Uj Szó, 1952. február (5. évfolyam, 27-51.szám)

1952-02-17 / 41. szám, vasárnap

1952 február 1

4 O

JSZ0 BÜSZKESÉGÜNK A NÉPHADSEREG Katonáink közvetlen elöljárói, parancsnokai, és nevelői az altisztek. Már az altisztek eiső az újoncaiknak adott tanácsai hálával, megértéssel, tisztelettel találkoznak. Az altiszt egyiittél katonáival, az » segitségével teszik meg a katonai tudás felé vezető első lépéseket, ő tanítja a katonákat a fegyvert gondozni, ő magyarázza a rendszabályzatok követelményeit és megérteti velük a lövészet és a kiképzés feladatait. És éppen az altiszt ismeri a legjobban katonáit. Ismeri tulajdonságaikat, megérti követelményeiket, mivel a napi szolgálat során velük együtt éli át a katonai élet minden örömét és nehézségét is. Másrészt pedig a katonák állandóan látják legközelebbi feljebbvalójukat, minden lépésnél érzik tanácsainak hatását és példát vesznek róla. Az altiszt feladata az, hogy biztosítsa a rábízott katonák harci és politikai fejlődését, hogy a katonai eskü a rendszabályzatok és az elöljárók parancsai értelmében és szellemében nevelje őket és hogy így minden rábízott katona a népi haza öntudatos és kiváló harcosává váljék. Ebben a felelősségteljes munkában az altiszt parancsnokaira és politikai munkásokra, a pártszervezetekre és az ifjúsági csoportokra támaszkodik. A politikai nevelés az altiszt egyik legfontosabb feladata. A viták során katonáinak a munkásosztály szabadságharcairól, a kapitalisták ellen folytatott küzdelmeiről beszél, a Nagy Honvédő Háborúról szóló könyveket olvas fel, elbeszélget velük a szocializmus építéséről, sajtóismertetéseket rendez és megmagyarázza a belpolitikai és a külpolitikai eseményeket. Hazánk és nagy szövetségesünk, a Szovjetunió sikereiről beszélve, valamint hangsúlyozva néphadsereg nagyjelentőségű, küldetést, az altiszt valamennyi rábízott katonájában fokozza a haza és a Szovjetunió iránti szeretetet és azt a büszkeséget, hogy a néphadsereg tarrjai lehetnek. így például kiváló nevelőmunkát végzett katonái között Hrazdil szakaszvezető. Mechanikusai általában véve jól dolgoztak, de hiányok mutatkoztak a műhelyben rend dolgában az anyaggal való bánás terén. És hiányok voltak a katonai fellépé ben és a fegyelemben is. A szaAZ ALTISZT kaszvezetfi elvtársnak természetesen a hiányok nem tetszettek. Beszélgetést folytatott le erről a politikai munkással és a pártszervezet elnökével. És jó tanácsot adtak neki: ,,Nem hanyagolliatod el az állandó politikai nevelést, habár nem vagy politikai munkás . . ." Meghallgatta tanácsukat. .Eleinte nem mutatkoztak meg azonnal az eredmények. Sőt néha o maga is kételkedett abban, vájjon az elvtársak helyes tanácsot adtak-e neki. De munkáját folytatta. Fokozta a politikai munkát katonái között. Egyrészt, tudta, hogy milyen követelményeket állit eléje a belszolgálati rendszabályzat, másrészt pedig a politikai viták során mind újabb és újabb tapasztalatokat szerzett, úgyhogy ő maga is mindjobban megértette a politikai munka jelentőségét. Néhány hét múlva megmutatkozott az eredmény is. Nehéz megállapítani a pontos napot, amiko

r ez megtörtént. De több hét becsületes munkája meghozta gyümölcsét. A műhelyben rend lett, takarékoskodtak az anyaggal, katonái megértették igyekezetét és elöljárója dicsérete a legszebb jutalom volt számára. Nagy és komoly szerepet játszik az altiszt szolgálatában a személyes példaadás. Természetes, hogy min den fiatal hazafi parancsnokaiban példaképet Iát. Ezért a parancsnok személyes példaadása a katonai kiképzés és nevelés leghathatósabb eszköze. Ez érvényes minden parancsnok és így az altisztek számára Is. Náluk sem elég a tapasztalat és a régi ismeretek tartaléka, nekik Is állandóan és kitartóan taiuilniok kell. Az altisztek közül példaképül kell állítani azokat az altiszteket, akik példás katonákká váltak és állandóan gondoskodnak arról, hogy fejlődjenek, gyarapítsák politikai és i katonai ismereteiket. A harci és politikai felkészülés során az altiszteknek állandóan érvény esíteniök kell a katonák iránti apai gondoskodást és egyben igényeseknek kell lenniök a katonák, kai szemben. Nekik is tanu In i ok kell a szovjet altisztek példájából és ez a tanulás az altisztek politikai fejlődésének egyik legfontosabb feladata. Egyrészt gondoskodníok kell a katonai rendszabályzatok és parancsok példás és konkrét telje ütésének biztosításáról, másrészt vasfegyelemre kell tanítani a katonákat. Az altisztek úgy neveljék katonáikat, hogy a jutalom és a hűn tetés az egységnél minden esetben teljes komolvsággal és a tekintél> felismerésével találkozzon, hogy minden ilyen intézkedés nevelje a katonákat, kiemelje a követésre méltó példát, de ugyanúgy a hiányt is, amelynek nem szabad az egységben ismétlődnie és amelyet a kato nák maguk is elítélnek. Az ilyen eljárás megszilárdítja a katonák fegyelmét és politikai öntudatosságát. Másrészt a magas igényesség mellett az altisztnek a katonákról mint fiatalabb bajtársairól kell gondoskodnia. Meg kell hallania a katona minden panaszát is, hogy segítséget. tanácsot és oktatást tudjon nyujtaipi. Az olyan altiszt, aki ügyesen egybekapcsolja a politikai nevelési a magas parancsnoki igényességgel és az atyai gondoskodással, mindig szeretettel találkozik katonáinál és a legnehezebb feladatot is keresztül tudja vinni segítségükkel. Az altiszt parancsnoki igényessége még egy fontos dologgal kapcsolódik egybe. Ez a nevelés és tanulás módszerének kérdése. Ez a türelem kérdése is, amikor katonáit új anyagra tanítja. A helyes mód szer ismerete, az átvett anyag tökéletes ismerete és az emberek ismerete nagy segítséget nyújtanak az altisztnek munkájánál, úgyhogy mindig teljesíteni tudja feladatát, nem követ el hibákat és katonáit nem riasztja vissza a tanulástól. E feladatoknak becsületes és hiánytalan teljesítése sikert jelentenek minden altiszt fontos ténykedésében. A parancsnokok, a politikai munkások, a pártszervezetek és az ifiúsági csoportok segítségével altisztjeink a dicső szovjet altisztek példája szerint mindjobban fokozni fogják parancsnoki tudásukat, tökéletesíteni fogják az egységek harci és politikai felkészültségét. Példás altisztjei vk már ma a legnagyobb biztosítékát szolgáltatják en nek. (wonduskm!

j fegyt eredről A tankok teljes sebességgel támadtak. Már túlhaladták a védelem első vonalát és a gyalogság a lövészárkokat tisztogatta. A géppisztolyosok. akik a tankok tornyai mögött lapultak, még vártak. Csak néhányan ugrottak le. hogy a gyalogságnak segítséget nyújtsanak az ellenállás fészkei letörésénél. A tankok előtt a ködben ágyúk sora bukkant fel. Az ellenség annyira meg volt lepve, hogy egy lövést sem tudott lkadul. A kezelőszemélyzet éppen lövésre készítette az ágyúkat A tankok egyenesen ráhajtottak az ágyúkra és a géppisztolyosok ádáz harcot kezdtek az ellenség ellen Hegedűs tizedes egy hatalmas németet támadott meg Ez azonban gyorsan eldobta puskáját és kezeit a feje fölé emelte. Megadta magát. Hirtelen azonban két más fasiszta Hegedüst hátulról támadta meg. Hegedűs lenyomta a géppisztoly ravaszát, de lövés nem hangzott el. Üjra próbálkozott, újra semilyen eredmény és még harmadszor is megpróbálta. Ekkor Popovics kato na sietett Hegedűs segítségére és géppisztolyával mindkét fasisztát leterítette. Az a fasiszta azonban, aki még egy pillanattal azelőtt égnek emelte kezeit, látta, hogy Hegedűsnek nem működik a fegyvere, gyorsan lehajolt és fel akarta kapni puskáját, amelyet azelőtt eldobott. Hegedűs villámgyorsan határozott —. géppisztolyát csövénél togta meg és tusával az ellenségre halálos csapást mért. A harc további folyamán Hegedűs csak gránátokat és kést használt. Csak a harc után állapította meg, hogy miért nem működött géppisztolya. Letörött az ütőszeg. Hegedűs harc előtt nem nézte átt a fegyverét, nem próbálta meg, hogy vájjon rendben van-e. És ez majdnem életébe került. Hegedűs soha sem feledkezett meg erről az esetről. Ettől kezdve géppisztolyát mindig rendben tartotta. A két nagy kéz, amelynek elvá sott ujjaiból a vér csöpögött, mozdulatlan lett. Vaszil Bilaj természetellenes helyzetben feküdt. Egy kis fatönk mögé bújt, hogy legalább Két igaz történet a koreai tizenhármasok harcaiból Az alábbi írás a fennállásának negyedik évfordulóját a napokban ünnepelt koreai néphadsereg dicsősé ges hőstetteiről szól. Phenjan, 1952. február. Elmondok két történetet a tizen harmadik ezredről, két igaz mesét, amelyet a tizenhármasok mondtak el nekem. A Ml HADSEREGÜNK Mikor a háború megkezdődött, Cso Kvart Dzsun minden értékét elásta. Elásta a tartalék rizsét, a réz evőcsészéit, niég a legkedvesebb pipáját is, amelyiknek ezüstből volt a kupakja. Öreg paraszt volt, egész élete arra tanította, hogy a háború meg a rablás egytestvérek. Legszívesebben az ökrét is elásta volna, dehát azt nem lehetett. El is vitték hamarosan a LiSzin Man-katonák. Cso Kvan Dzsun faluja a 38 szélességi fok alatt van, mintegy 20 kilométerre. nem messze az Imdzsin-folyótál Tavaly tavasz elején felszabadította a néphadsereg. Cso házában három katona szállt meg a tizenharmadik ezredből. Az öreg mogorván fogadta okét. Egyre csak azt leste: ezek mit fognak majd elvinni tőle Egyszer kereken meg is mondta nekik: — En nem bízom a katonákban. Már a nagyapám is erre tanított. Ha meg azóta elfeledtem volna, akkor most eszembejut'atja a mi hadseregünk Az egyetlen ökrömet is elrabolták Ahogy az idő enyhült és a föld lanult, az öreg Cso egyre komorabb lett. Eletében most először nem fogja, nincs mivel felszántania a földjét. Az elásott rizs őszig még futja. De mi tesz vele meg a családjával azután. Az ekéje ott állt az udvaron a ház fala mellett. Az öreg leguggolt mellé és megtisztogatta. Csak úgy ragyogott a vasa. Mindennap újra és újra megpucolta és minél fényesebb volt az eke, annál sötétebb volt Cso Kvan Dzsun kedve. A katonák nézték a guggoló öreget és tudták, mi bántja. Az egyik hajnalban, se szó, se beszéd eltűntek a katonák és eltűnt Cso Kvan Dzsun ekéje. Az öreg egy pillanatig sem kételkedett: a katonák lopták el az ekét Nem is fájt neki nagyon a dolog, hiszen úgysem tudott mit kezdeni a szerszámmal. Nem is csodálkozott nagyon rajta, hiszen már a Nagyapjától is így tanulta. Este beállított a két katona. Letették az udvaron az ekét és az egyik, belekarolva az öregbe, azt mondta: — Gyere velünk. Kimentek Cso Kvan Dzsun földjére. Az öreg majd hanyatvágódott, amikor meglátta a felszántott földet. — Hogyan csináltátok? — ökrünk nekünk sem volt — felelték a katonák —, így hát ketten húztuk, egyikünk tartotta az ekét. Másnap reggel Cso Kvan Dzsun kiásta minden kincsét: a rizst, a rézedényeket, az ezüstkupakú pipát. A felesége egy jó csomó rizsből „tokot" főzött, koreai kenyeret, ami a szeretet és bizalom jele. Cso Kvan Dzsun a vacsoránál azt mondta a katonáknak: — En már négy hadsereget láttam a saját szememmel: japánt Li Szin Man-félét, amerikait, sőt törököt is. De még sohasem láttam olyant, mint a ti hadseregetek. Aztán gyorsan kijavította magát: — Mint a mi hadseregünk. SZÖKEVÉNYEK Egy fiatal hadnagy ment a tegu— szöuli országúton észak felé a visz5zavonulás idején. Kora reggel, nem messze Szöultól, két katonával találkozott A katonák dél felé igyekeztek — Megálljatok — kiáltott rájuk a hadnagy —, hová mentek? A két katona zavartan egymásra nézett. Az egyik motyogott valamit. — Mutassátok a szolgálati jegyeteket — mondta a tiszt. A katonák a földet nézték. — Nincs szolgálati jegyünk. — Melyik ezredhez tartoztok? — A tizenhármasokhoz. A tiszt szemügyre vette a két katonát. Azok egészen sápadtak voltak. A hadnagynak sehogysem tetszett ez a két ember. — Velem jöttök a legközelebbi parancsnokságra — mondta. A két másik felkapta a fejét. Most először néztek a tiszt szemébe. — Nem megyünk — mondták szinte egyszerre. A tiszt most már nem habozott: — Egyszóval szökni akartok. Sőt meg U szöktetek! A két katona megint lesütötte a szemét. — Megszöktünk — vallotta be halkan az egyik. — Gyalázatosak — rivalt rájuk a tiszt — most hagyjátok el a zászlót, amikor veszélyben van! Most hagyjátok ott a csapatokat, amikor a legnagyobb szükség van rátokI — Nem a csapatunktól szöktünk meg — mondta csendesen az előbbi —, hanem a kórházból. — A kórházból — csodálkozott el a hadnagy — és a hangja kissé megenyhült. — A szöuli kórházban feküdtünk sebesülten — folytatta a katona. — Tegnap délután bejött hozzánk az orvos és azt mondta: a kórház Phenjanba költözik A hadseregünk visszavonulóban van. Este ökrösszekérre raktak minket és elindítottak Phenjan felé De mi már jobban voltunk, a sebünk begyógyult. Nem akartunk visszafelé menni. A sötétben megszöktünk a szekérről — Most hová mentek ? — kérdezte a tiszt. — Az ezredünkhöz — feleltek mind a ketten. — Gyertek velem — mondta a tiszt —, az ezredeteket most úgysem tudjátok meglelni A mi ezredünk itt van a közelben AH iátok be hozzánk. — Nem lehet — felelték a katonák — mi a tizenhármasokhoz tartozunk. — Hogy a csudában tudjátok megtalálni ebben a nagy viharban a tizenhármasokat — kérdezte kissé dühösen a hadnagy. — Nem nehéz az — felelték a katonák. — Megyünk délnek, ameddig csak mehetünk. Egészen a legelső vonalig. A tizenhármasok ott lesznek! M ARAI TIBOR egy kissé biztonságban érezze magát. Röviddel halála előtt kezeivel őrülten tépte az agyagot, hogy minél gyorsabban legalább egy sekély árkot kaparjon. Az ellenség minden fegyverből tüzelt és Vasz: úgy látta, mintha megnyílt volna a öld. fís az ásót. a kis tábori ásót még útban a front felé az árokba dobta. Feleslegesnek és nehéznek tűnt előtte. Most elátkozta önmagát ezért a tettéit. Nem hallgatta meg a tapasztaltakat és ilyen bajba került ö maga akarta késztetni Rozada katonát, hogy ö is dobja el az ásót és lehordta öt, amikor nem hallgatta meg szavát. Bilaj elesett. Bilaj haláláról szóló íolentést Roszada katona küldte a tajvonslon keresztül a századpa"•anesnoknak. Bántotta őt is a lelkiismerete, ö is bűnösnek találta önmagát barátia haláléért. Idejében lentenie kellett volna a parancsának hogy Bilaj eldobta az ásót. 1 ^en. ezt kellett volna tennie! Most azonban már késő. Sötétedni kezdett és a század el'entámadásra készült Szokolovo elen. Halkan és lassan kúszott a rajvonal az Onzsa sima jegén. Körülbelül 200 méterre a védelem első vonalától a németek észrevették a mozgást és megkezdték a tüzelést. Lassan és súlyos veszteségekkel jutott a század előre. Roszada katona az első házak közé ugrott. A fe-'én könnyen megsebesült, de be sem kötötte a sebet. Rosszabb volt az, hogy a szilánkok puskáját is hasznavehetetlenné tették. Volt még egy kézigránátja. Hirtelen egy fasiszta alakja bukkant fel előtte. Roszada átkozódva rávágott az ellenségre azzal az eszközzel, amelyet a ke-^

T :sében tartott. A fasiszta hangtalanul összerogyott. Roszada tovább futott, eldobta a kézigránátot és egy ház ablaka alatt fedezte ma'iát. Csak most tudatosította, hogy a kezében ásóját tartja. Ezzel a kis éles ásóval intézte el a fasisztát! Egy pillanatra eszébe ötlött Bilaj. ..Igen, ö is élhetne, ha . . . és engem éppen ez az ásó mentett meg az életnek . . ." Roszada ettől fogva ásóját példás rendben, tisztaságban tartotta. Olyan volt az ásó mindig, mint az ezüst. És később, amikor szakaszparancsnok lett. gondoskodott aról, hogy szakaszának minden katonája, ahogy illik, becsben tartsa az első, a legegyszerűbb, de ennek ellenére miégis nagyon hazsnos „fegyvert" — az ásót. Kis példák voltak ezek a harcból. Sok hasonlót lehetne elmondani. De talán elég lesz ez a három is. Világosan megmondják nekünk, hogy a katona felszerelésének és fegyverzetének minden része nagyon fontos, mindegyiknek megvan a jelentősége, helye és fontossága a harcban. És a fegyver tökéletes rendbentartásától függ a harcban, nemcsak az egyének sikere, hanem az egész egység sikere is! A katonára fegyvert biztak. Értékes anyag ez és a nemzet azért adja kezébe, hogy védje vele a dolgozó nép szabadságát és békés, építő munkáját. Ezért gondoskodj erről a rádbizott vagyonról és úgy őrizd mint szemed fényét! TESAŔIK RICHARD alezredes, a Szovjetunió Hőse. A Csemadok kassai járási vezetősége 1952. február 17-én. vasárnap 14 órától 17 óráig és 19 órától 22 óráig járási kultúrversenyt rendez Kassán a Csemadok-otthonban. (Národného Povstania 30.) A versenyen résztvesznek Kassa, Nagyida, Szína, Kenyhec, Miglécz és Györké község helyi csoportjai. Műsorra kerülnek: eredeti magyar népdalok, népi táncok, népzene, színdarabok és szavalatok. \