták nekünk a szabadságot és az emberhez mél­tó életet. Az ő példájukat követve, falvakat és városokat építve, épít­jük hazánkban a szocializmust. Mel­lettük állunk hazánk és a béke meg­védése érdekében. A termelés eme­lésével és a munkatervek fokozott teljesítésével állunk csatasorba s a harc csakis a mi győzelmünkkel végződhet. Pakos Pál, Dunaszerdahely. Rizst, ricinust és földi mogyorót termesztünk A horváti várhegyen, ahol vala­mikor kecskelegelö volt, most a kecs :erágó, galagonya és csipke­bokrok helyén szőlő díszlik. A szö­lögondozók nagy része azonban, ok­tóberben katonai szolgálatra vonult be. Ugy látszott akkor, hogy igye­kezetünk hajótörést szenved, azon­ban megjelentek a fiatal micsurinisták, a nemzeti iskola pionírjai és fáradságot nem ismerő munkakedvvel hozzá­fogtak a félbenmarailt munka el­végzéséhez. A metszésben Gyenes Ilona és Hajdú László ötödik osztályos pioní­rok mutatták a legszebb eredményt. A méhészetben Karaffa István és Szabó István V. osztályos pionírok, más munkában pedig Juhász Teréz, Spisák Anna III. osztályos pionírok tűntek ki. A földmunkában Karaffa Gyula II. osztályos tanuló, a virá­gok gondozásában Köteles Mária IV. osztályos tanuló, a diócsírázta­tásban Spisák Jenő IV. osztályos pionír, az átlagmunkákban és a ta­nulásban pedig a kis elsöosztályos Pásztor János, érdemelnek dicsére­tet. Ezeknek a kis munkahősöknek a segítségével bevezetjük falunk­ban a rizs, ricinus és a földimogyo­ró termesztését. A kísérletre el­vetett növények már szépen fej­lődnek. A kis micsurinisták mun­kanaplójukban állandóan jegyze­teket készítenek és állandóan nagy figyelemmel ellenőrzik a munkát és egymást. Hazánkban a micsurinisták közt verseny folyik. Ebbe a versenybe mi is bekapcsolódtunk. A helyi Nemzeti Bizottság is segíthetne, hogy Micsurin-kertünk rendes kerí­tést kapjon. Csurilla József, Szabó István, V. osztályos pionír, Chorvát y. Kapcsolódjatok be i / az „Egy csillével többet a békéért"-mozgalomba A rozsnyói bányákban nagy vissz­hangra talált e jelszó: „Egy csillé­vel többet a békéért!" Mi, bányamun­kások, tudjuk, hogy mit jelent ne­künk a béke és a szabadság. Nekünk bányászoknak, vezetőszerep jutott a szocialista haza felépítésében és a vi­lágbéke megvédésében. Odaadó és szorgalmas munkával felelünk a re­akciós uszítóknak, akik bujtogató munkájukkal igyekeznek gátolni a termelést. Állandóan fokozzuk mun­kateljesítményeinket, terven felül termelünk, hogy ezzel is bebizonyít­suk, hogy mi, bányászok öntudatos dolgozói vagyunk népi demokratikus hazánknak. Minden bányamunkás kell, hogy megértse, mit jelent az „Egy csil­lével többet a békéért" mozgalom és mit jelent a májusi munkaver­se/fy. A rozsnyói bányákhoz tartozó Má ria-tárna dolgozói meg is értették és aktivan bekapcsolódtak a mozgalom­ba. Mindegyikük igyekszik egy csillé. vei többet kitermelni és a vájatvé­gi és feltörési dolgozók fél méter­rel többet adnak hetenként a béké­ért. Nagy segítséget nyújtanak nekünk, technikusaink abban, hogy vállalt kötelezettségeinket sikeresen teljesít­hessük. Petro István, bányász, Rozsnyó­Versenyre hívjuk ki az érsekújvári péküzemeket A nyitrai malmok komáromi üze­mének dolgozói versenyre hívták ki az érsekújvári ugyanilyen fajta üzem dolgozóit. 1. A, pékáruk minőségének javí­tása, 2. A teljesítmény fokozása, 3. Az üzem tisztasága. Az üzem vezetője, Námesny elv­társ, felkérte a munkásokat, hogy május elseje tiszteletére versenyt ren­dezzenek egymás közt, amit a mun­kások egyhangúlag elfogadtak. Márciusban minőségi hónapot ren­deztek, amelynek során kitűnt az 1. számú pékség, mely addig a legrosz­szabb volt. A J. sz. sütődének azonban ni^g ja­vítania kell a minőséget, mert cé. Ilink az, hogy minél elsgbbrendn pékáruval láthassuk el az új, szo­cialista Komárom építőit. Az üzem egész munkássága vállal­ta, Presinszky elvtárs kezdeményezé­sére, hogy 5 munkaórát dolgoznak le munkaidőn kívül. Azonkívül vállal­ták, hogy a munka ünnepe napjára sütött pékáru munkadiját a közösség javára ajánlják fel. Az 1. sz. üzem egyik legjobb mun­kása, Forró elvtárs, aki becsüle­tes munkájával kiérdemelte, hogy az egyik üzem vezetője lett. Holczer László, munkáslevelező, Komárom, Hét csillével emeltük heti teljesítményünket „A májusi munkaverseny sikeré­ért, a szocializmusért" jelszó alatt a rozsnyói bányász elvtársak nagy erő­vel és buzgalommal hozzáfogtak a terv teljesítéséhez. Mi, bányászdolgo­zók megértettük, hogy mit jelent számunkra a béke. Megmutatjuk az egész világnak, hogý harcolni fo­gunk a ' békéért, megfeszített, kitár, tó munkával, hogy minél jobb mun­kaeredményeket érünk el. Egy a célunk mindannyiunknak, a szebb jö­vő, a jobb megélhetés, a szocializmus győzelme hazánkban. En, mint bányász, egy a számtala­nok közül, a márciusi hónapban felajánlottam, hogy normámat 120 százalékra teljesítem. Kitartó mun­kával azonban elértem, hogy a tervbevett 120 százalék helyett 165 százalékr a teljesítettem. Bányász, társaimmal, Burján Dániel brigá­distával a 304. sz. munkahelyen húsvét előtti héten szintén szép eredményeket értünk el. Az „Egy csillével többet a békéért" jelszó alatt 12 csille vasérc helyett 19 csillével emeltük heti teljesítmé­nyeinket. Lucsko József, munkáslevelező, Rozsnyó. A Szovjet Barátok Szövetsége vásárútí csoportjának évzáró taggyűlése A Szovjet Barátok Szövetségének vásárúti csoportja megtartotta év­záró gyűlését. A vezetőség beszá­molt a mult év munkájáról és ered­ményeiről. A mult évben a tagtoborzásban az egyesület második lett a járásban, 169 százalékra teljesítette munka­tervét. A gyűlésen megfogadták, bogy a jövőben még nagyobb oda­adással fognak dolgozni és még nagyobb súlyt fektetnek az új ta­gok toborzására. Az évzáró gyűlésen a magyar kö zépiskola tanulói kötelezettséget válaltak, hogy mindegyikük még két új tagot szerez a Szovjet Barátok Szövetségének. A tagok vállalták, hogy a helyi Egységes Földműves Szövetkezet­nek segédkezni fognak a földmű­ves munkák mielőbbi sikeres el­végzésében. A helyi pártszervezet is kötelezett­séget vállalt, hogy mindenben segí teni fogja a tagokat, hogy iránymu tatásával elöbbrevigye a szövetség nemes célkitűzéséit. Brunner Tibor, Dunaszerdahely A nagykeszi szövetkezet a hozam fokozásáért A mult kapitalista kizsákmányoló rendszer alatt a rrftmkásnépet em­berszámba ee vették. Éhbérért dol. gozott, sokszor még a mindennapi ken'ycre sem volt biztosítva. A 6—7 koronás napszám elkedvetlenítette a munkást, hiszen abból csak tengőd­ni lehetett. Munkanélküliség idején pedig nyomor és nélkülözés volt az osztályrésze. Mennyire megváltozott a helyzet ma. Magunknak dolgozunk, terme­lünk, építünk. Építjük hazánkban a szocializmust, mely minden ember­nek meghozza a biztos megélhetést s a boldog jövőt. Egységes Földműves Szövetkeze­teink dolgozói is megértették, hogy mit jelent, ha eredményesen dolgoz­nak. Ezért munikaversenyekkel "fo­kozzák teljesítményeiket. A nagykeszi szövetkezet dolgozói is bekapcsolódtak a versenybe. Szabó József, Dávid Erzsébet és Samu Júlia kezdeményezésére megindult a verseny a nemes cél érdekében, amelynek példáját lát­va, a többi szövetkezeti dolgozó is bekapcsolódott a versenybe. Samy Vince, Nagykeszi Sportversenyek a Szokolkongresszus alkalmával Folyó évi február elején a Szlová­kiai Központi Szokolbizottság ülé­sén, amelyen a kerületi szokolbizott­ságok és a CsISz kerületi bizottsá­gok elnökei és titkárai, valamint a kerületi és járási testnevelési fel­ügyelök is résztvettek, elhatározták, hogy június 27—29-ére Bratislavá­ban összehívják a szlovákiai Szokol­komgresszust. Azóta jól megszerve­zett kongresszus előtti kampány fo­lyik „Előre, testnevelésünknek még nagyobb fellendülése felé a szocializ­mus építésének és a világbékének szolgálatában" jelszó alatt. Ennek a kampánynak keretében egyesek, egyletek, ezokolkörök és csapatok, járások és kerületek kötelezettsége­ket vállalnak, melyek céljai az egészség megszilárdítása, a munka és védelmiképesség fokozása, a tel­jesítmények nevelése a munkahelye­ken, sport játszóterek építése és a testnevelés tömegessé tétele a dol­gozók és az ifjúság soraiban. Ezek­ben a kötelezettségekben vállalták 20 ezer új TOZ jelvénybiirtokos szer­zését, továbbá, hogy 150 ezer fiatal fiút és leányt kapcsolnak be az if­júsági sportjátékokba, 500 új egy letet alapítanak főképp akként, hogy a CsISz szokolkereteit szokolegyle­tekké alakítják át, ami által a Szo­kol tagjainak száma 30 ezerrel emelkednék. A Szlovákiai Szokolkongresszus előkészítő bizottsága a kongresszus alkalmával értékes versenyeket ren­' dez 11 sportágban. így versenyeket rendeznek könnyüatlétikában, lab­darúgásban, röplabdázásban, kerék­pározásban, kézilabda, kosárlabda játékban, teniszben és asztaltenisz­ben, tekézésben, sporttornázásban és úszásban. Ezek közül a, versenyek közül néhány már folyik is, a tervek szerint, amelyeket az egyes osztá­lyok készítettek elö. Versenyben min­den szokoltag résztvesz, aki tagdí­ját megfizette. Mindegyik sportág­ban egyéni és csapatversenyek lesz­nek. Zselízi sportlevél Vasárnap délután érdekes bajnoki mérkőzéseket játszottak le a zselízi sportpályán. Elsőnek a zselízi járás SNB csapata mérte össze erejét az oroszkai Szokol csapatával. A mér. kőzést érdekes küzdelem után az oroszkai cukorgyár csapata nyerte meg. Az érdeklődés előterében a nagy­salloi EFSz és Zselíz csapatainak ta­lálkozója állott. A tabellán eddig Zselíz veretlenül állt, míg Nagysalló és Oroszka egy-egy mérkőzésüket ve­szítették el. Varga Zoltán bíró vezetésével fu. tott ki a két csapat a zöld gyepre. Mindjárt az első percekben a nagy­salloi esapat hatalmas iramot dik­tált és a zselízi együttest valósággal megbénította sorozatos támadásaival. A 25-ik percben Sallo szerezte meg a vezető gólt, ami érdekes küzdelem után a végeredmény is maradt. A já­ték továbbra is érdekes és izgalmas maradt. Mindkét csapatnak lett vol­na alkalma gólszerzésre, de a csatá. rok a döntő pillanatokban hibáztak. A nagyszámú nézőközönség az első perctől az utolsóig nagy érdeklődés­sel figyelte a két jó formában lévő csapat küzdelmét. Varga Zoltán já­tékvezető nagy hozzáértéssel és a tő­le megszokott pártatlansággal vezet­te a remek küzdelmet. A mérkőzés után a zselízi vezetők körében nagy volt az elkeseredettség. Sokan a játékosokat, de legtöbben a csapatot összeállító bizottságot szidták. Teljesen felesleges a zselízi sportvezetőknek egymást okolniok. A nagy akarattal és igazi sportszerű­séggel játszó sallói EFSz jobb volt, ezt a mérkőzést megérdemelten nyer­te meg. Itt kell megállapítanunk; hogy a honiak sem játszottak rosz szul. Ezen a találkozón az ellenfél­nek kedvezett a sportszerencse. Ez a vereség legyen intő példa ar­ra, hogy a zselízi csapat a további mérkőzések során még nagyobb len. dülettel vesse bele magát a küzdel­mekbe. A zselízi járási bajnokság vasárna­pi fordulója után a tabella állása a következő: Z. S. J. Tehelná Želiezovce JRD T. Lužany SNB Želiezovce Poh. Ruskov Čata JRD Hont. Vrbica 3 3 0 0 20:0 6 3 2 0 1 19:2 4 3 2 0 1 20:9 4 3 2 0 1 5:4 4 3 0 0 3 0:21 0 3 0 0 3 0:28 0 A zselízi Szokol brigádmunkával hozta rendbe pályáját és a szlovákiai Szokolkongresszusra a következő fel­ajánlásokat tette: 1. 284 szokoligazolványt cserélünk ki. 2. A szlovákiai Szokolkongreszusíg 100 új tagot szerzünk. 3. 35 új tag végzi el a TOZ jel­vényszerző-verseny feltételeit. 4. Az egyesület tagjai a mezőgaz­dasági munkákban 9700 brigádórát dolgoznak le. A zselízi sportegyesületnek még nincs sportotthona. A gyűléseket és a játékosértekezleteket a vendéglő­ben tartják meg, amely bizony nincs jó hatással az ifjúságra. Reméljük, hogy a község vezetői az egyesület segítségére lesz és hozzájárul, hogy az egyesület minél hamarabb sport­otthonhoz jusson. Közös edzéseket tartanak Moszkvában a szovjet, magyar, csehszlovák, lengyel és német úszók Moszkva — Az Olimpiára készülő úszóválogatottak csütörtökön dél­előtt tartották első közös edzésüket. A magyar csapat a Sztálinról el­nevezett autógyár fedett uszodájá­ban edzett. Mint jelentik, Moszkvá­ba érkeztek a lengyel, német és a csehszlovák úszók is. Az eredeti tervvel ellentétben az úszók verse­nyek helyett közös edzéseket tarta­nak. I Sporthíradó T # A Csedok nemzeti vállalat szom­baton, április 26-án kirándulást ren­dez Prágába a Sparta—NV Bratisla. va közötti bajnoki mérkőzésre. Indu­lás Bratislavából szombaton 9 óra 15 perckor, Prágából pedig mindjárt a mérkőzés után, vasárnap indulnak vissza a résztvevők, A részvételi díj 550 korona. Jelentkezni péntekig le­het. — A Csedok ugyancsak külön autóbuszokat indít a Trnava— Košice labdarúgó bajnoki mérkőzésre. A mér­kőzést, — mivel a tmavai együttes szombaton este utazik már Lengyel­országba, ahol portyán vesz részt, — szombaton bonyolítják le. Az autóbu­szok szombaton 14 óra 30 perckor in. dúlnak, s mindjárt a mérkőzés végén térnek vissza Bratislavába. Részvé­teli díj 115 korona. Jelentkezni a Csedok nemzeti vállalat bratislavai kirendeltségénél lehet, • Ingstav Teplice— OVS Teplice 8:1 (8:0). Az edzőmérkőzést két. ej­lentétes^félidőből állott. Az első fél­időben az Ingstav Teplice, a máso­dikban pedig a OVS volt jobb. • CsKD Sztálingrád—COS 3:2 (15:13, 15:13, 9:15, 9:15, 15:11). Prá­gában nagy érdeklődés mellett ját­szották az edző mérkőzést. A CsKD érdekes, szép küzdelem után megérdemelten győzött. ÜJ SZO, a csehszloväkia magyar dolgo­zók napilapja. — Szerkesztőség: Bratisla­va, Jesenského 8—10. Telefon: 347—18 és 352—lü. Főszerkesztő Lőrincz Gyula. — Kiadóhivatal: Pravda, lapkiadóválla­lata, Jesenského 12. Telefőn: üzemi elő­fizetés és lapárusítós 274—74, egyén) elő­fizetés 262—77. Az UJ SZO megrendelhető a postai kézbesítőknél vagy a postahiva­talokon !s. — Előfizetési díj U évre 120 Kis. Feladó és Irányító postahivatal Bratisla­va II. — Nyomja a Pravda n. v. nyomdá­/ ja. Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents