Uj Szó, 1952. április (5. évfolyam, 78-102.szám)

1952-04-24 / 97. szám, csütörtök

6 Teljesítik májusi vállalásaikat a dernői bányászok U J SZO 1952 április 24 A gömöri vasércbányában a május előtti munkaversenyben Valsovszky és Gyuresó István felhívása; „Egy csillével többet a békéért" élénk visszhangra találi és mély gyökeret vert a bányászok között A bányák legjobb dolgozói elfogad, ták a felhívást s egyre többen kap­csolódnak be a mozgalomba. Fűti őket az a tudat, hogy a béke úgy lesz tartjs és erős, ha becsületesen dolgoznak, eleget tesznek kötelessé­geiknek és a terven felül minél több csille vasércet termelnek, mert min den csille vasérc súlyos csapást je­lent ellenségeinkre. Ennek a gondo­latnak alapján indultak harcba a der női bányászok is, hogy minél több csille csillogó vasércet termeljenek ki és hozzanak fel a föld mélyéből. Hogy kötelességeiknek eleget tegye­nek és a negyedévi tervet százszáza lékra teljesíthessék, a leggazdaságo­sabban kellett kihasználni a műsza­kot. A dernői bányászok a negyed évi terv teljesítésében harcoltak az órákért és a percekért. Küzdöttek a munkából való kimaradás megszün­tetéséért. A.Z első hónapban nagy ne hézségeik voltak, mert a rossz idő­járás miatt a sodronypálya gyakran leáliott és a vaskövet nem szállíthat­ták el idejében. Azonban a dernői bá­nyászok egy emberként összefogtak és fő irányvonaluk a béke és a ne­gyedévi terv teljesítése lett. Meg szervezték munkájukat, mindent a legaprólékosabban megbeszéltek és a műszakiak minden héten munkaérte­kezletet tartottak az üzem legjobb élmunkásaival, hogy megvitassák az elért eredményeket, kiküszöböljék az előforduló hibákat és ellenőrizzék a kötelezettségvállalások teljesítését. A jó munkának és megszervezésé­nek meg lett az eredménye, mert a dernői üzeni felett kigyulladt a vörös csillag, annak jeléfii, hogy a dernői bányászok 100.4 százalékra teljesí­tették negyedévi tervüket. A májusi m unka verseny ben az „Egy csillével többet a békéért" mozgalomban a dernői bányászok április 1-től 10-ig §52 csillével több vasércet adtak a tíerven felül. Az egyes csoportok na­gyon szép eredményeket mutatnak fel. Líviák János csoportvezető bri­gádja a málhegyi bányában naponta 7 csillével adott többet a terven fe lül, Martiak János brigádja öt csil­lével, Misura Gézáék pedig naponta hat csillével fejtenek több vasércet. Vanyó János csoportja, a Dénes-tár­nában naponta öt csillével, Bodnár István csoportja pedig három csilié vei adott többet a békéért. Fábry Lajos és Kocsis József a Haraszt­tárnában terven felül naponta több csille vaskövet adnak ki, pedig 120 méterre tolják a csillét és döntenek is. Normájukat 193 százalékra tel­jesítik s kötelezettséget vállaltak, hogy május elsejére az áprilisi havi terven felül négy méterrel több vas­ércet bányásznak ki. — Még többet is fejthetnénk, — mondja Fábry elvtárs, — ha nem lenn e gyakran nehézség csille- és le­vegőellátásban. A hetes számú munkahelyen fel törésben dolgozik Bányász János az öccsével, Andrissal. Amikoi oda érünk, éppen «r fúráshoz tesznek elő­készületüket. ök is bekapcsolódtak a versenybe és kötelezettséget vállal­tak, hogy a terven felül két méterrel többet kihajtanak. , Vállalt kötelezettségüknek elege 1 is tesznek. Odaadó munkájukat bizo nyitja a mult hónap folyamán elért teljesítményük, amikor normájukat 180 százalékra teljesítették. A 28-as munkahelyen Kukta Béla dolgozik ifj. Vanyó Jánossal. Ketten kötele zettséget vállaltak, hogy a megálla­pított terven felül ebben a hónapban két méterj-el többet kihajtanak és a normájukat legalább 140 százalékra teljesítik. Ezt a teljesítményt úgy biztosították, hogy a munkába pon­tosan járnak és teljesen kihasznál­ják a munkaidőt. Az ereszke déli ol­dalán Karafa István ée Druzsbacky Dezső brigádosok vizes helyen dol­goznak. Nehezebb munkakörülmé­nyeik ellenére normájukat mégis 140 százalékra teljesítik. Most kötele­zettséget vállaltak, hogy terven felül két méterrel többet hajtsanak előre abban az esetben, ha munkahelyükön kedvezőbb körülmények lesznek. Karcagi László­A Kohókombináton dolgozó tanoncok valóraváltották adott szavukat A Kohókombinát építésén Farkas János 20-tagú tanulócsoporttal má­jus elsejének tiszteletére vállalta hogy az útkészitésnél eddigi telje­sítményüket 50%-kai emelik. Ezen­kívül kötelezettséget vállaltak, hogy munkaidejükön kívül 160 órát le­dolgoznak. Kötelezettségvállalásuk­nak április 16-tól kezdve eleget tet­tek és most azon igyekeznek, hogy vállalásukat túlteljesítsék és a bri­gádórákért kapott fizetésüket a sza­badságért küzdő hős koreai nép szá­mára juttassák. A brigád tagjai a környékbeli ci­gányfiúkból tevődnek össze, akik az elmúlt kapitalista rendszer hibájá­ból írástudatlanok maradtak. Május elsejének tiszteletére megfogadták azt is. hogy az üzemi iskolában fo­kozott erővel látnak hozzá a tanu­láshoz, hogy az írás és olvasás el­sajátításával hasznosabb munkát végezhessenek és minél előbb jó szakmunkásokká válhassanak. F. J. A Kábelgyár az üzemek közli munka verseny győztese! A pozsonyi Kábelgyár, Gumón és BEZ-gyárak között január 1. óta folyó munkaverse^yben márciusban a Kábelgyár dolgozói győztek. A terv teljesítésében 103%-ot értek el, a munkatermelékenység tervét 106.3 százalékra, a feihalmozás tervét 117.1%-ra, teljesítették. A munka­mulasztást pedig 4 százalékra osök­kentették. E gyárak üzemek közti munkaver­senye lényegesen hozzájárul a terV­feladatok teljesítéséhez és elősegíti a munka termelékenységéinek növe­kedését. A pozsonyi elektrotechnikai üzemekben e verseny segítségével ez évben sokkal jobb eredményeket mutatnak fel mint tavaly. Az év ele­jétől tervüket 100%-on felül teljesí­tették. Komáromi munkások újabb kötelezettségvállalása A komáromi hajógyár dolgozói további kötelezettségvállalásokkal készülnek május 1. megünneplésére. Az anyagbeszerzési osztály alkal­mazottai kötelezték magukat, hogy június 30-ig biztosítják a hajók el­készítéséhez szükséges anyagot Ezenkívül a raktárhelyiségek rende­zésére munkaidő után 700 órát dol­goznak le brigádmunkában. Az egyes munkacsoportok még külön fölaján­lásokat is tettek, hogy elősegítsék a munkamenet zavartalanságát. Szabó István, Komárom Fiileki munkások munkasikere A május elsejei versenybe a füle­ki zománcgyár 1470. számú műhely dolgozói is bekapcsolódtak és a vál­lalások teljesítésében szép példát mutatnak. A műhely munkásai önkéntes bri­gádmunkában a füleki kultúrház építésénél szeméiyenként 8 órai bri­gádmunkát ledolgoztak. A szerelő munkásak eddigi teljesítményükön felül minden héten egy darabbal többet készítenek el. a másik mun­kacsoport pedig áprilisi tervét egy héttel előbb teljesítette. Ezenkívül a műhely összes dolgozói kötelezték magukat, hogy az ötéves terv negye­dik évét Sztálin elvtárs születésnap­jáig teljesíteni fogják. Kojnok István, Fülek Egyesületeink kötelezettségvállalásai a Szlovákiai Szokol-kongresszusra Minden nap újabb és újabb köte­lezettségvállalások érkeznek be, amelyeket a Szlovákiai Szokol kongresszus alkalmával ajánlanak fel. Az üzemek munkásai, trakto rosok, szokolkörök, szokolegyletek és munkakollektivák küldik be eze­ket. Valamennyien azzal az ígéret tel: a kötelezettségvállalásokat tel­jesítjük és túlteljesítjük. Azonban a kötelezettségvállalás bejelentése még csak a kezdet. A bejelentett kötelezettségvállalásokat teljesíteni is kell. A Szlovákiai Szokol-kon­gresszusz alaklmával vállalt kötele­zettségek teljesítésére mintául szol­gál Mihál elvtársnak, aki a handlo vai bányában dolgozik, bányászél­csapata, amely a kongresszusra vál lalt építő kötelezettségeit rendszere­sen 147%-ra teljesiti; továbbá az ógyallai traktorállomás üzemi Szo­kol egylete. A Szlovákiai Szokol-kongresszus tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítésére és túlteljesítésére kivá ló alkalom május elseje, a világ dolgozó népeinek ünnepe. Milyen emelt fővel fogunk a májusi menet­ben felvonulni zászlótengerben és jelszavak és transzparensek alatt, énekszóval és örvendező szívvel, az­zal a tudattal, hogy a kötelezettsé­geket, amelyeket a Szlovákiai Szo­kol-kongresszusra vállaltunk, már teljesítettük, vagy pedig túl is tel jesítettük. Május elseje nálunk a Szovjetunióval való felbonthatatlan egységnek és barátságnak, vala­mint az erőnek szemléje lesz, szem­léje azonknak a nagy építő felaján­lásoknak, amelyeket a CsKP és Gottwald elvtárs veeetése alatt sze retett hazánkban a szocializmus építésénél érünk el. Büszkén fogjuk hallani a kötelezettségek teljesíté­sét, amelyek teljesítésében nekünk az egységes testnevelés tagjainak is részünk van. A Szlovákiai Szo kol-kongresszus tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítése nemcsak a legszebb ajándék lesz erre a kon­gresszusra, hanem hathatós segít­séget is fog jelenteni Szlovákia ösz szesített tervének teljesítésében. Poľana O patová, üzemi Szokol­egylet kötelezi magát arra, hogy: 1. a testnevelést bevezeti a hím­zöosztály munkahelyén, ahol szov­jet minta szerint testnevelési tíz­perceket rendeznek, 2. a Vörös-csillag komplexbrigád jának munkájára a mi üzemünkben is az üzemi Szokol-egylet tagjaiból brigádot állítunk fel ezen a néven­„Szokol-brigád 1952 május elsejé­re", 3. üzemi Szokol-egyletünk tagjai 1000 brigádórát dolgoznak a játszó téren, 4. egyletünk 50 tagja az év vé­géig megszerzi a TOZ I. jelvényt. 5. a labdarúgóosztály tagjai Szo­kol-brigádot alakítanak, amelybe valamennyi sportoló bekapcsolódik, 6. a labdarúgóosztály valamennyi működő játékosa/ kötelezi magát, hogy 1952. év végéig megszerzi a TOZ II. jelvényt. A Szokol CSSZ Dukla, Eperjes labdarúgóosztálya kötelezi magát: 1. a labdarúgóosztály mindegyik játékosa igyekszik arra, hogy 1952­ben a maga munkahelyén a minta­szerű munkás címét megszerezze, 2. 5000 brigádórát dolgoznak le az üzemben és 500 brigádórát az akadályversenypálya építésén, 3. osztályún valamennyi működő tagja az év végéig megszerzi a TOZ n. jelvényt. A nagykaposi Vasutas Szokol­egylet kötelezi magát: 1. taglétszámát 20 fővel emeli, 2. 20 új TOZ-jelvénybirtokost szerez, 3. április 15-ig röplabda-, asztali­tenisz- és könnyűatlétikai osztályt állít fel. A kassai S. Dopravné Závody kötelezettséget vállalt: 1. az 1952. év végéig 50 TOZ­jelvénybirtokost állít ki, 2. a vállalatban 1000 brigádórát dolgozik és a játszótér rendbentar­tásán 500 brigádórát, 3. 1952 május 30-ig röplabdapá­lyát épit, 4. az 1952. év végéig 100 új Szo­kol-tagot szerez. Ülésezett a Szlovákiai Szokol-bizottság labdarúgóosztályának edzőbizottsága A COS „A" és COS „B" válogatott labdarúgó csapatok mérkőzése után Bratislavában a közp. Szokolbizott ság és a Szlovákiai Szokolbizottság edző tanácsainak tagjai lg összegyűl­tek számos fontos kérdés megbeszé lése és elintézése végett, amelyek a csehszlovák labdarúgás mai hely­zetére vonatkoznak. Ezek az edzőta­nácsok többnyire a köztársasági baj­nokság és a kerületi versenyek lab­darúgó szakosztályának edzőiből áll nak. ők ismerik a legjobban labda rúgásunk nehézségeit és az edzői ta­nácsokon való részvételük közvetle­nül összekapcsolja a sportolókat a funkcionáriusokkal és lehetővé teszi az új nevelési módszerek bevezeté sét. Az edzői tanácsok gyülését M. Choutka, a Központi Szokolbizottság edzői tanácsának tagja vezette. Be­számolójában foglalkozott a sporto. lók nevelésével, amelynek célja az új­típusú sportolók kiképzése, továbbá az edzők feladatával, akiknek ezt a nevelést el kell végezmiök. Az edző­nek a lehető legnagyobb mértékben befolyást kell gyakorolnia a reábí­zottakra, meg kell erősítenie azok er. kölosi felfogását, nemcsak alaki, ha­nem belső fegyelmét is, fel kell éb­resztenie hazafias érzésüket a kollek. tíváért való gondolkodásukat és biz­tositaniok kell a munkához való he­lyes viszonyukat, amire a testneve­lés végzése a legjobb előkészület. Ezután M. Choutka indítványt tett a labdarúgás részletesen kidolgozott módszerére, vagyis technikájára, tak­tikájára és játékrendszerére. A kö­zös munkában résztvennének az ed­zők, a volt aktív labdarúgók, akik már abbahagyták tevékenységüket, a működő labdariigók és más labdarú­gó szakemberek. Az ülés ezt az indít­ványt elfogadta, mert várható, hogy ha életbelép, akkor lényegesen meg­javítja a labdarúgást, mégpedig nemcsak a legfelsőbb bajnoki küzdel­mekben, hanem a kerületi és járási versenyekben is, mert a sportolók helyes szakszerű nevelését csakis a labdarúgás egységes felfogása bizto­sithatja. A szakképzett edzők hiányát amit különösen a magasabb bajnoki ver senyeknél, de az alsóbb versenyek­ben még nagyobb mértékben lehet érezni, fokozatosan ki lehet küszö­bölni azáltal, hogy az edzők számára szemináriumokat rendezünk. A leg. nagyobb haszonnal fog szolgálni az edzfík minőségének javításához a há­romhónapos Iskolázás, amelyet még ebben az évben rendeznek, főképp azonban az egyéves edzőiskola, ame­lyet a jövő évre terveznek. Válogatott csapatunkban fiatal labdarúgók mindig több alkalmat ta Iáinak nemzetközi szereplésre. A fia­tal játékosok tapasztalathiánya, ami érthető abból, hogy kevés nemzetkö­zi mérkőzés van, továbbá az, hogy a válogatott csapatok, különböző egye sületek játékosaiból állítják össze, a legutóbbi időben nemzetközi téren kevés sikert hozott számunkra. A jö vőben a válogatott csapatok össze, állításánál a legjobb egyesület tel­jesítményéből kell kiindulni és ezt más egyesületekből vett legjobb já­tékossal kell kiegészíteni. K. Kolský edző azt az indítványt tette, hogy legjobb labdarúgó csapa taink igyekezzenek nemzetközi ta­pasztalatokra szert tenni. Szerinte valamely szabad napon a köztársasá­gi bajnokság néhány legjobb csapata nemzetközi mérkőzést játszva a népi demokratikus országok csapataival, Igy legjobb egyesületeinknek több al­kalma volna arra, hogy értékes nem. zetkgzi tapasztalatokra tegyen szert, amelyek azután emelnék labdarúgás sunk színvonalát. A gyűlés ezt az in­dítványt elfogadta. Az edzőtanácsok tagjai továbbá el­fogadták azt az indítványt, hogy vá­logatott labadrúgó csapatunk május 7-én Prágában — mielőtt elindulna az ezidei első nemzetközi mérkőzésé­re Romániába, — tartson edzőmér. kőzést a Szlovákiai Központi Szokol­bizottság utánpótlás csapatával. Az egyes beszámolókkal és indít­ványokkal kapcsolatban a központi és a szlovákiai Szokolbizottságok ed­zégi tanácsainak ülésén értékes hoz­zászólások hangzottak el. Sporthíradó i 0 Vágsellyei Szokol— K. Z. Hloho. vec 9:0 (4:0). Vicena bíráskodása mellett Vágsellyén szépszámú néző­közönség előtt került sorra a kerüle­ti női bajnoki kézilabdamérkőzés. A találkozó szép küzdelmet hozott. A honiak nagy gólarányú győzelme tel­jesen megérdemelt. A gólokat Hanu­szova (5 J és Pullmannova (4) lőt­ték. 0 Ma délután Vágsellyén játszik a szenei Szokol. A szenei labdarúgók ma délután fél 5 órai kezdettel ba­rátságos labdarúgó mérkőzésre áll­nak ki a vágsellyeiek ellen. A mér­kőzés érdekes küzdelmet ígér. 0 Deáki—Szelice 0:3 (0:1). A sze­licei csapat állandó fölénye jellemez­te a bajnoki mérkőzést. Csatáraink azonban a kínálkozó jó gólhelyzete­ket nem tudták kihasználni. Góllö­vők: Fehér (2) és Tóth III. 9 Zsigárd—Szelice 2:3 (0:2). Az ifjúsági bajnoki mérkőzést a szelicei csapat Kubicsko II. (2) és Kubics­kó I. góljaival nyerte meg. 0 Szelice—Vecse 12:2 (5:0). Ifjú sági férfi bajnoki kézilabdamérkőzés. A honiak egytucat gólos győzelme reális. 0 Szelice—Mocsonok 8:2 (4:0). A szelicei női ifjúsági kézilabdacsapat ezt a mérkőzést is szép játékkal nyerte meg. • A Csedok nemzeti vállalat a Ko­vosmalt Trnava— Dynamo HUKO Košice bajnoki labdarúgó mérkőzésre vasárnap külön autóbuszokat indít Trnavába. Indulás 14 órakor. Úti­költség oda és vissza 115 korona Je­lentkezni a Csedok autokar osztályá­nál, Bratislava, Štúrova l/a, a volt Wagon Lits, lehet. H STÍSKA 16. HETE Sparta NV. Bratislava Slov. Žilina Ingstav Tepl. L. Z. Plzeň MEZ Židenice ATK Armat. Űsti Sklo Jablonec STS Doksy Tr. Hrudin Botana Holice OK D Zárubek Tatra Kopriv Zora Olomouc CSSZ Prost. NVB Bystrica Poľ. Opatová SZ Senica RSD Szenc Snina Sobrance Sloboda RP Sandrik ,,B" UJ SZO. a Csehszlovákia magyal dolgo­zók napilapja — Szerkesztőség Bratisla­va. Jesenského 8—10 Telefon: 847—16 es 852— 1U Főszerkesztő Lőrincz Gyula — Kiadóhivatal Pravda. lapkladóválls­lata, Jesenského 12. Telefón: üzemi elő­fizetés es lanárusílAf- 274—74. egyéni elő­fizetés 262—77 Az UJ SZO megrendelhető a n'ftat kézbesítőknél vapy a postahiva­talokon ls. — Előfizetési df.i Vi évre 12(1 Kía. Feladó és irányító postahivatal Bratisla­va IL — Nyomja a Pravda n. v. nyomdá­1a. Bratislava. TELJESÍTSÉTEK ATOZ-JELVÉNYSZERZOVERSENY FELTÉTELEIT j — a r ország építésének és a haza védelmének jelvényét!

Next

/
Thumbnails
Contents