Uj Szó, 1952. március (5. évfolyam, 52-77.szám)
1952-03-11 / 60. szám, kedd
— — U J SZO 1952 március 11 Párt- és kormányhatározat az állami traktorállomások munkájának megjavításáról (Vasárnapi számunkban között cikkünk folytatása.) 11. Hogy a traktorállomás munkájának az EFSz által való ellenőrzése biztosítva legyen és hogy a traktorállomás és az EFSz közötti együttműködés megjavuljon, ki kell szélesíteni és meg kell szilárdítani a traktorállomás igazgatójából, az összes EFSz-ek elnökeiből, amelyek részére a traktorállomás dolgozik, a politikai igazgatóból, a föagronómusból, a géptechnikusból és a járási nemzeti bizottság agronómusából álló tanács szervezetét. A traktorállomás tanácsának tevékenységét úgy kell megszervezni, hogy az a traktorállomás ellenőrzésének alapszervévé váljon, hogy a traktorállomás munkatervének esetleges megjavítását aj áno a » szövetkezetek tényleges szükségletei szeriintés hogy így biztosítsa a szövetkezetek számára a legteljesebb segítséget. A traktorállomás tanácsának segítenie kell az új traktorosok toborzásában a szövetkezeti tagok soraiból, főleg a második váltáshoz szükséges traktorosok toborzásában a szezónmumkák idején. IV. A traktorállomás agronómiai szolgálatának megjavításával és a gépek teljes mértékben való kihasználásával kell biztosítani a magasabb hektárhozamot a szövetkezeti földeken A traktorállomás fontos feladata, hogy átvigye a szövetkezetekbe a haladószellemü szovjet agrotechnika elveit, hogy azokat a gyakorlatban alkalmazza és hogy biztosítsa az összes mezőgazdasági gépek teljes mértékben való kihasználását. Ezen feladatok teljesítésének érdekében a földmüvelésügyi minisztérium (Nepomucky min.), a kerületi nemzeti bizottságok (a kerületi nemzeti bizottságok elnökei) és a traktorállomások igazgatói a következő feladatokat kapják: 1. A traktorállomások agronómiai szolgálatát a szövetkezetek számára úgy kell megszervezni, hogy a földmunkák tervében az időtartamok szakszerűen legyenek kijelölve a legújabb agrotechnikai elvek szerint és a helyes agrotechnikai időpontokban. 2. Biztosítani kell, hogy a traktorállomás agrónomusai segítsék az EFSz-ek egész évi termelési tervének kidolgozását, főleg a tervnek az egyes szezómokra és munkacsoportokra való szétdolgozását. 3. A részleg-agronómusok és brigádok számára heti parancsokat kell kiadni a munkák megvalósítására az agrotechnikai elvek megadásával, mint például a szántás mélysége, a müvelés iránya, a vetőmag mennyisége, a vetés mélysége, munkahatáridök stb., és biztosítani kell, hogy ezek a minőségi iránymutatások kötelezettségvállalásként legyenek bejegyezve a traktorosok munkaparancsaiba. A munkák átvevője (az EFSz elnöke, a munkacsoport vezetője) aláírásával igazolja, hogy az iránymutatásokat betartották. 4. Meg kell javítani a járási nemzeti bizottságok és az állami traktorállomások agronómusainak együttműködését. E célból az agronómusok számára rendszeres értekezleteket kell szervezni és a járási nemzeti bizottságok agronómusainak el kell rendelni, hogy kötelesek az állami traktorállomás által elvégzett traktormunkák minőségét ellenőrizni. 5. Hogy az agrotechnikai határidőket megrövidítsék ós hogy a gépeket teljes mértékben kihasználják, be kell vezetni az összes munkáknál a két váltást, amennyiben ezt az agróteohnikai szabályok megengedik. A nehezebb munkafeltételekre való tekintettel az éjjeli váltásban a normát 15 százalékkal csökkenteni kell. A csúosmunkákban be kell vezetni a tízórás váltáSt. 6. Hogy a traktorok ereje teljes mértékben ki legyen használva és hogy az egyes munkák agrótechni- ! kai Időtartalma rövidebb legyem, még összetettebb agregátokat kell bevezetni és meg kell javítani azok használati módszerét — olyan agregátokat kell összeállítani, amelyek megfelelnek az agrótechnikai követelményeknek. VI. A traktorosokat, szövetkezeti tagokat munkaegységekben kell jutalmazni nak kifizetik a biztosított bérminimumot 50 Kös magasságban minden egyes munkaegység után. Ezzel a résszel csökken azon munkaegységek értéke, amelyeket a szövetkezet fizet ki ft traktorosoknak. Ajánlatos egy műszaki norma teljesítéséért 2—2.5 munkaegység kifizetése a kerekes traktoroknál és 2.5—3 munkaegység kifizetése a hernyótalpas traktoroknál. A traktorállomás munkájáért járó dijak azon EFSz-ek wámára, amelyek a traktorosokat munkaegységekben Jutalmazzák, a traktoros rendes bérének 60 százalékkal csökkennek. A traktorosok kizárólag csak a mezőgazdasági munkák után kaphatják jutalmukat munkaegységekben. Abban az esetben, ha a tervezett karbantartásban dolgoznák., vagy javítási munkákat végesnek, akkor a traktorállomás fizeti őket, épp úgy, mint a rendes traktorosokat. Ott, ahol megvannak az előfeltételek ,(a járásban sok EFSz van és a traktorosok a szövetkezeti tagok soraiból származnak) ajánlatos a szövetkezeti tagokkal való kölcsönös megegyezés alapján bevezetni a traktorosbrigád tagjainak, de mindenekelőtt a tarktorosoknak munkaegységek szerinti jutalmazását. A traktorosbrigád dolgozói, a szövetkezeti tagok, akik a munkaegységek szerint kapják jutalmazásukat, a traktorállomás igazgatójának vannak alárendelve és az ő utasításai szerint dolgoznak. Abban az esetben, ha a traktoros különböző EFSz-ekben dolgozik, minden EFSz-ben az elvégzett munkaegységesk szerint kapja jutalmát. A szövetkezeti tagokból való traktorosok megkapják a traktorosokat megillető összes gazdaságossági prémiumokat, amelyekét a traktorállomás vezetősége fizet ki nekik éppúgy, mint a többi traktorosoknak. A traktorállomások a traktorosokVII. Bevezetni a traktorállomás munkájáért járó díjak rendezésének normáit Tekintettel a jelentősen megváltozott viszonyokról a falvakban és a magasabb típusú EFSz.ek nagy fejlődésére, amelyekben megvalósítót, ták a földek tagosítását és amelyekben az egy hektár föld megművelésével járó költségek lényegesen alacsonyabbak, mint az egy hektár megművelésére eső költségek a magángazdaságokban, két különböző díjazást vezettek be, mégpedig a szocialista és magánszektor számáA földmüvelésügyi minisztérium (Nepomucky miniszter) a kerületi nemzeti bizottságok (a kerületi nemzeti bizottságok elnökei) és a traktorállomások igazgatói feladatul kapják, hogy az űj bérintézkedéseket pontosain betartsák és hogy semmi esetre se engedjék meg a díjszabások emelkedését a nehezebb munkafeltételeknél. VIII. Megjavítani a traktorállomások kádermunkáját V. Bér és fizetési intézkedések 1. Hogy a traktorosok, kombajnosok és azok segítőinek munkateljesítménye a földmunkákban fokozódjon és hogy kiküszöböljük az eddigi aránytalanul magas vesztességi időket ós az eddigi teljesítmény-normák áttekinthetetlenségét, és azért, hogy e dolgozók anyagilag érdekelve legyenek a feladatok teljesítésében és túlteljesítésében, az eddigi normák helyett műszaki teljesítményű normák lépnek érvénybe. A műszaki norma azt az időt jelöli meg, amely szükséges a megmunkálásra és a gépek napi technikai karbantartására. 2. A földmunkák időbérrel való jutalmazása tilos. 3. A műszaki normák bevezetésével egyidejűleg megállaptják a műszaki normák túlteljesítéséért járó prémiumokat: a műszaki norma teljesítéséért a dolgozó rendes órabért kap. A műszaki norma százszázalékon felüli túlteljesítéséért a normán felüli munkák bére 50 százalékkai 'emelkedik. Ezt a prémiumot azon feltétel alatt lehet kifizetni, ha a dolgozó 14 naptári nap alatt, vagyis egy fizetési időszakban, legalább 12 műszaki normát teljesít. Prémiumot a traktorosok, a kombajnosok és azok segítői, valamint a cséplőgépkezelök csak a földmunkáknál és a esáplésnél kaphatnak. 4. A műszaki normák és azok túlhaladása esetében fizetett prémiumok bevezetésével elmarad a földmunkák jutalmazásánál a túlóra jutalamzás. 5. Azon traktorállomások központjaiban, amelyekben rendkívül nehezek az életfeltételek, amit a földművelésügyi minisztérium állapít meg, a traktorosok, kombájnosok és azok segítőinek bér- és normatnrifája 10 százalékkal emelkedik. 6. A munkák gazdaságosabbá tétele, valamint a géppark kihasználása és az üzemanyag megtakarítása céljából bevezetik a traktorosok és a traktorállomás vezető dolgozóinak prémium-juta] m ázását 7. A traktorosbrigádok vezetői és gazdasági vezetői fizetésük rendezésével és a prémiumok bevezetési- ! vei érdekelve lesznek a terv teljesi j tésében, a gépek technikai karban- | tartásának megjavításában és az üzemanyag megtakarításában. A j traktorállomás vezető alkalmazottai fizetésük rendezésével és a prémiumrendszerrel szintén érdekelve lesznek a terv teljesítésében és a traktorállomás munkáinak gazdasá- ! gosabbá tételében. A traktorállomás alkalmazottai f jutalmazásának és prémiumokkal va- ; ló jutalmazásának elveiről a földmüvelésügyi minisztérium utasítást i ad ki. A földmunkákat végző tráktoro- ! soknak hivatalos gépkocsivezetői vizsgával kell rendelkezniök és tudniok kell a níjfellékfelszerelés alkal- : mazásának elviit, amelyek a földmunkák elvégzését a szükséges agrotechnikai minőségben biztosítják. Ha a földmunkákat hanyagul végezték, akkor a traktoros köteles a munkát kijavítani. Az ilyen utólagos javításokért bért nem számítanak. Ha a javítási vagy pedig az utólagos munkát más traktoros végzi, akkor az a traktoros, aki a munkát rosszul végezte, köteles megtéríteni társának a munkadíját. Ha a traktoros olyan lelkiismeretlenül végzi munkáját, hogy azt nem lehet átvenni, ha például az egész táblán nem tartja be a szántás mélységét, vagy pedig a vetésnél a mag betakarásának mélységét, vagy pedig ha más komoly hiányosságok észlelhetők, az ilyen munkáért a traktoros nem kap bért. A traktorállomások munkateljesítményének további emelkedése és minőségének megjavítása megkövetelj a szak- és politikai képzettség fokozását, amely jelenleg nin.cs elég magag színvonalon, hasonlóképpen megköveteli a traktorállomás dolgozóiról való jobb gondoskodást. A földmüvelésügyi minisztérium (Nepomucky miniszter) a kerületi nemzeti bizottságok (a kerületi nemzeti bizottságok elnökei) és a traktorállomások igazgatói felada tul kapják: 1. 1952 V. hó 31.ig biztosítani kell a traktorállomások megtisztítását a kulákoktól, azok fiaitól és' minden kapitalista ós ellenséges elemtől, amelyek befurakodtak a traktorállomásra és ott, mint agronómusok, géptechnikusok, brigádvezetők, javítómühelyvezetők vagy mint traktorosok dolgoznak. Ebből a célból alaposan át kell vizsgálni a traktorállomás minden dolgozójának viszonyát népi demokratikus köztársaságunkhoz, valamint a dolgozó politikai fejlettségét és szakképzettségét. El kell bocsátaná az összes ellen sége-s elemeket és meg kell valósítani a káderek új szétosztását. Emellett figyelembe kell venni a határövezetekben lévő állomások fokozott szükségleteit. A traktorállomág vezető helyeire szakszerűen képzett és népi demokratikus köztársaságunkhoz odaadó kádereket kel] kinevezni. 2. A traktorállomásoknak az új káderekkel való megerősítésében az új dolgozókat mindenekelőtt a szövetkezeti tagok és a szövetkezeti asszonyok soraiból kell megválasztani olyan módon, hogy ezekből álljon a traktoroskáderek, a gazdasági vezetők és a brigádvezetők magva. 3. Hogy a vezetőkáderek, igazga. tők és politikai vezetők gyakori gazdasági osztálya veszi fel, illetve bocsátja el. 4. Meg kell javítani a tratorosokról való szociális és kultúrális gondoskodást. a) 1952 végéig biztosítani kell a traktorosok számára a jobb elhelye. zési feltételeket a traktorosbrigád központokban. b) Szerződésileg kell biztosítani a traktorosbrigád tagjainak étkeztetését a szövetkezet közös konyháiban vagy esetleg az állami birtokok konyháiban és lehetőség szerint biztosítani kell azt,, hogy a traktorosok kinn a földön kapják meg az ebédet. c) Biztosítani kell a „Vörös sarkok" kiépítését az 1952-es év végéig a traktorosbrigád központokban. d) Biztosítani kell a dolgozók egészségéről való gondoskodást: egészségügyi bódékat kell felszerelni fokozatosan minden egyes traktorra és rendszeres, kötelező orvosi vizsgálatot bevezetni az egyes traktorosoknál. A traktorállomások igazgatói feladatul kapják, hogy személyes felelősséggel gondoskodjanak minden egyes traktorosbrigád központban a traktorosok rendes elszállásolásának és ellátásának biztosításáról, valamint munkájuk és kulturális életük kedvező előfeltételeinek biztosításáról. A helyi nemzeti bizottságok feladata azokban a falvakban, ahol traktorosbrigád központ van, hogy a fentiekben a traktorállomások igazgatói minden módon segítsék. 5. Fokozott figyelmet kell fordítani a dolgozók kijelölésére az egyes iskolákba és tanfolyamokra olyan módon, hogy a tanfolyamra a legjobb és legtehetségesebb dolgozók kerüljenek. 6. Biztosítani kell az Iskolák és helyváltoztatását megszüntessük, a i tanfolyamok abszolvenseinek teljes káderokat a földmüvelésügyi mi- { munkakihasználását és sokoldalú senisztérium veszi fel, illetve bocsátja j gitséget kell nekik nyújtani olyan el. A traktorállomás föagronómuaait í rnódor. hogy azok a traktorállomás R kerületi nemzeti bizottság mező-1 állandó támaszaivá váljanak. Meg kell javítani a traktorállomás igazgatóhelyetteseinek munkáját Az igazgató politikai helyetteseinek feladata politikai és nevelési feladat a traktorállomás dolgozói között, nekik kell biztosítaniok mindazon- feladatok teljesítését, amelyeket a traktorállomás elé a Párt és a kormány tűz ki. Az igazgatóhelyettesekre mindenekelőtt a következő feladatok várnak: a) Mozgósítaniok kell a traktorállomás dolgozóit a napi terv teljesítésére és túlteljesítésére, mégpedig az üzemi pártszervezet, a CsISz és ROH-.-zarvezet segítségével. Ki kell szélesíteniük a szocialista munkaversenyt, népszerűsíteniük kell a legjobb dolgozókat és terjeszteniök kell a legjobb dolgozók munkamódszereit. Be kell vezetniök és alkalmazniok kell továbbá a szovjet traktorállomások tapasztalatait. Harcolni kell az EFSz-ekkel megkötött szerződések következetes betartásáért és a szerződésinek az agrotechnikai időpontokban való teljesítéséért, valamint a földmunkák agrotechnikai elvek szerinti jóminöségü elvégzéséért, a tervezett technikai karbantartás és gépjavítások megvalósításáért. Harcolni kell a traktorállomások jó gazdálkodásáért és minden dolgozót rá kell vezetni arra, hogy saját munkahelyén gazdává váljon. Határozottan fel kell lépni azok ellen, és ki kell pellengérezni őket, akik a gépekkel és felszereléssel felelőtlenül bánnak, állandóan hangsúlyozni kell és megszilárdítani a személyi felelősség elvét a traktorállomás vagyonáért, valamint az elvégzett munkáért b) Biztosítani kell a traktorállomás és az EFSz-ek közötti kölcsönös jó viszonyt a szerződéses kötelezettségek kétoldalú betartásával. Ügyelni kell arra, hogy kölcsönösen ne takargassák a traktorállomás és a szövetkezet munkájának hiányosságait A traktorállomás dolgozóit arra kell rávenni, hogy az EFSz-ben politikai munkát végezzenek és hogy így az EFSz-ek megszilárdításában és kiszélesítésében aktivan segítsenek. Segíteniök kell a kulákok,leleplezésében és a szövetkezetből váló eltávolításában, a munka tervezésében és megszervezésében, az igazságos jutalmazás elveinek megvalósításában. A traktorállomás dolgozóit meg kell győzni arról, hogy a legjobb segítség a szövetkezetek számára az, ha munkájukat idejében és jól elvégzik és hogy ők felelősek azért a termésért, amely az általuk megdolgozott földön lesz. c) Lényegesen fokozni kell a traktorállomás alkalmazottainak neveléséről való gondoskodást, valamint a dolgozók politikai és szaktéren való fejlődését. Több időt kell szentelni a dolgozók személyi meggyőzésének közvetlenül a munkahelyeken, a brigádokban. Segíteni kell a ROH tömegszervezetet, de mindenekelőtt a CsISz-t, főleg a tagok nevelésében, segíteni kell az igazgatókat a káderek megválasztásában és azok helyes szétosztásában. d) Végezni kell az igazgató jogkörébe való beavatkozás eddigi káros gyakorlatával. Meg kell szilárdítani az egyetlen felelős vezető elvét, Támogatni kell az igazgató tekintélyét és politikai munkával biztosítani parancsainak teljesítését. e) Biztosítani kell az összes feladatokat a pártszervezettel való szoros együttműködésben. Segiteni kell az üzemi pártszervezetet a párt — tömegpolitikai munka megjavításában és a tagok nevelésében. Az igazgatóhelyetteseknek nincs joguk vezetni a pártszervezeteket és önállóan dönteni pártkérdésekben. Hogy kiküszöböljék azokat a hibákat, amelyeket az igazgatók politikai helyettesei sokszor elkövettek azáltal, hogy beavatkoztak a CsKP járási bizottságának hatáskörébe, hogy a traktorállomás párt szervezetét maguk vezették és sokszor helyettesítették is, a CsKP Központi Bizottságának elnöksége megsemmisíti a CsKP Központi Bizottsága titkárságának J 950 májusában hozott határozatát, mely szerint az igazgatók politikai helyettesei a CsKP üzemi szervezete titkárának funkcióját viselték a traktorállomásokon. Biztosítani a vezetést és az igazgatóhelyettesek számára a segítséget Az igazgatóhelyettesek a traktorállomás dolgozói, megbízatásuk az, hogy a politikai munkát megszervezzék és megvalósítsák Az igazgatóhelyettesek közvetlenül a traktorállomás Igazgatójának felelősek, aki azonban nem adhat ki számukra üzemi technikai feladatokat Az igazgatóhelyetteseket kerületi viszonylatban a kerületi nemzeti bizottság mezőgazdasági előadója vezeti és ö segít nekik munkájukban. (Cikkünk befejező részét holnapi sz ámunk' a n közöljük).