Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)

1952-01-12 / 10. szám, szombat

1952 3anuär 12 ÜJSIÖ Az úgynevezett kollektív intézkedések kérdése, úgy, ahogy az az amerikai tervben szerepelt, teljesen megbukott Visinszkij elvtárs beszéde az ENSz politikai bizottságában Az ENSz-közgyülés politikai bizottságában január 7-én Visinszkij elvtárs nagy beszédben foglalkozott az úgynevezett „Kollektív intézkedések" amerikai tervével. A bizottsági vita eredményeit összefoglalva, Visinszkij elvtárs rámutatott arra, hogy egész sor küldöttség tagadó álláspontra helyezkedett a tizenegy állam — élükön az USA — által beterjesztett határozattervezettel szemben. — Az Amerikai Egyesült Államokat éppen azért említem — mondotta. Visinszkij elvtárs —. mert ez az állam vezetőszerepet játszik az atlanti tömbben. Bármilyen kellemetlen is ez Lloyd vagy Chauvel úrnak (ezek Anglia és Franciaország Küldöttei), mégis kénytelen vagyok megmondani, hogy országuk csak szélről befogott ló abban a trojkában, amelynek rudasa az Amerikai Egyesült Államok. ' — A vita során egyes küldöttségek — így például Columbia, Mexikó, Gh-le és Argentína küldöttsége, amelyek rendszerint feltétel nélkül támogatják az atlanti tömb rendszabályait, nem tudták leplezni, hogy elégedetlenek mind a bizottsági jelentéssel, mind a beterjesztett határozattervezettel. Erről nemcsak az elhangzott felszólalások tanúskodnak, hanem a határozattervezethez benyújtott módosító indítványok is. — Rá kell mutatni arra a sietségre — folytatta Visinszkij elvtárs, •— amellyel ennek az amerikai határozattervezetnek szerzői elfogadták ezeket a módosító indítványokat, hogy ne engedjék őket eljutni a szavazásig, ilyen módon mentve a helyzetet. De bárhogy is mesterkednek az USA, Anglia, Franciaország és más országok képviselői •— a határozattervezet szerzői —• világos, hogy a határozattervezet teljes kudarcot vallott. világos, hogy az úgynevezett kollektív intézkedések amerikai terve, amelyet itt a közgyűlésre rá akartak kényszeríteni, teljesen megbukott. — Az USA képviselője azt követelte, hogy a többi küldöttség fogadja el az amerikai határozattervezetet és járuljon hozzá a tervezetben foglalt kötelezettségek vállalásához. De mi történt? Már most elmondhatjuk, hogy mindaz, ami az eredeti tervezetben alapvetőként, a legfontosabbként szerepel, a felülvizsgált tervezetből eltűnt. Teljes joggal mondhatjuk, hogy az úgynevezett kollektív intézkedések kérdése, úgy, ahogy az az amerikai tervben szerepelt, teljesen megbukott. Ez azt jelenti, hogy az USAnak az a szándéka, hogy rákényszerítse a közgyűlésre az úgynevezett. kollektív intézkedések tervét, meghiúsult, mert a. terv szerzői ellenállással és pedig eléggé erélyes ellenállással találkoztak nemcsak az arab és ázsiai országok, hanem néhány más, velük egy gyékényen áruló latin-amerikai ország részéről is, holott ez utóbbiak mindig készséggel segítették és követték az Amerikai Egyesüli Államokat. Visinszkij elvtárs ezután rámutatott arra, hogy a bizottsági javaslatban foglaltak ellentmondanak az ENSz alapokmányának, sértik annak elveit és célkitűzéseit. Lényegében fel akarják számolni a Biztonsági Tanácsot és a katonai vezérkari bizottságot, amelyek hatáskörét más szervekre akarják ruházni. Hogyan őrizheti meg a Biztonsági Tanács és a katonai vezérkari bizottság a hatáskörét — tette fel a kérdést Visinszkij elvtárs, — ha ezt a hatáskört más szerveknek adják át, olyanoknak, mint például a végrehajtó katonai szerv? Vájjon nem világos-e, hogy a végrehajtó katonai szerv megalakításával és a Biztonsági Tanács hatáskörének ráruházásával a Biztonsági Tanácsot úgyszólván levéltárba helyezik, megfosztják attól a lehetőségtől, hogy cselekedjék és teljesítse az alapokmány által ráruházott kötelezettságeket ? Az ENSz alapokmánya megállapítja a megfelelő szervek illetékességét a felmerülő kérdésekben. Ez a szerv a jelen esetben a Biztonsági Tanács, amelynek az alapokmány 27. cikkelye által megállapított rendben, az egyhangúság elvének betartásával kell határoznia. De éppen ez ellen az elv ellen irányul minden ellenvetés. — Ezt kiabálják: a Biztonsági Tanács „megbénult", a Biztonsági Tanács „tétlen", a Biztonsági Tanács nem tud megfelelő határozatot hozni; más szerv megalakítására van szükség — bár az alapokmány szerint nincs más szerv, amely törvényesen ilyen határozatokat hozhat, tárgyilagosan, igazságosan; — át kell adni a Biztonsági Tanács funkcipit a közgyűlésnek! A Biztonsági Tanács bénultságáról szóló híresztelések azonban valótlanok és ügyetlenek: a Biztonsági Tanács nem bénult meg, nem tétlen, hanem meg akarják bénítani, nem akarnak lenetőséget adni neki a cselekvésre. Éppen erre hivatottak az úgynevezett „kollektív intézkedések". — Egyes küldöttek arról beszéltek, hogy az ellentétek gyökerét az egyhangúság elvében kell keresni. Vájjon így van-e ez? Valóban meglehetünk-e nemzeti ügyekben az egyhangúság elve nélkül, természetesen nem az összes, de néhány fontos kérdésben? Természetesen nem. Kérdezem: lehetséges-e, hogy néhány állam határozatot fogadjon el más államokkal kapcsolatban, olyan határozatot, amely ezekre az államokra valamilyen kötelezettséget ró, méghozzá ezeknek az államoknak a beleegyezése nélkül ? Természetesen nem. Visinszkij elvtárs bebizonyította, hogy még azok is kénytelenek voltak elismerni az egyhangúság elvének fontosságát és hasznosságát a nemzetközi ügyek eldöntésében, akik kétszínűén tagadják most ezt az elvet. így például Dulles, a vétójog egyik fékevesztett bírálója, 1950ben megjelent könyvében hangsúlyozta, hogy az USA feltétlenül alkalmazza a vétót, ha az ö érdekeiről van szó. Dulles a következőket írta: „Mindeddig úgy történt, hogy a Biztonsági Tanácsban a többség barátságos volt az USA iránt, tehát érdekeinek védelmében nem volt szükségünk vétónkra. De lehet, hogy ez nem lesz mindig így és ha nem így lesz, természetesen az USA rendelkezni szeretne a vétóval." — Milyen szerepet játszik a „vétó" a különböző tömbökben: például az úgynevezett Európa Tanácsban, az Atlanti Szövetségben, az európai szén- és acélegyesülésben (Schuman-terv), az „európai hadsereg" nevű tömörülésben (Pleven-terv) ? Mindezekben a szervezetekben működik a vétó, — mutatott rá Visinszkij elvtárs. Az úgynevezett Európa Tanács elfogadott statútumának 20. cikkelye úgy szól, hogy „a miniszterek bizottsága a leadott szavazatok egyhangúsága esetén határozatokat hoz a kormányokhoz intézett javaslatokról, a tanácsadó gyűlés beszámolóiról, az Európa Tanács statútumának módosításairól". Ennek a tömbnek tíz tagja igazságosnak ismerte el, hogy ilyen kérdéseket csak egyhangúlag döntsenek el. Ugyanennek a tíz államnak a képviselője, amikor az ENSZ alapokmányáról van szó, olyan módosításokat terjeszt elő, amelyek szerint egyes szerveket megfosztanak alapokmányszerinti jogaiktól és hatáskörüktől, másokat olyan hatáskörrel ruháznak fel, amelyekhez nincs joguk és ezt azért teszik, hogy szabaddá tegyék a kezüket, hogy elkerüljék a vétóval megakadályozható jogtalan intézkedéseik kudarcának veszélyét. Kifejtette Visinszkij elvtárs, hogy az Atlanti Szövetség tanácsa nem fogadja el azokat a határozatokat, amelyeket nem szavazott meg minden résztvevő. A Schuman-terv szerződésének 28. cikkelye ugyancsak előírja az egyhangúság elvét az egyesülés tanácsának határozathozatalánál. Az úgynevezett európai védelmi egyesülés miniszteri bizottságában minden fontos kérdésben elő írták az egyhangpúság elvét. — Az elmondottak elégségesek ahhoz, hogy világos legyen: a Biztonsági Tanácsban alkalmazott „vétó' elleni hadjárat nem állja meg a helyét semilyen kritikával szemben — hangsúlyozta Visinszkij elvtárs és kizárólag az USA, Anglia, Franciaország és néhány más ország agresszív erőinek az a törekvése diktálja, hogy bármilyen módon eltávolítsák vagy megkerüljék az egyhangúság elvét és ilymódon megkönynyítsék a parancsolgatás és a nyo más politikájának folytatását, hozzáidomítsák az ENSz. t céljaikhoz, utat nyissanak agresszív terveik megvalósítása számára, amit a Biztonsági Tanács és az egyhangúság elve akadályoz. Idézte Visinszkij elvtárs az ENSz alapokmányához fűzött 1945. évi angol külügyminiszteri kommentárt, amely a következőket mondotta: „Vitathatatlan tény, hogy szükséges a nagyhatalmak egyetértése a rendszabályok foganatosításánál olyan esetekben, amikor legfőképpen ők lesznek felelősek ezekért az intézkedésekért." Az úgynevezett „kollektív intézkedések" rendszerének megalkotói olyan hatáskört akarnak biztosítani a közgyűlésnek, amely a Biztonsági Tanács illetékességébe tartozik. A bizottsági jelentés azt mutatja, hogy az USA és csatlósai törvénytelen és nem alkotmányos úton haladnak, megsértik az ENSz törvényét és alkotmányát: az alapokmányt. Ezeknek az intézkedéseknek a szerzői — mutatott rá Visinszkij elvtárs — szükségesnek vélik, hogy változtassanak az alapokmányon. Erre megvan a lehetőség, ezzel a lehetőséggel azonban nem akarnak élni, inkább mechanikus többségük felhasználásával megkerülik az alapokmányt. Inkább jogtalan szerveket létesítenek és ezekre a jogtalan szervekre ruházzák más törvényes szervek hatáskörét. Visinszkij elvtárs ezután rámutatott arra, hogy a bizottsági tárgyalás feltárta a tervezett intézkedések agresszív jellegét. Megmutatta a vita, hogy szerves kapcsolat áll fenn az Atlanti Egyezmény és az úgynevezett kollektív intézkedések között és ezt a kapcsolatot maguk a „kollektív intézkedések" tervezetének hívei sem tagadták, noha ugyanakkor az atlanti tábor országainak képviselői — a nagyszámú tény és a tömb vezetőinek nyilt kijelentései ellenére — újra és újra igyekeztek tagadni a tervezet agresszív jellegét, agresszív célkitűzéseit és feladatait. Beszéde további folyamán Visinszkij elvtárs hivatkozott arra a szívós harcra, amelyet a szovjet küldöttség vívott annakidején a népszövetségben a kollektív biztonság megteremtése érdekében. A szovjet küldöttség- a Népszövetségiben az egész háború előtti időszakban a kollektív biztonság elvét védelmezte, a Népszövetség majdnem minden ülésén szót emelt ennek az elvnek védelmében. De a szovjet küldöttség hangja pusztába kiáltott szó maradt. Köztudomású, hogy a szovjet javaslatokat elásták a Népszövetség irattáraiban, semmi sem tbrtént velük és pedig azon országok képviselőinek közreműködése folytán, akik most azt állítják, hogy a Szovjetunió állítólag abbahagyta a harcot a kollektív biztonságért. — Vájjon nem ismeretes-e, hogy Anglia és Franciaország — a Népszövetség akkori vezetői — lemondtak a német agresszió elleni kollektív ellenállásról? — kérdezte Visinszkij elvtárs. — Lemondtak a kollektív biztonság elvének támogatásáról, éspedig azért mondtak le, mert ez az elv akadá . ózta őket akkori „új politikájuk" folytatásában, a német agresszió megbékítése, a hitlerista agressziónak tett engedmények politikájának folytatásában. Nem akartak lemondani erről a hibás és a békére veszélyes politikájukról, arra törekedtek, hcgv az agresszív támadást előkészítő hitleristákat a Szovjetunió ellen ugrasszák és annak i volt szenátornak —akiből később el nök lett — nézetéhez tartották magukat, aki kijelentette: „Ha azt látjuk, hogy. Németország nyer, akkor Oroszországot kell segítenünk, ha pedig Oroszország fog nyerni, akkor Németországot, kell segítenünk, hadd pusztítsák egymást minél jobban.' — Ezek a valódi történelmi tények — hangsúlyozta Visinszkij elvtárs — amelyeket azonban a történelemhamisítók előszeretettel elhallgatnak, Ezek a tények azt mutatják, hogy a szovjet kormány az egész idő alatt következetesen a kollektív biztonságmegszilárdításának politikáját foly tatta, hogy M. M. Litvinov, — aniin azt mindenkinek meg kellene értenie — nem személyi politikát folytatott hanem a szovjet kormány politikáját A másik oldalon meg kell állapítanunk, hogy éppen a nyugati hatai mak voltak azok, amelyek elutasítót ták a kollektív biztonsági szerződést épp úgy, mint ahogy most elutasítják a béke megszilárdítását szolgáló öthatalmi egyezmény megkötését. Addig, míg mi Anglia és Francia ország kollektív biztonságáért harcoltunk, ők nekünk Münchent nyúj töt ták, elárulták Csehszlovákiát. Az ilyen politika csak a német agresszió megerősítéséhez vezethetett Azonban az angol-francia uralkodó körök azt hitték, hogy ez nem veszélyes, hogy a hitleri agressziónak a nyugaton adott engedményekkel való kielégítése árán ezt az agiesz sziót Kelet felé íehet irányítani ós a Szovjetunió elleni eszköznek lehet felhasználni. J. V. Sztálin, a szovjet kormány elnöke 1939-ben rámutatott arra, hogy a hitleri agresszió 1939. évi megerősödésének főoka az, hogy a nem agresszív országok többsége, .főleg Anglia ég Franciaország visz szautasítják a kollektív biztonság politikáját, az agresszorok elleni kollektív ellenállás politikáját és a ,-be nem avatkozás", a semlegesség állás pontjára térnek át. Visinszkij elvtárs határozottan megcáfolta mindazon állításokat, amelyek szerint a Szovjetunió kül politikájában különböző korszakok léteznének, amelyekben a Szovjetunió támogatta, vagy nem támogatta a kollektív biztonság elvét. Bebizonyította, hogy a Szovjetunió elutasítja az úgynevezett „kollek. tív intézkedések" mostan; javaslatát, mert ezek a valóságban a támadók eszköze, amelyeket az agresszív At. lanti-tömb kényszerit ki, nem bizto síthatják a békét, hanem ellenkezőleg, a további kapcsolatokat komplikálják és a háború előkészítését szol gálják. Visinszkij elvtárs tényekkel és idézetekkel bebizonyította, hogy az Atlanti-tömb, amelyről az USA azt állítja, hogy az észak-atlanti körzet kollektív biztonságát szolgaiját agresszív jellegű és közvetlenül a Szovjetunió ellen irányul. Idézte az egyiptomi küldött kijelentését, aki megállapította, a Közép- és Közel Keleten olyan helyzet alakult, amely ben az imperialista hatalmak ezeket a keleti országokat támaszpontoknak a kizsákmányolás tárgyainak, stratégiai pontoknak tekintik. Ilyen a helyzet — folytatta A. J. Visinszikij, — nem ostik a Közel- és Közép-Kele te

n alakult ki, hanem a Távol-Ke léten, egéez és néhány nyugat európai országban is, amelyeket angol, amerikai tömb és elsősorban az USA, amelynek ebben a tömbben döntő befolyása van, szintén támaszpontnak, stratégiai pontoknak t»rl. Az „Egység a békéért" határozat, valamint az úgynevezett „kollektív intézkedések" sem változtathatnak ezért semmit sem ezen a helyzeten, amelyet az USA külpolitikája diktál és amely — nem most először — biztosítani akarja a maga számára a világuralmat. Ezek az-intézkedések olyan célokat követnek, amelyek teljes ellentétben állanak az ENSz alapokmányában foglaltakkal, olyan célokat követnek, amelyeknek lényege az. hogv a világbármely részében lévő más országokat leigázzanak és kizsákmányoljanak. E kérdés megtárgyalásánál a bizottság egy további kérdést is érintett. amely ezzel a kérdéssel szerves összefüggésben áll, aa agresszió kérdését. Visinszkij elvtárs ezután részletesen foglalkozott az agresszió fogai mának meghatározásával, amit a libanoni küldött vetett fel. Visinszkij elvtárs rámutatott arra, hogy n Szovjetunió ezt a kérdést már húsz évvel ezelőtt felvetette és ismét »iőterjesztette az ENSz közgyűlésének tavalyi ötödik ülésezésén. A közgyeié* ezt a kérdést átadta a nemzetközi jogi bizottságnak, ahol a kérdés megfeneklett. r A bizottság ebben ürügyben így mérlegelt: Mivel ai agressziónak számos különféle fajtája van, nem lehet megkísérelni olya® meghatározást, amely felsorolná mindazokat az ismérveket, formákat éa fajtákat, amelyek az agressziót jellemzik, ha mi fel is soroljuk ax összes fajtákat, az összes formákat, az összes ismérveket, mégis akadn,, olyan ismérv, amely nem foglaltató ebben a meghatározásban, úgy es csak az agresszort segítené. „Mindez, — folytatta Visinszkij elvtárs, — ismét csupán kifogás, mert nem szükséges semilyen ismérvet sem kigondolni, A történelem, a tudomány és a nemzetközi kapcsolatok gyakorlata már elég anyagot szolgáltattak azon ismérvek meghatározására, amelyek a legjellemzőbbek és leggyakrabban használtak az agresszív háborúban. Ezeket az ismérveket. pontosan le kell rögzíteni, eléggé pontos és határozott formát kell nekik adni és ez azután valóban útmutatóul szolgálhatna olyan akciókban, aminőkről itt a „kollektív intézkedések" bizottságának jelentésében szó van. Mi tudjuk, és Önök is mindnyájan tudják, hogy a Szovjetunió nem csekély erőfeszítést tett arra, hogy keresztülvigye az agressziónak a nemzetközi jog általánosan elismert alapelveivel összhangban álló meghatározását. Az agresszió meghatározására szolgáló ama javaslatokat, amelyeKet a szovjet küldöttség 1933ban a második leszerelési világkonferencia elé terjesztett megtárgyalás céljából, a Biztonsági Tanács, amelyben 17 állani volt képviselve, elvileg elfogadta. 1933 júliusában a szovjetkormány Londonban 11 állammal egyezményeket kötött, amelyekben megállapíttatott, hogy az általános biztonság érdekében a lehető legpontosabban meg kell állapítani az agresszió fogalmát. Ezek az egyezmények az agressziónak a szovjet javaslatokon alapuló pontos megíiatározását tartalmazták. Meg kell említeni Caloiani olasz jogásznak, a nemzetközi jogtudomány egyik kiváló képviselőjének, megjegyzését, ameiyet egyezményeinkről 1934-ben írt: „Azt lehet állítani, hogy a londoni konvenciók új jogrend alapját vetik meg, amely minden tartós béke alapvető feltétele." Rá kell mutatni arra is, hogy az atlanti alapokmány 8. szakasza azokról az államokról szól, amelyek „agresszióval fenyegetnek, vagy fenyegethetnek". Az I7SA állami departementje egyik hivatalos okiratában agreszw.ornak nyilvánította azt az államot, „amelynek fegyveres erői idegem területen tartózkodnak". Nem ártana, ha az állami departement erre most visszaemlékezne. Az agresszió meghatározása rendkívül fontos azért is, mert az ilyen meghatározás, amelyet a nemzetközi jog általánosan elismert alapelveivel és az egész világ tekintélyes nemzetközi jogászainak szakértő véleményével teljes összhangban dolgoznának ki, megkönnyítené az agresszió elleni harchoz szükséges gyakorlati intézkedések meghozását. Visinszkij elvtárs ezután emlékeztetett arra, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogy az imperialista hatalmak agressziója leplezésének egyik kedvelt formája volt mindenkor az úgynevezett rendőri jellegű intézkedésekre való hivatkozás, a „nemzetek felszabadításának" céljaira való rámutatás. Emlékeztetett arra. hogy ezt a formát rondszoreseai alkalmazta az