Uj Szó, 1952. március (5. évfolyam, 52-77.szám)

1952-03-01 / 52. szám, szombat

1952 március 1 ttB a mm

r 7 II

J MII A nők vezető állásokban is megállják helyüket Tejzler Helena élmunkásnő a munkahivatal íőnöke szlovák állam alatt tovább szenvedte I lenek lesznek. De kissé még visszaa hazátlan proletár munkássorsot. A tartjuk, ritka élmény ilyen osztálynémetek mint nem idevalót Ludvigs-1 öntudatos, bátor, okos, céltudatos haíenba küldték munkatáborba a j asszonnyal beszélgetni. Büszkék vagyunk rá. Ugy érezzük, hogy & fejlődés folyamán sok-sok ilyen, aszszony fogja átvenni a vezető helyeket ég akkor mindig kisebbek és kisebbek lesznek a nehézségek a szocializmus építésének útján. — 1951 óta dolgozom itt, a Központi Nemzeti Bizottság V. ügyosztályán; mondhatom, nagyon vegyes érzelmekkel vállaltam ezt a munkát. A dohánygyárban élmunkásnő voltam, gépet kezeltem. A normámat, amelyet gépemnél elértem, még most sem tudja egyik munkásnő sem teljesíteni. Szerettem a gyárban dolgozni. Nagyon szerettem a gépemet — még most Is nagyon szeretem. És úgy éreztem, hogy sziklákat Is el tudok a helyéből mozdítani, ha arról van szó, hogy a munkásosztálynak segítsek és a munkáskollektív érdekében a gyárban meg is tettem mindent, ami csak kellett. Amikor azonban a Párt ide helyezett, láttam, hogy olyan nehézségek merülnek Itt fel, J hogy rajtuk az én sziklákat döntő * Tejzler Helena pihenő óráiban fiai val foglalkozik. kis családot és onnan Linzbe. Mindketten gyárban dolgoztak, emellett apró gyermekeivel kínlódott és férje, aki ügyes szakember volt jobb 3orsot is biztosíthatott volna nekik, ha belépnek a horogkeresztes pártba. Azonban ezt sem szép szóra, sem fenyegetésre nem voltak hajlandók megtenni, nem adták el magukat. A dicső Szovjet Hadsereg számukra ls meghozta a felszabadulást. Hazajöttek Bratislavába és mint felbadult emberek kezdtek dolgozni mindketten a dohánygyárban és azonnal beléptek a Pártba. Tejzlerová Helena elvtársnövel elmélyedünk a beszélgetésben, közben előszobájában gyűlnek a felek. Nyugtalankodik, hogy nem teljésítheti munkáját és ügyfelei türelmetTejzler Helena elvtársnő munkahelyén iváni f/ff

eresiehe.ii helyzete A Központi Nemzeti Bizottság V/l osztályának előszobájában vagyunk. — Elvtársnő, öreg ember vagyok, pem bírom már az erős fizikai munkát, szeretnék valahol mint kapus elhelyezkedni. — Bácsika, volna kedve altisztének menni valahozá — kérdi szolgálatkészen éa kedvesen a megszólított elvtársnő. — Ha igen, menjen el a diétás konyhába, ott keresnek altisztet Most egy másik fél szólítja meg a fiatal hivatalnoknőt: már kevésbé nyugodtan, Ideges hangon: „Ahová küldtek munkára, én azt nem vállalom, lábtrombózisom van, itt van róla az orvosi bizonyítvány. Kérek olyan munkát, amelyet elvégezhetek." Hosszú vita fejlődik ki a hivatalnoknő és a munkátkereső fél között Kitűnik, hogy az adminisztrációból bocsátották el az illetőt. Szívósan ragaszkodik a hivatali munkához, Semmiképpen sem akarja megérteni, hogy a termelésben fontos és hasznos munkát végezhetne. Türelemmel, meggyőzéssel igyekeznek vele megállapodásra jutni. Aztán egy fiatal nő kért, hogy Bratislavában a közüzemeknél helyezkedhessen el, mivel családja van. Azonnal megkapja az engedélyt. Jó testalkatú, fiatal fiú következik. A meggyőzés helyes módszerének megvan a gyors hatása. A fiatalember azonnai indulni akar az OKD-ra, hosszútartamú brigádmunkára. Igy folyik ez egész nap, a Köz. ponti Nemzeti Bizottság munkahivatalában. Ahogy figyeljük az ott lejátszódó jeleneteket, a legkülönbözőbb embertípusokat, akik dolgaikkal ide. jönnek az az érzés kristályosodik ki bennünk, hogy ez igen nehéz és felelősségteljes szakasza a politikai munkának. A legtöbb ideforduló ember ideges, izgatott, elégedetlen és úgy kell az ügyeket elintézni, hogy megnyugodva és lehetőleg elégedetten távozzanak. Ez nem adminisztratív munka. Ez ma, a szocializmus építésének ebben a fontos időszakában egyik legjelentékenyebb politikai meggyőző munka. Ezeket a dolgozókat külön-külön, minden esettel egyénileg foglalkozva velük, kell meggyőzni arról, hogy a munkatanácsolásnak és a munkabeosztásnak ugy kell történnie, ahogy a szocialista építés megköveteli. Meg kell birkózni azzal az előítélettel, ami a termelőmunka ellen évtizedeken át mélyen belegyökerezett az emberekbe, különösen a polgári rétegbe. E

s ezt a nehéz politikai és lélektani munkát egy asszony végzi, Tejzlerová Helena, volt dohánygyári élmunkásnő. Ahogy szemtől-szembe állunk ezzel az egyszerű, természetes beszédmodorú és mozgású asszonnyal, a csodálat és tisztelet érzése tölt el. Ez az asszony egyik történelmi dokumentuma annak, hogy a nal egyenjogúság hazánkban már nemcsak papíron van meg és egyrészt bizonyítéka annak hogy államunk megadja a lehetőséget a nőknek, hogy egyenjogúan és egyenrangúan dolgozzanak férfitársaikkal, másrészt felelősségteljes munkájával, rátermettségével, kiegyensúlyozott lényével, odaállíthatjuk őt minden kételkedő elé: ime egy asszony, aki a rábízott vezető állást nemcsak betölti, hanem példaképpen állhat mind a férfiak, mind a nők előtt. Tejzlerová Helena fiatal, 30 éves teremtés. De nehéz, tapasztalatokban gazdag évek állnak mögötte. Csehszlovák hazánk legszegényebb részén született, kis faluban, ahol a polgári demokrácia bűnei következtében a szegény ember állati sorban élt. Mikor gyermekkorára viszszaemlékszik, mint életének határkövét említi meg azt az éjszakát, amikor szülőfaluja leégett és kis vályogviskójuk is a tűz martaléka lett. E szerencsétlenség után koldusbotra jutottak, r.;ajd hosszú éhezés ég nélkülözés után édesapja a kassai dohánygyárba került munkásnak. Ekkor Helena 10 éves volt, Szülőfalujában néhány orosz osztályt végzett úgy, hogy csak nyáron járt iskolába, mert a proletársorsban télen nem volt cipője és ruhája, amiben iskolába járjon. Kassán elölről kezdte a tanu'.ást, öt osztályt elvégzett és akkor kezdett kenyeret keresni. Dolgozott földeken, épületen, a magyar megszállás idejében kiutasították őket és visszajöttek Bratislavába 1940-ben, férhezment és az u. n. A gyermekkérdés az iráni társadalom vérző sebe, életük legfontosabb problémája. Mindeddig semmi sem történt, mely a védtelen lények, jövendő nemzedékünk életének biztosítását szolgálná. Az anyák, akiknek dolgozniok kell, bekötözik kicsinyeiket egy fabölcsőbe. Hogy nyugodtan maradjanak, kis ópiumtablettt adnak be nekik, amitől a gyermek órákra elalszik. Gyakran megtörténik, hogy a tabletta megöli a gyermeket. Ha azonban életben is marad, e megkötözött helyzetben, ópiumtól elkábítva — az ópiumtablettákat a nemzetközi imperializmus bocsátja rendelkezésre — ne

m fejlődhetik. Mivel a nép általában odúkban lakik és éhezik, a gyermekek többnyire egészen kis korukban meghalnak; Iránban a gyermekhalandóság arányszáma 90 százalék körül mozog. Más dolgozó asszonyok magukkal viszik kicsinyeiket a munkába. Is. pahanban, a textilipar központjában, ahol az asszonyokat legkegyetleneb. bül kizsámányolják, hatalmas hangárokban tisztítják a gyapjút. Nedves, sötét, hideg helyen dolgoznak, ahol oly sűrű a gyapjúból felszálló por, hogy két lépésnyire sem lehet látni tőle. Az anyák mellett nagy üres tartályok állnak, ezekbe teszik bele a kicsinyeket. Szegény kicsikék aztán fejüket rázogatják, nézik beteg szemükkel a világot maguk körül és még ahhoz sincs erejük, hogy sírjanak. Persze, igen hamar megtámadja őket a tuberkolózis és többnyire egészen kicsi korukban el is pusztulnak. Igen sok anya, aki gyárban dolgozik, úgy igyekszik megmenteni gyermekének életét, hogy a raktárba helyezi el beleágyazva a gyapjú közé. Ezeket a gyermekeket nagyon gyakran a raktárakba behajtó gyapjúszállító teherautók gázolják halálra. Minthogy a gyermekek újjai igen mozgékonyak és ügyesek, Irán egész területén keresik a gyermekmunkásokat, hogy a legpompásabb szőnyegeket veltfk készíttessék. Ezek a gyermekek sötét szobákban dolgoznak, melyeket inkább börtönnek nevezhetnénk, s napi 14 órát ülnek a szövőszék mellett. Szívettépő látványt nyújtanak ezek a gyakran négy évesnél nem idősebb kicsinyek, amint apró ujjaikkal kötözik a csomókat, válogatják a színeket, anélkül, hogy helyükről egy pillanatra is elmozdulhatnának. Mindezért egész nap egyetlen darab kenyeret kapnak. A műhelyekben a munkásnők hosszú dalokat énekelnek nyomorúságukról, a gyermekek pedig dadogva, selypítve ismétlik e rabszolgaénekek szavait. Irán déli területein, a petróleumvidékeken, melyek oly felmérhetetlen jövedelmeket hajtanak az angol és amerikai imperialistáknak, a gyermekek meztelenül, betegségeiktől félig megvaKedves elvtársnők! Politikai iskolá- \ zásunk első hete már eltelt. Este van, a napirend szerint szabadfoglalkozás. Kihasználom ezt az alkalmat, hogy valamit írjak nektek itteni életünkről. Mint máskor, most is pihenünk napi munkánk — a tanulás után. Néhányan még bepótolják, amit az előadás folyamán nem értettek meg, hisz gazdag könyvtár áll rendelkezésükre. A másik — levelet ír. Mások vígan szórakoznak, vidám nevetésük betölti a termet. En pihenek és rátok gondolok... A közeli tanteremben éppen elhallgatott az első kör víg éneke, amely a holnapi kultúrműsort gyakorolja be és már nyílik az ajtó. Szobánkba lép Murgás Vincentina kiszucai elvtársnö. kultan csavarognak a vágóhidak körül, hogy a levágott marhák hulla dékaival és vérével valahogyan táplálni tudják magukat. Mindennapos látvány, hogy egy-egy görögdinnye, héj darabocskáért egész csoportok verekednek össze, végül azonban többnyire egy-egy felnőtt kaparintja ej előlük. Irán egyik tartományában, Kirmanban, mely Beludzsísztán angol domínium közvetlen szomszédja, oly nagy a nyomorúság, hogy a gyermekek bandákba verődve, ki. éhezve, betegen reszkető lábakkal kóborolnak a rekkenő melegben az országútakon, sohasem érve célhoz. Azokon az országútakon vonszolják magukat, melyeket az imperializmus építtetett... A kiéhezett szülők el. adják gyermekeiket és bárki vásárolhat ilyen kis rabszolgákat magának ha véletlenül van 300 fölösleges frankja. Nem csoda, ha igen sok iráni anya gyermekének halálát felszabadulásnak érzi. Arca sugárzik a büszke megelégedéstől, meg van elégedve körének mai munkájával. Nemsokára a folyosón sípszó hangzik. Az éji nyugalom jelzése ez s egyszerre minden elcsendesedik csak itt-ott hallani az utolsó szófoszlányokat. Gondolatban most is veletek maradok, kedves elvtársnők. Azt akarom nektek mondani, hogy meg vagyok elégedve, hogy boldog vagyok. Jól érzem magam a SzlovMa minden részéből összejött asszonyok eme kollektívájában. Hisz itt Kassáról és Pozsonyból is vannak asszonyok. Mindegyikünk más, de lényegében egyforma. Ezalatt a 14 nap alatt mindnyájan szép családi közösséget akarunk kialakítani. M. M. energiám is megtorpan. Ottan géppel és anyaggal , volt dolgom, Itt azonban emberanyaggal dolgozom, ami sokkal nehezebb. Itt léleklsmerőnek is kell lennem, itt mindenki izgatott, a reakciónak talán sehol nem érezhető úgy a bomlasztó munkája, mint itt. Feleim között sok a szélhámos is, akik csalással próbálkoznak. Ezt a munkát nem lehet bürokratikusán végezni, ezt a felelősséget az állammal szemben csak politikai meggyőző, becsületes munkával lehet vállalni. Nehezen szoktam meg itt és boldog voltam, ha ügyes-bajos dolgok kivizsgálására üzembe kellett mennem. Viszontláttam a gépeket, amelyek nagyon hiányzanak nekem. Tejzlerová Helena elgondolkodik. Kérdésünkkel zavarjuk meg gondolatait. — Elvtársnő, beszélj nehézségeidről, amelyekkel itt meg kellett küzdened. — Legnagyobb nehézségem az volt, hogy mikor Idejöttem, itt a bürokrácia virágzott. Sikerült elérnem azt, hogy az adminisztratív munkából politikai munka lett. Elmerültem a papírokban, mikor Idekerültem, úgy éreztem, hogy agyonütnek az aktacsomók. Amióta átszerveztem a munkát, nagyon szívesen dolgozom. Például, amint tudjátok, a legfontosabb akció most az OKD. Három napig voltam Osztravában, hogy ott a munkafeltételeket megjavítsam. Ez sikerült is. Hogy képetek legyen itteni munkám nehézségeiről, csak annyit mondok, hogy amikor sikerült egy férfit politikailag meggyőznöm arról, hogy mit jelent az OKD, vagy mit jelent a bányászlakások felépítése a szocializmus szempontjából és beleegyezett abba, hogy oda megy dolgozni, akkor megjelenik a feleség, vagy az anya, a legnagyobb sírások és zokogások közepette és könyörög nekem, hogy ne küldjem a férjüket, vagy fiúkat bányába. Holott én senkit sem küldök, csak igyekszem őket meggyőzni. De mondhatom, hogy a legtöbb esetben a feleségeket és anyákat is sikerül jobb belátásra bírnom. A férfiak eleinte igyekeztek velem magas lóról bes/élni és engem lekicsinyelni Azonban most már nyugodtan mondhatom, hogy ezen a téren teljesen megváltozott a helyzet, bizalommal vannak hozzám, látják, hogy nem vagyok önhitt, nem vagyok fölényes, emberi, elvtársi módon bánok a felekkel, tekintettel vagyok családi körülményeikre és ahol lehet, segítek. Én meg tudom érteni a munkásembert. — Mondj valamit, elvtársnő a nőknek a munkába való bekapcsolódásáról. — Nincs itt semmi hiba. Minden hónapban körülbelül 300 új női munkaerőt helyezünk el, akik maguktól jelentkeznek. — Beszélj valamit családi életedről, elvtársnő, hogyan látod el családodat? — A férjem dohánygyári munkás és két sikerült fiam van. Az egyik 10, a másik 8 éves. Este főzök, takarítok, gondoskodom róluk, ami egyáltalán nem esik nehezemre. A gyerekeim különben nagyon önállóak, még be is vásárolnak napközben. Késő estig s eldolgozom odahaza, mert ha lefekszem ís, nem nagyon tudok aludni. Napi gondjaim és problémáim tovább foglalkoztatnak, nagyon komolyan veszem feladataimat és mindig azon gondolkodom, hogyan tudnám őket még jobban elvégezni. Az OKD toborzóversenyében megnyertük a versenyt a többi kerületek előtt. A leekisebh sikertélenség nagyon fáj, de ha figyelem a nemzetközi helyzetet, akkor megacélosodom újra a munkára, mert tudom, mit jelent az OKD, mit jelent Jáchímov, mit jelentenek a vízierőművek, tudom, hogy ez a mi életünk alapja és erre fosunk tovább épíleni. Ha engem a Párt bárhova állítana, ha azt mondaná, hogy menjek bányába, vagy menjek épületre dolgozni, szó nélkül elmennék, — Itt hangjából a megingathatatlan hűség és meggyőződés csendül ki, — még a pokolba is elmennék, ha kell, hogy hazámat megvédjem és hogy Pártomnak dolgozhassam. E szavaknál könny csillan Tejzlerová szemében mi is küzdünk a meghatottsággal. Turi Mária. ^őa^méfiiai luxéi