Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)

1952-01-16 / 13. szám, szerda

1952 Január 16 A sófcszefôcei agitációs munka tapaszfaSatai A fő módszerek egyike, amellyel Pártunk vezető szerepét valósítja meg a szocializmus felépítésénél, a rendszeres és szervezett tömegpolitikai munka. Különösen fontos a falvakon végzett politikai agitáció. Ennek feladata, hogy megnyerje a kis- és kezépparasztokat a Párt és a kormány politikája számára a békeharc és a szocializmus felépítése feladatainak teljesítésénél. Az agitációs munka megszervezésében és megvalósításában jó tapasztalatokat szerzett az SzKP eókszelöcei (vágsellyei járás) helyi szervezete. Ebben a községben az agitációs munkát még nemrégen elemi és rendszertelen módon folytatták. Ennek oka az volt, hogy a helyi pártszervezet az agitáció jelentőségét nem értékelte kellőképpen és az agitációs munkának nem szentelt elegendő figyelmét. A CsKP Központi Bizottságának júniusi ülése után, amelyen Gottwald elvtárs határozottan kitűzte a Párt irányvonalát, hogy a tömegpolitikai munkát ki kell mélyíteni és meg kell javítani, a Párt kapcsolatát a dolgozó tömegekkel meg kell szilárdítani, bizonyos fordulat állott be. A pártszervezet funkcionáriusai és tagjai komolyan mérlegelték, hogyan lehet megjavítani az agitációs munkát és hogyan keU azt megszervezni. A pártszervezetnek már voltak bizonyos tapasztalatai, amelyeket az agitációs kettősök munkájánál szerzett. Igy például az agitációs kettősök jól beváltak a tavaszi munkák folyamán. A május elsejei ünnepségek előkészítésében is az agitációs kettősök jó meggyőző munkájával elérte a pártszervezet, hogy a faókszelöcei lakósoknak mintegy 50 százaléka résztvett a járási városban megtartott május elsejei ünnepségeken, jóllehet ez a város aránylag messze esik Szelöcétöl és nincs vonatösszeköttetés. A CsKP Központi Bizottságának júniusi ülése után az SzKP helyi szervezete Gottwald elvtárs irányvonalát követve, a tömegpolitikai munka, kimélyitésére tejesen felhasználta az agitációs kettősök munkatapasztalatait az aratási és cséplési munkáknál, valamint a felvásárlásnál is. Az agitációs munka eredményei megmutatkoztak abban, hogy idejében biztosítottak elegendő munkaerőt az EFSz-ek számára ezekben a csűcsmunkákban és az aratás és* cséplés is sima lefolyású volt. Sőt a szelöcei EFSz egy cséplöbrigáddal kisegíthette Zsigárd községet is. Az agitációs kettősök jó meggyőző munkájának következtében a községben jó eredményeket értek el a felvásárlásnál is. A felvásárlás alatt sikerült lényegesen kibővíteni a helyi EFSz tagalapját, Az agitátorok egy nap alatt a kisés közípparasztok soraiból mintegy száz új tagot nyertek meg az EFSznek. Azonban a CsKP Központi Bi' zottságának ülésezése után is még nagy fogyatékosságok mutatkoztak az agitációs munkában. Ezek a hiányok főleg abban álltak, hogy az agitációs munkát rohamszerűen, kampáiiytól-kampányig végezték és a pártszervezet nem fordított figyelmet a rendszeres iskolázásra, oktatásra és az agitátorok munkájára. Hiba volt az iü hogy a feladatokat nem kapcsolták össze, ami különösen eleinte kedvezőtlenül befolyásolta a napi pártsajtó új előfizetö't toborzó kampány lefolyását. Úgyszintén hiba volt az is, hogy aránylag kevés agitátor volt és poitikai munkájuk folyamán nem ölelhették fel az egész közséO'g^ Ezért az SzKP szelőcei helyi szer-' vezetőnek bizottsága a nyári munkák és a felvásárlás tapasztalatai után arra a következtetésre jutott, hogy az agitációs munkát jobban meg kell szervezni és áll ndó agitátorokat kell keresni, mégpedig olyan számban, hog^i az egész községet felölelhessék. A szervezet bizottsága a községet, amelyben körülbelül 800 ház van, tizenhat agitációs szakaszra osztotta fel és minden szakaszba körülbelül öt agitátort osztott be. A szervezet bizottsága új alapra helyezte az agitációs munka vezetését is a községben. Az agitációs kollektívok (ötösök) vezetőit a pártszervezet bizottsága rendszeres tanácskozásokra és oktatásokra hívja össze, amelyekben a bizottság és a pártszervezet elnöke személyesen velük együtt elemzi a Párt és a kormány határozatait és az abból folyó feladatokat, továbbá az agitációs munka módszereinek kérdéseit, stb. Ezeken a megbeszéléseken a vezetőket és az agitációs kollektívokat egyben felfegyverzik érvekkel is, főleg az „Igazat mondunk a népnek" című agitációs anyagból. Az agitációs kollektívák vezetői ezután összehívják agitátoraikat, akikkel megvitatják mindezeket a kérdéseket. Az agitátorok azután széjjel oszolnak szakaszaikba, hogy tájékoztassák a szövetkezeti tagokat és azokat a parasztokat, akik még nincsenek a szövetkezetben, a Párt és a kormány határozatairól, hogy mozgósítsák* őket a békeharcra, a Szovjetunióval való barátság kimélyitésére és a szocializmus fel építéséből folyó feladatok mindennapi lelkiismeretes teljesítésére hazánkban. A szelöcei agitátoroknak nagy segítséget nyújt a járási Elméleti Tanácsadó, amely közvetlenül a községben az agitátorok számára szemináriumi oktatást szervez a politikai agitáció mai feladatairól és alapvető kérdéseiről. Igy pl. az SzKP járási bizottsága propaganda é3 agitációs osztályának vezetője előadást tartott a politikai agitáció jelentőségéről és feladatairól a falvakon. Ezenkívül novemberben és decemberben az „agitátor kézikönyvtára" szerint, amelyet az SzKP K B propaganda- és agitációs osztálya adott ki, a következő tárgykörökről szóló előadásokat szervezték be: „A bolsevik agitáció alapvető vonásai", „A politikai agitáció módszerei és formái", „Az agitátorok könyvvel való munkája" és „Hogyan kell előkészíteni és megvalósítani a vitát" cimü előadást. Január és február hónapra további előadásokat terveznek, amelyek szintén fö'eg a szovjet agitátoroknak a kolhozokban szerzett tapasztalataira támaszkodnak. Most, a téli időszakban, amikor szövetkezeti tagjainknak, a kis- és középparasztoknak aránylag legtöbb idejük van, a pártszervezet bizottsága az agitátorok figyelmét főleg az újságok felolvasására és az EFSz problémáiról, a szovjet agrobiológiai tapasztalatok érvényesítéséről minálunk, a tavaszi munkák előkészítéséről, stb. szóló vitamegbeszélések megszervezésére irányítja. Az agitátorok az újságból családi körökben, a szomszédok összejövetelein és később, a tavaszi munkák folyamán közvetlenül a munkahelyeken fognak felolvasni, továbbá az EFSz munkacsoportjaiban, a munkaszünetekben, vagy a munkakezdet előtt. Az agitátorok felolvasásain egyben meghívják a lakósokat a vitamegbeszélésekre, az előadásokra, a szovjet vagy más haladó filmekre és megnyerik őket a napi pártsajtó megvételének. Az így megszervezett, agitációs munkának meg kell hoznia gyümölcseit. Már ma megnyilvánulnak konkrét eredményei. Igy pl. a szelőcei agitátorok a mult hónapokban több, mint 400 új tagot nyertek meg az Egységes Földműves Szövetkezetnek. Nagy sikert értek el az agitátorok a „CsehszlovákSzovjer Barátsági Hónap"-ban is, amikor mindjárt az első napon a szövetkezeti tagok, kis- és középparasztok nagy számát mozgósítani tudták a szovjet könyv kiállítására, ahol 8000 Kčs értékben adtak el könyveket. Kétségtelen azonban, hogy az agitációs munkában még mindig nagy hiányok vannak. A szelöcei pártszervezet feladata, hogy rendszeresen gondoskodjék az agitációs munkáról a községben és megjavítsa -aut. Gejza Pittich. - m síu —— HOLLÓ Ä HOLLÓNAK Oszťrovszkij komédiájának bemutatója a bratislavai Nemzeti Színház kamaraszínpadán A. N. Osztrovszkijról, a mult szá-; zad legnemzetibb orosz művészéről, a világirodalom egyik legnagyobb drámaírójáról, a burzsoá magyar irodalomtörténet csupán néhány sorban emlékezik meg. A felszabadulás előtt a hivatalos magyar kultúrpolitika úgyszólván letiltotta a színpadokról azt az írót, aki ma nemcsak a Szovjetunió legtöbbet játszott klasszikus szerzője, hanem akinek darabjai nélkül a népi demokráciák színházainak műsora el nem képzelhető. Osztrovszkij 1823 április 12-én született a régi Moszkva kereskedő negyedében. Apja törvényszéki tisztviselő volt, ő jogásznak indult, majd abbahagyta egyetemi tanulmányait, néhány évi tisztviselösködés után 1851-ben teljesen az irodalmi munkásságnak szenteli életét. 1886-ban bekövetkezett haláláig újságíró, műfordító, színházvezető és közel ötven darabot írt, amelyekben ez a ragyogó megfigyelőíépességgel megáldott nagy emberábrázoló a legreálisabb képét adja a XIX. század orosz világának. Harmincötéves írói működése alkalmából Goncsárov, a mult század egyik legnagyobb orosz regényének, az Oblomov-nak írója, így üdvözölte a drámaírót; „Az irodalomnak ön egész könyvtárat kitevő remekmüveket ajándékozott, a színművészetben pedig saját egyéni világot teremtett. Ön egymagában fejezte be azt az épületet, amelynek alapköveit Fonvizin, Grifoodejov, Gogoly rakták le. Mi oroszok csak az ön alkotásai alapján állíthatjuk büszkén: „Van saját orosz, nemzeti színházunk". Ezt igazság szerint, „Osztrovszkij színház"-nak kellene nevezni". Osztrovszkij Gogoly tapasztalataival felvértezve szállt harcba a nemesi zsarnokság és a feltörő új burzsoázia, főképpen a kereskedői világ aljassága ellen, kíméletlen gúnnyal leplezve le rablótermészetét, mohóságát, pénz utáni törtetését és durvaságát. A nagy és őszinte művész bátorságával ostorozta korának hazugságait, meglátva a kisemberek jogtalanságait és szenvedéseit, a hatalmon lévőknek zsarnoki önkényét. De Osztrovszkijt igazán naggyá az tette, hogy nem elégedett meg e szétzflllő társadalmi rend kritikájával, hanem optimista hangon és lángoló hittel az emberi igazság végleges győzelmét is hirdette. A jobbágyfelszabadítás után, a hetvenes és nyolcvanas években írott műveiben „lángoló szívű emberek" szenvedélyesen beszélnek egy becsületesebb, igazságosabb életről. Ilyen lángoló szivü ember — az új élet formáinak keresője — a „Tehetségesek és udvaroncok" Meluzovja, aki az élet értelmét már az emberek javáért folytatott munkában látja. És ilyen az „Erdő" Sanyarov színésze, aki az álszent, képmutatóskodó Gurmizsánszkája földbirtokosnő vádlójává válik. És ilyen Platón (Az igazság jó, de a szerencse még jobb), aki szerint legfontosabb az „igazság szerinti" élet és a tevékenység „mások javára". Osztrovszkij, a nagy realista, ezekkel a pozitív hőseivel már Csehovnak és Gorkijnak tanítójává válik. Mély gyűlölete az ember elnyomásának minden formája iránt a legjobb nevelőnek bizonyult. A „Csőd" (Bankrott), amelyet magyar színpadokon „HoUó a hollónak" címmel játszanak, az elmúlt héten került bemutatásra a bratislavai Nemzeti Színház kamaraházában, a Nová scénában. Azért foglalkozunk vele behatóbban, hogy felhívjuk diarabhiányról panaszkodó műkedvelőink, színjátszóink figyelmét. Nyolc szereplőjével és nem nagyigényű színpadképeivel minden olyan együttesünk megbirkózhat előadásával, melynek tagjai nemcsak a szokotton felüli színészi képességekkel rendelkeznek, hanem politikailag is elég érettek arra, hogy Osztrovszkijnak éles társadalomkritikáját ezekben a kivétel nélkül negatív alakokban is kellően érvényre tudják juttatni. (Magyar kiadása megtalálható Osztrovszkijnak 1950-ben a Franklinnál megjelent gyűjteményes kiadásában). A „Csőd" Osztrovsizkijnak első darabja és mint ilyen nem mentes bízó nyos benső ellentmondások"; ó 1, szerkezeti hiányosságoktól, ám ezekért bőven kárpótol a jellemábrázolásnak szinte shakespearei ereje, amely a nagy írónak már ezt az ifjúkori darabját halhatatlanná teszi. Osztrovszkij ebben a művében indult először harcra az ötvenes évek kereskedő világának rothadt erölcse ellen. A csőd a főhős, a gazdag kereskedő Szamszon Bolsov szemében úgy szerepel, mint a tőkegyűjtés bevett szokása. „Körülöttünk mindenki gazember, de mi vagyunk a becsületes emberek" — vallja ez a rablómadár, amikor megúnva a kopejkek „fáradságos" rakosgatását, a meggazdagodásnak gyorsabb, kényelmesebb útját választva, fizetésképtelen adósnak jelenti ki magát. Ám a rablómadár rajtaveszt, mert egy nagyobb étvágyú rablómadár karmaiba , kerül, a maga nevelte segédjébe. Lazár Podhaljuzin, akihez a lányát is feleségül adja, alaposan kifosztja, eltulajdonítja egész vagyonát és végül ott hagyja a börtönben, ahová csalárd bukása juttatta. Nyereségvágy, kíméletlen pénzha jhászás jellemzi ezt a két rablómadarat, akiknél az egyik körmönfontabb a másiknál és a osalád, a korlátoltagyú, ostoba feleség és a cicomának, külsőségeknek élő, szűkszavú és szívtelen Lipocska, Bolsov lánya csak pontos kiegészítője annak a nyárspolgári világnak, amelynek minden alávalósága és szennyje az akkori társadalom hibáiból adódik. Első előadása után Osztrovszkij szatíráját betiltották és a szerzőt különleges rendőri felügyelet alá helyezték. Ez a betiltás mindennél jobban igazolta Osztrovszkij célbataláló társadalomkritikájának igazát. Évekkel később a darab más címmel újból színre kerülhetett, de nagy változtatásokkal és kedvező befejezéssel,, mely szerint a csalót becsapó csalóra lesújt az „igazságszolgáltatás" keze. Dobroljubov, a nagy orosz kritikus e vígjáték eszmei tartalmának elemzésében kifejti, hogy Bolsov és Podhaljuzin gazságait nem az emberi természet, hanem a társadalmi helyzet, a törvények, egy meghatározott környezet, a „sötét birodalom" egész jobbágyi berendezése szülték. A Bolsovok és Pod'naljuzinok bűncselekményei „elkerülhetetlen következményei azoknak a körülményeknek, amelyek közt életük folyik". Az alávalóságok és gazságok tehát, amelyeket ezek a rablómadarak elkövetnek, a korabeli életviszonyok elkerülhetetlen következményeiből adódnak és az akkori társadalomnak szerves hibái. Osztrovszkij ebben az első művében még nem szerepeltet olyan hőst, aki szembehelyezkedne a haszonlesés és pénzmohóság férgeivel, még nin. csen olyan alakja, aki elmondaná a maga emberi felfogását az emberről, a munkájáról és mindarról,, ami megadja a lét értelmét. Itt csupán a szentnek hitt nyárspolgári család szemétdombjába túr és csak a legnagyobb gazembertől kifosztott kis gazemberek, a csalárd bukás hivatalos ügyeit intéző részeges tintanyaló Roszpolozsenszkij vagy az ugyancsak becsapott házasságszerző asszony szitkozódásai csengenek a darab végén kritikaként. „Vessz meg, kutya! Fulladj meg a pénzemtől! Kerülj a poklok fenekére!" átkozódik a becsapott Riszpolozseraszkij, de ez mind lepereg az elegáns írancia szabású ruhába öltözött Lázárról, akiről érezzük, hogy a osalások dolgában túl fog tenni a börtönbe visszasétáló apósától, nagyobb hiéna, nagyobb stílű gazember váliik majd belőle, mesteribb értője lesz a vagyonhalmozásnak, a mások verejtékén és vérén gazdagodásnak. Csak az unokáival sikerül évtizedek multán elbánnia a forradalom vasöklének, annak a forradalomnak, amelynek szellemi előkészítésén Osztrovszkij drámáival hathatósan fáradozott. • Osztrovszkij vígjátéka a Nemzeti Színház művészeinek előadásában osztatlan és megérdemelt nagy sikert aratott. Az egész előadás magán viseli annak a reális színjátszásnak legjobb jeleit, amelyet a Nemzeti Színház néhány korábbi előadásában, így Popov drámájánál, a „Család"nál, a Makarenko-Stehlik darabnál (Az új ember kovácsa^ és legutóbb a „Közös út".nál már igen magasra értékelhettünk. A rendező Vladiszlav Paulovicsnak sikerült teljében kihozni a darabban rejlő éles társadalomkritikát és ugyanakkor olyan zökkenésmentes igazi vígjátéki hangulatot teremtett, melyben lehetővé vált a darab szatirikus és mulattató elemeinek kiaknázása. A cselekmény fontos mozzanatait és fordulatait mindenütt csattanósan kifejezésre juttatta, a humor eszközeivel ig okos ökonomiával élt és sikerült a maró szatírát, a komikumot nem külső eszközökkel, hanem az alakok jelleméből kibontania. Ugyancsak érdeme a rendezésnek, hogy az egész játéknak nem voltak üres pillanatai, lendület és frissesség volt az előadásban, az elmélyült és gondos munka következményeként. A siker oroszlánrésze az államdíjas Andrej Bagart illeti, aki Bolsov szerepében művészi pályafutásának talán legragyogóbb alakítását mutatta, Bolsov az ő felfogásában az a gazember, aki teljes összeomlása szinte tragikomikus perceiben sem ébreszt sajnálatot maga iránt, mert jól tudja éreztetni, hogy csak a szégyenérzés fojtogatja, de szemforgató álerkölcsét a börtön sem javította meg. Harmadik felvonásbeli jelenete, amikor lányát összepárosítja segédjével, színészileg tökéletes. Művészi vérmérséklete azonban egy-egy pillanatra elszakítja az együttestől és feleslegesen az előtérbe hozza. Remélhető, hogy ez a további előadások folyamán a gazdag, élettől duzzadó, sokrétű és pompás alakításból,, amelyre nem csupán a szlovák, hanem az egész csehszlovák színművészet büszke lehet, kiküszöbölődik. Ugyancsak pompás Ondris Jariabek Riszpolozsenkije. Jól átgondolt és mindvégig hiánytalan alakítás ez, mozdulatban, hanghordozásban egyaránt gondosan kidolgozva, teljesen hiteles ember könyörgő szemforgatásával, a pálinkás üveg iránti csillapíthatatlan mohóságával és végül lyukas talpait mutogató gyűlöletével. A nagy ragadozók közt ő is a kis csaló, a rablómadarak közt a vércse, aki a játékhoz az eszét adja, amely végül is, hogy a . nagy csalás sikerült, senkinek sem kell már. Hana Melicsková Bolsov feleségének szerepében korlátolt és ostoba, kitűnő alakítás ez is, csak feleslegesnek éreztük a korlátoltságot még az orr elcsúfításával is kihangsúlyozni. Karol Skovaj játszotta Podhaluzint, a Bolsovot kifosztó segédet. A fiatal művész ezzel a szerepével fejlődésének legjelentősebb állomásához ért és ha így elkülönülve nézzük alakítását, akkor dicsérhetjük szép színészi munkáját, amely további fejlődési lehetőségekről győz meg. Ahhoz azonban, hogy Bolsov örökét átvegye és főhollóvá váljon a darab szellemében, gazdaságosabb munkára és még mélyebb átélésre, simulékony modorához a szellem hideg fölényére lesz szüksége, amely Lazar Pohaljuzin kis piszkos ragadozó mivoltát naggyá és félelmetessé teszi. Maria Kralovicsovának nehéz helyzete volt az ellenszenves és butácska Lipooskát hitelessé tenni. Kár, hogy anyja csak fenyegeti pofonokkal, apja ütlegeinek nem vagyunk tanul, szörnyeteg jelleme ezért alakult ilyen undokká, hogy még apja szégyene, börtönbejutása sem tud kiváltani belőle egy fikarcnyi emberi érzést. Kralovicsová tehetségét dicséri, hogy ilyennek látjuk ezt a kiš bestiát, butának és gonosznak, híján minden nemesebb emberi érzésnek vagy gondolatnak. Milada Zselenszká egy Gogolyra emlékeztető házasságközvetítő asszony szerepében sok mulatságos percet szerzett a nézőknek. Olyan szerep ez, amelyet jól el lehet komédiázni és Zselenszká egész tehetségével élt is ezzel a lehetőséggel. Osztrovszkij vígjátékának előadása a Nemzeti Színház új műsorpolitikájának jelentős pozitív lépése, amely közel hozza mihozzánk a világirodalomnak ezt a nagy alakját. Szlovákul értő dolgozóink figyelmébe ajánljuk ezt az előadást, amely jó segítséget ad a mult század társadalma torz kinövéseinek megismeré. séhez és megmutatja nekünk, mivel járultak hozzá Osztrovszkij művei mai küzdelmeinkhez, EGRI VIKTOR