Uj Szó, 1952. március (5. évfolyam, 52-77.szám)

1952-03-04 / 54. szám, kedd

— — U J SZO 1952 március 4 1940 január közepe van. A tájat vastag hó borítja, melynek felszíne úgy ragyog a ráverődő napsugarak, töl, mint a gyémánt. A vakító fehérség szinte kápráztatja az ember szemét.' A minden évszakban oly zajos határ most csendes, minit a sir. A nyomasztó, néma csendet csak a csősz kutyájának csaholása szakítja meg egy-két percre. Nyúlhús után vásik a foga és el-eliszkol gazdája mellől — jobbnak látja a kisebb-nagyobb csoportokban összeverődött mezei nyulakat hajkurászni, mintsem gazdája előtt vizslatni, vájjon van-e a közelben fatolvaj, mert az akad elég bőven ebben a dermesztő hidegben. A nagy hideg szelíddé teszi a határ vadjait- Behúzódnak egészen a falu alá. A nyulak beszoknak a kertekbe; rájárnak az ősszel még földben maradt káposztatorzsra; kikaparják mellöle a havat és tövig lerágják. Ez még a jobbik eset, mert ezzel kárt nem tesznek, de ha rákapnak a fiatal gyümölcsfákra és lerágják annak kérgét, hát az már nagyobb baj. Ilyenkor azután nincs kímélet. Az ég madárkái — a foglyok a vastag hóréteget nem tudják lekaparni, hogy valami eledelhez jussanak; ezeknek egy része is a falu alá szorul, a kazlak környékét bújják és ha lehet, hát a polyvás színbe is beveszik magukat, kapirgálnak, szemet keresgélnek. A bátortalanabb fogolycsapatokat, amelyek távolabb vannak a falutól, a ragadozómadarak pusztítják léptennyomon. Ilyenkor elszívja őket a hideg, élelmet sem találnak, js nagyon legyengülnek, alig tudnak repülni, a fehér hó nem nyújt nekik menedéket, ellenkezőleg célpontul szolgálnak a ragadozó madaraknak, amelyek sürün közéjük csapnék, persze nem eredmény nélkül. A zimankós hideg lassan alábbhagyott. Ahogy minden télre, ha akármilyen hosszú is, tavasz következik, úgy most is a február után március jött. Napközben, ahol a sugarai megszorultak ott olvadásnak indult a hó. Latyakká, kásává változott ugyan, de reggelre jéggé fagyott, mert éjjeleinként hidegek voltak. Am lassan az éjszakai fagyok is elmaradtak. A vastag hó/ réteg erősen megapadt; itt-ott már kikandikáltak a zöld vetések és feketéllett az őszi szántás is a domboldalokon. Ügy látszik, hogy a kanyargós Kis-Duna is unja már a hosszú tél folyamán magára öltött vastag jégköntösét; mindenáron szabadulni akar a természet ráerőszakolta béglyójától. Ugy déltájban, mikor a nap rávigyorog, nagyokat reccsen, mintha nyögne erőlködésében. A reccsenés után a vastag jégpáncél darabokra szakad, ezeket azután mozgásba hozza a fellélegzett Kis-Duna hideg vize és utat törnek maguknak lefelé. Az úszó, ringatózó jégtáblák útközben egymáshoz ütődnek és szép csengésű hangot adnak, mintha ezzel akarnák üdvözölni távoztukban a néhol még hófödte partokat, a partmenti vén fűzfákat, a félénk őzikéket s a rügyfakasztó közelgő tavaszt, azután tovább sietnek, ki-ki a maga útján, mindaddig, amíg lassan, alig észerevehetően el nem nyalja őket a sok fodros, taréjos hullám. A távoli hegyekben a nappali felmelegedés folytán gyorsan olvadásnak indult a sok hó. Persze a leve nem maradt fenn a hegyekben — a néma kősziklák s.em isszák fel hanem a kis hegyi patakocskák hátán rohan lefelé. Azután a nagyobb folyók vizébe elvegyül. Az egyébként békésen, csendesen folydogáló Feketevíz és a Kis-Duna ilyenkor haragvó, szeszélyes folyammá szélesedik és emelkedése rettegésben tartja a falu lakóit, mert ha megkutyálja magát, hát ki is szokott lépni medréből. Ha sokáig magas a vízállás (ez rendszerint akkor van, amikor az áradás a Vágón gyorsan leszalad és felfelé nyomja a KisDuna vizét; vagy ha egyszerre van alsó és felső áradás) akkor itt a baj mert a falu lapályosabb részein fel tör a talajvíz a kertekben, az udvarokon. Telelöttyennek a krumplisvermek. kiöntenek a kutak, de kár esik főképpen a vályogviskók falaiban, A lábazatfal felszippantja a nagy talanedvességet, az mégdagad és kezd lehuvadni, először csak a va kolat, azután pedig a többi. Az alap nem bírja el a ránehezedő súlyt és ha nincs tégla a ház körül, amivel ki lehetne talpalni, akkor kívül-belül meg kell támasztani, hogy óvat c/í tiegytxeties ííroitit Ian pillanatban ott ne nyomjon valakit. Az áradás most sem váratott magára sokáig; megjött. A sok hólétől megduzzadt a Kis-Duna, de a Fekete víz is. Egy reggelen halljuk az éppen nem kellemesnek mondható hírt, hogy a kompot ki kellett húzatni a partra, mert a drótkötél beleér a vízbe, sőt a közepén már jócskán a víz alatt van. (Akkor még kompjárat volt, de háború alatt a németek jóvoltából" fahíd épült a helyébe; arra számítottak, hogy ha 1 az oroszok elöl futniok kell, hát ne j kelljen holmi lassú járatú komppal bajlódniok a nagy sietségben, mert | gépesített csapataik'

1 könnyen a Kis-Duna fenekén találhatják magu- j kat) A Hattyas erdő sarkánál a Kőfalat felülhaladta a víz. .. már kinn van az országúton . .. hallik a hír, mely nem gyalog, hanem lóháton jár most. A Szihony-majorban — mely közel van az országúthoz — nagy a hű-hó. Az igásökrök csodálkoznak, hogy miért nyomnak nagy sietve jármot a nyakukba. Szekerek elé fogják őket és a trágyatelep mellé kell állniok. Az emberek sietve megakják a szekereket trágyával, nekik meg ki kell azt húzni az országúthoz, ahol az új töltés készül, mely keresztbe nyúlik az országúton és a kocsibejárót is elfogja, hogy azután be ne folyjon a víz a majorba. Tizenkét ember dolgozik itt szünet nélkül. A faluba katonák érkeznek. Kijönnek a Szihony-major előtt töltést csináló emberekhez és megkérdezik, vájjon kinek a hanyagsága miatt nem kész még az új töltés és miért nincs a régi még kijavítva: Popper József milliomos bérlő miatt — hangzik a válasz. A katonák Vásárútra mennek a „nagyságos úrért", hogy jöjjön ki az egész falut veszélyeztető töltésszakaszhoz. A katonák kíséretében megérkezik a nagyságos úr. A felelösségrevonás a nádszedi községházán történik. A nép betódul a községháza udvarára a nagyságos úr után. A sok béresnek, cselédnek, napszámosnak eszébe jut most minden keserűség, a különféle munkadíj elvonás és egyéb sérelem. A gyűlölet forr az emberekben és szikrázó szemeket vetnek kizsákmányolójukra. Ha a katonák nem védenék puszta életét, hát eltaposnák, mint a békát. Éjtszakára fogva tartják és másnap megkóstoltatják vele, amit sohasem végzett — a munkát — s gyönge kis kezecskéibe szerszámot nyomnak. A sok hintózástól elfásult derekára is orvosságot kap; miért ne próbálhatná meg, hogy milyen nehéz a földdel megrakott lésza. Az emberek megpakkolják úgy istenigazába a lészát és a nagyságos úrnak meg kell fognia. Lép egypárat, de lábai citeráznak a súly -alatt és könyörög az elöl menő, vele lészázó embernek: Irta: Kovács István — Tegye le már! ... Tegye le már! ... Nem bírom, csupa vérhólyag a kezem. — A nagyságos úr még csak most gyütt ide és már nem bírja? Én egész éjszakán át ezt csináltam és mégis bírni kell, — hangzik a válasz. A Kőfaltól vagy 100 méternyire feljebb két helyen is átbugyborékol a víz a töltésen. Rátalált valami patkánylyukra és mind vastagabban ömlik át rajta. A mindenütt ott lábatlankodó gyerekek próbálják eltömni — száraz füvet tépnek a füzfaültetvények között, összegyömöszölik és bedugják, de nem marad sokáig benne, mert a víz nyomása állandóan erősödik és kilöki a fücsomót — utána a víz még vastagabban ömlik ki a lyukon. A töltés melletti árok már tele van vízzel. Emberek érkeznek a helyszínre; nemsokáig teketóriáznak, hanem munkához látnak, mert minden késlekedés megbosszulhatja magát; a viznek nagy nyomása van és könnyen átszakíthatja a töltést... Már csattog a fejsze, körisfahusángokat hegyeznek, súlyok kerül elő és már puffolják is bele a veszélyeztetett helyre — a töltés oldalába. Páran lészát fognak, földet hordanak az ágakkal bevont husángok közé, a friss földet jól megtapossák, hogy tömöttebben essék — végre sikerül eltömni — azután tovább mennek az emberek ... Az utolsó árvíz óta immáron harminc hosszú esztendő telt el és ez idő alatt az elöljáróságok bizony nem nagyon törték a fejüket azon, hogy a Feketevíz melletti töltést meg is kellene javítani; pedig a sok munkanélküli földmunkás megcsinálta volna — persze nem ingyen — így hát egy kis pénzbe került volna, ; az a kis pénzkereset pedig valameny! nyire kisegítette volna a szegényeb[ beket szorult helyzetükből. Arra nem j számítottak, hogy árvíz is jöhet, gondolták: hiszen ahogyan jön a víz, majd úgy el is folyik. Akkor jutott csak eszükbe, hogy tölteni is kellene, mikor a víz már a töltéseket szorongatta. Igy hát a töltésjavítás maradt egyik esztendőről a másikra, míg végül a körmükre égett. Ügylátszik a Feketevíz sem akar lemaradni az áradásban vetélytársa, a Kis-Duna mögött, mert rohamosan emelkedik. Túlsófélen az erdőalja már csupa víz; a nagy vizet már csak az állami töltés tartja. De az innenső oldalon, mint ahogy ezzel számolni lehetett, a víz megtalálta a töltés gyengébb pontjait, ráadásul i még az alsószél is segített neki. A vízhullámok sürün nekiiramodnak a tehéncsorda által széttaposott töltés oldalának és félő, ha a szél alább nem hagy — meg nem áll — hát rövidesen elmossa az egyébként erősen homokos összetételű töltés felső részét és akkor a víz kitör medréből. De hát azért vannak a harangok, hogy necsak akkor szólaljanak meg, mikor a halottat kísérik el utolsó útjára, vagy mikor vasárnaponként misére szólítják a hívőket, hanem ilyenkor az egész falu lakósainak tudtul adják, hogy a falut árvíz veszélye fenyegeti. A harangok ijedten kondulnak össze; a harangozó egyedül nem elegendő most, mert minden harangot félre kell verni és a kisebb harangok köteleit a gyerekek rángatják. A harangok szaggatott hangja hallik, mint olykor-olykor tűzvész esetén. A faluban teljes a zűrzavar: az emberek összeszaladnak és egymástól kérdezik, — hol szakított a viz? Az öregebb nénikék egyre csak azt vetik, liogy azért ver bennünket a jöistenke árvízzel, mert rosszak az emberek, mert nem imádkoznak. A kutyák elnyújtottam vonítanak. Az emberek ásót. lapátot fognak; kinek mi kerül a kezeügyébe — otthon hagyják az egymást holtra rémítő asszonyokat, a síró kisgyermekeket és loholnak a veszélyeztetett töltésszakasz felé. Egypár földműves is befog, kóróizikkévéket dobálnak a kocsi derekába és már hajtanak is, végig a falun, ki a legelő szélén húzódó útra; belevagdosnak az ostorral a lovakba, hajtanak eszeveszettül egészen a Keszegéssarokig, ahol már egy csomó ember hányja a földet és hordják lészáikkal a töltés tetejére. A kocsisok odaérkeznek. Megállnak. A lovak nagyot fújnak és gőzölögnek melegükben. A. kocsisok ledobálják a kóróiziket, amelyeket ezután az emberek a töltés belső oldalára helyeznek hullámfogónak, hogy megzabolázzák egy kicsit a töltésnek vadul nekiiramodó hullámokat. Most már kocsikkal is hordják a földet, hogy gyorsabban haladjon a dolog. De nemcsak itt kellett a töltést javítani, hanem a bancsai átjáró közvetlen közelében is. Amikor itt is elkészülnek, lejjebb mennek, egészen a Péter-gödréig (itt van a határvonal; itt van a nádszegi határ) — de látják ám, hogy itt még aggasztóbb a helyzet. Az alsóhatáriak viaskod nak a töltéssel, melyen már át-át csapnak a hullámok. A nádszegiek csatlakoznak hozzájuk. Az emberek szünet nélkül hordják a töltés tetejére a földet, de a morzsalékos fekete föld ritkán esik és könnyen ellőcsolják a hullámok. Az átázott töltés teteje úgy süpped az ember lába alatt, mintha gumipárnákon járna. Beesteledik. Az emberek nem pihennek le mint máskor, hanem jönnekmennek viharlámpáikkal a töltésen, vigyázzák a vizet, hogy nem tör-e át valahol... Reggelre a viz két helyen — a versendi hídon felül és alul — átszakí totta a töltést. Ügy zúg, ömlik át a szakításokon, mintha az egész világot elakarná árasztani vad dühében, lllllllltllllllllllllltllllllllllillllllll!lllllltllllllllllllllllllllllllllllllllllttllllllllliailllllltltlllllllllllllllllllllllllllllllllf

IIIlKIltlIlIfll> /Q- Mctgyarbéliek kvtllúrmuvikájáról Mint számtalan fejlődő, községben, úgy Magyarbélen is a fejlődés jelei tapasztalhatók. Magyarbélen hosszú időn keresztül úgyszólván semmiféle kulturális megmozdulás nem történt. Társadalmi élet nem volt, hacsak nem számítjuk a folytonosan megismétlődő korcsmai mulatozásokat, amelyek többnyire verekedéssel. végződtek és utána a mulatságnak még a nyoma sem maradt meg. Lehet, hogy a begyepesedett agyú reakciósoknak az ilyen élet megfelel, de az öntudatos dolgozók az ilyen korcsmai légkör megteremtése ellen mindig tiltakoztak s ma annyira felülkerekedtek, hogy ezeket a reakciósokat teljesen a háttérbe szorítják. Ezeknek az öntudatos dolgozóknak köszönhető az, högy mult héten végre megalakult a Csemadok helyi szervezete. Szép látvány volt az, ahogyan az öntudatos dolgozók öszszefogtak most egyszerre a szocialista kultúra terjesztése érdekében. É6 nem fér kétség hozzá, hogy ennek az összefogásnak a közeli hetekben és hónapokban meg is lesz Magyarbélen az áldásos eredménye. / i A Csemadok megalakulása után a i tagok máris munkához fogtak és előj adták a „Törvény" és a „Fehér I tyúk'' című jeleneteket. A magyarbéli dolgozók ennél az előadásnál tapasztalhatták, hogy mennyi tehetséges és öntudatos emberük van a. faluban. Hosszú volna felsorolni mindazok nevét, akiknek érdekük van a kultúrelöadás nagy erkölcsi sikerében. Valamennyien jók voltak és lelkesen kapcsolódtak be a kultúrmunkába. Mégis egyeseket kiemelünk, így Dolán Gyula alakítását, aki a „Törvény"-ben kiválóan személyesítette meg a városka cselszövöjét. A nézőközönség soraiban sok dolgozóban feléledtek a régi emlékek arról az időről, amikor az aranyborjú hívei kizsákmányolták őket. Ezek előtt a ragadozók előtt semmi sem volt szent, gonosz terveiket mások élete árán is keresztülvitték. A színigazgató szerepét Fülöp Péter színészi tehetséggel játszotta. Jankó Feri pedig a „Fehér tyúk"-ban a bírót személyesítette meg olyan hűen és életteljesen, mintha személyesen ismerte volna az akkori bírák magatartását. Ugyancsak a „Fehér tyúk"-ban tünt fel Horka Ili is, aki meglepő hozzáértéssel és rátermettséggel alakította a jegyzöné szerepét. Az embernek önkénytelenül eszébe jut, hogy miért kellett ezeknek az embereknek idáig hallgatniok. A közönség nagyon hálás mindazok iránt, akik kezdeményezői a szccia lista kultúra felvirágoztatásának. A jeleneteket négyszer adták elő és vá rakozáson felül sikerültek mind erkölcsi, mind anyagi szempontból Nem fér kétség hozzá, ha a magyar béli dolgozók továbbra is fokozato san kiépítik kultúréletüket, akkor kultúrházat is építhetnek maguknak és megfelelő helyiség lesz a kultúrelőadások számára. A múltban súlyos mulasztások történtek s ezeket mi néi előbb ki kell küszöbölni. A mult ban sem a faluval, sem a falu népé vei nem törődött senki. Berozsdásodott fejű emberek álltak a falu ve zetésének élén, akik minden kultúr megmozdulással szemben visszauta sító magatartást tanúsítottak, csak azért, hogy meggátolják a falu dolgozóinak kultúrális fejlődését. FÜRY JÓZSEF, Métermagas hullámök vágtatnak végig a Szeli-réten, megtelnek először laposok, utána eltűnnek a kisebb dombok. Az ár megkerüli a Fridecky-féle tanyát, körülöleli, gyűrűbe fogja, mintha kegyetlen bosszút akarna állna útonállóján, mely mindössze egy lakóházból, egy raktárból és istállóból áll, végében a cselédlakással és a kerítésen kívül a Kajosféle istállóval. (Ebbe húzódnak be ítéletidő, villámlás, zivatar esetén a határban dolgozó földművesek és csak nagyritkán foglalják el az igásökrök, de leginkább igáslovak, mikor gazdáik, akik Alsószeliböl kocsikáznak le ide 20—22 km-ről a legnagyobb dologidőben.) A még mult év őszétől kintrekedt kukoricakóró kévéknek hirtelen lába támad; a habos hullámok hátukra kapják és viszik le őket, a farkasdi úton keresztül egészen a Forró-érbe, melyben már hömpölyög fölfelé az ár, nagy hulámokat vetve és tisztára mosva az öreg fűzfák poros, mohalepte kérgét. A vadak összeszorulnak a még itt-ott vízmentes dombokra. Nem sokáig tanyázhatnak itt sem, mert az ár emelkedik és kiszorítja őket és nincs más hátra, mint neki az úszásnak. Ez azonban sok az állatoknak is, a hosszú ideig tartó úszásban kifáradnak és végül belefulladnak a vízbe. A hullámok kivetik őket a viznek ellenszegüld bancsai töltés vagy a Határ-töltés oldalára és a kóborló kutyák marakszanak rajtuk. A határ-töltésről nézve olyan látképet nyújt' az egész vizboritotta táj, mintha csak a Balaton vize szabadult volna ide. Ameddig a szem elját, nem látni mást, csak sötét fellegeket és vizet, meg vizet. A víz alatt van már az egész bancsai dűlő, az egész Szeli-rét, a Szeli-földek, az Alsó és Felsö-nyárasdi földek, melyek a Kis-Dunán innen vannak. A víz szünet nélkül nő, egyre emelkedik, és vele együtt a veszély is fokozódik. Egynéhány helyen az emberek az udvarokon nádkévékből tutajt eszkábálnak össze. Olyan a fa lu, mint a hangyaboly: törnek-forrnak az emberek, hónuk alatt vagy vállukon ásókkal vagy lapáttal. Egy csomó ember most készül kifelé a határba megnézni a vizet, a másik csoport meg most érkezik haza éhesen. Beesteledik. A nép nyugtalan, az emberek nem találják helyüket, jönnek-mennek viharlámpáikkal. Egyszer csak tompa morajlás hallik, mintha a föld indult volna meg. Iszonyatos erő kinyomta a bancsai töltés egy részét a helyéből. A töltés helyén, mintegy 8—10 méter mélységből, a föld gyomrából vastag, majdnem megkövesedett tölgyfaderekakat dob fel az örvénylő víz. Ebből arra lehet következtetni, hogy itt a föld alatt eltemetett erdő húzódik. A falu harangjainak kongását messziről lehet hallani. A harangozás elvegyül a bömbölő víz hangjával. Tódul a víz a magacsinálta széles kapun a Kisosztályoki dűlőre és méter magasan önti el homokkal a földek végeit és a víz nekitart egyenesen a falunak, mely körülbelül négy kilométerre van. A falunak kinn van apraja-nagyja a határban. Ölbetett kézzel nem lehet várni — más kiút nincs, mint töltést kell húzni a falu alatt. Ez az utolsó mentség. Az ezernyi kéz munkához fog, de nem így az „esküdt urak", akik pislákoló viharlámpáikat karjukon tartva az egyre emelkedő új töltés tetején vagy mellette sétálgatnak és dirigálnak. Hogy mennyire nem éreztek a szegényemberrel, sőt gyűlölték, arra mi sem jellemzőbb, mint az egyik „esküdt úrnak", Nagy Bélának kijelentése: — A proligyerekeket kell belehányni a töltésbe; van belőlük elég. Lassan megvirradt. A víz elérte az éjszaka folyamán emelt, mintegy másfélméter magas töltés alját. Most már közvetlenül a falu alatt van a víz. A hullámtérbe eső házak (mind laposba épültek és szegényembereké. Itt is a laposba szorították házhelyméréskor a szegényebbeket a nagyobb gazdák) egymásután dőlnek össze, mint a kártyavár. Huszonegy család, huszonegy szegényember marad így hajlék nélkül. Mások meg költözködnek a magasabb fekvésű helyekre. AB emeletes elemi iskola is benépesedik, de nem irkájuk fölé hajoló nebulókkal, hanem új lakókkal, akik ideiglenesen szállták meg a tantermeket, hogy ne a szabad ég alatt legyenek. Ezeknek házait az árvíz döntötte le.